Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-16 / 113. szám

1978. MÁJUS 16., KEDD S*™« 4fir V xMinfW 5 Vetélkedő a havannai repülőjegyért Szeretünk játszani... Tápiószelei fiatalok sikeres szereplése Szigetcsép: Az utolsónak: napraforgó A szigetcsépi Csepel-sziget Le­nin Mgtsz-ben be­fejezték a 400 hektár kukorica és 200 hektár silóku­korica vetését, s utolsónak 200 hek­táron napraforgó került a földbe. Segítség a beilleszkedéshez Felmérés és intézkedési terv készült A siker most már vitatha­tatlan: a Köszöntünk, VIT, köszöntünk, Havanna vetélke­dő — amelyet az idén augusz­tusban Kubában sorra kerülő XI. VIT jegyében rendeztek meg — országszerte mozgósí­totta a fiatalokat. De marad­junk Pest megyénél, s állítá­sunk igazolására idézzük a számokat: az üzemek, terme­lőszövetkezetek, intézmények alapszervezeteiből hatszáz csa­pat nevezett, s mindegyikben öten versenyeztek. A járási és városi versenyek, majd a te­rületi selejtezők után a leg­jobb kilenc együttes a gödöl­lői megyei döntőn mérte ösz- sze tudását, s közülük az első három továbbjutott a tatai or­szágos középdöntőbe. A folytatás ismert: huszon­négy gárda került a verseny fináléjába, rövidesen kiderül az is, kik utazhatnak jutalmul a kubai Világifjúsági Találko­zóra a legeredményesebben szereplők közül. Az elmúlt napokban la­punkban is megjelent a hír: a Gödöllői Agrártudományi Egyetem és a tápiószelei Ko­hászati Gyárépítő Vállalat if­júsági klubjának csapata a si­keres tatai szereplés után be­jutott a VIT-vetélkedő döntő­jébe, ami annyit jelent, hogy csütörtöktől a televízió kép­ernyőjén is bizonyíthatják képességüket. A végső sorren­det tehát az ország nyilvános­sága előtt döntik el a ver­senyzők, s kiderül, melyik csapat utazik Havannába. Most ismerkedjünk meg kö­zelebbről a tápiószelei fiata­lokkal. A klubban kezdődött A nagykátai járásbeli tele­pülés nagyüzemében, a Kohá­szati Gyárépítő Vállalat helyi gyáregységében öt évvel ez­előtt nyitotta meg kapuit az ifjúsági klub. Nemcsak az üzemben dolgozó fiatalok szá­mára, hanem szívesen látták a faluból érkezőket is. S a re­mekül szereplő tápiószelei csa- fat útja mindenképpen erről a színhelyről indult: öt fiatal egy hideg téli estén úgy dön­tött, hogy szerencsét próbál a VIT-vetélkedőn... — A klubban értesültünk először a VIT-vetélkedőre szóló felhívásról — mondta Kelemen Géza, a gyár huszon­hat éves technikus-csoportve­zetője, a tápiószelei együttes egyik tagja. — Valamennyien szeretünk játszani, az elmúlt években minden vetélkedőn el­indultunk, ahol lehetett, mert ez a legkellemesebb munka utáni kikapcsolódás számunk­ra. Még jól emlékeztünk egy korábbi megyei munkásmoz­galmi vetélkedőre, ahol elsők lettünk. így hát úgy döntöt­tünk: benevezünk a Köszön­tünk, VIT, köszöntünk, Ha­vanna játékba is... Főhadiszállás a könyvtár Ma már nyilvánvaló: kár lett volna elszalasztani ezt a lehetőséget. Kelemen Gézán kívül Dömök János huszonhét éves esztergályos, Tóth László huszonhat éves gyakorló mér­nök, Józsa László, a gyár har­mincéves munkaügyi osztály- vezetője, valamint — az egyet- , len üzemen kívüli —, a har­mincéves Rékasi Tiborné, a tápiógyörgyei általános iskola pedagógusa alkotta a csapatot. Már a felkészülés időszakában eldöntötték: mindenki azt a területet tanulmányozza, ami­hez leginkább kedvet érez. Egyikük például a nemzetközi politika és az ifjúsági mozga­lom történetével ismerkedett munkaidő után, szabad órái­ban, másikuk a képzőművé­szettel és az irodalommal, de akadt gazdája természetesen a karib-tengeri szocialista or­szág társadalmi helyzetének, hazánk ipari és mezőgazdasági fejlődésének, valamint a sport­tal kapcsolatos témáknak is. A tápiószelei csapat tagjainak főhadiszállása a felkészülés napjaiban a helyi könyvtár volt; rendkívül sok segítséget kaptak az intézmény vezetőjé­től, Keresztesiné Urbán Má­riától, aki a pillanatnyilag hiányzó könyveket szinte a föld alól is előteremtette a vetélkedőre készülő öt fiatal­nak. kát oldották meg nagyszerűen, hanem a vetélkedőhöz szoro­san kapcsolódó akadályverse­nyen is dicséretesen helytáll­tak. Kelemen Géza ma már mosolyogva említi, hogy ez az erőpróba fizikai felkészültsé­güket is alaposan igénybe vet­te, s a csapat férfi tagjai mel­lett minden elismerés megilleti Rékasi Tibornét, aki pedagó­gusokat megszégyenítő ügyes­séggel dobott célba kézigrá­náttal. Az akadályversenyen való helytállásukat követően az első helyre kerültek az or­szágos középdöntőben cso­portjukban, s végig megtartot­ták helyezésüket. A továbbjutás híre gyorsan elért Tápiószelére, ahol meg­számlálhatatlanul sokan gra­tuláltak a csapat tagjainak. — Kár lenne tagadni: vala­mennyiünknek jólesett a di­cséret, de most már több a vesztenivalónk, mint korábban — folytatta Kelemen Géza. — A döntőt a televízió jóvoltá­ból az egész ország láthatja, s bennünket az foglalkoztat ezekben a napokban: ha idáig eljutottunk, nem éghetünk le... Nagy tét A tét valóban jelentős: va­jon eljutnak-e Kubába a tá- piószeleiek? A kérdést így még egyikük sem fogalmazta meg, de a szemekből kiolvas­ható: mindent elkövetnek azért, hogy eljussanak a XI. Világifjúsági Találkozóra. A vetélkedő további menetrend­je szerint az országos közép­döntőből továbbjutott huszon­négy csapat — százhúsz fiatal — rövid pihenő után a televí­zió nyilvánossága előtt folytat­ja a versenyt: május 18-án, 21-én, valamint június 1-én és 8-án mérik össze tudásu­kat. Ezután derül ki, melyik az a hat szerencsés csapat, amelynek tagjai megkapják a havannai repülőjegyet. Talán mondani sem kell: a tápiószeleiek tudják, hogy a java még csak ezután követ­kezik. F. G. Budakalász nagyközségben a lakosság létszámához képesít kevés a cigány lakosok száma, összesen nyolc családot tarta­nak nyilván, azokat, akik ál­landó bejelentettként élnek itt. A nyolc családhoz harmincki­lencen tartoznak. A cigány la. kosság helyzetével foglalkozó koordinációs bizottság nem­régiben intézkedési tervet fo­gadott el, ezt felmérés előzte meg. Mit állapítottak meg? Befogadták őket — Az állandó lakosok lakás­helyzete egy család kivételé­vel megoldottnak tekinthető — mondja Laár Endréné szo­ciálpolitikai előadó. Hosszú folyamat eredményeként he­illeszkedtek a község életébe, a nem cigány szomszédság be­fogadta őket, nincs rájuk pa­nasz. A számuk lassan, de nö­vekszik, részben a tudatos csa­ládtervezés hiánya, részben a bevándorlás miatt. A beván­dorlók miatt. A bevándorlók Szabolcs megyéből jönnek. — Milyen lakásokban élnek az állandó lakosok? — Elfogadható körülmények között; putri nincs a község­ben, A Kinizsi utcában öt csa­lád él egy nagyobb házban, mindegyikük különibejáratú szobában. A közelükben két másik család lakik egy ideig­lenes épületben, egyikük ha­marosan önálló lakáshoz jut; a nyolcadik család lakáshelyze­te megoldatlan. A tanács jut­tatott volna nekik ingyenes telket, de később megtudtuk, hogy Szabolcsban telkük van szerény építménnyel, s még kérdés, hogy jogosultak-e bu- da-Kadászi telekre. Minden gyerek iskolás A harminckilenc cigány la­kosból 16 a felnőtt, 23 a kisko­rú. Milyen a felnőttek iskolai végzettsége? — Viszonylag jó. Heten vé­gezték el közülük a nyolc álta­lánost, egy a hét osztályt, né­gyen hat elemit, egy négyet, egy csak kettőt és két írástu­datlan van köztük. A gyerekek valamennyien járnak iskolá­ba, a szülők nem akadályoz­zák őket ebben. A huszonhá­rom gyerek közül csak kettő jár kisegítő iskolába, a. kicsik közül többen óvodások, ott segítik őket, A gyerekek rend­szeresen kapják a védőoltáso­kat. — Van-e aki munkaképes és nem dolgozik? — A tizenhat felnőtt közül tizenegynek van állandó mun­kahelye, egy már nyugdíjas, csak négy nő nem dolgozik. — Egyedülálló öreg ember nincs köztük. Az idős emberek szociális otthoni elhelyezést nemcsak nem kérnek, ezt el sem fogadnák. Rendszeres szo­ciális segélyt egyikük sem kap. Mit tartalmaz az intézkedési terv? Fontosabb pontjai: nyil­ván kell tartani a családot: legjellemzőbb demográfiai és szociográfiai adatait, figyelem­mel kísérni az ezekben bekö­vetkezett változásokat. Egyik évben a tanácsülés, másikban a végrehajtó bizottság tűzi na. pirendre az intézkedési terv­ben foglaltak végrehajtását. Jut nekik munka Gondot fordítunk a rendsze­res beiskőlázásm, az iskolába járásra. Az általános iskola igazgatójának — aki szintén bizottsági tag — az a felada­ta, hogy kijelöljön egy nevelőt, aki a cigány tanulók tanulmá­nyi előmenetelét figyelemmel kíséri. A bizottság kapcsolatot tart a nőket foglalkoztató üzemek­kel, törődnek munkába állá- sukloal. A tanács különösen figyelemmel kíséri a 14—20 éves fiatalok életét, munkahe­lyet ajánlanak fel azoknak, akik még nem dolgoznak. Fi­gyelemmel kísérik lakásgond­jaikat, ha szükséges, telket ad­nak az építeni szándékozók­nak. A körzeti orvosnak az egész, ségügyi felvilágosító munka a feladata. Ugyanezt teszik vé­dőnők a családlátogatások al­kalmával. A helyi Vöröske­reszt-szervezet azt tervezi, hogy bevon a munkájába egy cigány nőt vagy férfit. H. E. Tartják a helyezést Visszapergetve az eseménye­ket, kiderül: az első perctől kezdve tisztes helytállásra tö­rekedtek. Amikor megnyerték a járási versenyt, úgy okos­kodtak, hogy a nagykőrösi Dél-Pest megyei területi se­lejtezőn sem akarnak szégyent hozni ifjúsági klubjukra. Per­sze itt is elsők lettek, s a me­gyei döntőbe jutva ismét a játékot, a kikapcsolódást tar­tották a legfontosabbnak. S egyszer csak ott voltak a tatai országos középdöntőben, ahol nemcsak az elméleti feladató­EGÉSZ ÉVBEN GYŰJTSE A „MÁRKA” KUPAKOT! OTVEN „MARKA" KUPAKÉRT EGYEGV SORSJEGYET ADUNK, HA 1978. DECEMBER 31-IG ELJUTTATJA VAGY ELHOZZA A BEGYÜJTÖHELYRE. Cím: 1061 Budapest, Hegedű u. 9. Az átvétel időrendje: hétfőn, szerdán és pénteken 13-tól 16 óráig. Bármilyen „Mórko" üdítő italos kupakkal szerencséje lehc. Sorsolás: 1979. január 13-án. Főnyeremény: egy Zsiguli személygépkocsi! és további értékes nyeremények. ^JJih etet fen történet H a megkérhetném, tisztelt száza­dos elvtárs, ne nézzen rám olyan röntgenszemekkel, mint egy hét- próbás apagyilkosra. Igen, elismerem: az én ügyem valóban nem mindennapi, még az ön gazdag prakszisában sem. Ta­lán ezért a megkülönböztetett figyelem irántam... Ha jól belegondolok, az a néhány vadgalamb az oka mindennek. Már­mint annak, hogy én most itt vagyok a rendőrségen. Szükségesnek tartom előrebocsátani, mindig állatbarát vol­tam, gyerekkoromban a tyúkokat sze­rettem a legjobban, meg a szíriai arany- hörcsögöt. Rátérve a lényegre: azon a délelőttön valahogy minden idegesített, a rádió is közölte, frontbetörés van, kíméljük egymás zsigereit. Szóval, a feleségem kiterített né­hány fehérneműt lakótelepi otthonunk negyedik emeletének erkélyén. Hiába próbáltam elhessegetni a vadgalambo­kat, újra és újra rászálltak az intimebb ruhadarabokra. Amikor már sokad­szor visszaszemtelenkedtek, mint a piaci legyek, egyszercsak azon vettem észre magam, hogy kiabálok. — Azt a jóságos mindeneteket —or­dítottam magamból kikelve, egyetlen mozdulattal felugrottam az ablakpár­kányra, s utánuk eredtem. Pár mé­tert futottam a nyomukban a selymes simogatású levegőben. Ettől megriad­tak, messzire szálltak, nyilván ámula­tukban. Most miért vonta össze szemöldö­két százados elvtárs? Ha valami rend­kívüli bejelentésre számít, sajna, ki kell ábrándítanom: simán visszasétál­tam a szobámba, lehuppantam a karos­székbe, húztam egy slukkot a paradi­csomléből. — Buca — képzeld —, tudok járni a levegőben — hencegtem feleségem­nek, mire azt a választ kaptam: — Jól van, Döme, hányszor megmondtam ne­ked, ne zabáid agyon magad. — De én tényleg tudok — kiabáltam. — Ha aka­rod, most azonnal az erkélyen át me­gyek a sarki közértbe. — jól van, Dö­me, elhiszem. _ E kkor estem kétségbe: mi legyen, hogy legyen? Ügy döntöttem, es­ténként majd sétálok az utcákban lévő beépítetlen, kivilágítatlan telek fö­lött, ahol senki 6em vesz észre. Egy hét kellett ahhoz, hogy megjöjjön az önbizalmam, s találkozóra hívjam Hú­gót. — Figyelj csak, Húgó — mondtam gyermekkori barátomnak. — Elárulok valamit neked — s felemelkedtem, öt méter magasból körülsétáltam a fő­könyvelőt. Húgó topogni kezdett, kap­kodta a fejét, és ezt kérdezte: — A tünetek... Mióta? — A múlt kedden — jelentettem ki magabiztosan, mire ba­rátom megragadta a karomat. — Valami jó orvoshoz kellene men­ned. Tudok egy címet. Kiváló pszichiá­ter. Külföldre is hívják. — Firkantott valamit a noteszlapra, majd behúzott fejjel elindult a buszmegállóhoz. — Te tökfej — kiáltottam és átre­pültem az öreg fák fölött H armadnap csörrent a telefon. Hu­gó hívott. — Idefigyelj, Döme — hadarta. — Ha bárki, bármit kér­dez, én nem láttam semmit, nem ta­lálkoztunk, a barátságot sem tartjuk. Érted, ugye? És azt tanácsolom, hagyj fel azzal a hülyeséggel. Mégiscsak ön­kéntes véradó, szakszervezeti bizalmi és tisztes családapa vagy. A minden­ható a tanúm rá százados elvtárs, én tényleg abba akartam hagyni. Ám az egyik verőfényes délelőttön hallom, a fölöttünk lévő erkélyen kétpercenként sóhajtozik az idős nagymama. — Iste­nem, de jó lenne sétálni... Egy dara­big még türtőztettem magam, aztán ar­ra gondoltam, a szegény néni egész nap be van zárva a négy fal közé, le nem mehet, mert hetek óta rossz a lift, a gyenge szíve nem bírja a lépcsőjá­rást. Megsajnáltam az öreglányt. Ki­léptem a levegőbe, karomba vettem a nénit és levittem a parkba. Persze, sűrűn hálálkodott, hogy azért vannak még rendes emberek ezen a világon, s arra kért, délben vigyem vissza őt az erkélyre. Így is tettem. Ekkor történt a nagy gikszer, tisztelt százados elvtárs. Nem voltam elég óva­tos, a „retúrnál” nem néztem körül, annyira elégedett voltam magammal a jócselekedetért. Alighogy lehuppanok a heverőre, s felhajtok egy pohárka pa­radicsomlét, csengetnek. — Csak nem Buca szaladt haza a munkahelyéről? — gondoltam. Bár ő lett volna! Ugyan­is legnagyobb meglepetésemre a kör­zet közvilágítási vállalat körzeti megbí­zottja állt az ajtó előtt és köhögött a nagy igyekezettől, akár a kehes ló. — Én, kérem mindent láttam. Fél fogom önt jelenteni! Mi lenne, ha min­denki csak úgy ukk-mukk-fukk elkez­dene járkálni a levegőben, sétálna a falakon. Az épületek állagában ez te­temes kárt okozna. A népgazdaságot óvni kell az Ilyen érvágásoktól! Mondanom sem kell, szinte megállt bennem az ütő: most mi lesz? Hatásos szünet után látogatóm így folytatta: — Egy feltétellel azonban elkerül­heti a felelősségre vonást. Kiderült, néhány neoncsövet. hi­ganygőzégőt, körtét, foglalatot kell ki­cserélnem a körzetben. Kollégája ugyan­is kilépett, utánpótlás nincs, ő maga meg egyedül nem győzi a melót. Ne­kem nem kell létrán másznom, ami­vel ő fél órát is elbíbelődik, azt én pil­lanatok alatt elvégezhetném. — Ré­szemről a fáklyásmenet — mondtam, s kezet fogtunk. C sakhogy én akkor nem sejtettem, milyen csapdába léptem. Azt hit­tem, legfeljebb egy-két alkalom­mal kell segítenem. Boldog voltam hát, mint a jámbor tehén, aki búsan csak kukoricaszárat vár vacsorára, s helyet­te illatos szénát kap. Emberem azon­ban mind többet követelt, s hiába ajánlottam fel, vegyen magához má­sodállásba. Aztán beütött a baj: egy reggel fel­ugrottam az asztalra, hogy onnan kezd­jem szokásos űrsétámat. Hát, nem ak­korát vágódtam a padlóra, mint egy farönk. Az a némber persze azt hitte, szimulálok. Magából kikelve ordította: rebellió? Rebellió? És rohant magukhoz: Remélem, százados elvtárs, figyelembe veszik büntetlen előéletemet, meg azt, hogy én igazán, de igazán ártatlan va­gyok... Kovái Iván

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom