Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
A nemzeti kérdés korunkban Napjainkban egyre elterjedtebb divat a nemzeti kérdés. Se szeri, se száma azoknak az elméleteknek, amelyek a nemzeti kérdést „megmagyarázzák” és féliremagyarázzák. Ilyen példának okáért a semmitmondó — mert az okok feltárására képtelen — „a nemzeti-nemzetiségi kérdés világjelenség” — tétel és a politikailag is félrevezető „a nacionalizmus újjáéledésének, reneszánszának korában élünk” — elmélet. A divat a maga eredeti mivoltában is a tévedések kockázatát rejti magában, hiszen bármennyire figyelembe veszi a méreteket, végül is kész sablonokkal dolgozik. A divatos elméletek pedig különösen alkalmatlanok a bonyolult, összetett társadalmi jelenségek megmagyarázására, mivel a lenini konkrét helyzet konkrét elemzését megkövetelő módszert előregyártott hangzatos tételek beiktatásával helyettesítik. Ütközetek sorozata „A nacionalizmus újjáéledésének korában élünk” — tétel hitvallói például azért képtelenek megérteni, hogy a szocializmus világméretű előretörése vezetett a nemzeti-nemzetiségi kérdés szerepének megnövekedéséhez, mivel a szocialista forradalom alapvető jellegzetességét tévesztik szem elől. Holott — ahogy Lenin írta: „A szocialista forradalom nem egyetlen aktus, nem egyetlen arcvonal egyetlen ütközete, hanem a legélesebb osztálykonfliktusok egész korszaka, az ütközetek hosszú sorozata valamennyi arcvonalon, vagyis a gazdaság és a politika minden kérdésében, olyan ütközetek sorozata, amelyek csak a burzsoázia kisajátításával érhetnek véget.” A szocialista forradalom világméretű, az emberiség teljes felszabadulásához vezető, több emberöltőin átnyúló és korunk alapvető jellegét meghatározó folyamatát a Nagy Októberi Szocialista Forradalom nyitotta meg. Az Október tüzéből megszületett szocialista társadalom, s a szovjet állam szolidaritásával, a nemzetközi reakció elleni harcban hozott áldozataival, új világot teremtő péídáada- sával, amelynek legutóbbi nagy eseménye a Szovjetunió új alkotmányának elfogadása volt, a mindenfajta elnyomás ellen küzdők reménysége lett és maradt. Ezért harsant fel a győzelem után kibontakozó világforradalmi folyamatban a társadalmi: a kapitalista és feudális, a gyarmati, nemzeti, nemzetiségi és faji elnyomás ellen küzdő mozgalmak hangja, és vezetett a szocalizmus pozícióinak napjainkban is zajló világméretű előretöréséhez. Az elnyomás fő pi bérének, a kapitalista rendnek a sikeres megdöntése az elnyomás más formái alól felszabadulni akarók harcát is segítette és ösztönözte. Az erőviszonyok Uyen jellegű megváltozását fejezi ki a gyarmati rendszer összeomlása. Ázsia és Afrika népei felszabadultak évszázados elnyomatásuk alól. Elindultak az önálló nemzeti fejlődés, a társadalmi átalakulás, az esetek jelentős részében a nemzetté válás, és Koreában, Vietnamiban, Kínában, Laosz- ban a szocializmus építésének útján. Kibontakozott a korábbon az USA „virágoskertjének” tekintett Latin- Amerika népeinek nemzeti és társadalmi elnyomójukkal, az imperialista Amerikai Egyesült Államokkal szembeni harca. A kubai forradalom ezen a földrészen is megteremtette a szocializmus első hídfőállását. Nyugat-Európábam a kommunista pártok mind jelentősebb erőket sorakoztatnak fel az országaik nemzeti függetlenségét korlátozó amerikai és nemzetközi monopóliumok elleni harcban. Oly mértékben, hogy az imperializmus semmilyen eszköz fel- használásától sem riad vissza annak érdekében, hogy megakadályozza kormányba való kerülésüket. Ebben a folyamatban különösképp Spanyol- országban, Angliában és Belgiumban meg-megújuhiak a nemzetiségi elnyomás terhei alatt szenvedő nemzetiségek mozgalmai. Még az olyan, nemzetileg homogénnek tartott országokban is, mint Franciaország, a baszkok, bretonok, oxitánok nyelvi jogokat követelő mozgalmainak fel- élértkülósét tapasztalhatjuk. Ezeket a szocialista országok, köztük a Magyar Népköztársaság lenini nemzetiségi politikájának sikerei is ösztönzik, csakúgy, mint a faji diszkrimináció elnyomottjának, a négereknek, és az indiánoknak a harcát, akik egyre inkább a szocializmus erőiben ismerik fel szövetségeseiket, s feléjük tájékozódnak. Végül, de nem utolsósorban az erőviszonyok változásának legjelentősebb bizonyítéka, hogy a szocializmus kilépett egy ország keretei közül, több rpint, fiz ország lépett a, szocializmus építésének útjára, és az emberiség történetében először létrejött a szocialista világrendszer. A tőke és a munka, az imperializmus és a szocializmus között folyó nemzetközi osztályharc erőviszonyainak a szocializmus javára történő eltolódása tehát úgy megy végbe, ahogy Lenin előre látta: „Mert aki azt gondolja, hogy a szociális forradalom elképzelhető — írta — a gyarmati és az európai kis nemzetek felkelései nélkül, a mindenféle előítélettel teli kispolgárság egy részének forradalmi kitörései nélkül, az öntudatlan proletár és félproletár tömegeknek a földesúri, egyházi, monarchikus, nemzeti stb elnyomás ellen irányuló mozgalma' nélkül, az lemond a szociális forradalomról. Az nyilván azt képzeli, hogy az egyik helyen felsorakozik az egyik hadsereg és azt mondja: »Mi a szocializmust akarjuk«, a másikon pedig felsorakozik egy másik, és azt mondja: »mi az imperializmust akarjuk«, és az lesz majd a szociális forradalom... Aki »tiszta« szociális forradalmat vár, sohasem fogja megérni. Az ilyen ember csak szavakban forradalmár, s nem érti meg az igazi forradalmat” Meghatározó osztály Ezek a világméretű, az elnyomás minden formájának megszüntetését eredményező változások azért következhettek be, mivel a történelem menetét egyre inkább az az osztály határozza meg, amely — Marx szavaival — „méhében hordja az emberiség megújhodását". Ez az osztály a szíve annak a felszabadulásnak, amely a szolgaság minden fajtájának megtörésével az emberiség teljes felszabadulását eredményezi. A proletariátust ennek a történelmi szerepnek a vállalására s betöltésére az a körülmény tette alkalmassá, hogy a proletariátus önmaga felszabadításával, a kapitalista társadalmi rend megdöntésével mindenfajta elnyomás fő társadalmi pillérét dönti meg. Ezáltal, ahogy a Kommunista Kiáltvány megállapította, mozgalma a rengeteg többség mozgalmává válik a rengeteg többség érdekében. Mint egy egyetemes korszáknak, a kapitalista társadalmi rendnek, és nem valamely ország nemzeti tényezőjének a szülötte a proletariátus, ezért osztályhelyzeténél fogva épp úgy internacionalista, mint ahogy világnézete is az. Helyi, egy-egy országban harcoló mozgalmai a nemzetközi méretű osztályharc osztagai. Mivel az osztályharc nemzetközi méretekben folyik, ezek a helyi osztagok csakis egymást kölcsönösen támogatva, szolidaritásuk maximális kifejtésével, az egységes internacionalista világnézet alapján kidolgozott stratégiából következő akcióterv végrehajtásából részt vállalva harcolhatnak a siker reményében a nemzetközi tőke uralmának megdöntéséért. Ennek a minden korban szükséges feladatnak a megoldása nem megy végbe automatikusan, hanem csak a harci feladatok sokirányú elemzése és egyeztetése, elmélyült eszmecserék és esetleges viták révén. Apatj Miklós: Egy mondat a forradalomról megváltaná újra és újra a régi Forradalmat, de a mondat új legyen igazán, hogy a régi, a szent, a „Szép beszélgetéssé” nemesedett, az aszúvá érett, az ébentestű megmaradjon, vérre, ó mindig vérre gondol a polgár, az úr, talán a csatakürt is, a zászló is, igen, a magát csodáló zúduló vérre, a dübörgő vérre, a Bárány szent vérére, de nem a vér a forradalom, és nem is nagy, közös éneklés, csupán egy mozdulat, ahogy az ember kilép a szegények erdejéből, mindenkoron a tisztásra jut, egy pillantással körbetekint, harmat üti bokáját, s nem az elérhető kudarc, kilép a szegények erdejéből, az évszázadokig biztos menedékből, a kelő Nap előtt föltiszteleg, az idő rétegeivel hősen szembenéz, különválaszt napokat, éveket, évszázadokat. korokat, társadalmakat, mondván: ,'.eddig: ez, ezután az”, * feltűri ingujját, kaszáját leszúrja a földbe, megfeni, s elindul, harmatban áztatva magát, azután verítékben, és eszébe jut az egyetlen forradalmi mondát: „délre végezni kell”, délre végezni kell, különben bebüdösíti a hőség, a hétágra sütő Nap, az asszony ebédje, a gyerekzsivaj, hát elindul, kaszáját, magát, életét lengeti már, s tudja: délre végezni fog napokkal, évekkel, évszázadokkal, és nem rendeletet hagy maga után, de rendet, Rendet. Napjainkban, éppen a szocializmus előretörése s sokszínűsége, s abból következően, hogy a helyi osztagok nagyon is eltérő körülmények között teljesítik történelmi hivatásukat, fontos intemacionialisa követelmény akcióterveik egyeztetése. Hiszen, ahogy Leniin írta: „Mindaddig, míg a népek és országok között nemzeti és állami különbségek vannak — márpedig ezek a különbségek még a proletariátus diktatúrájának világméretekben történő megvalósulása után is sokáig, nagyon sokáig meg fognak maradni —, a világ kommunista munkásmozgalmának nemzetközi taktikai egysége nem a kü- lönféleségek kiküszöbölését, nem a nemzeti különbségek megszüntetését (ez a mai helyzetben dőre álom), hanem a kommunizmus alapé Iveinek (a szovjethatalomnaík és a proletariátus diktatúrájának) olyan érvényesítését követeli, amely ezeket az elveket a részletekben helyesen módosítja, azokat a nemzeti és nemzeti-állami különbségekhez hozzáalakítja, hozzáalkalmazza.” Sajátosságok és egyezések Az egyetlen s egységes internacionalista világnézet alkotó alkalmazása nélkülözhetetlen s elengedhetetlen feltétele volt az előrehaladásnak azokban az országokban, amelyek a szocializmus építésének útjára léptek. Lenin elemzéseiből tudjuk, hogy ezeknek a kelet-európai országoknak eltérő sajátosságaik ellenére is volt egy megegyező vonásuk. Amíg ugyanis Nyugat-Európá- ban a polgári demokratikus forradalmak lényegében 1789 s 1871 között lejátszódtak, addig ezeknek a kelet-európai országoknak úgy kellett a szocializmus építésének útjára lépni, hogy eközben a polgári forradalom demokratikus feladatait is meg kellett oldaniuk. Melyek voltak a demokratikus forradalomnak azok a feladatai, arae. Testvérek Vörös Ferenc monotypiája lyeiket a szocializmus építésének út-' jára lépő kelet-európai országok kommunista pártjai — a lenini követelmények szerint — „nem reformista, hanem forradalmi módon” fogalmaztak meg és hajtottak végre? A feudális maradványok teljes megszüntetése, olyan, ipari és kereskedelmi fejlődés, amely biztosítja a belső piac gazdasági kohézióját, az egy nyelvet beszélők területeinek társadalmi kötelékekkel történő összeforrása, a néptömegek politikai ébresztése s a képviseleti intézmények révén bevonásuk a politikai szabadságjogokért folytatott küzdelembe. A lenini követelmények szerint: „a parasztságnak, a legnagyobb számú és »legnehezebben megmozduló« niéprétegnek bekapcsolódása ezekbe a mozgalmakba általában a politikai szabadságért, különösen pedig a nemzetiségek jogaiért folytatott harcba”, a nyelv fejlődését, a kultúra demokratizálását gátló akadályok elhárítása „s a tömegek ráéb- redése arra, hogy el kell sajátítani az anyanyelvet és annak irodalmát”. Vagyis: „a nemzeti haladás, a kulturált és politikailag szabad haza útjára való áttérés” — írta Lenin — mind olyan feladatai a nemzeti fejlődésnek, amelyet a társadalmi felszabadulásért harcoló, a szocialista forradalom győzelméért küzdő proletariátusnak kell megoldania. Szocialista nemzet A szocializmus útjára lépő országok megoldották a Lenin által megfogalmazott feladatokat. Ezzel a szocializmust nemzeti keretek között építve, olyan új közösségformák kialakulását és fejlődését biztosították, amelyet a nemzet második típusának, vagyis szocialista nemzetnek nevezünk. „A munkásosztálynak a szocializmusért vívott harcával — olvasható az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Kultúrpolitikai Munkaközösség 1974 októberi állásfoglalásában —, a szocializmus világméretű előretörésével szorosan összefüggő fejlődés egyik legfontosabb jellemzője, hogy a történelemben eddig ismert burzsoá nemzet mellett megjelent a szocialista nemzet.” Születésének körülményeiből s abból adódóan, hogy a szocializmus nemzeti keretek között épül, az alakuló, fejlődő szocialista nemzetek ismérvei két csoportba oszthatók. Képletesen szólva a szocialista nemzet olyan új épület, amelynek megdönthetetlen tartópillérei a szocialista társadalmi rend törvényszerűségei, és ebbe az új épületbe épülnek bele az első nemzettípus használható téglái. Űj tartópillérnek tekinthetjük a szocialista nemzet társadalmi struktúráját. Azt, hogy a társadalmi elnyomás alól felszabadult proletariátus a termelőeszközök és a politikai hatalom birtokában önmagát s a dolgozó osztályokat, mindenekelőtt a parasztságot szervezi nemzetté. A társadalmi felszabadulással kialakulnak a szocialista nepizet további, minőségileg új kohéziós erői. Így a szocialista ipar és mezőgazdaság, amely a szocialista nemzetek közeledésének, a szocialista világ- rendszer erősítésének, a termelőerők i n ternac ionaLizőlódásámak objektív feltételei is. E nagy társadalmi, a nemzetté váló nép érdekeit biztosító átalakulások sodrában válik a szülőföld első ízben a dolgozó osztályok politikai hazájává, alakul át a táj új arculata, és szolgálják, elégítik ki annak természeti kincsei s szépségei a szocialista haza polgárainak anyagi, szellemi, kulturális igényét, szükségleteit. A dolgozó osztályok érdekeinek a megvalósítása, állandó felemelkedésük biztosítása csakis a szocialista nemzetté szerveződő -nép öntevékeny áldozatos munkája eredményeképpen képzelhető el. A dolgozó nép öntevékenysége a szocialista politikái demokratizmus változatos formának, országos és helyi intézményeinek dinamikus tevékenységében jut kifejezésre. Lenini politika Minőségileg új ismérve a szocialista nemzetnek a lenini nemzetiségi politika, amely nemzetiségi lakosságának a legteljesebb társadalmi, politikai s kulturális egyenjogúságot — beleértve anyanyelvűk szabad használatát — is biztosítja. A mostohaanyából édesanyává váló haza, az új társadalmi közösség, az új szocialista nemzetnek az otthonosságot megteremtő melegében mélyül el a szocialista tudat. A szocialista tudatformálás folyamatának elmélyítését segítik elő a nemzet első típusának megmaradó, de új tartalommal telítődő kohéziós erői, a már említett régi téglák. A szülőföldszeretet mint természetes érzés, az azonosulás a szocialista nemzettel vagy kisebb közösségeivel (munkahely, lakóhely) nem lebecsülendő érzelmi kötőanyagává alakul. Az anyanyelv ápolása, elsajátítása a dolgozó osztályok által nem nacionalizmust szül, hanem az önkifejezés s így a szocialista demokratizmus elmélyítésének nem lényegtelen eszköze. A nemzeti kultúra megismerése az egyetemes értékek megbecsülésének feltétele. Az osztályharcok történetéből álló múlt is a szocialista közgondolkodás szerves részévé válhat. Tudatosíthatnák annak történelmileg negatív tanulságai olyan zsákutcákat, amelyeket a jövőben el kell kerülni, pozitív hagyományai pedig a jövőt formáló jelen emberi érzelmi s értelmi erőfeszítéseit táplálhatják. Ahogy mindezt a szocialista magyar nemzet példáján érzékletesen tapasztalhatjuk. CSATÁRI DÁNIEL \ 4
