Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
Jelzések N incs olyan mérőszám, amely százaléknyi pontossággal kifejezhetné: hogyan élünk. A statisztika sok mindenre választ ad ugyan — ismeretes például, hogy tavaly 1976-hoz képest 10,3 százalékkal nőttek a lakosság pénzbevételei; a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos bevételek 17,1, a pénzben! társadalmi juttatások pedig 9,8 százalékkal ha-f ladták meg az előző évit, s tud-' juk azt is, hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek —, ám az életszínvonalat csupán a számok nyelvén nem lehet jellemezni. Megannyi — már-már felsorolhatat- lanul sok — tényezőn múlik e hogyan, ily módon az sem mindegy, hogy hol, az ország melyik településén élünk. A különbözőségekből alakul ki ama összkép, amelyet elemezve az MSZMP Központi Bizottsága április 19—20-i ülésén egyebek között megállapíthatta: „A lakosság életszínvonala gazdasági lehetőségeinkkel összhangban az elmúlt években is rendszeresen emelkedett”. Ez tartalmazza azt is, hogy „A kereseti arányok kedvezően változtak... A munkásság és a parasztság reálkeresete céljainknak megfelelően, megközelítőleg azonos ütemben emelkedett”; utal arra, hogy: „A tervidőszak első két évében 187 000 (ebből 66 050 állami) lakás, az ötéves tervben előirányzottnál összesen 20 000-rel több épült. Az új lakások 93—95 százaléka kettő, vagy több, ezen belül 35—38 százaléka három, vagy több szobás”. Szó esik arról is: „A termelőszövetkezeti tagok családi pótléka azonos lett az ipari dolgozókéval. Kiterjesztettük a gyermekgondozási segélyt a szakszövetkezeti tagokra”; továbbá, ismét más témára (egyszersmind gondjaink egyikére) utalva: „Bár a szolgáltató vállalatok teljesítménye növekedett, a kisiparosok száma gyarapodott, az igények emelkedésével nem sikerült lépést tartani”. Jövedelmek, lakás, szolgáltatás — kiragadott példák a leglériyej gesebbek közül. Ám életkörülményeinket — fogalmazhatunk úgy is: életszínvonalunkat — sok olyan tényező is befolyásolja, amelyek mellett hajlamosak vagyunk már-már oda sem figyelve elhaladni. Mindennapossátermészetessé vált — és mégsem az! —, hogy a televízió-előfizetők száma a rádiótulajdonosokéval vetekszik; elérte a két és fél milliót. Ez annyit jelent, hogy az ezer lakosra jutó televízió-előfizetők száma 23 (összehasonlításul: 1973-ban Olaszországban 208, Ausztriában és Franciaországban 138—237, az NSZK-ban 298). A személygépkocsik száma meghaladta a 700 ezret, s jóllehet megvásárlásuk, üzemben tartásuk tetemes költséget jelent, az igények az előbbi szám fölött járnak. S az autózás megköny- nyítésére egyidejűleg több autópálya, korszerű autóút épül; Budapest és több nagyváros közúti felüljárókkal gazdagodik — miközben a tömegközlekedés is megújulóbart van. A . vasútnál előtérbe került a gyorsabb-kul- turáltabb utazást lehetővé tevő villamosítás (belföldi expressz- vonatainkon immár számozott, helyjeggyel lefoglalható ülések vannak), a Volán autóbuszai között mind több a tetszetős-kényelmes panorámabusz. Ha közvetve is, a közlekedés korszerűsítésével a környezet fokozottabb védelmére is utaltunk. Igaz, a személygépkocsik szennyezik a levegőt, mind több helyütt létesítenek viszont — olykor parkosított — sétálóutcákat, a városok határában erdőket ültetnek, csónakázótavakat létesítenék. S aki pedig új lakónegyedben él, láthatja: ilyenkor, tavasztájt ezer számra érkeznek a néhány év múlva már árnyat adó facsemeték. Gazdagabbak vagyunk a sportolási lehetőségekben is, mint korábban: erdei tornapályák nyíltak, sok sporttelep a lakosság számára is szé- ' lesre tárta kapuját. S ha már utaltunk hazánk idegenforgalmára, tegyük hozzá azt is: tavaly négy és fél milliónál több magyar látogatott külföldre (1971-ben még csupán egymil- lióan, 1975-ben hozzávetőleg három és fél millióan), s az utazási irodák nemzetközi túráira már az év elején rendre lefoglalják a helyeket-'. .*, M indez adalék csupán, alig néhány ha úgy tetszik, önkényesen — kiragadott vonás az összképből. Ám jelzi az életvitelbe^ végbement változásokat, a£ anyagi-tudati előrehaladás álló*- másait. FÖLDES TAMÁS Népmesék Rékassy Csaba metszete A miniszterhelyettes ablakai = Budapest, V. Kossuth Lajos I tér 11. — Mezőgazdasági és Élel- ! mezésügyi Minisztérium. Kovács | Sándor miniszterhelyettes szobá- ! jának ablaka a Parlamentre néz. I Már csaknem három éve, hogy | elkerült Nagykőrösről, ahol ne- | gyedszázadig a konzervgyárban I dolgozott és élt. Otthonának és | igazgatói szobájának ablakai ott 1 a gyárkéményre néztek. — Mit jelentett az 6n életében ez az elmúlt 25 év, mit jelentett Nagykőrös? Több, mint emlék — Nem 25 év Nagykőrös! Nem emlék! Idejövetelem óta eltelt ugyan három év, de ezzel együtt Nagykőrös megmaradt számomra. Életemnek olyan konkrét része, ami megadta az élet indítását, tartalmát, alapját. Bármennyire megtisztelő is a jelenlegi munkaköröm, az ezzel járó feladat, felelősség, mégis őszintén sajnálom, hogy eljöttem Nagykőrösről. Mindig nagyon vonzott és vonz jelenleg is a város, szerencsére elég gyakran megfordulok ott most is. Nagykőrös megválasztott ország- gyűlési képviselőnek, és jelenleg is ezt a tisztséget viselem. Az emberek nagyon nagy számmal fordulnak hozzám különböző gondjukkal, bajukkal. Nemcsak gyáriak, nem nagyobb arányban legalábbis, mint ahogy a gyár Nagykőrös lakosságát képviseli. Ez a képviselői munkából adódó kapcsolat rendszeresen Nagykőrösre csábít, a napokban is valószínűleg kétszer odautazom. Mióta eljöttem, részt veszek minden május elsejei ünnepségen, felvonuláson, képviselői fogadónapot évente rendszeresen ötször-hatszor tartok. Amikor módom van, természetesen egyéb alkalommal is ott töltöm az időm. Tehát ami egy kicsit általánosabban köt Nagykőröshöz, az talán nem is csak az igazgatói munkakörbői fakadó, hanem abból-a tényből, hogy negyedszázadig voltam igazgató egy olyan gyárban, amely az egész város életét bizonyos értelemben befolyásolja. — Azt hiszem, hogy mint miniszterhelyettes, jelenlegi munkahelyén, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban ezt sokszorosan tudja kamatoztatni. Hiszen ipartelepítés hatása, mezőgazdaság és ipar együtt leginkább az önök területén mérhető. — Az ipartelepítés hőskorán már túl vagyunk. Ma már igényes az ország minden megyéje, városa és megfelelő követelményeket támaszt a letelepülni szándékozó iparral szemben. Ma már nem munkaalkalom kell, mert foglalkoztatási gond összefüggő területen az országban nincs. Ügy egy, másfél évtizeddel ezelőtt bárki, bárhol az országban — ezt a bárholt azért idézőjelbe teszem, mert azért nem mindenütt — azzal állt elő, hogy szeretne itt egy telephelyet' létesíteni, akkor biztos, hogy a helyi vezetők segítségét könnyen megkapta. Ma már ilyen típusú ígéretekkel nagyon nehéz lenne a helyi vezetőkre hatni. Kíváncsiak arra, hogy mit akar a jelentkező cég, ez konkrétan mennyire vág egybe a város, a település érdekeivel. Mennyire biztosítja a lakosság számára a megfelelő fejlődést, a jelenlegihez képest mennyire javítja az életkörülményeket, stb. Nagykőrösön az ipartelepítés már nem téma! Ott is munkaerőhiány van. Sok év óta gazdálkodni kell a munkaerővel, szívesen felvennének a város üzemei egyik napról a másikra jelentkező 1000—'1500 embert is és tudnának számára folyamatos munkát biztosítani. Nagykőrös ipara a mezőgazdasággal összefonódva jött létre. Az ipari dolgozók kb 85—90 százaléka olyan üzemekben dolgozik, amelyik a mezőgazdaság termékeit dolgozza fel, vagy valamilyen formában szolgáltatásokat nyújt a mezőgazdaság számára. Nagykőrösön az ipar és a mezőgazdaság egy kategória! — Ez a „békés egymás mellett élés”, ami Nagykőrösre annyira jellemző, azért az országban nem ilyen egyértelmű mindenütt. A mezőgazdasági területek éppen az ipar elszívó hatása miatt bizony legalább annyira munkaerőhiánnyal küszködnek, mint az ipari üzemek némelyike. Nagyon sokan inkább az ipari munkát választják, a mezőgazdaságtól és néha még az otthontól is igen távol eső munkát. — Nagyon vigyázni kell arra, hogy a mezőgazdaságból olyan ütemben kerüljenek el az emberek más területre, hogy ez a mezőgazdaság jelenlegi színvonalát ne sértse. Jelenlegi színvonal alatt én most nem elért termelési színvonalat értek, mert azt jelentősen növelni kell. Nem is műszaki színvonalat értek, mert azt még gyorsabban kell növelni, mert a létszámcsökkenés a mezőgazdaságban törvényszerűen bekövetkezik anélkül, hogy az ipar elszívná a munkaerőt; egyszerűen a kor-összetétel miatt. Ezért fontos téma, hogy a mezőgazdaságból ne legyen gyorsabb az eláramlás, mint amit a mezőgazdaság műszaki fejlesztése pótolni tud. Példa a családban — Túl a munkája sokszínűségén, túl a képviselői feladatokon, milyen pozitívumokat hozott Budapest addigi életritmusával szemben? Minek örül mint egyén, mint családapa, mit lehet szembeállítani a Nagykőrös iránti nosztalgiával? — Az ember munkaköre olyan, hogy nem sok szabad ideje marad, nem nagyon tud külön programokat csinálni. Budapesti születésű vagyok, a feleségem is az. Számunkra semmi lényeges újdonságot nem hozott a budapesti élet, és éppen ezért semmi olyan vonzerővel nem rendelkezett és nem rendelkezik,1 amely ilyen szempontból talán Budapest oldalára billentené a mérleg serpenyőjét. Említette családomat. Még e tekintetben sem, mert egyik lányom családjával Nagykőrösön maradt. Fiam az egyetemet befejezve vidéken vállalt munkát feleségével együtt, aki évfolyamtársa volt. Egy lányom van, aki családjával Budapesten lakik. Így még azt se mondhatom, hogy a közelség a gyerekekhez, a család ilyen letelepedése bizonyos harmóniát segített megteremteni, hiszen éppen olyan távol vagyunk egymástól, mint korábban. Ami Budapest, és egyáltalán egy nagy város előnyeit jelenti, azt nemigen tudja ebben a munkakörben, ezzel a feladattal élvezni az ember. — Ez sajnálatos. Örvendetes ellenpéldája viszont annak a beidegződésnek, ami a köztudatban él a fiatal kezdő diplomások elhelyezkedéséről. Ügy látszik, mégsem minden fiatal végzős egyetemista látja csak Budapesten elképzelhetőnek a pályakezdést — Ez valóban így van. A közelmúltban például a Műszaki Egyetem élelmiszeripari pályára készülő végzős hallgatóival beszélgettem. Ott került szóba többek között a vidék is. Kifejtettem erről véleményem, amit könnyen alátámaszthattam a sajátomon kívül a gyerekeim példájával is. Azt hiszem, hogy nyilvánvaló, ha nagyon akartam volna, hogy a fiam, menyem Budapesten dolgozzon, sikerült volna megoldani. Pályázati kiírás is volt budapesti munkahelyre, ők mégis a vidéket választották. A saját meggyőződésükből kiindulva, szerintem azért, mert a fiam ott született, szinte a gyárban élt. És neki hiányzik az a közeg, ahogy az elején fogalmazta: „ablakkal szemben a gyárkémény”, amely kiváltotta vonzódását a gyárhoz. Ez volt talán az elsődleges, ami kialakította benne, hogy nem Budapesten, hanem vidéken kezdje a munkáját. Ami meghatározó — Azt hiszem, az első munkahelyi benyomás egy életre meghatározó lehet. Sok minden befolyásolja az ember életét, de hogy egy fiatal.milyen indítást kap, milyen közösségben indul el, az alapvető lehet. Ügy tudom, hogy a Nagykőrösi Konzervgyárban több mint 3000 dolgozó van, mégis családias a légkör, s ez jó indítás egy fiatal számára. — Meggyőződésem. Egyébként én nem Nagykőrösön kezdtem, már úgy kerültem oda, mint gyártásvezető, aztán mint igazgató folytattam a munkát. Ügy érzem, hogy nem any- nyira az első munkahely, hanem valóban egy munkahely, amelyik az összes körülményeinél fogva alkalmas rá, hogy az ember ne érezze nyűgnek, ne érezze tehernek a munkát. örömmel kezdje a reggelt, a hétfőt, általában ne valami kötelességteljesítés legyen a napi 8—10—12 óra, attól függően, hogy éppen mennyire van szükség. Ez a lényeges és ez dönti el, hogy az ember vágyódik-e vissza valahová, van-e „nosztalgiája”, vagy pedig hamar el tudja felejteni, túl tudja magát tenni rajta. Nos hát logikus, egy ember, aki negyedszázadot tölt el egy gyárban, annak még inkább kialakulnak a kötöttségei. Azt a kollektíva, ami abban a gyárban dolgozott, amikor én mint fiatal szakember odakerültem, az már nincs, csak 20—30-an maradtak ott a negyedszázad múltán közülük. Akik közben kerültek oda és ez tulajdonképpen a három- ezer-néhányszáz ember többsége, már velem kezdett dolgozni. A környezet és az a légkör, ami egy gyárban kialakulhat, befolyásolja az ember gondolkodását, helyhez ragaszkodását, bizonyos értelemben a munkához való kötődését. Örömet adhat a munkának, és az nem vitás, hogy eldönti, hogy mennyire hagy nyomot az ember későbbi életében. Három kérdés — Befejezésül egy kérdés, amire azt hiszem, három választ fogok kapni, vagy ha úgy tetszik, három kérdés, amire egy a válasz. Kérem, mondja el, hogy mint képviselőt, mint miniszterhelyettest és mint magánembert mi az, ami leginkább foglalkoztatja, amivel szeretne mihamarabb megbirkózni, előbbre vinni megoldását? — Nem lehet úgy általában szétválasztani egy emberben a gondokat, de én most mégis úgy érzem, hogy egymástól elég eltérő témákra fogok válaszolni, amik persze bennem ösz- szefonódnak. Nagykőrössel kapcsolatban azt jelenti, hogy a hatodik ötéves tervben a város fejlesztésének az üteme gyorsuljon az utóbbi 15 évre jellemző ütemhez viszonyítva. Nagykőrös lélekszámban egy nem gyorsan szaporodó város, hiszen nincs olyan környezete, ahonnan magához szívhatná a falvak lakosságát. Fejlődése ténylegesen a város lakóinak a fejlődését és körülményeinek a javítását szolgálja. Ilyen szempontból ott most folynak a következő ötéves terv előkészítő munkái, egyik témám tehát ez. Mint miniszterhelyettes szeretném jól szolgálni azt a? ügyet, amit itt rám bíztak, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar ügyét. Minek után külön feladatom a minisztériumon belül az élelmiszeripar ügyeivel való foglalkozás, mert a belső munkamegosztás alapján elsősorban ez a munkaterületem, a két ágazat fejlődésén belül én különösen érzem azt a feszültséget, amely a mezőgazdaság termelőképessége és az ipar feldolgozó kapacitása között Kialakult. Látom ennek súlyos következményeit, gondját a népgazdaság számára és szeretném, ha ez lehető leggyorsabb tempóban oldódna. Az elkövetkező időben ennek megfelelően felgyorsulna az élelmiszeripar fejlődése. Ez ugyanúgy szolgálja a mezőgazdaság érdekeit, mint az élelmiszeriparét. A mezőgazdaság fejlett élelmiszeripari feldolgozás nélkül nem tudja a hivatását teljesíteni. Mint magánember pedig...? Az ember nem az ötödik „X” után kezd gondolkodni ilyen szempontból, de azért még nem érzem magam any- nyira korontúlinak, hogy csak a gyerekek és az unokák boldogulása legyen az egyetlen elképzelésem. A kornak megfelelő életvitel, a munkában megfelelő sikerélmény, ami egy minisztériumi munkahelyen nagyon nehezen megszerezhető. És hát, ami ezzel elsősorban együtt kell hogy járjon továbbra is, az a kiegyensúlyozott családi élet, ami eddig is viszonylag könnyűvé tette számomra az elmúlt éveket! FINTÉR EMŐKE f I