Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

Map 1978. ÁPRILIS 30., VASÁRNAP ® M.'ntha mi költöznénk be... ® C~ck azt imerjük, akinek bä ja van. ® lit mégiscsak más... Fiammal az építkezés kerí­tésének kapaszkodva figyeljük a daru csikorgó kerekeit, a betonpumpa puffogását, a bil­lenőplatós teherautók manő­vereit. Embert alig látni, gé­pet annál többet. Közben fé­lig magamnak, félig ötéves fiamnak mesélem, hogyan építettük apámmal, anyám­mal és öcsémmel mi a házun­kat. Magunk ástuk az alapját, betonoztunk, vízvezetéket sze­reltünk, festettünk. A gyerek szemei kikerekednek, ponto­san ugyanúgy, mikor oroszlá­nokról, hiénákról, tevékről, kecskékről és a többi — csak a képeskönyvek lapjairól és az állatkertből ismert állatról esik szó közöttünk. Ennyit változott a világ huszonöt év alatt. Figyelmüket újra az építke­zés köti le. — Apu, a házakat most már csak gépek építik? — A gépek csak segítenek. Itt is emberek dolgoznak. — És hol vannak? A Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalat igázgatója, Kapos Mihály azt bizonygat­ja, hogy bár munkáiknak csak kis hányadát teszi ki a lakás­építés, mégis emiatt fáj a legtöbbet a fejük. Ebből szár­mazik a legkevesebb hasznuk, de saját alapból új technoló­giát vásároltak, fejlesztették a betongyártó és vasszerel­vény részleget. Az építkezés mégis állan­dóan akadályokba ütközik, mert a lakásépítő szövetke­zetnek nincs gazdája, s az összes irat beszerzéséhez a vállalatnak kell segítséget nyújtania. Ha nincs meg az összes papír, az OTP ném fo­lyósítja a hitelt, s fedezet- hiány miatt abba kellene hagyni a munkát. A pénzinté­zet — úgy érzi —, kicsit lé- lektelenül intézi ezeket az ügyeket. Nem úgy a munkások. Ha kell, vállalják a túlmunkát, a hétvégi műszakot. Igaz, anya­gilag se járnak rosszul, de ezt a pénzt lakóhelyükön maszek munkával is megkereshetnék. Vácott, Deákváron ágasko­dik a toronydaru, napon­ta három lakást öntenek ki betonból. Gémes József, a szerkezetszerelők brigádveze­tője, még csak el sem csodál­kozik, amikor arról kezdünk beszélgetni, eszükbe jut-e né­ha, kinek is építik ezeket a lakásokat? ' — Majdnem valamennyien egy faluból valóak vagyunk, Nőtincsről. Azt hiszem, akár­hol építenénk is, tisztességgel dolgoznánk. De itt mégis­csak más. Naponta látjuk, hogy fiatal házaspárok, kis­mamák sétálnak erre, nézik, hogyan épül az otthonuk. Az utolsó fillérjeiket fizetik be, még kölcsönt is felvesznek, hogy ne kelljen albérletben szoroskodniuk. Nem becsüle­tes ember, akinek ez néha nem jut az eszébe. S azt hi­szem, ránk nem mondhatják, hogy trehányak vagyunk. Nézze csak meg: itt szint­ben vannak a falak, a javítá­sokat úgy eldolgozzuk, hogy a szakember szeme is alig ve­szi észre. Az ajtóknál, abla­koknál nincsen hézag, nem fütyülhet be a szél. — Pia valakinek mégsincs a munkájában köszönet, mit csinálnak vele? ' — Nehéz dolog ez. Bizony van olyan, akit vétek mun­kásnak nevezni. El nem küld­hetjük, amúgy is kevesen va­gyunk, s ez nem is a mi dol­gunk. Általában aki hibázik, azzal javíttatjuk ki, amit el­tolt. Néha prédikálunk is ne­kik: „Akkor is így csinálnád, ha te költöznél bele?” De ennek bizony csak akkor van foganatja, ha az ember nem másnak mondja, hanem ma­gától. is tudja. ★ Aligha építettünk a me­gyében olyan szép, embersé­ges, lakható lakótelepeket, mint Gödöllőn. Az Alsópark szellős, színes vidám. S ilyen lesz nemsokára a városköz­pont is. A házak nagy része már áll, az utolsó három tíz­emeletes közül az egyikbe júniusban költöznek, a má­sikban már a belső munkák folynak, s a harmadikat is alapozzák. Körülöttük már ké­szek az OTP-lakások, csak a parkosítás várat magára. Szeretik-e az építőket, akik már beköltöztek, gondolnak-e arra, kik is dolgoztak a laká­sukon. Erről kérdeztünk meg egy csöppséget sétáltató kis­mamát, — Egyszobás lakásban szo­rongtunk hárman, csoda-e, hogy örültünk az újnak. Hi­ba? Van bőven. De úgy lát­juk, van hajlandóság az épí­tőkben, rendbehozzák, ami nem sikerült. Az igazsághoz tartozik az is, hogy néhány lakásban sok a baj. Persze, akadnak olyanok is — mond­ja Kisfaludy Istvánná —, akik mindenbe belekötnek. Kovács Gyuláné, Vácott a Földvári téri lakótelepen mondja: — Kicsit furcsák az embe­rek. Láttam a szomszédaimat, amikor megkapták a kulcsot, még el is sírták magukat örö­mükben. Aztán elmúlt egy hét, találtak valami apró hi­bát, s úgy szidták a kőműve­seket, festőket, mint a bokrot. Azért higgye el, a szívük mé­lyén ők is hálásak nekik. És az se igaz, hogy az építők ál­landóan lógnak. Látom az ablakból, hogyan épül a szom­széd ház. Bár mindenütt így menne a munka. Ismét Gödöllőn, a tízeme­letesek melletti barakkirodá­ban. Kvaka János immár több mint két évtizede művezető. Munkáját dicséri majdnem I mindegyik új gödöllői lakóte­lepi ház, s ki tudja, még hány száz, hány ezer máshol. — Jó dolog-e lakást építe­ni? — Nem. Túl nagy a felelős­ség, sok a kritikus. — Akkor miért foglalkozik vele ilyen régen? — Most megfogott. Minden­nap megbánom, hogy ide ve­j tett a sors. Egy gyári csar- j noknál majdnem mindegy, j hogy egyenes-e a fal, vagy i húz az ajtó mellett a hideg. Itt nem lehet lezserkedni, s a köszönet is kevés. Ha vala­hol, valamelyik közintézmény határideje szorít, elviszik a legjobb embereimet. Így gyak­ran előfordul, hogy nem ké­szülünk el határidőre. Ünnep­nap csak egyszer-kétszer van egy évben: amikor átadjuk a kulcsokat, látjuk a költözkö- dőket. — Elégedettek az emberek a munkájukkal? — Hozzánk általában csak az jön, akinek valami baja van. Ha kevesen vannak, az megy dicséretszámba. Most azt hiszi majd, hogy mellébeszélek. Azért mégis ki­mondom: nincs annál na­gyobb jutalom, mint amikor végigsétálok azokon az utcá­kon, ahová mi építettük a házakat.' Ügy látom, boldogok bennük az emberek. Csulák András Válaszolt: a miniszter Egy kisközségnyi ember — háromezer levélíró és telefo­náló — érezte szükségét annak, hogy az őt érdeklő kérdéseivel dr. Romány Pál mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi miniszter­hez forduljon, aki a tv Meg­kérdeztük a minisztert soroza­tának péntek esti adásában vállalkozott a tudakolózók föl- világosítására. A legtöbben természetesen a mindennapi kenyér minő­ségét hánytorgatják, mond­ván: a liszífélék, avagy a lisztet dagasztok, megsütök miatt kerül asztalainkra any- nyi ragacsos, íztelen vekni és cipó. Dr. Romány Pál ez utób­biakat — illetőleg a pékségek műszaki állapotát — marasz­talta el, no meg a nagyvárosi szállítás minőségrontó körül­ményeit. Bíráló szavainak — reméljük — mihamarabb meg­lesz a foganatja. Hasonlóképpen feddőleg szólt a gépalkatrészek beszerzésének felelőseiről, amikor elismerte: a használhatatlanná vált szer­kezetek utánpótlása rossz. Hanem a kisgazdaságaink helyzete már sokkal bizta­tóbb! Jelenleg 1,6 millió ilyen egységet tartanak nyilván, amely birtokocs- kák a mezőgazdaság ter­melésének egyharmadát szál­lítják. És ez a tisztes arány a jövőben még növekedni log, mert — hallhattuk — újabb és újabb kisgépek árubabocsátá- sával támogatják az ott folyó termelést.. Amiképpen a kisgazdaságok­kal — úgy konzerviparunkkal is elégedettek lehetünk. Nagy­arányú műszaki fejlesztés tör­tént ebben az ágazatban, amelynek eredményeképp a tartósított mezőgazdasági ter­mékeinknek mintegy 80—87 százalékát külföldön tudjuk el­adni. Ez valóban megbecsülni- való eredmény! Természetesen a zöldségellár tásról is szó esett ebben az agT rártémájú országos párbeszéd­ben, különös tekintettel az ün­nepnapokra. Sajnálattal hall­hattuk, hogy az időjárás most kevéssé kegyes, s ezért aztán egy jő hét késésben vannak a zöldségtermesztők. A miniszter válaszainak bő­vebb ismertetésére ezen a he­lyen nem vállalkozhatunk, hisz’ arra a háromezernyi ér­deklődésre legalább háromtu­catnyi témát szóba hozott. Elé­gedjünk meg itt annak a meg-- állapításával, hogy zömében kedvünkre való dolgokat hall­hattunk: mind több s jobb árut ad a vásárlónak a mezőgazda­ság. Akácz László Százezer darab fenyőcsemetét ültetnek el a monori erdé­szet mendei csemetekertjében. A palánták jövő tavasszal ke­rülnek ki a gazdaság erdeibe. Dózsán Péter felvétele A gondolkodás felelőssége „Míg megvilágosul gyönyörű képességünk, a rend, mellyel az elme tudomásul veszi a véges végtelent, A termelési erőket odakint s az ösztönöket idebent A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalatnál 3160 ember dolgozik, évente 23 milliárd forint értéket termel­nek. Ezt a 23 milliárd forintot a 3160 ember tudása, fizikai ereje, szakértelme, szervező - készsége hozza létre. A társa­dalom rájuk bízta vagyonának egy részét: a vállalatot. Na­gyobbrészt rajtuk múlik, hogy kicsalogatják-e a kezükbe adott anyagból, gépekből, be­rendezésekből azt az új érté­ket, amelyből megélnek, amely­nek egy részét közcélokra for­dítja az ország, más része pe­dig az ismét létrehozandó új érték alapja, forrása lesz. A vállalati közösségek olyan együttműködésére van szük­ség, amely garancia arra, hogy ne maradjon parlagon egyet­len teremtő gondolat sem. Saját érdekünk Mit gondol erről például Kovács Gyula, a vállalat meg­bízott párttitkára? — Izgalmas kérdés ez nap­jainkban — mondja. — Azt hiszem, mi szerencsés helyzet­ben vagyunk, mert a vállalati kollektíva és elsősorban a munkásgárda felkészültsége, szakmai műveltségi színvonala magas. Kell is hogy így legyen, máskülönben nem tudnánk kiszolgálni ezeket a bonyolult gépeket és berendezéseket, nem tudnánk előállítani 23 milliárd forintnyi értéket. Minthogy a fejlődésben nincs megállás, minden olyan ember eszére és kezére szükség van, aki hozzá tud járulni ehhez a fejlődési folyamathoz. — De hogy lehet rávenni az embereket arra, hogy gondol­kodjanak? — Meg kell velük értetni, hogy ez érdekük. Az együtt­gondolkodásnak megvannak a megfelelő fórumai. Kezdjük az elején: a tervezésnél. Nekünk elsősorban a népgazdasági ter­vet kell figyelembe vennünk, ettől lényegesen nem lehet el­térni. De a munka mindig na­gyobb és ehhez több ész és több erő kell. Amikor a .terv körvonalazódott, eljuttatjuk az üzemekhez. Mindenki megis­merheti. Bárki hozzászólhat, gondolkozhat a részleteken. A szakszervezeti bizalmiak köz­vetítésével összegyűlt vélemé­nyek eljutnak végső soron a vállalati szakszervezeti tanács és a szakszervezeti küldöttek együttes ülésére. (Közbevető- leg jegyzem meg: egy idő után a vszt elhal, szerepét a bizal­miküldöttek tanácsa veszi át.) A vállalati tervet ez a fórum hagyja jóvá. Ugyanezt az utat teszi meg például a szociálpo­litikai terv — ez érdekli még leginkább az embereket — és a kollektív szerződés is. — Mi a célja a terv közre­adásának? — Az, hogy az emberek tud­ják, mire kell felkészülniük, hogy legyen legalább nagyvo­nalakban vállalati áttekinté­sük, hogy • magukénak érezzék a vállalat terveit. Szűkebb munkahelyük terveit viszont részletesebben is kell ismer­niük, még inkább azt, hogy sa­ját maguknak mennyi munkát kell elvégezniük. Nincs ember az üzemben, aki ne tudná, mi lesz az idén a munkája. Nem lehet elvenni — Erről hogyan értesülnek? — Minden gazdasági egy­ségben kialakultak . az üzemi ötszögek. Gazdasági vezető, párt-, KISZ-, szakszervezeti műhely titkár vagy bizalmi, az ötödik a szocialista brigádve­zető. A gazdasági egységet érintő minden kérdésben kon­zultálnak. Bizonyos munka- megosztás érvényesül ezekben az ötszögekben. Személyi kér­désekben a párté és a KISZ-é, bérjellegű és érdekvédelmi kérdésekben a szakszervezeté az utolsó szó. De csak az utolsó, az első a közösségé. Az ötszögek tárgyalásain ma már tudják, kinek mikor kell erő­sebben hallatnia a hangját. Az embereket ma még inkább a zsebüket érintő döntések tud­ják megmozgatni. Most dolgo­zunk egy új rendszeren; a párt-vb még nem tárgyalta meg, tehát nem tekinthető el­döntő ttnek: a személyre szóló bérjellegű kérdéseket — alap­bér, mozgóbér, lakáselosztás — szeretnénk teljes egészében a szakszervezetre bízni. Az len­ne jó, ha ebbe már nem szól­nánk bele, hogy nagyobb teret adjunk a szakszervezetnek. Mi csak az elvek felett őrködünk; a munka szerinti elosztásnak kell érvényesülnie. — Megbirkóznak-e ezzel a bizalmiak? — Meg. Most ott tartunk, hogy a bizalmiak előbbre van­nak, mint a partner gazdasági vezetők. Miután megkapták megnövekedett hatáskörüket, tanfolyamon szerezték meg a jogok gyakorlásához szükséges ismereteket. Az idén több mint hétszázalékos bérfejlesztésre van lehetőségünk. Az arány a mozgóbér javára változik ezúttal: két százalék épül be az alapbérbe, a többi mozgó­bér. Tehát van miről dönte­niük. A hét százalékkal a többletmunkát kell honorál­nunk. A gazdasági vezetőknek van most már pótolnivalójuk, számukra is tanfolyamot aka­runk indítani. A brigádoknak is megvan a szerepük, egyebek mellett ők tesznek javaslatot a kitüntetésekre. — Lehet-e a munkásjogok gyakorlását tanulni? — Elméletben és tapaszta­lati úton is lehet és kell. Visz- szafejlődés nem lehetséges, mert az egyszer már megka­pott demokratikus jogokat nem lehet elvenni az embe­rektől. Hogy ne lehessen, er­ről ők maguk is gondoskod­nak. A cél az, hogy a tanulás­sal az emberek látókörét szé­lesítsük. A széles látókörű embernek önálló akarata van, ugyanakkor tudja, hogy a sa­ját érdekei nem választhatók el — nagyobb időszakokban mérve — a közérdektől. A tu­lajdonosi szemlélet általános­sá válásához még nem jutot­tunk el... A kollektíva kérte Németh Ernő, a katalitikus üzemcsoport gázolaj-kénmen- tesítő üzemének vezetőhelyet­tese, egyben az üzemcsoport pártalapszervezetének titkára. Hármasban beszélgetünk, ve­lünk van Hajdú Ferenc mű­szakvezető is, aki szakszerve­zeti bizalmi, sőt egy ideje műhelybizottsági vezetőségi tag is. Keresünk egy történe­tet, amiben a fent említett demokratikus jogok tetten ér­hetők. Hamarosan kiderül, hogy ez nem nagyon jó mód­szer, mert kicsit leegyszerűsíti ezt a nagyon is összetett je­lenséget (folyamatot?). Vala­mit azért így is felmutatha­tunk, ha Hajdú Ferenc azt mondja is, hogy: — Eget rengető dolgokat nem tudok mondani. — Mire gondol, ami nem eget rengető? — Például arra: elértük azt, hogy rádió került az üzembe. A kollektíva kérte... — Az üzemvezetéssel szem­ben. Nyugodtan fogalmazhatsz így! —szól közbe Németh Ernő. — Eleinte elleneztük, aztán meggyőztek bennünket. — Amikor ebben megegyez­tünk — mondja a bizalmi —, megvettük a rádiót a brigád pénzéből. Vagy említhetem a béremelést, mozgóbérosztást. Az üzemi ötszög véleménye alapján osztunk, de abban benne van a kollektíva véle­ménye is. — Hogy kerül bele? — Együtt dolgozunk, ismer­jük egymás munkáját. Előfor­dul, hogy az emberek keveslik a pénzt. Munka közben min­denről beszélünk, arról is, ki mennyit érdemel. így áll össze a kollektíva véleménye. Külö­nösen délután és éjjel minden szóba kerül. A szakszervezet­nek különben vétójoga is van.., — Közvetlen vétójoga van a bizalminak is — magyarázza Németh Ernő. — Ha nem írja alá, amit az ötszög másik négy tagja támogat, nem megy to­vább a papír. Háromszáz vagy ötszáz? — Előfordul, hogy vitatko­zunk — mondja Hajdú Ferenc. — Volt úgy, hogy a gazdasági vezető is engedett,meg én is. Meggyőztük egymást. A múlt hónapban történt: ő három­száz forint mózgóbért szánt egy embernek, én ötszázat. Négyszázban egyeztünk meg... — Mivel érvelt? — Ű azt mondta, keveset látja mozogni. De ő negyven embert lát, én meg tízet. Meg­mondtam, hogy én jobban is­merem ezt az embert, ha va­lamilyen munka van, nem kell kétszer szólni, fogja a szerszámot és csinálja. — Ez úgy van — veszi át a szót Németh Ernő —, hogy az ember kinéz a műszerte­rembe, látja, hogy ott van egy munkás. Megint kinéz, még mindig ott van. Az ember sze­me nem mindig megbízható, mert például az esztergagép­nél is lehet aktívan semmit csinálni. Csakhogy most nem vagyunk a téma közepén. Leg­egyszerűbb a bérről beszélni, de ebben nem merül ki a té­ma. Nemcsak ezt akarjuk, ha­nem azt is, hogy szóljanak be­le az üzemvitelbe. — Nagyon szeretik a gazda­sági vezetők — mondja a mű­szakvezető —, ha jó ötletek­kel járulnak hozzá a jobb munkamenethez... — Ebből nem lehet konflik­tus?’ — Nem szabad hogy legyen — szól közbe az üzemvezető­helyettes. — Ha probléma van, legjobb azt a beosztottakkal is megbeszélni. Nem biztos, hogy az üzemvezető javaslata a legjobb. Meghallgatja, mit mondanak, aztán azt mondja: próbáljátok meg... — Volt már olyan, hogy a műszakvezető szava segített az üzemzavar elhárításában — meséli Hajdú Ferenc. — Ott volt a kompresszorrezgés prob­lémája. Egy ideig az volt a szokás, hogy a szívóoldali foj­tással tudtuk a rezgést meg­szüntetni. Egyszer ezzel nem értünk el eredményt, más megoldást alkalmaztunk és megszűnt a hiba ... — Namármost, hol itt az összefüggés? — kérdezi az üzemvezető-helyettes. — Ott, hogy bárkinek joga van bele­szólni az irányításba, ha jobb ötlete van, mint a vezetőjének. Ha megsértik — A termelés segítése a lé­nyeg — folytatja Németh Er­nő. Eddig akárhány ankéton voltam, mindig csak a bérhez meg a jutalomhoz lyukadtunk ki. De ez nem minden. Aki tud, járuljon hozzá az erőtar­talékok feltárásához! Lehet, hogy én, mint vezető, kiégtem, de akkor támaszkodnom kell a fiatalokra, fel kell használ­nom az. ötleteiket. — Hol a határ, van-e határ? Van-e a vezetőknek elég tű­rőképességük? — Az ember néha fogcsikor­gatva kénytelen hallgatni, mert nem tartunk még ott, hogy mindig, mindenki csak okos dolgokkal áll elő — í Építők és beköltözők A jövendő erdője

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom