Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

Propagandisták konferenciája Emléklapokat adtak át A járási pártbizottság nagytermében tartották mega propagandisták konferenciá­ját, Lenin születésének 108. év­fordulója alkalmából. Tóth János, a pártbizottság osz­tályvezetője tartott bevezetőt, majd Kozák Sándorné, a járá­si párt-vb. tagja, a járási hiva­tal elnöke A propagandamun­ka időszerű kérdéseiről tar­tott tájékoztatót. A járásban három és fél ez­ren vesznek részt a most zaj­ló párt oktatásban. Javult a propagandisták felkészültsé­ge, a hallgatók aktivitása. Ennek is köszönhető, hogy az egyes témakörök fel­dolgozása szervezettebbé, tudatosabbá vált az 1977/ 78-as oktatási évadban. Jó kapcsolat alakult ki a hall­gatók és az előadók között. A nagy érdeklődéssel kísért tájékoztató után Mocsári Jó­zsefnek, a járási pártbizottság politikai munkatársának kor- referátuma hangzott el Haza- fiság, internacionalizmus címmel. Ezután Tóth János emlékla­pokat nyújtott át a 15, 10 éve dolgozó propagandistáknak. 15 éves munkáért kapott emléklapot dr. Zimányl Gyula (Monor), Dobos Sán­dor (Rákosmezeje Tsz), 10 éves munkáért Végh Jó­zsef (Monori-erdő), Ele­kes Imre (Rákosmezeje Tsz) és Vízvári Sándor (Pilis, Aranykalász Tsz). A pártoktatást segítő tevé­kenységükért többen könyvju­talmat kaptak. G. J. Irodagépeket javítanak A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet irodagépjavító részlege Gyomron, a Steinmetz utcában működik. Ma már tizenkét dolgozójuk van, s a pénztárgépektől a legkülönbözőbb típusú író-, illetve irodagépek javításával, karbantartásával foglalkoznak. Képünkön: Forrai László műszerész egy pénztárgép javí­tásán dolgozik. Mutnéfalvy Zoltán felvétele Válasz cikkünkre Egy hónap múlva nyitják a mendei önkiszolgáló boltot Április 18-i számukban a Társadalmi megbecsüléssel cí. mű, a népi ellenőrök aktíva­értekezletével foglalkozó írás­ban szövetkezetünk munkájá­ról is szó van. Köszönjük a cikkben megjelent elismerést és bírálatot. Szóvá tették többek között, hogy a mendei önkiszolgáló bolt másfél hónapja zárva van, ezért akadozik a lakosság áru­ellátása, a mendei szikvízüzem is bezárt. Ezek azonban csak a puszta tények. önmagukban csak az igazság egyik részét tárják fel, ezért részletesebben szeretnénk az olvasóikat tájé­koztatni. Az önkiszolgáló boltban nagy átalakítást végzünk. Az eddigi 36 négyzetméter eladó­teret közel 100 négyzetméter­re bővítjük. Az egész átalakí­tás mintegy 700 ezen forintba kerül. A bezárt bolt közelé­ben levő élelmiszerüzletünk a zárva tartás óta két műszak­ban üzemel, s így egész nap a lakosság rendelkezésére áll. Az átalakított önkiszolgáló boltot rfiáius 31-ig megnyitjuk. A bolt teljeset! új berendezés­sel, a korábbinál lényegesen kulturáltabb kiszolgálással és bővebb áruválasztékkal áll majd a mendei vásárlók ren­delkezésére. A mendei szikvízüzemet nem az Áfész záratta be, ha­nem az ingatlan tulajdonosa és egyben üzemvezetője mon­dott fel, idős korára való te­kintettel, valamint arra hivat­kozva. hogy az utóbbi hónapok forgalma olyan csekély. Az üzem gépei annyira elavultak, elhasználódtak, hogy felújítá­suk, és más helyen történő üzembe helyezésűik gazdaság­talan és balesetveszélyes lenne. Ugyanakkor Űri községben üzemelő szikvízüzemünk biz­tosítja Mende sziikvízellátását. Hogy ebben mégis zavarok voltak, az annak a következ­ménye volt, hogy megfelelő szállítójármű nem állt rendel­kezésre. A tej- és kenyérellátást ál­landóan figyelemmel kísérjük. Hogy mennyire vigyázunk, mutatja az a tény is, hogy hét. ről-hétre sok mázsa szárazke­nyeret értékelünk le, és sok száz liter tejet szállítunk vissza a Tejipari Vállalatnak, fél­áron. Ha esetenként mégis előfordul, hogy valamelyik boltban elfogyott a tej, vagy a kenyér és ez tudomásomra jut, fegyelmiieg vonom felelősség­re a boltvezetőt. Kiss István, az Alsó-Tápiómente ÁFÉSZ igazgatóságának elnöke MONOB'Vnm A P EST M EG Y'EÍ ;H'Í R L A P K Ü l Ó N KI A DAS A XX. ÉVFOLYAM, 97. SZÁM 1978. ÁPRILIS 26., SZERDA Ültetik a vecsési káposztát • • öntözéses növénytermesztés Jól jött a kiadós esőzés Az április nem lett hűtlen híréhez, az időjárás váltó, zákánnyá vált, s bár a ko­rábbi talajmemti fagyok hát­ráltatták egy kicsit a mező­gazdasági munkákat, a ki­adós eső jól jött a vetemé- nyeknek. A zöldségtermelő mintagazdaság, a Ferihegy Tsz földjein is minden percet ki­használnak. Mintegy 300 hektáron befejezték a sárgarépa, 30 hektáron a petrezselyem és 30 hek­táron a pasztinák veté­sét. Az étkezési tök 130 hektár­nyi vetőiterületének mint­egy felén jól előkészített ta­lajba kerültek az élénk sár­ga magvak. — Átmenetileg szünetel­tetni kellett a káposztapalán­ták ültetését a megismétlődő esőzés miatt, de a 16 hektár­ra tervezett nyári fajtát így is elültettük. A korai káposzta mag- vaj korábbi helyükre ke­rültek, s az előző napi határszemlénél megnyu­godva szemléltük a vetés- területet. A csapadékos idő hatására már a sor is látszik. Negy­venhektárnyi területen vár­juk a korai burgonya kelé­sét, s a szántóföldi, tehát nem csíráztatott krumpli ter­vezett vetésterületének kö­zel felén földbe kerültek az egészséges gumók — tájékoz­tatott Bogyó István, az egye­sült tsz főkertésze. A közös gazdaság elver, melt káposztáinak és gyökér­zöldségféléjének kitárolása a napokban fejeződött be, így a tavalyi bőséges termés vé­gét is feldolgozták. — Mindhárom kerületünk­ben kedvezően halad a talaj­előkészítés, hogy a kiültetés idejére jó fészke legyen a palántáknak. Fóliasátraink­ban szépen fejlődnek a fris­sen hajtatott növények, csak most már meleg, tavaszi idő kellene azokra is, mert na­gyon megnyúlnak, felmaga­sodnak. Péteriben hét fóliás ágy­ban növekszik a papri­ka, paradicsom, ami egy részét képezi majd egye­sült gazdaságunk 1020 hektárra tervezett ösz­szes zöldségvetés-terüle- tének. Bár az esős idő miatt nincs szükség az öntözésre, a Feri­hegy Tsz vezetői a közelmúlt­ban megszemlélték a közös gazdaság valamennyi öntö­zőtelepét és a kapcsolódó be­rendezéseket. Az elmúlt év­ben 340 hektár területen foly­tattak öntözéses zöldségter­mesztést. de ebben az évben 400 hektárra szeretnék nö­velni ezt a területet. Ez el­sősorban az üllői és péteri kertészetet érinti. Mint a közös gazdaság szak­embereitől megtudtuk, az erőgépeket, a trakto- rókát, a vetögépeket jól felkészítették. A teher­autók közül viszont hét darab vár műszaki vizsgá­ra. Javításukat az országo­san ismert IFA-alkatrész- hiány nehezíti. A gondot csak szaporítja, hogy a műtrágyaszóró adap­terek többsége ezekre volt felszerelve. Egy ideig akadozott a nö- vényvédőszer-ellátás is. O.K. Hogyan ünnepelnek a községek? Spcrl- és szórakoztató rendezvények május elsején A monori járásban is fel­készültek a munka ünnepé­nek, május 1-nek méltó meg­ünneplésére. A járási ünnep­séget ezúttal Üllőn, az Or­szágos Állattenyésztési Fel­ügyelőség Dóra-majori tele­pén rendezik meg. Délelőtt fel 10-kor kezdődik a felvonulás, majd 10 órakor Skribek Jó­zsef, az MSZMP monori já­rási bizottságának titkára méltatja a munka ünnepiének jelentőségét. Ezt követően 11 órától 15-ig a járás népi együttesei lépnek pódiumra, színes lesz a sportprogram is. Kispályás labdarúgás, leány­foci, talaj- és szertornagya­korlatok szórakoztatják a né­zőket. Az MHSZ modelle­zői is tartanak bemutatókat, s lesz agárverseny is. A többi községek ünnep­ségeinek menetrendje a kö­vetkező: Maglód, április 29., 11 óra, művelődési ház. Elő­adó: Császi Sándor, a vecsé- si Ferroelektrika Szövetkezet elnöke, Vasad, 29-én, 12 óra, szakszövetkezet, Zubor György, a GV vasadi telepének ve­A pálya széléről Pilis az élre ugrott Három pont — idegenből zetője. Május 1-én, 10 óra, Gyömrő, strandkert, Kites Gyula tanácselnök, Monor, sportpálya, Jólesz Sándor, a nagyközségi pártbizottság tit­kára, Pilis, sportpálya, Po- linger Ferenc, a PENOMAH pilisi hizlaldájának igazgatója, Sülysáp, sportpálya, Szikszai István, a HNF úri bizottsá­gának titkára, Vecsés, sport­pálya, Nagy István, a nagy­községi pártbizottság titká­ra, Gomba, sportpálya, Gól György, a községi pártveze­tőség titkára, Mende, műve­lődési ház, Fabók János ta­nácselnök, Péteri, 11 óra, kultúrpark, Szappanos Péter, a HNF községi elnöke, Ecser, 15 óra, sportpálya, Kozár László tanácselnök. G. Izgalmasan alakul a me­gyei labdarúgó-bajnokság. Az ikladiaktól a szövetség két büntetőpontot levont, mert az ifjúsági csapat kétszer nem játszotta le mérkőzését, fgy a múlt héten járásunk csapa, ta, a Pilis vezette a mezőnyt. A legutóbbi fordulóban nagy érdeklődés előzte meg az Al- bertirsa—Pilis szomszédvár rangadót, amelyre csaknem kétezren voltak kíváncsiak. A nézők nem csalódtak, kü­lönösen az első 45 perc ho­zott érdekes küzdelmet. Al- bertirsa szerzett vezetést, majd büntetőből egyenlített a pilisi gárda. Tíz perccel ké­sőbb ismét az irsaiak szerez­tek gólt, ezt égy öngóllal egyenlítették ki a vendégek. Á félidő lefújása előtt né­hány perccel esett az utol­só gól. ezt a Pilis rúgta, így 3:2 volt a végeredmény. Szünet után már nem vál­tozott az eredmény, pedig a hazaiak mindent elkövettek az egyenlítés érdekében. Nem csalódott a szép szá­mú szurkolótábor. Jó iramú, helyenként színvonalas küz­delmet láthattak. Pilis sze­rencsés, de megérdemelt győ­zelmet aratott. Bokor kitű­nően bíráskodott. A sülysáp iák Vácszent- lászlóra látogattak. Egy kis­sé kedvetlenül kezdtek. A hazaiak ki is használták ezt, percek alatt 2:0-ra vezettek. Motolai végre formába len­dült — most játszott először jól tavasszal —, s két kitöré­se góllal végződött. Így ala­kult ki a 2:2-es végered­mény. Rajta kívül Csákó és Szabó játszott még jól. ★ Csapataink helyezései a tabellán: I. Pilis 23 14 2 7 41-31 30 3. Sülysáp 23 12 5 6 41-37 29 ★ Vasárnap a sülysápiak Gö­döllőt, a pilisiek Szigethal­mot fogadják, otthonukban. ★ Keddi számunkban tévesen jelent meg a járási bajnokság tabellájának eleje, most kor­rigáljuk a hibát: 1. Gyömrő 15 12 2 1 42-11 26 2. Vecsés 15 11 2 2 50-19 24 A járási ifjúsági bajnok­ság eredményei: Monor II. —Gyömrő 1:2, Vecsés II.— Maglód 1:1, Mende—Nyáregy­háza 5:0, Ecser—Üllő II. 5:1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Gyömrő 2. Maglód 3. Mende 4. Nyáregyháza 5. Ecser 6. Vecsés II. 7. Monor II. 8. Üllő II. D. Péteri 15 13 15 11 15 7 15 6 15 6 15 4 15 5 16 3 15 4 1 1 80-16 27 2 2 45-17 24 1 7 26-25 15 3 6 30-30 15 2 7 32-26 14 4 7 20-39 12 1 9 26-41 11 3 10 19-51 9 1 10 24-57 9 II. osztályú eredmények: Monor II.—Sülysáp II. 1:0, Vecsés II.—Gyömrő II. 3:2, Maglód II.—Gomba 1:1. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Vasad 12 7 2 3 41-27 16 2. Sülysáp II. 12 6 2 4 20-14 14 3. Maglód II. 12 5 3 4 45-22 13 4. Vecsés II. 12 6 — 6 25-17 12 5. Monor II. 12 4 3 5 22-32 11 6. Gomba 12 5 1 6 19-30 11 7. Gyömrő II. ÍZ 3 1 8 23-33 7 G. J. Áramszünet, a DÉMÁSZ monori kirendeltsége közli a lakossággal, hogy ma, szer­dán reggel 7 órától 16-ig áramszünet lesz Monori-er- dőn, az Autócsárdától Ceg­léd felé eső területen. Holnap, 27-én Csévharaszt egész területén és Nyáregy­házán, a Károlyi telepen lesz áramszünet, ugyancsak reg­gel 7-től 16 óráig. Ifiklubok vetélkedője A monori József Attila Gim­názium és Szakközépiskola művelődési termében rendez­ték meg az ifiklubok járási ve­télkedőjét. Első helyezett lett a pilisi 1. számú iskola csapata (Topor Tünde, Földvárszki Ma­riann, Skrada Éva, Németh Károly és Farkas Ferenc), má­sodik a gombai, harmadik az úri, negyedik Monor Ady csa­pata. Monori járási kórusok vendégszereplése Rangos kórusversenynek ad otthont kétévenként a dabasi járási hivatal és a dabasi gim­názium. A legutóbb tíz ének­kar — köztük a monori járás képviseletében a vecsési mű­velődési ház vegyeskara, a ve­csési Kun Béla téri általános iskola énekkara, valamint a gombai általános iskola kama­rakórusa — 400 énekes dalától visszhangzott a két intézmény épülete. A járásbeli kórusok nagy közönségsikert arattak műso­raikkal. Májustól júliusig Az idén is megrendezik a gyömrői kulturális napokat, amely májustól júliusig tart és gazdag programot kínál az érdeklődőknek. A közlekedésről A járási Közlekedésbiztonsá­gi Tanács április 26-án tartja idei első ülését. Először be­számoló hangzik ei a JKBT tavalyi munkájáról, majd az idei munkaprogramot vitat­ják meg. A nap kulturális programja MOZIK Monor: Előkelő alvilág. Ve­csés: K. O. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Maglódon, 17-től: a nyug­díjasklub foglalkozása és is­meretterjesztő előadás, Ős­kor—Ökör régészete címmel. Mendén, 15-től: a dolgozók iskolájának foglalkozása, 17- től 21-ig: könyvtári órák, 18-tól: az Ifjúsági klub ösz- szejövetele. Üriban, 14-től: modellezőszakkör foglalko­zása (az általános iskolában) és a gyermekklub összejö­vetele. — A Jancsi és Juliska című gyermekdarabot mutatják be április 30-án, 16 órakor Pili­sen, a Móricz Zsigmond Mű- I velődési Házban. Az úttörőcsapat szakköri tevékenységéről Segít a művelődési ház — Előadás a planetáriumban A járási úttörőelnökség a na­pokban kihelyezett ülést tar­tott Sülysápon, ahol a nagy­község két úttörőcsapatának kulturális munkáját vizsgálták meg. Az 1185. számú Bogdán Flórián és az 5168. számú Pe­tőfi Sándor úttörőcsapat veze­tői jelentős eredményekről számolhattak be. Mindkét úttörőcsapat veze­tői élnek a kulturális munka adta nevelési lehetőséggel. A rajok havonta tartanak játé­kos, vidám délutánokat. A kü­lönböző vetélkedőkön komoly felkészülésről adtaik számot a gyerekek. A főváros közelségét jól ki­használják a sülysápi úttörő- csapatok. Rendszeresek a szín. ház- és múzeumlátogatások, s felejthetetlen élményt nyújtot­tak a planetáriumban meg­hallgatott előadások is. A csapatéletnek már hét­köznapi, de talán leghatéko­nyabb formája a szakköri élet. Nemcsak az iskolában, hanem a művelődési házban is szín­vonalas szakköri rendezvények zajlanak. A hagyományos kulturális tevékenységet az irodalmi színpadok jelentik a két csa­patban. Talán • rájuk és az énekkarosokra hárul a leg­több, hiszen minden ünnepen és megmozduláson műsort ad a csapatok valamelyike. Pintér Erzsébet járási úttö­rőelnök összegezésében az ed­digieket jó alapnak tekintette a további rendszeres kulturá­lis munkákhoz. Ezen az úton haladva a sülysápi csapatok is sikerrel szerepelhetnek a járá­si kulturális szemlén, amely­ről eddig hiányoztak. L. I. l l

Next

/
Oldalképek
Tartalom