Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-16 / 89. szám

1978. ÁPRILIS 16.. VASÁRNAP A holt jószág vétlen A bajnak sok a barátja Bizonygatják, de nem igaz, mindennapos eszközeink tár­házának gazdagodása elke­rülhetetlenül magával hozza a veszély fokozódását. Ami, ha elfogadnék, gyors föl­mentést kínálna mindenfaj­ta felelősség alól, hiszen a több, bonyolultabb gép. be­rendezés törvényszerű von­zatúnak látszana a nagyobb kockázat. A tények ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A korszerűbb technika — meg­felelő, tehát az előírásokkal egyező működtetés esetén — valójában kezes jószág, ala­posan megcsapolja a baleseti veszélyforrásokat. Mégis, csu­pán a megye állami ipará­ban 140—150 baleset törté­nik havonta —, országosan 3300—4000 —, s bár a hetve­nes években az üzemi sze­rencsétlenségek száma — az esztendőnként! mennyiséget tekintve — csökkent, több ,a súlyos sérüléssel járó bal­eset, makacsul magas a ha­lálos kimenetelű tragédiák aránya. Mindenkit érhet Hovatovább, kilencven esz­tendeje lesz, hogy 1891 feb­ruárjában az országgyűlési gyorsíró, a Budapesti önkén­tes Mentő Egyesület egyik alapítója fölröppentette a ta­láló jelszót, mindenkit érhet baleset. Strihó Gyula e köz­nyelvi leleménnyé vált há­rom szava ma sem vesztette el időszerűségét, de persze, csak akkor értelmezzük he­lyesen, ha úgy fogjuk fel: oly­kor, a körülmények szeren­csétlen összejátszása folytán, bárkit utolérhet a baj. Az üzemi balesetek túlnyomó ré­sze azonban semmi közössé­get nem mutat a véletlenek­kel, szinte törvényszerűen következik be, ám nem a több,,, .3 miatt,' hanem-különféle em­beri niülásztásökből 'táplál­kozva. Érdekes tapasztalatra fi­gyeltek fel a Dunai Kőolaj­ipari Vállalat biztonságára vigyázok. Itt, ahol a tech­nológia eleve veszélyek sere­gét rejti magában,, az óvás, őrzés rengeteg f-eáadatát au­tomatákra, elektronikus mű­szerekre bízták. Ezek mellett az is természetes, hogy van­nak, akiknek az a munka­köri feladatuk, hogy egy ér­zékeny mérőkészüléket a nya­kukba akasztva sétáljanak le, s föl bizonyos termelőüze­mekben, azok körül, s mert ennyire szembeszökő az óva­tosság sokféle jele, a dolgo­zók egy része úgy véli. neki már a baleset-megelőzéssel semmi dolga. A legkeményebb diónak ezt a lélektani hatást tartják a szakemberek, mert — mint mondják — elaltat­ja a figyelmet, elkényelme­sedést sugall, hiszen „vigyáz­nak a műszerek”. Ezerből egy Tökéletes technika és tech­nológia nincsen, mégis, népi ellenőrök vizsgálata bizo­nyította, ezer balesetből egy olyan álcád, ahol a vétkes a rejtett műszaki hiba! Elgon­dolkoztató arány. Ezek sze­rint a megye mezőgazdaságá­ban és erdőgazdálkodásában az egy év alatt történt 2017 fájdalmas esetből mindösz- sze kettő maradt volna, mint elkerülhetetlen. A két szám közötti különbség meghök­kentően nagy; mulasztásaink éles tükre. A szükségesnél rit­kábban nézünk ebbe a tükör­be, holott belepillantva szem­ügyre vehetjük az önmaguk­ban másodrangúnak látszó részleteket. Mint amilyen például az anyagtároló-terek zsúfoltsága, rendetlensége, a tárgyak emelésekor alkal­mazandó balesetelhárítási elő­írások sorozatos áthágása, a védőövek használtának mel­lőzése. s ig” tovább. Ezért azután a véletlennek semmi köze ahhoz, hogy a mesve éoítőiparában, a legutóbbi évek átlagát nézve, ezer munkás közül 25—27 válik baleset szenvedő alanyává esv-egv esztendőben, ám an­nál több köze van e tragé­diákhoz a felelőtlenségnek, a közömbösségnek, a Képzet­lenségnek, es a felületesség­nek. Annak például, hogy a betonkeverő mellé állított fia­tal legénykének baleseti ok­tatás címén annyit mondtak, legyen ügyes, amint azt egy munkavédelmi felügyelői vizs­gálat kiderítette. Nagy summát költ az ipar, az építőipar, a mezőgazdaság, általában minden népgazda­sági terület a technikai esz­köztár gyarapítására, a me­gyében ez az összeg megha­ladja a havi 350 millió fo­rintot. A duzzadó eszközfo­lyam beáramlása az üzemi ke­rítéseken belülre, csak rit­kán, egy-két kivételes he­lyen kapcsolódik össze a kí­vánatos szervezési intézke­désekkel, s a kezelők, kar­bantartók kellő fölkészítésé­vel. Szabályt erősítő kivétel az a gyakorlat, melyet a Du­nakeszi Járműjavító Válla­latnál követnek, ahol a re­konstrukció szoros egységet alkat a veszélyforrások föl­számolásával, ahol az új technika előnyei mellett a ve­szélyeit is megismerhetik az érintett dolgozók. Ezen a ter­melőhelyen egyébként is nagy hagyományai vannak az ún. munkásvédelmi, üzembizton­sági tevékenységnek — ami­be a plakátok éppúgy bele­tartoznak, mint az előírások megszegéséért kiszabott bün­tetés —, s azért, mert mind a politikai, mind a gazdasági vezetés nemhogy tehernek tartaná, hanem egyenesen igényli azt. Aknaként lapul ott Balesetelhárítási, munkás- védelmi szakemberek figyel­meztetnek arra — tapaszta­lataik, vizsgálataik alapján —, hogy az iparban, a mező- aasdaságban a meggyorsult technycai fejlődés gyjfltfSfC jár együtt az ideiglenes meg* oldásokkal, s ezek mélyén aknaként lapulnak a balese'.i veszélyforrások. Hasonló ál­lapotok teremtődnek akkor is, amikor föltorlódnak a teen­dők, a feszített tempóra hi­vatkozva az érintettek kimon­datlanul ugyan, de fölfüg­gesztik az óvórendszabályok többségét. Szemléletes példá­ját adja ennek az élelmiszer- ipar, ahol tavaly nagy hajrá volt a bőséges nyersanyag­nak köszönhetően, ám a ha­lálos balesetek száma az 1976. évi másfélszeresére emelke­dett! Törvényszerű, elkerül­hetetlen, kizárólag azok te­hetnek róla, akiket már nem lehet meghallgatni?! Makacsul tartja magát a baj, s azért, mert sok a ba­rátja, támogatója; hosszú évek óta a megyében az üzemi balesetek miatt táppénzen töl­tött idő egy-egy esztendő­ben meghaladja a százezer napot, legutóbb 103 ezer nap volt. Nehogy úgy véljük, sok kicsi sokra megy alapon jön össze ez az elképesztő idő­mennyiség — amiben a be­tegség miatti táppénzes na­pok nincsenek benne! —, hi­szen a megye állami ipará­ban átlagosan húsz napot kényszerül táppénzen lenni egy-egy balesetet szenvedett, s ez az átlag úgy jön ki, hogy vannak, akik öt-hat napot töltenek betegállományban balesetük miatt, mások vi­szont hónapokat! A megye állami mezőgazdaságában és erdőgazdálkodásában például az egy balesetre jutó táp­pénzes napok átlagos száma 42 volt 1976-ban, s ez már nyomatékos figyelmeztetés arra, bajok vannak a fegye­lemmel. A közösség dolga Fájdalmas tanúskodás min­den baleset amellett, hogy a legfőbb termelőerőre, az em­berre. jobban kell vigyázni bármi másnál. A féltő gon­doskodásnak — a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat mun­kabiztonsági szakembereinek véleményét idézem — már helye van a gépek, beren­dezések tervezésekor, s in­nét láncként kaocsolódnak a teendők. A vállalatnál nagy­arányú technikai korszerűsí­tés valósul meg — s ennek legfőbb alkotóeleme azSZTB- program, aminek keretében nagy termelékenységű auto­matákat helyeznek üzembe, s ezeknél a baleseti veszély- forrásokat már a géptervezők a minimálisra szorították —, s ezzel párhuzamosan oktat­ják, képezik tovább a műsza­kiakat, s a fizikai dolgozókat. A láncként kapcsolódó teen­dőkbe ugyanis olyan szemek illeszkednek, mint a védőesz­közök, -berendezések folya­matos korszerűsítése, keze­lésük" megkönnyítése, a meg­felelő színvonalú és rendsze­res balesetelhárítási oktatás; az üzemi szervezettség növe­lése, a munkahelyi rend szi­gorú megkövetelése, az ismét­lődő ellenőrzés és felelősség­re vonás, azaz — summa sum­marum — sokféle tényező együttes hatásaként remél­hető a helyzet javulása. S a balesetek száma akkor csökken igazán, ha az egész közösség óvja az embert, ha mindenki szeme nyitva van, s ha kell, akkor öten akadnak, akik jobb belátásra térítik a felelőtlent Fájdalmas figyelmeztetés Minden balesetnek meg kell keresni a felelősét — erről jogszabályok rendelkeznek. Csakhogy egyszerűbb, szebb, emberibb felelősség úgy ala­kítani a környezetet, ember és technika mind bonyolultabb szimbiózisát, hogy ne tör­ténjék baleset, ne jajszó, sé­rülés, szenvedés, sőt, halál figyelmeztessen a megtehe­tő, de meg nem tett intézke­désekre. Ma még esztendőn­ként a megyében 3200—3300 — a népgazdaság egészében 120 ezer! — ilyen fájdalmas figyelmeztetés int mindany- nvivmkat halaszthatatlan teen­dőinkre. M. O. Elnyerték a jubileumi zászlót Az idei cél: hatezer liter Amint a lap első oldalán hírül adjuk, a dunavarsányi Petőfi Tsz a Nagy Október jubileuma tiszteletére in­dított munkaversenyben elért kiemelkedő eredményéért elnyerte az MSZMP Központi Bizottságának jubileumi zászlóját. Kisebb termelőszövetkezetek között tartottuk számon évti­zede még a Dunavarsányi Pe­tőfi Tsz-t, ám tavaly már ne­gyedszer nyerte el a Kiváló Szövetkezet címet. A közös gazdaság az utóbbi években elsősorban tej- és hústerme­lésre rendezkedett be, de egy­re inkább részt vesz a fővá­ros zöldségellátásában is. A tej termelési versenyben tavaly első lett a megyében a Petőfi Tsz, egy tehénre Jutó 5700 literes átlagával, s az sem mellékes, hogy az éves tejho­zamból több mint 4 millió li­ter került a fogyasztókhoz. Nem maradt alul a múlt év­ben a sertéstenyésztés ered­ménye sem: kocánként 2270 kilogramm sertést értékesítet­tek — ami országosan is ki­emelkedő. Mintegy 700 vagon friss zöldséget is adtak a gaz­daság földjei, elsősorban zöld­paprikát. A növénytermesztési ágazat munkáját dicséri a ta­valyi 63 mázsa kukorica hek­táronként, amiből az új ter­mésig etetni tudjak a nem is kicsi állatállományt. A legfia­talabb ágazat, a nyúltenyósz- tés legfőbb érdemei közé tar­tozik az, hogy a kistermelők egyre szélesebb körét vonja be a nyúlhústermelésbe, megte­remtve számukra a feltételeket is. A kimagasló teljesítmények­hez, melyeket a dunavarsányi Petőfi Tsz tavaly a jubileumi munkaversenyben ért el, ter­mészetesen nem lett volna ele­gendő a korszerű technikád, technológiai színvonal. A dol­gozók kiemelkedő helytállásán kívül hozzájárult ezekhez az ésszerű munka- és üzemszer­vezés, nem utolsósorban az a szocialista demokratizmus, ami a szervezésben, a döntéselőké­szítésekben messzemenően ér­vényesül. Az idén a szövetkezet 88 szocialista brigádja az elsők között csatlakozott a Láng Gépgyár munkásainak kezde­ményezéséhez: folytatják a munkaversenyt. Országosan is kiemelkedő, 6000 literes tehe­nenként! termelési átlag eléré­sét tervezik erre az évre. A kö­zös gazdaság holstein-fríz állo­mányú tehenészete az első há­rom hónapban már minden eddiginél több tejet adott. Mi­vel nemcsak a termelési átlag növekszik, hanem a telepet is tovább bővítik, 1978-ban 5,5 millió liter tejet adnak az or­szágnak — mindenekelőtt a fővárosnak — 1,3 millió liter­rel többet a tavalyinál. Már elkészült a két újabb istálló, augusztusra pedig befejeződül a nagyszabású fejlesztés, amely lehetővé teszi, hogy a korszerű tehenészetben három munka irányításával a silómarástól a trágya eltávolításáig mindent gép végezzen. A gazdaság sertéstelepén to­vábbra is a legkorszerűbb el­járásokat alkalmazzák. A mo­dem takarmányozás kialakí­tásához felhasználják a kutató- intézetek új eredményeit, ame­lyek nyomán minden kocától 24 mázsa hízottsertés várható az idén, s egy-egy kilogramm hús előállításához mindössze 3,8 kilogramm takarmányt használnak fél. A Szojuz magyar építői A terveidnek megfelelően épül az Orenburg—Szovjetunió Visszhang ■fy letem korai évei azzal teltek, hogy első fj, áldozásra készültem. Nem annyira hit­béli megokolás, sokkalta inkább érzelmi indíttatás miatt: én is szerettem volna — mint tették azt egykorú társaim — ünnep­napot várni, fehér ruhát ölteni, oltárhoz so­rakozni. Az sem vigasztalt, hogy — besomfor- dálva a papkertbe — nekem is jutott min­dig a habos kakaóból, fonott kalácsból. Én orgonaszót akartam, megőrizni való rajzlapot színes angyalokkal, tátott szájjal hallgatott, szép beszédet. S merthogy nem történt meg — vagy mert vágyam évről évre odahajtott, átéltem hát többször is — az egykori ünnepélmény el­mosott minden utána jövőt. Igaz, nem volt nehéz. A kisdobos-, az úttörő- és a KIS2- avatásról nekem halvány emlékem sincs; nem úgy, mint a mai gyerekeknek. S hogy a személyigazolványt egyszer bizonyára átad­ták, onnan gondolom, hogy magamnál hor­dom, jó ideje már. Mások ünnepéből is egy szatirikus élmény maradt meg a legéleseb­ben: házasulandó barátaim azért fizettek jó pénzt az anyakönyv vezetőnek, hogy a kötele­ző, jogszabályi szövegen kívül — semmit se mondjon. Így aztán mindenki jó! járt, mi legalábbis úgy éreztük: „megúsztuk” a köz­helybeszéd, formális ünnepség „jaj-csak-len- ne-vége-már” feszengését. Pedig az ember veleszületett igénye a meg­őrzés vágya: a világ naponta pusztuló dolgai közt a legemberibb kívánság, hogy egy-egy pillanatra megállva megadja módját — saját maga ünnepének. Legalábbis így volt ez év­századokon át, amikor az esküvő, a keresztelő, a temetés, a disznótor a közös élet közös ese­ménye volt. Olyannyira, hogy a falusi idő­számítás kulcsa lett: „a disznóölés után”, ..öregapám halálakor” — nálunk, a dunántúli faluban így mérték az időt. Aztán mintha elfelejtődött volna valami: megfakultak ünnepeink. Szegényebbek let­tünk mi is: életünk döntő eseményei bele­szürkültek hétköznapjainkba. Igaz, nagy a hátrány: kétezer év (ennyi idő alatt alakult ki, tudatosult az egyházi celebráció szépsége, mélysége); régi ünneoek helyére még nem mindig tudjuk odaállítani méltó sajátunkat. De a megváltozott körülmények között is élő az emberi vágy: azzal is tovább gazdagítani életünket, hogy megadjuk ünnepeinknek a menkülönböztetö tiszteletet. Néhány kihagyott évtized — s ne feledjük: kétezer év — pótlására az elmúlt években el­indult valami egészséges forrongás ország­szerte. Sorra alakultak az ünnepeket felkaroló szervek — hivatalosan: a társadalmi ünnepe­ket rendező irodák —; gvűitemények. kézi­könyvek segítik a szónokok, a szervezők — többségükben szükségcsinálta tisztségvise­lők — munkáját. Akadt néhány jó helyi kez­deményezés is, megyénkben rögtön kettő. A Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár szónokképző tanfolyamot szervezett a taná­csok, a szakszervezetek és a rendezőirodák munkatársainak; tavaly decemberben pedig — a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsával együtt — meghirdette a családi és társadal­mi ünnepségek megrendezésének pályáza­tát. Megjelölték a célt is: az irodalmi és ze­nei forgatókönyvek, képzőművészeti alkotá­sok mélyítsék az ünnepi esemény — névadó, esküvő, gyászszertartás — hangulatát, adják meg az ünnep művészi keretét. Hetvenöt pályamű érkezett a szakmai bí­rálók és a társadalmi zsűri elé. Sok ez vagy kevés...? Ha azt vesszük, hogy hivatásos mű­vészeink többsége távol maradt; hogy ze­nei forgatókönyv mindössze kettő érkezett; hogy néhány „mű” értékelhetetlen volt —, akkor borúlátók is lehetnénk.-De igazságtala­nok volnánk, hiszen családi és társadalmi ünnepeink formái kialakulatlanok, s a pályá­zat egy ötletes kezdeményezés első — tegyük hozzá: Sikeres — lépése volt. Mindhárom terület pályázói azt bizonyítot­ták: gazdag, föltáratlan lehetőség rejlik iro­dalomban, zenében, képzőművészetben egy­aránt. Néhány példa mutatóul, a legjobbak közül: Platty Iránná, szentendrei tanítónő névadói forgatókönyvében bátor kézzel nyúlt a kevésbé ismert gyermekversekhez. Magyar Sándor, ócsai nyugdíjé« tanító a táj népzené­jéből merített: összegyűjtötte, rendszerbe foglalta a környék elfelejtett köszöntőit, szép dallamú ünnepi rigmusait. Miklosovits László grafikus az Albertirsa környéki, még föllel­hető kopjafákat rajzolta meg, ízléses gyász­táviratnak. Dr. Kratofil Ottóné acsai tanárnő pedig, még a pályázat kiírói számára is meg­lepő, ötletes újítással foglalta méltó irodain^ keretbe a személyigazolványt átadó ünnep­séget, Illyés Gyula, Garai Gábor, Baranyi Fe­renc verseinek fölhasználásával. Örömmel meséli: legutóbb otthon már .ilyen ünnepsé­get rendeztek, ámult is mindenki, szülők, gye­rekek egyként. — Ez a pályázat a mi munkánkat segíti — mondta a monori iroda vezetője a díjkiosz­tó után. A díjazott pályaművek nyomtatás­ban is megjelennek, de legyenek is bármi­lyen jók, legföljebb induló ötletet adhatnak ünnepeink — a hagyományos események mel­lett ide sorolhatjuk a szakmunkásavatás, a nyugdljasbúesúztatás és törasgárda-kitüntetés megünnepelni méltó alkalmait is — szép, em­beri megrendezéséhez. I iszen „első áldozásainkon” sohasem a ka­kaó és a fonottkalács a lényeg, hanem a zene emléke, a kézfogás biztatása, jó szó melege, ami egy életen át visszhangozhat ben­nünk. Major Árvácska H nyugati határa közötti Szojuz földgázvezeték. Á szocialista országok, .összefogásával készü. lő távvezeték „magyar” szaka­szán mintegy kétezer magyar építőmunkás fegyelmezett mun­kája eredményeképpen 1978 őszétől fokozatosan megkez­dődnek a kompresszorállomá­sok átadásai. Elsőnek Bogorodcsánylban épülő állomás kezdi meg a próbaüzemet, utána a huszti kompresszorállomás követke­zik, 1979 első negyedévében pedig Guszjatyinban kerül sor átadási ünnepségre. Az építők a kompresszorál­lomásokkal egyidőben kcxmmu. nális és szociális létesítménye­ket, valamint állomásonként százötven lakást is építenek. Képünkön: az üzemépület­ben ellenőrzik a kompresszor működését. A szocialista országokból Az akadémiák alelnökei Budapesten A szocialista országok tudo­mányos akadémiáinak társa­dalomtudományi alelnökei moszkvai és varsói tanácsko­zásuk után április 17—24 kö­zött Budapesten tartják har­madik értekezletüket A korábbi tanácskozások munkáját folytatva megvitat­ják a társadalomtudományi kutatások időszerű feladatait, a szocialista akadémiák együt­tes kutatómunkájának bővíté­sét és továbbfejlesztését. A küldöttségek tájékoztatják egymást a jelentősebb nemzet­közi társadalomtudományi kongresszusokra való felkészü­lésről és megtárgyalják a kö­zös könyvkiadás és terjesztés lehetőségeit. k I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom