Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-31 / 76. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) « sen kiválasztott alapproblémájáról, a megismerés természetéről, a megismerő ember lehetséges magatartásairól. Szó esett pszichológiáról, emlékekről, életrajzi tényekről, még irodalomról is. Hála a gondos szerkesztésnek, a riportrészletek és a versek kölcsönösen magyarázták, megvilágították egymást. Mindez szoros gondolati egységbe szerveződött. Kartonból hajtogatták, kattogó automaták, hallgassuk csak, nincs az a csend, mi bele ne férne — írja Benkő Attila egy közönséges dobozról. így áátja és láttatja a világot az, aki vállalni meri, hogy önmaga számára is többféle, aki tudja, hogy a felismerésig megtett -út is része a felismerésnek. Saját egyéniségünk néha szorongató többszólamúságáf, saját felismeréseinkhez vezető tévedéseket, zsákutcákat kár lenne leegyszerűsíteni, kikerülni, vállalni kell önmagunkat — sugallta a sikerült beszélgetés. Mező Ferenc Televízió A HlD NSZK film. Monfred Grogor re- génye alapján irta: Michael Mansfeld és Kari Wilhelm vivier. Rendező: Bernhard Wlcki, 1315. áprilisában egy délnyugat- nemetországi kisvárosból már csak néhány kilométerre voltak az amerikai csapatok. A mozgósítás során a helyi gimnázium is éves diákjai is megkapják behívójukat: egy felrobbantásra szánt híd védelmével bízzák meg őket. .. Adás: április fc, szombat, 1. műsor, 21.55. OSZTÓDÁS Zsoldos rajza HÉTFŐ iskolája. 10. Földrajz. Európa szocialista országai. I. (ism.). 3. Kémia. Kémiai jelölések (ism.). 9.25: Zsebtévé (ism.). 9.55: Hírek. 10.00: Csak gyerekeknek! 1. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 2. Jan és Tini. 11. A Vízműveknél. NDK bábfilm. 10.35: A csodálatos kincs. Magyarul beszélő NDK mesefilm. 11.55: Magyarország—NSZK ökölvívó-mérkőzés. Közvetítés Szolnokról. 14.43: Pedagógusok fóruma. Jó szerencsét, Pereces. 15.20: KOSSUTH RÁDIÓ €.05: Kellemes ünnepet! 7.28: A mezőgazdasági rovat műsora. 8.11: Weiner: Concertino zongorára és zenekarra. 8.32: Itt vagy honos. Benjámin László. Garai Gábor, Vészi Endre versei. 8.42: Dalok a felszabdulásról. 8.57: A Balogh család. Veres Péter regénye folytatásokban. 9.16: Alekszandrina Milcseva és Jurij Mazurok énékel. 10.03: Fekete fülű fehér Bim. Gavriil Trojepolszkij kisregénye rádióra alkalmazva. 11.03: Mozart-mü- vek. 12.10: Magyar zeneművészek portréja. 13.20: Énekszóval, muzsikával. 14.30: Lemezmúzeum. 15.13: „Küzdő korunknak új nemzedéke.*' Hangképek, tudósítások az ünnepi ifjúsági nagygyűlésről. 15.43: Grace Bumbry és Jussi Björling énekel. 16.38: Pillantás a szocialista világba. 17.10: Szimfonikus zene. 18.00: A Szabó család. 18.45: Székely Mihály emlékezetes szerepei. 19.16: Kedd, szerda, csütörtök. Dobozy Imre műveiből. 20.101 Vásárhelyi Zoltán a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekkarát vezényli. 20.30: Bemutatjuk a Ma- yar Rádió és Televízió szimfo- ikus zenekarának új felvételét. 11.15: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.17: Kovács Dénes hegedül. Bächer Mihály zongorázik. 22.55: Meditáció. 23.05: Tosca. Részletek Puccini operájából. 0.10: Dobsa Sándor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Kamarazene. 8.05: Híres prímások muzsikálnak. 8.33: SláGusztáv, a cselekvés embere. Magyar rajzfilmsorozat (ism.). 15.25: Egyforma szó. Magyar dokumen- tumfiim. 16.10: Mikszáth Kálmán: A fekete város. Tévéfilmsorozat. vn/5. rész: Az áruló (ism.). 17.00: Műsorainkat ajánljuk. 17.25: Reklámműsor. 17.30: Dal a Kárpátokról. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.25: Rek- lámműsor. 18.35: Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Ment a katona. Szovgermúzeum. 9.33: Derűre is derű. 9.58: Daljátékokból. 10.33: Örökzöld dallamok. 11.45: Közelkép: Barcsay Jenőről. 12.00: Jó ebédhez szol a nóta. 13.11: Alom a vár alatt. Apriiy Lajos költeményének rádióváltozata. 14.00: Operaslágerek. 14.30: Tánczenei koktél. 15.15: A döntés-pillanat és a jelenidő. Részletek Juhász Ferenc versprózájából. 15.33: A Dunai Vasmű üzemi tűzoltóságának fúvószenekara és a Budapesti Közlekedési Vállalat ko icertfúvós- zenekarának hangversenye a 6-os stúdióban. Közben: 16.10: Irodalmi kirándulások. 16.41: A hangverseny-közvetítés folytatása. 17.15: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 18.11: Barátság slágerexpressz. 18.41: Az ismert és az ismeretlen Janus Pannonius. 19.00: Táncok operettekből. 19.33: Csak fiataloknak! 20.33: Csipetnyi bors. Révész Tibor irodalmi összeállítása. 21.12: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. XXm. A Prágai Rádió, műsora. 21.42: Liszt-ooeraátiratok zongorára. 22.17: Fiündalok. 22.33: Fiatal magyar táncdalénekesek és együttesek felvételeiből. 23.10: Porter zenés játékaiból. 3. MŰSOR 8.08: Mai szovjet zeneszerzők vonósnégyeseiből. 8.44: Zenekari muzsika. 10.54: Csajkovszkij: A Pikk Dáma. Háromfelvonásos opera. Közben: 13.05: Kis magyar néprajz. 13.10: Az operaközvetítés folytatása. 13.54; Kedvenc könyveim, kedvenrc hőseim ... Ter- tinszky Edit összeállítása Mikszáth Kálmáról. 15.08: Müvészlemezek. 16.11: Magyar zeneszerzők. 16.43: A dzsessz történetéből. 17.23: Ragyogj, csillag. Szergej Szártákov regényének rádióváltozata. II. jet dokumentumfilm. 21.30: Muzsikaszó. Közreműködik a KISZ Központi Művészegyüttes rajkózenekara. 21.55: Hírek. 22.00: Vörös és fekete. Magyarul beszélő francia film. I. rész. POZSONYI TV 16.45: Tudomány és technika. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Bobó sas és a fecske. Tévéjáték. 22.20: Zenés műsor. 2. MŰSOR 18.10: Zongorahangverseny. rész. 18.03: Mindenki zeneiskolája. 18.44: Barokk muzsika. 19.33: Két zongoranégyes. 20.46: Olasz nő Algírban. Részletek Rossini operájából. 21.38: Beethoven-művek. TELEVÍZIÓ 9.48: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétoma (ism.). 9.55: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek (ism.). 10.20: Forradalmi ifjúsági napok, ünnepi nagygyűlés a Jubileumi Ifjúsági Parkból. 11.30: Csak gyerekeknek! 1. Segít a számtan. Román rajzfilm (ism.). 2. Formák. Belga kisfilmsorozat. 1. A gipsz (ism.). 3. Bali ram, a nagy varázsló. Szovjet rajzfilm (ism.). 4. Penny és Sonny. Holland rajzfilm. 15.08: Hírek. 15.15: A vadon szava. Magyarul beszélő amerikai film. 16.50: Fabula. A játék. 17.40: Nótaszó. 18.00: Klasszikus orosz költészet. — III. rész. 18.35: Magyarország, 1978. Dokumentumfilm. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Zenés Tv-Színház. Erkel Ferenc: Hunyadi László. Az opera tv-változata. 21.45: Vörös és fekete. Magyarul beszélő francia film. — H. rész. 23.05: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Iszony. Maeyar film. 21.45: Tv-híradó, 2. 22.0S: Rohan az idő. — Kedvelt dallamok. — I. rész (ism.). POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.50: Lég. hajós. Szovjet film. 2. MŰSOR 19.50: Táncdalok. 21.00: Hely a házban. Tévéfilmsorozat. L KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Az ember és környezete. 8.57: Zenevár. 9.12: Máriássy Judit jegyzete. 10.05: Kincskereső kisködmön. Móra Ferenc kisregénye rádióra alkalmazva. I. rész. 10.36: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.51: Beethoven: Két zongoraszonáta. Op. 49. 11.08: Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvonásos opera. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Brigádnapló. 13.40: Mezők, falvak éneke. 14.00: Ezeregy délután. 14.28: Járdányi Pál müveiből. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Az NDK néphadseregének központi zenekara Indulókat játszik. 16.10: Magyar! Imre népi zenekara játszik. 16.33: Bemutatjuk új zenei felvételeinket. 16.44: Mindenki iskolája. 17.07: Hasznos és haszontalan mulatságok. 17.32: Holnap közvetítjük. 18.15: Eötvös József: Vallomások és gondolatok. Könyvszemle. 19.15: Bagoly a cégtáblán (élő). 20.25: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 21.20: Kis magyar néprajz. 21.25: Látogatás a heidelbergi német Rákkutató Központban. 22.30: Évfordulók nyomában. 23.30: Németh Marika és Udvardy Tibor operettda- lokat énekel. 0.10: Russel Oberlin és hCt rleu Bressler Monteverdi- müveket énekel. „ ^ PETŐFI RADIO •-S31 Zené« játékokból. 8.33: A Hr M. ff jelenik 10.00: A aene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: Tánczene Kanadából. 12.33: Ének. Szovjet költők versei. 12.50: Szimfonikus zene. 13.30: Lóránd István—Nádas Katalin: Orsi túra. 14.00: Juhász Frigyes dalaiból. 14.10: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Miklós György zongorázik. 14.35: A tamburmajor lánya. Részletek Offenbach operettjéből. 15.10: „Teli torokból.'* Politikai daltanítás. 15.36: ötödik sebesség. 16.33: Közvetítés a Magyar- ország—Jugoszlávia utánpótlás válogatott EB-labdarúgó-mérkőzés II. félidejéről. 17.20: Slágermúzeum. 18.20: A legnagyobb kedvezmény elve. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Mezei Kálmán népi zenekara játszik. Endréd! Mimi és Cserfalvi István nótákat énekel. 19.30: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.33: Iránytű. 21.43: Könnyűzenei olim- nla. Elődöntő. XXIV. A Szarajevói Rádió műsora. 22.13: Népdalok. 22.50: Könnyűzene Körmendi Vilmos szerzeményeiből. 23.30: Bizet: Szimfónia. 3. MŰSOR 14.05: Faust. Részletek Gounod operájából. 15.20: Bemutatjuk új felvételeinket. 16.03: Húszas stúdió. 16.56: Hangverseny a Mindenki zeneiskolája hallgatóinak. 17.36: Külföldi tudósoké a szó. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Bemutatjuk új lemezünket. 19.08: A Római Szimfonikus Zenekar olasz szerzők müveiből Játszik. 19.37: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: kb. 20.25: A medvevadász. Kirchmayer József havasi vadásszal beszélget Sári László. Kb. 20.45: A hangverseny- közvetítés folytatása. Kb. 21.35: 2000 felé. Kb. 22.15: Dzsesszfelvé- teleinkből. TELEVÍZIÓ 8.14: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.), 8.20: Pedagógustovábbképzés, — Orosz szakos tanároknak. A Kárpátokon túl. 8.45: — Környezetismeret. Ml lesz az új kömyezetismeret-tantervben? 9.25: Technika. Oj tantárgy a technika. 10.00: Szünidei matiné. 1. Formák. Belga kisfilmsorozat. 2. A bábok (ism.). 2. Mindent tudni akarok. Szovjet kisfilm. 3. Kisfiú korcsolyával. Kisjátékfilm (ism.). 11.05: Delta. Tudományos híradó (ism.). 11.45: Utak és kalandok. Magyarul beszélő spanyol filmsorozat. VI fi. rész: Tizenöt tonna fa és egy asszony (ism.). 12.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőmüsor (Ism.). 14.30: Pedagógus-továbbképzés. — Orosz szakos tanároknak (Ism.). 14.55: — Magyar nyelv és irodalom. 1. osztályban tanító nevelőknek. Mi az új a tantervben? (ism.). 15.30: Es így tovább. Matematika 2—4. és *—8. osztályban tanítóknak. Számelmélet. n. (ism.). 1S.28: Hírek. 18.35: Kaukázusi rezervátum. Szovjet róvldfilra. 17.00: Dél-alföldi krónika. A szegedi körzeti stúdió műsora. 17.30: Nyugalmunk érdekében. A közösségért. 17.55: Reklámműsor. 18.00: Közművelődés közelről, 18.40: Szépen. Jól magyarul. 18.50: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.55: Reklámműsor. 19.03: Esti mese. 18.80: Idősebbek is elkezdhetik, Tévétoma. 18.80: >, A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE s Tv-híradó. 20.00: Rumba. Kubai táncfilm. 20.10: NSZK—Brazília válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Hamburgból. A szünetben: Reklámműsor. 22.10: Tv-hiradó, 3. 22.20: Simon és Clotilde. Tévéfilm André Vercors kisregényéből (ism.). 2. MŰSOR 20.00: Piros karaván. Cigány musical 2 részben. A Fővárosi Operett Színház előadása, felvételről. Közben: 21.20: Tv-híradó, 2. POZSONYI TV 16.55: Utánpótlás labdarúgó EB- mérk. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: A vietnami háború. Angol-amerikai dók.-film. 21.25: A rendőrség nyomoz. 22.00: Almát enni. Bolgár bűnügyi film. 2. MŰSOR 18.10: A csehszlovákiai magyar dolgozók országos kulturális ünnepsége. 20.05: Üj korszak kezdetén. Magyar film. 21.55: Magyar népi táncok. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Zenekari muzsika. 10.05: Kincskereső kisködmön. Móra Ferenc regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 11.02: Népi ellenőrök vizsgálták. 11.17 í Henryk Szeryng hegedül, zongorán közreműködik: Reiner Károly. 11.40: A Balogh család. Véres Péter regénye folytatásokban. VIII, rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Az én nemzedékem. Beszélgetés Szirtes Adámmal. 13.30: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Mindenki könyvtára. 14.30: Egy göcseji nótafa: Márfi Pál. 14.40: Anno Moffo énekel. 15.10: Kórusok magyar költők verseire. 15.28: Ezeregy délután. 16.09: Magyarán szólva... 16.24: Zenekari muzsika. 17.07: Körmikrofon. 17.32: Külföldről érkezett... 17.52: Együttesek — klasszikus operettekből. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Vass Lajos népdalfeldolgozásaiból. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Idomeneo Mozart háromfelvonásos operájának Itang- versenyszerű előadása. Közben: kb. 20.35: Arany János balladái. Kb. 20.55; Az oneraköz vetít és folytatása. Kb. 22.35: Sporthírek. (Közvetítés a Csehszlovákia—Magyarország Szuper Liga asztalitenisz-mérkőzésről, Prágából.) 22.50: Filmzene. 23.10: A gazdaságpolitikai rovat műsora. 23.30: Walter Gleseking zongorázik. 0.10: Bakos Géza táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Cáeh fúvósmuzsika. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Slágermúzeum. f.«: Vidám könyvespolc. 9.55: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalok. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Kórusok Verdi operáiból. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zenés képeskönyv. 14.00: Válogatott perceink. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlisi ta. 20.33: A 04. 05, 07 jelenti. 21.00: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. XXV. (befejező rész). A Hamburgi Rádió műsora. 21.30: Magyar uta-* zók a nagyvilágban. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Weiner: Concertino zongorára és zenekarra. 23.02: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 14.05: A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye a berlini Metropol Színházban. 15.38: Maurice André trombitán játszik. 15.50: Eötvös József: Vallomások és gondolatok. Könyvszemle. 16.03: Richard Tucker énekel. 16.30: Éneklő ifjúság. 17.00: ötórai tea. 18.07: Bemutatjuk új lemezünket. 18.57: „Énekeljenek a népek.” A BBC 1977. évi nemzetközi kórusversenye — V. rész. 19.33: A nap lovagja. Bródy Sándor regénye rádióra alkalmazva. 20.41: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Esti hangverseny Grieg műveiből. 21.46: Tip-top parádé. 22.16: Kadosa Pál: VI. szimfónia. 22.40: Klav- gyija Kudrjasova énekel. TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Pedagógustovábbképzés. Magyar nyelv és irodalom. Tudásszintfelmérés. 8.45: Környezetismeret. Az anyag érzékelhető tulajdonságainak — és a halmazállapotoknak tanítása. 9.25: Technika. Anyagok és alakításuk. 10.00: Szünidei matiné. 1. Formák. Belga kisfilmsorozat. 3. A nyomda (ism.). 2. Palacsintás király. Magyar mesefilm (ism.), 12.05: „HANG-oskodó”. I. rész: Ritmuslesen (ism.). 14.50: Klasszikusok a képernyőn. Shakespeare: III. Richard. Tévéváltozat (ism.). 16.28: Hírek. 16.35: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Az agyműködés ábécéje (ism.). 17.30: A sokarcú Marokkó. NSZK dokumentumfilm (ism.). 18.15: Telesport. 18.40: Átlagon fölül — a sertéshústermelésről. Riportfilm. 19.00: Reklámmúsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Hubay Miklós: Mennyből egy angyal. Tévéjáték. 21.05: Csak tilök és mesélek. Vitray Ta- máa műsora. 22.10: Üj Óbuda. Képzőművészeti rövidfilm. 22.25: Tv- híradó, 3. 2. MŰSOR 18J23-: Világnézet, Technika és társadalom. 19.00: En francais. I/lí. Francia nyelvtanfolyam. En avion (titm.). 19.15: Orosz nyelv- tanfolyam. Gyerekeimmel a kertben (ism.>. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vasárnapok Ánjávai. Magyarul beszélő jugoszláv film. 21.00: Reklámműsor. 21.05: Lesen. Csehszlovák rajzfilm. 21.15: Tv-híradó, 2. 21.35: Közkedvelt dallamok. — Olasz zenés film. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 20.00: Ház a város szélén. Tévéjáték. 22.00: A rendőrség naplójából. 2. MŰSOR 18.00: Tudomány és technika. 19.30: Operarészletek. 20.30: Ope- rettközv. PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szegődjünk a nyomába. 8.37: Kovács Lóránt fuvolázik, Mező László gordonkázik, Sebestyén János csembalón játszik. 9.34: Ká- csafürösztő. 10.05: Kincskereső kisködmön. Móra Ferenc regénye rádióra alkalmazva. 10.42: Az írástudók hűsége. Részletek Juhász Ferenc versprózájából. 10,47: Népszerű fúvósátiratok. 11.00: Gondolat. 11.45: Rossini: Teli Vilmos. — Az I. felvonás fináléja. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok, néptáncok. 14.00: Régi híres énekesek műsorából. 14.32: Kórusainknak ajánljuk. 15.10: Grófé: Grand Canyon — szvit. 15.45: Kovács Péter énekel. 16.05: Gondolatjel. Vita, interjú, jegyzet a kultúráról. 17.10: A daléneklés. 17.40: Tipegő. 18.01:. Muzsikáló kikötők — Havanna, II. rész. 19.15: Világszínház. Phead- ra. Racine tragédiájának rádióváltozata. 20.51: Népzenei Hangos ÜJ- ság. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Bach: Motetta BWV. 225. 22.45: A mikrovilág — clektronsugárral nézve. 23.00: Századunk zenéjéből. 0.10: A Reneszánsz Rézfúvós együttes játszik. PETŐFI RADIO 8.05: Agrár-proletár dalok, 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Verbunkos muzsika. 9.00: Az űrkutatás és hazánk. 9.15: Melódia és ritmus. Könnyűzene az NDK-bóLí 10.00: A zene hullámhosszán. ItM* Budai kaland. Részletek Vincze Ottó—Romhányi József daljátékából. 12.33: Leopold Stokowski vezényel. 13.30: Idegen tájakra vágyom. Gyermekversek zenével. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Nótacsokor. 19.45: Pop-műhely.' 20.33: Az utolsó magyar király nyomában. Pölöskei Ferenc és Takács Ferenc dokumentumműsora. I. rész. 21.32: A tegnap slágereiből. 22.33: Zenés játékokból. 23.30:, A rádió dzsessz-alkotóműhely februári felvételeiből. 3. MŰSOR 14.05: ÜJ zenei irányzatok. 15.25: Ys királya. 16.03: Versek világa. 16.20: Dzsesszfelvételekből. 16.50: Jelenidőben. 17,20: Az OKISZ Erkel Ferenc Művészegyüttese vegyeskarának hangversenye a 6-os stúdióban. 18.38: Liszt.: Patetikus koncert két zongorára. 19.00: Rádióhangversenyekről. 19.33: Leonard Bernstein vezényli a New York-i Filharmonikus Zenekart. 21.28: Hanglemezújdonságok. 22.30: Eszmecsere. TELEVÍZIÓ 7.58 S' Idősebbek ‘ is elkezdhetik. Tévétoma (ism). 8.05: Iskolatévé. Pedagógus-továbbképzés. — Magyar nyelv és irodalom. Keresztmetszeti óra az I. félév anyagából (ism.). 8.45: — Környezetismeret. Az élő természet. 9.25: — Technika. A faépítő. 10.00: Tévéovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Zöldsaláta palántája. 10.25: Del- tácska. Az állatok szaporodása. 10.46: SifUndéi matiné. Kisfitm- összeállítás. 1. Formák. BelgaJilxh- áoroaat gyerekeknek. 4. VPápte. (ism.). 2. Floricska. Szovjet kisfilm (ism.). 3. Klaus Eidam: Bach Arnstadtban. Tévéjáték (ism.)» 15.50: Iskolatévé. Tévé-ovi. (ism.). 16.18: Hírek. 16.25: Pedagógusok fóruma. Jó szerencsét. Pereces (ism.). 17.00: Játék a betűkkel. 17.25: Pannon krónika. — A pécsi körzeti stúdió műsora. 17.55: öt perc meteorológia. Időjárás-előrejelzés. 18.00: Reklámmúsor. 18.05: Látókör. A televízió politikai vitaest-sorozata. 18.45: Merre nézzen a tető a há2on? Portréfilm. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. Tudományos híradó. 20.25: A Grossfelder család. Magyarul beszélő francia film. 22.00: Családi kör. Szülők, nevelők magazinja. 22.50: Reklámműsor. 23.00: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Mozart: B-dúr zongoraverseny. A Viedenskych Szimfonikus Zenekart Eugen Jochum vezényli. 20.35: öt perc meteorológia (ism.). 20.40: Vezetők klubja. Mit kell szigorítani? 21.15: Tv-híradó, 2. 21.35: A rivális. Magyarul beszé- lő francia filmvígjáték. (16 éven felülieknek!) POZSONYI TV 15.45: Rövidzárlat. Tévéjáték. 17.05: Kisfilmek. 10.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Zenés műsor. 20.10: Kamionsofőrök. 3. és 4. rész. 22.15: Oacho, a betyár. Szlovák film. . «.műsor ! . 17.25: Dalok. 11.00: Két NDKTV-FIGYELŐ Grafika. Jó arány — de még milyen jó arány! —, ha valamely tv-műsorból egy gondolat hosszabban is emlékezetünkben marad; ha azokból, a harminc, negyven, ötven percekből, nemcsak tudomásul vesz, de el is raktároz egy, s mást a mozgó képekkel és szapora szavakkal már amúgy istenesen túlterhelt előfizető. Aki vette a fáradságot, és a húsvéti ünnepek kiadós tv- zése után is a készülék előtt töltötte a kedd estét, annak tudatában bizonyára helyet kért az a szép hasonlat, amelyet Kass János, a kitűnő grafikus, könyv- és plakátművész — amúgy az Uj Írás című folyóirat küllemének formálója, gazdája — mondott a Művészeti Magazin riporterének mikrofonjába. A kötetek tervezője — szólt a példázat — olyan mint a karmester, aki muzsikusainak módjára irányítja a papírral, a gép- és kéziszedéssel, nyomtatással foglalatoskodókat. Az a tiszte, hogy vezényeljen: tudja, kit, mikor lehet, s kell beinteni;, ki, mikor fogható, biztatható egy-egy kedve szerinti munkára. Egyszóval egy afféle pulpitusokról szertenéző, bőséges anyag- és emberismerettel bíró valakinek kell lennie, aki arra adta a fejét, hogy fogni is. nézni is szép legyen az a két fedél közé szorított lapra lap. Mindenhová figyelő dirigensnek; az olvasnivaló- készítés általánosan képzett tudorának... Hát úgy nagyjából ez az a hasonlat, amelyet a régi mesterek hitével, a dolguk tevését nagyon ismerők magabiztosságával Kass János elmondott, és — ezt már a néző teszi hozzá — milyen jó, hogy mind e példázat, mind pedig az általa jelzett hivatás alapos ismertetése a legnagyobb nyilvánosság előtt így megfogalmaztatott. Már csak azért is, mert hiába választották ki a főváros egyik legnagyobb nyüzsgésű helyét — a Budapest legmagasabb házát, az orvosegyetem toronyépületét, meg a legmélyebb metró-aluljárót magában foglaló Nagyvárad teret —, hiába tűzték ki oly pontosan a.műsor témájaként a grafikai kultúra mai gondjait, ebből az egész nagy nekivesel- kedésbőí a megbeszélnivalónak még töredékes mozaikja sem állt össze. Nem annyira a megkérdezettek — sokkal inkább a fölkészületlen, a helyszínen rögtönzött kirdezöskSdis miatt1 (Folytatás a 4, oldalon)