Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-09 / 58. szám
DUNAKESZI TUDÓSÍTÁSOK Tavaszi veteményezés Könyvtár a kertbarátoknak Szakmai előadásokat hallgatnak A dunakeszi kertbarátok, egy évtizedes, eredményes munkájukért és a népfront-' mozgalomban kifejtett tevékenységükért, a Hazafias Népfront Országos Tanácsától 5 ezer forint értékű szak- könyvtárat kaptak. Szakó Imre, a kertbarátkor elnöke, aki a mezőgazdasági könyvhónap makói rendezvényén átvette a hasznos könyvtár odaajándékozásáról szóló okiratot, elmondta, hogy egész télen elismert agrárszakemberek, egyetemi tanárok tartottak szakmai előadásokat a kör városi székhazában, tanácsokat adva a szőlők, csonthéjasok és rózsák metszéséhez. A tagság érdeklődéssel hallgatta a fólia alatti primőrzöldség termesztéséről, a vegyszeres növényvédelemről és trágyá ■ zásról szóló előadásokat is. Vonzotta a kertészkedőket a Huba utcai székházba a 900 tagról való nagyobb gondoskodás is. Mint megtudtuk, a szervezett facsemeteárusítás során főleg a korán érő, bőven termő, alacsony törzsű gyümölcsfajtákat és szőlőoltványokat kínálják a tagságnak. Műtrágyából is jó az ellátás. Egyre nő a kereslet a permetezőszerek iránt, már eddig is több kertbarát elvégezte a rügyfakadás előtti nélkülözhe- hetetlen permetezést, mellyel a pusztító gombabetegségek terjedését gátolja. Megkezdődött a veteményezés a város háztáji gazdaságaiban. A szervezett, vetőmagellátás és a kedvező időjárás eredményeként, szakszerűen kerülnek a magavak a jól előkészített földbe, hogy a kertbarátkor tagjai gondos munkájukkal tovább javítsák a városi zöldség- és primőrellátást. Orosz Károly Nyolcszáz vagon tészta A Dunakeszi Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár 90 millió forintba került, új tésztagyárában naponta három, az év végéig 800 vagon tésztát készítenek az olasz gyártmányú Páván automatikus gépekkel. Képünkön: Tóth József né ellenőrzi a keverőberendezés működését. Ujfalusi 1st»amié és Sifter Jenöné egységcsomagokat állít össze. Barcza Zsolt felvételei Pedagógustalálkozó Megismerték a város történetét A váci járás pedagógusai a dunakeszi 1. számú általános iskolában találkoztak, csaknem nyolcvanan. A résztvevőket a házigazda, Gere Jánosné igazgatónő köszöntötte, majd Barát Eűdré- né, a városi tanács művelődési osztályának tanulmányi fel - ügyelője ismertette Dunakeszi történetét. Ajándékként, az ismertetés után, mindenki megkapta a Dunakeszi története című könyv egy kötetét. A pajtások műsorral ked - veskedtek a vendégeknek. A dunakeszi 3. számú iskola IV. c. osztályának énekkara színvonalas műsort adott, majd az 1. számú iskola úttörői énekeltek, kisdobosai pedig táncoltak. A város három általános iskolájának tanulói ajándék- tárgyakat készítettek (terítő, párna, gyertyatartó), amelyeket kisorsoltak. A váchartyánból érkezett Ágoston József tangóharmonikájával kellemes hangulatot és jókedvet teremtett az esti találkozón. S. L. SZOMBATON Kommunista műszakok Kommunista szombatot tartanak március 11-én, szombaton a város üzemeiben. A párt- szervezetek csaknem 8 ezer embert mozgósítanak. A közlekedési vállalat dolgozói vállalták, hogy a hét végi helyett, a buszok munkanapi menetrendben közlekednek. A kommunista szombat keretében az üzletek is hosszabbított nyitva tartási időben árusítanak. Gyermektajz-kiáüítás Megnyitó: holnap Zánka és Debrecen után Vácott mutatják be a legutóbbi nemzetközi gyermekrajz- kiállítás legérdekesebb képeit. A Vácra érkezett másfélszáz rajzból kiválogatott százat két hétig tartó tárlaton mutatnak be a közönségnek, a művelődési központ galériáján. Holnap, március 10-én, délután fél ötkor Molnárné Ber- kó Márta városi úttörőelnök nyitja meg a tárlatot. VÁCI NAPLÓ XXII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1978. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Megszűnik a régi gond Értékes közmű Felsőt örökhegyen Vízgazdálkodási társaság alakult Nyolcvankét érdekelt és meghívott személy közül 65 jelent meg a váci Madách Imre Művelődési Központban, hogy részt vegyen a Vác Felsőtörökhegyi Vízgazdálkodási Társaság alakuló és vezetőségválasztó gyűlésén. A zártkert-rendszerhez tartozó felsőtörökhegyi telkek, az állandó lakások és a hétvégi V IT-vetélkedő A hűtőház csapata jutott tovább A KISZ Dunakeszi Városi Bizottsága szervezésében megtartották a Köszöntünk, VITI, Köszöntünk, Havanna! vetélkedő városi döntőjét. A Dunakeszin tevékenykedő 52 KISZ-alapszervezet képvi seletében, 12 jól felkészült csapat állt rajthoz, hogy a XX. Világifjúsági Találkozó házigazdája, Kuba ifjúsági moz galmáról, a DÍVSZ és a VIT- ek történetéről szerzett ismereteiről adjon számot. A szoros versenyben, 94 ponttal, a Dunakeszi Hűtőház csapata végzett az első helyen, megelőzve a Kölcsey Ifjúsági Klub és a Dunakeszi Járműjavító gárdáját. A magabiztosan és sok zenével versenyző hűtőháziak első helyezésükkel jogot nyertek arra^ hogy a Pest megyei vetélkedőn is összemérjék tudásukat a részt vevő csapatokkal. O. K. házak tulajdonosai egy évvel ezelőtt álltak elő a javaslattal, épüljön vízvezeték, melynek révén nemcsak jó minőségű ivóvízhez jutnak, de a zöldség- és gyümölcstermelés fo kozásával segíthetnék a párt- és kormányhatározat megvalósulását. Csaknem 1400 méteres vezetéket kell lefektetni, illetve megépíteni, körülbelül 630 ezer forint értékben. Nem lehet kizárólag társadalmi munkában kivitelezni, mert szakember kell a tervezéshez, anyagot kell vásárolni és gondoskodni kell a szakszerű munkáról, a vízgazdálkodási szervek előírásainak pontos végrehajtásáról. A Váci Városi Tanács szak- igazgatási szervei támogatták a felsőtörökhegyiek elgondolását, megszerezték az Országos Vízügyi Hivatal hozzájárulását, így kerülhetett sor az alakuló gyűlésre, melyen öttagú vezetőséget választottak. Tagjai: Sziráczky József (elnök), valamint Papp János, Ley er János, Varga József és Laky Gyula. Sziráczky József tájékoztatójában elmondta, hogy egy- egy család tízezer forinttal segíti a vízhálózat megépítését, az összeget két részletben fizetik be. Megköszönte Méray Miklósnak a tervezésben nyújtott segítséget, valamint a Városi tanács és a Duna menti Regionális Vízmű és Vízgaz- ! dálkodási Vállalat támogatását. A munka rövidesen megkezdődik, s előreláthatólag 1978-ban befejeződik, miáltal megszűnik a felsőtörökhegyiek régi gondja s a külső városrész értékes közművel gazdagodik. P. R. Koordinációs bizottság Szociálpolitikai kedvezmények Schubert-est, tanfolyamok A József Attila Művelődési Központ e havi műsorából Munkalehetőség — elsősorban nőknek Vidámság, ötletesség, sokoldalúság jellemzi a Vasutasok Szakszervezete és a Dunakeszi Városi Tanács közös fenntartásában működő József Attila Művelődési Központ márciusi műsorát Hetedikén, kedden este ünnepi műsorral köszöntötték a dunakeszi üzemek nődolgozóit és nyolcadikán a járműjavító üzem asszonyainak, leányainak szólt a Tavaszi szél című nőnapi ajándékműsor, amelyben közreműködtek a Magyar Néphadsereg Művész- együttesének színészei, táncosai, énekes szólistái. Jövő pénteken, 17-én operettest lesz a nagyteremben, Zentai Anna, Kokas László és Marót Nóra vendégszereplésével. A muzsikát a Vasutasok Szakszervezete Központi Szimfonikus Zenekara szolgáltatja. A hónap utolsó napján Schubert-estet rendeznek a 2. számú könyvtár klubhelyiségében. Közreműködik Lakos Ágnes (zongora) és Erdélyi Sándor (hegedű). A legfiatalabbakat az Ars Musica együttes szórakoztatta a napokbain, 12-én, a városi úttörőelnökség rendezésében, kulturális szemlét rendeznek. Az ifjúsági klubban, a természetbarátoknak hangzik el előadás a gyógynövényekről. Egy másik előadás címe: Tájolás és tájékozódás a térképen. Szlovákiai utazásáról diavetítéssel számol be Bartos Péter klubtag. Süni és a medve címmel, 19-én bábszínházműsorral 1 kedveskednek a gyermekeknek, a műsort Tamási Eszter, a népszerű tv-bemondó vezeti. Folytatja működését a balett, a makramétanfolyam, a kezdők német nyelvtanfolyama és a szabás-varrás tanfolyam. Március 15-ig előadásokat hallgatnak a mostani személygépkocsi-vezetői tanfolyam résztvevői. Az áprilisban kezdődő, újabb személygépkocsi-vezető tanfolyamra holnapig, március 10-ig lehet jelentkezni a művelődési központ irodájában. Tíz filmet vetítenek e hónapban, s a filmklubban kétszer lesz zárt körű vetítés. Soós Zoltán költő a soron következő író-olvasó találkozó vendége. Az Állomás sétány 17. szám alatti és a Kölcsey utca. 1. szám alatti könyvtár sok ezer kötet olvasnivalóval várja az érdeklődőket. P. Tapasztalatcsere Jugoszláviában A MÁV Dunakeszi Járműjavító évek óta gyümölcsöző kapcsolatokat tart fenn a jugoszláviai Vajdaság Smedero- vói Járműjavítójával. Két évvel ezelőtt jártak jugoszláv vendégek Dunakeszin, s azóta vasutas sportolók, valamint szakemberek is ellátogattak legfiatalabb városunkból a szomszédos országba. Március 6-án, a Dunakeszi Járműjavító párt-, szakszervezeti és KISZ-bizottságának képviseletében 9 tagú küldöttség utazott Smederovóba, hogy egyhetes tapasztalatcsere-látogatáson ismerkedjék az ottani üzem javítástechnológiájával, a munkáskollektíva politikai tevékenységével. O. Tavaly ősszel két fontos megyei fórum is foglalkozott a cigány lakosság helyzetével, jelezve, hogy a kérdés az előző években tett erőfeszítések ellenére sem megoldott. A Pest megyei Tanács tavaly augusztusban végrehajtó bizottsági ülésén intézkedési tervet fogadott el, a megyei párt- bizottság pedig decemberben tárgyalt e társadalompolitikai témáról. A váci járás területén 205 cigány család él. Beilleszkedésük több községben lassú, elsősorban a megszokott életmódjukhoz való ragaszkodás miatt. Bár jelentős szociálpolitikai kedvezményben részesülnek, például 10 ezer forintnyi előtaka- rékosság után építkezésbe kezdhetnek, nagy ösz- szegü OTP-kölcsön felvé" telével, a tanácsok feladatai a cigány lakosság helyzetének javítására lényegében nem csökkentek. A tapasztalatok szerint, az alkalmi munkások zöme a cigány lakosságból kerül ki, nagyon fontos számukra az állandó munkaviszony. A tanácsok elsősorban a nőknek teremtenek munkalehetőséget, számítva az üzemek és a szövetkezetek vezetőinek támogatására is. A cigány családokban általában sok a gyermek, ezért fontos megvizsgálni, hogy miként lehetne elhelyezni bölcsődében vagy óvodában valamennyi veszélyeztetett sorsú gyermeket. A tanácsok szakigazgatási szervei minden segítséget megadnak a tanuláshoz, a munkavállaláshoz, Nagybörzsönyben azonban továbbra is gond az elhelyezkedés, mert az egyetlen munkalehetőség a termelőszövetkezet, melytől a fiatalok rövid időn belül megválnak. A járásban még sok a szociális követelményeknek meg nem felelő lakótelep. A községek az előző években nagy erőfeszítéseket tettek felszámolásukra : csökkent értékű lakásokat építettek és vásároltak, építésre alkalmas telkeket engedtek át ingyen, s elkészült néhány célcsoportos lakás is, 1970-től például Ácsán 46, Foton 25, Nagy" börzsönyben 17 cigány család költözhetett új otthonba; az idén, várhatóan, további 54, úgynevezett Cs-Iakást adnak át. A tankötelezettségi törvény végrehajtásának ellenőrzése szintén a községi tanácsok feladata. A járásban összesen 443 cigány tanuló van, közülük tavaly 32 fejezte be az általános iskola nyolcadik osztályát, túlkorosság miatt 8 tanulót kellett , felmenteni. A pályaválasztás segítése is a tanácsok feladata: 1977-ben öten szakközépiskolában, tizenkilencen pedig szakmunkásképzőben folytatták tanulmányaikat a cigány tanulók közül. A községekre még igen sok feladat hárul, ezért, a váci járási hivatal koordinációs bizottságot alakított a nemrég elfogadott járási intézkedési terv megvalósításának segítésére, ellenőrzésére. Furucz Zoltán A második forduló A váci járási labdarúgó-bajnokság tavaszi, második fordulójának március 12-én, 14.30- kor kezdődő mérkőzései a következők : Vácrátót—Fóti SE, Dunakeszi SE—Nagymaros, Márianosztra—Kösd, Vácduka—Verőcemaros, Sződliget—Galga- völgye. Fóti Vasutas—Esze Tamás, Szokolya—Váci MÁV és Váchartyán—Szob. KESESSE FEL árusítással egybekötött lakástextil kiállításunkat, AHOL A SZŐNYEGEK, FÜGGÖNYÖK, TAKARÓK GAZDAG VÁLASZTÉKÁT TALALJA A VÁLASZTÉKBÓL: Zambi takaró Tifi takaró 207 Ft-ért 224 Ft-ért Nyitva naponta 8-tól 17 óráig. Bemutatóterem: Vác, Széchenyi u. 3. im