Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-09 / 58. szám

Kies vidék, jó levegő Üdülőkörzet a Domonyvölgyben? Szadán, a művelődési ház­ban a nőnapi ünnepségen nyi­tották meg Vankóné Dudás Juli kiállítását. Az ünnepsé­gen a helyi és a galgamácsai népi együtteseik mutatták be műsorukat. TURAIAK SZOMSZÉDOLÁSA HEVIZCYORKON Bemutatkoznak a csoportok GALGA MENTI TÁNCOK ÉS SZÉKI PÁROS A napokban a tájékozatlan igencsak meglepődne Hévíz- györlcön, ha kezébe kerülne a túrái Bartók Béla művelődési ház meghívója, amely arra ké­ri a hévízgyörkieket, hogy va­sárnap, március 12-én délután legyenek Túra vendégei. — A hévízgyörkiek költözze­nek erre a napra Túrára? — ■kérdeztük Szarvas Lászlót, a művelődési ház igazgatóját. — Nem erről van szó — ma­gyarázta Szarvas László. — Vasárnap délután a turaiak ve­szik birtokukba a hévízgyörki November 21-e művelődési há­zat. Két eseménye lesz a nap­nak. Este hat órakor a túrái művelődési ház öntevékeny művészeti csoportjai adnak műsort. A program elsősorban folklór jellegű, legnagyobb ré­szében a Kék Szivárvány népi együttes szerepel. A Galga menti táncok és szokások mel­lett bemutatják a széki párost is. De nemcsak a nagy együt­tes lép fel, bemutatkoznak gyermekcsoportjaink is. Ve­lünk jön Béres János és kis­együttese. Felejthetetlen szép estét kívánunk nyújtani a hé- vízgyörkieknek. — A másik esemény szín­helye szintén a művelődési ház. A két ifjúsági klub tagjai és a kiscsoportok vezetői talál­koznak, hogy megbeszéljék te­vékenységüket, kicseréljék ta­pasztalataikat. A beszélgetés­nek azt a címet adták: Mi így csináljuk! Nálatok, hogy van? Meggyőződésem, hogy ez az ötletbörzének is beillő eszme­csere előmozdítja mindkét község öntevékeny művészeti csoportjainak, szakköreinek, klubjainak munkáját. — Mi adta a hévízgyörki fel­lépés ötletét? — Lényegében egy régi ked­ves falusi szokás új formában és új tartalommal való felújí­tásáról van szó. A magyar fal­vakra jellemző volt, sok helyen ma is az, a szomszédolás. Ro­konok, ismerősök, barátok jár­tak és járnak át egymáshoz, hogy kicseréljék véleményüket a világ dolgairól és saját éle­tükről. A szomszédolás téli vendégeskedés, kötetlen be­szélgetés, ami mégis formálta, alakította a vendégeket és a vendéglátókat egyaránt. Most is ezt akarjuk, amikor meg­mutatjuk a túrái művelődési ház életét, és egyidejűleg meg­ismerkedhetünk a hévízgyör­kiek tevékenységével. — A szomszédolás ötlete ab­ból a másik felismerésből is fakad, hógy századunk, amely­ben élünk, a nagy idegenség és a nagy kapcsolatkeresés kor­szaka egyszerre. A szomszédo­ló két község művészeti cso­portjai, klubjai tehát élő igény kielégítésére vállalkoznak: ke­resik egymást és megmutatják magukat egymásnak. A hévízgyörki vendéglátók legalább olyan szeretettel ké­szülnek a turaiak fogadására, amilyen lelkesedéssel a vendé­gek a bemutatkozásra. A köz- művelődési tevékenység új próbálkozásával, új formájá­nak keresésével és megjelené­sével találkozhatnak azok, akik tanúi lesznek a turaiak hévízgyörki szereplésének. Re­mélhetőleg a györkiek jó ven­déglátónak bizonyulnak, s telt házzal fogádják a szomszédo­kat. F. M. Vifaferv az érdekellek asztalán A 3-as számú főúton autóval száguldó kirándulók nem is sejtik, hogy Gödöllő és Aszód között, félúton, az észak felé mélyen benyúló, erdővel borí­tott dombok milyen szép kis völgyet rejtenek. Ezt a terüle­tet emberemlékezet óta Do- monyvölgynek nevezik. A völgy elején találjuk az eger- szegi tanyát, amely a Gaiga- parti Tsz-hez tartozik. Azt szinte senki sem tudja, hogy ezen a részen, ahol most a 20 éve telepített fenyőerdő borít­ja a sovány homokot, valami­kor falu állott, még kápolna nagyságú kis templom is tar­tozott hozzá. Egerszeg A régi oklevelek Egerszegről mint faluról írnak, amely min­den bizonnyal a török időkben vált lakatlanná, pusztává. A XVIII. századtól laknak itt is­mét emberek. Egy XIX. száza­di térkép szerint az Egres vizét három tóban fogták fel, ame­lyeknek lezúduló vize malmo­kat hajtott. A gőzmalmok el­terjedése a vízimolnárság pusz­tulását okozta, és ez Domony- völgy további fejlődését is meggátolta. Az 1960-as évek elején Gál Gézának, az MSZMP aszódi járási titkárának kezdeménj’e- zésére két gátrendszert létesí­tettek és felfogták az egész Vöröskeresztes vetélkedő az iskolásoknak Az lyó általános iskolákban fo- vöröskeresztes munka alapvető fontosságú az ifjú­ság egészségügyi szemléleté­nek alakításában. Életkoruk­nak megfelelően és legtöbb­ször játékos formában, na­gyon sok hasznos ismeretre tehetnek szert az ifjú egész­ségőrök. Az egészségügyi ismeretek gyarapítását szolgálta a Vö­röskereszt városi vezetősé­ge által a közelmúltban ren­dezett vetélkedő, amelyen a járás és a város általános is­koláiból több mint 200 tanuló vett részt. A kongresszus nyo­mában című vetélkedőnek a gödöllői Damjanich János iskola adott otthont. A ver­seny legfőbb célja az volt, hogy az ifjú egészségőrök megismerjék a Vöröskereszt V. kongresszusának esemé­nyeit, határozatait, dokumen­tumait. A vetélkedőn elméleti és gyakorlati felkészültségük­ről kellett számot adnia a ver­senyző 18 csapatnak. Az el­méleti kérdések elsősorban a Vöröskereszt történetéhez, a párthatározatok megvalósí­tását és a különböző szerve­zetek munkáját segítő tevé­kenységükhöz kapcsolódtak. Az ifjú egészségőrök bemu­tathatták elsősegélynyújtó tu­dományukat is. A 18 csapat felkészültségét bizonyítja, hogy a városi is­kolák között nem tudta eldön­teni a zsűri az első hely sor­sát. Az Imre úti és a Petőfi Sándor iskola csapata egy­aránt 80—80 ponttal végzett az első helyen. Csak sorso­lással tudták végül is eldön­teni, hogy a verseny megyei fordulójában az Imre útiak képviselik majd a gödöllői if­jú Vöröskereszt eseket. Jutal­mul és szurkolóként a pető- fisek is ott lesznek a verse­nyen. A második helyen a Légszesz úti .skola, a harma­dikon a Damjanich iskola csa­pata végzett. A járási iskolák versenyé­ben a kistarcsaiak szereplé­sét kísérte a legnagyobb si­ker — ők végeztek az első helyen. A második az erdő­kertesi, a harmadik a kere­pesd iskola csapata lett. — Találtak egy fekete bőr kulcs­tartót, nyolc kulccsal, a gödöllői postával szemben, a Kossuth La­jos utca 32-es számú ház előtt, kedden, 7-én délelőtt. Gazdája a postairodán átveheti. évben egyenletesen folydogáló Egres-patak kristálytiszta vi­zét. Két tó keletkezett így, amelyeknek hasznosítását az akkori domonyi termelőszö­vetkezet azonnal megkezdte. Az egyikben kacsát tenyész­tettek, a másikban halat. Az­tán jött az 1969-es nagy árvíz, amely a felső- és a halastó gátrendszerét szétrombolta. A 4—5 kilós pontyok és síd lök ezrei kerültek szárazra, a kör­nyéken akkor még a disznók is halat ettek. Leeresztették a kacsatenyésztő tó vizét is, az­óta is száraz. A felső tónál, ahol a gátat az árvíz megron­gálta, 1972-ben befejezték a javítási munkálatokat, a ter­melőszövetkezet azóta öntö­zésre használja vizét. Az aszó­di horgászegyesület tagjai is­mét telepítettek a tóba halat. A táj szépsége, a jó levegő, a víz adta lehetőség kihaszná­lása régóta foglalkoztatja a gödöllői járás és a nagyközség vezetőit. Jó volna üdülőterü­letet létesíteni a Domony­völgyben — vetődött fel már többször. Az Egres-patak és a két dombvonulat közötti több tízholdas homokos terület me­zőgazdasági művelésre hasz­nálhatatlan. A szabad idő nö­vekedésével egyre több ember vágyik a természetbe horgász­ni, kertészkedni, kirándulni. A terv megvalósításához azonban sok pénz kell, amivel a terüle­tileg illetékes Aszód nem ren­delkezik. Eldöntendő kérdések Felismerve a lehetőséget, a Pest megyei Tanács végrehaj­tó bizottsága felkarolta a hely­beliek és a járásiak kezdemé­nyezését, s az idén megbízta a Pest megyei Tanács Tervező Vállalatot, hogy készítsen olyan vitaanyagot (később tervet), amelynek nyomán meg lehetne kezdeni a domonyvöigyi üdü­lőkörzet kialakítását. Egy ilyen terv elkészítése látszólag nem is olyan nagy dolog. Ismerve a körülménye­ket, az elképzelések megvaló­sítását nem szabad elhamar­kodni; ez a vélemény alakult ki a közelmúltban az aszódi tanácsházán tartott megbeszé­lésen is. Az első feladat volna rendezni a. földterület tulaj­donjogát, majd pedig n vízel­látást kell megnyugtatóan megoldani. A tavak feltöltésé­hez a vízügyi szervek vélemé­nye és hozzájárulása szüksé­ges. Nemkülönben annak el­döntéséhez, hogy mekkora parcellákat adjanak magáno­Épül a kisbagi völgyhíd Járásunkban épül hazánk egyik legszebb közúti völgy- hídja, a kisbagi. A 250 méter hosszú. 15 méter magasan feszülő híd a Budapest—Miskolc vasútvonal és a 3-as számú főút fö­lött vezeti át az M3-as autópálya forgalmát. Balázs Gusztáv felvétele soknak, vállalatoknak, intéz­ményeknek; hol legyen a kem­ping, hol jelöljék ki a strand helyét. Üt- és villanyhálózat is kell. S nem hanyagolható el a környezetvédelem, el kell ve­zetni a szennyvizet is. Mind­megannyi gond, feladat. Társadalmi összefogás Ami a legfontosabb: mind­ezek megvalósítását csak nagy­fokú társadalmi összefogással lehet elérni. Ennek reményé­ben hívták össze a már emlí­tett értekezletet. Sajnos, csak a helyi honvédalakulat biztat­ta anyagiakkal is a szervező­ket. Ügy gondoljuk, hogy a ter­vezők és a kivitelezők akkor járnak el helyesen, ha nem­csak a korlátozott anyagiak­kal rendelkező környékbeli kis vállalatokat, intézménye­ket vonják be a program meg­valósításába, hanem a buda­pestieket és a Pest megyeieket is. Elsősorban a nagyvárosoan lakóknak kell a jó levegő, a természetadta kikapcsolódás. Minden bizonnyal ők hajlan­dó« is ezért áldozni. Ez termé­szetesen nem mond elleni, an­nak a törekvésnek, hogy a helybeliek is részesüljenek a domonyvöigyi lehetőségekből. Az egyéni, a nelyi és a társa­dalmi érdek nagyszerűen ösz- szekapcsolható ebben az eset­nem Csak meg kell keresni a módját. A. 1. PECEL Előadás a csillagjóslásról A Hazafias Népfront péce- li elnökségének szervezésé­ben tartanak ismeretterjesz­tő előadást hétfőn, március 13-án, 17 órakor, a községi tanácsházán. Az előadás cí­me: Csillagjóslás és a mo­dern csillagászat. Az előadó Drózdi Dezső tanár. TIT-rendezvény Kerepesen A kerepes! művelődési ház­ban március 14-én, kedden este fél hétkor TIT-rendez- vényen a közélet és a ma­gánélet kérdéseiről tart elő­adást Flóris Jánosné. Március 15-én, délután 3 órától a gyermek honismereti szakkör tagjai tartanak fog­lalkozást. A Galga menti és a kerepes! népviseletet, nép­szokásokat és a népi építke­zési módokat ismerik meg és hasonlítják össze a gyerekek. SPORT — SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Nyitány előtt a labdarúgók Könyv a játék múltjáról Rövidesen megkezdődik a járási labdarúgó-bajnokság ta­vaszi idénye, de a szövetség­ben már ezekben a na polcban is élénk az élet, az elnökség­nek most is akad munkája. A szokásos keddi szövetségi napon már néhány játékve­zetőt is felfedeztünk a meg­jelentek között, akik tájéko­zódni jöttek. Sok mindenről szó esett ezen az estén. Szántai Béla például bemutatta azt a gaz­dag anyagot, amit Gödöllő labdarúgásának múltjáról gyűjtött össze. Az első egye­sület 1908-ban alakult, a Szilhát utca és a Dózsa György út sarkán álló Knapp­féle vendéglőben; neve: Gö­döllői Football Club volt. Szántai Béla, Tóth József és társaik vállalták, hogy egy kötetre való anyagot gyűjte­nek össze. Március 12-én már lesznek labdarúgó-mérkőzések a já­rásban. Az őszről elmaradt II. osztályú Erdőkertes—Do- mony találkozóra Erdőkerte­sen kerül sor 15 órai kezdet­tel, a Mogyoród—Kartal ifi­mérkőzést Mogyoródon játsz- szák 13 órakor. Ugyanezen a napon délelőtt tartják meg a labdarúgóknak kötelező há­romezer méteres mezei futó­versenyt. Az őszi idény befejeztével a labdarúgószövetség adós maradt két tabellával, amit most közlünk. A II. osztály őszi végeredménye: II 1. Dány 2. Bag 3. Kartal 4. Valkó 5. Domony 6. Nagytarcsa 7. Gödöllő II 8. Erdőkertes II Az ifjúságiak 1. Túra 13 2. Isaszeg 13 3. Pécel 13 4. Kartal 12 5. Vácszentlászló 13 6. Zsámbok 7. Aszód 8. Galgahévíz 9. Hévízgyörk 10. Kerepes 11. Mogyoród 12. Bag 13. Veresegyház 14. Szada 7 1 7 — táblázata: 12 — 1 67-13 24 11 2 — 45-11 24 922 38-13 20 4 41-16 15 6 33-27 14 5 25-23 14 4 29-27 13 5 20-36 12 6 25-21 11 7 19-25 11 6 23-24 9 7 23-46 8 9 19-36 5------- 13 3-92 — Cs . Kézilabdázóink újabb veresége Váltakozó sikerrel szere­pelnek kézilabdázóink a téli teremtornákon. Legutóbb ve­reséget szenvedtek. Játékuk, reméljük, a bajnokság kez­detére alaposan feljavul. Tököl—GSC 26-13 (10-6) A Dunakeszin lejátszott mérkőzésen csapatunk össze­állítása a következő volt: Balogh — Berczeli (1), Szlif- ka (2), Sasvári (4), Bede (3), Pozsonyi (1), Horváth (2). Cse­re: Sibak, Paulovics. Az ismét tartalékosán (!) pályára lépő gödöllői csapat­ból senki sem érdemel dicsé­retet. ötlettelen, fegyelmezet­len játékuk következménye a vereség. A csapat tagjai bárom hétméterest is elhibáz­tak. M. V. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM 1978. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK SZADA Kiállítás PENTEK, SZOMBAT Elsősök beiratása A leendő elsősöket a lakó­helyük szerint illetékes kör­zeti általános iskolában Írat­hatják be a szülők március 10-én, pénteken, 8-tól 18 óráig, illetve 11-én, szombaton 8-tól 12 óráig. Barcza Zsolt felvételei ★ Janovics János és Szabó András a zsalut szereli. Négy új ház Üjabb négy háznak ala­poznak a Pest megyei Álla­mi Építőipari Vállalat dolgo­zói a Szabadság téren. A fo­gadószintet új módszerrel ké­szítik: az előre összeállított, majd rögzített zsaluk közé ön- tik a folyékony betont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom