Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-04 / 30. szám

Utak és balesetek Szélesítés, korszerűsítés Mire figyelmeztetnek a statisztikai adatok? XXII. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM 1978. FEBKUÁK 4., SZOMBAT Érettségi és szakmunkás-bizonyitvány A második osztálytól ösztöndíj Tájékoztató a városi és a környékbeli iskolákban A legutóbbi forgalomszámlá­lás szerint, a 2-es számú fő­úton 12 ezernél is több sze­mély- és teherautó gördül vé­gig naponta, kétszer annyi, mir-t 1971-ben. Talán ennek is a következménye, hogy egyre több a baleset. A mentegetőd- zők gyakran arra hivatkoznak, hogy rosszak az utak, nem oiz. tonságos a közlekedés. falóban? Áttekintés A váci városi tanács műsza­ki osztályának csoportvezetője, Kávai Gézáné elmondja, hogy a város belterületi útjainak hossza 78 kilométer, ebből a kockakővel, betonlappal és asz­falttal borított 37, a vizes ma- kadám 12, a kiépítetlen, úgyne­vezett földút pedig 29 kilomé­ter. A burkolattal ellátott ut­cák lehetővé teszik a biztonsá­gos közlekedést, még akkor is, ha itt-ott keskenyek. — A tanács évente jelentős összeget költ az utak felújítá­sára, tavaly például 6 millió 300 ezer forintot fordított rá, az idén 4 milliót irányzott elő. Két-háróm útszakasz a lakos­ság összefogásával épül meg. A múlt évben a Dózsa György, a Köztársaság, a Haj- I nik Pál és a Foktövi utca, va­lamint a Beton- és Vasbeton- ipari Művek szentendrei gyá­rának váci telepe felé vezető bekötő út kapott aszfalt burko­latot. A Zrínyi és az Erzsébet utcát a felújítással egyidejűleg szélesítették. A Vörösmarty té­ren már jó minőségű úton ha­ladhatnak a járművek. Kiépült a Rákóczi tér északi oldala, a város felőli részét az idén feje­zik be, az új lakótelepeken, pe­dig, kapcsolódó beruházásként az építkezések befejezésével szintén elkészülnek az utak. Ebben az évben a Kosdi, a Tavasz és a Tél utca kap asz­falt borítást. Folytatják a Du- na-parti sétány kiépítését és előkészítik a Fürst Sándor utca jövő évi .felújítását. Deákvá- rott a Suba, Kucsma és a Dol­mány utca vízelvezető árkait burkolják. Kiépül a Rezeda, az Ibolya és a Cserje utca is. Intézkedések A gyalogosok és a gépjár­művezetők biztonságosabb köz­lekedése érdekében, most fe­Gyurkovics Tibor eredetileg nem komédiának írta Isten nem szerencsejátékos című művét, ám városunkban a Madách Színház művészei új változatát mutatták be. Mensáros László két és fél órán át fehér zsebkendőt szo­rongatott a kezében, mint ál­landó kelléket. Ezt még meg­értjük, hiszen influenzajár­vány van, s ilyenkor a szín­padon szerepelni valóságos hőstett. A közönség körében a zsebkendőt senki nem vette zokon, sőt együttérző elisme­rést váltott ki mindenkiből a színész helytállása. Bálint Andrást is hatalmá­ba kerítette viszont Mensáros vírusa, de az ő tünetei vala­hogy nem illettek a drámába. Miközben a tragikus szeren­csétlenség körülményeiről fag­gatta a papot, fuldoklóit a ne­vetéstől. Két felvonáson át próbált szinte emberfeletti erő­feszítéssel ellenállni nevetés­rohamainak ... Sokan már a körmüket rágták izgalmuk­ban: nem bírja tovább! Bálint „betegségének” látha­tó tünetei Mensárost is meg­zavarhatták, ez lehetett az oka anhak, hogy az író valószínű­leg túlságosan nehézkesnek vélt filozófiai fejtegetéseit oly­kor többször is megismételte, remélve, úgy bizonyosan meg­érti a néző. A vizsgálóbíró utolsó drá­mai kérdésére Mensáros hatal más tüsszentéssel válaszolt Bálint András lába remegett a magábagyűrt nevetéstől, s már-már feltört belőle a ha­jezték be a városban a gyalog- átkelőhelyek és a különböző közlekedési táblák felülvizsgá­lását. Tizennégy átkelőhelyet megszüntetnek és. 35 újat jelöl­nek ki különböző részeken. A bizottság tekintettel volt az iskolásokra, mert több GYER­MEKEK! feliratú táblával fi­gyelmeztetik az autósokat a ve­szélyes helyekre. A 2-es számú főútvonal az idén tovább korszerűsödik. El­ső lépésként, a már jól bevált közlekedési lámpából újabbat szerelnek fel a Földvári téren, a Mártírok útja és az Erdős Bernát út kereszteződésében, egyidejűleg — zsákutcát ké­pezve — lezárják a Haraszti Ernő útnak a főútra való csat­lakozását. A gyorsabb forgalom érdeké­ben, a Magyar utcától egészen a gödöllői elágazásig, a Lenin utat a Kőhídon keresztül két­szer két sávosra bővítik, ezért majd a gyalogosforgalmat egy újonnan felépítendő hídra tere­lik, amelynek kivitelezése, for­mamegoldása felett még vi­tatkoznak a szakemberek. El­készült a terv a harmadik köz­lekedési lámpa fölszerelésére is: e lámpa a Sebes Imre út és a Lenin út zavartalan forgal­mi rendjét szabályozza majd. Gyorsabban A járási hivatalban Moso- nyi Ferenc, a műszaki osztály vezetője, a járás útjairól úgy nyilatkozott, hogy műszaki ál­lapotuk évről évre javul. Saj­nos, igen nagy az elmaradás, pedig a Dunakanyar megnöve­kedett idegenforgalma egyre fontosabbá teszi a megkezdett munkálatok gyorsabb folytatá­sát. — Az utakból 313 kilométer a KPM Budapesti Közúti Igaz­gatósága 836, pedig a tanácsok kezelésében van, a 836 kilomé­terből csak 113 kilométeres rész szilárd burkolatú, a töb­bi földút. A közlekedés egy-egy tele­pülés között jobbára KPM- úton bonyolódik le. Tavaly 45 millió 200 ezer forintért kor­szerűsítettek, egyebek között a Verőcemaros—Kóspallag kö­zötti út egy részén és Sződliget, Szód, valamint Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy be­kötő útjain. Üj burkolatot ka­hota, amikor — a darabnak vége lett. Végre! Kár, hogy Gyurkovics Tibor nem láthatta az előadást, biz­tosan meglepte volna művé­nek új értelmezése. I. Sí- és szánkóverseny Törökmezőn Sí- és szánkóversenyt ren­dez a testnevelési és sportfel­ügyelőség holnap, vasárnap, Törökmezőn. A rendezők érte­sülései szerint, a kedvelt ki­rándulóhelyen még sportolás­ra alkalmas a hó, ezért sok váci és környékbeli fiatalt várnak. Segített a biztonsági öv Nem az útviszonyoknak megfelelően vezette Szabó Jó­zsef nagymarosi lakos az VB 19-92-es rendszámú Volvo személygépkocsit Nagymaros határában, s szabálytalan elő­zés közben összeütközött egy ZIL teherautóval. A bizton­sági öv szabályos használata folytán, szerencsére személyi sérülés nem történt, de a személygépkocsit ért anyagi kár meghaladja az ötvenezer forintot. pott a 2-es főútnak Vácon át­vezető szakasza is. Az autó­buszoknak ezen az úton és a 12-esen is úgynevezett leálló- sávokat alakítottak ki. A Bör­zsönyi Parkerdőben 9 kilomé­teren létesültek szilárd burko­latú utak. Korszerűsítették a Kemencét Diósjenővel összekö­tő út egy szakaszát, a kóspalla- gi bekötőút törökmező—kö­vesmezői csapás közötti részét pedig hat méterre szélesítették. Az idén 30 millió 900 ezer forintot költ a KPM Budapesti Közúti Igazgatósága a váci já­rás útjaira. A szob—kóspallagi bekötő út korszerűsítése és szé­lesítése például 10 millióba ke­rül. Megemelik a pályaszakasz töltését az Ipolydamásd és Let- kés közötti részen, két helyen is, mert az Ipoly folyó, áradá­saival évente legalább három­szor megbénítja a forgalmat. Burkolatmegerősítést kap a Szob—Hont közötti összekötő út. A 12-esnek a 2-es útra való csatlakozását korszerűsítik. E korszerűsítést a legutóbbi KRESZ-fórumon kérték a gép­kocsivezetők. Szélesítik az Ácsa—Verseg közötti szakaszt és a csővári bekötő útat, a Szob—Mária­nosztra—Kóspallag—Verőce­maros közötti út szélesítését és korszerűsítését szintén terve­zik, a Börzsönyi Parkerdő út­jai közül a Kemence és Király, háza közötti szakasz az idén végleges záróréteget kap. A tanácsi utakra sokkal sze­rényebben futja a költségve­tésből. Tavaly 5 millió 300 ezer forintot költöttek rájuk, s az idén nem költenek többet, kö­vetkezésképp csak egy-két fon­tosabb gyűjtőút tehető rendbe lakossági közreműködéssel. Magatartás — Valóban nagyon sok mú­lik a korszerű úthálózaton, mert ez a biztonságos közle­kedés egyik feltétele — mond­ja Tari Kálmán, a városi ta­nács elnökhelyettese, a városi­járási közlekedésbiztonsági ta­nács elnöke. — Persze a gép- járművezetők magatartása is befolyásolja a balesetek szá­mának alakulását. A statisztikai adatok szerint, a korábbi 29-ről 33-ra emelke­dett a városban és a járásban a halálos balesetek száma. A legtöbb baleset gyorshajtásból, az elsőbbségi jog meg nem adá­sából következett be. Jelentősen növekedett az anyagikáros balesetek száma is, ezért sokkal nagyobb meg­értést, figyelmet kellene min­denkinek tanúsítania az ula­Gödön, a József Attila Mű- I velődési Házban kiállítást rendezett a helyi bélyeggyűj­tő szakkör. A reformkorról és a szabadságharcról mintegy 300 bélyegkép látható. Nap­jainkat a Dunakanyar váro­sait és legszebb tájait bemu­tató bélyegek képviselik. A látogatók betekintést kap­hatnak a szomszédos országok bélyegkiadásába is. A leggaz­dagabb a szovjet űrkutatást és festészetet bemutató anyag. A kiállításon a bélyeggyűj­tő kör tíz tagjának gyűjtemé­Molnár Lajos, a váci Lőwy Sándor Gépészeti és Gépgyár­tástechnológiai Szakközépisko­la igazgatója, beszélgetésünk kezdetén megemlítette, az 1972-es oktatáspolitikai hatá­rozat célja az volt, hogy a ta­nulmányok befejezése után a középiskolai érettségi bizonyít­vánnyal szakmunkás-bizonyít­ványt is kapjanak a végzős tanulók. r Átszervezés Az átszervezés nem kis gon­dot jelentett az iskolaigazga­tásnak, a tanári testületnek. Korábban a hét öt iskolában töltött napból és egy nap tan­üzemi oktatásból állt, a ta­nulók két napot töltenek min­den héten a munkagépek, a laboratóriumi felszerelések mellett. A Konstantin téri tanintézet Pest megye legnagyobb ipari szakközépiskolája. A gép- és műszeriparnak képez középis­kolai végzettségű és szakmun­kásképesítéssel is rendelkező embereket. Újvári István tanár ezekben a hetekben felkeresi a váci és a környékbeli általános isko­lák nyolcadikosait s elmondja, hogy az ősszel kezdődő, új tan­évre a gépi forgácsoló, a szer­számkészítő, a gépszerelő, va­lamint a mechanikai és elekt­roműszerész szakmát lehet vá­lasztani. E változás következ­tében a jövőben lányokat is felvehetnek az eddiginél na­gyobb arányban. Mindazok esélyesen pályázhatnak, akik a kijelölt tárgyakból legalább 3,5-ös átlageredményt értek el az V—VIII. osztályban. Lehetőségek Az iskolához kapcsolódó kollégium a távolabbról je­lentkezőknek teljes ellátást (lakást, étkezést) nyújt. A na­ponta bejáró tanulók menza­juttatásban részesülnek. A ta­nulmányi eredménytől füg­gően, a második osztálytól mindenki ösztöndíjat kap. Ki­váló adottságaival az iskola a sportolást, a szórakozást, a hasznos időtöltést is elősegíti. Molnár Lajos igazgató el­nyében gyönyörködhetnek a nézők, köztük a Burány csa­lád büszkeségeiben is: Burány Sándor, feleségével és leányá­val, 40 év óta gyűjti a bélye­geket. A gödi bélyeggyűjtő kör a Fészek-napok ünnepségeire munkásmozgalmi bélyegkiál­lítást tervez. A holnapig, február 4-ig nyitva tartó kiállítást naponta 10—18-óráig lehet megtekin­teni. írta és fényképezte: Rózsavölgyi Károly mondta, hogy az iskola elvég­zése után, ha sikeres felvételi vizsgát tesznek, a tanulók fő­iskolán, egyetemen tanulhat­nak tovább, vagy kétévi szak­mai gyakorlat után jelentkez­hetnek technikusminősítő vizs­gára. A technikusminősítés is Pest megyében a Lőwy Sándor Szakközépiskolára hárul. Végül elhelyezkedhetnek a végzettek szakmunkásként a gép- és műszeriparban. Az iskola jó kapcsolatot tart fenn a helyi nagyüzemekkel, az Egyesült Izzó váci gyárával, a Híradástechnikai Anyagok Gyárával, az MHD váci gyárá­val, melynek szintén jól kép­zett szakembereket nevel. Bővítés A közeljövőben felújítják az iskolaudvar hátsó szakaszán található tanműhelyt, mert az 1979/80-as tanévtől, a mostani 16 osztály kiegészítéseként, újabb két osztállyal bővül a város és a megye történelmi múltú szakközépiskolája. Papp Rezső Rekonstrukció a szörpüzemben Eredményes évet zárt a szobi gyümölcsfeldolgozó, ahol az idén, a termelés feltételeinek javítására rekonstrukciót hajtanak végre. Felújítják a képünkön látható töltőgépet is, amelyen Petróczi Lászlóné töltőnő, a bronzkoszorús Béke szocialista brigád vezetője éppen a közkedvelt narancsszörpöt palackozza. Barcza Zsolt felvétele KISZ-szervezetek vállalásai A tsz VIT története — tablókon Csütörtökön érdekes kezde­ményezésnek lehettek tanúi a város lakói. A 10. számú élel­miszer ABC-áruház kirakatá­ban a következő hat hónap során bemutatják az eddig le­zajlott tíz VIT történeté:, hely­színeit és főbb eseményeit. Az első VIT-kirakatot a Váci Kötöttárugyár KISZ-szerveze.e készítette el, az 1947-es prágai találkozóról. Ezt követi az 1949-es buda­pesti találkozó, az Élelmiszer Kiskereskedelemi Vállalat KISZ-alapszervezete, majd az 1951-es berlini, a Forte és a DCM fiataljai bemutatásában. A városi tanács alapszervezete az 1953-ban megrendezett bu­karesti találkozó dokumentu­mait állítja össze, a Húsipari Vállalat KISZ-esei az 1955-ös varsói, az ÁFÉSZ fiataljai pe­dig az 1957-ben Moszkvában Vác a hazai lapokban A Népszabadság fényképes tudósításban bemutatta Ga- lambosi Esztert, a Kertészeti Egyetetm III. éves hallgató­ját, aki korábban a váci Gé­za király téri gimnázium ta­nulója volt. A Vendéglátás című szak­mai folyóirat méltatta a Pest megyei Vendéglátóipari Vál­lalat 1977. évi fejlesztési prog­ramjának teljesítését, elisme­rőleg írva a vác-deákvári Ételbárról. Az Izzó előzetes tájékozta­tást közölt arról, hogy a Váci Fényforrás- és Alkatrészgyár­ban. a nemzetközi nőnap tisz­teletére kézimunka-pályázatot hirdetett az üzem művelődési bizottsága. megtartott találkozóról készíte­nek tablót. Az 1959-ben, Becs­ben lezajlott VIT-ről a Vízmű Vállalat Komócsin Zoltán KISZ-alapszervezete készít összeállítást, a hajógyáriak az 1962-ben, Helsinkiben megren­dezett VIT eseményeit elevení- ! tik fel. A HAGY KlSZ-alapszerve- zete az 1968-as szófiai, a For­téé és a DCM-é közösen, az I 1973-as berlini VIT történeté­vel szerepel a kiállításon. A város lakossága egy-egy VIT-kirakatot két hétig láthat. Júliusban a Kuba fővárosá­ban, Hdvannában megrende­zésre kerülő VIT előzetesét ké­szítik el az Egyesült Izzó fia­taljai, amely majd a találkozó idején is hirdeti az ifjúság bé­kevágyát. K. Sz. I. A Népszava Magánügy — munkaidőben című írása váci példákat is felhozott annak igazolására, hogy milyen sok munkaidő elvész az egyéni hivatalos ügyek napközbeni elintézésével. A Magyarország hetilap fel­idézte a hazai cementgyárak építésének történetét, meg­említve, hogy a Vác melletti DCM fölépítéséhez hatvanezer köbméter betont használtak fel. A Művelődésügyi Közlöny ismertette a múlt évi tan­könyvpályázat eredményét: Üjvári István váci tanár két kategóriában nyert 8—8 ezer forintos díjat - pályamunkái­val. P. R. A Madách Színház művészeinek vendégjátéka Isten nem szerencsejátékos Hogyan lesz egy ^tragédiából komédia? kon. Kő-Szabó Imro Még ma és holnap Gödi bélyeggyűjtők kiállítása

Next

/
Oldalképek
Tartalom