Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-07 / 32. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA . A CÉG LEPJ JAPAS ES CEGLE XXII. ÉVFOLYAM, 32. SZÁM VÁ P O S P É szé R E 1978. FEBRUAR 7., KEDD Igényes emberi élei Terid változó arcvonásai Vágyaikért sikerrel serénykednek Törtei utcáit róva, takaros házakat, rendezett portákat lát a járókelő. Nádtetős hajlék már tucatnyi sincs, annál több az emeletes építmény. A Körösi úton például olyan családi otthonokat emeltek, amelyek magukon viselik a korszerű építészet vonásait. Használhatóság szempontjából lakályosak, szemre mutatósak. A község arculata — az öreg házakat is átépítik, korszerűsítik — azt mutatja, lakói igényes emberi életre törekednek. Ragaszkodnak a községhez Fodor Imre községi tanácselnök szavai szerint a munkaképes lakosság körében teljes a foglalkoztatottság. A település szerencsés fekvésű, napjában többször fordulnak a Szolnokkal és Kecskeméttel összekötő autóbuszok. Legtöbben Ceglédre járnak do’goz- ni. Az ÉVIG, a KÖZGÉP, a MEZŐGÉP, a hordógyár sokakat foglalkoztat. Vagy százan találtak megélhetést a kórházban ápolónőként, műtősként, takarítónőként, konyhalányként. Hajnaltól fél nyolcig hat autóbusz indul a városba. Valamikor sokan Utaztak budapesti munkahelyekre. Ennek már vége, hiszen közelebb is válogathatnak a munkaalkalmak közül. A fiatalok egy része a ceglédi tanácsházán adta be lakásigénylési kérelmét, ám a többség ragaszkodik a községhez, ott akar fészket rakni maga is. A tágas porták szinte kínálják a telekmegosztást. Ezt a tanács is támogatja. A belterületen sűrűbb lesz a beépítettség, olcsóbb a közművesítés, könnyebb járdát, vízvezetéket, . villanyhálózatot építeni. Már eddig 373 magánházban van benn az ivóvíz, az utcákon 49 közkifolyó van. Az igény még ennél is nagyobb. Az új kút már elkészült, még gázbontó, és nyomáscsökkentő berendezéssel kell ellátni, hogy beköthessék a hálózatba. Mindenki dolgozik A fiatalok — látva szülőfalujuk gyarapodását — hozzátartozóik támogatásával és OTP-hiíellel nekilátnak az építkezésnek. Eddig tizenöt emeletes ház épült, jelenleg további háromra van elbírálás alatt az építési engedély. A forintok szorgos munkával gyűlnek. A helyben dolgozóknak elsősorban a termelőszövetkezet ad munkát. Nemcsak a mezőgazdaságban kínál kereseti lehetőséget, hanem melléküzemeiben is. A műanyagkészítés, az orsózóüzem, a forgácsolórészleg, a faipari melléküzem jól működik. A védőkesztyűket főleg házaknál varrják, de bedolgozókat foglalkoztatnak a háziipari szövetkezetek is. A Mechanikai Művek abonyi gyáregysége is' ad ki munkát. A CEGLÉDI APROHIRDETESEK Orvos-pedagógus házaspár kiadó lakást, lakrészt vagy nívós albérletet keres májustól. Értesítést t,Hosszabb időre” jeligére kérem a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére. Cegléd, Teleki utca 30. _______ 274 négyszögöl ezerjó szőlő és gyümölcsös Törtei! út mentén eladó. Érdeklődni: Cegléd, Bede 233-as őr- ház. Tóth. _____________ Gy ermekével otthon levő fiatalasszony bedolgozóként munkát keres. Megkeresést kérem „Gépírás vagy kézimunka” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsége Cegléd, Teleki utca 33._______ Be költözhető ház eladó. Cegléd. Rét utca 13. Érdeklődni lehet 16 óra után.__________ Ke rtes ház eladó sürgősen. Cegléd, Gém utca 24._______________ Ce gléden XI. kerület Örkényi út 469 számú tanya eladó.__________ Di nnyésnek is megfelelő 4 hold föld, melyben másfél hold lucerna, kiadó megegyezés szerint. Ugyanott hasas süldő eladó. Cím: Rehor Ferenc, Cegléd XI. kerület Téglagyár dűlő 30._______________ Be költözhető ház eladó. Cegléd, Déli út 31. sz. Ház eladó VI.. Folyó u. 11.. (beköltözhető). Érdeklődni: Cegléd V., Malom u. 36., naponta 6—8 és 17 óra után. ___________________ Mu nkaügyi szakképesítéssel és társadalom- biztosítási gyakorlattal rendelkező munkaerőt önálló ügyintézői munkakörbe felveszünk. Nívó Ruházati Ipari Szövetkezet Cegléd. Pesti út 1. Te!.: ti—683 Három szoba, összkomfortos családi ház, központi fűtéssel, garázzsal, » beköltözhetően eladó. Cegléd, Batthyány utca 43. szárp. __________________ El őkertes családi ház eladó. Cegléd. Szél utca 18. szám. A Ceglédi Kossuth Mg. Termelőszövetkezet gépjavító műhelye felvételt hirdet a következő munkakörökre: gépjármű villamossági műszerész, mezőgazdasági gépszerelő. géplakatos, hegesztő. Jelentkezés a tsz. gépjavító műhelyében. Cegléd, BOrgeház dűlő A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Igazgatósága pályázatot hirdet titkárnői állás betöltésére. Jelentkezés kézzel írott önéletrajzzal folyó hó 6—10-e között a gazdasági irodában minden nap 15 órától 16.30-ig. Központban beköltözhető 3 szobás ház eladó. Érdeklődni lehet: Cegléd, Széchenyi út 8. 17 után. Házhelynek kenderföld és egy jó tűzhely eladó. Cegléd VI. kér. Török utca 5. Sisak nélküli Simson motor eladó. Cegléd, Szőlő utca 38._________ Eladó beköltözhető ház. Cegléd IX. kér. Bokor utca, 11. ________ Cs aládi ház berendezve és 800 négyszögöl területtel 160 ezer forintért eladó. Szombat. vasárnap lehet megtekinteni. Szarnék Gyuláné, Cegléd XI. kér. Külső Budai út 382. sz. ________________ Ür es szoba, konyhás lakást keresek. Választ „Sürgős” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére kérem. Cegléd, Teleki utca 30. A Pest megyei Pince- gazdaság Nyársapáti pincészete felvesz fizikai dolgozót oince- munkára. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés a Nyársapáti Pincészetnél szombat kivételével reggel 8-tól 15 óráig. _________________ Az onnal beköltözhető ház sarokportával eladó, Esze Tamás utca 13. Érdeklődni: Cegléd, Dugonich utca 2/a„ délután 5 órától. nyugdíjasok közül sokan szívásén járnak a közeli Nagykőrösre az állami gazdaságba, amely esetenként különjáratú autóbusszal fuvarozza őket. Annyi a munkalehetőség, hogy — főként a nyári szezonban — a konzervgyár helybeli előkészítő telepén kevesebb a jelentkező, mint amennyire szükség volna. így aztán egy ideje az embereket toborzó vállalatok megbízott-'' jai eredménytelenül látogatnak Törteire. Parcellák a Gerje-parton Szorgalmasak, igyekvők az emberek. A munkahelyi elfoglaltság mellett nem riadnak mag a ház körüli tevékenységtől sem. Főként a háztáji állattenyésztés számottevő. A tavalyi állatszámláláskor 810 szarvasmarhát, 7 ezer 848 sertést, 63 ezer baromfit írtak össze. Tavaly a község- beliek szerződéssel értékesítettek 4 ezer. 300 hízott sertést, 98 hízómarhát, átadtak egymillió liter tejet. A termelőszövetkezet minden segítséget megad, s ez növeli a tenyésztői kedvet, így hát nem csoda, hogy párjával röfögnek a hízók a többi közt a tanácselnök, a titkár és a pap portáján is. A nagy forgalomra való tekintettel tavaly új állatátvevőhelyet kellett létesíteni,- amely mindenben megfelel az igényeknek. A tanács most a régi vásártér környékén, jól megközelíthető helyen, a köves út és a Gerje közti földdarabot felparcellázza, s mint mező- gazdasági művelésre alkalmas területet ötven évre szóló szerződéssel használatba adja. Általában 250 négyszögöles darabokra osztják. Már most vagy 70 jelentkezőt tartanak nyilván. Az ÁFÉSZ a kisállattenyésztők szakcsoportját már korábban megalakította. Most már zöldségtermesztő szakcsoportot is verbuválhat. A gazdák látják hasznát: kedvezőbben juthatnak hozzá a palántákhoz, fóliához, műtrágyához, vetőmaghoz, s szervezett lehet a termény értékesítése is. Törteién is megváltozott az emberek életvitele. Munkakedvük, ambíciójuk a régi, ám a megszerzett újat használják is, nem kuporognak az alsókonyhában, hanem a házban élnek. Józan megfontolással választják meg céljaikat, okosan gazdálkodnak. Tamasi Tamás Moziba ment száz óvodás Hetenként három-négy délelőttön óvodásaknak, napköziseknek tart vetítést Cegléden a Szabadság Filmszínház. A Malom-téri óvodából száz gyerek érkezett — a képen — a Lúdas Matyit megnézni. Apáti-Tóth Sándor felvétele Készül a járműtelep Épí ők a vá os szélén Ceglédről Nagykőrös felé haladva, az út mentén nagyszabású építkezés folyik. A VOLÁN l./ll. Vállalat mellett kap helyet a VOLÁN 20. Vállalat korszerű telepe. Az építkezést a Ceglédi Építőipari Vállalat munkásai, brigádjai végzik, ők voltak a generálkivitelezői a CEGLÉDTEJ tavaly nyáron átadott üzemének is. A mostani építkezés a tervek szerint mintegy 60—62 millió forintba kerül. Ebben az évben már teljes ütemben dolgoznak. Fordított nap, szalagavató bál Ápolják a diákhagyományokat Egy hétig tartó eseménysorral ünnepelte a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközép- iskola tízéves fennállását. A jubileumi iskolahét bővelkedett eseményekben. A többi között kiállítást nyitottak meg a kézimunka- és fotópályázat legjobb alkotásaiból és az iskola történetét, életét bemutató dokumentumokból. Vetélkedők tették színessé, változatossá a programot. Hagyományaikhoz híven, most is, mint njinden évben, lebonyolították az Egy Tanuló tsz-tagok Húsz asszony a szőlészeiből Könyvtár a szövetkezetben Könyvszekrények sorakoznak az albertírsai Dimitrov Termelőszövetkezet egyik, kényelmes bútorokkal berendezett szobájában. A helyiség a tsz könyvtára és egyben a munkásművelődés otthona. Szépirodalmi, szakismereti és sporttal foglalkozó kötetek, újságok, folyóiratok között válogathat a betérő. De nemcsak könyvkölcsönzés folyik itt, hanem politikai, szakmai előadások, információcserék színhelye is ez a terem. Sok gazdája van épp ezért, mégis tisztaság és rend uralkodik falai között, bármikor benézhetnénk oda. Szinte egymást érik a rendezvények: a párt- és tömegszervezeti oktatásra négy csoport használja, kisebb szakmai előadások és információ- cserék zajlanak. Tavaly december óta minden héten három alkalommal diákká lett felnőttek gyülekeznek a teremben. A kertészetben dolgozó szocialista brigádok tagjai közül azok, akik tovább akarnak tanulni, új ismereteket szerezhetnek. A termelőszövetkezet vezetősége a halásztelki szakmunkásképző intézet segítségével megszervezte a szőlőtermelő betaní- tottmunkás-képzést. Vegyeskórus CegSédbercetan Községi ünnepségeken, országos találkozókon sokszor hallatta hangját a ceglédberce- li férfikórus. A sok éves múltra visszatekintő énekkar tagjai sorában a község fiataljai is helyet kérnek, újabban pedig a nők is kedvet kaptak a közös éneklésre. A férfikórus így alkalmanként vegyeskarrá egészül ki. A berceli dalosok most szorgalmasan gyakorolnak. Részt vesznek és szeretnének eredményesen szerepelni az országos Vándor Sándor kórusfesztiválon. Fiatalok és idősebbek egyaránt kedvvel láttak a tanuláshoz. Másfél évtizede, hogy a termelőszövetkezetben dolgozik Molnár Istvánná. Nem tartozik a fiatalabb korosztályhoz, két lányát már férjhez adta. Most tankönyvet vesz a kezébe. A szőlővel való munkákat és magát a szőlőt nálunk jobban kevesen ismerik — mondta — legalábbis mi igy gondoltuk. Most mégis olyan sok új dolgot hallunk, s jegy- zünk meg, hogy szinte belefáradunk. Arra a kérdésre, hogy milyen tantárgyakat tanulnak, elsorolta : — A szaktárgy természetesen a szőlőtermelés. Ennek gyakorlati részével még az ősszel megismerkedtünk. Tanulunk üzemtant, szert teszünk politikai ismeretekre. Általános műveltségünk megerősítéséhez kiszélesítéséhez ezekre nagy szükség van. Nagyon szeretjük a szaktárgyat. Kezdetben féltünk, néhányan le is morzsolódtak de ha most valaki azt mondaná, hogy holnaptól ne jöjjünk tanulni, talán zokon is vennénk. A szőlővel foglalkozó asszonyok közül húszán járnak erre a tanfolyamra. Valameny- nyien egyetértenek Molnárné véleményével. A termelőszövetkezet vezetői azt tervezik, hogy őszre ismét szakmunkás- képzést szervez a számukra, sőt, emellett a tehenészetben dolgozókból újabb tanulócsoportot verbuválnak, számukra is indul a betanítottmunkás- oktatás. N. G. diák — egy könyv árusítási akciót. Gépíróversenyt rendeztek, diákszokásokat elevenítettek fel. Az ifjúközgazdászok vidéki vendégekkel mérték össze tudásukat. A szokásos fordított napnak ezúttal is sikere volt. E rendezvényhez kapcsolódott a nagyszabású rádiós vetélkedő, amelyhez tanulók és tanárok egyetértő közreműködésére egyaránt szükség volt. Az első feladat ugyanis így hangzott: „Tanáraitokat foglyul kell ejteni, székhez kötözni, szemüket bekötni, szájukat betömni’’. Ezt az utasítást valameny- nyi osztályban részletekig menő pontossággal végre is hajtották .Szegény nevelőknek addig kellett gúzsba kötve szenvedniük, amíg fogvatartóik helyes válaszokat nem adtak a feltett kérdésekre. A további teendők már szelídebbek voltak, bár a humor és a játékosság nem pártolt el a rendezőktől. A hét végén iskolai ünnepéllyel, a pedagógusok, az egykori és a mai diákok találkozójával, majd a Kossuth Étteremben tartott szalagavató bállal ért véget az iskolai eseménysorozat. Ebből az alkalomból az iskola kiadta Életünk című évkönyvét, amelyet Költői Ádám tanár szerkesztett. A kiadványban helyet kapott Sági Ferencné jelenlegi és dr. Vámosi Nándor nyugalmazott igazgató írása, megjelentek tanárok, diákok sorai, egykori tanítványok levelei. Dobozi Eszter versei, Gulicska Lőrinc grafikái és Gera János fényképei tették még színesebbé a kiadványt. Köszönöm a rokonoknak, Jó ismerősöknek, akik drága jó édesanyám, özv. Török Pálné szül. Nyíri Julianna temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Tóth Józseíné. Ezúton mondunk hálás köszönetét mindazoknak, akik szeretett feleségem, édesanyánk, nagymamánk, idős Laki Jánosáé szül. Pákozdi Mária temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetét mondunk a Lenin Mgtsz, tagságának a küldött koszorúért. A gyászoló család. Hirdetmény. A ceglédi Károlyi Mihály lakótelepen a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezésében létesített villamos távkábeleket és közvilágítási berendezéseket a DÉMASZ Ceglédi Kirendeltsége február hó 9-én feszültség! alá helyezi. Ez időtől kezdve a vezetékek és berendezések érintése életveszélyes, ezért tilos. TÉLI VÁSÁR FEBRUAR 11 -IG 3C-40%0S ÁRíHGíDfAÉNNYEl KAPHATÓK KÜLÖNFÉLE SZÖVETEK. NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEK TÉLIKABÁTOK. KÖTÖTTÁRUK, FEHÉRNEMŰK, NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEK BUNDACSIZMÁK A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÄLLALAT BOLTJAIBAN