Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-07 / 32. szám

ZÁRSZÁMADÁS Közgyűlési naptár Zárszámadó közgyűlésre ke­rülnek a járás termelőszövet­kezetei. A jól sikerült gazdasá­gi év záróakkordjaként vala­mennyi közös gazdaságban szá­mot adnak az 1977-ben végzett munkáról. A vezetőségek be­számolóiban összefoglalják az ágazatok eredményeit, s a hoz­zászólók, a szövetkezetek tagjai is elmondják véleményüket, saját, s a többiek tevékenysé­géről. Február 7-én Túrán, 9-én Bagón, 10-én Galgamácsán és Veresegyházon, 11-én Ikladon és Versegen, 13-án Kerepesen és Vácszentlászlón, 17-én Dányban és Rákosvölgye Ter­melőszövetkezetben, lesz köz­gyűlés. Áthelyezik a távvezetéket Kezdődnek a kettős taggyűlések Újjáválasztják a vezetőségeket Rendezik a területet A fiatalok a cselekvési program megvalósításáért Először a vízelvezető árkot kell rendezni a péceli új ál­talános iskola tervezett terü­letén. A vízrendezés költsége előreláthatóan meghaladja az egymillió forintot. A munká­latokkal egyidejűleg a község vasúton túli részén áthelyezik a magasfeszültségű villamos távvezetékeket is az iskola építése miatt. Helyüket kijelölték Tizenkét lakás Tizenkét lakást építenek az idén Péceien. A célcsoportos, tanácsi lakások helyét már kijelölték, az épületeket a ta­nács költségvetési üzeme építi. Felmérések, vizsgálatok, ta­nulmányok készülnek életünk, társas együttélésünk, közös munkánk összefüggéseiről. A kimutatásoknak, írásos és szó­beli értékeléseknek persze csak akkor van hasznuk, ha a tanulságaikat megszívleljük, ha levonjuk a következtetése­ket, s ha lépéseket teszünk az elmarasztalt jelenségek kikü­szöbölésére. Nem kívánom szaporítani a felméréseket, kimutatásokat, de elmondom, hogy a külön­féle munkalélektani vizsgála­tok közül egy olyanról sem hallottam, amely elemezte vol­na: milyen hatással vannak társaikra azok, akik a mun­kában nem sorolhatók az élenjárók közé. Mindez akkor jutott eszem­be, amikor részt vettem egy helybeli közösség fiataljainak gyűlésén, ahol az elnöklő ve­zető részletesen ismertette a múlt év munkáját, majd sze­mélyenként értékelte a végzet­teket. Először a legjobbak, majd a legrosszabbak nevét sorolta, ám a többiek, s ez a többség, csak az általános ér­tékelésként elhangzott szavak­ból profitálhattak ízlésük, fel­fogásuk szerint. Nem csoda, hogy a közbülsők egyike szót kért, s elmondta: az az igaz­ság, hogy ő személy szerint többet tett volna, ha a vállal­takon kívül többet bíznak rá. A példa egyedi, de talán nem árt elgondolkodni rajta. A kollektív munka az egyen­lő teljesítést feltételezi, nem zárva ki annak lehetőségét, hogy élenjárók legyenek. Hi­ba azonban, ha aránytalanul nagyok a különbségek, az olyan különbségek, amelyek ráadásul az anyagi elismerés­ben nem mutatkoznak meg. A munkalélektannak pedig any- nyiban van köze mindehhez, Fontos összejöveteleket tar­tanak a közeljövőben a váro­si KISZ-alapszervezetekben. A kettős taggyűléseken értékelik a tavaly végzett munkát, a közösségek tevékenységét, s az egyéni vállalások teljesítését, megválasztják az alapszerve­zetek vezetőségeit, kijelölik a résztvevőket a városi küldött- értekezletre. Kiegészített akcióterv A kettős taggyűlések felada­ta az is, hogy az alapszerye- zetek mozgalmi munkájába beépítsék az akciótervek ki­egészítéseit. Ez — miként a korábbi években is — a moz­galmi évből eltelt hat hónap tapasztalatait felhasználva, a közben felbukkant új felada­tokat is feldolgozva, a KISZ- esek munkájának eredményes­ségét hivatott fokozni. Kovács Jánossal, a KISZ vá­hogy azok kapják főnökeiktől vagy a társadalmi szervezetek vezetőitől a legtöbb munkát, akik egyébként sem tudnának tétlenek lenni. Ezek az emberek aztán ké­sőbb kiszolgáltatottakká, fá­radtakká válnak. Ingerülteb­bek lesznek, s egy ideig ugyan észre sem veszik a ke­vésbé szorgalmasok, a mun­kából kisebb részt kérők men­talitását, ám rádöbbenve csalódás éri őket. Ezt a jelen­séget felszámolni a vezetők dolga is. Hogy rmit lehetne tenni? Például — bármily ne­héz — azokra is több felada­tot bízni, akikben lanyhább ritmusban dolgozik a szorga­lom motorja. Az eredmény? Nem lenne kevesebb, mint a közösségeinkben rejlő tartalé­kok feltárulása. Azokra, akikre a saját szor­galmuk és a rájuk rakott fel­adatok révén nagyobb teher hárul, sokáig lehet számítani, de az ő teljesítőképességük is véges. Figyelni rájuk azért is érdemes, mert egy idő után elveszthetjük őket, pedig ők a közösségek összetartok előre- lendítői, motorjai. Az effajta gondok tisztázása cseppet sem egyszerű feladat, de jó érzékkel, tapintattal tán nem lenne megoldhatatlan megnézni és bizonyítani: ki mennyivel járul hozzá egy- egy csoport, brigád, osztály vagy nagyobb közösség mun­kájához. Amikor a kollektív munka értelméről, a benne rejtőző lehetőségekről beszé­lünk, nem elég csak a csapat­munkáról szólni, ezzel egyen­értékű, vagy talán hatásosabb a részletesen kimért, szemé­lyeknek szóló elismerés, vagy elmarasztalás, s a tennivalók arányosabb elosztása. Kaposi Z. Pál rosi bizottságának titkárával is erről beszélgettünk: milyen feladatok állnak a város KISZ-esei előtt. Mit tartalmaz az akcióprogram kiegészítése. — Nehéz lenne röviden, de részletesen felsorolni csupán a legfontosabb teendőket is. A KISZ Központi Bizottsága ál­tal készített akcióprogram tar­talmazza azokat a legfonto­sabb feladatokat, amelyeket minden KlSZ-alapszervezet- ben szem előtt kell tartani. A KISZ Pest megyei Bizottságá­nak útmutatása alapján mi is összeállítottuk terveinket, me­lyeket — külön a dolgozó fia­taloknak, külön a diák-alap- szervezeteknek — megküld­tük. A mi kiegészítéseink a helyi sajátosságokhoz igazod­nak, s az általános tájékozta­tóval együtt megfelelő alapot adnak a KISZ-alapszervezetek féléves programjának elkészí­téséhez. — A tömérdek tennivaló között hogyan igazodnak el a fiatalok? — Az akcióprogram a KISZ-élet minden területét átfogja, s bár valamennyi fel­adat összefügg, elhatárolhatjuk a gazdasági munkát, a terme­lést, vagy a tanulást a szerve­zeti életet, a közművelődést vagy a sportot. ' — Milyen célokat tűznek maguk elé a fiatalok az üze­mekben? — Az akcióprogram kiegé­szítése jól tükrözi azt, hogy a fiatalok előtt sem állnak gyö­keresen más feladatok, mint idősebb munkatársaik előtt. A KISZ-alapszervezetekben is azt kell tudatosítani a fiata­lokban, hogy munkájukkal a tervekhez, ■ a vállalati célokhoz igazodjanak. Hozzá kell járul­niuk például, hogy a vállalati, üzemi pártszervezetek által készített cselekvési programok megvalósuljanak, munkaver- seny-vállalásaikkal az újonnan bevezetett gyártmánytípusok gazdaságos termelését, a minő­ségi munkát kell előmozdíta­niuk. Ezenkívül akadnak per­sze olyan feladatok, amelyeket a KISZ indítványoz, szervez. Például a fém-, papír- és tex­tilhulladékok gyűjtése, az ifjú­munkás rendezvénysorozat, amely a fiatalok szakmai, po­litikai és kulturális ismereteit hivatott bővíteni, és segíteni kívánja a fiatalok beilleszke­dését az üzemek, a város köz­életébe. De ezenken kívül is akad még lehetőség bőven, elég, ha a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsát vagy az alkotó ifjúság mozgalmat em­lítem. A városi közéletben — Hogyan kapcsolódhatnak be a fiatalok a város közéle­tébe? — Erre is több alkalom nyí­lik. A tanácsi körzetek lakóbi­zottsági négyszögei közül már huszonegybe delegáltunk KISZ-aktivistát, s azt tervez­zük, hogy mind a 60 bizottság­ban képviseltetjük magunkat. A városi tanács mellett öt KISZ-es vesz részt a társadal­mi ellenőrzési akcióban. S persze nagyon fontos az is, hogy a fiatalok összefognak a városfejlesztési célok megvaló­sításáért is. Tavaly vállaltuk a védnökséget a művelődési ház építésén, tagjaink legalább egynapi társadalmi munkát ajánlottak fel a Stromfeld Aurél sétány sportparkjának építéséhez. De nem maradunk csak a városban: részt veszünk a börzsönyi úttörővasút építé­sén, s ismét meghirdettük a mi hónapunk a nagytarcsai kórházért akciót is. Ezekbe a megmozdulásokba szeretnénk bevonni az egyetemistákat is, reméljük, hogy a város és az egyetem között bővülő együtt­működést mi is szélesíteni tud­juk. — Mivel gazdagodik az idén a mozgalmi élet? — Sok érdekes, szórakoztató és hasznos rendezvényünk lesz. Az első helyen említhe­tem a gödöllői mini VIT-et, a találkozó, miként a VIT-elő- adások, vetélkedők és megem­lékezések is, a nagy kubai se­regszemlére való felkészülést szolgálja. Gazdag sportprogra­mot állítottunk össze a hagyo­mányos bajnokságokon, torná­kon kívül, az idén a VIT-ver- senyeken is teljesíthetik a KISZ-esek az Edzett ifjúságért mozgalom követelményeit. Politikai képzés — Sok szó esett tavaly KISZ-berkekben a politikai képzésről is. Sikerült-e előbb­re lépni az elmúlt fél évben? — Szeptemberben alakult meg az új politikai képzési bi­zottság. Fél év alatt is sokat dolgoztak. Titkárképzőt, akti­visták körét és ifjúsági vitakö­röket szerveztek. Őszinte, hasz­nos, ismeretbővítő és véle­ményformáló fórumokat kí­vántunk létrehozni, s a jövő­ben igyekszünk még tartalma­sabbá tenni az összejövetele­ket. Ez egyébként a mozgal­mi élet valamennyi területén célunk, s vonatkozik a többi között a közművelődési tevé­kenységre is. Április végén, a küldöttér­tekezleten újjáválasztják a városi bizottságot is. Az ápri­lis végére tervezett értekezle­ten minden bizonnyal az ak­cióprogram végrehajtásáról u bőven esik majd szó. G. Z. Egyszemélyes fórum Eötvös-kiub Alakuló összejövetelt tart február 13-án, hétfőn az er- dőkertesi Eötvös-klub, amely a Hazafias Népfront helyi szer­vezetének támogatásával jött létre. Az Eötvös-klub a mű­szaki és humán érdeklődésűe­ket, a politikai, a szociológiai, a történelem és a természet- tudományok kedvelőit fogja össze. JEGYZET Az egyén a közösségben Kávékiöntő — bárom méretben Az év első negyedében csaknem 120 ezer kávékiönlőt gyár­tanak három méretben a Kőbányai Szerszámkészítő Ipari Szö­vetkezet gödöllői részlegében. Képünkön: Krizsai.„ .k Pálné a nyelet szegecseli. Barcza Zsolt felvétele Mintáznak agyagból, gipszből Képzőművészeti kör Domonyban Rendszeresen járnak múzeumba Kovács István, a domonyi általános iskola gyógypedagó­gus tanára, ifjúságvédelmi fe­lelős. A cigány képzőművész szakkört csak kedvtelésből, társadalmi munkában vezeti. A csoport munkájáról, fejlődé­séről, terveiről így beszél: — Már két éve törtük a fe­jünket, hogyan tölthetnék hasznosan a délutáni órákat cigány gyerekeink. Most az 1977/78-as tanévben a községi művelődési ház és a helyi ál­talános iskola segítségével végre működik a képzőművész szakkör. Egyelőre tizenketten vannak, közülük heten kisegí­tő iskolások. Heti egy alka­lommal jövünk össze, három­négy órán kersztül dolgozunk, közben zenét hallgatunk. Igyekszem, hogy a gyerekek minél jobban érezzék itt ma­gukat. — Munkánk sokrétű, min­denféle anyaggal dolgozunk, amíg kinek-kinek kialakul a kedvenc foglalatossága. Készí­tettünk krumpliból pecsétet, gipszből üveg köré jól sike­rült vázákat, be is lakkoztuk, virágot tarthátnak benne ott­hon. — Munkájukat hazaviszik és sokszor testvéreik is eljön­nek kíváncsiskodni hozzánk. Agyaggal is szívesen dolgoz­tak, eddig különböző figurá­kat gyúrtak. Az agyagmun­kák megkezdése előtt három­szor voltunk az aszódi Petőfi Sándor Múzeumban. A régé­szeti tárgyakat lerajzolták, és itt a szakkörben megpróbálták elkészíteni. Erdőkertesen * A klubba, az egyszemélyes fórum rendezvényeire közis­mert politikusokat, publicis­tákat, tudósokat hívnak meg. Az alakuló összejövetelen P. Szabó József, a televízió kül­politikai kommentátora tart előadást Kina a maoizmus ko­rában címmel. — Papírmikulásunk pár szerr szaloncukorral, fenyőággá nagy örömet szerzett a gyere­keknek, az ünnepekre díszét meghívókat rajzolunk, festün Legutóbb kis reklámnaptára­kat ragasztottunk nagyobb pa­pírra, körüldíszítettük, lett be­lőle falinaptár. A Névától a Tejútig képzőművészeti rajz­versenyre a csoportból öten jelentkeztek, és ketten be is jutottak a járási döntőbe. — Gyakran járunk könyv­tárba, időnként diafilmről kép­zőművészeti alkotásokat mu­tatunk be, közben magnóról hallhatják az ismertető szöve­get. Terveink között szerepel a temperával való festés. Elő­ször csak képeket másolunk, a későbbiekben önálló elkép­zeléseiket is megvalósíthatják. Szeretném az ízlésüket a csi­csástól a valódi szépség felt fejleszteni. Most különféle anyagokat gyűjtünk virágmin­tás rátétnek, képmontázsnak. Hamarosan látogatóba me­gyünk a Pamutnyomóipar Vállalathoz, remélem sikerű tőlük maradék anyagokat sze­rezni. — A galgaparti termelőszö­vetkezettől ígéretet kaptunk agyagozó korong elkészítésére. A Domonyi Háziipari Szövet­kezet gyűjti nekünk a galga- völgyi mintákat. Bennem csak az akarat és a türelem van meg a szakkör vezetéséhez, a rajzkészségem átlagos, de kol­légáim segítségére bármikor számíthatok. Így például Kiss Zsuzsanna tanítónő a techni­kai munkákat dolgozza ki, és alkalmanként szívesen foglal­kozik a gyerekekkel is. Bá. E. I ——— Sakk Háziverseny Ikladon Háziversenyt rendezett ti­zenhat sakkozóval az IMI Va­sas SE sakkszakosztálya. A nagy küzdelmet hozó verseny­ben Valentinyi László szerezte meg az elsőséget, 15 pontot gyűjtött. A második Pásztor Sándor 14, a harmadik Breuer Gábor 12,5 ponttal. TÉLI VÁSÁR FEBRUÁR 11-IG 30-40%0S ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK t KÜLÖNFÉLE SZÖVETEK, FÉRFI, NŐI ÉS GYERMEK TÉLIKABÁTOK, KÖTÖTTÁRUK, FEHÉRNEMŰK, NŐI, FÉRFI ÉS GYERMEK BUNDACSIZMÁK A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT BOLTJAIBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom