Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-07 / 32. szám
4 1978. FEBRUAR 7., KEDD Végső búcsú Nagy Lászlótól Politikai, kulturális életünk számos vezetője, pályatársak, művészek, barátok és tisztelők sokasága búcsúzott hétfőn a Farkasréti temetőben Nagy László Kossuth-díjas költőtől. — Nagy László a magyar líra legnagyobbjaival nemcsak bensőséges viszonyban volt közéjük is tartozik. Nemcsak tanítványuk, de szerepüket vállaló, méltó mai utódú művük folytatója is — mondta a költő koszorúkkal borított ravatalánál a Kulturális Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége nevében búcsúzó Tóth Dezső miniszter- helyettes. Emlékeztetett arra, hogy Nagy László paraszti sorból jött Emberrel, természettel és munkával a falu világában ismerkedett; eredendően ez formálta látását, erkölcsét, élesztgette szóval, színnel, vonallal, dallal bánni tudó készségeit. Amikor osztálya ténylegesen a nemzet egyik döntő tényezőjévé lett, a fényes szelek sodrása sok társával együtt akkor eme’*e őt is a világot megforgató népi értelmiség soraiba. S ettől a történelmi pillanattól kezdve paraszti ihletésű műve örömmel és gyöt- relmesen elválaszthatatlanul kapcsolódott össze a szocializmussal. — Gazdag, kényes, gyengéd és hatalmas önmagát, s .benne az egész, mából belátható embert fogta versbe. Költészetének nagysága számtalan elemből tevődik össze, tehetsége is ezernyi tényező szerencsés egybeesésén múlhatott, de bizonyos, hogy ezek középpontjában ennek az egymásrautaltságnak felismerése, és — konfliktusaival együtt — szellemi, művészi vállalása állt. Művészete grandiózus költői állítása annak, hogy a mi társadalmunk nemcsak az idill, hanem az ellentmondások, nemegyszer a drámák és tragédiák világa is; hogy a munkásosztály és a parasztság közös ügye nemcsak politika, hanem erkölcs is. Kételyek gyötörték, hogy a személyes emberi alkat egyenlőtlenségei, s az ennek hátára kapaszkodó önzés és hiúság nem él-e, s nem öl-e tovább akkor is, ha megteremtjük a társadalmi egyenlőséget. Abban azonban nem kételkedett, hanem reménykedett, hogy a szocializmusnak mindenképpen győznie kell. A barátok, a pályatársak nevében Sütő András búcsúzott Nagy Lászlótól. — Ha valakitől számon kérik a közösségi felelősségviselés gondját; a költő az mindenekelőtt. A másokért poklokat is megjáró poéta, az egyszeri jelenség, az indivi- dum legtisztább megnyilatkozása a közösség olvasztótégelyében. Életed, életműved figyelmeztet újra: valóban nincs semmi az egészen kívül. Az egésznek szántad minden költőszavadat, szárnyas álmaidat. Sorsod a legnagyobbaké volt, a teherviselésben a szívüket fölemésztőké. A csodát, amelyről azt mondtad, művelni kell, nem magyarázni, s mi mégis magyarázni fogjuk — hirdetni más szóval — mindenütt, ahol helye marad még_ a humánumnak, ahol a költő szava kenyeret jelent, de vértet is a kornak küzdelmeiben. Hirdetni fogjuk, s elszaporodnak a te tanítványaid, s melléd állnak majd azok is, akik nem tudják még, hogy ki voltál. A humánum oldalán a költő, aki voltál, vagy és leszel újra meg újra csomózza majd az emberi reménység szakadt fonalait. Ezt tették mindig leg- nagyobbjaink. — Korán, a küzdelem ágyűtüzes szakaszában szakadt meg a szíved, miközben már lovas századaid fölött is szemlét tartottál; iszonyatos a veszteség, ha elgondoljuk: micsoda rohamok orkánereje feszült a szándékaidban, hűségedben megalkuvásra képtelen, forradalmas konokságod- ban. Ami a hosszú élet lehetősége volt benned, ami immár némaság marad, annak üres helyét is betöltik örök szolgálatra képes műveid. Ha vigasz nincs is: szívünket erősíti a te némaságos figyelmeztetésed. Féljenek tőled ezután is a költői szó kútárai és mindenfajta pénzváltói. Mert kegyetlenül igazságos és tisztító erejűvé szigorodik mindnyájunk számára a te szelídséged. Nagy Lászlót a Farkasréti temető művészparcellájában, a fővárosi tanács által adományozott díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra. A sírt elborították g kegyelet, a megemlékezés virágai. Ki tud többet a Szo vjet u n iáról ? Megkezdődnek a megyei versenyek Januárban — mint hírül adtuk — megyeszerte megkezdődtek, s a hónap végéig le is zárultak az idén negyedszer megrendezett Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő háziversenyei. Az elő- csatározásokon 54 gimnázium, szakközépiskolai, kollégiumi és szakmunkásképző intézet 573 csapata vett részt, s mindegyik tanintézetből a legjobbak jutottak a megyei versenybe. A négytagú kollektívák mától a hónap közepéig négy vetélkedőn csapnak össze: Vácott ma délután egy órakor, a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskolában, holnap délelőtt fél kilenckor és fél 12-kor a Pest megyei Tanács klubhelyiségében, végül február 14-én délután egy órakor a ceglédi Kossuth művelődési központban. A négy Pest megyei verseny győztesei közül kerül ki az a három csapat — pontszámai alapján —, amely megyénket képviseli majd az országos vetélkedőn; ezt március második felében tartják. Szép magyar könyv Az idén 25. alkalommal ül össze a Szép magyar könyv pályázat zsűrije, hogy — az elmúlt évekhez hasonlóan — kiválassza a magyar könyvkiadás tavalyi gazdag terméséből a legszebb köteteket. A könyvkiadók a versenyre 200-nál több művet neveztek. Könyvművészekből, illusztrátorokból, nyomdászokból, tipográfusokból, kiadói vezetőkből álló zsűri értékeli a legszebb könyv címre pályázó kiadványokat. A bíráló bizottságból ezúttal sem hiányoznak a szocialista országokból érkező könyvművészeti szakemberek. Az eredményeket február 24-én hirdetik ki. SZÍNHÁZI ESTÉK Erzsébet-nap Németh Ldszló-bemutató a Nemzeti Színház budai színpadán Azélő szervezet működhet, látszólag akár fejlődhet is, amikor a legapróbb sejtekben már kibomlanak a romlás virágai. Csak a mikroszkopikus kép árulkodik a kifulladásról. Ilyen folyamat tökéletesen megfigyelhető a társadalom életében: egy-egy réteg az erőt demonstrálhatja, akár fejlődést ígérhet még akkor is, amikor a legapróbb közösségek, a családok már a széthullás jegyeivel a hanyatlást példázzák. Németh László írói objektívje egy polgárosodó parasztcsalád felbomlásával állítja elénk a társadalmi analízist Erzsébet-nap című drámájával. Pontosabban: a mű eredetileg novellának íródott, amely- lyel az akkor még kezdő Németh László megnyerte a Nyugat pályázatát. Az idős Erzsébet asszony körül gyerekek, vők, menyek és unokák egész hadserege él egymás iránt már-már leplezetlen gyűlöletben. Jóska bácsi, a nyugdíjas, városi történelemtanár megkísérli a nagy család össze- békítését egy névnap ürügyén. Az alkalom csaknem gyilkossággal végződik, s világossá lesz; a sejt atomjaira hullt és nincs már semmi erő, amely összetartsa. Nincsenek előrevivő egyéni célok, nem lehet hát közös akarat sem. A társadalmi réteg, amelyet az író felvázolt immár több mint fél évszázada megtorpant, s a történelem kerekei felmorzsolták rövid idő alatt. A drámai képlet időszerű maradt, s Bodnár Sándor színpadra állításában napjainkban is konkrét érvényességet kapott. A polgárosodó parasztság történelmi kifulladásának okaként, a rendezés a belső összeroppanást hangsúlyozza. Ez a sok tehetséggel induló réteg képtelen volt felismerni, s megérteni a történelmi feltételek változását, lényegében elszakadt a valóságtól, így talaj tálán lett aprócska birtokán. A tudat alatt bujkáló céltalanság és értelmetlenség teszi acsarkodóvá ezeket az embereket. A megrázó történet igaz tanulsága eszmélésre késztet: az anyagi gazdagodás felszíne mellett kinek-kinek meg kell találnia azokat a célokat, amelyek önmagát és a közösséget egyként viszik előre, különben előbb-utóbb céltalannak, „el- vesztegetettnek” látjuk magunkat. Ezért a gondolatért történik minden az előadásban. S Jóska bácsi Erzsébet-napi köszöntőjében el is hangzik ez az írói üzenet. Kár, hogy a kelleténél kissé hosszabban, ha a rendező és Benedek András dramaturg bátran vállalkozott volna a tömörítésre; még plasztikusabbá válhatott volna a gondolat. Így az előadás is veszít tempójából, mintegy újra kell kezdeni a feszültség építését, pedig ezen a ponton robbannak a visszafogott indulatok. Budán, a Fővárosi Művelődési Házban tartotta új bemutatóját a Nemzeti Színház. A közönség értő elismeréssel fogadta a szombati premieren a darabot. A jó dráma, a megfelelő rendezés és néhány egészen kitűnő színészi alakítás bizonnyal emlékezetessé teszi majd a bemutatót. A művelődési ház rangos körülményeket teremt a színház és a nézők számára egyaránt. A színészek közül kiemelkedik játékával Gobbi Hilda. Pedig Vargáné, Erzsébet asz- szony csupán elszenvedi családja acsarkodását, anélkül, hogy viselkedésüket a legkisebb mértékben is befolyásolni tudná. Gobbi Hilda azonban már-már egy fogalmat játszik el. Színpadra idézi a világ valamennyi idős, beteg asszonyát, azokat, akik — bár tudják a kilátástalanságot, mégis — igyekeznek a szeretet látszatát megmenteni, a szívüket kínálni semmiért, akik csak a halállal képesek az ér- zékteleneken győzni. Gobbi Hildát gyakorta látjuk öregasszony-szerepekben, de ez az alakítása sem hasonlít a többihez. A szemünk láttára születik Németh László betűiből és úgy hal meg, hogy ürességet hagy a nézőben. Hasonlóan kitűnő alakítást nyújt Sin- kovits Imre, Jóska bácsi megformálásával. Tovább adja a figura hitét, azt a hitet, hogy újra és újra meg kell próbálni segíteni, tenni a környezeGALGAMÁCSA-BUDAPEST A kerámia, a grafika és a népművészet megújulása Csekovszky Árpád kerámiái a Műcsarnokban, Vankóné Dudás JuJi képei Budapesten, a XII. kerületi művelődési házban (Marczibányi tér) március elejéig, Tavaszy Noémi metszetei február 19-iz tekinthetők meg a Csepel Galériában. A Csekovszky Árpád újdonságai A kerámia több évezredes története során festői és szob- rászi elemekkel gazdagodott, s közben lassan egyre inkább dísszé vált, lemondott arról, hogy használati tárgy legyen. A műfaj jelenleg is tovább tágul formarendjét és hivatását illetően, nyitottak a távlatai. Csekovszky Árpád a Munká- csy-díjat és az Érdemes Művész címet azért kapta, mert folytatni akarta, folytatni tudta Kovács Margit, Gádor István, Gorka Géza immár klasz- szikus mértékét. Mi jellemzi művészetét? Először is az, hogy a kivitel kifogástalan, ura az anyagnak, ura a formáknak. Másrészt képes arra, hogy új eszközökkel és elgondolásokkal gazdag változatokat teremtsen. Ahol grafikus elemekkel a sejtek világába réved, ott szinte rajzol a cseréppé égetett agyaggal, s ahol a női testről álmodik; az szobor, ahol Pécs és Veszprém századait összegezi, az epikus hangvételű dombormű. Ilyen átváltozásokra képes Csekovszky Árpád közreműködésével a kerámia, és ez mindig játékos és tudatos, e kettősség az egysége, e művek szépségének forrása. Erős a görög művészet indítéka is, melyet nem ismétel; folytat, s éppen ez az, ami Csekovszky hasábjait, térplasztikáját, torzóit vagy Ko- csihajtó-ját olyan hamisítatla- lanul egyedivé teszi. Olyany- nyira, hogy nem is kívánhatunk mást, mint azt, hogy ezen a szinten alkosson tovább, s tünkben élőkért. Fegyelmezett játékával plasztikussá teszi a történelemtanárt, aki még egy ünnepi asztal mellett is a jövőre tanít mindenkit. A kulcsszereplő Agárdi Gábor. Színészileg nehéz feladatát kiválóan oldja meg. Egy rokkantkocsiban kell végigjátszania a szerepet úgy, hogy a legaktívabb, a legtöbbet akaró egyéniség. És Agárdi valóban egyéniséget adott Varga Janinak mozgásban, gesztusban, hanglejtésben. Bravúros teljesítmény! A fiatalabb női szereplők közül Bodnár Erikának sikerült legjobban egvénítenie a pa- rasztasszony-figurát és játékstílusban is szépen alkalmazkodott a főbb szereplőkhöz. Az előadás jó néhány élményteli pillanatát neki köszönhetjük. Egysíkú lett azonban Bözsi alakja. Pápai Erzsinek ezúttal nem sikerült eléggé megoldani a parasztsorból kiemelkedett grófi sofőrfeleség érzelmi és gondolati csapongá- sát, a szinte sehová se tartozásból eredő kapkodását. Indokolatlan rendezői nagyvonalúságra kell gondolnunk, mert az előadás női figurái — bár megannyi színes egyéniség — nem váltak elég plasztikussá. Pedig a színésznők javát látjuk a színpadon: Berek Katalin, Kohut Magda —, hogy csak példát említsünk. Mind- kettőíüknek csak néhány részletben sikerült tehetségüket felcsillantani. Ennek következménye, hogy a bonyolult konfliktusrendszer sem bomlik ki teljes gazdagságában, legalábbis a darab kínálta lehetőséghez képest. Meglehet' Bodnár Sándor rendezőt teljesen lekötötték a ku!'’'ftgu- rák, mert a szokásosnál kevesebb élményt nyújt Horkai János. Horváth József és Györffy György is. Kriszt György á ez legyen a magyar kerámia megújhodásának általános mértéke. Dudás Juli festményei A galgamácsai festőasszony Budapesten, a XII. kerületi Marczibányi téri művelődési házban mutatja be képsorozatát — amint arról a megnyitáskor már tudósított lapunk. Sok híve van — vendégkönyvében az elismerések is tanúsítják. A látogatók gyönyörködés közben joggal gondolnak arra, hogy milyen sokféle tehetség virágzik népünkben, mennyi az egészséges tűz, a lendület. Vankóné Dudás Juli egyszerre költő, festő, ember, ahogy Galgamácsa enciklopédiája, a falu boldog-nehéz története megjelenik gondosan írt képeinek lapjain, színes felületén. Betlehemezés, lakodalom, szüret, aratási menet, a húsvéti locsolkodás duhaj jókedve, a termő bőség lüktet a tüzes színárnyalatokban. Kis Pál, Vas Pál szekerét is látjuk, amint nagy hévvel kanyarodik; egyenesen a tavaszból, egyenesen a nyárból érkezik. Mégis legszebb műve a Halott- siratás. A formák rendjével, a friss tónusok élénkítő jelenlétével csitítja a tragédiát. Sinka István balladája így kezdődik: Hódfalván zokogtak, s ez a zokogás megmarad a műben. Vankóné Dudás Juli festményén nem, mert a színek derűjével, az élet kerekedik felül, nem a halál. Ez a megharcolt és kifejezett derű, az osztatlan bizalom is hozzájárul képzelete új hajtásaihoz, művészetének sikeréhez. Tavaszy Noémi a Csepel Galériában ö is fáradhatatlan, s a maga műfajában tökéletes ugyanúgy, mint Vankóné Dudás Juli. Csakhogy más Tavaszy Noémi teendője. Ady virágairól festett meghitt sorozatot és Kőszegről, gyarapítja lengyel témáit, s dédelget magában egy finnugor csendéletciklust. Most Kaposvár, Celldömölk, Ráckeve után ismert csehszlovák tájakat érintő linóleummetszeteil mutatta be. Különösen szép montázs a Sulykoló és a Szlovák ház, ahol a stilizált homlokzat benépesül asszonnyal gereblyét fogó férfival, gémes- kúttal, kakassal, lépcsöveit fával, s ez olyan képzőművészettel létrehozott színpad amelyen mindig olyan felvonáf következik, melynek neve- élet. Horváth Gábor bemutatkozása Nagyon fiatal és tehetségei is Horváth Gábor ahhoz, hogy felülvizsgálja absztrakt kísérleteit. Miért fontos ez? Azért, mert amit csinál, jó, de kevés. Másoknál már előbb láthattuk ezeket a mértani harmóniákat. Ha festő akar lenni, indokolt felülvizsgálnia most szárnyalt életművét. Érdemes. Losonci Miklós TV-FICYELŐ Bunker. Meg kell hagyni: hatásos filmet készített Horváth Adám, Zsoldos Péter és Boldizsár Miklós forgatókönyvéből. Aki elkezdte nézni a harmincezer dollárra áhítozók mélybevonulását, bunkerbeli elhelyezkedését, majd a köztük kialakuló rokon- és ellénszenv- szálak szövődését, biztosan odaült a tv elé, hogy a második rész operációs bonyodalmait, majd a harmadik rész pisztoly- durrogásos végkifejletét is megtekintse. És ahogyan a jól kitalált — kellőképpen színes vagy zavaros előéletű — figurák meg a zárt helyszínen fölizzó szenvedélyek a Bunker f oly a mutes figyelésére késztettek — ugyanígy rokonszenvet ébreszthetett a nézőben az a mondandó is, amelyet a szerzők közvetíteni akartak az ember kísérleti alannyá történő lealja- sításáról, meg e lealjasítás tragédiát szülő tisztességtelenségéről. Ha — mint a harmadik rész végén — kissé szájbarágósán is közölte velünk a félelmetes tollúnak mondott újságírónő (Ronyecz Mária) a fentebb levont következtetést, azért minden túlbeszéltetése ellenére igazat kellett neki adnunk: az ember tényleg nem hadi és hadorvostani kísérletek céljára született, mégha holmi atomtámadás fölidézése ügyében is végződnek azok a magatartás-lélektani vizsgálatok. A figyelemlekötés ereje és a mondandó tisztessége tehát elismerésre késztetheti az előfizetőt, aki — hadd tegyük ezt is hozzá — ritkán lát ennyi jó színészt ilyen kedvvel, igyekezettel, rutingesztusait, unásig ismert hanghordozását odahagyva, szinte a színpadi bemutatók tétre menő izgalmát sugározva játszani. Ami a Bunker nézése közben zavart, nem is nekik — s nem is annyira a jó játékra serkentő rendezőnek — tudható be, hanem a história két papírra vetőjének. Ok szabták túlontúl hosszúra az első rész szobafoglalásdíját, és ugyancsak ők ötlötték ki a második rész vakbéloperációjának csak nagy jóindulattal elhihető motívumát. Mert azt a földmélyi has- felmetszést úgy ahogy volt, legföljebb, ha a forgatókönyvírók becsületszavára fogadhattuk el igaznak. Lévén — sajnos — zömmel kórházat megjárt ember az előfizetők többsége, így aztán, ki-ki tudhatja, hogy még a legegyszerűbb vakbélműtét sem végezhető el na, hol az a szike-alapon. Pláne nem úgy, hogy a következő képsorban mar ott ugrándozik előttünk — afféle hangulatkeltő lemezlovasként — az imént még görcsökbec vonagló ifjú beteg ... Még szerencse hogy más ekkora hitelrontó baki nem zavarta a hétköznapi igazságokhoz szoktatott szemléletünket, és — mint írtuk — amúgy,. egészében hinni tudtunk t Bunker készítőinek. GyCS. Nagy fákba vágja $ maga riporteri fejszéit újabban Szegvári Katalin: legutóbb az elektronikus lift — e méltatlanul semmibevett magyar találmány — sorsát próbálta rendbe hozni; most, £ vasárnap esti Hétben pedig t gyermekgondozási segély megreformálására tett néhány, ugyancsak tetszetős javaslatot. Egyik ötlete szerint intézményesítsék az országszerte javában szaporodó ún. minibölcsődéket — kapjon valamiféle hivatalos elismerést, jogvédelmet, juttatást az az édesanya, aki a maga apróságai mellé odavesz még egy-két hasonló korú, a közös neveltetésből kényszerűen kimaradott gyereket —; a másik fölvetése szerint pedig a nagymamák is vehessék igénybe a gyest. Ám hiába tetszetős mindkét javaslata, megvalósításukat nem helyesli sem az illetékes Egészségügyi, sem az ugyancsak illetékes Munkaügyi Minisztérium. Az előbbi a rendszeres ellenőrzés megvalósit- hatatlanságára, az utóbbi a pénzszűkére hivatkozik. Legalábbis egyelőre, mert azért ez a két, társadalmi érvényű tipp sincs teljesen elvetve. Érlelni, formálgatni kell őket, jeleként annak a szükségszerű folyamatnak. amely a jelen igényeihez akarja igazítani a különben országhatárainkon túl is mindig dicsérendő példaként emlegetett szoc'é’oolitikai intézményünket, •» "yest. Akácz László
