Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
»78. JANUAR 1., VASÄRNAP “kJŰtSíW Otthonra találtak • Szövőgyári lányok Négy lány a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat budakalászi munkásszállásáról. Egyikük ésppen csak kinőtt a gyerekkorból. Valamennyien egyöntetűen állították: otthonra találtak itt, e szűk falak között. Olyan állomás életükben az itt töltött néhány év — mondták —, amely megalapozza jövőjüket, emberségüket. Négy arc — négy sors. Ügy érzem, ha a gyártól néhány száz méterre levő leányszálló többi húsz lakóját is megkérdezném, ők is hasonló életút- ról vallhatnának. Tizenegy év, nagy idő Papp Gyöngyi huszonhat éves. Hosszú, barna haját gumikarikával fogja össze, szemüvege picit szigorúvá teszi az arcát. Szavai is keményen toppannak. — Kéthónapos voltam, amikor eldobott magától az anyám, bátyám a három évét sem töltötte be, s ugyanúgy járt. Miért? Nem ítélkezem utólag, de nem tudom megérteni. Egyik helyről a másikra hányódtunk, többnyire Hajdú- Bihar megyében. Az általános iskolát is Hajdúnánáson végeztem el. Sürgettem volna az időt, szerettem volna felnőtt lenni. Azután felnőttem... Ti- zenegy éve dolgozom a budakalászi szövőgyárban, ide, erre a munkásszállásra csak két éve kerültem. Szerencsémre. Tudja, mit jelent egy örökös otthontalannak végre hazára találni? Nálunk itt az a szokás, hogy mihdannyian spórolunk, én havonta 300—400 forintot tudok félretenni. De vásároltam' már lemezjátszót is. — A gyárban? Az előkészí- tő-csévélő műhelyben dolgozom, hüvelytisztítóként. Nehéz munka, régen férfiakra bízták. Sokat kell emelni, poros a műhely levegője. S mindezt három műszakban. Júliusban, a fizetésemeléskor, kaptam ötven fillért, most tíz forint az órabérem. Ügy érzem, kevés. Nem! Ennek ellenére sem hagynám itt a gyárat, nem mennék máshová. Egyszerre meglágyul a hangja: — Az idei karácsonyt Nyíregyházán töltöttem, a bá- tyámékkal. Lakást kaptak. Na. gyon-nagyon boldogok... Nyolcadik gyerekként Kovács Irén éppen karácsonykor töltötte be a huszonegyedik életévét. Nagyon büszke arra, hogy övék a szálló legszebb szobája. Minden ragyog a tisztaságtól: a függönyök, a szőnyegek, a bútorok. De adjuk át a szót Irénnek! n eueáincá aóózomj — Bizony, aki egyszer látta az aranyoskám munkáit, többé nem felejti. Nagy művész volt, de kár is érte, hogy meghalt. Ilyen okos, tehetséges, jóságos embernek örökké kellett volna élnie. Barátaimmal épp a Pásztorok előtt állunk, magyarázom azt a keveset, amit Kovács Margitról tudok, ecsetelem páratlan művészetét, amikor egyszeresük mögöttünk halljuk a hangot, Idősebb asszony ül a terem bejáratánál, őrzi a kerámiaművész alkotásait, vigyáz, senki ne érintse a kerámiákat, nehogy megsértse a pótolhatatlan remekeket. A néni ezzel a tevékenységgel nem éri be. Mivel nincs vezetőnk, s azt hiszi, hogy először járunk Szentendrén, a Vastagh György-házban, ahol 1973-ban nyitották meg Kovács Margit állandó gyűjteményes kiállítását — átveszi ő a vezető szerepét. Valamennyi műhöz megjegyzést fűz. A hideg teremben lassan melegség árad szét. — Tudják, kedveseim — mondja —, nagyon jó asz- szony volt szegény Kovács Margit. Nem mulasztotta el még azt sem, hogy minder, alkalommal, ha eljött, hálálkodjon, amiért olyan szeretettel őrzöm a munkáit. Meg- simogatott, volt, hogy meg is csókolt. Én azért is kedveltem, mert annyira imádta az édesanyját. Amikor az elment, Kovács Margit is összeesett, soha többé nem jött rendbe. Nekem nem maradt tőle semmim. Mindig készültem, hogy elmegyek hozzá, de nem akartam zavarni, pedig hívott is. Most már nagyon bánom. Gazdag, boldog ember, aki szép figuráiból őrié valamitl A családom szid, hogy megfosztottam őket egy csodálatos kerámiától. Mi egyik művétől a másikig lépünk. A néni beszél, sok a közölnivalója. A művészetismerők tudják, hogy Kovács Margit Kossuth-díjas kiváló művész, sok kiállítást rendezett itthon és külföldön, díjakat nyert. Tudják, hogy a kerámiamüvészet minden ágát ismerte és jól művelte ... Az életrajzi adatok azonban a teremőr rajongó emlékezésével élettelibbé válnak. A néni mesél, igaz, kis történeteket. Szeretettől fűtött szavaival még közelebb hozza a látogatóhoz a kerámiákat és alkotójukat. Akkor is beül a szobrok közé, amikor nem lenne dolga. Pedig neki csak az őrzés lenne a feladata. Figyelni a látogatókat, óvni a szobrokat. K. A. Figyelni kell, itt már nagyobb a felelősségem. Életem első fizetése hatszázkilencven forint volt. Igaz, csak két hétre kaptam. De csuda jó érzés, ha az ember pénzt kereshet! Nőiesnek hangzott — Irén a legrendesebb gyerekek egyike. Ö a legtakarékosabb is — mondja róla gondnoknő, s azután nevén szólítja a szoba ajtaja előtt. Kéri Irén is messziről került a Pest közeli szövőgyárba. — Rúzsán születtem, ez ki ősi falu Szegedtől harminc- egynéhány kilométerre. Tanakodtunk a szüleimmel, mihez kezdhetnék az mtalános iskola befejezése után. Nőiesnek hangzott: textilipar, így kerültem a szegedi Textilipari Szakközépiskolába. Közben meg is szerettem a szakmát, s amikor hívtak Budakalászra, aláírtam a szerződést. Kezdtem segédművezetőként az előkészítőben, aztán ugyanott diszpécsernek neveztek ki. Szívesen dolgoztam ott, csak egy bökkenő volt: nagy felelősség — kevés pénzért. Most gyártásközi ellenőrként a minőségre ügyelek, feladatom észrevenni az esetleges hibákat Természetesen a gépek beállítását, állapotát is ellenőre zöm... Egyik lakótársa zavarta meg a beszélgetést, valamit kérdezni akart. — A legutóbbi választáson alapszervi KISZ-titkárnak választottak meg a szövődé és az előkészítői ifjú kommunistái — mondja leheletnyi szünet után —, itt, a szállón is segítek a lányoknak, ha valami gondjuk-bajuk van. ösz- szetartunk. A család feje Lugosi Józsefné gondnok főzni, sütni, gazdálkodni és élni tanítja a lányokat. Egy idei nyári emléket idéz: a szakszervezet jóvoltából felejthetetlen két hetet. töltöttek tizenkét lánnyal Balatonszéplakon, a gyár üdülőtelepén. S mint állják meg helyüket a lányok a munkahelyükön? Horányi István, a szövődé üzemvezetője nem fukarkodott az elismeréssel. Ott volt Szegeden, amikor Kéri Irént leszerződtették, s azóta is figyelte az útját. Rendes megbízható ember, s KlSZ-titkár- ként partnere is a vezetésnek. A fiatal Mitterer Mária még csak az ismerkedés korszakát éli ugyan, de máris úgy látják a vezetői, hogy szorgalmas, formálható emberke. Papp Gyöngyi törzsgárdatag- ként nehéz körülmények között bizonyítja hűségét a gyárhoz, sok hozzá hasonló lányra lenne szükség. Kovács Irénnel nem véletlenül elégedettek a vezetői, rövid idő alatt, szinte minden fortélyát megismerte szakmájának. Dodó Györgyi A téli erdőn Csattog a fejsze, száll a hallali Alacsonyan úszó felhőkbe burkolóznak a hegyek, a gerincre kapaszkodó út mentén, egy-egy árnyékosabb helyen foltokban megmaradt a hó. A hegyvidéki emberek szerint a szeszélyes, változékony idő rosszabb, mint az arcokat pirosra csípő hideg. A lejtőkön, az erdőkben a favágók kézi fűrészgépe sivít, csattog a fejsze, s száll az ősi jelzőkiáltás, a hallali. Mert ilyenkor év vége táján is jócskán van tennivaló az erdészetekben, a fafeldolgozó üzemekben. A Pilisi Erdőgazdaság pilisszentkereszti erdészetében is dolgoztak az óév utolsó napjaiban. Az erdészethez tartozó négy és fél ezer hektárnyi tölgy- és bükkfaerdőkben még az ősz végén befejeződtek az erdősítési munkák. Az idén Pilisszántó környékére — eddig hasznosítatlan területre — 15 hektáron telepítettek facsemetét az erdészek. Most az egyik legfontosabb munka a kitermelés. Az idén hétezer köbméter fa kivágását tervezték az erdészet dolgozói, s e tevékenység képezi a legnagyobb részét 11 millió forintos termelési értéküknek. A Pilistetőt bükk tarkítja, melyből a visegrádi feldolgozóüzemben értékes faanyagot készítenek. A kora téli időszakot leginkább a vadászok kedvelik, kik agyaras fekete vadkanokra lesve fáradhatatlanul járják a Pi- lisszentkereszt környéki erdőket. Lassan befejződik a fölös számú, avagy rossz küllemű szarvastehenek, őzsuták selejtezése, de azért még szaporán pufognak a puskák. A MAVAD külföldi vadászokat is irányít ide, akik szeretik e környéket, sokszor évek múltával is visszatérnek. k Tégla és kenyér Választás előtt a solymáriak Néhány mesterség és néhány termék minden embernek egyformán kedves jelkép. A mindennapi kenyerünkkel egysorban említhető a tégla is, amelyből az otthont adó házfalak magasodnak. Ennek ellenére a téglagyártás az ötvenes években elvesztette rangját. Az előre gyártott házelemek azt sugallták, hogy egyie kevésbé lesz szükség rájuk. Csábító ígéret Am szaporodtak a magánerőből épült házak és hiánycikk lett a tégla. A régi gyárak már nem bírták fokozni a termelést és ember sem akadt, aki az elavult és megerőltető munkára vállalkozott volna az ósdi körkemencék mellett. Ezért a hatvanas évek elején gyorsított beruházásokkal több helyütt téglagyárakat kezdtek építeni, amelyekre máig is jellemző az akkori sietség. A Budai Tégla- és Cementipari Vállalat solymári üzeme a legfiatalabbak és a legnagyobbak közé tartozik. A / Kiscellen bányászott agyagra számítva tervezték az üzemet, eredetileg évi 34 millió kisméretű tégla gyártására. Az üzem másik gépsorán tetőcserepek készültek volna, mégpedig az ipar átlagos termelékenységét megduplázva. Legalábbis ezt ígérték a gépsorokat gyártó külföldi cég képviselői. Csábító volt az ajánlat. Nem szinkronban A kétszeres termelékenység biztosítása kezdetben nem látszott ördöngösségnek. A hatalmas gép úgy nyomta magából a puha masszát, mint a háztartási húsdaráló. A folyamatosan kipréselt anyagot egy automatikus vágóberendezés a kívánt méretre darabolta. Így működik minden modern téglagyári gépsor, csakhogy a solymári üzem második gépin egyszerre két szalagon kellett futnia a cserépnek, hogy a termelékenység megduplázódjon. Mire véglegesen elkészült a téglagyár a cserépgyártó gépsor garanciája lejárt. És végérA Kék Duna hentesei Füstre készül a kolbász, a csülök A levegőben fűszerillat, az asztalokon frissen töltött kolbász, a háttérben az állványokon füstölésre előkészített sonkák függnek. ínyencnek való látvány, az orrnak is kellemes az illat Tahitótfalun a Kék Buna Szakszövetkezet hús- feldolgozó üzemében. Készítményeiket főként a környékbeliek ismerik, mert hogy a felvásárlóik közé tartozó Szentendrei ÁFÉSZ, és a Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat a Duna északi részét látja el innen. Ami itt készül, az valóban szem, s szájnak ingere. Tavaly 5800 sertést dolgoztak fel az üzemben, árbevételük 22 millió forint volt. Az idén már 7500 sertésből készítik termékeiket, árbevételük pedig mintegy 30 millió forint lesz. Nézzük először a legismertebb készítményeket! Soproni kenőmájasból 2 mázsa, májas és véreshurkából 6—8 mázsa, bácskai hurkából 2 mázsa, disznósajtból 4 mázsa, thüringiai véreshurkából 1 mázsa, sütőkolbászból pedig 4 mázsa készül itt hetente. Az üzem füstölt termékeiből, a darabolt füstölthúsból, császár-, kenyér-, kolozsvári- és erdélyi szalonnából, csülökből és nyelvből 25—30 mázsányit állítanak elő, úgyszintén egy hét alatt. Zalai felvágottból két mázsányit, sümegi sonkából 1 és — a talán leginkább keresett — füstölt házi gyulai kolbászból 20—25 mázsát készítenek a Kék Duna hentesei. vényesen bebizonyosodott, hogy a berendezés nem képes az ígért teljesítményre. Ugyanis a két szalag sohasem futott azonos sebességgel és így csak deformált cserepeket sikerült gyártani. Az oknyomozáskor kiderült, hogy hasonlóképpen eddig csak téglát készítettek és annál elhanyagolható a szalagok eltérő sebessége. A gépet gyártó cég erkölcsi felelősséget érzett az eset miatt és szakemberei hónapokon át dolgoztak Solymáron. Végül is újabb beruházás nélkül nem tudták garantálni az eredetileg ígért termelékenységet és ez év tavaszán felhagytak a kísérletezéssel. Így aztán per lett az ügyből, amelynek még nincs vége. Sürgető a döntés — Hogy miként fejeztük be az évet? — ismétli meg a kérdést Balogh Lajos gyáregységvezető. — Csak két dolgot tehettünk. Több téglát kellett gyártani a jól működő másik gépsoron. A cserép helyett pedig mást kellett kitalálni. Jelenleg válaszfalakat készítünk, de ennek a termelési értéke kisebb, mint a cserépé, ezért az eredeti tervtől több mint 20 millió forinttal elmaradtunk. A cserépgyártó gépsor egy műszak alatt átlagosan 2—3 órát áll javítás miatt. Ezzel szemben a téglagyártó gépsor legfeljebb, ha napi félórás üzemzavarral folyamatosan működik. Végül is 37 millió kis méretű téglát gyártottak, vagyis 3 millióval többet a tervezettnél. Hogy az idei számvetéskor elégedettek lesznek-e a solymári téglagyár dolgozói? — Nemcsak a helyi erőfeszítéseken múlik majd. Vagy pótberuházással gazdaságossá teszik a cserépgyártó gépsort, vagy pedig elfogadják, hogy többre nem képes, és hozzá igazítják a termelési tervet. A szakemberek dolga dönteni. De a döntés nem tűr további halasztást, mert a hagyományos építőanyagok jelentősége tovább nőtt, és kenyérkérdés azoknak» akik gyártják. J. Gy. I — Több mint háromszáz kilométerre a fővárostól, Fábián- házán születtem. Nyolcadik gyerekként. Ott is fejeztem be az általános iskolát. Utána a nyíregyházi kereskedelmi szakközépiskolába írattak be a szüleim. Később abba kellett hagynom a tanulást... Gondolkoztam, . mitévő legyek. Egyik nővérem ide került a férjével Budakalászra, s egyszer eljöttem meglátogatni őket... A többit már sejti: beléptem a szövőgyárba. Először a hüvelyeket töltöttem a szövődében. Ez szövőinaskodás- féle időszak volt. Azután kerültem a kártyaosztályra. Érdekes, változatos munka volt, nagyon szerettem. S hogy miért mondom mindezt múlt időben? Mert április óta szövőnőként dolgozhatom a legmodernebb gépeken, a szovjet SZTB-ken. Nem mondom, a három műszak erősen igénybe veszi a szervezetet, de a pénz is megvan. Három és fél, négyezer forintot keresek... Tudok-e nappal aludni, pihenni a szállón? Igen. Nagyon rendes itt mindenki. Jelenleg én vagyok a legrégibb lakó. Tizenhat évesen, amikor ide kerültem, nagyon kellett a jó szó, a baráti segítség. Mindent megkaptam. Az első ezres — Marikának tegnap raktam be a takarékba az első ezer forintját — mutatja a takarékkönyvet Lugosi Józsefné gondnok, a lányok Aranka nénije. — Még csak három hónapja dolgozik itt a kislány, ez bizony szép teljesítmény tőle. Mitterer Mária tizenöt éves, illetve, mint hangsúlyozza, már elmúlt fél évvel. Jól öltözött, hosszú, barna haja fényes, ápolt. Gyerekes derű árad egész egyéniségéből. Pedig eddigi kis élete nem mondható éppen rózsásnak. Vagy tán azért, mert itt, Budakalászon, végre révbe érkezett?! — Nyolchónapos voltam, amikor elváltak a szüleim, engem csecsemőként is apámnak ítéltek. Nem is volt semmi bajom egész tizenegy éves koromig, de akkor váratlanul meghalt az édesapám. Elvégeztem a nyolc általánost, s akkor a Fóti Gyermekvárosban beírattak az Óvónő Szakközépiskolába. őszinte lehetek: ágy éreztem, nem nekem való. Következő állomása életemnek a pomázi nevelőotthon volt, onnan kerültem ide. A szövőelőkészítőben egy ideig sézilány voltam, most nemrég aedig gépre helyeztek. Cettli- :ek. Ez is előkészítő folyamat, a felvetés és az írezés előtt.
