Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-31 / 307. szám

MWF ftrxYrt 'tig/jr trsan 1977. DECEMBER 31., SZOMBAT Ady-relikviák Pest megyében A Kis-Duna mentén két község őrzi Ady Endre emlé­két: a Budapesthez közeli Du- navarsány és a Csepel-sziget déli részén elterülő Ráckeve. Varsányban gyakran megfor­dult a költő, Ráckevén pedig középiskola őrzi emlékét. Sírtábla Kevéssé ismert, hogy a rác­kevei Ady Endre Gimnázium­ban őrzik a költő 1919-es sír­tábláját, amelynek következő a története: Amikor leleplezték Csorba Győző Ady-síremlékét, Bóbi­ták József, a Kerepesi temető akkori plébánosa megmentette a pusztulástól az eredeti fejfa kopott bádog sírtábláját. Majd később az ereklyét a ráckevei Árpád Gyűjtőegyesületnek ajándékozta. Az egyesület utódaként 1963-ban megala­kult az Árpád Múzeum, ahol tír. Kovács József László igaz­gató vette leltárba a relik­viát, s felfedezte, hogy ezen a sírtáblán hibásan szerepel Ady életkora: 40 év van feltüntet­ve, holott a költő 42 éves ko­rában halt meg! Az irodalom- történeti szempontból is figye­lemre méltó ereklyét 1975 ja­nuárjában, Ady halálának 56. évfordulóján Fegyó János múzeumigazgató adományozta a fennállásának 25. évforduló­ját ünneplő Ady Endre Gim­náziumnak, ahol már számos szobor, festmény, metszet, dombormű, rajz és nyomtat­vány tartja ébren a névadó kultuszát A fekete hegedű Ady 1907-ben többször is felkereste Dunavarsányt, ak­kor ez a település még alig több, mint 300 lakost számláló kis tanyaközpont volt Taksony határában. Itt a Budapesti Napló főszerkesztőjének, Vészi Józsefnek a nyaralójában al­kotott a költő egész nyáron. Varsányhoz fűződik két nagy értékű alkotás születése: a Magyar Pimodám című tanul­mánya, valamint a Margita élni akar című elbeszélő köl­teménye. Ez utóbbi kapcsán meg kell jegyezni: Adyt gyen­géd szálak fűzték az egyik Vészi lányhoz, Margithoz, s ez ihlette az 1400 sor­ból álló vers megírására Ugyancsak a Vészi-villában írta a költő az egyik leghíre­sebb, hatalmas vitát kavaró versét, a Fekete zongorát, mely a Budapesti Napló 1907. június 14-i számában látott először napvilágot. Vészi Margit naplója alapján Révész Béla irodalomtörténész így össze­gezi a híres vers varsányi él­ményforrásait: „A zongora amit annyira kikezdték, gúnyoltak, a vicc­lapok meg is illusztráltak, tu­lajdonképpen — hegedű volt. A fekete zongora eredeti cí­me, A fekete hegedű volt. A pontosságért elmondjuk, hogy Ady Endre július legelején ér­kezett Dunavarsányra, s a társasági passzió után lement a kertbe dolgozni, verset írni. Ezt a szokását annyira ismerte a ház népe, hogy rendelkeztek, és ahol Ady Endre leült, a személyzet bort helyezett a kerti asztal mellé. Jegesveder­ben várakoztak az üvegek, senki sem bolygatta Ady ma­gányosságát. Sokáig ült így a papíros előtt, amelyre ráírta volna a zajlást kavaró verset. A Vészi család kisebbik lánya, Lenke hegedült a házban, Ady felfigyelt a hegedűszóra és a hangok elindították a meló­diát. Az írás elkészült és A fekete hegedű volt a címe. Leközlése előtt Ady a hegedűt átkeresztelte a szimbolizálóbb- nak tetsző zongorára. Egy levél Amikor Lengyel Géza iro­dalomtörténész 1955-ben az Adyról szóló munkáját írta, Vészi Margittól kapott levelé­ben a következő sorokat olvas­ta a költemény keletkezéséről és Ady alkotó munkájának egyik módszeréről: „Délután Ady renszerint karján cipelte a jégbe hűtött, savanyú, saját termésű bort, vederben. Elvonult a kertbe, míg mi teniszeztünk. Este Jo­lán és én megkerestük a he­lyet, ahol ült és összeszedtük az eltépett papírdarabokat. Az volt a szokása, hogy több­ször írt meg minden verset, és csak a véglegest tartotta meg. Évekig megvoltak, de végül a faliszekrénybe egerek kerültek és összerágták ezeket is. Jolán meg én még olvastuk A feke­te hegedű szövegét.” Mészáros László pedagógus Tököl A pályázat nem segít Nem járnak a napközibe A pilisszántói általános is­kolának két gondja van. Az egyik az, hogy nincs elég gye­rek a napköziben, a másik az, hogy nem tudják betölteni a megüresedett nevelői álláso­kat. A pályázati rendszer nem segít az iskolán. Az utóbbi három évben egyetlen végzős tanár sem pályázott a pilisszántói is­kolába. így pályázaton kívül kényte­lenek pedagógusokat szerez­ni, de képesített nevelőt nem mindig tudnak alkalmazni. Azokat a nevelőket, akiket képesítés nélkül vesznek fel és megfelelően dolgoznak, be­iskolázzák, de közülük sem sokan maradnak meg a pilis­szántói iskolában, igyekeznek a fővárosban elhelyezkedni, még akkor is, ha anyagilag előnytelenebb helyzetbe ke­rülnek. Ennek ellenére az iskola ve­zetője úgy ítéli — mint az ta­nácsülésen elhangzott —, hogy szaktanár-ellátottság te­kintetében az idei tanévben kedvező helyzetben vannak. Ez azonban csak annyit je­lent, hogy a tanári állások hetven százaléka be van tölt­ve. Pilisszántón már ezt is kénytelenek kedvező helyzet­nek nevezni, az iskola azon­ban e tekintetben a szent­endrei járás általános iskolái közül a legrosszabb feltételek mellett dolgozik. így egy nevelőre lényege­sen több munka hárul. Az általános iskola neve­lőire hárul az a feladat is, hogy a gyerekek szabad idejé­nek kitöltését tervezzék és szervezzék. Részt .kell vállal­nia ebből a művelődési ház­nak s a szülői munkaközös­ségnek is. Az ifjúsági könyv­tár munkáját a helyhiány akadályozza, s az oktatást se­gítő könyvekből sincs elegen­dő. S végül — mint az iskola igazgatója tanácsülési .beszá­molójában megemlítette: — a megfelelő tárgyi és személyi feltételek ellenére nincs annyi gyerek a nap­köziben, mint amennyi­nek helyet tudnának adni. Az igazgató a gyermekvéde­lem és a szülői munkaközös­ség segítségét kérte ahhoz, hogy az elkövetkező években hasznos kiegészítője lehessen a napközi az iskolai oktató­nevelő munkáhak. H. E. MEG EGYSZER A ZSAMBEKI MŰEMLÉKRŐL Már nem megóvni, megmenteni kell RIPORT A SEMMI NYOMVONALÁN Legutóbb egy évvel ez­előtt tettük szóvá: pusztul Zsámbékon az ország legér­tékesebb műemlékeink egyi­ke. „A látogató szó szerint átesik a több mint hétszáz éves t'emplomrom alapkövein. A romokat benőtte a fű. A falakról az évtizedek le-lesö- pömek egy öles követ. A fa­lu fölé magasodó templom néhány fala és másfél tornya állja még az idő rombolását, a széllökéseket. De meddig? A megközelítően húsz méter magas hátsófal támasz nél­kül mered az égnek, mintha kiabálna” — írtuk akkor! Mi tagadás: hivatalosan már akkor is nyitott kapukat döngettük. Ugyanis a Pest megyei Tanács már 1974-ben elrendelte határozatában a zsámbéki műemlék állagá­nak megóvását, környezeté­nek rendezését, illetve köz- művelődési és idegenforgalmi célú bemutatását. A tervele el is készültek, amelyekért 60 ezer forintot fizettek ki. Az akkori építőipari árakat figyelembe véve 2,1 millió forint kellett a kivitelezésre. Az Országos Műemléki Fel­ügyelőség 700 ezer forintot utalt át erre a célra a mű­emlék kezelőjének, a Pest megyei Idegenforgalmi Hiva­talnak. A templomrom be­mutatásához ki kellett sajá­títani egy aprócska magán- házat, az eljárás is megin­dult. Csakhogy ezután a gya­korlatban nem történt sem­mi. A megyének nem volt anyagi fedezete a határozat végrehajtásához, még a kisa­játítási eljárást sem tudták lebonyolítani, sőt, a rendel­kezésre álló 700 ezret sem költötték el, pedig felhasz­nálhatták volna támfalak építésére, vagy bármire, ami az idegenforgalmi bemuta­tást szolgálja. Már ötmillió Mi történt azóta? Tucatnyi illetékes egybe­hangzó válasza, hogy semmi­lyen gyakorlati előrehaladás nem történt. Földes János, az idegenforgalmi hivatal veze­tője tavaly egyértelműen fo­galmazott: Idegenforgalmi szempontból nem volna üzlet a zsámbéki műemlék. A kö­zelmúltban már nyilatkozni sem volt hajlandó az ügyben, mondván, forduljak az ille­tékeshez, a beruházóhoz. For­dultam: de Barabás Gáborné, a megyei tanács beruházója sem tudott konkrétumokról tájékoztatni, s ő a maga ré­széről „különben sem mond véleményt”. Igaz, megpróbált meggyőzni az ügy kilátásta- lanságáról: az eredeti terv végrehajtására a régi 2,1 millióval szemben 5 millió kellene, pénz azonban nincs, s ha megírom, akkor sem lesz. Németh Lászlóné, az Or­szágos Műemléki Felügyelő­ség területi előadója: , — A zsámbéki műemlék ál­lapota tragikus, most már sa­ját költségünkre tervbe vet­tük az állagmegóvást. Saj­nos, a Pest megyei Idegen- forgalmi Hivatal a jövő évre se igényelt tőlünk egy forint­nyi keretet sem, pedig, ha na­gyobb ügyszeretetei tapasz­talnánk, valószínűleg, ki tud­tuk volna egészíteni a je­lenlegi 700 ezer forintot. Statikailag meggyengült A közelmúltban Visegrádon tanácskozott a Pest megyei műemlékvédelmi albizottság. A megbeszélés egyik napi­rendje a zsámbéki templom­rom jelenlegi helyzete volt. A testület ismételten megál­lapította — pontosan úgy, mint egy évvel korábban —: nem történt előrehaladás a tervek megvalósításában. Leg­fontosabb akadályként ismét a kis magánház kisajátítá­sának elhúzódását említet­ték. Egy évvel ezelőtt 160 ezer forint kellett volna a ki­sajátításra, pontosabban a je­lenlegi lakó részére ház vá­sárlására. Akkor mindenki felháborodott, hogy ilyen, vi­szonylag kis összegen múl­hat egy felbecsülhetetlen ér­tékű műemlék sorsa. A jelek szerint múlhat! S ma már csak 200 ezer forintért lehet a la­kónak házat vásárolni. A ki­sajátítás végrehajtásának * Uj Kossuth könyvek Segédeszköz mindennapjainkhoz Az elmúlt napokban ismét több olyan könyv jelent meg a Kossuth Könyvkiadó gondo­zásában, amely szinte nélkü­lözhetetlen segédeszköze lehet munkánknak. Útmutatást nyújtanak mindennapjainkhoz, otthon és a munkahelyen egyaránt. Közülük mutatunk be most néhányat. Nemzeti és mozgalmi ünnepeink Vértes Róbert az ünnepi gyűlések előadóinak készített kézikönyvet. Az ilyen kiadvá­nyok szükségességéhez nem fér kétség, hiszen ma már minde­nütt évről évre megemlékez­nek nemzeti történelmünk és a nemzetközi munkásmozga­lom évfordulóiról. A kötet összeállításánál ter­mészetesen nem törekedtek napi időszerűségre és a helyi adottságokat sem vehették fi­gyelembe. Az előadói beszéde­ket nem írták „készre”, csak vázlatot, gondolatébresztő sze­melvényeket adnak közre. Azt már az előadóknak kell eldön­teniük, hogy milyen új gondo­latokat, helyi kérdéseket érde­mes és kell az adott esetben kiemelniük. Foglalkozik a kötet a többi között az 1948—49-es polgári forradalommal és szabadság- ' harccal, s a Tanácsköztársaság megalakulásának, valamint ha­zánk felszabadulásának évfor­dulójával. Találhatunk benne segédanyagot Lenin születésé­nek megünnepléséhez, a nők napja, május 1., augusztus 20., a fegyveres erők napja, a Nagy Októberi Szocialista For­radalom és a KMP megalaku­lásának évfordulójára készülő beszédekhez is. A megemléke­zések kibővítéséhez irodalmat ajánlanak és az eseményekhez illő költeményeket is közölnek. A könyvet Szabolcsiné dr. Benedek Ágnes szerkesztette, a borítót Szakos Zsuzsa ter­vezte. A barátság Arisztotelész szerint a barát­ság a legfontosabb emberi vonzalom. A barát második énünk, közelebb hozzánk en­nél senki sem állhat. Ennek alapján arra következtet, hogy az embernek nem lehet egy­szerre sok barátja, de néhány igazi barátja lehet. í. Kon Barátság című könyvében ez­zel a kérdéssel foglalkozik: van-e az embernek értékesebb kincse a barátságnál, mi is tulajdonképpen a barátság, és melyek a kritériumai? Sokféle szaktudomány vizs­gálja ezeket a problémákat. A szerző érdeme, hogy a két leg­fontosabbat, a történeti-kultu­rális, valamint a pszicholó­giai vonatkozást összekapcsol­va egymás mellett tárgyalva próbál választ adni a kérdé­sekre. A barátság történelmi-szo­ciológiai vizsgálatának fontos része a barátság társadalmi funkcióinak megvilágítása, an­nak feltárása, hogy a barátság milyen kapcsolatban van a társadalom intézményeivel, különösen a családi és szociá­lis viszonyokkal. Vizsgálja továbbá a barátság normatív tartalmának változásait, s a barátsággal kapcsolatos egyéni érzések és szükségletek diffe­renciálódását. A könyv első, történeti része arra törekszik, hogy kimutas­sa a barátságra vonatkozó fo­galmak, valamint a barátság sajátos tartalmainak változá­sait az emberiség történelmé­ben; elsősorban az ókorban, a romantikában és a jelenkori tudományos-technikai forra­dalom korában. A második részben a barát­ság pszichológiáját, az életkor­ral összefüggő törvényszerűsé­get, a barátság és a szerelem összefüggéseit, valamint a ba­ráti érzelmek és vonzalmak individuál-pszichológiai vál­tozatait tárgyalja a szerző. A szovjet adatok, valamint az amerikai, német, magyar, francia, japán és más kutatá­sok adatainak összehasonlítása alapján határozza meg a ba­rátság sajátosságait és egye­temes törvényszerűségeit. A szerző tanulmányának be­fejezésében megállapítja: bár­milyenek legyenek is az egyé­nileg átélt baráti érzések, azok tartalma mindig a társadalom­ban uralkodó értékrendszertől és pszichológiai közérzettől függ. A könyvet Csepeli György fordította, a szerkesztő Kovács András, a borító Kun Gábor munkája. A háztáji és a kisegítő gazdálkodás A szocialista termelési vi­szonyok gyors ütemű fejleszté­se mellett a népgazdasági ter­vek foglalkoznak a háztáji, a kisegítő és egyéb kisgazdasá­gok fontosságával, termelésük támogatásával és fejlesztésük perspektívájával. Ezek a gaz­daságok a szerződéses keret­ben és a nagyüzemeken ke­resztül történő értékesítéssel hozzájárulnak a jobb, bizton­ságosabb ellátáshoz. Dr. Misi Sándor és dr. Mar­kó Lajos, a Közgazdasági is­meretek sorozatban kiadott könyve a népgazdaságunkban elfoglalt helyének megfelelően foglalkozik a különböző kis­gazdaságok kérdéseivel. Bemutatják a háztáji és ki­segítő gazdaságok kialakulását, a változásokat azok megítélé­sében, a fejlődésükkel, népgaz­dasági helyükkel és szerepük­kel kapcsolatos összefüggése­ket, valamint a mezőgazdasá­gi kistermelés várható fejlődé­si tendenciáit és a fejlesztésé­vel kapcsolatos soron követke­ző feladatokat. Tevékenységü­ket — állapítják meg a szer­zők — ma is és a jövőben is társadalmilag hasznos tevé­kenységnek kell tekinteni. Fennmaradásukat indokolja az élelmiszertermeléssel szemben támasztott igények mind ma­gasabb szintű kielégítése; az önfogyasztásban és a jövede­lemkiegészítésben betöltött sze­repe; és nem utolsó sorban a kistermeléssel foglalkozó falu­si lakosság szorgalma és mun­kaszeretete. A könyv függelékében a háztáji és kisegítő gazdálko­dással foglalkozó legfontosabb jogszabályokat, rendelkezése­ket, irányelveket is megtalál­ja az olvasó. A szerkesztő Balogh Ágnes, a sorozatterv Erdélyi János munkája. Gazdálkodás otthon Az olvasó ebben a kis könyvben három évi kutató­munka eredményeinek össze­gezését találja. A szerző, dr. Hoffmann Istvánná mérnök, közgazdász, a közgazdaságtu­dományok kandidátusa mun­katársaival 1650 család gazdál­kodását, életmódját, gondosan vezetett háztartási könyvét kí­sérte figyelemmel. A Közgaz­dasági és Jogi Kiadónál meg­jelent tudományos munkájá­nak rövidített és nénszerű vál­tozatát a Magyar Nők Orszá­gos Tanácsa és a Kossuth Könyvkiadó közösen adta ki. Ez a könyv elsősorban azokkal a kutatási eredményekkel fog­lalkozik, amelyek a nőknek a családon belüli szerepébe ad­nak betekintést. A könyvet Lénárt Istvánná és Víg Vilmosné szerkesztette, a borítót Jordán Gusztáváé tervezte. G. S. akadályairól nem kaphatott részletes tájékoztatást a bi­zottság, mivel az idegenfor­galmi hivatal vezetője a meg­hívás ellenére sem jelent meg az értekezleten, s még helyet­tessel sem képviseltette az intézményt. Leírtuk: nem történt sem­mi, pedig történt egy tra­gikus eseménysor, amelyről Havassy Pál, az Országos Műemléki Felügyelőség fő­mérnöke tájékoztatta a jelen­levőket. — A templom körül lakók pincéket vájtak a templom­domb oldalába — mondta. — Ezáltal az egész műemlék statikailag jelentős mér­tékben meggyengült. Eddig az volt a feladat, hogy megóv­juk ezt az Európában is egye­dülálló épületmaradványt, amely a legkisebb változta­tás nélkül őrzi a késő román építészet stílusát. Most már az a feladatunk, hogy meg­mentsük legértékesebb mű­emlékeink egyikét, ez pedig csak az OMF és a Pest me­gyei Tanács közös anyagi teherviselésével képzelhető el. Ezzel egyidőben a Pest megyei Idegenforgalmi Hi­vatalnak is lépnie kell a reá­tartozó ügyekben. Híre van Európában Történt még valami, ami­ről az albizottsági értekez­leten nem esett szó. Időköz­ben a Zsámbék területéhez tartozó termelőszövetkezet vezetői felfedezték a temp­lomromban rejlő idegenfor­galmi értéket, ha tetszik, üz­letet. Ami nem látszik üzlet­nek az Idegenforgalmi Hiva­talnál, a tsz abban megsejti a lehetőséget. Amint a zsám­béki tanács vezetői elmond­ták, hétvégeken a termelő- szövetkezet tucatszám kalau­zol angol, nyugatnémet, sváj­ci s egyéb külországból érke­ző vendégeket a késő román templomhoz. Ne csak a külföldi látoga­tókat említsük. A Zsámbék és környéke kultúrális napok keretében hangversenyt ter­veztek a műemlék falai kö­zött. Félő volt azonban, hogy a hangszerek keltette rezo­nanciától és a várhatóan na­gyobb tömeg okozta rezgés­től bedőlhet a műemlék va­lamelyik fala. Mi tagadás, a faluban néhányan nevetnek az egész romtemplom ügyén, többen bosszankodnak, s még többen szégyellik. Pedig jó hírnevet, jogos büszkeséget is teremthetne. Zsámbéknak is, Pest megyének is ez a rom­jaiban is csodálatos műem­lék. Ha keveset is — haladni Szinte megmagyarázhatat­lan az ügyben érintettek t tel­jes érdektelensége. Megle­het, erőszakoltnak tűnik a párhuzam, de mégis elgondol­kodtató: a visegrádi Felleg­vár fenntartója ugyancsak az idegenforgalmi hivatal, s bár évente több mint félmil­lió látogatót fogad, mégsem végezteti el a minimális fenn­tartási munkákat sem. Zsám- békon pedig nem jut előbbre a műemlék ügye, s nem el­sősorban pénzügyi okokból. Mert nem a teljes helyreállt­tá ötmillió forintos költségé­nek előteremtésére kellene várni, Iranern a lehetőségek­hez mérten kis lépésekkel haladni. — „Csakhogy ehhez tevékenyen szervező, össze­fogó, igazi gazdára lenne szükség, az idegenforgalmi hi­vatal mellett a megyei mű­emlékvédelmi albizottság részvételével.” Szó szerint így fejeztük be egy évvel koráb­bi cikkünket is. Kriszt György 1 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom