Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-04 / 285. szám
1977. DECEMBER 4., VASÁRNAP sMjm Nem versenyeznek a fővállalkozásért Az okokat keresi a hétfőn kezdődő konferencia A beruházások szervezéséről, hatékonyságuk növelé. séről lesz szó hétfőn a Hilton szállóban kezdődő fővállalkozási konferencián, amely iránt igen nagy az érdeklődés; 185 vállalat több mint 400 szakembere jelezte rész vételi szándékát. A beruházások javítására, s az exportlehetőségek fokozására elengedhetetlen feladat a fővállalkozási forma erősítése. Ennek az a lényege, hogy egy — arra alkalmas — vállalat tartja kézben a beruházást, az exportnál pedig komplett szállítási rendszerek kialakítására törekszik. Ez utóbbinál többszörösen fontos a fővállalkozási rendszer erősítése, mert a nemzetközi piacon mind nehezebb egyedi termékekkel versenyképesnek maradni, az igények a kulcsra kész vállalkozások iránt fokozódnak, ráadásul a komplett szállítások a nagyobb arányú szellemi exportnak — tervezésszervezés, üzembe helyezés, betanítás — is kedvez, s a saját gépi termékek nagyarányú eladását is lehetővé teszi. Az ipari kormányzat is felismerte a fővállalkozási forma fontosságát, s különböző rendelkezésekkel szabályozta lényeges kérdéseit. Mégsem bontakozott még ki kellő mértékben a fővállalkozói forma —, ennek okait vizsgálják majd a tanácskozás részvevői is. Az eddigi értékelések szerint az, hogy a vállalatok ma még távolról sem versengenek a fővállalkozói megbízatásokért, főként a megnyugtató ipari háttér hiányára és a garanciális szerződéses kötelezettség gyakori be nem tartására vezethető vissza. Énélkül ugyanis nagyobb a kockázat- vállalás, nincs megnyugtató- garancia a pontos szállítások- -ra. Néhány ágazatban ugyan már tért hódít a fővállalkozás, a nehéziparban például az elmúlt egy-két évben több új beruházást is átadtak már határidő előtt a fővállalkozók, más ágazatban — elsősorban a gépiparban — viszont a következő években kell kibontakoztatni ezt a vállalkozási formát. Ehhez szolgál majd segítségül a konferencia taoaszta- latait összegező többféle ajánlás is. A mérce: a munka Teljesítményről, követelményről — két üzemben A Der Volksstaat (A Népállam) című lap 1875. áprilisi számában jelent meg első ízben Kari Marx: A Gothai program kritikája című műve, melyben rendkívüli tisztánlátással határozza meg a szerző a szocialista társadalom elosztási viszonyait. így ír: „... A termelők joga munkaszolgáltatásaikkal arányos; az egyenlőség abban van, hogy egyenlő mércével, a munkával mérnek. Am az egyik ember fizikailag, vagy szel- lémileg különb a másiknál, tehát ugyanannyi idő alatt több munkát szolgáltat, vagy hosszabb ideig tud dolgozni; s a munkát kiterjedése, vagy intenzitása szerint meg kell határozni, különben nem lenne többé mérce”. Órabér vagy norma? Meglehet, a több mint száz évvel ezelőtti fogalmazásmód és kifejezések szokatlannak tűnnek. Az elméletet — melyből ezúttal egy apró részletet. ragadtunk ki — jól ismerjük a hétköznapi gyakorlatból. Most a munka mércéjének egy módjáról, a normáról, a teljesítménybér alkalmazásáról lesz szó. Pontosabban arról, hogyan élnek termelést ösztönző eszközeikkel egyes Pest megyei üzemek. Az Egyesült Villamosgép gyár ceglédi üzemében 1972- ben elkezdett kismotorgyártás közép-európai színvonalú. A ceglédi gyár ma 800 embernek ad munkát, éves termelési értéke 330 millió forint, mely 45—50 ezer kézi villamosszerszám, 170 ezer centrifuga és 80 ezer háromfázisú aszinkron motor előállítását jelenti. — A munkások fele normá- ^dolgozik, amely elsősorban darabbért jelent —mondja 'Éankó Zoltán, az ÉVIG ceglédi gyárának igazgatója. — Ügy gondoljuk, hogy e bérezési rendszerrel megfelelően ösztönözzük dolgozóinkat a jobb munkára. — Hogyan állapítják mega normákat? — Gyárunkban a teljesítménybérek fele műszaki norma. Szakemberek, mérnökök számítják ki *— a gépek kapacitását az emberi erővel ösz- szevetve — a megfelelő követelményszinteket. A másik rész becsült norma, amelyet sokéves tapasztalatból ismerünk. — ön szerint ugyanannyit Milyen a reggeli, az éltéi? Körkép a gyermekéi el mezősről Három-négy éves apróságok sorakoznak kabátba, sapkába öltöztetve. Sétálni indul a leányfalui napközi otthonos óvoda kiscsoportja. Szálai Mihályné óvónő szerint egy óra múlva farkaséhesen esnek az ebédnek. Konyhájuk 53 óvodást és 110 iskolást lát el. Pest megye 330 tanácsi óvodája közül 326-ban főznek a kicsinyeknek, pontosabban 191- nek van saját konyhája, 114 óvoda iskolai napközis konyháról, egy a Gyermekélelmezési Vállalattól és 20 üzemi, vállalati konyháról kap meleg ételt. A megye 300 általános iskolájában körülbelül 100 ezer gyerek tanul. Közülük 27 ezer ebédeltetéséről gondoskodnak. Az óvodásokkal, középiskolásokkal együtt körülbelül 60 ezer emberpalánta jut kedvezményesen meleg ételhez. Ütemesen pattogó bőrlabdák puffogása hallatszik a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermének zárt ajtója mögül. Odabenn fiatal tornatanárnő irányításával edzenek az I/B lánya*. Amikor óra végén megkérdezzük. ki fizet be ebédre, csaknem valamennyien jelentkeznek. Jednákovits Ágnesnek 50, Dévényi Anikónak szintén 50, Varga B abettnek 30 forintjába kerül az ebéd egész hónapban. Hogyan lehet a gyerekek szerint kitűnő szakácsnőt, főzőnőt megtartani ilyen helyen, ahol nincs, tehát nem osztozkodhatnak borravalón? Az élelmezésvezető szerint hűségüknek több oka van: elsősorban az köti őket az iskolához, hogy a gimnázium taníttatta ki mindkettőjüket annak idején, azután nagyon szeretik a szakmájukat és nemkevésbé a gyerekeket. A borravalónál többet ér nekik a dicsérő, köszönő szó. Dr. Fekete Lajos, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának helyettes vezetője elmondta, hogy az étkeztetést túlnyomórészt az iskolákhoz, óvodákhoz tartozó konyhák oldják meg, a vendéglátó vállalatok a gyermekélelmezésben csak nagyon kis mértékben vesznek részt. A legnagyobb szereoe e tekintetben a Pestvidéki Vendéglátó Vállalatnak van, amely a dunakeszi iskolai konyha átvétele óta 600 iskolás és 200 óvodás részére készít tízórait, ebédet és uzsonnát. A Pest megyei Vendéglátóipari Vállalat 200 felsőtagozatost étkeztet Vácott, a Deákvár Étteremben. A Cegléd és Vidéke ÁFÉSZ saját üzemi konyhájáról 180 óvodásnak és 40 általános iskolásnak küld ebédet. Ezen kívül a Kis-dunamenti ÁFÉSZ és a Váci ÁFÉSZ tett lépéseket arra, hoev bekancmlódjék a gyermeké’ elm ezésbe. Cz, V. termelnének, tegyük fel, órabérben a dolgozók? — Mielőtt válaszolnék, elmondok egy példát. Amikor 1972-ben elkezdtük a kismotorgyártást, úgy képzeltük, hogy órabérben termel majd az üzem. Kiszámítottuk, meghatároztuk a naponta kibocsátandó motorok számát. Ám nem sikerültek a terveink. Visszaállítottuk a más műhelyekben alkalmazott norma- rendszert és máris megvalósult a terv. — Az ok? — Senkit sem becsülök le, de a dolgozók tudatának tovább kell formálódnia ahhoz, hogy mindenki megértse közös célunkat. Az említett üzembeli munkások 70 százaléka teljesítette feladatait. A többiekben azonban nagy volt a visszahúzó erő. Megtalálják a számításukat Hogyan vélekednek e kérdésekről a dolgozók? Erről egy fiatalasszony, Máté Bertalanná betanított munkás beszél, aki 1971 óta dolgozik a gyárban. Kézitekercselőként kezdte, 1972-től a modern gépekkel felszerelt kismotorüzemben dolgozik. — Feltétlenül szükség van a normára — mondja. — Ha nem lenne darabbér, nem teljesítené a műhely a tervet. A normát általában csoportokra állapítják meg. Mi tízen dolgozunk egy brigádban. Ha nem teljesítjük, amit várnak tőlünk, akkor bérünkön érezzük a változást. A teljesítménybérrel a gyár és a dolgozók is jól járnak. — A gyár és a dolgozók? — Ügy értem: teljesítjük a tervet és anyagilag, is megtaláljuk a számításunkat. — Mennyi jön össze havonta? — Körülbelül 2200 forint. Visszaállítják az időt Hasonló a helyzet húsz kilométerrel távolabb, a Mechanikai Művek abonyi gyárában. Az üzem profilja az elmúlt évtizedben szinte kétévenként változott. Ez sok esetben a normák átszervezésével járt, de egyben lehetőséget adott kezdeményezésekre. A gyár mostani helyzetéről Szekeres István műszaki vezető beszél: — Régi, bevált termékünk a kondenzátor, amelyből évente hárommilliót gyártunk. A telefonok készítését 1976-ban kezdtük. A termék- váltásnak több kihatása volt. Korábban szerszámosládát állítottunk elő, főként NSZK- exportra. Sok gondot okozott az átállás, mivel a „durvább” jellegűt a finomabb, a pontosabb munka váltotta fel. Létszámunk 1971 óta folyamatosan növekszik. Akkor 116- an dolgoztunk a gyárban, ma 763-an, éves termelési értékünk 220 millió forint. Az abonyi üzemben 415- en dolgoznak normában. Most a csoportos norma két módjáról szól az üzemvezető: — Mikrofongyártó szalagunk korszerű berendezés, 8—9 ember dolgozik rajta. Mindegyikőjük egy-egy részmunkát végez a készülő mikrofonon. kiszámítottuk, hogy az a legmegfelelőbb, ha 2,3 másodpercenként halad tovább a szalag. Figyelje csak meg, ha majd az üzemben jár, hány percre állítják be a munkások a berendezést! A világos teremben fejkendős lányok és asszonyok hajolnak a szalag fölé. A szemre is tetszetős masina oldalán piros fényű óra mutatja a másodpercek múlását. Két percre van beállítva a gép. — Mindannyiunknak szüksége van a pénzre — mondja Tóth Béláné betanított munkás. — Normánk napi 1440 mikrofon. Jó esetben 1500-at is megcsinálunk. Megkeresünk 2600—3000 ezer forintot összefüggő folyamat ez a munka. Ha valamelyikünk lemarad, hátráltatja, a másikat. Talán az alkatrészüzeim- ben érzik leginkább az emberek a változást, ahol a teljesítménybér újszerű és hasznos módját alkalmazzák. Dönt az összteljesítmény — Szinte univerzális szak- képzettségűek a dolgozók — mondja Pászti Gyula művezető. — A teljesítménybérnél alkalmaztuk az egyéni és a csoportos normát. Minden dolgozónak meghatározzuk, hány alkatrészt készítsen el egy műszakban. Bérüket azonban az egész műhely termelése alapján kapják. Így, ha valamelyikük elmarad, nem teljesíti napi feladatát, azösz- szes dolgozó kevesebb fizetést kap. A munkások figyelik egymást. Ha kell segítenek, ha lustaságot, vagy nemtörődömséget tapasztalnak, rögtön szóváteszik. Hegedűs Józsefné 1971 óta dolgozik a gyárban. — Amikor valaki teljesítette a feladatát — másutt folytatja a munkát. Nagy dolognak tartjuk, hogy évek óta elenyésző műhelyünkben az állásidő. V.F. Téliesítik az építkezést Jó ütemben halad Dabason az ezer négyzetméteres ABC-í áruház építése. A külső munkákat a közeli napokban befejezik, s most téliesítik az épületet. A belső munkákkal és a berendezéssel tavaszra végeznek. Az áruházát április végén adják át a vásárlóknak. Bozsán Péter felvétele A mítosztól az ideológiáig © A magánerkölcs és funkciója EZÚTTAL magánerkölcs alatt tőkés magánmorált, vagy priváterkölcsöt értünk. Sorozatunknak ebben a részében részleges választ kívánunk adni egy korábban nyitva hagyott kérdésre. Arra, hogy a tőkés társadalmakban a vallás társadalomszervező és azonosulási-készség kialakító szerepét az újkorban milyen más tényezők veszik át. Említettük korábban, hogy a vallás felbomlásának megindulásával beköszöntő polgári filozófiák — apologetikus jellegük ellenére — nem a tömegek számára íródtak. Nem szolgáltattak a hétköznapi élet számára eligazodási mintákat. Mellettük megjelent viszont — természetesen nem előzmények nélkül — a tőkés magánerkölcs, amit Max Weber német szociológus a „kapitalizmus szellemének” nevezett. Miről van szó? Arról a tőkés társadalomról, amely gyakorlatilag igényli és propagálóan előírja a haszon, keresésének és az egyén érvényesülésének min- denekfölöttiségét. Azt állítva, hogy ebben a társadalomban „mindenkinek jó esélyei és jó kilátásai vannak” a gyarapodásra és előrejutásra. Ameny- nyiben persze az ember eleget tesz a „kapitalizmus szellemének”: a lehetőség szerint „törvényes úton” gyakorolt pénzszerzésnek és pénz- éyarapításnak. Ennek a műveletnek pedig megvan a maga etikája — tehát norma- rendszere —, amelyet, úgymond, mindenki betarthat és be kell tartson, ha boldogulni és előrejutni akar. A társadalmi azonosuláskészség kialakítása ezzel „lehelyeződik” az egyes ember tehetős- ségének és felelősségének világába. Hogyan fest ez a tőkés magánerkölcs? A TÉMA KLASSZIKUSAI — ez esetben az amerikai Franklin Benjamin a XIX. század első felében — így fogalmaztak: „Gondolj arra, hogy az idő pénz; aki naponta tíz shillinget kereshetne munkájával és ehelyett fél napot sétál, vagy a szobájában lustálkodik, és szórakozása csak hat penny jébe kerül is, nem elég, ha csak ezt számítja fel, mert ezenkívül még öt shillinget is kiadott, helyesebben kihajított... Gondolj arra, hogy a pénznek nemzőereje, gyümölcsöző természete van. A pénz, pénzt tud nemzeni és az utódok még többet tudnak nemzeni, és így tovább. Ha öt shillinget megforgatunk, hat lesz belőle, ha megint megforgatjuk, hét shilling ..., és így tovább, míg végül száz font sterlingünk lesz. Minél több a pénz, annál többet nemz, ha megforgatjuk, úgy a haszon gyorsabban, egyre gyorsabban nő... Aki elver egy ötshil- lingest, ezzel meggyilkol (!) mindent, amit termelni lehetett volna vele, font sterlingek egész seregét”. Míg ennek a haszonra törő mentalitásnak társadalmi méretekben az „ember embernek farkasa” állapot felel meg, addig az egyes ember életszervezésében megjelenik a messzemenő puritánság követelménye. A pénz-, hitel-, bankügyletek az egyéni szorgalom, a mértékletesség, a megbízhatóság, a pontosság, a méltányosság, a jó modor követelményeit írják elő. Az ember a becsületesség és a megbízhatóság színében kell, hogy feltűnjék. Ez biztosítja, ez növeli anyagi hitelét és ez segíti társadalmi előrejutását. Ehhez a „puritán” életbölcselethez a már említett Max Weber a következő megjegyzéseket fűzte: Az eszmény, a hitelképes úriember. Elkötelezettségei vannak, természetesen kizárólag saját magával — saját tőkéje növelésével — szemben. Az önérdek az öncél. A tőkés magánmorál ekként nem egyszerűen technikai kérdés, hanem sajátos etika, életszabály. Persze, meg kell mondani, hogy a becsületesség látszata, a hitelképesség és mértékletesség elhihető színlelése már elegendő. Elegendő a célhoz: az útilitarisz- tikus (haszonelvű) tevékenységhez és az ehhez rendelt életvitelhez. A tőkés magánerkölcs de- cifitességére azonban nemcsak színlelőén, képmutatóan hitelteremtő jellege vet leleplező fényt. Hanem az is — és erre már Marx mutatott rá —, hogy társadalmi méretekben aránytalan azoknak a lehetőségeknek az elosztottsága, amelyek a tőkés értelemben vett sikeres üzleti és magánéletvitelt lehetővé teszik. Magyarul: osztály társadalomról van szó, ahol az indulási esélyek nem társa- dalmasítottak, hiszen az egyik rész egyszerűen meg van fosztva azoktól az anyagi lehetőségektől, amire „puritán etikát” építve kihasználhatná „jó esélyeit”. Ezért a tőkés magánérvényesülés társadalmi elosztottságát állítani közönséges csalás. A tőkés magánmorál így kétszeresen is látszatra és ál tatásra épül: részben, mert a színlelés erkölcse, részben, mert csak egy termelési eszközökkel rendelkező osztály számára prédikálhat pénzszerzésre építő etikát. EZ AZ ELLENTMONDÁS már a múlt században kiderült, s bár a tőkés magánmorál a mai napig működik, elvesztette — lelepleződve — társadalmilag szervező és azo- nosuláskészság-kialakító szerepét. Ritkán sikerült egy látszatot olyannyira átláthatóvá tenni, mint ebben az esetben. Ha a társadalom döntő többsége csak a munkaerejét adhatja el, és annak termékét sem fizetik meg egyenértéken, akkor a leggörcsösebben puritán, aszkéta és hitelteremtő életvezetés sem képes tömeges méretű társadalmi felemelkedéshez vezetni. Ezért beszélhetünk ennek a magánmorálnak, amely tehát a „jó kilátások” osztatlan meglétét reklámozza, képmutató és áh szent jellegéről. A „mértékletességen” és „megbízhatóságon” alapuló számítás és si- kerkialakulálhatóság a tőkés- osztály számára nyújtott és nyújt felemelkedést, csak náluk működött társadalmi azonosságteremtő ösztönzőként. Ennek feltárása és leleplezése volt a marxi filozófia leg* jelentősebb teljesítményeinek egyike. Papp Zsolt (Következik: Az ideológia és funkciói.)
