Pest Megyi Hírlap, 1977. december (21. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-28 / 304. szám

1977 DE^EM^ER ?8 «SZERDA TV-IIGYCLŐ Dicséret. Dús ajándékko­sárhoz hasonlíthatjuk a tv ka­rácsonyi műsorát. Amint ab­ban megtalálható mindaz, ami ízlelő szerveinknek kedves, úgy ez a háromnapos össze­állítás is elénk tárta a látni­valók egész seregét. Tv-film, történelmi dokumentum, szí­nészi emlékezés, ilyen és olyan muzsika, a leghagyomá­nyosabb, egyben a legjobb ér­telemben vett mozi — min­den, de minden látható volt most a képernyőn, amelynek ilyetén való megtöltéséért egy csillagos ötöst kell odaítél­nünk a műsorösszeállítás fele­lőseinek. Akár a gyertyás ka­rácsonyfa mellől, akár a tálak s tányérok fedte asztal mel­lől, akár pedig foteljeink, ka­rosszékeink marasztaló ölé­ből pillantottunk kedves do­bozunk felé, rendre magán tartotta tekintetünket. Egysze­rűen nézni kellett a tv-t! Tö­redelmesen bevallhatjuk: ilyen gazdag karácsonyi mű­sort még soha nem produ­káltak a Szabadság téren. Kö­szönet és elismerés érte! Szombat. A legelső fenyőfa — ha nem tévedünk — szombaton délután villant fel. Akik előbbre jártak a díszí­tésben, a csomagok rakosga- tásában, bizonyára sokáig fog­nak emlékezni erre a majd szobamagas fenyőre, amelyet a nyugdíjasok műsorában, az Életet az éveknek című ösz- szeállításban láthattunk. S persze, nemcsak a szépséges fára, meg Bajor Nagy Ernő műsorvezető ünnepi köszöntő­jére, de a fa köré, mellé szer­vezett családiasán kedves ajándékműsorra is. A Csepel Művek Munkásotthonába is ellátogattak a műsor készítői, akiknek fölkérésére oly ifjon­ti jókedvvel fújták meg fa- és rézhangszereiket a régi mu­latságokra emlékező zenészek. Jókai-film. Ha csak iroda­lomtörténeti érdekesség is, de a szombaton és vasárnap köz­vetített Jókai-filmnek van egy Pest megyei vonatkozása. Ma­ga az író írja: „Tény az, .hogy 1861-ben egyszerre az összes magyarhoni tisztikar, mintegy 9000 férfi, leköszönt a hivata­láról, nem akarva a Schmer­ling által oktrojált osztrák összalkotmány keresztülvitelé­lében segédkezni. Én magam is ott voltam, ahol a haza és Pest megye legkomolyabb férfiai a tőlük elfoglalt Pest-megye- házi teremből az utcán végig­vonultak hosszú processzióban a Szózatot énekelve ...” E 9000 hivataláról leköszönt férfi egyike adta a mintát Harter alakjához, a viszony­lag keveset emlegetett Jókai- regény hősének a megírásá­hoz. A róla szóló könyv — amint azt most már a nézők is tudhatják — egy kevésbé ismert Jókai-portrét mutat be: a politikus íróét. A Sze­relem bolondjainak megírása Idején — az 1860-as évek vé­gén — ugyanis Jókai mind aktívabb résztvevője a köz­életnek (képviselő, három la­pot is szerkeszt), s így köz­vetlenül éli át a szabadság- harc után oly nehezen ocsú­dó ország megannyi gondját- baját, kissbb-nagyobb emberi tragédiáját, köztük a Harter- féle visszavonulás indítékait. Innen a történet hitele, és innen az a politikai frissesség, aktualitás, amelyet Hajdúfy Miklós rendezése oly termé­szetes egyszerűséggel közvetí­tett. Kiegyensúlyozott, min­den túlromantizálástól meg­óvott, szép filmet tárt elénk e történelmi témákban már amúgyis igen-igen jártas ren­dező. Rákóczi. S hogy ne csak a jobbnál jobb műsorfalatokról szóljunk, fűzzünk most né­hány megjegyzést a háromré­szes Rákóczi-filmröl, amely ugyancsak végigkísérte a téli ünnepet. Jót akartak-e félig játék, félig ismeretterjesztő film készítői is, amikor célul tűzték ki, hogy megelevenítik, bemutatják a Rákóczi-szabad- ságharc néhány különösen fontos epizódját, színhelyét. Igyekezetük azonban nem mindig volt sikeres, mert a história eseményeire, a törté­nelmi összefüggések megérté­sére vágyakozó nézőt túlzot­tan sok lovas és jelmezes föl­vétellel traktálták. Különösen az első rész volt megtévesztő, amikor jószerivel azt sem tudtuk, hogy a dali pár pisz­tolyok meg a lódingok között mit keres a műsorvezetői, kommentátori tisztet amúgy sem valami meggyőzően ellá­tó Koltai János. Később — szerencsére — mind keveseb­bet mutatták a gyöngécske színészi teljesítményt nyújtó és maszkját tekintve ugyan­csak illúzióromboló Kránitz Lajost (Rákóczi), és hason­lóképp ritkábban zendült fel a mesterkélt, inkább hangu­latromboló, mint hangulatkel­tő csatazaj, és több helyet ka­pott a történészi érv, az isme­ret. Bizony, az efféle história­idézést még tanulni kell a tv-seknek: a néző több szelle­mi izgalmat, s jóval kevesebb — nem ennyire időrablóan to­lakodó — látványt vár. Muzsika. Aki az ünnepek elmúltával végigpergeti magá­ban a látotttakat, feltehetően hosszabban elidéz egy átszel­lemült muzsikusarc, a méltán nagynevű karmester, Herbert von Karajan arcán. Maga a fölzendülő muzsika volt ez a Beethoven-szimfóniával együtt rezdülő tekintet — az ő ve­zénylését bizonyára még azok is vágigfigyelték, akiket eddig nem hódított meg a komoly zene. Ugyanígy a világhíres bécsi gyermekkar, a Wiener Sängerknaben kórus oly csi- lingelően tiszta éneke is a késő éjszakai fönnmaradásra késztette az előfizetők soka­ságát. A maga nemében pá­ratlan az ő énekművészetük: mintha valamennyien együtt születtek volna a szépséges muzsikával... Persze nemcsak határon túli zenét hallhattunk — dallamok keltek szárnyra itthon is, mégpedig Czigány György va­sárnap délelőtti műsorában, a Csak a derű óráit számolom című összeállításban. Petro- vics Emil népszerű személye köré fonódott elsősorban ez a műsor, s részben az ő szerze­ményeiből hallhattunk, rész­ben pedig az ő közreműködé­sével hangzott fel néhány — tehetséges ifjú zenészek által megszólaltatott — szám. Ked­ves, derűs, családias adás ke­rekedett ki ebből a közös mu­zsikálásból, amelyet itt-ott még kedvünkre valóbbá tett a komponista és. tanár emlé­kezése, vallomása. Mi a fon­tosabb számára: zenét szerez­ni, tanítani? Mikor melyikben leli inkább örömét. De egy­hez mindvégig tartja magát: úgy akar muzsikusokat nevel­ni, hogy — akárcsak ő — mindnyájan megőrizzék egyé­niségüket. Egyik kedves ta­nítványának szavaival: " mini­dig azon igyekszik, hogy kit- kit megerősítsen a bolondé- riáiban. Sok jó muzsikus ke­rült már ki így megerősíttet- ve az ő főiskolai műhelyéből... Voltaképpen a muzsika él­tette az ünnep másnapján ve­tített Sakk-mattot is, amelyet Seribe sikerdarabjából Mé­szöly Dezső és Fényes Sza­bolcs szabott át oly módon, hogy az a Zenés tv-színház soros darabja legyen. Kelle­mes, élvezhető munkát végez­tek — csakhogy mire ez a da­rab képernyőre került, a néző már oly mértékben kimerült, hogy jó, ha foszlányaiban em­lékszik arra, amit kedves do­boza a jelzett időben villog­tatott. Miként a pulykasültek­kel és a beigliváltozatokkal — úgy e nagyon gazdag vá­lasztékú tv-műsorral is torkig laktunk. Vagyis — kiküszö­bölve e fáradtság szülte kép­zavart — szemfájdulásig, fül­dugulásig. Köszönjük szépen, de most már jöjjön megint az a megszokott, szerényebb trak- ta: amihez néző- és hallószer­veink szokva vannak. Hogy azt ne mondjuk, amihez hoz­zászoktatták őket... Akácz László Eltemettél* Oiarlie CTiapliiat Charlie Chaplint, a világ filmművészeiének kiemelkedő egyéniségét, aki vasárnap haj­nalban 88 éves korában hunyt el, kedden helyezték örök nyugalomra a Corsier-Sur- Vevey-i falusi temetőben. A zuhogó esőben megtartott temetésén csak a közvetlen családtagok és a barátok vol­tak jelen és az angol király­nő képviseletében ott volt John Wraight, Nagy-Britannia svájci nagykövete. A temetésről Chaplin nyolc gyermeke közül csak Geraldi­ne Chaplin maradt távol, aki jelenleg Spanyolországban for­gat ★ Amikor néhány esztendeje a velencei Teatro Fenice szín­padán átvette a biennálé zsű­rijétől az életművét kitüntető aranyoroszlánt, már összefa- csarodott a körülötte állók szive. Egészen a háttérfüggö­nyig tolták kocsijában, majd egy hatalmas termetű ápoló ölben vitte be a színpadra, és megállította, mint egy bábot. Ezután nyílt szét a függöny, s a tömeg ünnepelte a moz­dulatlanul álló örökmozgót, Charlie Chaplint. Charlie-t. akinek az ormót­lan cipők, a lötyögő nadrág, a szűk zsakett és kopott ke­ménykalap jellegzetes külsősé­gei mellett elsősorban a moz­gása, a járása volt hasonlítha- tatlan. S ez a mozgás, ez a já­rás volt egyben művészetének egyik legfontosabb eszköze. Ö, hányféleképpen tudott ro­hanni. elbotlani, lehuppanni, vagy éppen megbillenteni va­lakit. Másvalakiről szóló gyászem­lékezésben illetlenek volnának ezek a szavak, de Charlie-hoz, Spencer Charles ChapHnhoz illőek. Ö a legközönségesebb mozdulatokat is bájjal, ele­ganciával csinálta, és minden mozdulatával az alkotást szol­gálta. Az alkotást, amely az ö esetében mindig egyértelmű volt az ember iránt érzett fe­lelősséggel, a kisemmizettek, elesettek iránti szeretettel, az ő igazságuk felmutatásával. Most hát, sok éves bénaság után, végképp mozdulatlan lett Charlie. De furcsa módon nem egy tolószékes aggastyán halálát látjuk, hanem azt a kortalan-kedves figuráét, aki megunva e földi világot, ameiy sok sikert és gazdagsá­got, de üldöztetést is hozott számára, egyszerűen átkacsá- zott a halhatatlanságba. Mert Charlie halhatatlan, az egyetemes filmművészet Mi- hatatlanja, aki nemcsak élet­művével, hanem annak hatá­sával is immár véglegesen a film klasszikusa. M. I. nr. .i i-p, •. » leli estek Iapioszecson 'Ahol a szünnap ismeretlen A szünnap a tápiószecsői Damjanich művelődési házban ismeretlen fogalom. Termei hetente hetven-nyolcvan órára telítődnek élettel, ami napi tíz-tizenegy órás nyitva tar­tást jelent. Azaz:'reggeltől es» tig egymásnak adják a kilin­cset, illetve a termeket a kü­lönböző klubok, szakkörök, amatőr csoportok. Itt van a könyvtár és a mozi, az öregek napközi otthona és a sportkör, az ÁFÉSZ nyulász- és méhész szakcsoportja, ez az otthona a Hazafias Népfront helyi szer­vezetének, a szakmaközi bi­zottságnak és a galambászok­nak is. Éppen ezért hihető az a számadat, hogy tavaly három­-■ ■■im Kiállítótermekben Tárlatok a Nemzeti Galériában Ellenőrizni saját értékein­ket csak akkor tudjuk, ha rendszeres kitekintéssel ösz- szehasonlítjuk képzőművé­szetünk teljesítményét más útkereséssel. A Nemzeti Galé­ria most a mai lengyel festé­szet eredményeit mutatja be; tanulságul. Mai lengyel festészet Az első benyomásunk, hogy félig szobrászat a festmények egész sora, annyi felületükön a domborítás, a plasztikai elem, sőt erősen színezett szo­borcsoportimitációkat is lát­hatunk festészet gyanánt. Ez mindenképpen érdekes, hiszen a festészet műfajának megújí­tása. Másrészt minden mű kezdeményezés, nem a régi sémák ismétlése. Ebben bátor, lendületes a lengyel képző­művésze.; ez karakterének lé­nyege. Szabad képzettársítá­sok okozzák a keni sokrétűzé- get, elcsúszva olykor a geo- metrizáció, máskor a horror irányába. Nem általános, de feltűnő két jelenség: a túlsá­gos ötletgazdagság és a pesszimizmus megnyilvá­nulása. A keserűség elfogad­ható egyes művekben, de a szemléletből száműzni szük­séges, s ez a lengyel képző- művészetnek nem mindig si­kerül. A képalkotó szenvedély hevességét sokszor nem éri el a kidolgozás tökélyének szán­déka, s ezen is szükséges kor­rigálni. Számunkra viszont a lehetőségek megragadásának gyors tempója az, ami irányt ad, hiszen képzőművészetünk­nek egyik terhe, hogy zsákut­cákból nem tudunk elég gyorsan kikerülni, nem sike­rült eddig megtalálnunk épí­tőművészet és festészet kap­csolatát, pedig erőink biztosí­tottak a szó anyagi és művé­szi értelmében egyaránt. Az egyes változatok a for­ma szélsőségeinek geometri­kus, természetelvű, sűrí.ett motiválásos, kiemeléses, fel- nagyításos pólusaihoz jutnak el, s ezen belül különösen Lu- komski, Brzozowski, Hasior, Stern, Gierowski törekvései izgalmasak, rokonszenvesek. Abban is példás a lengyel fes­tészet, hogy nem riad meg a szatirikus hangtól, józan kö­zépszer helyett vállalja a le­leplezést, a haragot, a szigo­rúságot. Nem kellemes a szépségeszmény, választ és változást sürget minden em­bertől a mai lengyel festmény a formák szabad asszociációi­nak széles skáláján. Segesdi György grafikái és szoborterve A Műhely sorozatban lát­hatjuk Segesdi György raj­zokkal előkészített és modell­ben is felállított tervét, mely- lyel az 1879-es szegedi árvíz­re emlékezik. Most érezzük igazán, hogy a Nemzeti Galé­ria ezzel a sorozattal valóban az új szépségek előkészítője. A művész is ellenőrzi önma­gát, figyelembe veszi a szak­ma és a közönség véleményét, mielőtt véglegesítené alkotá­sát. Így, amit most írunk: hozzászólás ahhoz, ami készül. Segesdi György olyan emlék­művet készít, amely nemcsak monumentum, hanem vallo­más a víz örök hullámmozgá­sáról. E vízszintes és függőle­ges, magasba emelkedő, eresz­kedő hullám az összes folyó, tenger közös teste. Élő erő, s ha zabolátlan, akkor: árvíz. Akkor nem az ember barát­ja, hanem átmenetileg ellen­sége. Az esztétikumot, az energiát, a lendülő mozgáskö- tegeket, a ritmikus párhuza­mokat elemzi Segesdi a víz szobrászilag megálmodott anatómiájában, s dialektikus ellentétként a > függőleges és hosszanti ritmust is érzékel­teti. A forma itt eszmét jelöl, különösen ha a függőleges, humanizált alakzatot örvé­nyesre módosítja, kissé meg­csavarja. így a szobor ön­áramlása gazdagabb, szerve­sebb, hiánytalanabb lesz. E változtatás növelné a mű szép­ségét, érdemes az ajánlaton Segesdi Györgynek elgondol­kodni. Tisztelet Rippl-Rónai Józsefnek Rippl-Rónai József művé­szete olyan élő híd, melyen Munkácsy öröksége és a mo­dern francia törekvések azon frissiben érkeztek a Nyolcak­hoz. Rippl gyűjtőlencse, su­gárzás, tájékozódási pont, ön­értéke mellett ilyen szolgála­tot is teljesít, fontos hivatást egy olyan korban, mikor az eszmény- és stílusváltás miatt a helyes irány megjelölése el­sőrangú tényező. A mostani tárlaton ezért nemcsak Rippl- Rónai önmagában is fénylő portréit — remek önarcképét és a hamuszürke megjelení­tésben sorsjelző Babits-arc- mást, sorozatát Piacsek bá­csiról — köszönthetjük, hanem olyan felismerésre bukka­nunk, hogy kompozícióinak nagyvonalú könnyedsége, sta­bilitása és eleganciája nem egyszerűen átvétel, hanem azonos szint és irány Matisse, Marquet törekvéseivel. Ez a gyors felzárkózás Rippl-Rónai teljesítménye, s ami lé­nyeges: képzőművészetünk minőségben és irányban köve­ti ezt a művekkel megvalósí­tott fényjelzést. Ez is döntő: a felismerés, az irányítás nem elméleti síkon, hanem a mű­vek gyakorlatában történt — ezért tiszteleg a Nemzeti Ga­léria, ezért tisztelgünk vala- mehnyien Rippl-Rónai József gyönyörködést és tanulságo­kat tartalmazó művészete előtt. Losonci Miklós Az előadások színhelye: a pávakör otthonosan berendezett klubja. százezer (!) ember fordult meg itt, vagy látta másutt a művelődési ház valamelyik együttesének produkcióját. — Az idei esztendő statisz­tikája sem lesz rosszabb — moftdotta a napokban Ofelia Sándor igazgató. — Az, hogy a tavasszal elnyertük a kiváló címet, még nagyobb vonzerőt biztosított intézményünknek a lakosság körében. Mindez bizonyít. Bizonyítja, azt, hogy helyesen jártak el a település vezetői, amikor — éppen tizenöt esztendővel ez­előtt — függetlenített vezetőt állítottak a művelődési ház élére. Bár addig sem panasz­kodhattak üres házakról egy- egy rendezvényen, de a mun­ka nem volt rendszeres, nem volt folyamatos. Most a ház egész tevékenysége a helyi igé­nyekhez kapcsolódik és a leg­különbözőbb érdeklődési körű emberek is megtalálhatják itt azt, ami őket leginkább érdek­li. Ezt a célt szolgálják a töb­bi között az ismeretterjesztő előadások is. Amíg korábban az ismeret- terjesztés — nemcsak itt, de másutt is — elsősorban egyedi előadásokra korlátozódott, ma sorozatok adnak tágabb kite­kintést, illetve biztosítják a dolgok közötti összefüggések jobb megismerését. Tápiószecsőn ezen az őszön hat előadássorozat indult. Va­lamennyi nyolc-nyolc előadás­ból áll, amelyek egy-egy na­gyobb témakört fognak át. Az ifjúsági munkásakadémia ke­retében például az ember és a munka kapcsolatára, összefüg­géseire kaphatnak választ az érdeklődők. Jogok és köteles­ségek a munkahelyen. Munká­sok és vezetők kapcsolata. Munkahelyi demokrácia. A munka és a tanulás kölcsönha­tása. Milyen kapcsolatban áll egymással munka- és életszín­vonal? Van-e szépsége a mun­kának. Ilyen és ehhez hason­ló kérdésekről hangzanak el az előadások, s követik azokat kö­tetlen viták. Család, otthon, társadalom a témája annak az előadássoro­zatnak, amelyet a helyi szövő- üzemben szervezett a művelő­dési ház. Család a változó vi­lágban. Népesedéspolitika. A család, mint politikai közös­ség. Milyen a korszerű ott­hon? Szabad idő, szórakozás, művelődés, a családban. A csa­ládvédelem jogi kérdései. Va­lamennyi olyan téma, ame­lyekkel a saját életükben is nap-nap után találkoznak a szövőüzemben dolgozó lányok és asszonyok. Ez egyúttal a biztosítéka is annak, hogy so­kan hallgatják meg szívesen ezeket az előadásokat, hiszen a maguk gondjaira, problé­máira kaphatnak választ belő­lük. És hasonlóan, az érdeklődé­si köröknek megfelelően állí­tották össze a nők akadémiája, a nyugdíjasklub és a helyi népfrontszervezet előadásainak tematikáját is. A hatodik előadássorozat egy új közösség számára készült. Ez az új közösség az október közepén alakult művelődési klub. Tagjai cigányok, elsősor­ban azok, akik már beillesz­kedtek társadalmunkba, s megtalálták helyüket a falu nagyobb közösségében is. A klub sokszínű programjában — színházi és mozielőadások, szó­rakoztató és táncos rendezvé­nyek, kötetlen összejövetelek mellett — helyet kapott az is­meretterjesztés is. Az emberi jogok védelméről, a társadal­mi együttélés szabályairól, a családtervezésről, a lakáskul­túráról, a tanulás emberformá­ló szerepéről hangzanak el előadások e kis közösségen be­lül. Aki legalább hét előadá­son részt vesz, azt júniusban ingyenes országjáró kirándu­lásra viszi a művelődési ház. Hosszúak a téli esték, korán sötétedik. Tápiószecsőn mégis rövidnek tűnnek, hiszen annyi­féle program között válogat­hatnak a nagyközség lakói, hogy szinte észre sem veszik az órák múlását. És így van ez jól. Prukner Pál 1 I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom