Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-11 / 265. szám

Ki tud többéi a Szovjetunióról? Sikeres járási döntő Szob-on tartották meg a KI tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő járási döntőjét, amelyet az MSZBT-tagcsopor­tok hirdettek meg a szocialis­ta brigádok, intézményi kol­lektíváik KISZ-fiataljainak. A járási döntőt helyi elő­döntők előzték meg, amelye­ken az üzemek, termelőszö­vetkezetek dolgozói és a fiata­lok nagy számban vettek részt. A járási döntőn nyolc csapat mérte össze tudását, a Szovjetunió történelméből, po­litikájából, művészetéből, gaz­daságából, sportjából össze­állított kérdésekre adott vá­laszaival. A vetélkedő győztese a szo­bi gimnázium négytagú csa­pata lett, amely a váci járás kulturális munkájáért felira­tú plakettet vehette át Tóth Alberttól, a járási pártbizott­ság első titkárától. A ’második helyezést a má- rianosztrai, a harmadikat a gödi csapat szerezte meg Tanácstagi beszámolók Ma, pénteken, este hat óra­kor négy választókerületben hangzik el tanácstagi beszá­moló: a 2. választókerület ta­nácstagja, Papp Sándor, a Gombási úti iskolában, a 35-é, B. Kovács András a Közgaz­dasági Szakközépiskolában, 39-é, Kovács Mihályné, a Fo­nógyár művelődési termében, a 43-é, Matz Gáborné a Mártí­rok útjai iskolában találkozik választóival. Játékokat vásárolt & brigád Gödön, a Béke úti óvodásaknak a MAHART budapesti hajójavító üzeme hajóács műhelyének 14 tagú, Széchenyi Ist­ván ötszörös aranykoszorús brigádja 300 óra társadalmi mun­káért kapott pénzből játékokat vásárolt. A kicsinyek boldogan fogadták az ajándékot. Rózsavölgyi Károly felvétele Műsorért — színes televízió Kiállítás, közös előadások A váci mezőgazdasági szak- középiskola kollégiuma Forra­dalmi témák címmel, csaknem 300 tanulót mozgósító vetélke­dőt szervezett. A döntőbe ke­rült négy csapat tagjai sajáto­san eredeti előadásban, forra­dalmi dalokat, jeleneteket, ver­seket, a színpadtechnika esz­közeit felhasználó, hatásos ké­peket adtak elő a Nagy Októ­ber jegyében. A színes televíziókészülék a legegységesebb műsort előadó második osztályosoké lett, aki­ket a diákság, a zsűri és a megjelent vendégek nagy taps­sal köszöntötték. A November 7. Kupa eredményei KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS: Tanuló lányok: 1. Géza kir. téri Gimnázium és Szakközép- iskola I. — fiúk: 1. Mezőgaz­dasági Szakközépiskola. Felnőttek, női: 1. Váci Hír­adás — férfi: 1. Szob, öreg- fiúk. RÖPLABDA: Női: 1. Szob Gimnázium — férfi: 1. Márianoszira. KÉZILABDA: Női: 1. Forte ifi — férfi: 1. Esze Tamás. SPORTLÖVÉSZET: Légpuska, úttörő: 1. Szabó Sándor (DCM) — férfi fel­nőtt: 1. Cseh Lajos (Dunake­szi) — női, felnőtt: 1. Fábián Béláné (Salíai). Kispuska,'* férfi: 1. Takács Kálmán (Sallai-csapat: 1. Sallai Imre laktanya. — női: 1. Szikszai Zoltánná (Sallai)-csa- pat: 1. Sallai Imre laktanyá. ASZTALITENISZ: Férfi: 1. Tamber Ákos (Izzó) — páros: 1. Vígh Albert—Fla- mich János (Szob—Nagyma­ros) — női: 1. Fézler Ilona (Vácduka) — vegyes páros: 1. Virágh István—Fézler Ilona (Vácduka). TOLLASLABDA: Női: 1. Járfás Lászlóné (Sal­lai) — férfi: 1. Sasvári Péter (mezőgazdasági). — Férfi pá­ros: 1. Keczer—Szőke (KAEV —Sződ). SAKK: Férfi: 1. Herczeg Oszkár (Vác). LÁBTENISZ: Férfi: 1. dr. Kovács Ferenc (Vácrátót) — páros: 1. Palik —dr. Kovács (Vácrátót). TERMÉSZETJÁRÁS: A Görgey emléktúrán — Kisinóc—Nagyirtáspuszta,— Nagybörzsöny—Vámosmiko- la útvonalon mintegy 160 em­ber vett részt, köztük a Gör­gey partizánzászlóalj parancs­noka, dr. Csohány Endre, va­lamint Kiss Károly és Nagy József, a zászlóalj tagjai is. Egy-egy állomáshelyen — Nagyirtáspuszta—Nagybör­zsöny — felidézték a II. világ­háború idején lezajlott esemé­nyeket, a zászlóalj tevékenysé­gét. A túrázók Nagybörzsöny­ben és Vámosmikolán virágot helyeztek el a partizánzászló­alj tiszteletére emelt emlékmű talapzatára. H. Edzett ifjúságért TömegsportverseuyeSc Gödön Befejeződtek Göd nagyköz­ségben a 60. évfordulóra meg­hirdetett tömegsportversenyek. A Tanács Kupa kispályás labdarúgást a gödi termelő- szövetkezet állattenyésztőinek csapata nyerte meg, a második a gödi tsz gépjavító, a harma­dik a beruházási dolgozók csa­pata lett. A sportszerűségi díjat az OVIT focistáinak adták. Pálvölgyi Jenő nyerte meg az asztalitenisz-bajnokságot, a második Almási László, a har­madik pedig Kovács István lett. A férfi páros győztese a Pataki—Vocsorka kettős. Tollaslabdában a férfiak kö­zött Tárnoki Endre, a női pá­rosban pedig a Makrai—Gaskó kettős bizonyult a legjobbnak. A sportversenyeket az Ed­zett ifjúságért mozgalom kere­tében bonyolították le. A mér­kőzéseknek másfél száz részt­vevőjük volt. VÁCI APROHIRDETESEK NŐI FODRÁSZOKAT FELVESZÜNK Vác környéki munkahelyekre szövetkezeti tagnak Jelentkezés: Vác, Vak Bottyán tér 6. Reggel 7 órától du. 15 óráig. Felvételre keresünk I Istállótrágya eLadó. — az alábbi munkakö- Helyszínre szállítom, rök betöltésére szállí- Takács Lajos, Vác, tási előadót, jogászt, | Papvölgy 5. üzemgazdászt, ellen- ----------------------------------­őröket, melegkonyhás 1980-ig vizsgázott Tra- üzletvezetőket. Je- . bant eladó. — Vác, lentkezés: Pest Vendéglátó Vállalat Igazgatósága, Vác, Széchenyi u. 19. Sze- mélyzeti előadónál. Szerelőakna és garázs Vác belterületén ki­adó. — Érdeklődés 16 órától 11—894-es tele­fonon. Pacsirta utca 21., du. 7a5-től. _______________ Vá c legszebb részén, Dunára néző panorá­más, beépíthető telek eladó. — Víz, villany van. — Érdeklődni és megtekinteni vasár­nap: Vác, Balázs Fe­renc u. 6. Farkas. Megnyílt a Nagy Október című kiállítás az iskola elő­csarnokában. Ilyen kiállítás, ilyen bőséges anyaggal, ilyen elrendezésben még nem volt az intézetben, de tudomásunk sze­rint, Vácott is aligha. Műgond, pontos meghatározások, kora­beli felvételek, hiteles vallomá­sok teszik a tárlatot vonzóvá. Első kísérlet, de jövőre már a nagyközönségnek szánt, bő anyag tanúsítja majd az isko­lában nevelő pedagógusok és az ott tanulók hozzáértő mun­káját. ★ A szakközépiskola irodalmi köre tevékenyen vett részt a Nagy Október megünneplésé­ben: a PENOMAH váci üzeme, valamint a' máriaudvari tan­gazdaság párt- és szakszerve­zeti bizottságának meghívásá­ra, műsorával emelte a meg­emlékező ünnepségek színvo­nalát és példamutató módon erősítette kapcsolatait a terme­lésben közvetlenül résztvevő üzemekkel. Az irodalmi kör a két üzem munkásfiataljainak kulturális kezdeményezéseit támogatja, és a jövőben közös előadáso­kat szervez, együtt a legtehet­ségesebb jelentkezőkkel. R. T. XXI. ÉVFOLYAM, 265. SZÁM 1977. NOVEMBER 11., PÉNTEK A községiek összefogásával Bővítik a vízisporttdepet Kiemelt szakosztály, olimpiai pontok Annak, aki Nagymaroson átutazik, biztosan feltűnik az s&M a félig kész emeletes épület, amely a községben a főút , ' ■ ** L 's / * mellett nőtt ki nemrégiben a földből. Közintézménynek lát­szik, amit sok-sok pénzért épít valamelyik vállalat. Ám, yV­ha a kíváncsi érdeklődik, bár­ki meg tudja mondani neki: a Vízisport Egyesület gazdago­dik egy épületszárnnyal. Nincs felvonulási épület, nincs fővállalkozó, alvállal­kozó: a nagyközség sportsze­rető lakói, az egyesület tagjai és támogatói hozzák tető alá társadalmi munkában az ed­zőtermet, hajójavító műhelyt is magába foglaló épületet. A terveket Villám Gyula ké­Illefalvi László, a nagyközségi pártbizottság titkára és Volentgr Tibor tanácselnök megszemléli az épületet. Heincz Mihály tanácselnök­helyettes kezében futnak ösz- sze a szervezés szálai. Első ízben Matheika János-díjat adtak át a város két pedagógusának A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóján első ízben adttek át Vácott a Pedagógusok Szakszervezete városi bizottságának alapítvá­nyát, a Matheika Jánosról el­nevezett díjat, a városi tanács épületében. A díszes oklevelet, a Mathei­ka János-életrajzot, a Blaskó János váci szobrászművész ké­szítette emlékérmet, valamint a pénzjutalmat két szakszerve­zeti társadalmi munkás kapta meg: Kováts Sándor nyugal­mazott iskolaigazgató, aki 1957 óta elnöke a helyi csoportnak, tagja volt korábban a Haza­fias Népfront városfejlesztési bizottságának, több, neveléssel kapcsolatos munkája megje­lent és kormánykitüntetést is kapott, valamint Laczkó Tibor, né, az Árpád úti Általános Is­kola nevelője, aki másfél évti­zede az iskolai szakszervezeti bizottság gazdasági felelőse; többször megjutalmazták lel­kiismeretes, gondos munká­jáért; a városi szakszervezeti bizottságban köznevelési fele­lősként tevékenykedik. ★ A díjátadás után beszélget­tünk Vásárhelyi Józseffel, a Pedagógusok Szakszervezete váci városi bizottsága titkárá­val, aki elmondta, hogy a díj alapításakor megszövegezett alapszabály értelmében, éven­ként két pedagógusnak adják át a díjat, kiemelkedő nevelői, szakszervezeti és tömegszerve­zeti munkássága elismerése­ként. Az MSZMP Központi Bízott sága 1972. júniusi, oktatáspoli­tikai határozatában a szak szervezeteknek is feladatává tette a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülését. A díjat arról a Matheika Já­nosról nevezték el, aki a Ta­nácsköztársaság idején a Váci Vörös Újság szerkesztője, a he­lyi direktórium tagja volt és mint pedagógus, a városi ta­nács művelődésügyi osztályá­nak vezetőjeként dolgozott a dicsőséges 133 napban, a pro­letárhatalom megerősítéséért. P. R. Az emlékérem két oldala szítette, természetesen szolgáltatás nélkül. Heincz Mihály tanácselnök­helyettes, az egyesület pénz­ügyeinek avatott intézője tá­jékoztatott az építkezésről. — Az egyesület sportolói feltétlenül megérdemelték ezt a jelentős fejlődést lehetővé tevő bővítést — mondotta. — Több mint negyven fiatal ka­jakozik itt versenyszerűen, de rajtuk kívül még 50—60 gyermek sportol rendszere­sen. A két főállású és három társadalmi munkás edzőnek is köszönhetően, valamennyi szép eredményeket ért el. Ez az or­szág egyetlen olyan szakosztálya, amely nem vá­rosban működik. Tagjai tavaly 31 olimpiai pontot szereztek, a hatvan egyesület közül, a tizenhato­dik helyen végeztek. Idén csak hat olimpiai pontot gyűjtöt­tek, mégis biztosan tartják a tizenhetedik helyet. Különö­sen büszkék első osztályú ver­senyzőikre. Krix Juditra, Nie- berl Károlyra és a válogatott kerettag Csecsei Sándorra. — Eddig is jól felszerelt volt az egyesület, a szép Du- na-parti épületükben még gyakorlómedence is van, de a mostani építkezés sok, még meglévő gondjától szabadítja meg az egyesületet — foly­ellen- tatta Heincz Mihály. — Két­száztízezer forintot fordítot­tak eddig az épületre, a pén­zért anyagot vásároltak. Száz­ezer forintot adott a tanács, a többit az egyesület gyűj­tötte, takarította meg évek során. Sajnos, a pénzforrások kimerültek, s már csak az el­ső szint befejezésére van mód, az azonban biztosan elkészül. ★ Aki már szervezett társa­dalmi munkát, tudja, milyen nehéz egy ilyen méretű épít­kezésben mindent úgy össze­hangolni, hogy zökkenőmen­tesen haladhasson. A község vezetői szívükön viselik a kiemelt sP°rtegyesület gondját, min­den tőlük telhetőt megtesz­nek, segítik az építőket. A rendes évi támogatásnál több pénzt viszont nem tudnak ad­ni, hiszen más, sok millióba kerülő, sürgős feladatot is meg kell oldaniuk. Ám, ahogyan szinte a semmiből, kinőtt a földből az épület, úgy bizto­san megtalálják a módot ar­ra, hogy jövőre teljesen be­fejezzék, amit elkezdtek. Jól vizsgáztak ismét a nagy­marosiak. Büszkék lehetnek az épületre, amely elkészülte után, csaknem kétmillió forinttal te­szi gazdagabbá mindannyiu- kat. írta és fényképezte: Grósz Sándor Anyakönyvi hírek Született: Balázs Zoltán és Voknát Judit: Norbert és Róbert (ikrek), Markovics Jó­zsef és Czerovszki Zsuzsan­na: Krisztián, Orgován Ká­roly és Lőrincz Mária: Krisz­tina, Kovács József és Kristóf Zsuzsanna: Zsuzsanna, Mé­száros Gábor és Bajna Gyön­gyi : Gábor, Baráth Károly és Gyetvai Rozália: Réka, Haskó Sándor és Petrohán Mária: Tamás, Homonnai Sándor és Piedl Mária: Csaba, Pápa János és Rajcsok Mária: Ri- chárd, Farkas Endre és Kő­halmi Zsuzsanna: Judit, Hor­váth István és Laky Zsuzsan­na: Balázs, Flamm iános és Nagy Sarolta: Gábor, Kucsa József és Kiss Éva: Éva, Maász Lajos és Bucsek Má­ria: Andrea nevű gyermeke. Házasságot kötött: Krénn Imre Csizmarik Zsuzsanná­val, Mikulási Béla Oláh Ág­nessel, Mároki Csaba Babinsz- ki Ágnessal, Simák Károly Bartók Gizellával, Juhász Ist­ván Salgai Annával. Vácott hunyt el: Bundzel Emília (Vác, Vak Bottyán tér). Ujfalvi Istvánné Müller Má­ria (Vác, Lenin út 26.), Bócz Gusztáv (Váchartyán), Máté Sándor (Püspökszilágy), Olli Józsefné Olli Erzsébet (Szo- kolya), Mészáros Ferencné Kenessey Katalin (Ráckeve), Táti Istvánné Mezei Piroska * (Nyírtas), Franyó Lajos Gyu­la (Vác, Dózsa Gy. u. .15.), Márton József (Szigetszent- miklós), Keleti Irén (Gödöllő), Horváth Józsefné Misnyovsz- ki Erzsébet (Vác, Somogyi u. 7.), Kollár János (Szókolya), Tuskó Mihályné Csáki Má­ria (Diósjenő), Arnold Ist­vánné Tömör Mária (Verőce­maros), Burger Sándorné Zrencsik Katalin (Vácduka), Bussai Anna (Vác, Rádi u. 44.), Molnár István (Kemence), Sata Gergelyné Román Vik­tória (Budapest), Kiss István (Dunakeszi), Soponyai István­né Bodor Margit (Dunake­szi). Köszönetnyilvánítás. Köszönetét mondunk a Büki Horgászegyesü­let tagjainak és mindazoknak, akik drága, jó férjem, édesapánk Drahony Sándor temetésén meg­jelentek. részvétükkel nagy fáj­dalmunkban osztoztak, sírjára ko­szorút és virágot helyeztek, özv. Drahony Sándorné és családja. Köszönetnyilvánítás. Köszönetét . mondunk rokonainknak, ismerő­seinknek, a Hallássérültek Kisegí­tő Iskola tanári karának és alkal­mazottainak. az I. sz. Cukrász­üzem és a váci MÁV Szertár dol­gozóinak, akik szeretett felesé­gem, illetve édesanyám temetésén megjelentek és mély gyászunkban osztoztak. — Horváth József és családja. ( I

Next

/
Oldalképek
Tartalom