Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-23 / 275. szám

Ankét a művelődési házban Ä fegyelmezett közlekedésért A biztonsági öv kevés A napokban közlekedési ankétot tartott a Kossuth Művelődési Központban a Magyar Autóklub ceglédi szervezete. Az ankétot Petress István, a Magyar Rádió ripor­tere vezette. Mivel a közle­kedés mindenkit érdekel, ért­hető, hogy sokan mentek el az ankétra, és kérdések sere­gét tették fel. Rossznak, vagy jónak mondható a hazai köz­lekedés? Hiszen az újságok és a rádió is nap mint nap se­regnyi balesetről ad hírt — így hangzott az első kérdés. A válasz: — A közlekedéstől nem sza­bad félni. Meg kell tartani a szabályait, és komolyan ven­ni a forgalomhoz való alkal­mazkodást. Az ENSZ statiszti­■ kaja szerint a háztartási bal­esetek száma ötszöröse a köz­lekedésinek. Hazánk több or­szágnál később lépett a moto­rizáció útjára és a közlekedő ember nem tudta követni a fejlődés tempóját. Hihetetle­nül gyorsan nőtt a járművek száma és ezzel nincsen arány­ban az utak építése, korszerű­sítése. Milliókba kerül egy- egy kilométernyi útszakasz. Az érdeklődők feltették azt a kérdést is, hogy miért nem szabnak szigorúbb feltételeket a gépjárművezető jogosítvá­nyok kiadásának? — Állampolgári jog a gép­járművezetés. Van, aki csak idősebb kópéra engedheti meg magának, hogy autót vá­sároljon és vezessen. Az uta­kon a defenzív vezetés ezért is fontos: alkalmazkodni kell és nem veszélyhelyzeteket te­remteni. Az idősebb és kevés­bé gyakorlott gépjárműveze­tők a jobbra tartás elvét kell, hogy vallják és az út szélén tanácsos haladniuk, helyet ad­va a gyorsabbaknak. — Miért nem lehet örökre elvenni a gépjárművezetői en­gedélyt azoktól, akik agresz- szív magatartásukkal az utak rémei, vagy az ittasan veze­tőktől? — Az emberekben van több-kevesebb agresszivitás — volt a felelet. — Ezen az ala­pon a járművezetők fele sem ülhetne a volánhoz. A közös­ségi szellemnek, a vezetés kul­turáltságának kell győzni az emberi indulatok felett. A kö­zösségi társadalomban az egy­máson segítés önkéntes, min­dennapi jelenséggé kell valnia A közlekedés: kényszerközös­ség. Egyszer eljut oda, hogy a benne részt vevőknek be .cell látniuk, hogy nem lehet — nem is tudnak —, csak tisztességesen közlekedni. Az ittas vezetés miatt bűnhődött emberek legtöbbje tanul a sa­ját kárán. A közlekedési fórumon szó esett a biztonsági övről és használatának fontosságáról. A tanulság mindenképp az, hogy az ember életét nem lehet csak a biztonsági övre bízni. Ez csak a sérülés veszélyeit csök­kenti. Többen kérdezték, hogy miért csak lakott területen belül helyeznek el trafipax se- bességtúllépés-mérőt? Többen a közlekedési jelzőtáblák el­helyezését kifogásolták. Ja­vaslatot tettele ésszerű megol­dásokra. Baldavári László Hasznos kezdeményezés Jogi tanácsadás Alig egyéves múltra tekint­het vissza a Hazafias Népfront városi bizottsága által szer­vezett ingyenes jogi tanács­adás. Ez alatt az idő alatt, minden hónap utolsó szerdá­ján, több mint százan keres­ték fel ügyes-bajos dolgaikkal a Dalmady Győző utcai iro­dát. Előfordult, hogy egy al­kalommal 18-an várakoztak sorukra az előszobában, átla­gosan azonban 8—10-en keres­ték fel panaszukkal, magyará­zatra váró kérdéseikkel a vá­ros valamennyi lakójának ren­delkezésére álló jogsegélyszol­gálatot. Megérkezett az engedély Átépítik a hidat Hat méter széles A Kőrösér Kárász utcai hídja évek óta sok gondot okoz a környék lakóinak. Különösen az új óvoda meg­építése óta vált egyre nyil­vánvalóbbá, -hogy a híd élet- veszélyes és átépítése nem várathat tovább magára. A városi tanács elkészíttette az új hat méter széles korszerű híd tervét, melynek megépí­tésére a szükséges engedélyek is megérkeztek. Cseresznye, meggy Elegendő oltvány Folytatják a telepítést A Nagykőrös és Vidéke Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, valamint a kert­barátok klubja az idén is szorgalmazza, hogy a zárt és a hétvégi kertekben minél több gyümölcsfát és szőlőt te­lepítsenek a tulajdonosok. Ez­zel kapcsolatban Pesti Dénes- nétől, a Borbási Faiskola nagykőrösi lerakatának a ve­zetőjétől érdeklődtünk a cse­mete gyümölcsfék . idei for­galmáról. — Az ősszel igen sok gyü­mölcsfaoltványt vásároltak a kisegítő gazdaságokban — mondotta. Elsősorban a cse­resznye-, meggy-, körte- és szilvafákat keresték a körö­siek. Még most is sok vásárló fordul meg a telepen, mert a fagymentes napokon folytat­ják a telepítést. A szükséges oltványok is beszerezhetők. A múlt. héten újabb szállítmány érkezett a telepre. UJ ÜZEM KOCSERON Tészta, lebbencs, tarhonya ÉVENTE EGYMILLIÓ TOJÁS Az eredményes melléküzem- ágakat fenntartó kocséri Üj Élet Termelőszövetkezetben a nyár elején, amikor olyan jól tojtak a tyúkok, hogy alig le­hetett a tojást eladni, felvető­dött a gondolat: tésztagyárat kellene építeni. Adottak a le­hetőségek, van elegendő tojás, a termelőszövetkezet jó búzát termel, amelyből finom .lisztet lehet őrletni, a tésztát hozzá­értő, ügyes kezű lányok, asz- szonyok készíthetik. Gondol­SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Minden Kinizsi-csapat vesztett Dunai Kőolaj— Nagykőrösi Kinizsi 6:1 (0:1). A Kinizsi mindegyik labda­rúgócsapata vereséget szenve­dett. Az első csapat Százha­lombattán a, következő össze­állításban játszott: Kocza — Várkonyi, Dénes (Balogh 70. p.), Labancz, Kaszap, Orbán, Szőke, Horváth (Szűcs a szü­netben), Kovács Z. II, Hajdú, Kovács T. Az első félidőben jó játék­kal egygólos vezetést szerzett a körösi csapat Kovács Z. I révén. Fordulás után — a pi­lisi mérkőzéshez hasonlóan — fegyelmezetlenül és rosszul játszott a Kinizsi és kilenc perc alatt három gólt kapott. Szőkét a játékvezető utánrú- gásért kiállította. Döntetlen volt várható, a súlyos vereség nagy csalódás. Dunai Kőolaj serd.—Nagy­kőrösi Kinizsi serd 4:2. Üllői ifi—Nk. Kinizsi ifi II 4:1 (2:0). Kinizsi ifi II: Tiger (Halász) — Marsa (Deák), Tóth Gy., Gyarmati, Kovács G., Abonyi L., Nagy, Vágó^ Pesti (Dudás), Papp, Dér. A hazai pálya előnyét sem tudta kihasználni a bátorta­lanul játszó körösi csapat, pe­dig helyzetük volt több is. Góllövő: Dudás. OKSZAGOS BAJNOKSÁG Bp. Spartacus ifi—Nk. Ki­nizsi ifi 2:0 (0:0). Kinizsi ifi: Tóth I — Daj­ka, Angyal, Józsa, Kovács L., Zöldi, Szabó, Gugyerás, Búz (Inges), Németh, Faragó. Jó mérkőzésen jó ellenféltől szenvedett vereséget a körösi csapat. JÄRÄSI BAJNOKSÁG Abony—Nk. Kinizsi II 7:0 (3:0). Kinizsi II: Holló — Bene, Kurgyis, Szendi, Száraz, Tóth S., Szécsény, Mohácsi, Pod- maniczki, Járó, Rákosi. Jó mérkőzésen kiütköztek az erőnléti hiányosságok. P. S. TEKEHÍREK NB III-as csapatbajnoki: Pénzügyőrök (Bp.)—Volánbusz (Nk.) 7:1 (2663—2226). Nk.: Dobos (309), Baloga 378, Balogh 373, Lóczi 400, Li­geti 347, Tóth 419 (1). Megvál­toztatott időpontban, a fővá­rosban játszott mérkőzésen remekül dobott az ellenfél. Megyei csapatbajnoki Ko- cséron: Törteli Tsz SK—Vo­lánbusz (Nk.) B 6:2 (2099— 2016), egyéni pontszerzők: Ló­czi (374) és Tóth (365). Ceg­léden: C. KÖZÉP B—Nk. Mé­száros Tsz SK A 6:2 (2342— 2175), psz: Harsányi (394) és Kovács (394). A Volán Kupa Budapesten megrendezett országos teke­döntőjére hat csapat volt hi­vatalos, közülük mindössze a nagykőrösi autóbuszosok vol­tak vidékiek. A Ligeti (352), Halász (375), Tóth (391), Ba­logh (322), Dobos (326), Tajti Gy. (339) összetételű körösi csapat a BKV-val 2105-2218- ra végzett és végül a negye­dik helyre került. A MAI PROGRAM Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 13 óra: Nagykőrösi Kinizsi—Ceglédi VSE (NB III) barátságos mér­kőzés. S. Z. ták, a boltokban szívesen fogják vásárolni a 6 és 8 to­jásos tésztákat. Az elgondolást tett követte. Szakértőkkel elkészíttették a terveket, egy évente egymillió tojást feldolgozó tésztagyárra. Először Nagykőrösön akartak a gyárnak házat venni, de az­tán célszerűbbnek látszott Ko- cséron. A malom mellett egy raktárépületet vásároltak meg, melyben minden egészségügyi követelménynek megfelelő -üzemet alakítottak ki. A hé­ten már meg is kezdték a pró­baüzemelést. A fehér köpe­nyes és főkötős asszonyok gyúrják, nyújtják nagy arany­sárga levelekké a tésztát, s ha megszikkadt, a különféle for­májú leveles és metélt tésztát szeletelik, majd nylon zacs- kókba_ csomagolják. A finom levestészta készítésénél min­den kiló lisztbe 8, a metéltbe, lebbencsbe, tarhonyába 6 to­jást tesznek. Az üzem vezetője, Bojtos Lajos elmondta, hogy a ter­mékekből mintát küldtek a Minőségvizsgáló Intézetnek, s annak jóváhagyása után indul meg teljes kapacitással a gyártás. Egyelőre tizennégyen dolgoznak a kocséri tészta­gyárban, de a teljes termelés megkezdése után 20—25-re növelik a létszámot. K. L. »•^líracLó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 275. SZÄM 1977. NOVEMBER 23., SZERDA Támogatás a kisegítő gazdaságnak Nagyobb táblákat alakítanak ki A város termelőszövetkeze­tei mind nagyobb gondot for­dítanak tagjaik háztáji gazda­ságaira — ez derült ki azok­ból a beszámolókból, melye­ket a helyi szövetkezetek el­nökei tartottak egy tanácsi végrehajtó bizottsági ülés kapcsán. Nem véletlenül vizs­gálták, hiszen ez a mezőgaz­daságban dolgozók megbecsü­lését, anyagi érdekeik elisme­rését és támogatását jelenti. Nem lebecsülendő az a nagy mennyiségű ter'mék sem, mely éppen a kisgazdaságokból ke­rül a család ellátásán túl köz- fogyasztásra. Jól ismerték fel ennek előnyeit a Mészáros Já­nos Termelőszövetkezetben, ahol a három korábbi közös gazdaság egyesülése után, alapszabályba foglalták a háztáji gazdálkodás felételeit is. Háztáji bizottság Rögzítették például a meg­alakított háztáji bizottság fel­adatait, s előírták: külön me­zőgazdászt kell alkalihazni a háztáji gazdaságokban folyó munka segítésére. Tavaly többször foglalkozott a terme­lőszövetkezet vezetősége is a támogatás eredményeivel, s fő feladatnak jelölte meg az alapszabály szerinti egységes eljárást. Ugyancsak tavaly együttműködési megállapo­dást kötött a termelőszövet­kezet az Állatforgalmi Válla­lattal, hogy ezzel is segítsék a háztáji és kisegítő gazdasá­gokban folyó sertéstenyésztést és a jószágok értékesítését. A közös területből összesen 535 hektárt mértek ki háztá­jinak, túlnyomó része szántó, melyen kukoricát termeszte­nek. Mód van arra, hogy az idős, járadékos és nyugdíjas tagok terményben vagy pénz­ben kapják meg a háztájiból származó járandóságukat: 6 ezer négyzetméternyi földre való jogosultság esetén a szö­vetkezet 13 mázsa májusi morzsolt kukoricát vagy ezer 600 forintot ad a tagok­nak. Az idén tavasszal a háztáji földek nagy részét táblásítot- ták, hogy gépekkel művelhes­sék meg. Az egész területen megfelelő volt a talajelőkészí­tés, a földek túlnyomó részén gépekkel vetettek, 110 hektá­ron vegyszerezték a kukoricát, 408 hektáron kultivátoroztak! Csőtörővei segítették ősszel a betakarítást, s elegendő vető­magról is gondoskodtak. Kertészet Minthogy a közös területből kimért földeken a szövetke­zeti tagok nem termesztenek zöldségféléket, hanem csak kis zártkertekben, az apró Vasasok a szegfűházban parcellákon géppel nem segít­hetnek. A szántást is csak ne­hezen tudják elvégezni a traktorokkal. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a szö­vetkezet nem támogatja a kertészeti termelést, hiszen kívánságra szállító járművek­ről gondoskodtak, s az idén például 43 ezer palántát adtak át a termesztőknek. Nagy gondot fordítanak az állattenyésztés megsegítésére is. A szarvasmarhát tenyésztő tsz-tagok legelőt kapnak jó­szágaiknak, s akik távolabb laknak, azoktól a gazdaság szállítja be naponta a tejet. Szeptember végéig összesen csaknem 2 ezer hektoliter te­jet szállítottak el a háztáji gazdaságokból. A sertéstenyésztést anyako­cák kihelyezésével segítették. Az Allatforgalmi Vállalattal kötött együttműködési szerző­dés alapján szeptember 30-ig 6 ezer 462 hízó és 1396 süldő felvásárlását és átadását szer­vezték meg. A kistermelők­nek a termelőszövetkezet 50 fillért fizet az 1 forint kilón­kénti nagyüzemi felárból. En- mek és a felemelt állami fel- vásárlási ár hatására a tava­lyihoz képest megkétszerező­dött a hizlalt sertések száma. $ hogy a'jövőben se csökken­jék, feltétlenül javítani kell a tápellátást, mely az év folya­mán bizony többször akado­zott. Nem kevés abrakhoz és ta­karmányhoz juttatták az idén aj háztáji gazdaságokat: szep­tember végéig több mint négy éa fél ezer mázsa abrakta­karmányt, és négyezer mázsa alomszalmát adtak el az ál­lattartóknak. Az év végéig to­vábbi 3 ezer mázsa abrakot és 6 ezer mázsa alomszalmát értékesítenek. Takarmány­burgonyát és cukorgyári ré­paszeletet is szállítanak a háztájikban állatot tartó gaz­dáknak. Mint az elnök el­mondta, a szövetkezet a jövő­ben szervezettebben, hatéko­nyabban .kívánja segíteni a háztáji gazdaságokat, s önálló háztáji ágazatot szerveznek. Nem új keletű az ilyen se­gítség a város másik közös gaz­daságában, az Arany János Termelőszövetkezetben sem. Szervezetten tavaly óta fog­lalkoznak ezzel, bár akkor munkájuk a sertésfelvásárlás támogatására korlátozódott. Emellett őszi árpát, kukori­cát és egyéb abraktakarmányt is értékesítettek a szövetkezet tagjainak. Ám felismerték: hatékonyabb a segítség, ha szervezett. Első lépésként ta­valy háztáji agronómust al­kalmaztak, s a háztáji és kisegítő gazdaságok munkáját megkönnyítő intézkedések összehangolása volt az idén márciusban megtartott egyik ülés témája. Felvásárlás Elhatározták, hogy felvá­sárolják a háztáji gazda­ságokban megtermelt állati eredetű termékeket, valamint zöldség- és gyümölcsféléket, továbbá megfogalmazták a háztáji és kisegítő gazdasá­goknak nyújtott szolgáltatáso­kat. Szabályozták a gyümölcs­felvásárlást, s úgy határozott a vezetőség, hogy csak olyan zöldséget és gyümölcsfélét vesznek át, melyet a szövet­kezet is termeszt. A közös munkából többet vállalók kedvezményes áron kaphat­nak legelőt és lucernát, de jutányos áron vehetik igénybe a itermelőszövetkezet gépeit és egyéb szolgáltatá­sait is. Az idén eddig 3 ezer 721 hízósertést vásároltak fel, két­szer többet a tervezettnél, s több mint ezer süldőt vettek át. Ez utóbbi fele csak az ígértnek, de ez azzal magya­rázható, hogy a felvásárlási ár emelése miatt a süldők átadá­sára szerződők a kedvezőbb ár .miatt inkább hízóként ér­tékesítik sertéseiket. Kedvező ez az Állatforgalmi Vállalat­nak is, mivel végterméket kap. Jelentős előrehaladást je­lentene — állapította meg az elnök, ha megoldhatnák a háztáji földek táblásítását, úgy, hogy az azonos növénye­ket termelők kerüljenek egy­más mellé. Ez lehetővé tenné az üzem által alkalmazott technológia bevezetését. Khim Antal Külföldön is ismertek Bélyeggyűjtők kiállítása Sorozaton: a felszabadulás útja A városgazdálkodási vállalat Kinizsi Pál szocialista bri­gádjának tagjai, Hegedűs József, Iíörtési Imre, Pálfi Ferenc és Kuss János az idén 100 óra társadalmi munkát végeztek. Je­lenleg a kertészet új szegfűházának fűtését szerelik társadalmi munkában. Varga Irén felvétele Az utóbbi esztendőkben fo­kozott mértékben növekszik Nagykőrösön a bélyeggyűjtők száma. Több szakkör szervező­dött. Már az iskolákban is van­nak bélyeggyűjtő csoportok, melyek a fiatalságot erre a sok ismeretet, tanulságot nyújtó, kellemes és hasznos időtöltés­re nevelik. A bélyeggyűjtő szakkörök sorában figyelemre méltóan eredményes munkát folytat az ÁFÉSZ dolgozóinak 50 tagú szakköre, melynek Mester Já­nos a titkára. A szakkör va­sárnap az ÁFÉSZ központjá­ban kiállítást tartott, a tagok legszebb bélyegeiből. A leggazdagabb Mester Já­nos gyűjteménye volt, aki az olimpiai játékokról kibocsátott hazai és külföldi bélyegeit ál­lította ki, s bemutatta a Ma­gyar Posta hazai tájakat ábrá­zoló levelezőlapjait is. Gyűjte­ményével nemcsak hazai kiál­lításokon nyert oklevelet, ha- nepi japán és NSZK-beli kiál­lításokon is sikerrel szerepelt. Fekete Ferenc az űrkutatás­ról kiadott bélyegekből muta­tott be szép kollekciót. Balogh Sándor hazai és külföldi bé­lyegritkaságok mellett kiállí­totta bélyegekben az ország felszabadításának útját: Batto- nyától.— Nemesmedvesig. Mikus József 80 darab, macskákat ábrázoló hazai és külföldi bélyeget mutatott be. Varga István gazdag anyagá­ban az olimpiai játékokról, fő­leg a tokiói olimpiáról megje­lent bélyegeit állította ki. Cseszek József a halakat áb­rázoló, érdekes hazai és kül­földi bélyegeit mutatta be. Istári László macska- és ku-' tyaképeket ábrázoló, szép bé­lyegekkel szerepelt. A kiállítók többsége már számos hazái bé­lyegkiállításon nyert dicsérő oklevelet, s mostani kiállítá­suk is növelte korábbi sikerei­ket. A kiállításnak számos lá­togatója volt. K. MOZIMŰSOR Fehér hajó. Színes, magya­rul beszélő szovjet film. Elő­adások kezdete: 5 és 7 óra. KISKÖRZETI MOZI AZ ARBÖZI ISKOLÁBAN Budapesti mesék. Magyar film. Előadás kezdete: 7 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom