Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

Evilági otthonteremtés

Beszélgetés Király Istvánnal

A marxista esztétika és irodalomtörténet újabb eredményeire támaszkodva a ’60-as években megérett egy új, minden eddiginél teljesebb és differenciáltabb, az életmű minden részletét kibontó, korszerű Ady-szintézis szükségessége és lehetősége. E korszerű marxista szintézis megvalósulása elválaszthatatlanul összekapcsolódik Király István akadémikus, egyetemi tanár munkásságával, azokkal az új szempontú, és hangsúlyosan a művek esztétikai elemzésére támaszkodó kutatásával, amelyeket Ady Endre című monográfiájának 1970-ben megjelent kétkötetes első része tett ismertté.

• Évtizedes kutatómunka eredményei, tanulságai alapján, és úgy is, mint szenvedélyesen elkötelezett köz, életi ember, miben látja Ady életművének mai érvényességét, legfontosabb üzenetét a ma embere számára:

— Ha Ady Endre életművének mai érvényességéről beszélünk, akkor — úgy vélem — a lehetséges magyar huszadik századról beszélünk olyan feladatokról, amelyeknek megoldásán ma fáradozunk, s holnap is fáradoznunk kell.

A huszadik század mindenki számára új és alapvető kérdéseket tett fel, s Magyarországon Ady Endre keresett választ először emberként, magyarként a kor nagy kérdéseire. Az egyik ilyen alapkérdése századunknak a nemzeti kérdés. Ady életművéből az emberiségben gondolkodó huszadik századi ember válaszát ismerhetjük meg, azét az emberét, aki a nemzeti és nemzetközi, a patriotizmus és internacionalizmus egységét elsőként valósította meg a magyar költészetben. Mert két irányból nézte Ady ezt a kérdést. Nézte a nemzetközi felől, s nem véletlen, hogy világképének egyik sarkalatos eleme volt a szakítás mindennel, ami partikuláris, ami provinciális, ami — visszahúzó értelemben — magyar. De nézte és tudatosan nézte Ady ezt a kérdést a nemzeti felől, pontosabban az emberiség felé is, s tudta és vallotta, hogy a magyarság szükség és érték az emberiség, s az emberiség csillagok felé vezető útján. A másik, ezzel szorosan összefüggő válasz Ady Kelet-Európaisága. A századelő Magyarországa peremvidék volt, perem, vidéke a társadalmi fejlődésnek. Ebből a peremvidéki létből magyarázható Ady lírájának olyan kulcskérdése, mint a megkésettség, annak tudata, hogy Minden, minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság már. A vidékiség, a falusiasság, az ázsiai- ság elleni harc ezért jut kiemelt szerephez költészetében. (Érdekes felfigyelni arra, hogy később József Attila költészetében is meghatározó elemként bukkan elő a külvárosi motívum, a peremvidék-tudat prole- tárváltozata például a Külvárosi éj. az Elégia, a Város peremén című versekben.) Ez a peremvidékélmény azonban nem gátja, sokkal inkább emelője az öntudatnak Adynál. Hiszen a peremvidék kilátópont is egyben, egyszerre tekinthet előre és hátra. Ebből a sorsból fakad a sajátos, adys dac, a Végek öntudata, de a távolabb látó, tudatos népi-demokratikus forradalmár is ebből a sorsból nő fel. Erről a magaslatról pillantva szét tud testvériesülni a tágabban vett peremvidékkel: Kelet- Európával, s tud igazán európai, egyetemes költőve is válni. S ezzel lényegében elérkeztünk Ady harmadik érvényes emberi válaszához: az ember, a morális lény a huszadik században csak forradalmárként, nem csupán politikai, hanem emberi értelemben vett forradalmárként viszonyulhat kora valóságához. A mindegy-emberséggel, a pesszimizmussal. közönnyel, a kívülmaradó arisztokratizmussal szemben a mégis- emberség vállalását hirdeti Ady. Nem naiv illúzión izmus ez a mégis- morál; megszenvedett, tragikus optimizmus ez, a kétségbeesés, a fenyegetettség és bizonytalanság sza- kadékai felett átívelő egyetlen deszkaszál, az egyetlen tisztességes emberi magatartás lehetősége, hogy ne adjuk fel az ember Szépbe-szőtt hitét. Több ez a magatartás az elvont moralizálásnál, itt jut érvényre a közösségi ember felelősségérzete, a Mában élni a Jövőért öntudata.

• Tudjuk, hogy Ady már életében, majd jó ideig halála után is döntő hatást gyakorolt költészetünkre, az elmúlt évtizedekben Inkább József Attila volt a példa és a mérce. Menynyiben lehet termékenyítő ma Ady költői öröksége?

— Irodalomtörténeti közhely, hogy Petőfi—Ady—József Attila életműve a magyar költészet elevenen ható fő vonala. Ez idáig azonban a hangsúly jobbára az eszmei folytonosságra, az elkötelezett, forradalmi magatartásra

ban, Latin-Amerikában nőttek és nőnek — döntően a Mindenség-hiány, a Teljességakarás, egyáltalán a Kozmoszban való gondolkodás evilági- sága jellemzi, valamint a szoros kötődés a nem elvont, hanem konkrét Emberhez, emberiséghez. Mély történeti elkötelezettség, szenvedélyes közösségi kötődés hatja át, szemben a különféle individuális, irracionális utakkal. Tehát: gondolkodói felelősség, művészi felelősség a lehető emberi jó megvalósításáért. Az Ady- líra világirodalmi jelentőségét elsősorban abban fogalmazhatjuk meg, hogy az elsők között alkotta meg magas esztétikai színvonalon itt, Kelet-Európábán azt a költészetet, mely máig egyedüli életképes alternatívája az individualista polgári költészetnek.

• Készül és várjuk az Ady-mo- nográfia második, az utolsó pályaszakaszt feldolgozó részét. Miben tudná Király István e — talán legfontosabb — pályaszakaszra vonatkozó kutatásainak eredményeit összefoglalni?

— Az Ady-líra csúcsának valóban joggal tekinthetjük a világháborús évek költészetét. Ezekben a köteteiben jut el a költő egyetemes magaslatokra. E kötetekben teljesedik ki tragikus optimizmusa, mely egész költészetének csúcsa. Míg könyvem megjelenő első részében azt próbáltam megmutatni, hogyan jut el Ady a kiteljesedett otthontalanságig, majd kiteljesedett otthontalanságból hogyan próbál kitömi egyrészt a társadalmi-politikai feladatvállalás változatain, másrészt — tévesztett módon — az istenkeresésen keresztül; a második részben az elidege- nedettséggel szemben győzedelmeskedő otthonteremtés gondolata kerül a középpontba. El kellett jutnia ehhez Adynak, hogy leírhassa, a végesség: halhatatlanság / s csak a Máé a rettenet, s nem véletlen, hogy éppen az első világháború mindent kizökkentő, minden Voltat összekuszáló iszonyata, tébolya idején. El kellett jutnia ehhez a gondolathoz annak a költőnek, aki oly mélyen élte meg az életet, akit oly mélyen foglalkoztatott az ember sorsa a huszadik században. S hogy ehhez eljuthasson a költő, természetszerűen el kellett jutnia az aktuálpolitikától a világnézetig. Azaz el kellett jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy az ember nem lehet otthontalan, nem lehet idegen végérvényesen saját világában, hogy várja az Embert víg célja /a Piros, tartós öröm. S ha az ember természettől fogva nem otthontalan, akkor megvan az igazi, evilági otthonteremtés lehetősége.

Pete György

ADY ENDRE

'Ady Eridre:

Ne lássatok meg

Ne adjatok rám aranyos palástot, Nem kell a gyémántos korona,

De vigyétek a víg csörgő-sapkát is S tarka köpenyeg sem kell soha.

Szürke-országnak vagyok a királya, Láthatatlan trónom nekem ragyog, Amíg nem láttok, nem ékesíttek, Nem rubrikáztok, addig: vagyok.

Beck Ö. Fillöp portréja a költőről

Ady Endre:

Jóba, a kőförő J

| óba, a kőtörő, éhesen ődön- gött a városban, hol havas tetőkön zászlók lengedeztek. Sebes, kék, bütykös ujjait káromkodva ropogtatta, s ment, amerre az emberek siettek. Egyszerre a kastély aranyos kapuja előtt állott sok emberrel együtt Jóba. A cifra kapun tódult be a nép, s Jóba azt hitte, hogy álmodik, ö is bemehetne a virágok és szelíd őzek közé? Micsoda boszorkányság ez ezen a furcsa téli reggelen? Elnézte, ó, hányszor ő már mesz- sziről, alázattal ezt a csodakertet. És ejnye, bizony ott bent cigányok muzsikálnak. Új és új emberek jöttek, rongyosok is. Jóba állott a kapun kívül nagy, beteg, tehetetlen bámészkodással. Egy sereg rongyos száguldott el mellette. Egyik megnézte Jóbát, s száguldóban reá kiáltott.

— Nini, a csegei Jóba, hé Jóba. Gyere, ha magyar vagy te is.

Jóba majdnem vidáman megmozdult. Bemegy ő is, mert a Kossuth-nótát hallja. Bencsi legény volt, aki hívta, s az is csak kőtörő. Valami nagy dolog lehet ott bent. Ohé, a grófi kastély beereszti a rongyosokat is íme. Jóba is szaladt, amerre a bencsi legény robogott a pajtásaival. Éppen a tornyos palota elé. Zengett, harsogott a nagy kert: a népek énekeltek. A palota ablakaiból barátságos, szép arcok mosolyogtak. Ez egy kis mennyország, vélte Jóba. a kőtörő, s hátát süttette

a nappal. A hó szikrázott és olvadt. Pirosodtak a fülek, s a cigányok nem fáradtak. Néha éljenek harsogtak, s kendőket lobogtattak kalapos, városi asszonyok. Jóba, a kőtörő, szédült, mintha erős pálinkát ivott volna. Éljen- zett ő is, kacagott, dúdolt, csak néha nyögött. Egyébként ők is leghátul szorongtak, a rongyosak. Jóba mosolygósán ismert meg közülük sokat. Bencsi árokásók, lápfalui kosárkötők, vadági zsellérek, kósza napszámosok, kenyérfélén kőtörők. Ezek mind önkéntelenül egy seregbe verődtek, így tavasz előtt, februárban föl- jajdulnak az alvó faluk. Már nem bírják az emberek tovább a telet, s mint az álomjárók, szállingóznak be a városba. Nem tudják, miért mennek oda. de mennek. Ott szép házak vannak, pénz, drága holmik, munka, kenyér. Hátha! És jönnek, a sápadtak, a keserűek, a rongyosak, a kiéhezettek jönnek. Így jöttek a bencsiek, a lápfaluiak, a vadágiak és a többiek. így jött be a városba Jóba is, ki most nótázik, mint egy részeg. Majdnem sírja a nótát a cigány után: Kossuth Lajos azt üzente.

alól az egész tépett, aszott, rongyos had. Éljen a haza! — kiáltja a bencsi kötörő. Elöl az urak is ezt kiáltják. Az ablakokból visszarikoltják. Éljen a haza, a haza. Jóbának könnybe lábad a szeme. Majdnem elindul, hogy megöleljen sorba mindenkit. Éljen, éljen a haza! s most mind, itt vagyunk, egyformán, a gróf kertjében. Éppen ilyet álmodott nemrégen, mikor majdnem elpusztult. Jóbának még most is gyulladt egy kicsit a tüdője. Ezelőtt öt nappal tápászkodott föl a forró szalmazsákról, ahol hetekig kínlódott. Még mindig mintha nagy késeket mártanának itt— ott a testébe. A rongyai is vékonyak, silányak. És hamar megzavarodik még Jóba. Mellé áll a nagy sokadalomban, lármában egy vadági zsellér.

— Rossz bőrben vagy, szomszéd.

D

HM __ ~

Borsos Miklós illusztrációja

Alig értik egymás szavát a cigánytól, a nótától, a nagy rival- gástól. Egy kicsit részege mind a kettő ennek a különös sokada- lomnak.

— Dög voltam, szomszéd. Már el akartak földelni. Jobb is lett volna. Nálunk nincs munka. Nyavalyás is volnék a dologra. Csak éppen hogy bejöttem szétnézni a városban. Vadágon is így van? Az asszonyom is hulla. Az is két hét óta nyavalyáskodik.

— Hát a gyerek?

— öt. Én legalább nem tudok enni. Nem is kívánom az életet. De azok tudnak. Mit csináljon az ember? Hát mondjad, szomszéd.

Hirtelen elönti őket egy széles zsibongás. Mindenki éljenez, kiabál. Az ablakban áll a fiatal gróf. Súgja tisztelettel a vadági zsellér:

— ö lesz a követ az apja helyett.

Keveset, de ó, szépeket mond a gróf. Szabad és boldog legyen az ember. Mikor bevégzi, a városi asszonyok megint kendőket lobogtatnak. Jóbának megint könnyes a szeme. Azután kiterelik őket a parkból a szolgák. Dél el is múlt. A cigány nótáját még sokáig hallják: Kossuth Lajos azt üzente.

Dúdolt, lelkesedett Jóba az utcán. Ketten ballagtak a vadági zsellérrel. Egyszerre azonban dideregni kezdett Jóba:

— Így nem mehetek haza, így nem lehet. Egy kenyeret ha vehetnék. Veszek kenyeret, húst, veszek.

V

alami nagy változást érzett a világban Jóba. Ez a különös délelőtt. A grófi kert, a gróf, a muzsika, a sok éljen. Együtt mindenki, urak és rongyosak. Kell, hogy

*

l

esett, és nemigen foglalkoztunk e fő vonal esztétikai sajátosságaival. Ennek következtében elsikkadt, pontosabban nem tudatosodott eléggé egy lehetséges esztétikai irányzat folytonossága. Jellemző például, hogy József Attila első Ady-élménye a Halottak élén című kötet Adyja, s érett költészete éppúgy elválaszthatatlan attól, ahogyan József Attila érett köl. tészete nélkül nem érthetnénk pontosan Juhász Ferenc, Nagy László költészetét. Ezt végiggondolva nyilvánvaló, hogy Ady költői öröksége folyamatosan hat lényegi tartalmaival ma is, mégha ezt nem is értékeljük közvetlen hatásként. Pedig ennek az esztétikai folytonosságnak a feltárásán, tudatosításán keresztül világosabban láthatnánk a magyar líra valódi hozzájárulását a világ költészetéhez. Nálunk máig divatos egyfajta kulturális kisebbrendűségi érzés, miszerint újat csak a világ adhat nekünk, mi nem adhatunk újat a világnak. Eszünkbe sem jut, hogy tovább vihetjük, tovább teljesíthetjük az egyetemes gondolkodás, művészet eredményeit, pedig erre — sok más mellett — éppen Ady költészete a nyilvánvaló példa. Sokáig csak azt hangsúlyozták az esztéták, hogy — megkésve ugyan, de nálunk úttörő módon — Ady is csatlakozott a szimbolizmushoz. Ez részben igaz, de ez a kevésbé lényeges. Arról azonban kevés szó esik — pedig ez a döntő —, hogy Ady is tovább vitte, de egy sajátos, kelet-európai lírai realizmus irányába. A késői Ady már nem szimbolista, de nem is expresszionista. És ez a sajátos lírai realizmus folytatódik József Attila, Juhász Ferenc, Nagy László költészetén keresztül napjainkig.

• Mivel lehetne röviden jellemezni ezt a kelet-európai lirai realizmust, s miben fogalmazható meg az Ady-lira egyetemes jelentősége?

— Ha egyetlen szóval kellene jellemezni ezt a — hangsúlyozom — huszadik századi lírai realizmust, elsőként a gondolatiság szó kínálkozna. Mert ezt a lírát — amelynek rokon hajtásai szintén a peremvidékeken: Kelet-Európábán, a Szovjetunió-