Pest Megyi Hírlap, 1977. november (21. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-20 / 273. szám
ÄVAWV.V.W.V.W>w.-.>v.^:«o •íSS 1977. NOVEMBER 20., VASARMAP xJÍMap Válunk — többet az átlagnál Pest megyében 1970-ben 8247 házasságot kötöttek, s 2080 anyakönyvezett igent tett érvénytelenné a bírói szó. Pest megyében 1976-ban 8961 emberpár jelentette ki az államigazgatás megbízottja előtt, hogy társa kíván lenni a másiknak, s ugyanebben az esztendőben 2599 házasságot bontottak fel hivatalos úton. Egy évtized alatt a megyében az esztendőnként megkötött házasságok harminc százalékkal növekedtek. A válóperek gyarapodása ugyanilyen szemszögből nézve hatvan százalék. Jobb a kabarénál Biztatnak a gyárban, ha a csengetésre nem nyitnak kaput, jó alaposan verjek rá a behúzott zsalukra, Ilona ugyanis éjszakás, lehet, hogy alszik, de már tud rólam. Ügy teszek, mintha csak bóklásznék a dunakeszi Szent István úton, s mert a csengetésre senki sem mozdul, a kapott tanácsnak megfelelően püfö- löm a zsalut. Néhány járókelő gyanakodva néz rám, szerencsémre Barna Ilona kikiált: rögtön. Így jutok beljebb, miközben bocsánatkérés félét mormolok, fölvertem az álmából ... Barna Ilona huszonnyolc éves, a Gyümölcs- és Főzelékkonzervgyár betanított munkásnője, zárógépet kezel, elvált, egy gyermeke van, e házban szüleivel lakik, vagyontalan. Adatlapok szokványos rovataiba kerülnek ilyesfajta tények, s bár meglehet, fontosak, de csak a statisztikai átlagolás miatt. Jellemezni nem jellemeznek egy embert, mert annyi mindenkire jellemző az, hogy elvált, vagyontalan, egyedül nevel gyermeket... Azt már sokkal inkább egyedinek, csak Barna Ilonára jellemzőnek foghatjuk fel, hogy a válókeresetben, amit 5 adott be, lemondott asszonyneve használatáról. Nem félt a cifra helyzettől; lánynévvel és gyermekkel. Akt mindig méricskél, ehhez mit szólnak, arra mit mondanak mások, egyetlen önálló lépéstől is idegösszeroppanást kap — mondja. Határozottság, bátorság lakik ebben az asszonyban, s ez azért fontos alkotóeleme egyéniségének, mert máskülönben, például munkakönyvét látva, sok mindent feltételezhetnénk róla. Azt, hogy vándormadár; nem volt képes barátságot kötni munkakörök féltucatjával. Hiszen adott el rövidárut, műanyagot préselt, dolgozott bérszámfejtőként, futószalag mellett ingeket varrt, azaz kacskaringók kusza bokrai állnak mögötte, míg éppen most négy éve, horgonyt vetett a konzervgyárban. Előző helyeit azért hagyta ott — így indokol —, mert emberi önérzetét sértették meg, s mert amit követeltek tőle, az nem találkozott össze javadalmazásával, most viszont jól érzi magát. Ez a háttér már sejtet valamit arról, miért nem tűrte házasságában azt, amit sok asszony tűr; az italt, a bódult esték utáni fogadkozást, ígérgetést. Pontosabban: egy ideig ő is tűrt, mert remélt. Amikor azután látta, a reménynek itt nemhogy ágyása, de cserépnyi földje sincsen, beadta a válókeresetet. Ami és ahogyan történt ezután, minősítése szerint jobb a kabarénál. Férje — józanul — ötven szál szegfűből kötött csokorral várta műszakváltáskor a gvárkaounál. s másnap — ittasan — vállával szakította be az asszonyt óvó zárt ajtót. Egy évig jártak egviitt házasság előtt, s jól megértették egymást. Semmi sem mutatott arra, hajójuk valaha is zátonyra fut, mígnem férje elunta a forintok beosztogatását, s fölhagyva eredeti foglalkozásával — vasúti forgalmi tiszt volt — magára ötlötte a pincérkabátot. Ez volt az a pillanat, amikor megmozdult alattuk a föld, bár ő nem érzett belőle semmit. Sőt, örült a gyorsan duzzadó jövedelemnek, s ha embere szájából néha az alkohol szaga csapta meg, azzal biztatta, vigasztalta magát, ilyen munkakörben elkerülhetetlen. Amikor észbe kapott, már késő volt, az ital elébe került a fontossági sorrendben, azután megelőzte a gyereket is; egyeduralkodóvá lett. Barna Ilona nyolc évig élt férjes asz- szonyként. öt év zavartalanul telt el, három esztendő gyomrot szorító remegésekkel. Az öt több, mint a három. S mégis, mivel az élet nem számtani művelet, összeadás vagy kivonás, a három fölébe kerekedett az ötnek, maga alá gyűrte, megsemmisítette Egy esztendeje váltak el, s Barna Ilonának nem maradt semmi, ami közös életükre emlékeztetné. Ügy megyek el mellette, mint eav idegen mellett — közli közömbösen, nem fölvett pózként ható nyugalommal A volt férj — helyben dolgozik ő is — rendesen fizeti a gyermektartást, de nem él a láthatás lehetőségével. Azaz, egyszer megpróbálta. Éjjel tizenegykor csöngetett be, a lányom, a lányom, ezt hajtogatta; alig állt a lábán. Ilona édesanyja, aki kiment kaput nyitni, elzavarta. Harminchét tanú Részlet a válókeresetből, melyet három gyermeket nevelő asszony — 39 éves — nyújtott be: „Kérem tanúként meghallgatni X. italboltvezetőt, akinél férjemnek kétezer forint adóssága van, s aki ezért a további italkiszolgálást számára megtagadta... Y. lakost, szomszédomat, aki gyermekeimmel együtt több ízben befogadott, amikor férjem kiüldözött lakásunkból... Z. főművezetőt, férjem munkahelyi főnökét, aki több esetben műszakkezdéskor hazaküldte, mert italosán jelent meg a munka fölvételére... A. körzeti megbízottat, aki hivatalosan három esetben figyelmeztette férjemet hangoskodás, a köznyugalom zavarása miatt, B. doktort, körzeti orvosunkat, aki sok esetben kezelt áldatlan családi állapotaink miatti idegkimerültséggel ...” A bíró: a bontóper kezdeményezője 37 tanú meghallgatását kéri, itt valójában már nincs mit felbontani, itt nemcsak az életközösség, hanem a házasság bármiféle jegye föllelhetetlen. Az ügyvéd: őszintén sajnálom, nem adhatok semmiféle felvilágosítást, megértheti, a házassági bontó- per magánügy. Beírták a nagykönyvbe Ezzel a gúnyoros felkiáltással fogadják az ifjú házast a sorstársak, persze, a férfiak. A nők nem szoktak a házassággal viccelődni. Amit túlzás lenne úgy értelmezni, komolyan veszik valamennyi esetben a — a nagykönyvet. Pest megyében minden tizedik házasságnál a házasfelek egyike még nem töltötte be a huszadik életévét, s száz házasságkötésből öt olyan van, ahol sem a férfi, sem a nő még nem múlt el húszéves. Tavaly 721 olyan nőnek jegyezték be személyazonossági igazolványába családi állapotaként, hogy elvált, aki még nem töltötte be huszonötödik életévét. Ez az összes bontóperekben szereplő nők 28 százaléka. Divat a minden árop férjhez menni, bízni abban, majd csak lesz valahogy. A fontos: az asszonynév. Miféle vélt kényszerítő erők hathatnak itt, mi az, ami megszerzendővé, holmi áhított, különleges birtoklevéllé teszi a házassági anyakönyvi kivonatot? S vajon hihetjük-e, egy házasság a puszta hivatalos formaságokkal köttetik meg, s bomlik fel? Vagy ezeknél az aktusoknál mind a személy, mind a társadalom számára fontosabb a háttér; a lelki — de sok esetben már testi — sérülések, a feleségnél — ritkábban a férjnél — maradt gyermekek nevelése, neveltetése, a csalódott felnőttekben fészket rakó bizalmatlanság?! A kérdések tetszés szerint gya- rapíthatók, s megnyugtató, teljesen kielégítő válasz nem adható egyikre sem. A házasság bírói úton történő felbontása ugyanis csupán lezárása egv bonyolult, legtöbbször felderítetlenül — az érintettek számára is felderítetlenül — maradt folyamatnak, azaz a végső mozzanatnál — elváltak — sokkal lényegesebb lenne annak ismerete, amiért felbomlott az életközösség. Volt egy harmadik Tizenkét hónap alatt kilencvennyolc házasságot bontottak fel Nagykőrösön, s 273-at kötöttek meg. A kilencvennyolc szétvált emberpár egyikével, Gy. Zoltán műszerésszel, az Irodagéptechnikai Vállalat itteni telepének dolgozójával s volt feleségével ülünk a Rákóczi úti lakásban. A lakás új, mindössze két esztendeig éltek benne tulajdonosai; most árulják, mint mondják, négy komoly vevő is van rá, akik kifizetik káné, amit kell, s átvállalják az OTP-törlesztést. Az anyagiakban nincs közöttük vita, a lakásért járó pénz fele-fele alapon lesz eeviküké és másikuké. Vita egyébként sem volt közöttünk — mondja az asszony, a férfi bólint rá. Az asszony tanárnő, kellemes jelenség, nőiessége nem kíván ravaszul hauCTsóivo7ó fogásokat, férje — pardon, volt férje — illett hozzá. Szén pár — mondhatták az esküvőtökön a hozzátartozók, a kíváncsiak. Mindössze két évet tartott a kapocs. Kapocs? Az asszony elhúzza a száját, férje idegesen nyúl cigaretta után. Hagyom, kínlódjanak, mert a csend vaiiatóbb, mint az újságíró föltette kérdés. Már-már számomra is kellemetlen a hosszú szünet, kényszeredetten nyelvemre araszolna a faggatózás ilyenkor mindig sutául hangzó néhány bevezető szava, amikor a férfi megszólal: volt egy harmadik, aki közénk, kettőnk közé telepedett. A háromszög szokványos esete, a fölborított családi béke; gondolatpaneleikből már építeném is a sablonos magyarázatot, amikor Gy. Zoltán folytatja: ne értsen félre, az a harmadik nem személy. Nekem ma sincs senkim, s úgy tudom, Marikának sincsen. Az asszony bólint. A férfi: az a harmadik az érdektelenség volt. Rájöttünk — s mondhatom többes számban, mert Marikával megbeszéltük mi százszor ezt —, valójában nem tudunk mit kezdeni egymással. Föláll, s úgy beszél tovább, mintha már nem nekem, hanem magának — maguknak? — fogalmazná meg, ki tudja, hányadszor, kudarcukat. Mert hiszen kudarc ez, emberismeretből, sok másból, kellően intelligensek ahhoz, hogy ezt fölismerhették. Pedig nagyon — Marika szava — szerették egymást, igazán szerelmesek voltak. Csakhogy elillant e legdrágább földi kábítószer, s helyébe — mintha a Miss Diort Flóra mosószappannal váltanák fel — valami szürke, érdektelen került. A hétköznap, s mert egymást igazán nem ismerték, így hétköznapjaik sem keltettek érdeklődést a másikban. Először illedelmesen hallgattak erről, riadtan figyeltek befelé, magukba, azt kérdezgették a tükörbe nézve, miért nem érdekel, miért nem érdekel, hogy vele mi történt, miként zajlott le a napja? Hat hónap volt a múlt, amibe kapaszkodhattak, ennyi telt el a megismerkedésüktől a házasságkötésig, s rá kellett jönniük, ebben a hat hónapban annyira csak a nő és a férfi érdekelte őket, hogy szavuk, pillantásuk sem jutott az — emberre. Egy éve sem voltak házasok, amikor rádöbbentek, mint a vének, emlékezni kezdenek, azt emlegetik, ami akkor történt, ami akkor szép volt, ami fájt, örömet okozott. Fényképeket vettek elő — Zoltánnak nagy szenvedélye a fotózás —, s rádöbbentek, a múlt a ma helyettesítője, holott nekik a máról és a holnapról kellene beszélniük. Felelőtlenek voltak? Ugyan nem tettem föl a kérdést, de bizonyára igennel felelnek rá, ha elhangzik, ám azért nem hangzott el, mert a kérdés így hamis. A felelősséget steril, laboratóriumi körülmények között senki sem sajátíthatja el; a házasságban alakulhat ki, ha megvan az egymással szembeni türelem, ha — amint azt a pszichológus fogalmazza — mindkét személy kellően toleráns, ha nő és férfi — nemcsak szexuális, de mégiscsak női és férfiúi kapcsolatán túl — fokozatosan fölfedezi, fölfedezteti, kibontakoztatja a másikban s magában az embert, a társat. E képességnek voltak híján, sorsuk már szétvált, s az utolsó közös pont is megszűnik rövidesen: négy komoly vevő van a lakásra. Térképen könnyű Pest megyében az országos átlagot meghaladja a válások ezer lakosra jutó száma. Ezer lakosonként kétszer annyian mondanak a további együttélésre nemet itt, mint Vas vagy Veszprém megyében. Megyén belül a városokban és az agglomerációs övezetben több a válás, mint más területrészeken. A megye a megyék ilyesfajta sorolásában a harmadik helyet foglalja el ma már, míg korábban a nyolcadik, tizedik helyen volt található. Még egy terjedelmes riport sem ad lehetőséget az okok lényegi elemzésére. Csupán feltételezésként, mintegy kérdésként fogalmazva meg, vizsgálatra érdemes lenne, miként hatnak a házasságok fölbomlására az életkörülmények — a lakáshelyzet, az ingázás —, a foglalkoztatási szerkezet változásai. Érdekes következtetésekre adna módot annak elemzése is, miért nőtt meg a legutóbbi esztendőkben Százhalombattán és Szentendrén a válások száma, milyen ösz- szefüggés sejlik a nők fokozott munkába állása — amit a megye több településén számszerűen kimutathatunk — és a bontóperek gyakoribbá válása között? Az új ipari üzem — ígv történt ez egyebek között Nagy- kátán — az önálló és biztonságos keresettel ilyen értelemben is fölszabadítja a nőt? Amit addig tűrnie kellett, egyszeriben elviselhetetlen Keresztül fél Európán Az épülő Duna—Majna—Rajna csatorna elkészültével valóra válik az évszázados álom: hajóval is át lehet jutni fél Európán — az Északitengertől a kontinens megkerülése nélkül el lehet jutni a Fekete-tengerig. Persze, nem akármilyen hajóval: a sok zsilip miatt csak bizonyos nagyságú, illetve speciálisan kiképzett vízi járművekkel. A MAHART dunaharaszti hajójavító üzemében ilyen hajókat is gyártanak. Az 1600 tonnás bárkák önjáróak. Tóth István hegesztő a parton darabolja az oldallemezt Az első elkészült — már a 2. és a 3. hajótest is vizen várja, hogy útra kelhessen, egyelőre Csehszlovákiába. Geleta Pál felvételei lesz a számára? S azért, mert anyagi biztonságot érez a háta mögött? Csak azért? Vagy azért is, mert az ipari munkahelyen másfajta közösségre, emberi kapcsolatok magasabb szintjére, az emberi méltóság mélyre nyúló gyökereire lelt? Térképen könnyű tájékozódni, hol magas, hol alacsonyabb a válások ezer lakosra vagy ezer megkötött házasságra jutó száma, ám miféle térkép igazítana el arról, hogy a Vácott egy esztendő alatt fölbontott 94 házasságból, az összesen 188 házastársból ötvennél többen már nem először jártak ilyen ügyben a bíróságon? Akad az elváltak között — asszony —, aki a negyedik férjétől vett búcsút, azaz számára már nem is elválás ez, hanem elválogatás. S esete nem egyedi, nem ritka kivétel, sem számszerűen, sem erkölcsi értelemben. Annak a váci diáklánynak lenne igaza, aki úgy köszönt el társaitól esküvőjekor, hogy ha nem sikerül a buli, akkor visszajövök — érettségizni?!! Persze, tudjuk, nincsen igaza, de az a baj, hogy ő nem tudja ezt. Ám hogyan is tudhatná tizenéves fejjel, ha nőtársai és a férfiak felnőtt fejjel sem mérlegelnek felelősséggel? Nem jóslat, hanem szigorúan adatokra támaszkodó megállanítás: minden ezer házasulandóból 269-en lesznek részesei bontópernek. Szinte úgy, ahogy kimutatható, egy-egy hét végén hányán lesznek közlekedési balesetek halálos áldozataivá! Ez utóbbiaknak meg kell halniuk, előbbieknek el kell válniuk? Ki gondolhatná komolyan az ilyen kérdést?! S mégis, ez a kérdés napról napra szembenéz velünk, hiszen 1949-ben ezer házasságkötésre 116,5 válás jutott, 1960-ban 187,3, 1970-ben 236,4 s 1976-ban 269,5. E sorok írója nagy pozitívumnak tartja, hogy a társadalmi környezet — sem erkölcsi, sem anyagi értelemben — nem kényszeríti az embereket a házasság látszatának fönntartására. Szabadságot kínál nekik ilyen tekintetben is, de a szabadság és a szabadosság nem összemérhető fogalmak. A házasság kötelék, de ha vágja, sebzi a húst, el kell metszeni. Csakhogy a válások 10.8 százalékát olyan házasságok esetében mondták ki ma hazánkban, amelyek leg- föliebb egv évig tartottak! Miféle kötelék volt itt? Száz bontónerből huszonnyolc esetben olyan házasfelek állnak egvmással szemben, akik három évnél kevesebbet jártak egy úton. Ha esv úton jártak. Ha valaha is akarták, útjuk egv legyen. Ha egváltnlín eszükbe iuto+t. hogv ma- gnknak kell megépíteniük ezt az utat. Mészáros Ottó
