Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-27 / 253. szám

1977. OKTOBER 27., CSÜTÖRTÖK Pelé: nosztalgia Az aktív labdarúgástól véglegesen visszavonult Pe­lé a hét elején Brazíliába repült, és az újságíróknak adott nyilatkozatában kije­lentette: megkezdte min­dennapi életét. Mosolyogva tette hozzá, hogy most már lehetősége lesz néhanap­ján egy-egy pohár whisky vagy sör elfogyasztására is. A 22 évi szünet nélküli játék után Pelé a követke­ző hónapokat pihenéssel töl­ti, felesége és két gyermeke társaságában. A tervek szerint 1978 márciusában tér vissza az Egyesült Álla­mokba, hogy megkezdje új tevékenységét a propagan­dafőnök szerepkörében. El­foglaltságához tartozik még a Cosmosnál a szakmai ta­nácsadás is. Pelé elmondotta, hogy máris nosztalgiát érez a labdarúgás iránt, s amikor nézőként ül a lelátókon mindig elfogja a vágyako­zás, hogy visszamenjen a pályára. Edzett ifjúságért Tömegsportóra és Aki fiatalon megszereti a sportot, felismeri a testedzés jelentőségét, később sem tud megválni tőle, tehát az egész­séges életmódranevelésben igen nagy szerep jut az isko­láknak. A cél megvalósításá­hoz széles távlatokat nyit a KISZ által meghirdetett Ed­zett ifjúságért mozgalom. A Pest megyei Diák Sport­tanács keretében három albi­zottság — általános iskolai, középiskolai és diákturisztikai — működik. A központi kiírás alapján készítette el mindhá­rom testület a programját, s az iskolákban ennek figye­lembevételével folyik a mun­ka. Mi a helyzet a középisko­Felszabadulási Kupa mérkőzések Eredetileg tegnap délutánra tűzték ki a félbeszakadt Vác- szentlászló—Nagykőrös me­gyei bajnoki labdarúgó-mérkő­zés újrájátszását, monori sem­leges pályán. A találkozót azonban elnapolták, mégpedig azért, mert a megyei sporthi­vatal kivizsgálja részletesen a Vácszentlászlón történteket, s az ügy tisztázása után dönte­nek a két pont sorsáról. A labdarúgó Felszabadulási Kupáért tegnap játszották a harmadik fordulót. Ceglédi VSE—SZEOL 4:2 (1:0). Cegléd, 100 néző. V.: Nyári. Az NB I-es szegediek a 21 éven aluli játékosokból álló csapatukat szerepeltették, s 3:0 után szépítettek. A Vasutas góljai közül három, szép ak­cióból született, míg egy — sorrendben a második — 30 méteres bomba szabadrúgás­ból. A Pest megyei csapat könnyed játékkal is biztosan nyert. G.: Liptai (2), Zsemlye, Darányi. (Tud.: Urgure.án László). Perbál— ÉGSZÖV MEDOSZ 2:1 (1:1). Perbál, 100 néző. V.: Dudás Z. A két Pest megyei csapat ta­lálkozója közepes iramú, sport­szerű mérkőzést hozott. Az első félidőben kiegyenlített já­ték folyt, a 15. percben lőtt hazai gólra a 38. percben vála­szoltak a vendégek. Szünet után a Perbál került fölénybe, s Babai egyéni alakításából született a győztes gól. G.: Ko­vács II., Babai, ill. Kovács T. Jó: Eleki, Kovács I., ill. Szeku- lov, Réthy. (Tud.: Bélik Pál). A PENOMAH-öregfi Az öregfiúk labdarúgó-baj­nokság kiemelt csoportjában még tart az őszi idény. A Váci PSNOMAH idei utolsó hazai mérkőzésén színvonalas mér­kőzésen szerezte meg a két pontot a jó képességű Volán­busz ellen. PENOMAII—Volánbusz 2:1 1:1 Vác, 200 néző. V: Mottl. A Pest megyeiek összeállítása: Jakus — Pindes, Kriska, Mol­nár, Neugan, Garaba (Seben), Liebhardt, Kiss, Pintér, Kő­vári, Ozsvári. A 7. percben Ozsvári révén jutottak előnyhöz a helyiek, majd a lelkes vendégek a 25. percben kiegyenlítettek. A nagy akarással játszó Vác be­fejezés előtt hat perccel Kő­vári szép fejes góljával vívta ki a győzelmet. Az őszi utolsó forduló októ­ber 31-én, hétfőn lesz. A váciak a fővárosban szerepel­nek, 15 órakor a Beloiannisz ellen lépnek pályára. Nyitrai József Egy nyolcas Megyei fotópályázatunk 10. •hetére 674 darab szelvény ér­kezett. A maximumot jelentő nyolcas telitalálatot egy pályá­zónak sikerült elérnie, így egyedül ő kapja a 100 darab to­tószelvényt, amit postán kül­dünk el címére. 1 A nyertes: Podolecz Mihály (Márianosztra, Kossuth Lajos u. 49.). A Csepel Autó a női bajnok A megyei kézilabda-bajnokság­ban a Csepel Autó női gárdája két idegenbeli mérkőzésén szer­zett 3 pontjával megszerezte a bajnoki címet. A férlibajnokság- ban meglepetés a tököli együttes galgahévízi veresége. Néhány el­maradt mérkőzés kivételével be­fejeződött az 1977. évi küzdelem­sorozat, s a férfi győztes Nagy­kőrösi Fnizsi, valamint a női baj­nok Csepel Autó osztályozót vív majd az NB II-be jutásért. Megyei férfibajnokság Váci Kötött—Gyál 31:24 (14:8). Vác. Ld: Kohlman (12), ill. Gellai (11) . Solymár—Csepel Autó 28:18 (16:10). Solymár. Ld: Müller J. (12) , ill. Kovács, Gerstenbrein (5— 5). Dunai Kőolaj—Nagymaros 28:25 (14:11). Százhalombatta. Ld: Ko­vács J. (11), ill. Jeszenszky (9). Gödöllői EAC—Túra 19:18 (12:8). Gödöllő. Ld: Gaál (8). ill. Gólya (9). Gödöllő—Erdőkertes 32:17 (15:9). Erdőkertes. Ld: Bede, Po­zsonyi, Sibak, Pulovits (5—5), ill. Kékesi, Orosz (5—5). Galgahévíz— Tököl 19:18. Galgahévíz. Férfi ifjúságiak Solymár—Cseoel Autó 24:11, Váci Kötött—Gyál 28:23, Erdőkertes— Gödöllő 19:17. Megyei női bajnokság “Budaörs—Nagykőrösi DSK 14:11 (7:4). Budaörs. Ld: Kővári (6). ill. Németh (4). Solymár—Csepel Autó 15:15 (6:6). Solymár. Ld: Bőrsné (10). ill. Balázs (4). Csepel Autó—Nagykőrösi DSK 12:11 (6:7). Nagykőrös. Ld: Temesi (4), 111. Németh, Csizmazia (4—4). Nagy­kőrös—Solymár 18:14 (11:7). Soly­már. Ld: Németh. Csizmazia, CTeska (4—4), ill. Borsné (9). Du­nai Kőolaj—Veresegyház 27:6 lásoknál, erről beszélgettünk Takács Bélával, a megyei ta­nács művelődési osztályának testnevelési és sport főelőadó­jával. — Valamennyi iskola tö­megsporttervet készített — mondotta —, s ez az őszi, a téli, valamint a tavaszi műsort tartalmazza. A házibajnokságok sport­ágait három csoportba so­rolták. Az egyik: atlétika, torna, úszás. Ezek közül kettőben kell részt venni. Ugyancsak fakultatív, hogy a diákok az öt labdajátékból, melyiket vá­lasztják. Az egyéb kategóriába tartozik például a tollaslabda, asztalitenisz, sakk és a súly­emelés, s ezek közül kettőben mérkőzhetnek a fiatalok. így összesen hat sportág küzdel­mei mozgósítják őket egy-egy tanévben. Ez a hat egyébként az előírt program, s nem zárja ki más sportág háziversenyeit. — Az Edzett ifjúságért moz­galom szervezése, lebonyolítá­sa az érdekelt állami és a tár­sadalmi szervek közös felada­ta, Az iskolákban a KISZ-nek kellene mozgósítani a diáko­kat. — Valamennyi osztályban tömegsportnftplót vezet a sportfelelős, s havonta összesítést készít: ki-ki hány órán vett részt. Ezt a naplót az iskola vezetősége kéthónaponként ellenőrzi. . A havi négy tömegsportóra, s az ehhez párosuló házibaj­nokságok, mind jó lehetőséget adnak a mozgalom követel­ményeinek teljesítésére. A társadalmi egyesületek, vala­mint a diáksportkörök tagjai­nak nem kötelező az indulás az iskolai házibajnokságokon, hiszen ők klubjukban rend­szeresen edzenek, versenyez­nek. Mindenüt az adott lehetősé­gek szabják meg, hogy melyik hat sportágban írják ki a „kőtelező” küz­delmeket. Természetesen előtérben van­nak egy-egy iskola hagyomá­nyos sportágai, s így azokat veszik elsősorban számításba, amelyekben szakosztályuk működik, hiszen a tömeg­sportversenyen feltűnt játé­kosokkal biztosíthatják az utánpótlást. A téli program is a feltéte­lekhez igazodik. Ilyenkor nem vehetik igénybe a szabadtéri pályákat, s a tornatermek zsúfoltsága is gondot okoz. Az iskolák öntevékenyen járul­hatnak hozzá éhben az idő­szakban a sportolási és ed­zésalkalmak biztosításához, így például, a fővároshoz kö­zel eső iskolák budapesti úszásoktatással, illetve ver­senyzéssel gondoskodhatnak a testedzésről, s még sok egyéb mód kínálkozik. R. L. Magyar—osztrák háromtusa Kamm spwtalék viadala Eredmény hirdetés előtt Hazánkban vendégeskedett az Osztrák Szövetségi Hadse­reg katonai háromtusa váloga­tottja, amely a Magyar Nép­hadsereg együttesével mérte össze erejét. A viadal a Kos­suth Lajos Katonai Főiskolán, illetve az óbudai hajógyári szigeten került sorra. A sportlövők egyéni ver­senyében Friesel Helmut, Laj- kó István, Haupfgartner Kurt sorrend született. A csapatver­senyt a magyarok nyerték. A I firka véleménye A duisburgi sportiskolán ké­szülő bolíviai labdarúgó-válo­gatott tagjai naponként két­szer is kemény edzésen vesz­nek részt. A csapat szakveze­tője, Eduard Virba a mérkő­zés esélyeivel kapcsolatban a következőket mondotta: — Játékosaim egyénileg jó labdarúgók, technikai képzett­ségük megfelelő és most már fizikai állapotuk is a lehető legjobb. Ennek ellenére az október 29-i budapesti mérkő­zésen a magyar válogatott az esélyes, mivel a találkozón azért bizonyosan megmutatko­zik majd a mieink némely egyéb hiányossága ... Nem fogjuk azonban könnyen oda­ajándékozni a két pontot, igyekszünk a legszorosabb eredményt elérni és aztán La Pazban... Az argentínai VB 16-os dön­tőjébe való jutásért a játéko­sok jutalma 10—15 ezer dol­lár lenne ... Virbának 25 ezer járna. A bolíviai válogatott pénte­ken 12.40 órakor érkezik az NSZK-ból Budapestre, s a Hotel Intercontinentalbán lesz a szálláshelye. A 25 fős kül­döttségben 18 játékos van. kézigránát célbadobásban holt­versenyben végzett az élen Berták Géza és Surin István. A harmadik helyet Szarka Já­nos szerezte meg. Itt is ma­gyar csapatsiker született, akárcsak az ötezer méteres te­repfutásban, melynek egyéni viadalán Lajkó István ért el­sőként célba Surin István és Szarka János előtt. Az összetett egyéni viadalon Surin, Lajkó, Szarka sorrend született. A csapatversenyt a magyarok 26 456 ponttal nyer­ték, míg az osztrákok 24132 pontot gyűjtöttek. Az ünnepé­lyes eredményhirdetés után barátságos labdarúgómérkő­zést vívtak a két ország ka­tonasportolói. Géczi Sándor Járási labdarúgás RÁCKEVE Szigetszentmárton—Dunaharaszti 2:2, Dunavarsány I. kei.—Ráckeve 1:2, Kiskunlachóza II. kér.—Szi- getszenímiklósi TK 1:2, Dunavar- sányi Petőfi—ÉGSZÖV II. 5:1, Szi­getújfalu—Szigetbecse 6:2, Tököl— Halásztelek 1:1. Az élmezőny: l. Szigetújfalu 15, 2. Dunavarsányi Petőfi 14, 3. SZTK 14 ponttal. A következő fordulókból kiemelke­dik a Ráckeve—Szigetszentmárton, valamint a Dunaharaszti—Sziget­újfalu mérkőzés. GÖDÖLLŐ Mogyoród—Aszód 4:3, Kerepes— Galgahévíz 2:0, Pécel—Kartal 1:3, Hévízgyörk—Malinovszkij SE 0:2, Túra—GEAC 4:1, Zsámbok—Isa- szeg 2:0, Veresegyház—Szada 0:3. Az élmezőny: 1. Malinovszkij SE 17, 2. Mogyoród 13, 3. Zsámbok 12 ponttal. (13:1). Százhalombatta. Ld: Nagy (12), ill. Bódis, Takács (3—3). Er­dőkertes—Galgahévíz 14:13 (6:4). Erdőkertes. Ld: Gulyás, Sebestyén (4—4), ill. Romhányi I, (7). Ceg­lédi VSE—Váci Forte II. 11:10 (5:4). Cegléd. Ld: Hódos (6), ill. Farkas E. (5). Gödi TK—Gödöllő 15:9 (7:1). Göd. Ld: Szeri (6), 111. Bu dai (4). Ceglédi VSE—Galgahévíz 21:15 (13:7). Galgahévíz. Ld: Hó­dos (12), ill. Romhányi 1. (9). Bu­dakalász—IM Vasas 20:11. Xklad. Női ifjúságiak Ceglédi VSE—Galgahévíz 11:5, Csepel Autó—Nagykőrös 22:9, Er­dőkertes—Galgahévíz 6:4, Budaörs —Nagykőrös 22:7 Csepel Autó- Solymár 21:2, Viel Forte—Cegléd 20:10, Dunai Kőolaj—Veresegyház 26:6, Nagykőrös—Solymár 16:9. Berthóty Attila Nincs megállás Birkózóink a BEK-ben Váci pingpongrangadó Az asztalitenisz férfi NB Ill-ban, a két váci együttes találkozóján az Izzó 10:6 arányban nyert az Egészség­ügy csapata ellen. A sikerhez nagyban hozzájárult Jeszensz- ki és Králik jó egyéni teljesít­ménye, négy, illetve három győzelme. További nyertesek Bea (2), Pálfi (1), ill. Flei- schinger (3), Agócs (2), Kiss, Kovacsics (1—1). Október közepétől csaknem a hónap végéig alapos munkát végeztek a magyar birkózó­sport legjobbjai: a két fogás- nem világbajnokságain egy arany- és három bronzérem került birtokukba. Sokat nem pihenhetnek a válogatottak, nincs lazítás, mert máris -nyakukon a kö­vetkező rangos viadal, a BEK. A selejtezőkön a két bajnok: a Vasas (kötöttfogás) és az FTC (szabadfogás) in­dul. Előbbiek Moszkvában no­vember 5—6-án lépnek sző­nyegre a szovjet, az NDK-be- li és a csehszlovák bajnok el­len. Vágó Róbert, a piros-ké­kek vezetője így látja az esé­lyeket: — Megerősített csapattal utazunk, a szabályok ezt le­hetővé teszik. „Kölcsönjáté- kosként” számítunk a 48 kilós székesfehérvári Seres F.-re. a szintén szondis Európa-baj- nok Ráczra, 74 kilóban a vi­lágbajnoki bronzérmes Kocsis F. tart velünk, nehézsúlyban pedig az egri Nagy J. erősít bennünket. Ilyen csapattal reálisan legyőzhetjük a CSZKA Moszkvát, tőlük egyébként tavaly 9:l-re kikap­tunk. Szó van arról, hogy a világbajnok 62 kilós Réczi is szőnyegre láp, ha gyomorbán- talmai engedik. Zsibrita János (FTC) szin­tén erősítés után nézett, bár az eredeti sorsolástól eltérően sokkal kellemesebb helyzetbe kerültek, mint hitték: — Lausanne-ban. közölték velünk,- hogy a gyengébb se­lejtezőben kell versenyeznünk. Mi is reménykedünk a to­vábbjutásban, s akkor a de­cember 10—11-i lengyelorszá­gi fináléban szerepelhetünk A selejtező szabadfogásban is november 5—6-án lesz Ge­novában. A csepeli VB-n is részt vett Katz (68 kg), Ko­csis J. (74). Molnár (90) ven­dégeskedéséről . esett szó. Csoportunkban egyébként kivétel nélkül nyugati orszá­gok bajnokai indulnak. Nem lehet gond a továbbjutás... Szarka János, az összetett verseny 3. helyezettje Hokirajt Vasárnap megkezdődik a ha­zai jégkorongigény, a rajtot a Millenárison az MNK jelenti. A mérkőzéssorozaton négy csapat vesz részt, ezúttal is az FTC, a BVSC, az Ű. Dózsa és a Székesfehérvári Volán. November 7-én két pálya- avatóra tkerül sor: Székesfe­hérvárott a Volán a BVSC-vel,' Debrecenben pedig az Ü. Dó­zsa az FTC-vel találkozik a hokisport vidálki népszerűsítése érdekében. APROHIRDETESEK ALLAS A Pest megyei Ta­nács Oktatási és To­vábbképzési Intézete Pécel. Köztársaság tér 8. konyhájára élelme­zésvezetőt, szakács­nőt. konyhai dolgozó­kat keres felvételre. Ezenkívül fűtőt kere­sünk azonnali felvétel­re. Jelentkezni lehet az intézet igazgatóiánál minden nap 8—16 órá­ig, telefonon ts (141— 698/17.) Anyagbeszerzői vagy raktárvezetői állást vállalok. Szentendre és környéke előny­ben. Ajánlatokat ..KaDCSolat-gyakorlat PmH 000 642 jeligére a kiadóba. A VOLÁN 21. SZ. VÁLLALAT B. C. E kategóriájú gépjár­művezetői pályára al­kalmas, katonai szol­gálatukat letöltött dol­gozókat kiképez. A tanfolyam költségeit a vállalat fedezi. Al­kalmazás : változó munkahelyre. Mun­kásszállást biztosí­tunk. Jelentkezni le­het: Nagykőrös. Zsí­ros dűlő 4.. Budapest, Haris koz 6.. Szolnok, Külterület, Abonyi u. 2. Sz. ADÁS­VÉTEL Kerepesen 263 négy­szögöles telek eladó. Érdeklődni: Kerepes Szabadság u. 131. v Gödöllőn kétszobás öröklakás eladó, kész­pénz -f OTP. Mosoly­gó út 15/A. III. 10. Ér­deklődni lehet; na­ponta 16-tól. VEGYES Vidékieknek! Nyelv­tanítás 70 forinttól, havonta levelezéssel, angolul, németül, franciául, oroszul, ola­szul. spanyolul, tele- fonetikusan (835—761). Doktor Farkas Külföl­di diplomás szakta­nár. 1149 Budapest, Tábornok huszonegy. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN) A Dunakeszi Hűtőház FELVÉTELRE KERES géplakatost, gázkazán-kezelőt, teher- és személygépkocsi-vezetőt, autóbuszvezetőt, villanyszerelőt, elektroműszerészt, mechanikai műszerészt, képesített és mérlegképes gyakorlott könyvelőt, szakképesítéssel rendelkező gyakorlott normást, gépírni tudó önálló kereskedelmi ügyintézőt, vizsgázott telefon-telexkezelőt, műszaki raktárba onyagkiadót, katonai szolgálatot letöltött fériiakat rendészeti munkára. Szükség esetén korszerű munkásszállást adunk. JELENTKEZÉS: DUNAKESZI-ÚJTELEP.

Next

/
Oldalképek
Tartalom