Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-26 / 252. szám
"xAfalap 1977. OKTÓBER 26., SZERDA Kijevi emlékmű Az Ukrán SZSZK fővárosában, Kijevben ünnepélyesen felavatták az Októberi Forradalom monumentális emlékművét. A város teljesen átalakított központi terén felállított emlékmű fő alakja Lenin. Előtte a forradalmi erőket jelképező bronzfigurák állnak — egy munkás, egy katona, egy tengerész és egy parasztasszony. Az emlékmű központi része és Lenin alakja rózsaszínű gránitból készült. Az Októberi Forradalom emlékműve több neves ukrán szobrászművész és építőművész együttes alkotása, a tér átrendezését ismert várostervezők készítették elő és gondos munkával valósították megJ Az átalakított központi teret az Októberi Forradalomról nevezték el. Az emlékművet V. Scerbickij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán KP első titkára avatta fel, sokezres tö- meggyülésen. Folytatódtak a szovjet—indiai tárgyalások Kedden a Kremlben folytatódtak a szovjet—indiai tárgyalások. A küldöttségeket Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin miniszterelnök, illetve Mo- rardzsi Deszai indiai miniszterelnök vezeti. Az indiai kormányfő péntek óta tartózkodik — a szovjél kormány meghívására — hivatalos látogatáson a Szovjetunióban. Morardzsi Deszai a hét végét Szocsiban és Kijevben töltötte, ahonnan tegnap este érkezett vissza a szovjet fővárosba. Leonyid Brezsnyev és Morardzsi Deszai keddi megbeszélésükön áttekintették a szovjet—indiai kapcsolatokat, az együttműködés kérdéseit, különös tekintettel a minden- oldalú továbbfejlesztés távlataira. Ezen belül szó volt a két ország nemzetközi téren való együttműködéséről is. A nemzetközi helyzet megvitatása során különösen nagy figyelmet szenteltek az olyan időszerű kérdéseknek, mint a fegyverkezési verseny megMagyar—olasz fórum A-z európai és földközi-tengeri biztonság és együttműködés olasz fórumának küldöttsége kedden délelőtt a Hazafias Népfront Belgrád rakparti székházában megkezdte ' tanácskozását. A magyar— olasz fórumon az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának küldöttsége Sütő Ottónak. a bizottság elnökségi tagjának vezetésével vett részt. A fórum, amely a két ország közéleti képviseleteiből alakult, először 1971-ben ülésezett Budapesten. Az időközben lezajlott találkozók követték az európai biztonság és együttműködés helyzetében bekövetkezett változásokat. Tullia Carettoninak, az olasz szenátus alelnökének vezetésével a fórumon részt vevő küldöttségben az olasz kereszténydemokrata, kommunista, szocialista és köztársasági párthoz tartozó szenátorok és .képviselők kaptak helyet. A töbib napos véleménycsere el- -ső napján a két delegáció áttekintette az európai enyhülés általános kérdéseit. Elemezték a kibontakozást elősegítő, illetve hátráltató tényezőket. Foglalkoztak a politikai és katonai enyhülés összefüggéseinek kérdéseivel. A küldöttségek megvitatták a most folyó belgrádi találkozó eddigi tapasztalatait is. Az olasz képviselőket és szenátorokat a fórum első napjának befejezését követően hivatalában fogadta Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára. A szívélyes légkörű beszélgetésen,' amelyen Sarlós István tájékoztatást adott társadalmi és gazdasági életünk időszerű kérdéseiről és a népfrontmozgalom előtt álló legfontosabb feladatokról, részt vett Mario Franzi, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete is. A VI. magyar—olasz fórum ina délelőtt az európai gazdasági együttműködés kérdéseinek megvitatásával folytatja munkáját. szüntetése és a leszerelés, a közel-keleti és a kelet-afrikai veszélyes feszültséggócok feL számolása, az Afrika déli részében fennálló fajüldöző rendszerek politikája. A tárgyalófelek megállapították, hogy a két ország álláspontja ezekben a kérdésekben azonos, vagy közel áll egymáshoz. A felek kifejezésre juttatták: továbbra is szándékukban áll minden szükségeset megtenni annak érdekében, hogy a feszültség csökkenésének folyamata tovább szélesedjék, kiterjedjen a világ minden térségére, így az ázsiai földrészre is, annak érdekében, hogy a különböző országok között aktívabbá váljanak az egyenjogú és kölcsönösen előnyös kapcsolatok. A tárgyalások meleg, ti légkörben folytait. baráBelgród Kisegítő bizottságok A belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozó kedden az ún. kisegítő munkaszervekben — bizottságokban — folytatta tanácskozásait. Délelőtt zárt ajtók mögött a gazdasági, tudományos-műszaki és környezetvédelmi együttműködés témakörével foglalkozó 2. számú, valamint a belgrádi találkozót követő intézkedésekről tárgyaló 5. számú bizottság ülésezett. Az 5. számú munkabizottság ülésén Spanyolország és Málta képviselője is bejelentette, hogy kormánya elvállalja a következő, belgrádi típusú értekezlet megrendezését — jelentette a belgrádi rádió. Délután az európai biztonságról tárgyaló 1. számú, a humanitárius és egyéb kérdésekkel foglalkozó 3. számú, valamint a földközi-tengeri térség együttműködési problémáit vizsgáló 4. számú bizottság ülésezett. Egyesült Nemzetek Szervezete A BT előtt: Dél-Afrika Magyar felszólalás a Politikai Bizottságban - Napirenden: a nemzetközi polgári légiközlekedés biztonsága Az ENSZ napjáról ünnepélyes keretek között emlékezett meg az Egyesült Nemzetek Szervezete. Ebből az alkalomból Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára, beszédet mondott a közgyűlés jelenlegi ülésszakának küldöttei előtt, és ennek során hangsúlyozta, hogy az ENSZ előtt olyan feladatok állnak, amelyek megoldásától sokban függ a nemzetközi béke és biztonság fennmaradása. — A regionális konfliktusok rendezetlensége, a fegyverkezési hajsza, az igazságosabb és egyenjogúbb nemzetközi gazdasági rendszer megteremtésének szükségessége, az alapvető emberi jogok biztosítása, a faji elnyomatás felszámolása — ezek az Egyesült Nemzetek Szervezete tevékenységének központi kérdései. Üdvözölte azokat a pozitív változásokat, amelyek végbementek a nemzetközi küzdőtéren a feszültség enyhülése elmélyülésének, a béke és a népek biztonsága szavatolásának javára. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk — hangsúlyozta az ENSZ főtitkára —, hogy még messze vagyunk az olyan égető problémák megoldásától, amelyek súlyosan veszélyeztetik a nemzetközi békét és biztonságot ★ Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn megtartotta a délafrikai helyzettel foglalkozó első ülését. A tanácskozás összehívását az afrikai országok csoportja követelte, tekintettel a pretoriai rezsim által a dél-afrikai lakosság ellen hozott legutóbbi elnyomó intézkedésekre. A Biztonsági Tanács hétfői ülésén az afrikai országok felújították azt a korábbi törekvésüket, hogy a testület rendeljen el kötelező érvényű fegyverszállítási embargót és gazdasági szankciókat a dél-afrikai fajüldöző rezsimmel szemben. Mint ismeretes, több, erre vonatkozó határozattervezetet az afrikai országok már márciusban a Biztonsági Tanács elé terjesztettek. Mahmud Mesztiri, Tunézia ENSZ-nagykövete beszédében felszólította a BT tagállamait, hogy vessenek véget a Délafrikai Köztársasággal való katonai és nukleáris együttműködésüknek, és gazdasági szankciók elfogadásával tegyenek tanúbizonyságot a délafrikai néppel való szolidaritásukról. A BT ülésével párhuzamosan az el nem kötelezett országok több, a dél-afrikai helyzettel foglalkozó határozattervezetet terjesztettek a közgyűlés elé. Az el nem kötelezett államok csoportja egyebek között arra tett javaslatot, hojgy az ENSZ közgyűlése még a következő őszi ülésszak előtt egy, a namíbiai kérdéssel foglalkozó rendkívüli ülést tartson. Az el nem kötelezett országok teljes fegyver-, valamint olajszállítási embargót követeltek Pretória ellen. ★ Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottságának leszerelési vitájában hétfőn este felszólalt dr. Domokos Mátyás nagykövet. További konkrét intézkedéseket sürgetett, amelyek alkalmasak a fegyverekkel együtt a felhalmozódó veszély csökkentésére is. Üdvözölte a Szovjetunió és az Egyesült Államok tárgyalásait a hadászati fegyverek korlátozásáról, és más fegyverek eltiltásáról. Hangoztatta, hogy a fegyverkezési verseny legveszélyesebb területe a nukleáris fegyverek meny- nyiségi felhalmozása és minőségi tökéletesítése. Mindkettő megfékezését nagy lépéssel hozhatja közelebb a Szovjetuniónak az a bejelentése, hogy kész megállapodást kötni az atomrobbantások felfüggesztéséről, vagyis a teljes atomcsend megvalósításáról. Csen Csu kínai ENSZ-delegátus az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságának hétfői leszerelési vitáján éles szavakkal rágalmazta a Szovjetuniót és politikáját. A kínai nagykövet vádjai szerint a Szovjetunió új befolyási övezeteket keres, nagyhatalmi politikát folytat. Az Egyesült Államoknál sokkal veszélyesebb szuperhatalom, mert — állítása szerint — az Egyesült Államok saját védelmével van elfoglalva, a Szovjetunió viszont offenzi- vában van, utolérte az Egyesült Államokat a nukleáris fegyverkezésben, s hagyományos katonai ereje felülmúlja az Egyesült Államokét. Csen Csu megkérdőjelezte a SALT-egyezmények hatékonyságát, mivel ezek szerinte nem a leszerelésnek, hanem a fegyverkezési verseny újabb szakaszainak az állomásai. Csen Csu sajátos logikai ellentmondásként azzal tetézte vádaskodásait, hogy a Szovjetunió enyhülési politikájával feladta az imperializmus el- i leni igaz harcot. ★ Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bizottsága hétfőn egyhangúlag úgy határozott, hogy I javasolja a közgyűlésnek a ] nemzetközi polgári légiközle- ] kedés biztonságának megvi- I tatását. A bizottság a téma i fontos és sürgetően időszerű voltára hivatkozik, s megfi- ! gyelők szerint az a cél vezérli, hogy elkerülhető legyen ; egy több országra kiterjedő I pilótasztrájk. A kérdéssel a közgyűlés különleges politikai bizottsága foglalkozik majd, feltehetően ma. Diplomáciai körök szerint a fő szónok Derry Pearce, a Pilóták Nemzetközi Szövetségének elnöke lesz. Sikertelen merénylet Khaddam ellen Abu Dhami, az Egyesült Arab Emírségek fővárosa repülőterén ismeretlen fegyveresek kedden délelőtt tüzet nyitottak Abdel Halim Khaddam szíriai miniszterelnökVarsói jelentések A Nagy Október köszöntése A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. születésnapjának közeledtét egész Lengyelországban az alkalomhoz illő ünnepségsorozatok köszöntik. Az egész lengyel társadalom készül a jubileumra: beszámolókkal, találkozókkal, tudományos ülésekkel, filmhetekkel, koncertekkel, fesztiválokkal és egyéb kulturális rendezvényekkel. Különféle vetélkedőket tartanak a Szovjetunióról. Emellett számtalan barátságvonat érkezik szovjet barátainktól, s indul tőlünk a Szovjetunióba. “ Már a nyári úttörő- és ifjúsági táborokban is különféle gazdag programokat szerveztek a fiataloknak az évfordulóval kapcsolatban. Az iskolák többsége a szovjet testvériskolák fiataljait látta vendégül. Szeptemberben az ünnepségek java Feliks Dzierzyns- ki születésének századik évfordulója jegyében zajlott, ki legnagyobb alakja a lengyel munkásmozgalomnak, Lenin egyik legközelebbi munkatársa volt. Október a hagyományoknak. megfelelően a kirándulások hónapja Lengyelországban. A látogatók ezrei zarándokoltak a Zakopane közelében levő Poroninba, ahol V. I. Lenin 65 évvel ezelőtt néhány hónapot töltött. A kirándulók virágcsokrokat helyeztek el a forradalom vezérének szobránál, majd megtekintették a múzeumot: azt a házat, ahol lakott. A varsói vajdaság tanuló- ifjúsága tömegesen vett részt Az út, amelyen Októberben indultunk című vetélkedőn. Október 5-én kiállítás nyílt Varsóban a hat évtized tiszteletére, Pruszkowban (Varsó közelében) tudomány és technika, Piaszecznóban szovjet festészetkiállítás nyitotta meg kapuit. A lengyelek nagyra értékelik a szovjet néppel való barátságot és testvériséget, s szélesíteni kívánják a sokoldalú együttműködést. Az üzemek különböző társadalmi felajánlásokat tettek. A legjelentősebbek ott születtek. ahol már évek óta közvetlen baráti kapcsolatban állnak szovjet testvérüzemekkel. Az Ursus Mechanikai Művek (Varsó közelében) — amely a Minszki Traktorgyárral tart fenn szoros kapcsolatot — felajánlást tett 60 traktor terven felüli elkészítésére. A Varsói Kdhászati Művek — a moszkvai Sarló és Kalapács Kohászati Művekkel, a pruszkowi Májps 1. Gépgyár a Leningrádi Gépgyárral, a Mazowjecki Pet- rókémiai Művek Kujbisevvcl áll kapcsolatban, s tettek így közös felajánlást. Az oren- burgi gázvezeték nyugati szakaszának hegesztését október 2-án, 11 hónappal határidő előtt fejezték be. A rendezvények az emlékezésen túl, a múlt jobb megismerése mellett szolgálják az eljövendő együttműködést, lehetőségeket tárnak fel a kölcsönös segélynyújtásra a tudomány és a technika terén. Más baráti szocialista országgal is rendezünk közös njegmozdulásokat. többek között Magyarországgal. Ilyen jellegű a nagy évforduló jegyében a Varsói Mezőgazdasági Akadémia szervezte népszerű-tudományos rendezvénysorozat magyar mező- gazdasági intézetekkel, a közös barátságtúra az Orion és a Varsói Televíziógyár között, és a Plockban rendezett baráti találkozók egész sora a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat dolgozóival. A Nowy Modlin-i éléskamra Nowy Módiin Varsó közelében fekvő vajdaság. Földjein évtizedek óta kisparaszti csoportos gazdálkodás folyik, így aztán, szinte mindenfélét termesztettek. Négy esztendeje következett be a nagy fordulat: a főváros közelsége, s a gazdaságok magas szintű gépesítése nyomán a Magyarországtól vásárolt néhány hizlalda közül az egyiket itt helyezték üzembe. Ez a korszerű hizlalda nyolcezer hízósertés felnevelésére alkalmas. Magyar szakemberek segítettek: így az építkezés igen gyors ütemű volt. A ma már kétéves sertéshizlalda Varsó egyik legnagyobb éléskamrája, ahogy a varsóiak nevezik. a legnagyobb rántotthús- gyár. A hizlalda mintaüzeme Lengyelországnak, gyakran érkeznek vendégek más vidékről. hogy Jerzi Baka igazgató segítségével megtanulják a s^rtéshizlalás magyar módszerét. A vajdaságban élő parasztok 213 ezer hektár termőföldön gazdálkodnak; ebből 157 ezer hektár szántóföld. A föld több mint fele igen gyenge minőségű, emellett az egész terület szétdarabolt; egy-egv magángazdaságra körülbelül három hektár esik. Tény. hogy a parasztok hetven százaléka kisparaszti gazdálkodást folytat, s ez nagyban megnehezíti a termelés színvonalának emelését. Ebben a helyzetben óriási jelentősége van az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek példa- mutatásának. melyek a LEMP 1975-től 1990-ig terjedő programjának megvalósításán fáradoznak. A cél. hogy a megadott lehetőségekre alapozva a városi agglomeráció közvetlen szomszédságában elsősorban a főváros igényeit elégítsék ki zöldségből, r mölcsből és gabonafélékből. Az élelmiszeripar fő feladata viszont a megyéből és más területekről érkező terméstöbbletek megtakarítása és a nyersanyagok feldolgozása a főváros lakosai számára. A hosszú lejáratú pártprogram tervbe vette, hogy a zöldségtermelés 1985-ben 300 ezer tonna, vagyis 35 százalékkal nagyobb lesz, mint 1975-ben, a gyümölcstermelés viszont a jelenleginek kétszeresére, azaz 110 ezer tonnára emelkedik. Ezek az eredmények Varsó egész lakosságának szükségleteit fedezik, majd később megnyílnak az exportszállítás lehetőségei is, főleg a puhább gyümölcsökből: eperből és málnából. A zöldvitaminok vetési területét szintén nagymértékben kívánják növelni, ezen belül emelik az egy hektárra eső termelékenységet. Ezeknek a terveknek megvalósításában a lengyel kertészek szintén felhasználják a magyar szakemberek tapasztalatait, s ezek az egyre mélyülő kapcsolatokat mindjobban elősegítik. Jelentős mértékben kívánják fejleszteni a baromfitenyésztést. 1985-ig számos üzemet hoznak létre. Az első ilyen tenyészüzemnek építése már meg is kezdődött. A korszerű állattenyésztő üzemek építésénél is felhasználják a magyar szakemberek bevált tapasztalatait. Különösen jó kapcsolat alakult ki itt a Pest megyei termelőszövetkezetek állattenyésztő szakembereivel, akik szívesen segítenek... Jerzi Roman, a Nasa Tribuna varsói szerkesztője helyettesre, Szíria külügyminiszterére. A repülőtér épületének egyik emeleti teraszáról kilőtt golyók nem találták el a szíriai politikust, de megsebesítették a kíséretében levő Szaif Bin Szaid Al-Gho- bast, az Egyesült Arab Emírségek külügyi'1 államminiszterét. Khaddam a Perzsa-öböl menti államokban tesz körutat; a repülőtérről éppen útjának következő állomására, Katarba akart elutazni, amikor a merénylet történt. Az államminisztert azonnal kórházba szállították, s a w repülőteret lezárták. Abdel Halim Khaddam a merénylet miatt megváltoztatta útiprogramját és visszatért Damaszkuszba. Szaif Bin Szaid Al-Ghobast három golyó találta el és a kórházban belehalt sérüléseibe. VeríikáI-6 A szocialista országoknak a világűr békés célú kutatásával és felhasználásával kapcsolatos együttműködési programja keretében 1977 október 25-én, közép-európai idő szerint 13 óra 15 perckor a Szovjetunió európai területéről felbocsátották a Vertikal—6 elnevezésű geofizikai rakétát. A kísérlet célja a földi atmoszféra és az ionoszféra, valamint a a nap rövidhullámú sugárzása és az atmoszféra közötti kölcsönhatások komplex kutatásának folytatása. Az 1500 kilométeres magasságba felbocsátott rakétáról 173 kilométeres magasságban levált egy stabilizált műszertartály, amelyben a Szovjetunióban, Bulgáriában, Csehszlovákiában és Ma' gyarországon készült tudornál nyos berendezéseket helyezte« el.