Pest Megyi Hírlap, 1977. október (21. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-02 / 232. szám
I9T7. OKTOBER 3., VASÄRNAP éMAav Almacsomagolok Felnőtté vált a kollektíva Ä Hungarofruct budaörsi hűtőházának feldolgozóterme. Halkan dübörög az osztályozógép, felületéről méret szerint potyognak az almák a merőlegesen kifutó kisebb szalagokra. A fejek fölött kon- vejorpálya szállítja a dobozokat. A szalagok mellett idősebb és fiatalabb nők állnak. Jobb kézzel a díszes selyem' papírdarabért, ballal az eléjük futó almáért nyúlnak. Az al mát beleteszik a selyempapírba, egy mozdulattal becsomagolják, ugyanazzal a mozdulattal a dobozba kerül a gyümölcs. Ha a doboz megtelik, ráütnek egy számot, fölnyúlnak az újabb dobozért, miközben a teli doboz alma már halad a szalagon a fölíró felé. A mozdulatok gyorsak, be- idegzettek, nincs megállás. A szalag jön, az alma megy — külföldre. A sor végénél Demjén Ida, a Kállai Éva brigád vezetője áll, a kezében könyvet szorongat. A könyv borítója keresztöltéssel sűrűn hímzett textília. Brigádnapló. Leteszi a könyvet az asztalra, kinyitja a közepetáján. — Itt kezdődik ez az év — mondja. Tíz évet fiatalodtak Czigány Péter, a hűtőház igazgatója papírlapot mutat: „1976-ban a szocialista munkaversenyben 13 brigád Vett részt, tagjaik száma 131, a dolgozók 66 százaléka. A brigádok több társadalmi munkafelajánlást tettek, ennek eredményeként 7 ezer 952 forintot utaltunk át a tanács fejlesztési számlájára. Műszaki brigádjaink társadalmi munkában végezték a bölcsőde és óvoda, valamint a gimnázium épületgépészeti munkáit, berendezéseik javítását. Több szocialista brigád patronálja a törökbálinti tüdőszanatóriumot és az öregek otthonát, vállalták a nyugdíjasok kertjeinek a gondozását is. A szocialista brigádok munkája nyomán üzemünk területén sportpálya létesült. Üzemünkben kihelyezett általános iskola működik, jelenleg 26-an végzik az általánost.” — Melyik a legjobb brigád? — Már a kérdés sem jó. Az egyik ebben „leg”, a másik amabban. Ha engem kérdez, azt hiszem, a Kállai Éva brigád. — Kállai Éva szocialista brigád — mondja a brigádvezető nyomatékkai, szemrehányó pillantás kíséretében. — Elnézést, Ida, igaza van. Meg kell mondanom, hogy elfogult vagyok irántuk. Az üzemünk kilencéves, a brigádmozgalom hat-hét éves nálunk, ők a legfiatalabb brigád, amennyiben másfél éve alakultak. Első évben megkapták a szocialista címet. — Amikor tavaly heten brigádot alakítottunk, az átlagéletkorunk 38 év volt. Engem választottak vezetőjüknek, féltem egy kicsit, tudtam, milyen erős brigádokkal kell felvennünk a versenyt, és hiába, hogy csoportvezető voltam az előző munkahelyemen, ebben nem volt sok tapasztalatom. De gondoltam, megpróbálom, hátha eljutunk valahová. A félelmem hamar elmúlt. Magam is meglepődtem, mennyi jószándék van ezekben az asszonyokban, lányokban. Akkor már tudtam, hogy mégiscsak megyünk majd valamire. Azóta öt új taggal egészült ki a brigád, megfiatalodtunk tíz évvel. Másfél éve három kiváló dolgozónk volt, most öt van. Én persze soha nem leszek kiváló dolgozó, mert nagy a szám ... — Mit szól ehhez a hűtőház vezetője? — A kritikát valóban nem könnyű elfogadni, sem elmondani. Én nagyon becsülöm azt az embert, aki kiáll éS elmondja, hogy ezen a munkaterületen ez meg ez nem jó, ha amúgy csinálnánk, jobb lenne. Idát ilyennek ismerem, ezt ő is tudja, csak szerénykedik. Brigádban gondolkodnak Varga Júlia biciklivel hajt az udvaron. A Kállai-brigád tagja, megállítjuk. — Én csak egy éve vagyok köztük, egy másik brigádból jöttem át. Gondoltam, ha már kollektívában vagyok, legyen értelme. Nagyon jó köztük. Együtt járunk társadalmi munkára, együtt sportolunk, műveltségben sem vagyunk lemaradva, olvasunk, tanulunk, múzeumba járunk, becsüljük, segítjük egymást — mondja, s máris megy tovább. — Honnan tudják, mit vár a brigádtól az üzem? — Több olyan értekezlet van, amikor az éves, vagy kisebb időszak terveit ismertetik — mondja Ida. — Az áruforgalmi osztályvezető minden hónapban tervismertető értekezletet tart, ezen a brigádvezetők is részt vesznek. Czigány Péter közbeszól: — Egy hónapja új módszert vezettünk be. A havi vezetőségi értekezletekre meghívunk egy-egy brigádvezetőt. Ezt nem ál-munkáscentrikusság- ból tesszük, azt akarjuk elérni, hogy az iroda ne legyen misztikus hely, hallják, miről tárgyalunk, ne legyen senki, aki azt hiszi, hogy mi ott „fönt” csak kávézunk ... — Mindenkinek feladata, de a szocialista brigádnak kötelessége a hibátlan munka. Az ötkilós hagymaakcióban vállaltuk az anstandmentes munkát, az exportárura nagyon kell vigyázni. Vállalásunkat mennyiségileg is túlteljesítettük; Az álmacsomagolásban’ a tavalyinál tíz százalékkal nagyobb teljesítményt vállaltunk. Ezért is hajtunk, de azért is, mert egyéni normában dolgozunk, a keresetünk is függ tőle. — Akkor nem érdekük, hogy segítsék egymást. — Dehogynem. Azért brigádban gondolkodunk. Aki a szalag elején áll, több munkához jut. Ezért úgy segítjük egymást, hogy aki egy darabig elöl állt, az hátramegy, hogy más is tudjon teljesíteni. Mióta brigádban dolgozunk, nem volt balesetünk. Nem sztárokat nevelnek A hűtőház vezetője azt mondja, hogy óvakodnak attól, hogy sztárbrigádokat neveljenek, mert ez egészségtelen féltékenykedést szül. Jobb, ha minden brigádnak megvan az esélye arra, hogy egy-egy időszakban a legjobb legyen, és nem is ez ellen a törekvés ellen dolgozunk, amikor most a Kállai brigádot emeljük ki. — A brigádunk 12 tagja eddig 279 óra társadalmi munkát végzett — mondja Demjén Ida. — Ebből 250 órát az egyes számú bölcsődében dolgoztunk, 22 órával járultunk hozzá a helyi sportpálya rendezéséhez. Tavaly Ki mit tud Lengyelországról? címmel vetélkedőt rendeztünk és ügyességi versenyt, ebben a brigádom az első és a harmadik helyezést kapta. A vezető így mondja: a brigádom. Azt elhallgatja, hogy ő maga volt az, aki megszerezte az első és harmadik helyet. — A Volán itt dolgozó Ság- vári brigádjával együttműködési szerződést kötöttünk. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére október végén A szocializmus útján címmel vetélkedőt rendezünk, ezt mi kezdeményeztük. Olvasnunk is kell hozzá, a kérdéseket Ta- maskó János brigádvezetővel. Laczká Ferenc szakszervezeti kultúrfelelős segítségével állítjuk Össze. A Kállai brigád kezdeményezésére Egy brigádtag — egy ja néven mozgalmat indítottak. November 7-e parkot telepítenek, az első csemetét mint tiszteletbeli tag, a hűtőház vezetője ültette el. Más brigádok is bekapcsolódnak ebbe a mozgalomba. A családi szálló parkjában nyolc gyereknek játszóteret alakítanak ki. A kommunista szombatokon az üzem dolgozóinak legnagyobb többsége részt vesz, ezeken a napokon mindenki a legsürgősebb munkát végzi. Ha én nem kérdezem... — Brigádunk tagjainak fele képezi magát. A nyolc általánost már mindenki elvégezte, most hárman járnak szak- középiskolába, hárman gimnáziumba. Sokat köszönhetünk Majtényi Bernét szb- elnöknek, aki kezdettől fogva segített nekünk. — Nehéz volt? — kérdezzük Majtényi Bernátot. — Féltem a feladattól, mert voltak itt nagyon komoly brigádok. Tudtam, ha az első évben nem sikerül megkapaszkodniuk, lőttek a kollektívának. Az első évben mindennap adódott valami, mondták is a kollégáim: fedezékbe, mert jön az Ida! Ma már, ha én nem kérdezem, mit segíthetek, meg sem tudom, mi a bajuk. Tudom,' most magam alatt vágom a fát, mert én is brigádvezető vagyok, és mégis őket dicsérem. De a mi munkánk más, és az ember nemcsak saját magáért felelős. Kinőttek a kezem alól, egyre inkább azt érzem, nincs már ott szükség rám.- .....Hatos Erzsébet Tűz, v as, emberek A kemencék gyomrában 1300 fok forróság. Mellettük még két-három méterre is perzsel a levegő, a kovácsokról ömlik a verejték. Vasat formálnak gépek és emberek. Képriportunk a MEZŐGÉP érdi kovácsolóüzemében készült. Iglódi János előkovácsolt hajtórudakat melegít a hevítőkemencében. Tóth Zoltán szakmunkástanuló a kovácsolt anyagot sorjázza óriásgépével. Csehó János 90 éves, a kovácsműhely légkompresszorkezelője. A szakvizsgát tíz évvel ezelőtt tette le. Kép és szöveg: Bozsán Péter Többet, mint amennyi szokás Öregdiákok az Ócsán kapott útravalóról MIT VISZ MAGÄVAL az ember a középiskolából további életébe? Ezernyi emléket. A tilalom ellenére elszívott cigaretták ízét, a dolgozatírások, felelések izgalmát, az elmaradt, elbliccelt órák megszépült perceit, szigorú tanárok zord tekintetét, a kedvencek mosolyát. apró diákcsínyek később hőstettekké magasztosult epizódjait. Aztán, ahogy múlnak az évek, rájön, a ballagáson kapott tarisznyában nemcsak pogácsa, pár fillér lapul, a felidézett emlékek közt nemcsak jó sztorik vannak, az emberré formálás nagy műhelyéből mást is magával vitt: emberséget, erkölcsi tartást, életcélokat, egész életre kiható szokásokat, formálódó, alakuló énjének számos jellemvonását. Ócsán, a Bolyai János Gimnázium tanárai, diákjai a közelmúltban emlékeztek meg az iskola fennállásának 25. évfordulójáról. A jubileumra sokan eljöttek. Az iskola régi, azóta nyugdíjba vonult tanárainak, a már komoly, felnőtté cseperedett diákoknak, az iskola régi növendékeinek jó alkalom volt ez a találkozó egy kis beszélgetésre: feleleveníteni a régi, közös emlékeket, számba venni, kinek hogy alakult az élete, mire vitte, mi lett belőle. A régi diákok közül háromtól kérdeztük, hogy mit vittek magukkal ebből az iskolából? Íme a válaszok. DR. BALÁZS MIHÄLY, a szegedi József Attila Tudományegyetem régi magyar irodalom tanszékének tanársegéde: — Mit vittem magammal? Ha az ember vonattal keresztülutazik Óhsán és az ablakból meglátja a régi menza épületét, hevesebben dobos a szíve. mert annyi emlék eszébe jut. Tudom, vannak gazdagabb, jobb körülmények közt tanító gimnáziumok, mégsem éreztem, hogy én vidéki középiskolába jártam. Az egyetemen egy tesztláp kitöltésekor döbbentem rá, soha életemben nem jártam annyit színházba, mint a gimnáziumi évek alatt. És ez az iskolának, az egységes szellemű tanári karnak köszönhető. Az irodalom iránti érdeklődés is itt Kristályosodott ki bennem. Gráf Ottóné tanárnő, vagy ahogy mindenki hívja, Lenke néni’ tanítctt meg a könyv, az olvasás kereteiére és főleg igényére. Önképzőkört szervezett, ahol mód nyílt az elmélyülésre, az irodalom alaposabb tanulmányozására. Aztán Falu Tamás bácsi, a költő, akivel sokszor találkoztunk. Az ő jelenléte tudatosította bennem, hogy az élő írók, költők, nem tankönyvekbe, lexikonokba bezárt életrajzi adatok csupán, hanem hús-vér emberek, akik ugyanúgy, mint mi a földön járnak, élnek, gondolkodnak, örömeik, gondjaik vannak. És me» egy dolgot említenék Én 1966-ban érettségiztem. Egy kicsit mi is segítettünk építeni, otthonossá tenni, berendezni ezt az iskolát. A szaktantermekben sokat dolgoztunk mi is. diákok: fúrtunk, faragtunk, átalakítottunk, rendezkedtünk. Az örömet adó, önkéntes munka sok-sok emléke rakódott le így bennem. DR. KOCSIS JANOS ócsai körzeti orvos: — Hároméves korom óta a községben élek. Az egyetemen a település ösztöndíjasa voltam. Mire tanított ez az iskola? Az értelmesnek, a szépnek kutatására, megkeresésére. Régi versmondó vagyok, diákkoromban verseket írtam és az önképzőkörben is tevékenykedtem. Azóta is a szépet keresem és tisztelem az irodalomban, az életben egyaránt. A gimnázium KISZ- titkára voltam. Itt vált természetemmé, hogy a közösségért is dolgozni kell. Most is tanácstag, a községi pártbizottság tagja vagyok, és én az emberekkel nemcsak a betegségükről beszélek, engem a gondokkal, problémákkal küszködő ember is érdekel. Sokszor jobb lakás kell, a gyereknek óvodai hely, az idős, magára maradt embernek segély. Munkám során így alakult bennem a gyógyítás és a köz- életiség szándéka, elhatározása. Ezt a gondolkodásmódot úgy érzem, ebből az iskolából hoztam magammal. És még valamit. Az egyetemi felvételim elég könnyen sikerült. Nekem nem kellett különórákra, magántanárokhoz járni, hogy helytáll jak. Ez az iskola adta azt a tantárgyi biztonságot, amely alapján nem volt sok gondom a tanulással. Két gyerekem van. Azt szeretném, ha ők is ebben a gimnáziumban tanulnának. NÄDAS ZOLTÁNNÉ, az ócsai gimnázium magyar— orosz szakos tanára. — Négy évig ennek az iskolának a padjait koptattam, és az egyetem elvégzése után idejöttem tanítani. Egyetemista koromban a község társadalmi ösztöndíjasa voltam. Eleinte furcsa volt ott tanítani, ahol diákként tanult az ember. Mért éppen pedagógus lettem? Gimnazista koromban az itteni tanárokat én magas pie- desztálon láttam, mindig felnéztem rájuk, irigyeltem őket. Tekintélyük volt. Olyan akartam lenni, mint ők. Tudom ez egy kicsit furcsa magyarázat. Ebben az iskolában mindig alkotó légkör vette körül az embert. Diákkorunkban a színjátszókörben a Kőszívű ember fiait, az Ármány és szerelmet adtuk elő, szóval mindig többet csináltunk, mint amennyit szokás. Öt évig KISZ-tanácsadó tanára is voltam a gimnáziumnak, és én magam tanárként is igyekeztem a legtöobet adni a gyerekeknek. Sokat utazom velük külföldre: jártunk Pozsonyban, Prágában, Karlovy Varyban, tíz napig a Feketetenger partján. Az idén Moszkvába, Leningrádba szervezünk utazást. Mióta tanár vagyok már három osztályom végzett. Elsőtől negyedikig én voltam az osztályfőnökük. Lett-e közülük valaki nagy ember? Azt hiszem, itt nem a nagyság a lényeg, hanem a helytállás. Az egyik leánynövendékem, Bukodi Erzsébet, például, kohómémök. Nagyon sokan tanultak és tanulnak a Szovjetunióban a tanítványaim közül. Azt hiszem ebben egy kicsit az én orosztan ári mur- lcám is benne van. Többen jelentkeztek orosztanári pályára is. Tavaly például két diákunkat vették fel az egyetemre, orosz szakra. Mit mondjak még? Nagyon jól érzem magam ebben a közösségben. A JUBILEUMI ünnepségen az ócsai gimnázium öregdiákjai — köztük dr. Balázs Mihály és dr. Kocsis János — kissé elfogódottan és megille- tődve köszöntötték az alma matert,, őszinte meleg szavakkal emlékeztek az iskolában töltött évekre. Nádas Zoltánnénak más szerep jutott. Nem a múltat idéző, hanem a jelent megelevenítő: jó munkáiénak elismeréséül nagy taps közepette vette át az oktatási miniszter dicsérő oklevelét. Vajon őrzik-e még mindhárman a ballagáskor kapott tarisznyát? Megvan-e még a „hamubasült pogácsa”, az életbe indulás szimbóluma, meg az a pár fillér, ami a tarisznya mélyén lapult? És ezen kívül mit kaptak még az iskolától? És még most is vigyáznak rá. magukkal viszik mindenhová? Kiss György Mihály
