Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1977-09-28 / 228. szám

jHtr.rr.r 1977, SZEPTEMBER 28., SZERDA Őszinte barátok között A TÁPIÓMENTE SIKERE QMS 7KBAN Forró sikert arattak A napokban több kilónyi fényképet hozott a posta a nagykátai Bartók Béla Műve­lődési Központ címére, ötezer kilométert utazott ez a több száz felvétel, amely a nagyká­tai Tápiómente együttes szibé­riai vendégszerepléséről tudó­sít. Forró hangulatú hangver­senyekről, gyárlátogatásokról, fogadásokról, városnézésekről, koszorúzásokról, megannyi fe­lejthetetlen emlékről. A tizenegyedik turné — Csodálatos út volt — idé­zi a tizenegy napos vendég- szereplést Moldván Zsuzsa, az együttes egyik alapító tánco­sa. •— A legnagyobb élményt nyújtó, valamennyi eddigi kül földi vendégszereplésünk közül. Ez pedig nagy dolog. A Tá­piómente együttesnek ugyanis ez volt a tizenegyedik külföldi turnéja. Háromszor szerepel­tek Lengyelországban, kétszer a Német Szövetségi Köztársa­ságban. Jártak Olaszországban, Franciaországban, Spanyolor­szágban. Az idén tavasszal az NDK-beli Suhl megyében, nyá­ron pedig a Ciprus szigeti Li- masolban voltak a magyar népi kultúra követei. — Soha nem készültünk még ilyen izgalommal külföldi uta­zásra. És higyje el, nem a két­szer ötezer kilométeres repülő­út volt izgalmunk legfőbb oka. Sokkal inkább az: tudtuk, hogy ezúttal nagyon komolyan meg­mérettetünk. Nemcsak azért, mert a szovjet tánckultúra vi­lághírű. Azért is, igaz, az előb­bi következményeként, mert a szovjet emberek nemcsak sze­retik, de értik is a tánc nyel­vét. Ha szabad így fogalmaz­ni, ott majdnem mindenki pro­fi a táncok megítélésében. — Izgalomban valóban nem volt hiány — kapcsolódik a beszélgetésbe Chmely Ödön, a művelődési központ igazgatója s egyúttal az együttes életrehí- vója és vezetője. — Már a Fe­rihegyen kezdődött, amikor a beszállásnál kiderült, hogy a jegyek a repülőtéri irodában maradtak, ötventagú delegá­ciónk jegy nélkül utazott Moszkváig. A következő gép hozta utánunk a jegyeket. Ez azonban csak a kezdet volt. A domogyedovói repülőtéren ugyanis Dómján Lajos művé­szeti vezetőnk és három fiú­táncosunk, akikre az együttes sok-sok csomagját, a ruhákat és a hangszereket bíztuk, le­maradt az Omszkba menet- rendszerű pontossággal induló gépről. Hogy csinálta pilótánk, hogy nem, de még tíz per­ce sem repültünk, amikor a rádió túlsó - végén már ott álltak a lemaradónak. S az is rejtély: alig telt cl egy óra Omszkba érkezésünk után, amikor egyszeresek meg­jelent a szállodában a négy el­veszett utas. Pedig Omszk és Moszkva között háromezer ki­lométer a távolság! Csoda volt minden óra — Ha istenhívő lennék, azt mondanám, csoda — nevet Moldván Zsuzsa. — De akkor azt is mondanom kellene: csoda volt minden óra, amit Omszk- ban és környékén töltöttünk. A Kaucsukgyár kultúrpalotájának ezerkétszáz személyes színház- terme, amely zsúfolásig meg­telt kétórás műsorunkra, ame­lyet az omszki televízió is fel­vett, s éppen most, a napok­ban, pontosabban október 3-án közvetít. Vagy a 66-os számú középiskolában tett látogatá­sunk, ahol több mint kétszáz pionír magyar népviseletbe öl­tözve várt ránk. És azt a troj­kakirándulást sem lehet so­ha többé elfelejteni, amelyben a marjanovói kerület gazdasá­gában részesítettek bennünket. És felejthetetlen volt az Irtis folyón tett hajókirándulás, csakúgy, mint az a közös fel­lépés az ezerkétszáz személyes omszki koncertteremben, ame­lyen a Metyelica együttessel léptünk dobogóra. Előbb mi mutattuk be műsorunkat, az­után ők, s végül majd félórás közös záróképben együtt tán­coltunk, énekeltünk százhúszon. Igazi kultúrpalota Üjságnyi nagyságú fényké­pek százaival bizonyítják em­lékeik valódiságát. — Ne higyje, hogy csupán a vendéglátók iránti udvarias­ságból beszélünk felsőfokban — jegyzi meg csendesen az igaz­gató. — Mindaz, amit rövid ti­zenegy nap alatt láttunk, erre kényszerít. Miért? Tudja, hogy több mint két évtizede vagyok népművelő. Ebből több mint tíz évet töltöttem el itt, Nagv- kátán, mint a művelődési köz­pont igazgatóra. Eddig azt hittem, gazdagok vagyunk, már ami központunk tartalmi munkáját, felszereltségéit, ellá­tottságát illeti. Most más a vé­leményem. Azóta ugyanis jár­tam az omszki Kaucsukgyár ku1 tű.palotájában, ami három éve épült hárommillió rube­lért. Ennek az épületnek szÚ2- harminc (!) dolgozója van, s ebből harminc szakképzett népnevelő! Tanácsi támogatást nem kapnak, de nem is igé­nyelnek. Fenntartására a gyár évente százhetvenezer ru­belt fordít. Omszkngk ezt a kerületét, ahol a Kaucsukgyár vgn, százhatvanezren lakják. Ám nem ez az egyetlen kultúr­palota itt! Hasonló nagyságú intézménye van az Olajfeldol­gozó Vállalatnak, amelyben szintén százharmincán dolgoz­nak! És ezeken kívül még egy kultúrpalota és három zeneis­kola van ebben a kerületben! És ez Omszknak csupán egyet­len kerülete. Az egymilliós vá­rosnak tíz kultúrpalotája és huszonkét művelődési háza van! Nyolc fellépés — Soha nem érkeztünk még haza külföldi turnéról oiyan fáradtan, mint most — mond­ja Moldván Zsuzsa. — És en­nek nem a hosszú repülőút az oka. A nyolc forró hangulatú fellépés mellett annyi látnivaló várt ránk, hogy akkor is bele­fáradtunk volna, ha közben egyszer sem lépünk dobogóra. De hadd tegyem hozzá: mind­ezt akkor is örömmel megnéz­tük volna, ha vendéglátóink nem szerveztek volna szá­munkra ennyi programot. Jár­tunk gyárakban, szakmunkás­tanuló-intézetekben, gazdasá. gokban. Voltunk az egyetemen és az Orosz erdő nevű gyógy­üdülőben, Omszktól hatvan ki­lométerre. Megkoszorúztuk Le­nin, a magyar internacionalis­ták és a szibériai harcosok em­lékműveit. Ellátogattunk az omszki televízióba, a magyar virágkiállításra, s voltunk cir­kuszban is. Hogy hány bará­tot szereztünk az ott töltött na­pok alatt, az összeszámolni is nehéz lenne. S ha azt mon­dom, hogy a tizenegy nap alatt még kétszer fél nap arra is ju­tott, hogy megismerkedjünk Moszkva nevezetességeivel, ak­kor valóban csoda, hogyan fért bele mindez ilyen rövid időbe. — Itthon nem fogadtak vol­na minket olyan szeretettel, mint amilyen forró barátság­gal vártak minket omszki test­vérmegyénk vendéglátói. Bár­merre jártunk, bárkivel talál ■ koztunk, olyan volt az, mint amikor testvérek találnak egy­másra. — összegezi az omszki utazás emlékeit az igazgató. — Őszinte barátok között jártunk, egy csodálatos vidéken. Prukner Pál PEST MEGYEI KIÁLLÍTÓTERMEKBEN Hagyományos és modern alkotások m Szánthó Imre, Szegedy Dobó p] illés és Száky Sándor kiállításai $1 szeptember végéig tekinthetők g meg Szentendrén, Vácott, illet­ővé Fóton. Szánthó Imre grafikái a szentendrei lakótelepi klubban láthatók. Ez a klub, könyvtár, ahol emberek olvasnak, időz­nek, s közben nézik Szánthó Imre régi és új grafikai lapjait, linómetszeteit. Derűs, szelle­mes, kedves hangvétellel, Szentendre varázsát, intimitá­sait jegyzi fel, s ez nemcsak festészet, hanem művelődéstör­ténet; forrás az útókornak. Emellett téli fák, madarak és az Adria városai, szigetei je­lennek meg nagy finomsággal szerkesztett felületein, és port­rék; Apáti Abkarovics Béla, Szőke Lajos arcmásai. Ő az az ember, a képzőmű­vészet mindenese, aki hagyo­mányokat ápol, kezdeményez, jelenleg arra készül, hogy a kínai lakkfestés módszerével dolgozzon fel budakalászi tá­jakat, a Lenfonó hétköznapjait, lakkfestéssel és szitanyamatok- kal. Nem feledkezik meg Apáti Abrakovics Béláról sem, aki húsz éve hunyt el, s november­ben róla tart megemlékezést a szentendrei Dalmát Baráti Kör. Ez a fáradhatatlanság az, ami társadalmilag fontos Szánthó Imre tevékenységében, hiszen művészi munkája mellett vál­lal közművelődési feladato­kat. Ezúttal a szentendrei la­kótelepi klubkönyvtárban, ahol gyerekek, felnőttek találkoz­hattak, nemcsak az irodalom­mal, hanem a grafika vallomá­sával is, az 5 jóvoltából. Mobilok a művészetben Korunk építőművészete olyan mesterséges terek soka­ságát hozta létre, amelyek nem igényelnek szobrot, hiszen ma­ga az épület a szobrászi pro­duktum, de helyette valami mást rendel a terek szívének; mobilt, mely helyváltoztatás­sal, hanggal, színek sugárzásá­val kelt, nyugtató feszültséget. Szegedy Dobó Illés is festőből lett mobilok megálmodója, aki először Bécsben mutatkozott be 1936-ben. Azóta negyvennégy önálló és csoportkiállításon ta­lálkozott közönségével Buda­pesten, Krakkóban, Kalocsán, Poznanban, Varsóban, Párizs­ban, Nápolyban. Tennivágyása közismert. 1945-ben ő szervez­te a Budai Képzőművészek Ki­állítását, ő szorgalmazta tárla­tok rendezését a János kórház­ban, a Mátravidéki Erőműben, az Óbudai Hajógyárban, 1948- tól. Komoly része van a mun­kásművelődés fejlesztésében. Váci tárlatán most hagyomá­nyos, zebegényi tematikájú ké­pekkel és kel­lemes térhatást keltő, szellemes mobilokkal je­lentkezik. Isko­lák, középüle­tek előtereibe hívhatnánk meg e vonzó műtárgyaikat Pest megyében is. Egyedi képzelőerővel A fóti ősz képzőművé­szeti • eseménye Száky Sándor bemutatkozá­sa. Harmincöt éve él és alkot Fóton, miköz­ben üvegtech- nikusként érte el a nyugdíjas kort. Eredeti tehetség a naiv művészet hatá­rán egyedi báj­jal és képzelő­erővel. Különös gonddal cso­portosítja a vácrátóti botanikus kert szín­pompás fáit, a fóti, budafoki, csákvári templomot, a keszthe. lyi öreg fákat, Szigligetet, Ta­polcát. Képeinek felületé har­monikus, mely alkotójának és nekünk is örömet okoz, hiszen az élet bensőséges szépségeire hívja fel a figyelmet. A rajz nyelvén Századunk grafikája csupán képzőművészeti duktum, hanem gondolkodá­sunk része. Szalay Lajos is képpel beszél, képpel töpreng, képben sűrít fogalmat, múltat, titkot, törvényt, számára a kép az egyetlen világnyelv, ezt ismeri hiánytalanul. Még vala­mennyien emlékezünk Julianus barátról készült rajzára, mely­ben a lépés egy nép történelmi küldetését tükrözi. Szalay La­jos Őrmezőn született, 1909- ben, tehetsége a két világhá­ború között bontakozott ki iga­zán. 1946-ban Párizsban tele­pedett le, később Argentínába és végül az USA-ba költözött. Élete a rajz. Minden önmagába gyűjtött eszmét, gondolatot a rajz nyelvén ad tovább, értel­mezett bővítésekkel Ebben rej­lik egyetemessége. A Kisdunai Galériában be­mutatott tollrajzai biblikus ös­vényen haladnak. Megállnak Káin és Ábel ősi és oly sokszor ismétlődő történeténél. Soro­zatban elemzi a testvérgyilkos­ság iszonyatát, mely nem egye­di cselekmény, hanem a ki­zsákmányoló osztálytársada­lom általános tükörképe. Száky Sándor: Vácrátóti botanikus kert nem pro­Szántbó Imre: Sikátor Szentendrén Külön témája a szerelem és a fiatalság. Szent Antal megkí­sérlésében és Ádám, Éva ket­tőzött alakjában ezt a proble­matikát kíséri a rajz mindent magába sűrítő gazdagságában. Megdöbbentő a Halott vízszin­tes némasága és az élő, aki rá­tekint. Őszinte elismerés illeti a Ba- kallár József vezette Kisduna Galériát, mely Somogyi József, Varga István, Tóth Menyhért, Szőnyi István, Hincz Gyula művei után Szalay Lajos fáj­dalomban született és szépsé­gében diadalmas rajzait is be­mutatja. Losonci Miklós SZÍNHÁZI ESTEK A vihar kapujában Bemutató a Madách Kamaraszínházban A MÓDSZER az optikai ana­lízishez hasonlít: vetítsünk képet egy prizmára, aztán a sarkított sugarakat kíséreljük meg újra fókuszba gyűjteni. A kép eltorzul. Ha egy tör­ténetet átengedünk az embe­ri gyarlóságon: újrafogalma­zás közben ugyanúgy megvál­tozik. Kézenfekvő a morális tanulság, hogy ki-ki vérmér­sékletének és érdekeinek meg­felelően hangsúlyozza a rész­leteket, pontosabban csorbítja az igazságot. Akutagava, a mxle-a japán irodalom egyik jeies képvise­lője szinte minden alkotásá­ban végletekig analizálja a szereplőket. Az általa feldol­gozott mitikus történetekben, vagy ősi mondákban a cse­lekmény másodlagos, sőt a társadalmi háttér is csupán fogódzó. Akutagavát egyetlen dolog foglalkoztatja: az embe­ri magatartás lélektani indíté­ka. Ennek lehetünk tanúi a Vihar kapujában című no­vellájában is, amelyből Kuro- szava készített filmet. A mese arasznyi: a Kyotóból menekü­lő házaspárt megtámadja egy bandita, az asszonyt megerő­szakolja és később a férjet holtan találják. A kihallgatott tanúk mind másképp mesélik el a történetet és az író még egj[ lélektani szaltót is végre­hajt: a gyilkosságot minden érintett magára vállalja. A Madách Kamaraszínház a közelmúltban mutatta be a Kuroszava-film színpadi vál­tozatát. Amit a színpadon lá­tunk, az pontról pontra meg­egyezik a film szerkezetével, csak a jellegzetes japán tájat, a beszélgetőket egybetartó és nyomasztó időjárás élményé­vel lezünk szegényebbek. A drámát — pontosabb műfaji meghatározás szinte lehetet­len — Müller Péter készítet­te, s kibogozható egyetlen cél­ja az lehetett, hogy alkalmat teremtsen néhány virtuóz szí­nészi alakításhoz. Az Akuta­gavát annyira jellemző lélek­tani elemzéssel adós marad a darab. Szikár mértékkel csu­pán az alaptörténet négy vál­tozatát látjuk, s talán ez is oka, hogy szokatlanul rövid, mindössze százperces az elő­adás. SOKAT VITATOTT kérdés, hogy az általános szóhaszná­lattal egzotikusnak nevezett drámáknál van-e a jellegze­tes mozgásrendszerre, s az ehhez kapcsolódó külsőségek­re? Azt hiszem, lehetetlen a kérdésre általános recepttel válaszolni. Lehet viszont egy­séges stílust követni. A Madách Kamaraszínház előadásában azonban keve­rednek a stíluselemek. Szir­tes Tamás rendező általában kerüli a japános mozgásrend­szert, hogy ezáltal is az álta­lános emberi síkjára emelje a konkrét történést. De Kol- tai János csaknem szertartá­sosan a japán játékmodort al­kalmazza; Bálint Andrásnál keverednek az elemek; Sztan- kay István csak a vívó jele­netekben követi a szigorúan előírt szabályokat, ugyancsak visszafogott Almási Éva játé­ka. Az eltérések annál meg­lepőbbek. mert a rendező. Pintér Tamás személyében, mozgásmestert is segítségül hívott. ÉRDEKES ELÖADÄS mind­ezekkel együtt is a Vihar ka­pujában: a színészi játék te­remti meg feszültségét. A da­rab valóban .virtuóz teljesít­ményeket kíván, hiszen alig több mint másfél óra alatt azonos alapszituációban négy különböző jellemet ábrázol a három főszereplő. Kimagas­lóan jó alakítást nyújt Sztan- kay István a Rabló szeredé­ben, figurája egységes ma­rad, végig kötődik a darab egészéhez és motivációi csak az elmesélő szemszögéből vál­toznak. Mintha azt mondaná: így tettem volna, ha a férj és a feleség ilyen, vagy olyan helyzetet teremt. De Sztankay végig egy rabló típust játszik. Almási Éva viszont csillog­tat: egyszer megrázó áldozat, másszor érzéki asszony, az­tán sorsa elleni lázadó. Almá­si Éva négy különböző felesé­get személyesít meg, négy mi­nidrámában. Bálint András szürkébb alakítást nyújt, csak az általa elmesélt törté­netben él igazán. Akkor vi­szont briliáns teljesítmény láthatunk tőle. Mégsem válil plasztikussá a Férj figurája pedig ő a kulcsszereplő, ő kö­veti el azt a drámai vétket, amely lehetőséget teremt a tragikus eseményekhez. Kap­zsiságból, pénzsóvárságból megy el a rablóval és önhitt­ségében hordozza a végzetet. A koldus szerepében Koltai János csaknem pontosan ha­sonmása a Kuroszava-film- beli alaknak. Színészileg egy­szerűbb a feladata Lőte Atti­lának, Juhász Jácintnak és Bay Gyulának, de mindhár­man azonos rangú , partnerei a főszeren1 őknek. KITŰNŐ Vukán György ke­leti ihletésű zenéje, amely fontos dramaturgiai funkciót teljesít: a színváltozásokhoz teremt hangulatot. Fehér Miklós díszlete megfelelő te­ret és légkört ad a sok hely­színváltozáshoz. Kriszt György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom