Pest Megyi Hírlap, 1977. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1977-09-21 / 222. szám
fiera V KJimtw 1977. SZEPTEMBER 21., SZERDA MOSTOHA KÖRÜLMÉNYEK SZIGETHALMON Pillanatképek—tanévkezdés utdn Ha az agglomeráció nehézségeivel küszködő településekről esik szó, a klasszikus példatárból leggyakrabban Érd, Gyál, Budakalász, Pomáz nevét emlegetjük, pedig rajtuk kívül még számos Pest környéki község gyűrkőzik hasonló gondokkal. E ritkábban emlegetett települések közé tartozik Sziget- halom. is, ahol a legégetőbb problémák közt tartják számon az általános iskola helyzetét. 1950-ben három tanteremben 245 gyerek tanult, 1960-ban hat tanteremben 583, 1965-ben nyolc tanteremben 728 volt a tanulói létszám. Ekkor építették egy új, hattantermes iskolát, de az épület azóta is korszerűtlen, nincs benne víz, WC, nincs közművesítve. A tizennégy tanteremben tovább növekedett a gyereklétszám. Tavaly már 982 általános iskolás gyerek tanult Szigethalmon, az idei tanévet 1039 gyerekkel kezdték. Az iskolának van még hat szükségtanterme, felvonulási épületből, széntárolókamrából alakították át, ezekben is váltott műszakban tanítanak. Az idén is a három műszakos tanítás veszélye fenyegette az iskolát, de három gyerek híján sikerült megmaradni a két műszaknál. Előírás ugyanis, hogy az első osztályban, ha 141 beiratkozó van, öt tanulócsoportot kell nyitni. Mivel nekik csak 138 elsősük lett az idén, így csak négy osztályt indítottak, 34-es, 36-os létszámokkal. A felső tagozaton vannak osztályok, ahol 37-en, 38-an tanulnak, és, aki egy kicsit is ért a pedagógiához, látja, ilyen Aam- mutosatályofcban szinte lehetetlen jó oktató-nevelőmunkát végezni. Szorító előrejelzés Nem akarjuk az olvasót száraz statisztilfei kimutatásokkal untatni, de a teljes kép megrajzolásához még néhány adatra szükség van. Pár évvel ezelőtt a községi tanács és az iskola prognózist készített a várható tanulói létszámról. A születések számát és a községbe betelepülők egyre emelkedő arányát vették alapul a „kényszerű jövendöléshez”. A prognózis az idei tanévre 1068 gyereket, „jósolt”. A valóság csak 1039. Nem nagy az eltérés, de ennek megmagyarázható okai vannak. Az iskolaelőkészítés során kiszűrték a gyenge képességű tanulókat és kisegítő iskolába telepítették át, ugyanakkor a szülők közül többen a zsúfoltság miatt csepeli, pesti iskolákba vitték be gyerekeiket. Az 1975-ben született 232 gyermek számbavétele alapján az 1980/81-es tanévben, amikor ezek elsősök lesznek, 1557 fiatal oktatásáról kell gondoskodni az iskolának a prognózis szerint. Tóth Tibor igazgató így sorolja tovább a szorító gondokat: — Negyvenhatan dolgozunk a tantestületben, ebből 15 (32,6 százalék!) képesítés nélküli nevelő. Igaz, tízen főiskolára járnak, de ez az intézmény szempontjából nem feltétlenül biztató jelenség. Ugyanis gyakran az történik, hogy idejön az illető képesítés nélkül, mi „kitaní- tatjuk”, azután, ha kezében a diploma, továbbáll. Most is volt egy ilyen esetünk. Ingyen szobát, fűtést, világítást biztosítottunk neki, mégis elment. A meghirdetett üres állásokra az idén sem jelentkezett senki. Ha jön is pedagógus, körülnéz, megijed a körülményektől és elmegy. Lakás nélkül? Persze az igazgató kesernyés szavaihoz tegyük hozzá, azért az iskolának van törzs- gárdája. Évek óta Pestről, Csepelről járnak ide tanítani pedagógusok, s a községben letelepedett nevelők is gyökeret vertek, becsülettel helytállnak a munkában. Ha már a gyökér eresztésnél tartunk, azért — ha csak zárójelben is!—említ sük meg, hogy pedagógus szolgálati lakást Szigethalmon még egyetlen nevelő sem kapott. Az iskolában ugyan lakik egy tanár, de úgy gondoljuk, ez nem a körültekintő és gondos iskolapolitika helyi eredménye. Kedvezményes telekakció, építési kölcsön — ez volt minden, amit a letelepülőknek tudtak adni. Az igazgató véleménye szerint a mostani fizetésemelés jó hatással volt a tantestületre, átlagban 500—600 forinttal kapnak többet, de van olyan is, akinek havonta 700—800 forinttal több kerül a fizetési borítékjába. Persze a szorító gondokat csak új iskola fel- építésével, az oktatás feltételeinek megjavításával lehet enyhíteni, hogy a pedagóguslakásokról ne is beszéljünk. Annak, aki alaposan körülnéz az iskolában, a rendkívül sok problémával küszködő intézményben, egy valami feltétlenül szemet szúr: a rend, a tisztaság, a fegyelem, az ott dolgozó pedagógusok és technikai dolgozók becsületes munkájának eredménye. Tantermek — mindenütt Tóth Tibor igazgató kalauzolásával körülnézünk az iskolában. A földszinti előtér valamikor zsibongó volt, most hatalmas könyvkölcsönző. Székek, olvasóasztalok már nem férnek el, csak állva lehet könyvet kölcsönözni. A következő megállónk a földszinti folyosó. Innét nyílnak az osztálytermek. Néhány métert most leválasztanak belőle, mivel van itt kályhalyuk, lehet majd fűteni, ez lesz a tanulószoba. Az osztályokba majd egy másik kijáraton fognak közlekedni a gyerekek. Benézünk az első tanterembe. A terem végén függönnyel elkerített parányi színpad, most testnevelési szertár. — És hol a tornaterem? — Nincs — hangzik a válasz. — Jó időben az iskola udvarán tartjuk az órákat, rossz időben az osztályokban. Az átalakított szeneskamra után, ahol most a kisegítő osztály tanul, egy felvonulási épületbe kukkantunk be: itt működik a napközi. Látogatásunkkor 38 gyerek zsúfolódott össze a parányi teremben, ugyanazokon az asztalokon tanulnak, esznek, elképzelhető, mennyi gondot jelent ez munka közben a nevelőknek, a konyhai személyzetnek. Az iskolának nincs konyhája, a Csepel Autógyárból szállítják ide az ételt. A gyár nevéből adódik az újságírói elképzelés, bizonyára gépkocsival. Nem, mindennap asszonyok tolják az edényekkel megrakott kézikocsikat oda-vissza. A nagy gyár segítőkészségéből autóra mar nem futja. Hihetetlen! Benézünk az emeleti úttörőszobába is. Itt tanul a felsős kisegítő osztály, a másik váltásban pedig harmadikosoké a terem. És hol vannak az úttörők? A rajfoglalkozásokat legtöbbször a községi párthelyiségben tartják, az őrsi foglalkozásokat pedig egyre gyakrabban a szülők lakásán. Kétségtelen, az úttörőmunka nem egy szobához kötött mozgalom. De ha a legalapvetőbb feltételek is hiányoznak, akkor mit lehet tenni?... Átmeneti — huzavonával A szorító gondokból, hol a kiút?. Somodi Gyula, a községi tanács elnöke így válaszol: — Átmeneti megoldásként agy FORFA-típusú faházat építünk az iskola udvarán, amelyben négy foglalkozási terem lesz. Sajnos, a tervezés, kivitelezés elhúzódott. Az építkezést a Pest megyei Beruházási Vállalat bonyolítja. A tervezőt is neki kellett volna biztosítania, hiszen a kivitelező válla latnak, a kiskunlacházi ÉG SZÖV-nek nincs tervezőcso portja. Az illetékes hatóságok csak úgy engedélyezik a faház felállítását, ha központi fűtés is lesz benne, tehát ezt a munkát is meg kell tervezni. Hosz- szú huzavona után lett végre tervező. Az iskolában tanító egyik pedagógusnő férje — leszázalékolt mérnök! — társadalmi mifnkában vállalta. Önkéntes munkája több mint félszázezer forint értékű. A faházon kívül egy nyolctantermes iskolát is építünk. Előreláthatóan 1980-ban lesz kész. Amikor Somodi Gyulától elbúcsúzom, a tanácsteremben már gyülekeznek a beruházó vállalat, a tanács, az iskola szakemberei, illetékesei, hogy újabb (ki tudja, hányadik?) tanácskozáson megvitassák a faház felépítésének soron következő tennivalóit, önkéntelenül az jut eszembe, amit az egyik beszélgető partnerem mondott. Sógor-koma alapon egy faházat néhány jó szakember rövid idő alatt felépít. Kétségtelen, a központi fűtés már komolyabb tervezői, kivitelezői munkát igényel. De hát a paragrafusokkal, előírásokkal teletűzdelt hivatalos út, a bonyolítás ennyire hosszadalmas lenne? Emberi számítás szerint, ha a közeljövőben munkához is látnak, a télen még nem lesznek újabb osztálytermek az iskolában. Talán tavaszra, amikor pedig már nem kell fűteni! ★ Kilépek az utcára. Három asszony egy kézikocsit tol, tel| ételhordó edényekkel. Az ebédért mennek a Csepel Autógyárba. A távolból szembetűnik a lakihegyi nagyadó karcsú tornya. Eredményeinkről, egyre gazdagodó világunkról ad híradást nap mint nap a nagyvilágnak. Szomszédságában, lent a földön, egy iskola évek óta súlyos gondokkal küzd. Furcsa kontraszt... Kiss György Mihály Tárlat a Csepel Autógyár Művelődési Központjában A NAGY ISTVÁN CSOPORT TÍZ ÉVE Heiling György: Figurális kompozíció Garai Jenő: Öcsai református templom A Nagy István Csoport kiállítását szeptember 25-ig tekinthetik meg az érdeklődők, naponta, a Csepel Autógyár Művelődési Központjában. A tárlatot Fegyó János rendezte. A FÖLDRAJZI TÁJEGYSÉGEK, éppen a kulturálódás századok óta tartó erjedésében egyre inkább szellemi környezetté alakultak. Az is tény, hogy ez a mozgásirány az elmúlt harminc esztendőben karakteressé vált, meggyorsult. Pest megyének először Szentendre volt a képzőművészeti központja, később Zebegény és Vác is felzárkózott Szőnyi István letelepedése és a művelődéspolitika jóvoltából. A déli rész azonban hosszú ideig gazdátlan maradt. Az 1960-as évek közepén történt a váltor zás. Ez' főt%adalmi gondoskodásból és egyéni elhatározásból történt. Ekkor telepedett le Dömsödön Vecsési Sándor, Bazsonyi Arany, Patay László — és 1967-ben alakult meg a dabasi, ráckevei, monori, nagykátai járás, Cegléd város támogatásával a Nagy István csoport, melynek első lelkes szervezője Platthy Iván volt. Komoly segítséget jelentett már kezdettől a Pest megyei Tanács támogatása, mely az idők során fokozódott. A festői, szobrászi társulás rangját emelte, hogy az induláskor Pál Mihály, B. Szabó Edit, Kampfl József, Kecskés Lajos, ifj. Pál Mihály, Nádasdy János, Kocsis László, Mikloso- vits László szobrászi, festői, grafikai minősége adott mértéket a többieknek, akik közül azóta többen felzárkóztak ehhez a szinthez — elsősorban a festők közül. Bányász Béla, Őrei József, Fegyó Béla, Heiling György, Radóczy Mária képviselik az új kezdeményezéseket, s ha többen távoztak is, Kiss Ernő értékel megmaradtak, s megérkezett új hajtásokkal az új raj; Kéri Mihály, Somogyi György, Bar- nóth Zoltán, -Selmeci György, Kiss Qifiklóé-^'Valamennyiért fiatalok és tehetsége*«!*-» AZ ELMÚLT TÍZ ÉV alatt növekedett az érték? Nehéz az egyenes válasz, ugyanis a nyitánynál a lépték egyes műveket illetően kiemelkedő volt, de az átlag nagyon mérsékelt. Elmondhatjuk; az átlagszínvonal emelkedett, de a következő években szükség lenne sürgősén mesterművekhez szerkeszteni a teendőket, ehhez indokolt meghívni országos KÖNYVKIADÓK EGYUTTMUKODESE A művészet világa Gauguin. Az elmúlt hónapokban egymást követik A művészet világa sorozat kötetei, melyek három kiadás (a berlini Henschelverlag, a varsói Arkady és a budapesti Corvina) gondozásában látnak napvilágot. A Munkácsy- és Cézanne- album után most Paul Gauguin munkásságával Ismerkedhet meg a nagyközönség. Művészetéről sokan csak annyit jegyeztek meg, hogy az egzotikus tájak és életformák festője, holott élete és oeuvrje annál lényegesebb: a múlt század végének egyik művészeti megújító ja. Cézanne-nal, Van Gogh-gal és Toulouse-Lautrec- kel együtt a posztimpreszioniz- mus egyik legjellemzőbb’képviselője. Annak az irányzatnak a vezéregyénisége, amely nem tartotta elégségesnek a pillanat megőrzésének a frisseségét (impresszionizmus), hanem ezzel ellentétben előtérbe helyezte a kompozíció sajátosságát, a stilizálást, valamint a kiegészítő színeknek, mint a felfokozott érzelmek feltárásának a fontosságát. Kuno Mittelstadt ismeretterjesztő munkája mindenek előtt a polgári társadalom konvencióit és erkölcsét világítja meg, amelynek a banktisztviselő Gauguin harmincöt éves korában hátat fordított. Élete ezt követően Szüntelen küzdelem. Az eszményi kibontakozás útjait kereste Tahitin is, hogy távoltartva magát a civilizációtól, beteljesítse álmait, megfesse azt a világot, amelynek kultúrája babonás misztikumaival együtt is tisztább, mint a nyugaté, ahol — szavait idézve — „mostanában minden rothadt”. Paul Gauguin munkásságának forrásai és hivatása így válik teljessé a kötetben: a háttérindokokkal és az újat kereséssel közösen. Ezt szolgálja a tizenkét színes tábla és a harminc fekete-fehér reprodukció is, amely az életrajzi notáció- val együtt állítja elénk egy örökké nyugtalan embernek a művészetét. Toulouse-Lautrec. Akik a közelmúltban megtekintették a Magyar Nemzeti Galériában a francia plakátkiállítást, bizonyára úgy vélekednek, hogy Toulouse-Lautrec eredetiben látott munkái gyakorolták rájuk a legnagyobb hatást. Megfigyelhették varázslatosan könnyed vonalkezelését, amelyet csak kevesen tudtak any- nyira jellemábrázolóvá tenni, mint éppen ő. Aleksander Wojciechowski könyvében, amelyet szintén három kiadó (a lipcsei Seemann. a varsói Arkady és a budapesti Corvina) jelentetett meg, ismét találkozhatunk ezekkel a plakátokkal. A kiállításon látottak most kötetbe gyűjtve egyfajta házimúzeum részeseivé válnak, mindennapos látvánnyá, amelyek a könyvespolcok közelsége révén bármikor megtekinthetők. S eligazodásunkban segít bennünket a szerző, aki frappáns rövidséggel és tömören rajzolja meg a festő portréját. Tanulmányának kiindulópontja a művész festészete, ehhez kapcsolja megállapításait is. Nemcsak illusztrál, hanem jellemez is: „.. .Toulouse-Lautrec ízig-vérig festő volt: erre ítélte hajlama, tehetsége, temperamentuma egyaránt. Kortársai közül talán csak Van Gogh alkotói szenvedélye hasonlítható az övéhez, s közös bennük az a megszállottság is, amellyel modelljeiket szemlélték. Lautrec elutasított mindenféle szabályt, nem tartozott semmiféle iskolához __ Ha bár a színes olaj- és pasztellképek reprodukálása némi kívánnivalót hagy maga után, a litográfiák, a rajzok és a plakátok közreadásának minősége enyhít kifogásunkon. Tájékozódásunkat, a művészetről alkotott véleményünket segíti a gazdag képanyag. S egyben dicséri a Corvina Kiadót, is, hogy rövid idő alatt négy olyan alkotóról (Cézanne, Van Gogh, Gauguin, Lautrec) adott közre albumot, akiknek a munkássága mélyen gyökerezik egyetemes kultúránkban és előfutárai századunk művészetének. M. Zs. rangú alkotókat. Csak így zárkózhat fel megyénk déli része Szentendre, Nagymaros, Vác, Zebegény, Dömsöd értékeihez, de így felzárkózhat. Fejlődést figyelhetünk meg a műfaji választékosságban. Ma már a tűzzománc, gobelin, kisgrafika, batik is szerepel a jubileumi tárlaton Radóczy Mária, M. Orbán Edit, Nagy László Lázár jóvoltából; hibátlan megoldásokkal A juj bileumi kiállítás meggyőző része a grafika, kevés a szobor. Szemők György plasztikái, Kiss Ernő érmei ezért jelentenek üde színfoltot, mert komoly törekvéseik egyúttal a Nagy István csoport képzőművészeti teljességét biztosítják — ha már Brindzik László távolmaradt. Régebben minden falunak volt tanítója — lassan orvosa is lett, s ma már szobrásza és festője is van; ezt á jó és örvendetes haladási irányt jelöli a jubileumi tárlat, ahova művekkel húsz Dél-Pest megyei helységből jelentkeztek; Nagykőrösről, Szentmár- tonkátáról, Alsónémediről, Abonyból, Gyálról, Maglódról, Szigetszentmiklósról. Tekintélyes a gyömrői csoport — innen Bodócsi Béla, Vnyi István, Vas Jenő és Simon László érkezett. Újdonság, hogy most először Szolnok megyéből is küldtek szobrokat, ez igazolja a Nagy István csoport területi terjeszkedését. Felívelő ág az is, hogy ezúttal harminckét kiállító alkotásait láthatjuk eddig csöndes helyekről is; Úriból, Hermádról, s ez a táj közművelődésének gyarapodását érzékelteti. SOKFÉLESÉG mutatkozik tájegységekben, életkorban, társadalmi rétegződésben. Tá- piószőlőstől Vecsésig, Ceglédtől Százhalombattáig többjvá" ros és község arculata érződik a rajzokban,. festményeken — s a kiállítók között találunk gimnazistát és nyugdíjast •—, sok tanárt, műszerészt, népművelőt, anyagbeszerzőt, mintakészítőt Olyan embereket, akik napi munkájuk mellett készülődnek a festői magaslatok elérésére komoly önbecsüléssel, szorgalommal és elszántsággal. Példázzák, hogy a munka az alkotás szintjét igényli. A sokrétűség természetesen meghatározza a Nagy István csoport jubileumi kiállításának eltérő minőségét és túlságosan is tág stílushatárait. Ezért fontos, hogy évi többszöri találkozáson, közös művésztelepeken — országos hírű művészek és művészettörténészek bevonásával dolgozzák ki együttesen a Nagy István csoport elkövetkezendő tíz esztendejének célkitűzését, mely tudatosabb tervezéssel alakítható és alakítandó. A megtorpanást csak így kerülhetik el. Csak így teljesítheti M azt, amelyre Nagy István művészetének szellemében vállalkoztak. Losonci Miklós l \ A
