Pest Megyi Hírlap, 1977. augusztus (21. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-09 / 186. szám
VÁC I WAPL A PEST MEGY El HI R L A P K ÜLŐN KI A DAS .3 ■ ' U .. >#•" . ■ V A VÁCI JARAS ES VAC VAROS RESZE» XXI. ÉVFOLYAM, 186. SZÄM 1977. AUGUSZTUS 9., KEDD Járdaépítés Dunakeszin Összefog a lakosság és a tanács Jövőre újabb utcákban Dunakeszi városa az elmúlt évtizedben rohamosan fejlődött, úgy lélekszámban mint területben. Ezzel szemben sok minden elmaradt, így többek között a járdaépítés is. — Ezen a problémán segítettünk a lakosság összefogásával. — Jávor Béla, a Hazafias Népfront elnöke büszkén mondotta, hogy megindult a járdaépítési akció a Szent István utcában, s így mind a két oldalon lesz járda. A tanács adja a sódert, házgyárból szállítják a szerszámokat és a szakember-irányítást. A lakók fizetik a cementet, s így egy négyzetméter 22,50 forintba kerül. Jegyzet: Gépesítés a mezőgazdaságban Évekkel ezelőtt a mezőgazdaságban a munkaerőhiány sokszor már olyan gond volt, hogy a szövetkezetek vezetői fájó fejjel tekintettek a nyáriőszi betakarítások elé. Ebben az időszakban tömegével pártoltak át a fiatalok a vidékre települt ipari üzemekbe, vagy ingázókká lettek. Néhol már olyan méreteket öltött az elvándorlás, hogy félő lett, nem lesz, aki kapáljon, vagy a dőlt búza levágására kaszát vegyen a kezébe. Ügy tűnt, megszűnik a mezőgazdaságban az utánpótlás. A találgatások ,és a megoldások keresésének időszaka következett. így telt el néhány év, úgy a hatvanas évek. végéig és egyszerre, egyre-másra kezdték beszerezni az új, nagy teljesítményű tratorokat és más gépeket, hazai gyártásból és importból. Amikor az egyik termelő- szövetkezetbe meghozták a John Deert és a szakemberek kicsomagolták az alkatrészeit, áttanulmányozták a prospektusokat, akadt aki azt mondta: — ez már igen, ez a gép mindent tud, így legalább ülhetünk a hűvösben. A csodálkozás akkor volt az igazi, amikor a gép dolgozni kezdett. A táblákon egyszerre 15—20 méteres sávot tudott átfogni. Olyan gyorsasággal szántott, hogy a távoli szemlélőnek . úgy tűnt, sebességi versenyen vesz részt. A gépek munkája láttán a ráncok is eltűntek a vezetők homlokáról, a munkaerőhiány sem volt már olyan tragikus. Azok is belátták előnyeit, akik a közgyűlésen még akadékoskodtak, minek ennyi pénzt kiadni egy ilyen drága gépre. Lassan tudatosult a tagságban is, hogy a jövő útja a gépesítés, hiszen egy-egy ilyen masina már nemcsak 100—150 ember, hanem tíz másik hagyományos traktor munkáját képes elvégezni. Az elfogyó, elvándorolt embereket csak ilyen gépek helyettesíthetik. Azonkívül az iskolából kilépő fiatalt sem a kasza, kapa, meg a gereblye vonzza, hanem a gép. Az pedig modem és jó legyen, akkor jöhet az aratás, zokszó nélkül dolgozik, akár éjjel-nappal, fáradhatatlanul. Az idei adatást már befejezték és biztos nagyon sok fiatal dolgozott gépével azon, hogy a jövő évi kenyérgabona minél előbb a raktárba kerüljön. Nem ismertek fáradtságot, csak a végső célt. Értük szóltam, azokhoz, akik úgy vélik, hagy a mai ifjúság sok helyen még nem érett a nagy feladatok elvégzésére. Az eredmények most már bizonyítanak. K. Sz. I. A HAGY-ban Felajánlok - közös célokra Az üzem szocialista brigádjai 8 ezer óra társadalmi munkát ajánlottak fel az első félévben 116 ezer forint értékben, szociális és kulturális célokra. Nagyobb részét, mintegy 4 ezer 200 órát már a Vasas Szakszervezet centenáriumi évfordulójára teljesítették. A hiányzó részt pedig a féléves munkaversenyek során dolgozták le. A bevételből 80 ezer forinttal támogatták a városi tanács újabb gyermekintézményeinek kivitelezését. LEHET JELENTKEZNI! Kurzusok a művelődési központban A Rév utcában is a lakók készítik el a járdát. Ezen a részen a Posta Kábel Vállalat vállalta a keverést és a kiszállítást, s így egy négyzetméter 35 forintban jött ki. ■ — Örömmel mondhatom, hogy újabb és újabb utcák kérik a járdaépítést. Mi most egy szempontot tartunk szem előtt, ahol szilárd útburkolat van, ott legyen járda is. A következő munka a Mátyás király utcában kezdődik el. s itt azért is kell a járda, mert jövőre elkészül az új ABC élelmiszerüzlet. — Hallottunk egy kedves történetet. < — Igen, az építőipari egyetemisták az iskola építésénél segítenek, de amikor megtudták, hogy a Szent István utcában van egy idős házaspár és nem tudják megcsinálni' a járdát, ők jelentkeztek, és társadalmi munkában elkészítették. Dunakeszin a járdaépítés új lendületet vett, az idén 15 kiloir.éter a terv, hogy azután jövőre még tovább növekedjen Dunakeszin a szilárd burkolatú járda. S. L. Százhúszezer szál évente gödi szegfűt gondoznak, nevelnek. Az illatos dísznövényekből évente 120 ezer szálat szállítanak a megrendelőknek. Képünkön: a Szegfű szocialista brigád tagjai a kellően kinyílt virágokat szedik. Jó volt a gabonatermés A közelgő alkotmáriyünnep- ség alkalmából ünnepi köntösben jelent meg a Galgavölgve Híradó, a püspökhatvani Gal- gavölgye Mgtsz dolgozóinak lapja. A címoldal vezércikke is alkotmányunk születésének 2í>‘. évfordulóját méltatja. Az Aratási körképben beszámolnak arról, hogy az aratást június 11-én kezdték a 224 hektárt kitevő repcével. Mind a 13 kombájn egyszerre állt munkába. Következett az étkezési búza, a takarmánybúza, majd a tavaszi ár a. összesen 450 vagon gabona került az mgtsz területéről a raktárakba. Az első félév értékelése címűiéi Meleg Dezső főkönyvelő beszámolt a január—június havi gazdasági eseményekről. Tejtermelésük fokozásával jól segítik a kormányprogram megvalósítását. A tavalyi első félévben termelt 9990 hektoliterrel szemben idén hat hónap alatt 11 ezer 915 hektoliter tejet értékesítettek. Beszámol a Galgavölgye Híradó most megjelent száma arról is, hogy a közelmúltban meglátogatta a termelőszövetkezetet Cservenka Ferencné, az MSZMP Pest megyei Bizottsága első titkára, Barát Endre, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, Tóth Albert, a Váci Járási Pártbizottság első titkára és Krima János, a járási hivatal elnöke. A megyei és járási vendégek megtekintették 'a közös gazdaságot, meghallgatták a vezetők terveit. Űtinaplót olvasunk a püspökhatvani öntevékeny Művészegyüttes csehszlovákiai vendégszerepléséről. Munka- védelmi tájékoztató, színes KISZ-oldal, gazdag hírrovat egészíti ki a lap új számát. P. KORA REGGEL NYIT, DÉLUTÁN ZÁR Patyolat Szobon Néhány nappal ezelőtt még fúrtak, faragtak a szobi Határ Étterem melletti faházban, melyben a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat létesített ruhafélék mosására és vegytisztítására szolgáló átvevőhelyet. Mindenféle ruha mosását és vegytisztítását vállalják, beleértve a piperemosást, a szőnyegtisztítást, vagy az olajos és eléggé elszennyeződött munkaruhák mosását is. Az üzlet reggel 7 órakor nyit, hogy a munkába indulók már korán leadhassák csomagjaikat és délután fél 4-kor zár szombaton is. A szabad szombatot itt, a kereskedelemhez hasonlóan, a páros hetek hétfőjén veszik ki a dolgozók. A háziasszonyok örömmel fogadták az új szolgáltatást, mert nagyon sokat könnyít a harmadik műszaknak nevezett fáradságos munkákon. Gazsi János — Ladányi Imrének, a munkásmozgalom 'helyi veteránjának, Vác díszpolgárának hamvasztás előtti búcsúztatása augusztus 10-én, szerdán délután fél négy órakor lesz a vác-alsóvárosi temetőben. Önkéntes rendőröket bántalmazott Nyolc ősszel tanfolyamot indít az Madách Imre Művelődési Központ. Angolul, németül és eszperantóul kezdő és haladó fokon tanulhatnak az érdeklődők az új évadban. Aki a szabás-varrás alapismereteivel akar megismerkedni, tizennyolc hetes kurzuson vehet részt, melynek egy-egy foglalkozása — minden héten egy lesz — háromórás. Bridzstanfolyamot is indítanak, ez 30 órás lesz. Az érdeklődők valamennyi kurzusra szeptember 10-ig jelentkezhetnek a művelődési központ gazdasági osztályán. Balázs Zoltán 21 éves nagymarosi lakost — korábbi bűn- cselekményei alapján — rendőri felügyelet alá helyezték. Ez többek között azt is jelenti, hogy nem járhat szórakozóhelyekre. Balázs ennek ellenére elment egy helyi bálba. K. Lajos és S. István önkéntes rendőrök meglátták a bálban mulatozó Balázst. Felhívták a figyelmét, hogy rendőri felügyelet alatt állóként ott nem tartózkodhat. Felszólították, hogy kövesse őket a rendőrőrsre. Balázs nem tett eleget a felszólításnak, el akart menekülni. Utolérték, dulakodás támadt a három férfi között. Balázs az egyik rendőr arcába vágott ököllel, a másikat úgy megrúgta, hogy annak a lábszár- csontja eltörött. Végül megfékezték és előállították. A Váci Járási Ügyészség súlyos testi sértés és garázdaság címen emelt vádat a nagymarosi fiatalember ellen. A Váci Járásbíróságon tartott tárgyaláson Balázst egyévi szabadságvesztésre ítélték és két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ügyész tudomásul vette az- ítéletet, a védelem enyhítésért fellebbezett. Szabadién kiállítás A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja és a Nagymarosi Nagyközségi Tanács augusztus 14-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Nagymaroson a Duna-parti sétányon kiállítást rendez, a Vácott élő Gyurcsek Ferenc szobrászművész alkotásaiból. A tárlatot, melyet Kiss István szobrász- művész, a Magyar Képzőművészek Szövetsége elnöke nyit meg, szeptember 30-ig lehet megtekinteni. Óvoda és villany nélkül A gondok sokaságát hozta Sződ Közös Községi Tanácsnak a Vác közelében levő Csö- rög-telep fejlődése. Évekkel ezelőtt senki sem gondolt arra, hogy kedvenc hétvégi telep lesz és a nyaralók ilyen gyorsan épülnek. A házhelyekre vegyesen kerülnek lakóházak és a hétvégi pihenést szolgáló nyaralók. A telep fejlődése azt is eredményezte, hogy sokan költöztek ide, többen közülük fiatalok. Az óvodáskorú gyerekek száma ma már harminc körül van. Falugyűlésen többször szóvá tették, hogy óvoda építésére lenne szükség. Sokan támogatják a tervet, mert a gyerekek elhelyezése azoknak a szülőknek, akiknek nincs otthon családtagja, nehézséget okoz. Legalább egy csoportra .kellene helyiség, óvónő, meg főzési lehetőség. A villany is gond, mert van olyan utca, ahol még hosszú hónapokig, de ha nem találnak rá megfelelő megoldást, akkor évekig is petróleum- lámpával kell majd világítani. Az új élelmiszerbolt építésénél már bebizonyították, hogy összefogással sok mindent meg tudnak oldani a lakók, most sem volna haszontalan azon gondolkodni, hogy ezeken a gondokon közösen segítsenek. K. Javuló minőség A váci Kötöttárugyár vidéki telepei közül a pásztói az első hat hónapban 93 százalékra teljesítette tervét, mert munkáshiánnyal küzd. Ez a magyarázata annak, hogy 9 ezer darabbal kevesebb tréningruha készült el, mint amennyi kellett volna. Ennek ellenére 23 százalékkal termeltek többet, mint tavaly az első félévben. Az idén először varrtak nagyobb mennyiségű női blúzt és férfiinget. Ezek zöme exportra került. örvendetes, hogy exporttervüket határidőre teljesítették és javult a termékek minősége is. jAz elsőrendű termékek részaránya elérte a 90 százalékot. Gondot jelentett a folyamatos termelésben a létszám- hiány. Jelenleg 30 dolgozó pótlásáról kell gondoskodni, hogy év végére fennakadás nélkül teljesíthessék idei tervüket. Á váci járási labdarúgó-bajnokság I. osztálya északi csoportjának sorsolása 1. forduló, VIII. 21.: Ipolydamásd—Kóspallag, Perőcsény—Letkés, Verőcemaros II.—Kemence, Zebegény—Szokolya II. 2. forduló, VIII. 28.: Kóspallag— Perőcsény, Letkés—Verőcemaros II., Kemence—Zebegény, Szokolya II,—Ipoly damásd. 3. forduló, IX. 4.: Zebegény— Kóspallag, Ipolydamásd—Letkés, Perőcsény, Letkés—Verőcemaros II.—Szokolya II. 4. forduló, IX. 11.: Kóspallag— Verőcemaros II., Letkés—Zebegény, Kemence—Ipolydamásd, Szokolya II.—Perőcsény. 5. forduló, IX. 18.: Kóspallag— Szokolya II., Letkés—Kemence, Verőcemaros II.—Perőcsény, Zebegény—Ipolydamásd. Szeptember 25-e, szünnap. 6. forduló, X. 2.: Kemence—Kóspallag, Szokolya II.—Letkés, Ipolydamásd—Verőcemaros II., Perőcsény—Zebegény. 7. forduló, X. 9.: Kóspallag—Letkés, Szokolya II.—Kemence, Verőcemaros II.—Zebegény, Perőcsény —Ipolydamásd. 8. forduló, X. 16.: Kóspallag— Ipolydamásd, Letkés—Perőcsény, Kemence—Verőcemaros II., Szokolya II.—Zebegény. 9. forduló, X. 23.: Perőcsény— Kóspallag, Verőcemaros II.—Letkés. Zebegény—Kemence, Ipolydamásd—Szokolya II. 10. forduló, X. 30.: Kóspallag— Zebegény, Letkés—Ipolydamásd, Kemence—Perőcsény, Szokolya II. —Verőcemaros II. 11. forduló, XI. 6.: Verőcemaros II.—Kóspallag, Zebegény—Letkés, Ipolydamásd—Kemence, Perőcsény —Szokolya II. 12. forduló, XI. 13.: Szokolya II.— Kóspallag, Kemence—Letkés, Perőcsény—Verőcemaros II., Ipolydamásd—Zebegény. 13. forduló, XI. 20.: Kóspallag —Kemence, Letkés—Szokolya II., Verőcemaros II.—Ipolydamásd, Zebegény—Perőcsény. 14. forduló, XI. 27.: Letkés—Kóspallag, Kemence—Szokolya II., Verőcemaros II.—Ipolydamásd, Zebegény—Perőcsény. A Duna-kanyar Vegyesipari Szolgáltató Ktsz 1977. AUGUSZTUS HÓ 10-TÖL kezdődően a háztartási tüzelőolaj házhoz történő szállítását mérőműszerrel ellátott tankautóval végzi. Kérjük a lakosságot, valamint a közületeket, megrendeléseiket telefonon a váci 11—000 számra adják le, vagy postai levelezőlapon a Duna-kanyar Vegyesip. Szóig. Ktsz felvevőiroda 2601 Vác, Juhász Gyula u. 2. sz. alá küldjék be. Ugyanitt lehet személyesen is megrendelést leadni, valamint a város több pontján elhelyezett felvevőládákba bedobni. A Juhász Gyula u. 2. szám alatti bejelentés reggel 7 órától du. 15 óráig tart. A háztartási tüzelőolaj ára a mindenkori hatósági ár 4- literenként 0,20 Ft szállítási költség. Várjuk a lakósság, valamint a közületek szíves megrendelését. NYÁRI VÁSÁR augusztus 1-től 13 ig, 3G—40 %-os árengedménnyel a (m 65 váci Dunakanyar Áruházában és váci ruházati szaküzleteiben. i