Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-07 / 158. szám

MEcrrr 6 1977. JÜLIUS 7., CSÜTÖRTÖK Az FTC Szófiában kezd Lattek elégedett Több módosítás történt a KEK- és az UEFA-kupa egyes mérkőzéseinek színhelyében és időpontjában. A legérdeke­sebb magyar szempontból az, hogy a Ferencváros—Marek Sztanke Dimitrov ÜEFA-kupa első mérkőzése nem Budapes­ten, hanem a bolgár város- 1 ban lesz. A Borussia Mönehenglad- bach vezetői elégedettek a BEK első fordulójának sorso­lásával, azzal, hogy a Vasast fcapitäk első ellenfélként. — Féltünk attól, hogy eset­leg angol vagy olasz csapatot kapunk. A magyarokkal szí­vesen játszunk, ők inkább a / technikával akarnak mindent megoldani, igy velük szemben mindig könnyebb a dolgunk. Egyébként a Bayern Mün­chennel már megfelelő ta­pasztalatot szereztem Magyar- országon, amikor az Ű. Dózsá­val játszottunk. A budapesti 1:1 már biztosította to­vábbjutásunkat, hiszen Mün­chenben 3:0-ra nyertünk — , mondotta Udo Lattek, a B. M. edzője. Fóti gyengélkedés Az érdiek bravúros tavasza Beszélő számok a megyei labdarúgó-bajnokságról Félévkor, s a küzdelmek vé­geztével a számok tükrében szoktuk feleleveníteni a me­gyei labdarúgó-bajnokságot. Most is ezt tesszük. össze­hasonlításként érdekes a ta­valyi sorrendet felidézni: 1. Bem SE 43, 2. Ceglédi VSE 43, 3. Pilis 39, 4. Sülysáp 34, 5. Albertirsa 34, 6. Szigetha­lom 33, 7. Iklad 33, 8. Gödöl­lő 33, 9. Nagykőrös 33, 10. Budaörs 31, 11. Vácszentlászló “29, 12. Isaszeg 25, 13. Érd 24, 14. Törökbálint 23, 15. Monor 14, 16. Aszód 9 ponttal. Az első kettő előrelépett, az utolsó három pedig kiesett. Három járási bajnokkal egé­szült ki az 1976/77. évi me­zőny. Míg tavaly mind a 240 találkozó lezajlott, idén egy- gyel kevesebb. A vendégek távolmaradása, gépkocsihiba miatt, elmaradt a Monor—Isa­szeg mérkőzés. TÚRÁRÓL ÉS CEGLÉDRŐL Tornászlányok Hajdúszoboszlón BEMUTATÓVAL BÚCSÚZTAK Bezárta kapui t a Pest megyei leánytomászok első edzőtábora Hajdúszoboszlón. A tábor a Tú­rái Vörös Meteor Sportklub edzője, Lendvai Márton, test­nevelő tanár kezdeményezésé­vel valósult meg. A turaiakhoz csatlakoztak a Ceglédi Vasutas Sportegyesület tornászai Csi. szár Ottó szakosztályvezető szervezésével. A résztvevők önköltséges ala­pon közel két hétig edzhettek vezetőik irányításával. Napon­ta reggel 8 órától fél tizenegyig, majd délután 4 órától fél hé­tig gyakoroltak a lányok. A kemény munka mellett azon­ban pihenésre, szórakozásra is jutott idő. Megismerkedtek a város, a környék nevezetessé­geivel és a helyi fürdőigazgató­ságtól kapott ingyenes belépő­jükkel rendszeresen látogatták a város világhírű fürdőjét. Az edzőtábor első napjaiban még sokaknak „honvágyuk” volt, de az utolsó napokban szomorúan gondoltak a közele­dő kapuzárásra. Az utolsó na­pon látványos bemutatóval búcsúztak Hajdúszoboszlótól a Pest megyei lányok. — Az 1977/78-as évadban jól hasznosíthatják majd az itt tanult sok szép új mozdulat-, gyakorlatelemet. A turaiak jö­vőre is szeretnék megrendez­ni, a tábort, kiterjesztve még több egyesületre. — mondta dr. Szlatényi Lőrinc, a Pest megyei Torna Szövetség főtit­kára. Universiade '77 Rekordnevezés Alig több, mint egy hónap múlva felhangzanak a fan­fárok Szófiában és megkezdő­dik az 1977. évi Universiade. A bolgár főváros már másodszor ad otthont a világ egyetemista és főiskolás diákjai küzdelmei­nek. Először 1961-ben mérték össze itt tudásukat és tehetsé­güket a fiatal sportolók, az idén pedig augusztus 17. és 28. között dönthetik el, kik a leg­jobbak­Eddig 80 ország jelentette be, hogy sportolói ott lesznek az Universiaden. Várhatóan csaknem 4500 fiatal verseny­ző indul a játékokon — töb­ben, mint eddig bármikor a játékok 20 éves történetében. A legnagyobb létszámú a szovjet és a bolgár csapat lesz, Kubából 260-an az Egyesült Államokból kétszázötvenen érkeznek. A FISU döntése értelmében a rendező ország az Univer­siade hagyományos kilenc sportága mellett egy tizedik versenyszámot is kiírhat, ez most a szabad- és kötöttfogá­sú birkózás lesz. A legnagyobb részvétel — mint várható — az atlétikában lesz: 50 ország versenyzői indulnak a har­mincnégy versenyszámban. Széles a kosárlabda mezőny is: 35 ország csapata méri majd össze tudását. A VIDÉKI SAKKELODONTOBEN Zala jól rajtolt A Magyar Sakkszövetség székházában megkezdődött a 34. országos bajnokság vidéki elődöntője. A jövő péntekig tartó viadalon 11 fordulóban svájci rendszerben vetélkedik a 66 résztvevő. A megyei baj­nokságok legjobbjai szerepel­nek. Pest megyét a Váci DCM két sakkozója képviseli: a mesterjelölt Herczeg Oszkár, valamint az első osztályú Za­la Gyula. Bár hárman szerez­tek jogot az indulásra, a me­gyei bajnok dunaharaszti Do­bók Sándor munkahelyi el­foglaltsága miatt nem lehet ott az elődöntőben. A mezőnyt két mester, 34 mesterjel ölt, 28 első osztályú és két másodosztályú sakkozó al­kotja, Zala Gyula jól rajtolt, első két találkozóját megnyer­te, míg Herczeg Oszkár csu­pán fél pontot gyűjtött eddig, egy döntetlen és egy vereség a mérlege. A mostani viadal el­ső 6 helyezettje jut az orszá­gos bajnokság középdöntőjébe. A sportág eseményeihez tar­tozik: július 31-én a megyei szövetség Nagymaroson ren­dezi a Dunakanyar Kupa, va­lamint a Dunakanyar Béke Kupa viadalt. Egyikben ma­gasabb, másikban alacsonyabb osztályú minősítésűek indul­hatnak. Az elmúlt esztendők­ben mindig népes, erős me­zőny vetélkedett, s ezt várják most is­Az 1976/77. évi végeredmény 1. Sülysáp 30 19 6 5 06-41 44 2. Iklad 30 16 6 8 43-23 38 3. Kistarcsa 30 15 8 7 46-23 38 4. Gödöllő 30 15 6 9 44-32 36 5. D. Kőolaj 30 16 5 9 77-37 35 6. Szigeth. 30 13 9 8 49-40 35 7. Pilis 30 12 7 11 58-38 31 8. Budaörs 30 13 5 12 44-38 31 9. T.-bálint 30 10 10 10 41-43 30 10. Albertirsa 30 11 8 11 38-41 30 11. Vácszentl. 30 10 8 12 57-47 28 12. Nagykőrös 30 11 4 15 55-61 26 13. Érd 30 9 6 15 44-70 24 14. Monor 30 7 6 17 32-60 20 15. Főt 30 6 5 19 26-68 15 16. Isaszeg 30 5 5 20 26-78 13 A Dunai Kőolaj, Főt és Isa­szeg csapatától a megyei, szö­vetség 2—2 büntetőpontot le­vont. E három egyesület nem képviseltette magát az edzők kötelező értekezletén és a szö­vetség előre közölte, hogy a távolmaradók klubját pont­levonással sújtja. Mint a táblázat is mutat­ja, három együttest két-két büntetőpont-levonással súj­tottak. Mi ezt nem vettük fi­gyelembe, ugyanis a statiszti­kát a pályán elért eredmények alapján állítottuk össze. A ta­valyi és az idei bajnokság ösz- szehasonlításakor a legszem­betűnőbb, hogy míg az elmúlt évben a Bem SE csupán gólkü­lönbséggel vívta ki az el­sőséget, most Sülysáp 6 pont előnnyel végzett az élen. Az a Sülysáp, amely tavaly még dobogóra sem jutott. Nemcsak ők javultak, hanem az Ikiad, a Gödöllő és a Tö­rökbálint is előkelőbb helyen végzett. Az érem másik ol­dalát jelenti többek között az albertirsai gárda, amely az ötödikről a tizedik helyre csúszott vissza. Még szembe­tűnőbb a pilisiek szereplése, a tavalyi bronzérmes, csupán hetedik lett. Isaszegról is el­mondhatjuk: volt jobb. Az 1976/77. évi bajnokság­ban három újonc mutatkozott be. Kistarcsa bronzérmet szerzett, s a Dunai Kőolaj is derekasan helytállt. Nem mondható el ugyanez a fóti­akról, akik csupán átszálló- jegyet váltottak, kiestek. A bajnok, s az NB III-as osztályozón is sikerrel helyt­állt Sülysáp aratta a legtöbb győzelmet, míg Isaszeg a leg­kevesebbet. A döntetlenrekorder cím­mel a Törökbálinti TC büszkélkedhet. Tízszer osztozott meg a pon­tokon, s érdekesség, hogy ugyanennyi győzelmük, vala­mint vereségük volt. A Vác- szentlászló szinte lemásolta a korábbi esztendőt, akárcsak akkor, most is a 11. helyen végzett, idén. viszont egy pont­tal kevesebbet szerzett, mint korábban. A legeredményesebb a Du­nai Kőolaj csatársora volt, mögöttük Sülysáp követke­zik. A legkevesebb gólt Iklad kapta, a sereghajtó Isaszeg viszont közel állt a nyolcvan­hoz. Őszi sorrend Az ifik korán jöttek I 1. Sülysáp 15 9 4 2 33-18 22 2. Kistarcsa 15 9 3 3 23-15 21 3. Iklad 15 8 3 4 31-14 19 4. Szigethalom 15 7 5 3 33-19 19 5. D. Kőolaj 15 8 2 5 37-24 18 6. Gödöllő 15 7 3 5 29-21 17 7. Albertirsa 15 6 5 4 17-15 17 8. Pilis 15 6 4 5 34-20 16 9. Budaörs 15 7 1 7 19-18 15 10. Vácszentl. 15 6 2 7 34-28 14 11. Főt 15 5 3 7 18-23 13 12. Törökbálint 15 5 3 7 17-28 13 13. Monor 15 4 3 8 15-21 11 14. Nagykőrös 15 5 1 9 23-39 11 15. Érd 15 3 1 11 6-39 7 16. Isaszeg 15 3 1 11 15-52 7 Tavaszi sorrend 1. Sülysáp 15 10 2 3 33-23 22 2. D. Kőolaj 15 8 3 4 40-13 19 3. Gödöllő 15 8 3 4 15-11 IS 4. Iklad 15 8 3 4 14-11 19 5. Kistarcsa 15 6 5 4 23-13 11 6. Törökbálint 15 5 7 3 24-15 17 7. Érd 15 6 5 4 28-31 17 8. Budaörs 15 6 4 5 25-20 16 9. Szigethalom 15 6 4 5 16-21 16 10. Nagykőrös 15 6 3 6 32-22 15 11. Pilis 15 6 3 6 24-18 15 12. Vácszentl. 15 4 6 5 23-19 14 13. Albertirsa 15 5 3 7 21-26 13 14. Monor 15 3 3 9 17-40 9 15. Isaszeg 15 2 4 9 11-26 8 16. Fót 15 1 2 12 8-45 4 Akárcsak az első, a máso­dik félévben is a Sülysáp ve­zette a mezőnyt, s ősszel, va lamint tavasszál egyaránt 22—22 pontot szerzett. Ta­vasszal lényegesen jobban sze­repelt a Dunai Kőolaj, Gödöl­lő, Érd, Törökbálint és Nagy­körös. Kistarcsa viszont vala­mivel gyengébb teljesítményt nyújtott a második félévben, s ugyanez mondható el a Szi­gethalom együtteséről is. Fel tűnő az ősszel még 11. helye zett fótiak tavaszi gyengél­kedése, akik ebben a rangsor' ban az utolsó helyen végez­tek, s Isaszeg csapatával egyetemben, kiestek. A két félév összehasonlí fásánál különösen szembetű nő az érdiek bravúros tava­sza. Ebben a félévben tíz ponttal többet szereztek, mint az elsőben. Természetesen, a pontgyűj­tésnél nem volt közömbös: egy-egy csapat hányszor ját­szott otthon, illetve idegen ben. Legközelebb az együtte­sek hazai és idegenbeli sze­replésével, a gólokkal, vala­mint a nézőszámmal foglal­kozunk. Reitter László (Folytatjuk.) SZENZÁCIÓS VILÁGCSÚCS 5000-EN Versengés a magasságért A stockolmi nemzetközi at­létikai versenyen az új-zé- landi Dick Quax szenzációs, 13:12.84 perces idővel új vi­lágcsúcsot állított fel az 5000 méteres síkfutásban, a belga Emile Puttemans 1972. szep­tember 20-án elért 13:13 per­ces rekordját adta át a múlt­nak. A verseny után nemsok­kal az elektromos mérés ide­jét módosították, 13:12.86 percre, de ez is a régi időn belül van. A finnországi Turkuban megrendezett atlétikai verse­nyen is jó eredmények szü­lettek 5000 m-en. Az olasz Fava győzött (13:21.98 p.). A kenyai Ngeno 13:28.72 p-cel lett második, honfitársa a 10 000 m-es .síkfutás újdon­sült világcsúcstartója, Ki- mombwa pedig 13:32.48 perc­cel a harmadik. A stockholmi versenyen az amerikai Dwight Stones re­kordjavításra készült a ma­gasugrásban. Több mint 11 ezer néző figyelte néma csendben, amint Stones a 228 cm után 231 cm-re tetette a lécet, de mivel ezzel a magas­sággal sem tudott megbirkóz­ni, a tervezett 234 cm-es csúcsmagassággal már meg sem próbálkozhatott. Stones- nél csak az olimpiai bajnok lengyel Jacek Wszola bosz- szankodott jobban, aki ezúttal csak a 215 cm-en jutott túl, s ezzel 5. lett. A Richmondban megrende­zett Egyesült Álamok—Szov­jetunió ifjúsági találkozón, mint ismeretes, Jascsenko el­sőre jutott túl a 233 centimé­teren. Ezt követően a világon elsőként megpróbálkozott a 235-tel is. Az egyik kísérlete nagyon meggyőzőnek tűnt. Ebből Tyelegin edző azt a következtetést vonta le, hogy tanítványa a július 19—23-án Kijevben megrendezésre ke­rülő ifjúsági játékokon a vi­lágcsúcsnál is magasabbra juthat. Jascsenko maga is op­timista, meggyőződése, hogy Richmondban nem érte el tel­jesítőképessége felső határát. Kedden a késő esti órákban érkezett haza Tunéziából a Világ Kupán részt vett ma­gyar ifjúsági labdarúgó-válo­gatott. Szerpplésük nem so­káig tartott, csak a csoport- mérkőzéseket játszhatták le, a 3. helyen végeztek, így szá­mukra véget ért az első VK. Érthetően rossz hangulatban volt Rákosi Gyula, a fiatalok szakvezetője, aki pedig az in­duláskor derűlátóan nyilatko­zott, csoportgyőzelmet várt csapatától, megfelelő szerep­lést a többnyire NB I-es já­tékosokból álló gárdától. Miért nem sikerült ez, és ho­gyan történhetett olyan kisik­lás, mint például a Honduras elleni 2:0-ás vereség? Rákosi Gyula ezeket mondotta: — Indulás előtt bíztam a fiúkban, képességeikben, azok­ban, akik tavaly ezüstérmet harcoltak ki az UEFA-tornán. Közben ugyanis egy év eltelt, többségük állandó NB l-es csapattag lett, éppen ezért joggal várhattuk tőlük a ma- gyár labdarúgás . megfelelő képviseletét. S ezzel szemben mi történt? Szakmailag ren­geteg hiba. Ismét megmutat­koztak azok a hiányosságok, amelyek gátjai a fejlődésnek. A mi fiataljaink nem szeret­nek sokat futni. Egyáltalán nem erényük a szoros ember­fogás, nem tudják a labdát fedezni, mindez már egyma­gában elég egy balsikerhez. Emellett azonban erkölcsileg sem tudtak felnőni a feladat nagyságához, gyakran úgy tűnt, hogy lebecsülik ellenfe­lüket, akik aztán alaptpsan az orrukra koppintottak. Hét végén nemzetközi erőpróba Dunaújvárosban népes me­zőny gyűlt egybe a vidéki ka- jak-kenu-seregszemlén. A fia­talok erőpróbáján jól helyt­álltak a Váci Hajó verseny­zői. A lányoknál az első korcso­portban Dónusz harmadik lett, akárcsak az ötödik korcso­portban Jóvás. A harmadik korcsoport viadalát Tóth M. nyerte. Fiúknál a váciak közül Nagy Zs., Makrai, valamint a Mak­rai—Kovács kajak kettes szer­zett elsőséget. Balogh révén szereztek még második helyet, Moór pedig harmadikként ért célba korcsoportjának futa­mában. Egyre-másra következnek az események ebben a sport­ágban. Hét végén Nottingh- ban, Angliában, nemzetközi viadalt tartanak, amelyre dr. Parti János vezető edző kísé­retében népes magyar kül­döttség utazik. Két váci spor­toló is van közöttük, Kosz- tyán József, valamint Völgy: Péter. Még egy nemzetköz'! versenyre is sor kerül, a ro­mániai Snagovban, ahol a nemzetközi ifjúsági mezőny­ben a magyarok is vízre száll­nak. APRÓHIRDETÉS EK A Dunakeszi Hűtőház felvételre keres autó­ipari technikust gk.- előadói munkára, gyü­mölcsfeldolgozó munv kára — meghatározott időre is — férfi, női dolgozókat, targonca- vezetőket, géplakato­sokat, gázkazán-keze­lőt, festő-mázolót, se­gédmunkásokat, hi­deghelyi takarítókat. Korszerű munkásszál­lás. ADÁS­VÉTEL Jó állapotban levő MIB vízszívó motor el­adó. Nagykőrös, Bá­thory u. 10. Gödöllő, Peres út 28. alatt 375 négyszögöles üdülőtelek fiatal gyü­mölcsfákkal 40 ezer forintért eladó. Érdek­lődni ugyanott 18 óra után, vagy hét végén bármikor. _____________ Há romszoros verseny­győztes kiváló ősöktől airedale terrier eladó. Nagykőrös, Németh 8. fszt. 2.______________ El adó Nagykőrösön, Hosszúhát u. 3. szám alatti Várnai Albert tulajdonát képező ház. Érdeklődni Kovács Ambrus, Zsemberi u. 16. szám. Eladó 2 szoba kom­fortos családi ház Göd-felső, Kacsóh P. 49/b. Molnár. Tökölön 724 négy­szögöles gyümölcsös telekárban megosztva is eladó, betegség miatt sürgősen Tele­fon: 411—287 vágy 224 —382. Rákoshegyen kertes övezetben 4 szobás, fürdőszobás, gázfűté­ses, 130 nm hasznos alapterületű, alápincé­zett, nagy verandús családi ház 1600 nm-es saroktelken eladó. — ,,Nyári lebonyolítás i23 966’* jeligére a ki­adóba vagy kedden, szerdán, csütörtökön 4 és l/27 között 148— 231, 348—952. Dr. Göli* ner. Kárpitos háznál is vállal munkát. Levél­cím: 2112 Veresegyház, Kinizsi u. 49. Földvá­rig ______________________ Szentendrére elcserél­ném egy szoba kom­fortos távfűtéses zug­lói lakásomat. „1—2 szobás kertes lakásra PMH 123 940” jeligére a kiadóba. Ml? IH. JZ. AUTÓJAVÍTÓ VAUMAT csaipi üzeme Zsiguli (Lada), Wartburg, Polski Fiat 125-ös, Trabant, Skoda személygépkocsik garanciális javítása. Bármilyen típusú személygépkocsi futójavítása, karbantartása, vizsgaelökészftése, helyszíni vizsgáztatása. Szervizmunkák, műszeres beállítások, karambolos gépkocsik javítása, helyszíni AB-kárfelvétel, gépkocsimentés. Nyitva: hétfőtől péntekig 6-tól 20 őráig, szombaton 6-tól 11 óráig. Telefon: 10—758. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom