Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-03 / 155. szám
1977. JO LIUS 3., VASÁRNAP ■Kcm W K/unaw t—-----------1—- szünetében I A tárgyalás | Keresztes Dezső a foglár mellett kuporgott a folyosó egyetlen padján és evett. Hatalmas markában félszegen rejtegette a csirkecombot, másik kezét szinte a földig lógatta. A bírónak ez volt a tizedik ügye, mióta kinevezték, mégsem érezte magát tapasztalatlannak, hisz mindenről megvolt a véleménye. Ezt a figurát most mégsem értette, ezért is jött ki utána a folyosóra, bár tudta, hogy nem szokás. — Magának mi a foglalkozása? — kérdezte. A foglár fölugrott, vele emelkedett a vádlott is. összebilincselt kezükkel édestestvérekké lettek. Keresztes a lendülettől leejtette a húst. — Benn van a papírokban — motyogta. Minden girbegurba rajta: a kétméteres, hajlott termete, konya bajsza, molyrágta szemöldöke. — Tudom. Segédmunkás a téeszben. — Pásztor vagyok. — Mondta el, mit csinált! — Minek?---------------- arca szinte felI A foglár I lángolt a ször---------------- nyülködéstől. Lá tszott: jól agyába véste ezt a választ. — Mert hallani akarom! — a bíró gyorsan kiigazította a tekintélyen ért sérelmet. Keresztes megvakarta az orrát. — Ehetek tovább? — Jaj, istenem — sóhajtott sokadszor felesége, parányi fonnyadt almaarcú asszony Ott topogott a férfi mellett így állva is alig érte el annak fejét. — Jaj, istenem, mire jutottunk?! — Mondja el a cselekményt — Bementem a kocsmába.' A Józsi már ott ultizott. Kis bajunk volt, összetörte a biciklimet, már akkor egy hónapja. Odaléptem, gúnyolni kezdett. — Maga akkor kiment. Keresztes megmozgatta bajuszát, mintha jót ivott vol na. Homlokát ráncolva tépe lődött. — Nem mentem, az volt a baj. Csitítottám, má nem emlékszem, mit mond tam neki. Megütött, csak ak kor mentem ki.------------ arra gondolt I A bíró I hány kelleme------------- sebb helyen le he tne most, ebben a pillanat ban, ha ez a csökönyös őrül ®em bosszantaná. — Azt ugye tudja, hogy a sértett nagyon ittas volt? A tanúk szerin verekedés, garázda ember háromszor zárták el. Keresztes megpróbálta jobb kezével a bal csuklóját dör zsölni. — Aztán megöltem.. a sértettet. A bíró nehezen lélegzett Szántó Péter: Halált okozó SZÍRTEK AZ ÖBÖLBEN Megtanulta: nem szabad kiabálni. — Idefigyeljen, jóember! Nem ölte meg! — Jaj, istenem — sóhajtott az asszony. — A sértett maga után ment, azt kérdezte: gyáva vagy, te tróger?! Azonban maga nem válaszolt. A foglár kíváncsian nézett. Körülbelül most jutott el a tudatáig, milyen ügyben folyik a tárgyalás. — Nem — mondta a vádlott. — Csak mikor megrúgott... — Az egyik tanú szerint bicskát húzott elő! Keresztes nevetett. Igaz, csak amolyan mosolyféle volt, elhúzta bajusza függönyét a szája előtt. —- Nagy bicskás gyerek volt a Jóska, de nem tudott vele bánni... — Mondja tovább! Keresztes saját vállához nyomta arcát, mintha el akarna bújni az emlék elől. — Akkor megöltem. A bíró érezte, nem bírja már sokáig. — Ember! Nem ölte meg... A sértett hadonászott a késsel, meg akarta szúrni magát! — De nem tudott. Es én akkor megöltem. — Jó — sóhajtott a bíró. — Hogyan ölte meg? — Agyoncsaptam.---------------- szerint megI A tanúk | ütötte a sértet1---------------tét, nem pedig ag yoncsapta. A sértett meg- tántorodott, elesett. Beverte a fejét a ház szögletébe, ez a halál közvetlen oka. — Jaj, istenem! — az asz- szony a szája elé kapta a kezét. Keresztes elnézett a fejük fölött. — És ha nem ütöm meg? — kérdezte. — Akkor is meghal? — Itt magáról senki nem állítja, hogy ártatlan, maga miatt meghalt egy ember. Mégsem mindegy, hogy halált okozó testi sértés, vagy emberölés vádja szerepel-e. Keresztes másodszor nézett szembe a bíróval: — Mi kell az emberöléshez? — Úgyse érti meg. Szándék a cselekményhez, szándék az eredményhez. unottan meg| A vádlott | vonta a vállát.------------------ — Akartam, ho gy meghaljon. Tudtam, hogy beüti a fejét. Akasszanak föl! — Maga teljesen bolond! — kiáltott a bíró és hátat fordított. — Hallották?! — állt föl a foglár, mintha az előbbi kijelentés egyben ítélet is lenne. Azonnal végrehajtandó, fellebbezhetetlen. Az asszony félve megsimította az urát. — De hát maga nem akarhatta. Nem is akarhatta!... — Meghalt. A bíró már bánta az egészet. Elindult a terem felé. Rögtön folytatódik a tárgyalás. Martin Ferenc grafikája Gyermek és az anya Néhány nap múlva lio éve, 1867. július 8-án született a német forradalmi szellemű grafikusművészet egyik legnagyobb hatású mestere, Käthe Koll- wiíz. Berlin sze- gcnynegyedében látott-tapasztalt nyomor- és irodalmi élményei inspirálták művészetét. Grafikáival, • képeivel vádat emelt az igazságtalan társadalom ellen. Sorozatot készített a 16. századi német parasztfelkelések témájából; megihlette Zola Germinál-ja és Hauptmann: A takácsok című műve is. 1924-ben Háború és 1925-ben Proletárok címen jelentetett meg nagyhatású grafikai sorozatot. Számos önarcképe, portréja és néhány faragványa is fennmaradt. Fölényes tudású Käthe Kollwitz grafikája művész volt, aki az expresszionlzminden grafikai mus körébe kapcsotechnikával bátran lódott, 1945. ápriélt, de lényegében Hsában halt meg. Czél, szél, esőterhű szél. csipkeuő, hűvös van. Az éneütaií-irnó mégis vadul cibáija gyerekeiről a kötött mellénykeket, kardigánokat. A meleg holmik az úttörőblúz alá gy öroószkölődne k. A toporgó csemeték mellett néhány anya is térdepel: stoppolgatják a kilyukadt harisnyanadrágokat. Üttörőavatásra készül az ünnepi sokadalom. — Technikai nehézségek miatt az avatás húsz perc múlva kezdődik. A nehézség valószínűleg a mikrofon, plusz magnó, plusz erősítő; a mentegetőző szöveget viszont egy nyolcadikos fiú említi, rekedten ordítva a hangszórós, modern szócsőbe. Az avató osztály rég lent vár a parkban. Lazán hullámzik, tréfásan vacog a szemcsés cementszobrok körül. Az avatandók várható bevonulásának oldalán drome- dár úttörővezető leány. Minden kíváncsiskódót szigorúan átterel a másik oldalra. Az avatók egy része a föl- fölhorkanó mikrofonba dú- dolgat, szélkísérettel. Később előáll a kijelölt szavaló (vagy szónok?) négyszer is elmondja egy vers kezdő sorát. — Az úttörőnyakkendő a szabadság jelképe... Iszlai Zoltán: Erdélyi Lajos: Váltogatnak évszakok... Még aranyló zuhatagban omlik alá a felkelő nap, nézem az időt, mint százlábú szalad előttcm-előlem-mögöttem. Váltogatnak évszakok, lásd: alsóneműt vált az £v, tavasszal habos-selymet, szirmos-lágyat ölt magára, s mit tartogat a nyárra, ősszel levedli mind. Alma-kebleit, szőlő-vállalt ökörnyál fedi már, Délre húzó fecskeraj viszi-Iibbenti róla, túlcsordul aranyló teste, s fut-fut az óra napokba, hetekbe rohanva! Még aranyló zuhatagban omlik alá a felkelő nap, de ködön át lopva kérdezi: — szabad? Szabad-e sütni, világot adni, múló évgyűrűt körül melengetni? Nézem az időt: mint százlábú szalad előttem-előlem-mögöttem! Gutái Magda: Nemzedékek Hova futsz el a folyóval? Hogy is hagyhatsz igy magamra? Anyám bólingat a holdban sirályszárnnyal letakarva. Tejem ízével betelve fut egy gyermek énelőlem. Mindig hárman nézzük egymást a vizekben s az időben. Már tudja, hogy tükrömben ő öregszik. Megbékülhet-e bennem az anyám? Kiáltozva futott egész a csendig. Most engem néz egy töltés oldalán. A kínjait hiába magyarázom. Agyagszobrokon nyugszik a keze. Feltündöklik a perdülő poháron a távozók döbbent tekintete. Fekhely épül a húsomból. A fiam kőágyon ébred. Homlokukhoz húzva térdük kuporognak lenn a vének. Korbács könnyezik a kőben. Arcomon egy gyerek áthajt, s anyám rándul meg a földben, ha a váltamra föláll majd. Sárándi József: Regényes történet Uradalom Cselédlány Gazdatiszt Regényes történet kétségtelen unnád, ha nem rólad szólna romantikától A távlat megfosztott a Tény vagy egy kihasznált alkalom megtestesülése Valaki magzatarcodra ütött, tűzfoltot hagyva rajta Holtodig éget a biológiai szégyen A kíváncsiság hajtott meglátni fogantatásod emberedényét: Nőszülődet de semmi semmi belső mozdulat Vaskos idegen asszony ült előtted Bár nem kérted tőle számon szabályosra emlékezte a múltját s vizited megtérésnek vélte mintha te hagytad volna el mintha hatalma lenne rajtad a vér szavával Ilyennek mutatod majd te is botrányos életed? Sárándi József az idén kapott József Attila-díjat. ÚJ DAL A mikrofon megint elkrá- kogósodik. Lehet, hogy a vers — beszédkezdet? Most a trombitás fúj na- ■L’’* gyot a bokor mögül. Letorkolja a kórus, frissen : — Földönégenzengazújdalif júság, if júság, ifjúság... Az egyik kölyök, túl elegáns, egyedi, szürke flanell- ruhában feszít, a fórsrift szerint teljességgel átöltöztethe- tetlen. Az énektanámő — az égnél is borűsabb arccal — az utolsó sorba rendeli. Más tanerők közelednek, borzolt hajjal, szokatlanul zömökén az előírásos, fölzsinó- rozott úttörővezető-ruhában. — Utoljára mondom el — szól egyikük tagoltan —, aki nem Zsuzsi nénire figyel... Hangját a pajkos szél a felhők felé kanyarítja, aztán megint visszadobja. — ... különben a lényeg, hogy ne csak szépen énekeljetek. Egy hosszú-hosszú tanítónő valami törékenyen száraz faággal ismeretlen rendeltetésű vonalat próbál húzni a kavicsos útra. Mintha költői hullámokra írna; a kavicskák befolyjék a reszketeg vonalat. ét nyolcadikos srác ha- nyagul bemutatja, hogyan kell maradandó limest húzni a kavicson. Az egyik hanyatt dől, a másik erőlködve húzza. Még egy pár lép- elő; egyikük hanyatt dől, a másik hagyja. Röhögés, a kárvallott száját rágva tápász- kodik. Dal. ... itt is ott is mindenhol kedves hangon válaszol. Kedves hangja elkísér akármerre járok én. Zöld levél, zöld levél, illatot hoz már a szél, kék virág, kék virág, bokrok alatt ibolyák. Még mindig semmi mozgás. A kar unatkozva ümmög. Szé- ledne is, ám a tanárnő csendet parancsol. A fölsallangozott csapatzászló körül felsős csoport komorlik méltóságosan. Rengeteg a pattanás, a bóklászó, kék nyakkendős kisdobosokat fensőbbségesen odébbküldözgetik. Pöffös hátszelek keletkeznek. A kórusból néhányan az Ugyan édes kom ám asszonyt éneklik kánonban. Mások a Nyári éjjel izzik a galagonyát látsszák, amolyan pantomimesen. A lenge fűben három fiú birkózik. Inkább a hideg miatt hetveukednek, szívesebben melegednének névmáshoz bújva, mint a bárányok. i I. .bármely ég néz le rája, küzdő korunknak új nemzedéke, mind itthalad ve lünk.. A hangosításért felelősség- teljesen izguló, szemüveges fiatal tanár hétrét görnyedve bonyolít színes huzalokat. A mikrofon — úgy tetszik — öreg, nehézkes Tesla-magnók- kal van zavarba ejtő összeköttetésben. öt-hat cseppenő orrú, in- dignálódott mama abszolút antipedagógikusan kabátot oszt a didergő fogadócsoportnak. A drowiedár leányka két- ^égbeesetten közibük ront. A fogadási oldail felé mutogat. Jönnek a fölavatásra a negyedikesek! Bár a szél erősödik, tisztán hallani: ők is énekelnek: .. .hogyha mindenütt hallani nótánk... Hírvivők válnak le a közeledőkről. Odarohannak a fogadókhoz, mondanak valamit, elvegyülnek. A negyedikesek azonban lecövekelnek. Két fogadó hirtelen összepofozkodik. Elfelejtkezik magáról a csapatzászlótartó is. Bámészan keresztbe fekteti a vállán a zászlórudat. Egy tanárnő ráint, a fiú zavartan haptákba merevül. A szócsöves a közönségnek: — Kérjük a szülőket, a bevonulási sávot szabad hagyni. Köszöntem. A szülők — akár a metrófelügyelői utasításkor —, ösz- szerezzennek, egymásra tekintenek, meghátrálnak. A fényképész csorba fésűvel a szavaló hajának esik. Ahá! Jönnek a kerületi felnőttküldöttek. Az úttörővezetőnő mindeniküket bemutatja egy eddig észrevétlenül álldogáló, idős bácsinak. Lehet, hogy régi tanár, lehet, hogy a patronáló veterán? A sudár, szép kerületi főnök szoknyáját felfújja a szél, hagyja, fehér kombiné habzik a nyílásból. — Induljatok már, Sára — süvít fel egy sztentori hang. — Bal, bal-jobb-bal. A szél kegyesen eláll. — Icipici csapatunk, kisdobosok mi vagyunk, Télen-nyáron dolgozunk, mégis vidámak vagyunk. Megérkeztek. — ezerbezeregyszáznegyvenkettes úttörőcsapat viii- gyázz! A csapattitkár jelent. — Fogadás zászlóval tisz- teee-legj! Az úttörővezető megnézi a kezében fickándozó papírlapot, a forgatókönyv szerin nagyot bólint. Az öreg magnókból meg lepő erővel zene támad. á Himnusz. Az avatás megkezdődött. 13ár perc, s úttörő lesz "*• kicsi lányból. Arcán fe szült figyelem, keze a kék selyem nyakkendőre téved Ma hordia utoljára. Hazafelé a vörösben dobog
