Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-27 / 175. szám

6 SS- JS), * x/unay 1977. JÚLIUS 27., SZERDA A Bem SE labdarúgóiról Most is a gólkülönbség Szpasszkij egyenlített Géniben a sakkvilágbajnoki elődöntő 9. játszmájában Szpasszkij volt a világos, s ezt ki is használta. A szovjet nagymester a spanyol megnyi­tás Breyer* változatát alkal­mazva igen élesen támadott, s a szakemberek véleménye sze­rint egyik legizgalmasabb játsz­máját vezette. Szpasszkij ér­vényesítette előnyét, s győ­zött. Portisch nagy erőfeszíté­seket tett, hogy kivédje ellen­fele támadásait, de ez nem si­került. Az elődöntő állása: 4,5:4,5. A Bem SE NB III-as labda­rúgói július 5-én kezdték meg a felkészülést az őszi idény­re. Egy héttel korábban az MLSZ által előírtnál. A gár­dából egy játékos vált ki, Fé­kért a Bp. Honvéd igazolta le. Mivel az NB III-as csapa- * tok száma hússzal csökkent, a mezőny erősödött, a részt­vevőknek a korábbinál na­gyobb feladattal kell meg­birkózniuk. A ceglédiek ismét az első tíz között szeretnének végez­ni, s a szakmai munka ja­vítása érdekében részfoglal­kozású edzőként Bán Nándor­ral kötöttek szerződést. A csa­pat vezető edzője továbbra is Józsa Benő marad. katos és Petró követi az egyé­ni teljesítmények alapján. A szakosztály egyik vezető­je, Bán Gusztáv elmondta, az őszi gyengébb teljesítmény és az öt hazai l:0-ás vereség miatt igen nehéz volt elérni a közvetlen bennmaradást, az osztályozó elkerülését. Huszonegyen tavasszal SZIGETSZENTMIKLŐSI BIRKŐZÓVERSENY Az FTC sikere A Pest megyei Birkózó Szö­vetség a szigeíszentmiklósi gyártelepi iskolában országos felnőtt versenyt rendezett, amelyen 16 sportkör képvisele­tében 70-en léptek szőnyegre. A győztesek, a 48 kilogram­mos súlycsoporttól felfelé: Gyulai (FTC), Szabó (Bp. Hon­véd), Szalontai (Diósgyőr), Németh (Bp. Honvéd), Farkas (Diósgyőr), Fehér (FTC), Deák (Diósgyőr), Bauer, Kispéter, Bolha (valamennyi FTC). Az erős mezőnyben a Pest me­gyeiek, a Csepel Autó sportolói csaik három helyezést szerez­tek: Andrási és Mészáros má­sodik, Kudelász pedig harma­dik lett. Pontversenyben: 1. FTC 3S, 2. Bp. Honvéd 16, 3. Diósgyőri VTK 14 ponttal. Legközelebb augusztus 21-én rendez ver­senyt a megyei szövetség. Négy nap izgalom Spanyolország Davis Kupa­téniszcsapata négynapos, ha­talmas küzdelemben 3:2-re legyőzte Magyarország csa­patát, s ezzel ők jutottak a ikupa európai B zónájának döntőjébe, ahol Olaszország lesz az ellenfél. Nagyon nehéz úgy csapat- mérkőzést nyerni, hogy egy játékos vállán van a teher nagy része — mondotta a mérkőzés után Gulyás István, a Magyar Tenisz Szövetség el­nöke. Taróczynak mind a há­rom mérkőzését meg kell nyer­nie ahhoz, hogy a csapat to­vábbjuthasson. A spanyolok ki- egyensúlyozottabbaknak tűn­tek, mivel két egyes játéko­suk közül valamelyik mindig képes kiemelkedő formában játszani. Sajnos, a magyar te­niszsportra jellemző, hogy hosszú idő óta nem sikerült Taróczy mellé egy közel ha­sonló képességű játékost a csapatba beépíteni. Jákfalvi Béla, a magyarok szövetségi kapitánya a vere­ség után így nyilatkozott: Higueras a várakozásnak megfelelően jól játszott, én ta­lán hazai pályán ilyen nyu­godtan, „profimódon” játszó teniszezőt még nem is lát­tam. Taróczy mindent megtett a sikerért, senki se hibáztassa. A spanyolok győzelmének kivívója Jozé „Pepe” Higue­ras elmondotta, hogy amióta tagja a Davis Kupa-csapatnak, ez volt a legnehezebb mérkő­zése. Taróczy hihetetlenül ne­héz ellenfélnek bizonyult, és mint a nagy versenyzők ál­talában, egyetlen pillanatig sem adta fel. örülök a siker­nek, de gratulálok a magyar bajnoknak is. A magyar férfi teniszvá­logatott programja továbbra is zsúfolt, hiszen Benyik, Ba- ranyi. Szőke és Machán, és a női csapat Szabó, Rózsa­völgyi, Fridenzi összeállítás­ban augusztus elsejétől Mari­botban, az Európa-bajnoksá- gon szerepel. Taróczy nem tart társaival, mivel a tenge­rentúlra utazik, majd Szófiá­ban, az Vniversiádén lép pá­lyára, azután nyári verseny­programját Forest Hillsben 1 fejezi be. Az NDK sportünnepélye Ünnepi mérföld Lipcsében, a város legna­gyobb stadionjában ünnepé­lyesen megnyitották az NDK 6. torna és sportünnepét, egy­ben a 6. gyermek- és ifjúsági spartakiádot. Beszédet mon­dott Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az ál­lamtanács elnöke, majd Man­fred Ewald, az NDK Sportszö­vetségének elnöke nyitotta meg a hagyományos sportün­nepély-sorozatot. Ewald hang­súlyozta, hogy az ünnepély és a spartakigd a német sport- mozgalom legjobb, legszebb hagyományaiból született és virágzott ki. a lipcsei napok mérföldkövek lesznek ugyan­akkor az NDK sportéletének további fellendítésében. Man­fred Ewald az egész világ jó­akaraté sportolóinak küldte üdvözletét, akikkel az NDK minden állampolgára békében akar élni, a versenyzők pedig a sportpályákon megmérkőzni. A sportünnepély második, keddi napjának középpontjá­ban a gyermekek és ifjúságiak rendezvényei állnak, 14 sport­ágban több mint 10 000 fiatal szerepelt: a körzeti sparta- kiádok legjobbjai. Ugyanak­kor a város lakosai és vendé­gei is versenyre kelnek, össze­sen több mint 70 ezren. Az első feladat az ünnepi mér­föld, pontosabban, az évszám­nak megfelelően 1977 méter lefutása. Aki ezt a távot telje­síti, díszes zászlót és jelvényt kap. Az NDK nagyszabású sport- eseményén 45 ország képvisel­teti magát. így jelen vannak a nemzetközi olimpiai bizottság, a nemzeti olimpiai bizottságok, valamint a nemzeti sportszö­vetségek tagjai. Izgalmas hajrá A terv tehát: a mezőny el­ső felében végezni, azaz sze­retnék megismételni az 1976— 77-es bajnoki helyezést, ami- koris a 10. helyen végeztek. Nem könnyen ment. Ungure- án László tudósítónk így per­gette vissza a történteket. Az újonc gárda ősiszel húsz találkozón 18 pontot szerzett, 3—4-gyel kevesebbet a ter­vezettnél. A tavasz már job­ban sikerült, 23 pont került a tarsolyukba. Nagyoii izgalmas volt a haj­rá. A Pest megyei csapatnak mindhárom találkozóját meg kellett nyernie a tíz közé ju­táshoz, s emellett a vetélytár- sak pontvesztésére is „szük­ség” volt. Az eredmény is­mert, végül is a Szegedi VSE kaparta ki a gesztenyét a Bem SE számára, ugyanis a finálén a szegediek pontot raboltak az addigi 10. helyezett János­halma otthonában. így a 41 pontos Bem SE és Jánoshal­ma között a gólkülönbség dön­tött a Pest megyeiek javára. Előbbié 59-49, utóbbié 49-56 volt. Pocsai és a többiek Józsa Benő vezető edző, aki továbbra is a Bem SE együt­tesénél tevékenykedik, így ér­tékelte a bajnokságot: — Elégedett vagyok, hiszen, ha szerencsés körülmények között is, de sikerült elérni célunkat. Ebben igen nagy szerepe volt kapusunknak, Po- csainak, s őt Nagy, Fehér, La­A tavaszi idény elején egy kellemetlen sérülés szólt köz­be, a védelem egyik kulcs­játékosa, Turner már a má­sodik fordulóban kivált a sor­ból és később sém tudott pá­lyára lépni. Öt rövid idő eltel­tével Nagy János jól helyette­sítette. A második félévben 21- en játszottak a Bem SE szí­neiben. Deák, Pocsai és Ra­dies mindig ott volt a csa­patban. Nagy és Fehér egy­szer, Lakatos, Steigerwald, Petró és Bérezési kétszer hi­ányzott. Az együttes 59 góljából De­ák (13), Lakatos (10), Szabó (9), és Sági (8) szerezte a leg­többet. A csatársor eredmé­nyessége is hozzásegítette az együttest a gólkülönbsége« 10. helyhez. Érdekesség, hogy az 1975/76. évi megyei bajnok­ságban is nagy jelentősége volt az adott és kapott gó­loknak, akkor is jobb gólkü­lönbségével előzte meg a Bem SE a másik ceglédi csapatot, a Vasutast, s bajnok lett. Totótippjemk Borsodi B.—Papp J. SE 1 x Salg. Síküveggyár—Gyöngyös x 1 Pásztó—Lehel SC x 1 Hatvani Kinizsi—Recski B. 1 x Gyulai SE—Szegedi D. 2 1 Hódmezővásárh.—Szabó L. SE 2 1 AURAS SE-SMTK 2 x ÉLGÉP—Balassagy. SE 1 x Bakony V.—Péti MTE 1 x Soproni Textiles—Kőszeg x 1 Táncsics SE—Bauxitbányász 1 x Ceglédi VSE—Szóin. MÁV x 1 Szegedi VSE—Pécsi VSK x 1 Pótmérkőzések Sülysáp—EMG 1 x Ajkai A.—Ajkai B. x 2 Győri D.—MOTIM TE X 2 MARTFŰ A csömöriek szép sorozata NEGYEDSZER IS ELSŐK A martfűi Tisza Cipő tor­nán az elmúlt három eszten­dőben a csömöriek végeztek az élen, s végleg elnyerték a trófeát. Idén már az új ku­páért vetélkedtek a csapatok, amelyet ismét a Pest megye­iek hódítottak el. így követ­keztek eredményeik: Csömör —Szolnoki Olajbányász 34:18, Csömör—Szegedi Volán 74:21, Csömör—Békéscsabai Vízmű 25:16, Csömör—Ózd 22:17. A végeredmény: 1. Szilas- menti SK Csömör 8 ponttal, 2. Ózdi Kohász 6, 3. Békés­csabai Vízmű 4. A győztes Pest megyei gárda a serlegen kívül 14 pár 400 forintos ci­pőt is kapott. Ahogy szokás, a legjobb egyéni teljesítmé­nyeket is jutalmazták. A leg­jobb kapus címet a csömöri Öry Antal érdemelte ki, a gól­király a szegedi Kaliczky lett, aki ötvenszer vette be a há­lót, mögötte Tóth-Fekete Sán­dor (Csömör) következett negyven góljával. A legtechni­kásabb játékos Gráf (Ózdi Kohász) volt, s kiemelkedő tel­jesítményéért díjat kapott a csömöri Mihályi János is. Valamennyi csömöri kézi­labdázó jól játszott, különö­sen a védekezésben nyújtottak átlagon felülit a Békéscsaba és az Ózd elleni mérkőzésen. Öry, Tóth-F., Bátovszki, Bagyánsz- ki és Mihály fi kiemelkedően játszott. A helyi közönség sze­rint Varga, Fábián P., Trnka és Krizsán is sokat fejlődött az elmúlt évben. E hét végén a Szilasmenti SK Csömör kézilabdázói a Pest megyei Kézilabda Szö­vetség, által kiírt Dunaka­nyar Kupa küzdelmein vesz­nek részt Ikladon, Vácott, Du­nakeszin. A helyosztó, döntő mérkő­zésekre és az ünnepélyes díj­kiosztásra vasárnap délelőtt Csömörön kerül sor. A jubi­láló házigazdák sportköre 30 éve alakult. Gyorsmérleg a vívókról Jean Gaudichau, az AFP francia hírügynökség tudósí­tója szerint a Buenos Aires-i vívó-világbajnokság újra meg­erősítette azt a tényt, hogy a Szovjetuniónak jelenleg nincs riválisa a sportágban. Ezt tük­rözi négy aranyérmük, ame­lyet Romanykov szerzett a férfi, Szidorova női tőrben, valamint a kard- és a női tőr­csapat végzett az élen. A magyar együttes, bár el­öregedőben van, a második helyen végzett, és a férfi tőr kivételével minden egyéni döntőbe bejutott és 7 év után visszaszerezte a kard egyéni világbajnoki címet. Az NSZK fokozatosan fej­lődik a müncheni olimpia óta, az olaszok új hullámát to­vábbra is az olimpiai bajnok Dal Zotto fémjelzi, de kard­ban is komoly erőt képvisel­nek. A 'franciák és a lengye­lek visszaestek. A svédek csak a párbajtőrre koncent­ráltak, sikerrel: két aranyat (Hamenberg és a csapat), és egy ezüstöt (Edling) nyertek ebben a fegyvernemben. TESSEDIK KUPA Vezet az Elektromos Gödöllőn a kézilabda férfi Tessedik Kupa viadalon teg­nap volt a második forduló. Pécs—MTK-VM: 19—19 (11 —10). Ld.: Ágoston (4), Sza­bó (8). FTC—Békéscsaba: 16—14 (7 —9). Ld.: Tóga (7), Fejsze- nik (8). Elektromos—KÉV Metró: 24 —11 (14—4). Ld.: Vas^ (10). Bp. Honvéd—Ű. Dózsa: 12 —13 (8—8). Ld.: Zuber (5), Bitvai (5). Ma, a következő párosítás­ban folytatódnak a küzdel­mek. 14.30: Ü. Dózsa—Pécs, I 15.30: KÉV Metró—FTC, 16.30: Bp. Honvéd—MTK-VM, 17.30: • Elektromos—Békéscsaba. APRÓHIRDETÉSEK A Vác és Vidéke ÁFÉSZ PÁLYÁZATOT HIRDET az alábbi szabadkasszás, 3 személyes vezetői és vezetőhelyettesi munkakörök betöltésére: Vác, 28. sz. zöldségbolt. Felvételre keres: közgazdasági végzettséggel rendelkező dolgozókat: leltárírókat, gazdasági revizort. Jelentkezni lehet személyesen vagy Írásban pályázat és önéletrajz mellékelésével az alábbi címen: Vác és Vidéke ÁFÉSZ személyzeti és oktatási osztály Vác, Beloiannisz u. 3. A Fűrész-, Lemez- és Hordóipari Vállalat Ceglédi Gyáregysége felvesz: férfi, női se­géd- és betanított munkásokat, lakatoso­kat, élező-lakatost, fa­ipari gépmunkásokat, autóbuszvezetőt. Je­lentkezés: Cegléd, Ko­sárhegy u. 22. sz. (Jászberényi úti felül- járó mellett.) Oktatási igazgatóság felvesz nem nyugdí­jas irodai és kollégiu­mi takarítónőket és kollégiumi portást. Je­lentkezés önéletrajz­zal: Bp. XIV., Ameri­kai u. 96. I. em. 14. A Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat Vezér- igazgatósága azonnali felvételre keres kez­dő és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentke­zés: Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat Ve­zérigazgatóság Sze­mélyzeti Igazgatósá­gán 2011 Budakalász, Szentendrei út 1—3. Telefon: 887—391. ADAS- ; / VÉTEL 300 négyszögöles telek sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: Mo- nor, Acsádi u. 44. Gödöllőn, Blaha für­dő mellett telek el­adó. Érdeklődni le­het: Kolozs, Gödöllő, Kállai u. 60. _______ _ Fe stményt, régit, sé­rültet is vennék! „Gyűjtő 149 269” jel­igére a Felszabadulás téri hirdetőbe.________ Gö döllő legszebb he­lyén 2 szobás cs-aládi ház eladó. Érdeklődni lehet: munkaidő után. Cím: Gödöllő, Köztár­saság u, 37.__________ Eg y 120 és egy 160 négyszögöles telek el­adó. Monor. Münnich Ferenc u. Makács Já­nos. Vasúttól 10 perc­re. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! SITAS ÍTÁS TÁS ITAS LAKÁSBIZTOSÍTÁS LAKÁSB LAKÁ LAKÄ LAKÁ LAK LAK LAKÁSBIZ OSITAS SÍTÁS SÍTÁS íSÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS Belvárosi vállalat felvételre keres: — mérnök-szabadalmi ügyvivő mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó, nemzetközi vonatkozású munkát önállóan is szívesen végző munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172—941. — Telexgép mellé német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársnőt. Jelentkezés telefonon: 172—691. — Dokumentációs csoportba passzív német vagy angol nyelvismerettel rendelkező, gépírni tudó munkatársat. A nyelvtanulás lehetőségét biztosítjuk. Jelentkezés telefonon: 185—990, 185—995.

Next

/
Oldalképek
Tartalom