Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-27 / 175. szám
1977. JtTLIÜS 27., SZERDA Hétköznapok és csodák Galgamácsai népélet Dudás Juli írásában és képein Aligha gondolnak rá, akika mohácsi busójárást, a székelyek betlehemezését, vagy a mindenütt szokásos húsvéti locsolkodást, pünkösdölést látják, aligha gondolnak rá, hogy a görögök és Shakespeare tragédiáit, vagy Moliere vígjátékait ilyesféle népi színjátékok előzték meg. Ma már nagyon nagynak érezzük a különbséget közöttük. De hasonló a helyzet a kéziratos emlékkönyvekkel és dalos- könyvekkel is, pedig ezek a középkori — könyvnyomtatás előtti — kódexek egyenes leszármazottai, csakhogy most már végérvényesen világi tartalommal! Ahogy közeledünk a mához, úgy fokozódik az írásbeliség szerepe és jelentősége is, felgyorsul a néptömegek mozgása (vándorlások, munkavállalás stb.), egyre több népi egyéniség, ún. őstehetség bukkan fel. Széles a skálájuk, szinte mindegyiket más-más lépcsőfokra lehetne helyezni: van köztük jóhangú elöénekes, találékony vőfély,, színesen beszélő mesemondó, ezermester faragó és hímző, tehetséges versíró. Van olyan is, ki nem szakosodik egy művészi ágra, hanem valóságos kis falusi Leonardo da Vinci vagy Michelangelo. Közéjük tartozik Pest megye jeles népi tehetsége: a galgamácsai Vankó Imréné Dudás Juli is, népművészetünk kiemelkedő mestere. Dudás Juli sokoldalú tehetség: fest, rajzol, hímez, sző, énekel, együttest vezet, kisebb közléseket is ír, most pedig összefoglaló életrajzzal jelentkezik. Ezeken kívül még annyi mindennel foglalkozik, hogy a felsorolást bízzuk őrá: olvassuk el kitűnő könyvét! Nehéz is lenne őt beskatulyázni. Fő jellemzője mégsem ez a sokoldalú művészkedés, hanem a szakadatlan termelő- munka: ő tehát tipikusan olyan népi tehetség, aki eljutott ugyan a hivatásos művészet kapujáig, de nem lépett be mégsem rajta, nem művészetéből tartotta fenn magát és családját, hanem paraszti munkából. A művészkedés ugyanolyan „mellék- foglalkozás” volt számára, mint pl. az ipari munka a század- fordulón a szegényparaszti tömegeknek. Örökölt hagyományok Életírásából kiderül, hogy rendkívüli tudatosságát „reneszánsz” gondolkodású és életvitelű édesapjától örökölte, Dudás Juli ideálja az édesapja, aki mindig, mindenütt magával vitte, és tanította egyetlen leányát, mivel hat testvére közül csak ő, a legfiatalabb maradt életben. Szülei már nagyon idősek voltak: „Hiába születtem a XX. század elején... az 1800-as évek szellemében neveltek” — írja róluk Juli asszony. De ilyen idős szülők nélkül is hasonló a helyzet: a gyermekek általában nem a munkába fulladt szülők, hanem az unokáikat gondozó nagyszülők hagyományait szokták örökölni. Dudás Juli olyan faluban született, melyben a török alatt sem szakadt meg az élet folyamatossága, és az egész Galga-mentével együtt mindig is kiemelkedett színes és gazdag néphagyományaival: szokásai, dalai, táncai, játékai és viselete is legalább egy nemzedék óta felkeltették a néprajzi kutatók és a nagy- közönség ■ érdeklődését. Juli asszony a néprajzi kutatók — főként Gönyey Sándor — felfedezettje és neveltje: a néprajzkutatók azok, akik elindítottak engemet erre az útra”, vallja ő maga is. Jó és hálás tanítványnak bizonyult! Büszkén jelenti ki, hogy mestereinél többet is megtudott, mert amit a nép nem mondott el nekik, azt ő megtudhatta, megfigyelhette. Akkoriban még naplopóknak tartották az olyan „urakat”, akik néprajzi gyűjtéssel foglalkoztak: „Itt járnak a faluban házalni, nemhogy inkább dolgoznának” —, jegyezték meg róluk. Juli művészkedése is csak akkor aratott elisLAPÓZGATÓ Rajzos könyvei jelentek meg, önéletírásának egyes részletei is napvilágot láttak, továbbá hangulatos beszámolói, leírásai a mácsai jeles szokásokról. Felfedezték őt az iparművészek is, több megrendelést kapott falfestésre és -díszítésre. Filmezték is, és sokat írtak róla. Ö fejlődött, öntudatosodott, de megmaradt falusi parasztasszonynak. Ha onnan kilép, az útvesztőkön könnyen eltévedhetett volna. Hiteles dokumentum E könyvével is az volt a célja, „hogy az utánam jövő nemzedék ezáltal bepillantana a nehéz, de mégis derűs világunkba, amelyről őszintén vallottam” — írja a halhatatlanság némi igényével. Műve a Tanulmányok Pest megye múzeumaiból sorozatban jelent meg; s mutatók, jegyzékek könnyítik használhatóságát. Helyesírás egységesítésén kívül a szerkesztő nem nyúlt hozzá az íráshoz, hitelét tehát megtartotta, sőt, növelte. A képanyaga külön érték: naív festők módján ábrázolja is mindazt, amiről ír, a keresztszemes és a lyukhímzéses minták is tovább növelik a kiadvány értékét. Nagy élmény és gyönyörűség volt végigolvasni. Katona Imre docens Korkép és munkásmozgalmi dokumentum Innen és túl az óperencián elsősorban az ellenforradalmi időszak ismert alakjainak — jellemzése meggyőzően hat. Tömörségével, egyszerű szókimondásaival. Még letartóztatásának leírásakor sem ment tovább a fanyar humornál. És ugyanígy van a „befejezetlen védelem” megírásával is. Nagy értéke a visszaemlékezésnek az a néhány groteszk jelenet, helyzet, melyek itt-ott már szinte a lelkiismeretfur- dalásba torkollanak. Még akkor is, ha az Innen és túl az óperencián szerzője sokszor nem is foglal állást, csak őszintén bemutat. Mauthausenről mástól is és máshonnan is elég sokat tudunk. Most mégis szívesen olvassuk az Innen és túl az óperencián-t, mert a szerző három évtized távlatából tárgyilagos hitelességgel ír erről a szörnyű haláltáborról, a haláltábor jó néhány „prominens” és szerencsétlen lakójáról, és az SS-ekről. A visz- szaemlékezés, a könyv „egyetlen” borzalmának olvasása annyi sok minden láttán és hallatán újra annyira megdöbbent, hogy szinte megállítja a tollat a recenzens kezében. Korompay János Dudás Juli rajza a könyv hátsó borítóján. mérést otthon, amikor anyagi haszonnal is kezdett járni. Korábban tehát nem volt ilyen folklórdivat, mint manapság, amikor már alig-alig ütköznek a kutatók és az érdeklődők ellenállásba, sőt, manapság inkább az illetéktelen nepperek (felvásárlók) okozzák a gondot, akik mindent megvesznek és külföldre juttatnak. Élete tükrében Faluja néprajzi monográfu- saként mutatkozik most be Dudás Juli népművész. Kisebb fejezeteket már korábban is írt és rajzolt, de Falum, Galgamácsa című, most megjelent szép könyvében az egész mácsai népi kultúra összefoglalásával próbálkozik. Saját és családja életén keresztül mutatja be az egész falut. A szerkesztő, 1. Sándor Ildikó segítségével kialakított fejezetbeosztás nagyon szerencsés: az önéletrajz, , a családi élet bemutatása után az egész falusi életet, egy átlagos esztendő keretébe ágyazza. így a munkáshétköznapok és a pompázatos ünnepek egymást váltják, követik, a viselet és a munkaeszközök aprólékos leírását színezik a játékok, mondókák és a dalok. Dudás Julinak különleges érzéke van a szokások megörökítésére: szövegben és képben láthatjuk ezeket, meg aztán a színpadon is akárhányszor, amikor az ő együttese valahol megjelenik. (Mint e könyvből is kiderül, leánykora óta mindig volt énekes-táncos együttese!) „Ahogy láttam, hallottam” Többet tudunk meg Dudás Juli néprajzi monográfiájából a mácsai népéletről, mint az eddigi összes közlésből együttvéve. (Pedig a számuk éppen nem is kicsi, amint a csaitolt bib bögréi iából ez kiderül!) „Azt írtam, amibe be- leszülettem, amiben nevelkedtem. Ahogy láttam és hallottam, aszerint jegyeztem le szülőföldem szokásait” —vallja ő maga, mintha csak Tinódit hallanánk századokkal korábbról: „Azmi keveset írtam, igazat írtam ...”, vallotta a végvári harcok meg- éneklője is. Nincs a galgamácsai népéletnek olyan oldala, melyről ne kapnánk kerekded, hiteles képet, de Juli asszony talán a folklór iránt érez legtöbb kedvet, legnagyobb érdeklődést. Különösen színesek a népi gyógyítás (— apja is parasztállatorvos volt —), a boszorkánykodás, a szokások és a gyermekjátékok fejezetei, de az udvarlás, a viselet és a fonóélet is hasonlóan részletes, a lakodalom bemutatása pedig akár egy film forgatókönyvének is elmehetne! A háttérben pedig az örökös robot: a kemény paraszti munka, amely azonban e művészet csillogó porától valahogyan megszépül, megnemesedik. Ritka és szép pillanatai a tudo- mánynak-művásZetoek, amikor maguk a falusiak vallanak Domokos József az ellen- forradalmi időszakban a perbe fogott kommunisták védőügyvédje volt. 1944. március 19-én a német megszállás napján az elsők között került a Gestapo karmaiba. Néhány hetet magyarországi börtönökben töltött (az óperencián innen), a hírhedt Gyorskocsi utcai 200-asban, a Pestvidéki fogházban Kistarcsán, majd Mauthausenban (áz óperencián túl) élte át az őrjöngő nácizmus utolsó hónapjait. A legnagyobb megpróbáltatások idején is nyitott szemmel, érzékeny lélekkel figyelte az eseményeket, és rabtársait, akik között közéletünk ismert alakjai és számos nevezetes személy is ott volt. Ha kicsit megkésve ugyan, de nem későn adta közre, írta meg emlékeit, melyek így együttesen (a Gondolat kiadó gondozásában) hű korképül szolgálnak és egyúttal nagyszerű munkásmozgalmi dokumentumnak is bizonyulnak. Domokos József mottóul írta kötete elé: „Igazat nem hamisítom, hamisat nem igazítom”. Hittel, őszinte tárgyilagossággal tett eleget önmaga vállalt és támasztott kötelezettségének. Szavai, megállapításai és a személyek — Századunk első negyedében a magyar társadalom nagy változásokat élt át, nagy lehetőségek tárultak — és zárultak előtte. A polgárosodás megkésett folyamata a századforduló körül vett újabb lendületet és vált több szóla- múvá —, a forradalmak elbukása után a polgári fejlődés is feudális hagyatékú gúzsba került. Ennek a változó időszaknak az elején lépett színre Magyarországon a keresztényszocializmus, elsősorban mint a katolikus egyház társadalompolitikai törekvése a változó viszonyokra való alkalmazkodásra, a növekvő szerepű tömegek támogatásának megnyerésére (vagy legalábbis a megosztásukra). Majd a forradalmak elleni erők segítőtársa, s az ellenforradalmi kurzus biztosra vehető támogatója lett ez az irány, az ellenforradalmi konszolidáció támasza. A keresztényszocializmus két évtizedes hazai útját deríti föl, s mutatja be Gergely Jenő történésznek az Akadémiai Kiadónál megjelent, A keresztényszocializmus Magyarországon 1903—1923 című könyve. Alapos, részletes tudományos munka, amit azonban haszonnal forgathat a laikus is, ha alaposabban odafigyel. A visszájáról látja agy visszás változás történetét, és sok minden érthetőbb lesz számára a múltunkból. N. F. Mit olvashatnak a gyerekek ? Egy sereg mesekönyv sorjázott be a szerkesztőségi asztalra a Móra Ferenc Könyvkiadó szép terméséből. Lapozzunk csak beléjük — induljunk el a mesék országába vezető csodás, kacskarin- gós utakon, utcákon. Először is a cicák nyomán. A PINCÉRFRAKK UTCAI CICÁK Ez a meseutca Kormos István képzeletében született. Az ő könyve A Pincérfrakk utcai cicák, amit öt éven felülieknek ajánl a kiadó. Hein- zelmann Emma remek rajzai további szárnyakat adnak a képzeletnek — immár „kétfedelű fantáziával” mehetünk a cicák után! De merre? Budára — úgymond —, a Cin- cérfark utca felől, avagy a Bujjbehamari erdőn át! S ott találjuk a „hétretteneteséket”. Először is Mörrenmorcogi Mi- cót, a főmacskát, „akinek” százfelé áll a bajusza, s különösen kedveli az együgyű dalocskát, mely így hangzik: „Ejhaj, dolmányom! Hol van a pipadohányom? Akárhol is, nem bánom, holnapig megtalálom S rajta kívül öccseit: Bilkey- gorzót, Rafaelt, húgukat, Lé- diellt, valamint három „faluról fölszármazott macskát”. Hájt, lhájt és Mihájt. Persze, ahol ennyi cica van — kell kutyának is lenni. Kutya is van hét — s mind Lajos. Hát ezek együttes kutyálko- dásait és hadakozásait, mint afféle gyerekcsoportok, játszópajtások, és vetélytársak csínyjeit meséli a mese... ARNOLD, A BÁLNAVADÁSZ Mándy Iván meseregénye a kilenc éven felülieknek szól — ám ideértve magát e sorok írója is élvezettel böngészte. Mándyt ismerik a gyerekek (igaz, már meg is nőttek az első olvasógenerációk), a Csutak történetekből. De a felnőttek kedvelte Mándy történetei is meseszerű légkörben történnék, lett legyen szó Apáról vagy a filmvászon feledhetetlen alakjairól. Mi több, itt Arnold, a babák és a játék- állatok világában — amit Héber László rajzai játékosan idéznek meg —, a konyhakre- denc-fa és egy hatalmas pálma közt zongora is áll és kupié is felhangzik, imigyen: „Irigylem a kannibál nőt, ki éppúgy él, mint azelőtt!” S Arnold (ki különben Pas- kál), valamint Somló November és a spanyol táncosnő, Rosita Rántotta úgy fantáziái, mint a gyerekek, s olyanok, mint amilyenné magukat képzelik. Ez az érdekes, ez a nagyon gyerekközeli bennük, ez a lélektani hitelük titka. VERS A KÉT KIS FÓKÁRÓL Az a bizonyos két kis fóka Zelk Zoltán három éven felülieknek szóló lapozó könyvében Tomaska Irén színes rajzaival naponta beállít az Észak-sarki cukrászdába: ahol jégből sütött tortát és hóból főzött kakaót fogyaszt. Persze, a lehetetlen játékos humora kedvéért, ez a bizonyos cukrászda is mindig zárva érhető. Ilyen játékos versekkel találkozunk még az egérleső macskáról, a macskaleső kutyáról és a kutya-macskale- ső esőről... JANCSI CSACSI MEG A REPÜLŐ A népszerű Már tudok olvasni! sorozat hat éven felülieknek szóló köteteiből ezúttal kettő fekszik előttünk. Tersánszky Józsi Jenő Jancsi, a csacsi című története egy okos kis szamarat állít elénk ízes humorral. Engel Tevan István rajzai finoman illusztrálják a mesét. Fehér Klára könyve — melyet Würtz Ádám illusztrált —, a De igazán tud repülni a karosszék!, a kis Mariannról szól, aki nagynéniéhez került nyárra, ahol egy „beteg” karosszék volt a kertben. Ez jutott néki játékul, s nem bánta meg: „cso- dakarosszék” volt, mesélt. Hogy mit? Arról szól a mese! A KŐKÚTYA Demény Ottó is kötetbe válogatta a gyerekeknek szóló verseit — ezeket jelentette meg az öt éven felüliek számára a kiadó A kőkutya címmel — Roll Mariann rajzaival. Könnyed, játékos versek. Azt újságolják el, hogy megszökött egy luftballon. Amiről mesélnek, az egy-egy valóságos játék, vagy a képzelet, s a szavak játéka, mint a Békadalban: Mit mesél a béka? Kuty-kuruty legendát. Hogy a békakirály lányát férjhez adják.” Játékos, kedvderítő versek. MESÉLNEK A FÁK Kiss Dénes e kötetében nem versekkel jelentkezik. Igazi, prózában formált meséket mond a költő az öt éven felüli gyerekeknek a Balogh Péter rajzaival illusztrált, gusztusos kiállítású kötetben. Érdekessége, hogy a meséket különféle fák „szájába” adja a szerző. Az első mesét egy este a szekrény, azaz a — képzeletben — belőle kinövő nyírfa mondja, hasonlóképpen a többit a karosszék fűzfája, a hársfa lovacska, a diófa könyvespolc, a gesztenyefa asztal, a vadgesztenye sakkfigurák és — végül — a karácsonyi fenyőfa. Sulyok Katalin könyvének hátoldala. HOGYAN KÉSZÜL? Ha már a tanmeseszerűségnél tartottunk, szóljunk végül Sulyok Katalin Hogyan készül? című könyvéről is. Ezt — az MTI fotóival és Tamás Noémi grafikáival illusztrálva — nyolc éven felüliek számára adta ki a kiadó. Olvasni valóban nékik valók, de elmesélni kisebbeknek is, hiszen már jóval korábban érdeklődni kezd a gyerek, hogy mi hogyan készül és miért. És Sulyok Katalin kitűnően tud „riportot” írni nékik is — igen közvetlenül, az érdeklődést tiszteletben és természetesnek tartva elmondani, hogyan lesz a tej, abból a tejtermék, továbbá a kenyér és a péksütemény, a csirke és a tojás (s hogy melyik van előbb), és hogy mi van a (konzerv-) dobozban. Jó gondolat — kitűnő könyv! Németh Ferenc önmagukról, mintha csak egy mesemondó nemcsak elmondaná, hanem le is írná és meg is rajzolná történeteit. Valahogy így vagyunk Dudás Julival is, akinek minden sora és rajza a maga módján egyszerre művészi és ugyanakkor hiteles is. Ennek elérését saját tehetsége, önbizalma is segítette: ...„mindig bíztam, elsősorban önmagámban”, jelenti ki és egyéniségét —meglehetős tudatossággal — a következőképpen jellemzi: „Nagyon szerettem tervezni. Soha nem olyat, ami másnak volt... Még ma is nehezemre esik két egyformát elkészíteni. Pedig az emberek általában azt szeretik, ha azonos a minta ... Felszabadultabban dolgozom, ha a képzeletem gátlás nélkül terjedhet. Amit egyszer elkészítek, már nem is tetszik, mire befejeztem. Már más világ tárul elém ...” (Bartók ezt úgy fogalmazta meg, hogy a népművészet stílusa közös és kötelező erejű törvényei vannak.) Két évtized — a visszájáról
