Pest Megyi Hírlap, 1977. július (21. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-26 / 174. szám
VÁCI A PEST'MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA :w ; ;'•'*>' A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE xxi. Évfolyam, 174. szám. 1977. JULIUS 26., KEDD 3,3 millió dolláros kivitel Fordulat éve a HAGY-ban? Új, kedvező lehetőségek A kérdés megválaszolása nem most okoz először gondot a gyár vezetőinek, köztük Pádár Sándor műszaki igazgató- helyettesnek. Tavaly nem úgy alakultak a dolgok, mint azt korábban tervezték. Ennek igen sok ősze te vő je volt, az okokat nem is akarták meg- ' magyarázni, inkább azon fáradoztak, hogyan lehet a gyár dolgát rendbe tenni. A mostani eredmények arra mutatnak, hogy helyesen cselekedtek, Az év első félévét jól zárták, a tervet 100,4 százalékra teljesítették, amely mögött 411,6 millió forintos termelési érték van. Persze így sincs ok az ünneplésre, számtalan nehézséggel kell ma is birkózniuk. Az igaz, hogy a termelési érték növekedett, sőt egy dolgozójukra a tavalyi 274 ezer forint helyett, most 306 ezer forint termelési érték esik. Dolgozóik száma közel száz fővel csökkent. A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában három nagyobb termékcsoportban termelnek. A híradástechnikai termékek félévi termelése 25 százalékkal emelkedett. Tavaly az első félévben 274 ezer darab transzformátort gyártottak, az idén pedig 438 ezret. Bőven van megrendelésük, hazai és export is. Például az NSZK-ba több mint 190 ezer darabot szállítottak. Ezeknél a termékeknél a hazai piacra sem panaszkodhatnak, sőt előfordult, hogy kisebb, pár ezer darabos szériákat nem is tudtak elvállalni. Hogy miért? A szabályozók és a gazdaságosságra való törekvés arra ösztönzi a gyárat, hogy a nagy szériákra álljon rá. Ezt segítette az a belső változtatás is, hogy 6 nagy teljesítményű tekercselőgépet helyeztek üzembe. A szerelőszalagon teljesen új technológiát vezettek be, amely szalagonként 8—10 embert szabadított fel más munkára. Ezt a szerelési módszert szabadalmaztatják, mert az iparágban és a világon is új. Ha ez így van, akkor ebben még igen nagy lehetőségek rejlenek. Kedvező eredménye volt a tanszformátorgyártásban végrehajtott árrendezésnek is. A korábbi a költségeknél is alacsonyabb fix árat központilag a vas és a réz áremelkedésének arányában rendezték. Már tavaly tisztában voltak a nyomtatott áramköröket tartalmazó nyáklemezek gyártástechnológiai hibáival. Idén sikerült ezeket kiküszöbölni. A termelés ugyan emelkedett 28—30 százalékkal, de ez még mindig nem az a teljesítmény, amire képesek lehetnének. Pedig ebből a termékből aztán volna megrendelés. Szeretnék, ha nem kellene több hónapos visszaigazolásokat adni a megrendelőknek. A ferritgyártásban korszerű hőkezelő kemencéket állítottak munkába. Ez nemcsak a termelés felfutását eredményezte, hanem jobbak lettek a munkakörülmények és kevesebb ember kell a kezeléshez. Hasonló technikai átalakításokat végeztek a tv-gyű- rűk gyártásánál is. Itt egy új kemencét már átadtak, a következő augusztustól termel. E két utóbbi gyártmány alapvető fontosságú a HAGY-ban, mert a tőkés export javát adja. A világítástechnikai termékek közül két termék folyamatos és nagy mennyiségű gyártásán van a hangsúly. A fénycsöveknél használatos fénycsőfojtó transzformátorok félévi tervét teljesítették, pedig ismét voltak gondjaik az anyag- ellátással. Még többet is készíthetnének, ha Csepelről küldenének anyagot hozzá. Ehhez a gyártószalaghoz új impragnálót szereltek fel, és az alkatrészeket automata gépsorok gyártják. A higanygőzzel töltött fénycsövek transzformátorait is százezres mennyiségben készítik. Ezeket ma még nem exportálják, de igen sokat segíthetne a külkereskedelmi vállalat jó piaci lehetőség megteremtésével. Nagyon fontos, hogy határidőre és a kívánt mennyiségben ki is szállítsák ezeket a fénycsövekhez használatos transzformátorokat, mert ebből exportra 1 millió dollár értékűt kell küldeni. Persze az egész exportterv teljesítése sem olyan egyszerű. Ebbein az évben nagyon igényesek voltak a gyár vezetői, és a mércét magasra állították. Tavaly 2,5 millió dolláros volt az exportterv, most 3,3 millió dollár. Az év végéig még nagyon sok transzformátort, ferritet kell gyártani ezekből az igazán filléres vagy csak pár forintot érő termékekből. Az Elektro- modul Külkereskedelmi és Készletező Vállalattal igen jó a kapcsolatuk, a megrendelések száma kedvezően emelkedik. A gyárban pedig mindenki azon munkálkodik, hogy az igen magasra tett mércét át is ugorj ák. Kő-Szabó Imre Gyümölcs helyett zöldség? Bővítik a választékot Több szilva-, alma-, körtebefőtt Nem tudom, mit szólnának hozzá, ha bevásárláskor a kereskedőtől meggyet, cseresznyét, barackot vagy málnát kérnének, s helyette borsót, vagy káposztát kínálgatna? Ha a hasonlat kissé abszurdnak tűnik is, mégiscsak közel áll az igazsághoz. A Dunakeszi Konzervgyár tervei szerint az idén 10 vagon cseresznyét, 19 vagon meggyet, 356 vagon őszibarackot, 170 vagon kajszit, a bogyósok közül 23 vagon szamócát, 190 vagon málnát kellett volna körülbelül felvásárolniuk, feldolgozniuk, exportálni szocialista és tőkésországokba, eljuttatni a hazai boltokba. Mivel a tervek nem légből kapottak, hanem piaci felmérésekre, szerződésekre épülnek, súlyos gondot okoz a konzervgyár vezetőinek, hogy eredeti elképzeléseik nem váltak valóra. Igaz, a féléves tervet teljesítették, borsóból például 475 vagonnyit dolgoztak fel. De az már tavasszal kiderült, hogy a gyümölcsfronton baj lesz. Pusztított a fagy, néhány helyen a szárazság, másutt a jég. így aztán tíz helyett 2 vagon cseresznyét, 19 vagon meggy helyett 3,5, egyharmadnyi őszibarack és kajszi, kevesebb szamóca és málna került a gyárba. így nézhetnek szembe azzal a dilemmával, hogy mivel pótolják a kiesést. Előbbi példánknál maradva, nehezen hihető, hogy aki ősziNagy megtakarítás - ötletekkel A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárában 8 pályázatot nyújtottak be különböző közösségek, a gyártástechnológia javítására, anyagtakarékosságra, üzemóra-megtakarításra irányuló megoldások bevezetésével eddig 1 millió 700 ezer forint összeget takarítanak meg a vállalatnál. EGYMÁST SEGÍTVE Tapasztalatcsere — brigádok között Üjfaj+a kezdeményezés született az Egyesült Izzó váci gyárában. A termelési folyamatban egymáshoz kapcsolódó szocialista brigádok kölcsönösen meglátogatják egymást. Megismerkednek egymás munkájával és elmondják, milyen gondjaik vannak az általuk FELAJÁNLÁSOK A szocialista exportért A váci Híradástechnikai Anyagok Gyárának nyomtatott áramkör üzeme a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának méltó megünneplésére felajánlotta, hogy szocialista brigádjai november 7-ig teljesítik az idei szocialista exportra kerülő műszerfalpanelek gyártását. A féléves munkaverseny értékelése során megállapították, hogy az üzemrész időarányosan teljesítette felajánlását \ Madách Imre Művelődési Központ műsora Ma, kedden délután 6-tól este 10-ig az Egyesült Izzó Univerzum ifjúsági klubja táncestét rendez. A DINAMIT ’75 együttes szolgáltatja a zenét. Szerdán este Show ami show címmel Köllő Miklós, a Domi. nó és a Kaszakő együttes közreműködésével tartanak a zeraeudvarban zenés pantomimestet. A DH-mozgalom 12 pontja a váci FICÉ-ben A Pamutfonóipari Vállalat váci gyárában, a FICÉ-ben — a korábbi évék tapasztalatai alapján — kidolgoztak egy 12 főbb feladatból álló szisztémát, amelynek alapján rendszeresen figyelik és értékelik a következőket: 1. A minőség alakulása. — 2. Az üzemi géppark állapota. — 3. A gyűrűsfonóban és a cérná- zóban az ezer orsóra jutó óránkénti szakadások száma. — 4. A géptörések és -meghibásodások száma és oka. — 5. A dolgozók részére kitűzött és kifizetett minőségi premizálás ösz- szege. — 6. A szakmányok munkaversenyben elért eredményei. — 7. Az üzemrészek tervteljesítésének alakulása. — 8. A gazdaságossági mutatók. 9. A létszámhelyzet, különös tekintettel az összlétszámra és a három műszakban dolgozók arányára. — 10. A termelékenység. — 11. A művezetők és segédművezetők javítási tevékenységének hatékonysága és 12. A tmk-csoportok munkájának a minősége. gyártott alkatrészek összeszerelésénél. Ezzel a tapasztalat- cserével sikerült elérni, hogy a selejtet 15—20 százalékkal csökkentették és javult a szerelőszalagok teljesítménye. Eredményesen valósították meg ezt a módszert a rádiócsőgyártásban. Most azt tervezik, hogy a gyárral kapcsolatban álló más üzemekre is kiterjesztik a tapasztalatcserének ezt a formáját. Ezektől a találkozásoktól azt várják, hogy az alkatrészeket gyártók és az összeszerelők megismerve a nehézségeket, összehangoltabban segítenek egymásnak. Ezzel pedig tovább lehet fokozni a termelékenységet. Tájékoztat a NEB A Váci Járási-Városi Népi Ellenőrzési Bizottság a vállalatnál, intézménynél, vagy másutt végzett vizsgálatairól rendszeresen tájékoztatja az érdeklődő lakosságot is. Egy- egy témával kapcsolatban tavaly 30 ilyen megbeszélést tartott s azokon 350 ember vett részt. A közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban különböző üzemekben 8 alkalommal adott tájékoztatást. Elhatározták a NEB tagjai azt is, hogy a Vácott és a járásban megjelenő üzemi híradókban és tájékoztatókban megírják a területre érvényes tapasztalatokat. A pártbizottság tárgyalta A politikai oktatások tapasztalatai Megtárgyalták az elmúlt év politikai oktatásának tapasztalatait az MSZMP dunakeszi városi bizottságán. A beszámoló megállapította, hogy az üzemekben és intézményekben szervezett oktatások résztvevőinek száma örvendetesen megnövekedett. Tavaly 1364 volt a résztvevők száma. Idén 1612. Változást hozott az oktatási formák bevezetése is. Eredményesen zárultak a pedagógusok által szervezett komplex szakmai és ideológiai továbbképzések. Legnagyobb sikere volt az elmúlt oktatási évben a marxista esti középiskolának. A Járműjavítóban, a Mechanikai Laborban és a Konzervgyárban összesen 80 fővel tevékenykedtek ezek az oktatások. Anna-bál Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda dunakanyari igazgatósága vasárnap verőce- marosi táborában ismét megrendezte a hagyományos Anna. bált. Az este 8-tól, hajnalig tartó mulatságon az Apostol együttes adott műsort, a vidám programok között táncverseny, női szépségverseny, és férfiláb. szépségverseny is szerepelt. Díjazták a legügyesebb jelmezek, ben felvonulókat is. baraokbefőbtet keres, megéléseik majd a borsóval is, amiből bőven termett. Ezért olyan óvatos dr. Sági Lajos igazgató a félévi siker ismertetésével, hiszen nem tudni még, hogyan sikerül kivédeni a természet szeszélyeit. Mindenesetre az is biztos, hogy ha törik a fejüket, lehet valamelyest segíteni a gondön. Valószínűnek látszik, hogy a tervezett 250 vagonnyi almánál, 176 vagon körténél és a 180 vagon szilvánál többet is fel lehet vásárolni. Van ahol ezeket a gyümölcsöket is elfogadják, szeretik. Talán a külföldi piacok kielégítésével sem lesz gond, hiszen a konzervgyári tröszt más gyárai területén például Szeged és Kecskemét környékén néhány olyan gyümölcsből, például barackból, több termett, s így megkaphatják a fogyasztók, amit várnak. Persze mégsem a teljes mennyiséget, s nem is minden gyümölccsel ez a helyzet. Arról nem is beszélve, hogy attól még nem lesz nagyobb a nyereség a Dunakeszi Konzervgyárban, saját tervük teljesítésével is elmaradhatnak, ha másutt ugyan elegendő, de itt kevés a gyümölcs. Ügyes üzletpolitikával, a választék bővítésével helyben is találnak segítséget. Néhány megrendelőjük megveszi az olyan vegyes befőttet is, amelyben kevesebb az őszibarack, vagy más gyümölccsel pótolják a hiányát. Többet készíthetnek szilvából, almából és körtéből, sok helyen ezeket is nagyon szeretik. Igaz, a gyümölcs nem pótolható zöldségfélékkel, de a tervteljesítés esetében igen. Megpróbálnak minél többet eladni belőle. Olyan módon is, hogy kutatóik új termékek kikísérletezésével is foglalkoznak. Hogy pontosan mik is lesznek a Dunakeszi Konzervgyár újdonságai, arról nem szívesen beszélnek, hiszen ma is van a konzervgyárak között egészséges konkurrencia. Példaként említik azonban a ketchupöt, a közismert ételízesítőt, melyet hat éve kezdtek el gyártani. Alapanyaga a paradicsom, melyet eredeti formájában bizonyára nem tudnák ilyen gazdaságosan eladni. Ma minden esetre a magyar ételízesítőből 8—10 millió palack készül, s ebből csak 20 vagon kerül a belföldi boltokba. Többet is készíthetnének belőle, ha győznék, hiszen idehaza is, külföldön is nagy a kereslet. Ugyanez a helyzet a diabetikus készítményekkel is, melyek iránt itthon is, külföldön is nő a kereslet. De több uborka, paradicsom, borsó, savanyúság értékesítésére is van lehetőség. . \ A legmerészebbek se jósolhatják meg ma még, hogy végül is milyen eredménnyel zárja az évet a Dunakeszi Konzervgyár. Az azonban biztos, hogy a rossz felvásárlási lehetőségek ellenére is megtesznek mindent azért, hogy se a vásárlóknak, se saját dolgozóiknak ne legyen oka panaszra. Cs. A. Elsőként a járásban Gödön befejezték az aratást A gödi Dunamenti Termelőszövetkezet vezetősége táviratban értesített bennünket arról, hogy 23-án, szombaton délután befejezték az idei aratást. Összesen 123 hektár repcét, 503 hektár búzát takarítottak be. A hét elejétől kezdve a szövetkezet betakarító gépei a szokolyai termelőszövetkezetnek nyújtanak segítséget. Két hír a Kötöttárugyárból A kistarcsai kórház építésénél a Váci Kötöttárugyár nyolctagú építőrészlege segédkezett társadalmi munkában, összesen 1136 órát dolgoztak, melynek értéke 33 ezer 700 forintnyi volt. v ★ A Váci Kötöttárugyárban nagyon fontos a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára tett versenyfelaján- lások között a Szovjetunióba irányuló exportterv teljesítése. A készáru raktár Braun Éva és Zrínyi Ilona szocialista brigádjai vállalták, hogy a kiszállításokat soronkívül elvégzik. Ezért szombatonként külön műszakokban csomagolják a legyártott termékeket. Fél korsó Állítólag Vácott történt néhány napja, az egyik mintaboltban. A vendég rendel a csaposnál. — Kérek egy fél korsó sört. — Kérem, nálunk nincs fél korsó. Van pohár, korsó, esetleg pikoló. Fél korsót nem lehet kapni. A vendég végignéz a többi sörözgetön, s felháborodott hangon szól ismét a csaposnak. — Miért? A többi kivétel? EDZETT IFJÚSÁGÉRT Lövészverseny Váchartyánban Az Edzett ifjúságért mozgalom körzeti versenyeit a vác- hartyáni lőtéren rendezte meg az MHSZ. Vácról a Forte, a Húsipari Vállalat, a DCM, Váchartyánból a KISZ és az MHSZ, rajtuk kívül Mária- nosztra, Göd, és Püspökszilágy versenyzői mérték össze tudásukat. Eredmények: Kispuska férfi: 1. Horváth Láfizlóné (Váchartyán), 2. Svetcz Magdolna (Márianoszt- ra), 3. Horváth Edit (Váchartyán). Kispuska férfi: -. Horváth Lóránt (Váchartyán), 2. Szol- nyik Lajos (Márianosztra), 3. Mayer József (Vác, DCM). Légpisztoly női: 1.'Krajcz Józsefné (Váchartyán), 2. Bá- bik Lászlóné (Márianosztra), 3. Horváth Edit (Váchartyán). Légpisztoly férfi: 1. Vladár Lajos (Márianosztra), 2. Bábik László (Márianosztra), 3. Sipos Béla (Márianosztra). Légpuska női: 1. Németh Sándorné (Márianosztra). 2. Sipos Éva (Márianosztra), 3. Lé- nárt Lászlóné (Márianosztrá). Légpuska férfi: 1. Tóth Péter (Vác, DCM), 2. Svecz István (Márianosztra), 3. Gyurcsek László (Márianosztra). Kispuska csapat: 1. Váchartyán, MHSZ, 2. Váchartyán KISZ, 3. Márianosztra. Légpisztoly csapat: 1. Márianosztra, 2. Váchartyán MHSZ, 3. Váchartyán KISZ. PEST MEGYEIEK! I Valamennyi vállalóhelyünkön 1977. augusztus 1-től ÚJ SZOLGÁLTATÁS: SZÖNYEGTISZTÍTÁS! Vegye igénybe: kényelem, tisztaság. PEST MEGYEI SZOLGÁLTATÓ ÉS CSOMAGOLÓ VALLALAT t J