Pest Megyi Hírlap, 1977. június (21. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-29 / 151. szám

a0 1977. JÜNIUS 29.. SZERDA SZEGED Hangversenyek, könnyűzenei estek A szabadtéri játékok Dóm téri előadásai mellett sok más zenei esemény is várja a sze­gedi ünnepi hetekre érkező vendégeket. E programok kö­zül minden évben a Fogadal­mi templomban tartott orgo- naversenyek vonzzák a leg­több érdeklődőt. Az idén is sok ezren hallgathatják meg ezeket a nyilvános koncerte­ket. A több mint tízezer sí­pos hangszert július 11-én Vi­rág Endre szólaltatja meg. Szintén népszerűek nyaran­ta az ódon szegedi tanácshá­za udvarán megrendezésre kerülő Muzsikáló udvar elne­vezésű programok Itt július 18-án az Ars Renata együttes mutatkozik be. Országosan ismert együtte­sek és énekesek lépnek majd fel az újszegedi liget szabad­téri színpadán sorra kerülő könnyűzenei elteken. Augusz­tus 20-án Szeged kiskundo- rozsmai városrészében,_ a híres dorozsmai szélmalomnál Csongrád megyei pávakörök és falusi kórusok adnak majd műsort. Pénteken nyit a Teátrum A Tévedések vígjátéka és Templom téri játékok Szentendrén A hétvégeken színes népi kavalkád vezeti be a Szent­endrei Teátrum július 1-én kezdődő előadásait. Erről az újdonságról is hallhattunk részleteket a Teátrum vezetői­nek tegnapi sajtótájékoztató­ján. Ádám Ottó, a Madách Színház igazgatója és a szent­endrei játékok művészeti ve­zetője elmondta, hogy a szom­bati és a vasárnapi előadá­sok előtt a Templom téren vá­sári látványosságot rendez­nek. A Templom téri játéko­kon közreműködnek a szent­endrei képzőművészek, a Színház- és Filmművészeti Főiskola másodéves hallga­tói, a képzőművészeti főisko­lások, a Vujicsics együttes és a Bakfark lantegyüttes. A Teátrum előadásának, Shakespeare: Tévedések víg­játéka című drámájának és a Templom téri játékoknak is Kerényi Imre a rendezője. Ö is elsősorban a Templom téri játékokról beszélt. Elmond­ta, hogy a középkori színját­szás hangulatát akarják fel­idézni, megteremtve ehhez a külső feltételeket is. Alkal­mi boltot nyitnak a képzőmű­vészek és szabadtéri műtermet a festőnövendékek, lesz sza­badtéri szoborkiállítás és lant­hangverseny a Czóbel Mú­zeumnál. A középkori stílus­ban felépített borozó mellett scsebabcsicsát árusító étkezde is nyílik. Sőt — Asszonyi Ta­más képzőművész tervei alap­ján — külön zsetonpénzt is készítettek: az 1 mani értéke 10, a félpénzé 25, a három- buznyákosé 50 forint, s ezek­kel az érmékkel lehet majd a képző- és iparművészek bolt­jában vásárolni. A játék középpontjában a színművészeti főiskolások elő­adásai állnak majd: a közép­kori magyar iskoladrámák leg­szellemesebb közjátékait mu­tatják be. Ezek az öt-tíz per­ces jelenetek egymást vált­ják majd a különböző hely­színeken. A most kilencedik alkalom­mal megrendezett Teátrum­előadások abból a szempont­ból is tartogatnak újdonságot, hogy a Tévedések vígjátéka az eddigieknél sokkal népe­sebb szereplőgárdát igényel. Forgatagos, látványos és moz­galmas előadásban lehet ré­szük az érdeklődőknek. A főbb szerepeket Horváth Sán­dor, Kalocsay Miklós, Timár Béla, Márton András, Schütz Ila és Sunyovszky Szilvia játsszák. Tolnay Klári — saj­nálatos, de szerencsére köny- nyebb sérüléssel járó balesete miatt — szerepét Kelemen Éva vette át. Kr. Gy. Kiállítások a Várban A Történeti Múzeum gyűjteménye 30 év magyar művészetéből Czinke Ferenc kamaratárlata a Nemzeti Galériában Egy vonat gyerek Azám, s nem is akármekkora vonatocska, hanem igazán hosszú hozta, gurította őket ide, a Duna partjára, a Tisza part­járól. Ez csak az ő vonatuk volt, különvonat, a 760 srácnak, s kísérőiknek, akik útját az Ex­press utazási iroda Csongrád megyei kirendeltsége szervezte, s fogadta őket itt, három náp- ra, Verőcemaroson ugyancsak az Express, de a nemzetközi üdülőtelepen. • — Hol jártál' már* cimbora? — Az egy kutya! Beletelik némi idő, amíg tisztázom magam, pontosabban a cimbora mibenlétét, aki lehet kutya is, ha éppen a filmcsi- nálók kedve úgy diktálja, ám jó pajtásunk, játékban, kedv­töltésben társunk ugyanúgy. A tízéves forma kölyök hiszi is, nem is a magyarázatot, hogy ne legyen ismét cimbora, pa- rolázik velem, s megmondja, Szekeres Ferenc a neve. Tár­sai állnak körülöttünk, s mi mást tehetnének, mint vihog­nak, hiszen kifogta a Feri, őt faggatják, nekik csak a fülük hegyeződik. — Tehát merre jártál, Feri? — Pesten sokat. Azután Győrben, mert lakik ott rokon. A2után voltam apukámékkal nyaralni a tengerparton, Jugo­szláviában. Meg a Balatonnál, úttörőtáborban. — Világjáró vagy. — Az nem. Hiába tetszik mondani. A világjáró az más, maga megyen, nem így, s föl­fedez. Vitathatatlanul vesztésre ál­lok a sráccal szemben, látom, a többiek elégedetten nyugtáz­zák, leszövegelt. Persze, nem volt nehéz az ilyet, aki cimbo­rával meg világjárással hoza­kodik elő. Na, várjál csak, megfoglak! — A bizonyítványod milyen volt? Rögvest röstellem a kérdést, ilyen ragyogó napsütésben elő­hozakodni a tantermek boron­gás világával! Ám Feri már fe­leli is, egy négyesem volt csak. Valaki odakiált hozzánk: 6 az osztály esze. Robban a kaca­gás-bomba, akadnak, akik fé- kezhetetlen jókedvükben hem­peregni kezdenek, s lábukkal ijesztgetik az eget, úgy döföl- nek. • Kezdeményezés volt ez a ki­rándulás, ilyet vagy hasonlót nem csináltak még, de a jelek szerint beválik az elgondolás. A hol riadt kislibákként össze- búvó, hol játszó csikókként fé- kezhetetlen fiúk és lányok per­sze sok gondot okoznak a kísé­rőknek, mert egyik percben nógatni kell őket, a másikban kérlelve, fenyegetve összeterel­ni. A program azonban kitű­nően sikerült. Meghódították a visegrádi Fellegvárat, na per­sze csak képletesen űzve onnét tatárt, törököt, hajóval végig­simogatták a Duna hullámhá­tát. Fölfedezték a valamikori királyi székhely, Esztergom ne­vezetességeit, heterítették vi­dám nótával és éktelen csivite- léssel Zebegényt, elűzték Csendherceget Törökmezőről, Királyrétről túrákat indítot­tak. .. Három nap mennyi? Három nap is lehet feledhetetlen. Ha ismeret és romantika egyszer­re kerül látni megjegyezni érdemeseikkel púpozottan ra­kott élmény-tányérunkra, ha mellettünk jó pajtások kana­lazzák ugyanazt. • Mindig mocorog az emberben a végső eredményeket kívánó felnőtt. Ez taszigálja elő a kér­dést: — No és melyik a szebb, a Tisza vagy a Duna? Kórus felel, s elkámpicsorodva ve­szem tudofnásul, leszavazták Pest megyét, mert a Tisza a szebb, egyhangú a voksolás, el­lenvélemény nincsen. Persze, egyszerű csak úgy kiabálni, mindenféle indoklás nélkül, nosza, következzék a sarokba szorítás: miért szebb? Ferencnek határozottan ele­ge lehet belőlem, mert fáról be, a többiek közé, elvesszen a buksi fejek kertjében, de hogy a távozás ne legyen föltűnő, ijyom előre, hűlt helyére egy másikat, nocsak, lányt. Aki mondja is, megfellebbezhetet­lenül: — A Duna koszos. Itt? Látnád csak, gondolom, Pest alatt, ahogy Ráckevének, Dunaújvárosnak fut! Persze, tényleg koszos, igaz, a Tisza sem kristályvízű patak... Mintha kitalálná a gondolatot a fruskabimbó, pici száját megnyalva, az izgalom forrósá­gát hűsítve csapja le elém az adut: — A Tisza szőke! Ekko­ra melegben nekem is megle­pő, hogy máris mondom a kontrát: — Szőke, mint te! Bí­bor fogja körül a két kék sze­met, s úgy sötétedik színe, ahogy körülfodroz bennünket a többiek nevetése. Sikerült az egyenlítés! Most már gyerünk, hajtsunk a győztes gólért! Ti­boldi Irma, a szöszi, állja a pergő kérdéseket. Neki igazán a hegyek tetszettek, elvinne belőlük, ha lehetne. Szegedre is. Tudja, hogy Mátyásnak fé­nyes palotája volt Visegrádon, Zebegényért nem lelkesedik, az csak egy falu, amilyen min­denhol van. Kérdezetlenül mondja, a koszt jó volt, a szál­lás szintén, s írtak üdvözlő­lapot ... S mielőtt leülnék a földre a rutinos nyilatkozó hallatán, azt is kiköti, küldjék a cikkből — ha megjelenik, húzza el a száját —, ő ugyanis faliújság-szerkesztő, a kirán­dulásról tanévnyitókor ott szá­molnak be, s ha megüti a mér­téket, talán az én soraim is he­lyet kapnak... Fölemeli a ke­zét, s úgy figyelmeztet, hivata­los borítékba tegyem ám, mert akkor anyuka nem bontja fel. Nocsak, mindig tanulhat az ember valamit. Vonulnak pakkjaikkal, kinek kopott sporttáska, kinek finom bőrű bőrönd a kezében, lök­dösődnek, nevetnek, rámor­dulnak a másikra, s hátba ve­rik; telik velük a vonat. Irány a szőke Tisza. Nagyot alsza­nak majd, s reggel, a félálom fátyla mögött összekeveredik anyuka arca, s a Fellegvár ko­mor, szürke fala, s Királyrét zöld lombsátra. S talán később is megül egy darabka a három napból emlékek színes kockái között Egy darabka — haza. Mészáros Ottó Szeptember végéig tekinthető meg napjaink képzőművészeté­nek retrospektív tárlata a Bu­dapesti Történeti Múzeumban. Czinke Ferenc kamarakiállftá- sa a -Magyar Nemzeti Galériá­ban július 3-ig látható. A nyit­vatartási idő, hétfő kivételével, naponta 10 és 18 óra között. A Budapesti Történeti Mú­zeum új kiállítása kettős meg­lepetés. Jelzi, igazolja, hogy ez a közintézmény tudomá­nyos alapozottsággal remekül válogatott és gyűjtött meste­reink munkáiból. És bizonyít­ja azt is, hogy az elmúlt har­minc esztendő magyar képző- művészete európai teljesít­mény. Ez a mesterművekkel érvelő tárlat azért fontos ese­mény, mert hitelesen száll szembe azokkal a divatos szó­lamokkal, amelyek kicsinylik, provinciálisnak ítélik festésze­tünk, szobrászatunk eredmé­nyeit. Most csupán nevekkel idéz­hető az élményt adó képek — sokszor remekművek — sora. Szőnyi István, Bernáth Aurél, Czóbel Béla, Barcsay Jenő festményei most is nagyon meggyőzőek, állják az időt. Az európai iskola alkotói szintúgy: Anna Margit, Bálint Endre, Ország Lili. Képzőmű­vészetünk színképének fontos elemei az ő műveik is. A meglepetés: Korniss Dezső. Nagy művész, élő klasszikus, minden ízében, gesztusában újdonsággal telített. Mennyi időtlen érték rejtőzik Tóth Menyhért portréiban is! Fájó hiány, hogy Hincz Gyuláról, — a nemzedékeket nevelő al­kotóról — a kiállítók megfe­ledkeztek. Az új korosztály, az a ge­neráció, mely már a mi tár­sadalmunkban rajtolt, ezúttal Kondor Béla, Kokas Ignác, Csernus Tibor, Orosz János, Deim Pál művészetével sora­kozik. Lenyűgözőén. Nem hiánytalanul, mert Szurcsik, Vecsési, Gerzson körének al­kotásai is ide kívánkoznának. Ami azonban a terembe ke­rült, önmagáért beszél. Kon­dor ' „Szentek bevonulása”, Kokas Ignác Ginza-látomásai, Orosz János „Búcsúzik a lo­vacska” értelmezése, Csernus Tibor drámai nosztalgiájú szürrealizmusa olyan minő­ség, mely országhatárainkon túl is világít. A szobrászok anyaga is iz­galmas, Ítéleteink feltilvizsgá­Kokas Ignác: A tékozló fiú latára késztető. Külön szeren­cse, hogy Medgyesy Ferenc és Ferenczy Béni remekművek­kel állított mércét. Ennél alább nem adhatta Borsos Miklós, Kerényi Jenő sem a maga munkásságát. Felemelő, hogy e művek „fennsíkon” közelítik egymás értékeit. So­mogyi Józsefet féltettük a sok megbízás súlyától, de „Martinász”-ával és a meg­rendítő .,Corpus”-szal most újra bizonyított: ő is a leg­nagyobbak közé tartozik. A megbicsaklott göirnyedteétgű testtel Griiniewaldtód Ausch- witzig foglalja össze a szen­vedést egyetlen, de milliókat sűrítő ember anatómiájában. Mikus Sándor, Pátzay Pál, Kiss Hagy András mellett most elsősorban~~Vigh Tamás és különösen Vili Tibor emel­kedik ki e magas mezőnyből. A „Laokoón”, a küzdelem vergődésében már szinte kí­gyó, nem ember. Átalakul a homo sapiens hüllő-elmúlásá­vá e süllyedésben. S ezt az antik tragédiát talán Viít Ti­bor még Agesandrosnál is tel­jesebben érezte meg, fejezte ki hangvételének egyetemes­ségével. E heroikus szobrászat ellenpontja Kiss István mél­tóságteljes családja a maga mély csöndjével, mely korunk humánumát jelenti. Tanul a tanácsi tisztviselő Két vörösdiplomás lene éves. Elvégezte a marxista egyetemet, majd 1974-ben vb- titkár lett. (Előtte két évig megbízott vb-titkárlcént dolgo­zott.) Szorgalmas, lelkiismere­tes embernek tartják, a köz­ségben szeretik. Segítettek a kollégák — Hogyan sikerült vörös­diplomát szereznie? — Nem olyan fontos, milyen a diploma — szabódík. — Rendszeresen felkészültem az előadásokra, a vizsgákra. Emel­lett a munkámat igyekeztem úgy elvégezni, mintha nem kellett volna iskolába mennem. Természetesen ez nemcsak rajtam múlt. A kollégáim se­gítsége nélkül ilyen ered­ményt nem tudtam volna elér­ni. — Miért tartja hasznosnak a Tanácsakadémiát? — Mélyebben megismertem a tanácsi munkafolyamatokat. A feladatok között jobban lá­tom az összefüggéseket. A gaz­dasági, a pénzügyi tantárgyak­nak külön örültem, mert eze­ket a területeket kevésbé is­mertem. Megalapozni a jövőt Kiss Györggyel a lakásán be­szélgettünk. Amikor beenge­dett, úgy tűnt, tévedésből más­hová csöngettünk be. A szobá­ban szanaszét heverő könyvek tanulás nyomairól árulkodnak. Nemkevésbé a házigazda kial- vatlan, fáradt arca. Nem tör­tént tévedés. Kiss György még mindig tanul. Pécsett joghall­gató. December óta most ké­szül a tizennegyedik vizsgá­jára. — Nem volt sok egyszerre két iskolába járni? — Dehogynem, nagyon fá­rasztó. De addig kell tanulni, amíg az ember fiatal. A Ta­nácsakadémia a mindennapi munkámhoz volt elengedhetet­lenül szükséges, a jogi egyetem pedig a jövőt alapozza meg. Nekem is jobb, ha minél szé­lesebb látókörrel, tudással rendelkezem, s a tanácsnak is fontos, hogy minél több, egye­temet végzett dolgozója legyen. Harmincegy éves. Tizenegy éve dolgozik tanácsnál. 1974- ben került Monorra, ahol az igazgatási csoport vezetője. Fiatal házas. Felesége jogász, ő is a monori tanácson dolgo­zik, jelenleg a négy hónapos kisfiúval otthon van. — Ilyen körülmények között vörösdiplomát szerezni igazán szép teljesítmény. — Nem törekedtem mindig ötösre. Csak a végén voltam ideges, sajnáltam volna elron­tani a szép sorozatot. F. A. A tanácsok fontos feladat­nak tekintik az apparátusban dolgozó tisztségviselők szakmai színvonalának emelését. Ötvenötén Pest megyében tavaly pél­dául 213-an tanultak különbö­ző felsőoktatási intézmények­ben, s huszonegy gyakornok végzett a Tanácsakadémián. Jelentősen nőtt a tanácsi dol­gozók politikai műveltségének a színvonala is. Évente mint­egy 120—150-en végzik el a marxista—leninista középis­kolát, s egyre többen jelent­keznek a marxista—leninista esti egyetemre. Több százra te­hető azoknak a száma, akik részit vesznek a párt, a KISZ a szakszervezet által szerve­zett politikai oktatásban. Az idén, mint ahogy lapunk hírt adott róla, a Pest megyei Tanács péceli Oktatási és To­vábbképzési Intézetében, a Ta­nácsakadémia levelező tagoza­tán ötvenötén kaptak okleve­let, ketten vörösdiplomát. A legkiválóbbak: Somogyi Pál, az alsónémedi községi tanács vb-titkára, és Kiss György, a monori nagyközségi tanács igazgatási csoportjának vezető­je. Somogyi Pál tfz esztendeje került Alsónémedibe, műszaki előadónak. Akkor volt tizenki­Kiegészítő párhuzamként a Magyar Nemzeti Galériában századunk magyar képzőmű­vészetének reprezentatív alko­tásait kísérhetjük figyelem­mel. Ez az ideiglenes összeál­lítás időtlen művek erejével szólít — ismerősként —, hi­szen a Galéria XX. századi anyagára még a Kossuth téri régi műotthonból emlékezünk. Rendkívül hasznos a Nem­zeti Galéria Műhely-sorozata, mert az alkotás folyamatával, az egyes művek, sorozatok nem ismételhető történésével ismerteti meg a nagyközönsé­get. Bepillantást ad a rajzóik születésének törvényeibe. Ez­úttal Czinke Ferenc segítségé­vel, aki Salgótarjánban tanít, de grafikát hírben, értékben túlmutatnak a város határain, és több hazai és külföldi kiál­lításon adtak számot rajzmű­vészetünk állandó megújulá­sáról, legutóbb a velencei biennálén. Most új sorozatá­ban képzőművészetté emelt egy lomtárból előkerült kato­nafényképet, s ez a mundérba bujtatott milliók eltékozolt arcát idézi fel bennünk; ilyen a múlt. S ezt a rajz fe­dezi fel — Czinke Ferenc sű­rítésében. A katalógus általa írt előszavában feszült és fe­szített sorokban mondja el e mű keletkezését, attól a pilla­nattól kezdve, ahogy a békési tehénistállóban — faszögre felakasztott vesszőkosárban, kis tulipánosra emlékeztető levelesládában — megtalálja felesszerződések, régi árverési hirdetmények között ezt az őszirózsával ékesített bakafo­tót. Az első világháború, 1914 —1918 áramlik e vizuális át- költésben. S még valami; az, hogy értelmezett képsorok is szükségesek a teljes múlt fel­tárásához. Hogy tisztítottan tiszta lehessen a holnap. Losonci Miklós Értékes lelet Pecsétgyűrűn „Z" Gabonatároló építése köz­ben régi temetőt bontott meg a talajmarógép a Tolna megyei Tamási közelében levő Ador- jánpusztán. Dr. Rosner Gyula, a szekszárdi Balogh Ádám Múzeum tudományos főmun­katársa hat sírt tárt fel a hely­színen. Az egyik sírból egy torzított férfikoponya marad­ványai kerültek elő. Egy női csontváz ujján ezüst pecsétgyű­rűt is találtak, rajta „Z” betű, valószínűleg viselője nevének kezdőbetűje olvasható. Megál­lapítás szerint a leletek az idő­számításunk ötödik századi germán (keleti gót) népesség emlékei. Mintegy másfél évti­zeddel ezelőtt ugyaninnen már napvilágra került egy erősen torzított és meglehetősen ép férfikoponya. A leleteket a szekszárdi múzeum régészeti gyűjteményében helyezték el. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom