Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-05 / 104. szám
1977. MÄJtTS 5., CSÜTÖRTÖK Hozzájárulás az együttműködés fejlesztéséhez Közlemény Lázár György norvégjai látogatásáról Lázár György norvégiai látogatásáról kiadott közlemény szerint a magyar miniszterelnök és Odvar Nordli, a Norvég Királyság miniszterelnöke (szívélyes légkörben folytattak eszmecserét a magyar—norvég kapcsolatokról és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Kétoldalú kapcsolataikról a kormányfők megállapították, hogy ezek eredményesen és mindkét ország érdekeinek megfelelően fejlődnek. Kifejezték, hogy az elkövetkező években erősíteni és továbbfejleszteni kívánják a Magyar Népköztársaság és a Norvég Királyság együttműködését. Megerősítették szándékukat, hogy szélesítik a magyar— norvég gazdasági, ipari és műszaki együttműködést. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozták a magyar—norvég kooperációs vegyesbizottság pozitív szerepét. A két fél kedvezően értékelte a két ország tudományos, oktatási és kulturális kapcsolatainak és együttműködésének fejlődését, s kifejezte készségét az együttműködés további bővítésére ezeken a területeken. A két kormányfő különös figyelmet szentelt az európai helyzetnek. Állást foglaltak az enyhülés folytatásának szükségessége mellett és hangsúlyozták, hogy ennek érdekében minden államnak aktív tevékenységet kell kifejtenie. Az a véleményük, hogy a politikai enyhülés folyamatát konkrét leszerelési és fegyverzetkorláHalálos figyelmeztető lövés Feszült légkör Ciszjardániában Újabb jelentések szerint két halálos áldozata van az arab tüntetők elleni izraeli katonai akciónak Ciszjordániában. Az izraeli katonai szóvivő szerint a 15 éves arab fiút egy izraeli katona lőtte le Kabative városában egy figyelmeztető lövéssel. A másik áldozat egy 55 éves asszony, aki ugyancsak lőtt seb következtében kedden kórházban halt meg. Hírügynökségi jelentések szerint a feszült légkörű Cisz- jordánia északi részében hirtelen súlyossá vált a helyzet a halálos áldozatok miatt. Heves tüntetések formájában fejezte ki szolidaritását az áldozatokkal Nabluz és más ciszjordániai városok lakossága. Kabative városában kimenési tilalmat rendeltek el a megszálló hatóságok és erősítéseket vontak össze. Lapzártakor érkezett: Hatvan személyt tartóztattak le szerdán az izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániában. Nablusz, Dzsenin és Ramallah városában a rendőrök könnyfakasztó gránátokkal és gumi botokkal támadtak a hatósági túlkapások, az arab lakosságot sújtó megkülönböztetések ellen tiltakozó tüntetőkre és közülük többeket megsebesítettek. Nabluz egyes körzeteiben kijárási tilalmat léptettek életbe. Gáspár Sándor londoni tárgyalásai Gáspár Sándort, az MSZMP KB PB tagját, aki a SZOT küldöttsége élén kedden érkezett hatnapos hivatalos látogatásra Londonba, szerdán fogadta Ron Hayward, a Brit Munkáspárt főtitkára. Az eszmecsere során Gáspár Sándor és Ron Hayward elégedetten állapította meg, hogy kedvezően alakulnak az MSZMP és a Brit Munkáspárt kapcsolatai. Mindkét párt hasznosnak tartja az időközönkénti találkozókat, amelyek során véleményt cserélhetnek a nemzetközi élet alakulásáról és tájékoztatják egymást országaik és pártjaik helyzetéről. Hangsúlyozták, hogy erre legközelebb Belgrádban kínálkozik kedvező alkalom, amikor az európai biztonsági és együttműködési tanácskozáson részt vevő 35 állam képviselői áttekintik a helsinki záróokmány eddigi végrehajtását. Délben a Congress Houseban, a TVC székházában megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a SZOT és a Brit Szakszervezeti Főtanács (TUC) vezetői között. A SZOT-kül- döttséget Gáspár Sándor főtitkár, a TUC-küldöttséget Len Murray főtitkár vezette. A két delegáció kölcsönösen tájékoztatta egymást a szak- szervezeti mozgalom helyzetéről hazájukban. Részletesen megvitatták a SZOT és a TUC kétoldalú kapcsolatait és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseit. Mindkét fél hangsúlyozta a magas szintű találkozók, a rendszeres tapasztalatcsere és a sokoldalú együttműködés fejlesztését is. Mindkét találkozót a kölcsönös tisztelet és megértés, a kezdeményezőkészség megnyilvánulása jellemezte. Gáspár Sándor este a Co- vent Garden Operaházban megtekintette a Traviáta előadását, amelyen a nagy sikerrel vendégszereplő Sass Sylvia énekelte Violetta szerepét. / Mengisztu Haile Mariam Moszkvában Megkezdődték a szovjet-etióp hivatalos tárgyalások Mengisztu Haile Mariamnak, az etiópiai ideiglenes katonai kormányzó tanács elnökének vezetésével szerdán délben Szófiából jövet Moszkvába érkezett hivatalos látogatásra a szoocialista Etiópia állami küldöttsége. A delegációt a két ország állami lobogóival feldíszített vnukovói repülőtéren Nyikolaj Podrognij szovjet államfő, Andrej Gromiko külügyminiszter és más magas rangú szovjet személyiségek fogadták A repülőtéren katonai díszszázad sorakozott fel. A szovjet főváros üzemeinek és intézményeinek több száz képviselője is jelen volt, hogy az etióp állam- és kormányfőt üdvözölje. Moszkvában szerdán szovjet—etiópiai hivatalos tárgyalások kezdődtek melyek célja, hogy a monarchia 1974-ben történt megdöntése óta javuló tendenciát mutató etiópiai— szovjet kapcsolatokat még szorosabbra fűzzék Mariam érkezése a legmagasabb szintű eszmecsere kezdetét jelenti a Szovjetunió és az etióp forradalmi rendszer között. A győztes szocializmus országai és a nemzeti felszabadítása erők — egymás természetes szövetségesei, A Szovjetunió Etiópia független fejlődése mellett foglal állást — állapította meg szerdán este az etiópiai állami küldöttség tiszteletére adott fogadáson Nyikolaj Podgornij szovjet államfő. Az Etiópiában végbement nemzeti-demokratikus forradalom a szovjet államfő szavai szerint új lehetőségeket nyitott még a két ország kapcsolatainak szilárdabb és szélesebb alapon való továbbfejlesztésére. Az etióp vezető pohárköszöntőjében méltatta az SZKP és a Szovjetunió szerepét a világbéke, a demokrácia és a szocializmus ügyének megszilárdítása terén, és hangsúlyozta, hogy országa a nemzetközi helyzet pozitív alakulása szempontjából elsőrendű fontosságot tulajdonit a leszereléssel kapcsolatos kérdéseknek Híven a lenini hagyományokhoz Hatvanöt évvel ezelőtt, ezen a napon Jelent meg először a pétervári munkásság legális lapjának, a Pravdának első száma. 1323 óta május 5-ét a szovjet sajtó napjaként ünneplik. A Pravda megjelenése új fejezetet nyitott az orosz és a nemzetközi munkássajtó történetében. Kiadásának előkészítésében, a szerkesztőségi munka megszervezésében részt vett Lenin: csupán 1912 és 1914 között mintegy 300 cikke jelent meg a lap hasábjain. A Pravda hamarosan népszerűvé vált a munkásság körében, s a szigorú cenzúra és az üldöztetés ellenére elérte a napi 40 000-es példányszámot. Több ízben betiltották, de más-más címmel — Szevernaja Pravda, Pravda Truda, Z a Pravda, Proletarszkaja Pravda stb. — újból és újból megjelent. A szovjethatalom hat évtizede alatt soha nem látott fejlődésnek indult a sajtó. A lapok száma kilencszeresére, egyszeri összpéldányszámuk pedig hatvanszorosára nőtt. A Szovjetunióban jelenleg csaknem 8 ezer napi- és hetilap jelenik meg 108 millió példányszámban. Csupán a IX. ötéves terv időszakában 400 új lapot és 113 folyóiratot alapítottak. A Pravda nemcsak a Moszkvában dolgozó külföldi tudósító kötelező reggeli olvasmánya, hanem ott van szinte valamennyi munkába igyekvő kezében, táskájában. Fontossága a szovjet társadalomban A karib-tengeri kommunista pártok nyilatkozata Szerdán Havannában közös nyilatkozatot adtak ki nyolc karib-tengeri ország kommunista pártjának tanácskozásáról. A megbeszélésen részt vettek a Kubai Kommunista Párt, a Guadeloupe-i Kommunista Párt, a Haiti Kommunisták Egyesült Pártja, a Martinique-i Kommunista Párt, a Puerto Rico-i Kommunista Párt és a Dominikai Kommunista Párt képviselői, valamint a GuaAz USA nem akadályozza meg Vietnam ENSl-felvételét Az Egyesült Államoknak Párizsban az amerikai—vietnami kapcsolatok normalizóláGondolom: sokan voltak flsy vasárnap: az év eddigi legforróbb hét végéje után, az egész napi melegtől és az ünnepi örömöktől fáradtan, jölesően ejtőzve, egyszercsak elszomo- ruló szívvel meredtünk a televízió képernyőjére. A Hét műsorában pergő filmtudósítás Spanyolországból érkezett, ahol ugyancsak vasárnap, ugyancsak május X., és ha hinni lehet a meteorológiának, ugyanolyan nyarat megszégyenítő hőség volt, mint nálunk. Minden feltét eí adott volt hát a mienkhez hasonló, emelkedett ünnepi hangulathoz. Éppen ezért volt olyan kiáltó az ellentmondás, amikor a képsorokon fiistlcödben menekülő tüntetőket — közöttük szaladt az operatőr is, látszott az imbolygó felvételeken —, utcai összecsapásokat, marcona rendőrosztagokat, riadt, zavarodott embereket láttunk. Nyugtalanító jelenetek. Nyugtalanítók annál is inkább, mert valahogy mostanában a napfényes Ibériából politikailag is verőfényesebb, lelkesítőbb hírekhez szoktunk. Örömmel nyugtáztuk a kétségtelenül pozitív tényeket: a francóizmus haldoklását, a demokrácia lassú, de biztosnak tetsző térnyerését, a kommunista párt legalizálását stb. Mindez egyértelműen túlsúlyban van a negatívumokkal szemben, amelyeket hajlamosak vagyunk egyszerűen elintézni azzal, hogy jogosan ugyan, de jelentőségüket alábecsülve a hosszú fasiszta múlt számlájára írjuk, mint megmaradt csökevényeket. Egy ilyen ünnepnapi atrocitás, a május 1-ét beárnyékoló gumiboterdő és könnygázfelhő azonban figyelmeztet és józa- nít: napjaink spanyol valóságát nem csupán a haladás reményt keltő, félreismerhetetlen jelei határozzák meg. Ott vannak még az oly sokáig bésáról tárgyaló küldöttsége közölte a vietnami féllel, hogy az Egyesült Államok a jövőben nem gördít akadályokat a Vietnami Szocialista Köztársaság ENSZ-be való felvételének útjába. A vietnami küldöttség ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokat felelősség terheli a háború ütötte sebek begyógyí- tásáért, és követelte a Vietnammal szemben életbe léptetett kereskedelmi embargó feloldását. yanai Népi Haladó Párt küldöttsége. A Venezuelai Kommunista Párt megfigyelőt küldött a tanácskozásra. A közös nyilatkozat leszögezi, hogy az Egyesült Államok új kormányzata ugyanazt az imperialista politikát folytatja, amelyet elődje, de sokkal kifinomultabb módszereket alkalmaz. A nyilatkozat utal arra, hogy az új helyzet megfelelő választ tesz szükségessé annak érdekében, hogy a Karib-ten- ger térségében ellenséges politikát folytató imperialista hatalmak ne tudják céljaikat megvalósítani. A karib-tengeri országok kommunista pártjai közös nyilatkozatukban ismételten kifejezésre juttatják, hogy továbbra is kitartanak a latinamerikai kommunista pártok 1975. júniusi konzultációján elfogadott deklaráció alapelvei mellett. Mindenekelőtt ragaszkodnak a Kuba elleni gazdasági blokád megszüntetéséhez és támogatják Puerto Rico népe, valamint más függetlenségükért küzdő népek harcát. A nyilatkozat végezetül üdvözli a szocialista országok és mindenekelőtt a Szovjetunió azon erőfeszítéseit, amelyek célja a béke és az országok közötti békés egymás mellett élés megvalósítása. nyerhetnek meg a baloldal pártjai számára. Egyébként így van ez nemcsak Spanyol- országban, hanem szerte a világon, az olyan országokban, ahol a tőkés rend letéteményesei nem érzik magukat kellő biztonságban. Ezért rohamozott a rendőrség nemcsak Madridban, hanem Görögországban, Athénban is, és ezért maradt nyolc tüntető holtan a rendőri brutalitás nyomán a salvadori főváros utcáin is. Vágy a legmegrázóbb május 1-i esemény, a szélsőséges terroristák isztambuli vérfürdője is azt igazolja, hogy sok erő próbálja még ma is megzavarni a világ dolgozóinak legnagyobb ünnepét. Nem különös hát, hogy Spanyolországban, ahol éles politikai küzdelem zajlik, a május 1. is egyike lett a mindennapos csatáknak. A Madridban szétvert és letartóztatott tüntetők beleillenek abba a képbe, amelyet az új útra térés, de nem homlokegyenest más irányba haladás nehéz kettős feladatát magára vállalt Suarez-kormány már eddig festett magáról. A taktika hónapok óta jól követhető: ha már kivédhetetlen a dolog, engedményt kell tenni balra, ugyanakkor a reakciót nyugtató gesztusként ütni is egyet a baloldalon, vagy közvetlenül vagy közvetve. Most a CSAK RÖVIDEN... BERLINBEN bejelentették, hogy a Jumzsagijn Cedenbal vezetésével kedd óta a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodó mongol párt- és kormányküldöttség hivatalos baráti látogatása során — a hét második felében — aláírják a Német Demokratikus Köztársaság és a Mongol Népköztársaság új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződését. EDWARD CHEREKNEK, a LEMP KB első titkárának részvételével szerdán Varsóban megtartották a paraszti önkormányzati szervek aktivistáinak országos értekezletét. A tanácskozáson beszédet mondott Piotr Jaroszewicz, a lengyel minisztertanács elnöke. PIOTR JAROSZEWICZ, a lengyel minisztertanács elnöke a közeli napokban baráti munkalátogatásra Csehszlovákiába érkezik AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT vezetősége Enrico Ber- linguer főtitkár elnökletével megvitatta, hogy milyen javaslatokkal és taktikával vegyen részt azokban a pártközi megbeszéléseken, amelyek közös kormányprogram kidolgozása cél-jával kezdődnek csütörtökön a kereszténydemokraták és a többi párt között. SAMORA MACHEL mozambiki elnök útban Líbia felé szerdán rövid időre megállt Rómában. Machel a repülőtéren találkozott Luciano Radi külügyminisztériumi államtitkárral és Giancarlo Pajettával, az olasz Kommunista Párt Országos Vezetőségének és a Központi Bizottság titkárságának tagjával. PRÁGÁBAN május 3-án és 4-én lezajlott a Palesztina! Felszabadítási Szervezet és az Izraeli Kommunista Párt képviselőinek első hivatalos találkozója. A két fél képviselői baráti légkörben eszmecserét folytattak a közös harc cél iáról. AZ UGANDÁI RÁDIÓ Nairobiban lehallgatott adása szerint keddre virradó éjszaka a tanzániai határ mentén őrizetbe vettek egy 37 tagú csoportot, az Uganda ellen állítólag invázióra készülő erők felderítőit. Tanzánia határozottan cáfolja az ugandai hatóságok vádjait. i 1 szakszervezetek működésének általános engedélyezését kísérte a május 1-i brutális fellépés, s hozzá még az is, hogy nem oszlatták fel a francóista szakszervezeteket. Mindkettő csillapítja a befolyásos jobboldal idegességét, s fékezi a baloldal előretörését. Nem téveszti meg persze a kettős játék a haladás legjobb erőit. A kommunista vezetők jól látják, hogy miként és merre halad a kormányzat. Saját taktikájukat éppen erre alapozzák. Nem támadják a kormányt a baloldal elleni kisebb lépések miatt, mert nem akarják kitenni a reakció ezen felbuzduló rohamának. De nem maradnak tétlenül, amikor a nemrég letűnt korszak gyászos emlékét idézik a haladó erők elleni manőverek, mint a mostani május 1-én. Ezt foglalta össze az ünnep másnapján Marcelio Camacho, a munkásbizottságok vezetője, a kommunista párt végrehajtó bizottságának tagja: A kormány kettős játékot játszik, amikor egyrészt a demokráciáról beszél, másrészt brutális eszközökkel lép fel a békés tüntetők ellen. A demokratikus erőket azonban most elsősorban nem a kormány magatartása aggasztja, hanem a francóizmus visszatérésének veszélye'. Nem tűrjük a zsarolást, de el akarunk kerülni mindent, amit a hadsereg ürügyként használhatna fel a beavatkozásra. Mi békés ítmenetet akarunk a diktatúrából a demokráciába, pol- járháború vagy chilei típusú katonai puccs nélkül. Avar Károly nító fasiszta kór legkonokabb tünetei is, mintegy folytonosan a visszaesés rémével fenyegetve. Hiszen akárhogyan értékeljük is az elmúlt hónapok sokasodó örömteli vívmányait, a választások kiírását, a demokratikus ellenzék legalizálását, a jobboldal néhány prominens személyiségének félreál- lítását, nem feledkezhetünk meg arról, hogy Spanyolországban ma még léceznek és befolyással, hatalommal rendelkeznek a francóizmus negyven esztendőn át kiépített intézményei és csoportjai. S azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bármilyen haladó lépést is tegyen a kormány, attól még a tőkés rendet védi, s csupán a legjó- zanabbul látó uralkodó körök nézeteit képviseli, amikor belemegy abba, ami elkerülhetetlen, tehát segít felszámolni a fasizmust, ugyanakkor viszont mindenképpen igyekszik eltorlaszolni a baloldal térnyerésének útját. Ez a magyarázata annak, hogy a hatóságok a legtöbb spanyol nagyvárosban nem engedélyezték a május 1-i felvonulásokat, jól tudván, hogy azok majd kilencven esztendeje a munkásmozgalom, a baloldal hagyományos erődemonstrációi, s a mai politikai helyzetben, a választások előtt nem csekély tömegeket óriási hírei, cikkei, állásfoglalásai, s a benne megjelenő hivatalos nyilatkozatok és közlemények napról napra orientálják a szovjet embereket. Kiemelkedő a Pravda nemzetközi jelentősége is, világszerte figyelemmel kísérik cikkeit. Á lap számos rovata közül jellemző módon a legnépesebb a 60 tagú levelezési rovat, ahova naponta átlag 1000 levél érkezik. A Novoszibirszki Szociológiai Intézet nemrégiben átfogó elemzést készített a lap tömeghatásáról. A naponta kinyomott több mint 10 millió újságpéldány mindegyikét átlagban két-három ember olvassa, vagyis a Pravda olvasótábora több mint 25 millió fő. E z év márciusában tartotta IV. kongresszusát a Szovjet Újságírók Szövetsége. A szovjet sajtó képviselői újból biztosították a pártot és a népet, hogy a szovjet sajtó munkatársai hűek lesznek az újságírás felbecsülhetetlen értékű lenini hagyományaihoz, és teljes odaadással küzdenek a kommunizmus eszméinek diadaláért Jó szövetségesre találnak ebben a lapkészítők munkájuk termékének százmilliós olvasótáborában. Pék Miklós tozási intézkedésekkel kell kiegészíteni. Ezzel összefüggésben kifejezték reményüket, hogy eredményre vezetnek a stratégiai fegyverzet korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások, valamint a közép- európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről Bécsben folyó tárgyalások. A két miniszterelnök egyetértett abban, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya az enyhülési folyamat és az európai együttműködés további erősítésének konstruktív hosszú távú programja. Hangsúlyozták annak szükségességét, hogy minden részvevő állam hajtsa végre a záróokmány valameny- nyi ajánlását. Ezzel kapcsolatban a két miniszterelnök megerősítette: kormányaik mindent megtesznek azért, hogy a belgrádi találkozó konstruktívan járuljon hozzá az európai enyhülési folyamat továbbfejlesztéséhez. Mindkét félnek az a véleménye, hogy a Magyar Népköz- társaság Minisztertanácsa elnökének norvégiai látogatása hozzájárult a két ország és a két nép gyümölcsöző kapcsolatainak és együttműködésének fejlesztéséhez. Lázár György miniszterelnök magyarországi látogatásra hívta meg Odvar Nordli miniszterelnököt, aki a meghívást köszönettel elfogadta.