Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

A hétköznapok lépcsőfokai MUNKÁK . í-'i. « ES MINDENNAPOK ", 'ssí5í'.Wv?'- —• • ■ Képünkön balról jobbra: Pintér Béla, Vass Elek, Zagyva! Tibor, öze Aladár, Fritz János, Amberboy Kiss Attila, Dél Antal. „Tanítsd tovább a megtanult igét...” Éppen egy esztendeje, hogy a Pest megyei Hírlap harma­dik oldalán arról számoltunk be, hogy a Csepel-szigeti vál­lalatnál addig még sohasem­volt eseményre került sor: köszöntötték egyik kitűnő kol­lektívájukat, a Magyar Nép- köztársaság Kiváló Brigádja címet elnyert Béke komplex szocialista brigádot. Összekötő kapocs Már az akkori írásban is megfogalmazódott, hogy ez a legmagasabb kitüntetés nem valamiféle csodálatos, hősies és erőn felüli tetteknek szól, hanem a tudatos, évről évre önként vállalt kötelezettség­nek, az egyénenként is igé­nyeit magasabb szintű, jó mi­nőségű munkának. Persze, a gyáron belüli feladatok leg­jobb tudás szerinti vállalása még nem elég. Több kell a ranghoz, az elismeréshez. Er­ről beszélgetünk a Béke bri­gád néhány tagjával, s vezető­jükkel: Szenteszky Pállal. Egyszerű volna most a megszokott úton-módon meg­közelíteni ezt a brigádot. Mi­kor alakultak, hány és milyen kitüntetésük van, mikor vál­laltak társadalmi munkát, hány lépcsőfokot tettek meg, amíg kiérdemelték ezt a ki­tüntetést. Végül is tavaly el­értek a legmagasabb csúcsra, s most úgy lehetnek vele, mint az alpinista, aki meg- mászta a földkerekség legma­gasabb csúcsát, s megpihenve kis időre, végiggondolja: mi legyen az újabb tett, van-e még, maradt-e meghódításra váró terület. Ha az ember hatvanéves, talán megenged­heti magának, hogy ne fogjon újabb expedíció szervezésé­be. De aki még csak a har­mincadik esztendő mezsgyéjét tapossa, nem áll meg. Újra elkezdi járni a hétköznapok lépcsőfokait, mint ahogyan azt a Béke komplex brigád tagjai teszik a Pestvidéki Gépgyárban. Méregetjük egymást az asz­tal körül. Heten vagyunk, fél tucatnyi brigádtag ül itt a ti­zenegyből, köztük a brigadé- ros. Nem termelési adatokról és nem túlteljesítésről beszél­getünk, hanem arról indul az eszmecsere, hogy ez a tizen­nyolc éve alakult közösség . :ért is maradt így együtt, holott már esztendők óta két műhelyben dolgoznak, s a vállalaton belül az egyetlen összekötő kapocs közöttük a brigád. Vas Elek ül közvetlenül mellettem, a jobbomon. Nem­sokára fölépül majd a lakása, akkor majd egy utcában la­kunk. A szomszédok közvet­lenek, elmondják egymásnak a jót meg azt is, ha nehezeb­ben alakulnak a dolgaik. A brigádról mondja: — Nincs itt semmi titok. Egyforma korú emberek va­gyunk, zömmel harmincéve­sek. Majdnem ugyanabban az időben jöttünk ide dolgozni, a többségünk gépszerelő. A munka, persze, most más, hi­bafelvevő brigád a miénk, s akik így együtt vannak már esztendők óta, megismerik egymás mozdulatát, gondola­tát, indulatát is. összeszok­tunk, és együtt is akarunk maradni. — A munkakörükből adó­dik, hogy hibázásra nem ad­nak lehetőséget sem maguk­nak. sem másoknak. — Ez nálunk természetes — veszi át a szót Zagyvái Tibor, brigádtag. — A nevemet adom minden minősítéshez. Ez évek múlva is dokumen­tálja, hogy az alkatrész, ami­re azt mondom, hogy jó, való­ban megfelelő volt-e. Megakadunk a beszélgetés­ben. Csak szokványos kérdé­sek jutnak eszembe. Aztán, jöjjön, aminek jönnie kell, megkérdezem: mégis, mitől lesz egy brigád olyan kiváló, mint az övék? Mert kifogás­talan munkájuk csak az egyik feltétel. A másik kettő, a szo­cialista módon tanulni és élni? Nem vagyunk vonalasak A válasz „kapásból” jön Amberboy Kiss Antaltól: — Minálunk mindenki kö­zépfokú végzettségű. Vagyis, végigjárta a gimnáziumot, vagy a technikumot, tehát szakmunkás-bizonyítványához megszerezte az általános mű­veltség alapjait. Senki sem lóg ki a sorból. Közülünk művezetők kerültek ki. Vas Elek és Mérész István a mar­xista szakosítón is túl van­nak, mindenki részt vesz va­lamilyen politikai oktatásban. Nem kell erre nógatni senkit, jön ez magától, így természe­tes közöttünk. Nem mintha mi valamiféle különlegesen „vonalas” emberek lennénk De aki egyszer elkezd tanul­ni, mind jobban szükségét ér­zi, hogy még többet tudjon. Kecskés Imre eddig csönd­ben hallgatta az előtte szóló­kat, s most is halkan jegyzi meg: — Minket kezdettől fogva az egymáshoz tartozás érzése fogott össze, nem pedig az, milyen címeket érhetünk el. Most, például, nem is tudjuk még, milyen fokozatra érde­mesítenek bennünket. Jó do­log a kitüntetés, de nem ez az elsődleges. Hozzánőttünk mi ehhez a gyárhoz, az egyik Miklósról, a másik Pestről, a harmadik Halásztelekről ke­rült ide, ahányan, annyifélék voltunk. Most meg már úgy együtt vagyunk, ha valaki hiányzik, akár a nevében, he­lyette is aláírhatnánk a mi­nőségi bizonyítványt. Ugyan­olyan lelkiismerettel csinál­juk meg, mintha ő tette volna. Már megint a munkához lyukadtunk ki. Közben arról is szó esik, hogy a Béke bri­gád elvállalt jó néhány feje­zetet az FMKT-pályázat ki­dolgozásából. Csak Vas Elek panaszkodik, hogy kora miatt (35 múlt) már nem vehet részt ebben a munkában, de hát se­gít majd a többieknek. Tér­jünk azonban vissza a hármas jelszó kétharmadához, abból is a művelődéshez. — Nem könnyű dolog ez nálunk — jegyzi meg Szen­teszky Pál brigádvezető. — If­jú vagy legalábbis fiatal csa­ládapák vagyunk. — Az egyik gyerek pici, a másik még kisebb. Gyakran nincs ki­re hagyni, ha közös össze­jövetel, vagy színház-, mozi­látogatás van. Azt hiszem, hi­ba is volna, ha „köteleznénk” a brigádtagokat, hogy most éppen, csak azért, legyen egy jó pontunk, mindenkinek ope­rába kell mennie. És aki nem szereti? Attól még jó brigád­tag, szocialista ember lehet. Nem? így aztán rendszerint hármasával, egy-két család összehangolt programjával oldjuk meg ezt is. Aki lát va­lami jót, elmondja a többiek­nek, s ha ők is kedvet kap­nak, megnézik a filmet, az előadást. Hadd tegyem hozzá: nem a művelődési programok számát kell mindenáron nö­velni, hanem az érdeklődést felkelteni a kulturált időtöl­tésre. Ehhez viszont — szerin­tem — az általános műveltség színvonalának emelése a leg­fontosabb feltétel. A többi azután szinte „magától jön”. Az ünnepek ritkábbak Oldódik a beszélgetés lég­köre. Már arról is beszélge­tünk, t hogy munkaidő után leülhetnek-e egy pohár sörre a brigád tagjai, noha az „úgynevezett fehérasztal-kon- ferencia” náluk sohasem sze­repelt a vállalások közt, minthogy az sem, melyik bri­gádtagnak segítettek a ház­építésben, vagy éppen a ví- kendház alapjainak lerakásá­ban, de ilyenkor azért elfogy a hazai vagy a hozott ital is. Ez már olyan magától érte­tődő, minthogy a műszerekhez szokott tenyereket föltöri a csákány vagy a trógli nyele. — Most kötöttünk szerző­dést a mozgássérültek buda­foki rehabilitációs intézetével — újságolja a brigádvezető. — Elmentünk, megkérdeztük, mit segíthetünk? Azt vála­szolták az intézet vezetői, hogy beruházásban mindent megkapnak, de a karbantar­tásra rendszerint nem akad vállalkozó. A Selye János brigáddal együtt határoztuk el, hogy ők majd a kulturális rendezvényeinken működnek közre, mi meg rugókat, szíja­kat készítünk munkaidő után, s talán a jövő héten már hoznak egy-két rokkantkocsit, amit mi javítunk meg. Az utolsó kérdés: — Önökre itt a gyárban mindenki oda­figyel, mit produkálnak, ho­gyan dolgoznak tovább. Majdhogynem egyszerre szólnak, de a brigadérosé az elsőség joga. Azt mondja: — Mi a külsőségekre nem adunk. Felelős beosztásban dolgozunk, tudjuk, hogy a Pestvidéki Gépgyár vezetői joggal várják el tőlünk a ki­fogástalan munkát. Az elis­merés mellett mi az önbecsü­lést tartjuk a legfontosabb mércének. Sokszor megfogal­maztuk már magunk közt, elmondom hát most is: az ün­nepek a ritkábbak, nekünk minden hétköznapon helyt kell állnunk. S ezért a hét­köznapok egyáltalán nem könnyűek. A szebbnél szebb függönyök, térítők, párnák, szettek, köté­nyek és blúzok felett hivalko­dás nélküli, egyszerű a fel­irat: élő népművészet. Ez a mottója a Galgavidéke ÁFÉSZ nőbizottsága rendezte kiállí­tásnak, amelyet a minap nyi­tottak meg az ÁFÉSZ túrái klubjában, Hímzések a Galga mentén címmel. — Már tavaly is rendeztünk hasonló tárlatot — újságolta Szomszéd Andrásné, a nőbi­zottság elnöke — s a szövetke­zel; asszonyai, lányai ezúttal is nagy kedvvel, ezernyi ötlettel, izgalommal készültek. A kiállítás megnyitója ta­pasztalatcserével kezdődött. A Monorvidéke ÁFÉSZ és az Ül­lői Üj Tavasz termelőszövet­Ma már kár lenne kutatni: mi vezette a gyár akkori ve­zetőit, amikor néhány lépés­nyire a gyárkaputól építtették fel a kultúra otthonát. Tálán arra gondoltak, hogy így he­lye lesz majd minaen fonto­sabb tanácskozásnak, értekez­letnek, vagy egyszerűen csak a gyárhoz tartozónak tulajdo­nították ezt az épületet is, mint a szerelőcsarnokokat, a műhelyeket, s ezért döntöttek így. Akár így volt, akár úgy, ez ma már lényegtelen. Ami fontos: ez az épület valóban a kultúra, a művelődés ott­honává vált, nemcsak a Csepel Autó munkásának, hanem a környező települések lakos­ságának is. Olyannyira, hogy ma már szűknek bizonyul: nemcsak az értekezletek és tanácskozások szorultak ki innen, hanem az üzemen be­lül is oktatási termeket kel­lett kialakítani a kihelyezett munkásakadémiák és az álta­lános iskolai felnőtt osztályok számára, amelynek legfőbb szervezője a gyár művelődési központja S ha már a tanulás került szóba, kezdjük a bizonyítást azzal, mi mindenre nyílik le­hetősége annak, akiben ott él a többet tudás, a megszerzett is­meretek bővítésének igénye. Tavaly négy gyáregységben szerveztek általános iskolai osztályokat. Júniusban két- százhetvenhárman tettek sike­res vizsgát a hetedik-nyolca­dik osztály anyagából. Eb­ben — a jó szervezőmunkán kívül — része van annak a kapcsolatnak is, amely a művelődési központ és a szi- getszentmiklósi általános is­kolák között alakult ki az el­múlt években. Az elnökasszony. Históriai vízió? Egy társadalom tovább­élésének barokkosán túldíszí­tett képe? Tudósítás arról, hogy miért marad a XXI. szá­zadban is mérgezett, merény­letekkel terhelt egy mérgezett múltú és már annyi merény­lettel sújtott ország? Ilyesmik jutnak az ember eszébe, ha a pénteken este lá­tott Az elnökasszony című tv-játék kétórányi kavargására visszagondol. Egységes választ, egyértelmű minősítést nehéz adni, hiszen Hernádi Gyula sem egy tüs­tént fölfogható példabeszéd­ként írta meg az USA első el­kezet nőbizottságai látogattak el Túrára, s elsőként tekintet­ték meg a szőtteseket, hímzé­seket. Az ünnepi megnyitón, ame­lyen az ÁFÉSZ kiváló dolgozói is részt vettek, Tanyi József- né, a MÉSZÖV nőbizottságá­nak elnöke így értékelte a lá­tottakat: — A népművészet alkotó felhasználása, a világhírű, tájjellegű motívumok harmó- nikus átvitele a modern la­káskultúrába és a mai öltöz­ködésbe, ez a kiállítás legfőbb erénye. Bár a bemutató célja nem a versengés, említsük meg mégis Tóth Mihályné és Ke­rek Istvánná nevét, akik fe­hér lyukashímzéseikkel a leg­nagyobb tetszést aratták. G. Z. A tanulásnak, az önképzés­nek azonban nem ez az egyet­len módja. Jelenleg tíz akadé­miai előadássorozat között vá­logathatnak az érdeklődők, amelyek a politikai és ideoló­giai kérdések megvitatásától kezdve a műszaki ismeretekig a legkülönbözőbb témákban kínálják a tudást. A műszaki, illetve a műszaki gazdasági akadémia nyolc-nyolc előadá­sa szorosan kapcsolódik a gyár mindennapi életéhez. A kiskerttől a filmig És tudják azt is: mi foglal­koztatja leginkább az embere­ket a gyárban végzett munka után. A kertbarát-akadémia előadásai azokhoz szólnak, akiknek a ház körüli kert a höbbijuik. Akik utazni szeret­nek szabad idejükben, bejár­ni a nagyvilágot, a földrajzi akadémia második, illetve harmadik évfolyamán ismer­kedhetnek Európa országaival, legnépszerűbb turistaútjaival, mielőtt elindulnának. S ha ennél is nagyobb az igényük, részt vehetnek a különböző — német, angol, orosz vagy éppen spanyol — audiovizuá­lis nyelvtanfolyamokon. A művelődési központ korszerű nyelvi laboratóriuma felsze­reltségében a budapesti — közismerten jó hírű — Rad­nóti Miklós gimnáziuméval vetekszik. Szabni-varrni, gyors- és gépírni, fényképez­ni vagy éppen zenét tanulni kíván valaki ? A művelődési központ ezek lehetőségét is megteremtette. Aki a színházat, az irodal­mat szereti, itt helyben meg­találja. Három színház ját­szik itt rendszeresen s nép­nökasszonyának, a szépre, jó­ra, békességre törekvő Mrs. Dávidnak tragédiába fúló, za­varos történetét; s épp így Szi- netár Miklós rendezése is szo­katlanul sok néznivalóval fá­rasztotta a szemet. Ám a kor­látlan hatalomért való törtetés eszközökben nem válogató ma­nőversorozatát azért így is megérthettük. Mr. David, az elnöknő férjének mesterkedé­sei — mégha olykor túlontúl tágra is kellett feszíteni a kép­zeletünket — végül is egy pél­dázattá álltak össze: egy hata­loméhes társadalmat jól jel­lemző példázattá. Az persze, hogy miért éppen a múlt század végének földet súroló bársonylepleiben, me­rev szabású, nyakig zárt felöl­tőiben jártak-kéltek ezek a 2060 táján élő — a mai elnyo­mó imperialista hatalmat a jövő évszázadra is konzerváló — feltételezett amerikaiak, nem tudni. Talán azért, mert így lett igazán dekoratív a lát­vány, amelynek pompázata he­lyenként már-már a Fellini- filmek tobzódására emlékezte­tett. Akik színesben láthatták — azok tudnak majd a kel­mék tarka libbenéseiről me­sélni ... Építőkocka. Üj sorozatot indított a televízió Építőkocka címmel. Elsőként a családi házak te­tő alá hozásának megannyi ügyes-bajos dolgát vette sorra Kopeczky Lajos műsorvezető. Mi a legnagyobb baj ezekkel az önerőből magasba szökken­tett házakkal? Az, hogy gyakorta műszaki felügyelet nélkül készülnek. Amúgy rokoni, baráti kaláká­ban, s ezért aztán igen sok bennük a hiba. A másik megszívlelendő ta­nács: akinek saját, különálló otthon kell — ha kedve s pénztárcája engedi — lehető­leg a sorházas, láncházas, át­riumos (belső udvaros) építési formát válassza. Okkal-joggal, hiszen ezek a csoportosan fel­építhető egységek egyrészt a szükséges gépek, berendezések segítségével készülhetnek, másrészt az ugyancsak szüksé­ges közművesítés is olcsóbb, ha több a telekszomszéd, az egymás segítésére szoruló par­cellagazda. Akácz László szerűségüket mi sem bizo­nyítja jobban: tavaly tizen­hétezer jegy talált gazdára. A drámától az operettig terjeo a program, ki-ki megtalálhat­ja azt, ami leginkább érdekli. Akit pedig a pódium vonz: neves fővárosi művészek elő­adói estjeinek lehet tanúja. A film iránt érdeklődők nemcsak a művelődési köz­pontban rendezett vetítése­ken elégíthetik ki- igényei­ket. A filmesztétika előadás- sorozat első évfolyamának hallgatói idén a francia film­gyártás olyan neves alkotói­nak munkáival ismerkedhet­tek, mint Marcel Carné, Ju­lien Duvivier vagy éppen Francois Truffault. A filmek­ről — fiataloknak sorozat pe­dig elsősorban a régi idők je­les alkotásait idézi fel. S hogy a gyerekek se maradjanak ki a sorból, olyan sorozatot szer­veztek a munkásszülők álta­lános iskolás tanulói részére, amely filmek kapcsolódnak a diákok kötelező irodalmi ol­vasmányaihoz. Szereti a képzőművészetet? Havonta egy kiállítást láthat a művelődési központban. S a képzőművészeti ízlés fejleszté­sét kívánja segíteni az a szo­cialista szerződés is, amelyet a közelmúltban kötött a mű­velődési /központ a Magyar Nemzeti Galériával. Vagy a zene érdekli jobban? A zenei akadémia előadásai erre lehe­tőséget kínálnak. S aki maga is részt akar vállalni a művé­szetekben: tagja lehet a kó­rusnak, a táncegyüttesnek, a különböző művészeti csopor­toknak. Klubról klubra Vagy egyszerűen csak tár­saságra vágyik, olyan közös­ségre, amelynek tagjait egy­azon gondok, kérdések foglal­koztatják? A különböző klu­bok mindig szívesen várják az érdeklődőket. A szocialista brigádvezetők például kéthe­tenként találkoznak a mű­velődési házban. A munkát könnyítő politikai és szakmai előadások, művészeti és szó­rakoztató rendezvények vált­ják egymást a klubban. Rutt- kai Éva, Darvas Iván, Váradi Hédi, Mesterházi Lajos volt már a vendégük. De aki egy­szerűen csak beszélgetni akar, kicserélni a tapasztalatokat más brigádokéval, arra is mindig kínálkozik lehetőség. És ez még csak egy klub a sok közül. A műszaki klub és a Gép­ipari Tudományos Egyesület helyi szervezete közösen mű­ködik. Hetvenöt tagja tizen­hat szekcióülésen és negyven előadáson vett részt egy év alatt. Szakmai kirándulást szerveztek a visontai Hőerő­műbe, s azóta is tart a klub tagságának kapcsolata az ott dolgozó műszakiakkal. A ta­gok közül mind többen vé­geznek önálló tudományos ku­tatómunkát, amihez jó segít­séget nyújtanak a klubban rendezett viták, beszélgetések. Az ifjúsági klub — amely már a kiváló címmel is büsz­kélkedhet — a gyár fiataljait tömöríti. Tagjai hetenként három alkalommal találkoz­nak. Előadások és viták, ve­télkedők és táncos programok váltják egymást, a klub tag­ságának életkori sajátosságai­hoz igazodva. Mint ahogy az életkori sajátosságokhoz iga­zodik a nyugdíjasklub prog­ramja is. Harmadszor is Mindez bizonyít. Nem vélet­lenül nyerte el harmadszor is s ezzel végérvényesen a ki­váló címet a Csepel Autógyár művelődési központja, amely­nek tevékenysége ez év ja­nuárjától új feladatkörrel is bővült. Mivel ez a ráckevei járás egyetlen jelentős mű­velődési centruma, ipa már járási módszertani központ­ként segíti a községek kultu­rális életének fellendítését. Nem véletlenül választotta tevékenysége mottójául a mű­velődési központ Csuka Zol­tán költő versének egy sorát: „Tanítsd tovább a megtanult igét..Szívvel-lélekkel taní­tanak. Prukner Pál Baumann László Élő népművészet Barcza Zsolt felvétele TV-FIGYELŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom