Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-27 / 123. szám
6 xJtmap 1977. MÁJUS 27., FENTEK Gödi siker Gödöllőn Az asztalitenisz NB Ill-ban Pest megyei rangadóra került sor és nagy küzdelem után gödi győzelem született. Gödi TK—Gödöllő 10:6 Győztesek: Peidl, Székely (4— 4), Takács D„ Kárpáti (1—1), ill.: Imre J. (2), Hegedűs (2), Juhász, Hágyik (1—1. Ez volt Göd második győzelme. Legközelebb, mint pálya- választók a Hatvani MÁV csapatát fogadják. Hol? A hetedik fordulóig még nem volt Gödön NB III-as mérkőzés, mert a hazai találkozókat Budapesten játsszák le. S. L. Tekehelyzet Megyei mezőny egy járásból Ahol majd a gép állítja Mi újság a tekesportban. Erről beszélgettünk Laczkó Ferenccel, a Pest megyei Teke- saövetség elnökével. Az Üllői úton Készül az FTC- stadion világító- berendezése. A Középületépítő Vállalat szakemberei megkezdték az 51 méter magasra tervezett tartószerkezetek szerelését, a munkát az év végére befejezik. A BEK-döntőről A római olimpiai stadionban szerda este lejátszott lábdarú- gó Európa Kupa döntő, bizonyára sokáig emlékezetes marad a sportágban. Érdekes, izgalmas, változatos, és különösen a második félidőben igen erős iramú volt. A mérkőzés után nyilatkoztak az érdekeltek. Paisley menedzser (Liverpool): — Azt hiszem 3:I-es győzelmünk megérdemelt, együttesünk teljesítményével elégedett vagyok. Személy szerint szerencsésnek érzem magam, hogy közreműködésemmel először nyerhettük meg az Európa Kupát. Kevin Keegan: 1:1 után tíz percre ugyan kiestünk megszokott ritmusunkból, de a máso. dik gólt követően, már ismét minden a legnagyobb rendben ment. Ügy érzem megérdemeltük a győzelmet és párharcom a kitűnő Vogtst ellen döntetlen volt. További pályafutásomról most nem akarok nyilatkozni, de az biztos, ez volt az utolsó mérkőzésem a Liverpool színeiben. Udo Lattek: (Borussia Mönchengladbach): az angol csapat rászolgált a győzelemre. Az első félidő nem elégített ki, a másodikban Simon- sen révén még két gólt elérhettünk volna, de nem sikerült. A vereség ellenére eredményes szezont zárunk. Bevallóm a csapatot évközben ért sok sérülés miatt nem számítottam döntőbe jutásra. Rainer Bonhof: — Az első félidőben nagyon félénken játszottunk, 1:1 után viszont irányítottunk, de a hibánkból esett második angol gól visszavetett bennünket. Köztünk legyen mondva: a Liverpool megérdemelte a győzelmet. A görögök elleni szombati VB-selejtez6re készülő magyar labdarúgó-válogatott keret csütörtökön, a terveknek megfelelően folytatta felkészülését szálláshelyén, Tatán. Délelőtt taktikai értekezlet volt, délután 17 órától edzés. A játékosok mellett Baráti Lajos szövetségi kapitánynak a Sportvilág adásában kellett válaszolnia a rádióhallgatók által feltett kérdésekre. Válaszai: — A görögök ellen úgy vonul a csapatunk pályára, hogy győztesként akarja befejezni a mérkőzést. — A szerdai edzőmérkőzésen a Tatai Rákóczi kitűnő ellenfélnek bizonyult, alaposan megizzasztotta a kát. —• Hogy miért nem választottunk nehezebb edzőpart- nert a felkészülésnek ezen szakaszában? Nem volt rá szükség, különben is a tataiak kitűnően helytálltak, úgy játszottak, mint a görögök. — Az a csapat lesz az első a világbajnoki selejtező európai 9. csoportjában, amelyik nem veszít otthonában pontot. Reméljük, mi leszünk azok. — Mi dönt a görögök elleni mérkőzésen? Az, hogy rájuk tudjuk-e erőszakolni játékunkat, amely támadó szellemű lesz, hiszen gólt kell lőnünk ahhoz, hogy győzzünk. — A görögök valószínűleg ugyanazt játsszák, mint Moszkvában és Szaloni kiben. A teljes védekezésből indulnak majd támadásba, a két előretolt csatáruk minden bizonynyal Ardizoglu és Papaioan- nou lesz. — A görög védőfalat a széleken játszhatjuk át, Pusztai és Váradi vezérletével, de legjobbjain- eredményes módszernek bizonyulhat a védőfal átlövése is. — A csapat ugyanaz lesz, mint a legutóbbi találkozón amely már a lengyel válogatott mérkőzés óta élvezi a bizalmat : Gujdár — Martos, Bálint, Kereki, Tóth J. — Nyilasi, Pintér, Zombori — Pusztai, Kovács, Váradi. — A Ceglédi KÖZGÉP az I NB Il-be-n, a Bern SE, valamint a Nagykőrösi Volán' az NB Ill-han játszik — mondotta. — A megyei bajnokság mezőnyében kilenc csapat szerepel, méghozzá úgy, hogy a KÖZGÉP, a Nagykőrösi Mészáros János Tsz, valamint a Kocséri, TSZ SK két-két együttessel képviselteti magát. A Bem SE és a Nagykőrösi Volán tartalékgárdáján kívül Törtei a kilencedik résztvevő. Kocséri nagyüzem Á felsorolás is mutatja, hogy elég szegényes a bajnokság, melynek résztvevői valamennyien ceglédi járásiak. Az egy járásra korlátozott viadal mellett az is rossz fényt vet a küzdelmekre, hogy a mezőny nagy részét tartalékcsapatok alkotják. Bizony, más sportágak megyei bajnokságaival összehasonlítva, eléggé lehangoló a kép. — A pályahiány az előrelépés legfőbb akadálya — magyarázta a szövetség elnöke. — A Ceglédi KÖZGÉP, a Bem SE és Kocsér rendelkezik megfelelő létesítménnyel. A kocséri kettes pályán igen nagy a forgalom, hiszen a megyei bajnokságban vezető helyieken kívül két körösi csapat, valamint a törteli gárda is itt játszik. Több mint tíz évvel ezelőtt szép eredményeket értek el a Pest megyei tekézök, hiszen a KÖZGÉP elődje, az Építők, az NB I-ben játszott, s a klub országos bajnokokat, válogatott sportolókat is adott. A jelenhez hozzátartozik, hogy Tornyost Lajos, a Ceglédi KÖZGÉP sportolója, a felnőttválogatott tagja, Horváth Árpád (Bem SE) az ifjúsági válogatottban szerepel, ö is ott van Zágrábban, a magyar színek képviseletében, az Európa- bajnokságon. A szövetség elnöke elmondta azt is, hogy több helyütt igyekeznek előbbre lépni. így például a Nagykőrösi Mészáros János Tsz soortköre négyes pálya építését tervezi, Ceglédbercelen pedig szakosztályt szeretnének életre hívni. A tömegsport is hasznát látná Az országban egyre több helyen építenek automata pályát, illetve a meglévőt alakítják át ilyenné. Megyénkben az is jó volna, ha a hagyományos küzdőterek száma növekedne, igaz, ezek építése is drága, több százezer forint. Viszont, talán megérné az új pályák építése, hiszen bérbe adhatnák a kedvtelésből tekézők számára. így a versenysporton kívül a tömegek testedzését, hasznos időtöltését is szolgálnák. A tömegsportban nálunk még mellőzött sportágnak számít a tekézés, az oly gyakran említett pályahiány miatt, de ez a hiány csak részigazság, hiszen a megyében jó néhány olyan pálya van — esetleg felújításra várva —, amelyet, ha nem is az igazolt versenyzők, de a tömegsport részvevői vehetnének igénybe. Rokonál György, a megyei sporthivatal főelőadója szerint ts kihasználatlanok a lehetőségek. Az előrelépéshez elengedhetetlen a pályák számba vétele, a hírverés, a sportág népszerűsítése. Sokat jelentene , a szövetség kezdeményezőkészsége. Igaz, jelenleg kevés aktívával rendelkezik. Az előrelépéshez elsőként ezen kellene változtatni. Pályák a Kőolajnál Tekézni szeretnének Százhalombattán, a Dunai Kőolajipari Vállalat dolgozói. Sokan más olajipari vállalattól kerültek Pest megyébe, olyan helyekről, ahol hagyományos sportágnak gzámít. Az igény kielégítése érdekében kezdték meg májusban a vállalat tömegsporttelepén az ikerpálya építését, amelyet automataberendezéssel látnak majd el. Megyénk első automata tekepályáját, amely jelentős társadalmi munkában készül, augusztus 20-án avatják fel. Mindezt Strasszer Gáspár, a vállalat műszaki titkára, a sportkör létesítményeinek gazdája mondotta. Hozzáfűzte: a gyár területén is építenek majd egy ikerpályát, ez elsősorban a tömegsport céljait szolgálja majd. A létesítmények elkészültével a tömeg- sportpro-gramba felveszik a tekét is, s megalakítják a sportkör tekeszakosztályát. Nem érdektelen megemlíteni, hogy az NDK-ban a tekézés azok közé a sportágak közé tartozik, amelyben a legnagyobb az igazolt versenyzők tábora. Ehhez hozzájárult, hogy e sportág tömegversenyei igen sok résztvevőt mozgósítottak, illetve mozgósítanak. R. L. Budakörnyéki gépipari vállalat felvételre keres: számviteli osztályvezetőt, főiskolai vagy középiskolai és mérlegképes tanfolyami végzettséggel, legalább 5 éves vezetői gyakorlattal. — Munka- és üzemszervezési osztályvezetőt, üzemszervezői szakon végzett főiskolai képesítéssel. — Műszaki dokumentáció és szabványügyi csoport- vezetőt, technikumi veszettséggel és szabványügyi szakvizsgával. — Ipari területen gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt. Gyártmányszerkesztő, technológus, könyvelő, kalkulátor munkakörbe középes felsőfokú végzettséggel, gyakorlattal rendelkező és kezdő szakembereket. — Jelentkezni lehet: „Budakörnyéki vállalat 3984” Jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. _____ NB Il-es férfi eredmények Kézilabda: Szentesi Kinizsi— Fóti Gyermekváros 29:20. Kosárlabda: Egri Tanárképző— Nagykőrösi Pedagógus 111:74, Hennád—ASE 40:63. Röplabda: Testvériség—Kossuth KFSE 1:3, Dunavarsányi Tsz SK— Esztergomi Vasas 0:3. Egyhangú pontozással A magyar ifjúsági ökölvívó válogatott az NDK-ban vendégszerepeit, s két mérkőzést vívott. Az egyiken Lipódi Zoltán, a Csepel Autó tehetséges versenyzője is szorítóba lépett. Kitünően helytállt, mindhárom menetben jobb volt, s egyhangú pontozással győzött Schultz ellenében. Említésre méltó, hogy itthon háromszor kétperces meneteket vívnak a fiatalok, a nemzetközi találkozókon három per cig tart egy menet. Végh Máté, a MÖSZ ifi bi- zottságának vezetője elismerően vélekedett Lipódi telje, sítményéről, megemlítve: kitűnően küzdött, sportszerűen, példamutatóan viselkedett, méltán aratott elismerést. Edzőtovábbképzés A Pest megyei Labdarúgó Szövetség edzőbizottsága május 30-án 16.30-kor továbbképzést rendez a megyei sporthivatal épületében (Bp. V., Steindl Imre utca 12.). A megyei bajnokságban játszó felnőtt, ifjúsági és serdülő csapatok edzői szá mára kötelező a részvétel, ezenkívül a járási csoportoktól is várnak érdeklődőket. Az előadó: Bolváry Ferenc, az MLSZ'EB tagja. A Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodás) Vállalat a Vác Her- mány dűlőben levő szolgálati helyre, vasipari szakmunkásképesítéssel rendelkező dolgozót kíván alkalmazni. Bérezés: a kollektív szerződés szerint. Az állás betöltéséhez a telephelyen levő kétszobás szolgálati lakásba való beköltözés szükséges. A telephelyen ezer négyszögöl kerthasználat és állattartás lehetséges. A szolgálati lakásba való beköltözéshez váci kétszobás komfortos cserelakást kell biztosítani. Jelentkezés helye: Duna menti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat Váci Üzemfő- mémöksége, 2600 Vác, Derecske dűlő 4/a. Krállk Ferenc ügyintéző, telefon: 10—617. 10—635. Központi oktatási Intézmény felvételre keres takarítónőket és konyhai dolgozókat. A munkakör betöltéséhez erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés személyesen Bp. XIV., Ajtós! Dürer sor 19 szám alatt a gonanokságon. Idős házaspárhoz, éjjel-nappalra ápolásra és háztartás vezetésére leinformálható gondozónőt keresek. Cegléd, Víz utca 9/A. A Városi Tanács Kórháza, Nagykőrös, azonnali belépéssel felvesz 1 fő D kategóriás gépkocsivezetőt. Keresünk műszaki rajzolókat, meghatározott időre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: MN HTÜ. Gödöllő, Dózsa Gy. üt 63/a. Személyzeti osztály. ADASVÉTEL IY írsz. S 110 L-es Skoda eladó. Vác, Dózsa Gy. út 75. Telefon: 11—961. __________ Ke rtes ház eladó, két család részére is megfelelő. — Deli László, Cegléd XI. kér. Téglagyár dűlő 53. ______ El adó há2 szőlős udvarral, £ családnak is rregíeielő. — Cegléd, Dessewffy utca 7. Eladó 800 négyszögöl terület olcsó áron, lakható kisebb családi házzal, meUékhe- lyiségekkel, bekerített udvar, fele szőlő, fele szántó. Kút van, villany megoldható. Al- bertirsa, Homokrész. I. kér. 88. sz. Pf. 4004. Érdeklődni helyszínen szombat, vasárnap, hétköznap délután, Iskola dűlőben._______ Si mson star eladó — Cegléd, Kozma Sán- dor utca 11. Telek. Beköltözhető 2 szoba oldalszoba veranda mellékhelyiséges ház 200 négyszögöl portával eladó. — Cegléd XIV. kér. Kernács telep 28._________________ Be tegség miatt sürgősen eladó 3 db sodrott igásló, 2 kocsi., — Cegléd, Thököly utca 32. szám._________ • ■■ El adó 9 hónapot betöltött előhasú üsző. Csemő, I. kér. 15. dűlő 11. szóm, Kisgyörgy István.________ Na gykőrösön két és fél szobás lakás, kertes társasházban eladó. Kp. plusz OTP- átvállalással. Érdeklődni: dr. Horváthné, Nagykőrös, Tavasz u. l. szám. „Hötatény” eszpreszszó egy szoba össz- »f 'mfortos lakrésszel, garázzsal eladó. Törtei Kossuth út 15. Többezer forintot fizetek TE, 17, HILTI ütve fúróért, ha ösz- szes tartozéka megvan. Hrubos Pál, 2800 Tatabánya II., Dózsa György út 45. _________ El adó 2 db kisfias tehén és 1 db herélit 14 hónapos csikó, 2 db 1 éves üsző és egy új gumikerekű kocsi. — Fritz Antal, Cegléd, XI. 509. (Örkényi út 7 km.)__________________ El adó CR-es 353-as Wartburg lejárt műszakival családi okok miatt olcsón, reális áron. Cegléd, Besnyő utca 24/A. Eladó Nagykőrösön, Kőrisfa utcában félkész ház, mellette üres telek. Érdeklődni lehet Damjanich u. 7. szám. Eladó 2 és fél szobás összkomfortos házrész melléképülettel. Cegléd, Besnyő utca 10. sz. Nagykőrösön, Rákóczi u. 12. utcai házrész eladó. Megbízott: Rákóczi u. 10. 5 szobás ház Nagykőrösön, Biczó u. 8. sz. eladó. Érdeklődjú 1046 Budapest, Nagymező u. 43. — Gelka, Kér. Főoszt. — Szőke Sándornénál, levélben is. , IS rendszámú Zapo- rozsec 1979. érvényes műszakival eladó. — Nagykőrös I., Hétvezér u. 14. Üzemképes vízszíttó MIB motor szivattyúval eladó. Érdeklődni: Nagykőrös IV., Bá- thory u. 10» Beköltözhető ház eladó. Cegléd II. kér. Virágh utca 42. sz. Monor, Batthyány u. 8. szám alatti ház el- adó.___________________ El adó Nagykőrösön beköltözhető ház 200 n.-öl telekkel, sok melléképülettel, X., Zrínyi u. 45. Érdeklődni Kopa Ferencnél, Széchenyi tér 12., telefon 447. Esküvőre legdivatosabb vőlegény!, koszorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akác- fa u. 27___________ Megnyílt! Esküvői ruhakülönlegességek kölcsönzési boltja XIV’., Dózsa Gy. u. 29. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN! LAKÁSBIZ\ LAKÁS Bi LAKÁí LAK A) LAKA t{te* LAK LAt LAKÁSÉI SÍTÁS ÍTÁS TÁS ÍTÁS ÍTÁS ÍTÁS OSÍTÁS OKÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS SÍTÁS Biztosítási hét a nagykátai járásban, június 6-tól 11-ig. , A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megye) Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik - hétfő kivételével — naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat — nrCT ttrovn MIDI AD Főszerkesztő dr. Lőkös Zoltán. - Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc - Szerkesztőség: 1951 Budapest Vili.. Somogyi Béla u » riLoi lYitbl ti |11 n Lnr Kiadóhivatal: 1951 Budapest Vin., Blaha Lujza tér 3 - A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja 343—100 és i42—220 - Szerkesztőség) titkárság >40—441 " 1 FIOKSZERKESZTOSÉGEINK: Ceglédi HlrlaD. 2701 Cegléd Kossuth tél I Pf: 19 Telefon 11-400 - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér I Pf 47 Tel 6196 ______________ Monor és Vidéke, 2201 Monor Kossuth u )8 Pf;51 Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös, Hősok tere 7 Tel 398 Váci Napló, 260) Vác. Lenin u 45 Pf 32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél 8 oosta hírlapüzleteiben a Posta Központi Hírlapíródénál. Sudapesi v József nádor tér I Tel.- 180—850 Postacím 1900 Budapest - Előfizetés) díj havonta 20 torint Index: 25064 HU ISSN 0133—0659 i Baróti a mikrofon előtt