Pest Megyi Hírlap, 1977. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-27 / 123. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV MELLÉKLETE TV-FIGYELŐ Ali/.ka. A szakirodalom leválásnak, elszakadásnak nevezi azt a folyamatot, amelynek során a gyermek eltávolodik szüleitől: felnőtté érve a maga lábára áll. Kínosan nehéz hónapok, évek ezek, el- annyira, hogy bőven vannak olyanok, akik nem is képesek végigcsinálni. Ok jó pár van, kezdve a megoldatlan lakásgondoktól egészen az egyik vagy másik szülő betegségéig. Az az Alizka, akit Szemes Marianne szerda este vetített dokumentumfilmjében láttunk, prototípusa a leválásra képtelen leányoknak. Immár harmincegy éves, és még mindig — betegnek mondott — anyukájával él, aki ugyanúgy ellátja betartandó életfilozófiákkal, mint úti elemózsiával a vonatozás óráira. Alizka képtelen volt önállósulni, Alizka képtelen volt idejében férjet találni — Alizka mindenről lemaradt. Elég oka van hát a lázadásra, ami nála nem jelenthet egyebet, mint hogy gyereket szül magamagának — apa nélkül is felnevelem alapon. Alizka lázadása ismerős: Alizka — típus. S ha másért nem, hát ezért a körülöttünk járó-kelő nőalaknak a bemutatásáért is dicsérni kellene Szemes Marianne-t, aki — emlékszünk rá egyéb filmjeiből — előszeretettel rögzíti, mutatja fel a zsákutcába jutott sorsokat. De dicsérnünk kell egyéb okokból is! Azért, mert riportfelvételeivel, a szóra bírt érdekeltek vallomásaival megteremtette a história valóságának hitelét; és azért is, mert élvezhető, átélhető játékot szervezett a fiktív, színészes jelenetekben. Egyszóval úgy állította elénk Alizkát, hogy az ő gondjai a néző gondjai lettek: minden keserűségét át tudtuk élni lapos ívű kis sorsának. A nagy kérdés persze, nyitva maradt: megoldás-e egy nő számára, ha apa nélkül vállal gyereket? A dokumentumfilm végső szavai arról tudósítottak, hogy Alizka —az igazi neve persze, más —, ha nem is úgy, mint egyéb családos anyák, elégedett, boldog. De az lesz-e az is, akit a maga teremtette csonka családban nevel; aki felcseperedve kérdezni is, követelni is fogja: hol a testvér, hol az apa? És kizárható-e a gyermekét vállalni akaró apa a családból? — neki is jogai vannak. Szemes Marianne filmje itt hagyott kielégítetlenül: a hozzáértő pszichológusokat már nem kérdezte meg. Pedig az efféle sarkított élethelyzetnek ők — s nem a laikus hozzászólók vagy a még oly képzett bírónők — az igazi doktorai. Elemzésükkel még maradandóbb élményt adott volna ez az amúgyis mellbevágó história. Újra itthon. Kereken tíz éve dolgoznak magyar munkások a Német Demokratikus Köztársaságban. Köztük jónéhányan épp innen, a Csepel Művek budapesti és főváros környéki üzemeiből vágtak neki a több esztendeig tartó távollétnek, amely szakmai továbbképzést és nyelvtudást egyaránt ígért. Az NDK-t megjártak vélt és elért eredményeiről riportfilmben számolt be a televízió. Noha alaposabb szociológiai elemzés az elutazótokról, majd visszatérőkről nem készült, Feledy Péter képsora nagyjából jó érzékkel mutatta be az érintettek típusait. Van, aki szakmai ismereteinek bővülését köszönheti az odakint töltött éveknek; van aki német nyelvtudását hasznosítja idehaza; ám van olyan is — és nem kevesen —, akinek jókora gond a hazai visz- szailleszkedés. Mindenképpen ez az utóbbi az igazán érdekes csoport, hiszen ahány ember, annyi ok. Fölbomlott a régi kollektíva, megszűnt az egykori státus — vagy éppen mit sem változott a hajdan tapasztalt, fegyelmezettKOSSUTH RADIO 7.51: Kellemes vasárnapot! 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Népi muzsika. 9.13: Magyar Múzsa. 10.03: Akik a gyermekeknek írnak. 10.10: Tündér Lala. Szabó Magda regényének rádióváltoza- ta. — I. rész. 10.51: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa reneszánsz kórusmüveket énekel. 11.11: Vasárnapi koktél. Közben; 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: A vasárnapi koktél folytatása. 13.00: Az egyensúlyozó ember. — Faragó Vilmos írása. 13.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.53: Rádiólexikon. 11.23: Tarján! Ferenc és Fischer Annie lemezeiből. 15.17: Régi, híres énekesek műsorából. 15.30: A magyar külpolitika Helsinki után. 16.00: Artur Rubinstein felvételeiből. 17.10: Novella- füzér Illés Endre műveiből. 17.58: Énekszóval, muzsikával. 18.15: Üriiány géppisztollyal. Harmatit Endre rádiójátéka. 19.11: Nagy mesterek — vüághirű előadóművészek. 21.10: Slágermúzeum. 22.10: Hattyúdal. — Dráma egy felvonásban. Irta: Csehov. 23.06: Walter Gieseklng Mozart-müveket zongorázik. 0.10: A Mayas együttes felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Sebestyén János orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Népszerű filmdalok. 9.16: Bemutatjuk ú] felvételeinket. 9.10: Magyar operaénekesek. 10.33: 87 nek aligha nevezhető légkör. És ez az a téma, amelynek kibontásával — sajnos —, arról, hogy miért, s hogyan adós maradt a tv! Bizony sokkalta több szó eshetett volna arról, hogy miiért s hogyan dolgoznak többet az NDK üzemeiben; hogyan, s miként érhető el, hogy a reggeli érkezéseket igazoló blokkolások nélkül is mindenki megtalálható a szükséges időben, a szükséges helyen. A munkának van ott nagyobb rangja? A gépek meg- mozgatói szeretik ott jobban a rájuk bízott masinákat? Tény viszont — többször is szó esett erről —, hogy odakint ütemesebb a munkatempó, és azok a kötelezően betartandó előírások is kötelezően betartatnak. Egyszóval: keményebb a munka s a fegyelem. Jó érzés volt hallani, hogy az NDK Budapesten működő Kulturális és Tájékoztató Központja most azon fáradozik, hogy klubokat szervez az NDK-t megjárt munkások számára. Egyebek között Csepelen is alakul majd egy ilyen klub, ahol mind a kintlét, mind a visszahonosodás megannyi gondja szóba kerülhet. Nem is beszélve a munkatempó ottani, s itteni különbségéről, amely — talán joggal véljük így —, minden más megbeszélnivalónál fontosabb. Akácz László perc. 12.00: Fél óra Thcloniousz Mónkkal. 12.33; A lélek megvető!. Rádiójáték Tavassy Lajosról. 14.00; Táskarádió. 15.00; Nőkről — nőknek. — A negyvenéves asszony. 15.33: Máihé Jolán és Body József nótákat énekel, Lakatos Lajos cimbalmozik. 18.00: „Üdvözlet az olvasónak!1* — III. rész. 17.00; Ötórai tea. 13.00: Mit üzen a Rádió? 18.35; Nótakedvelőknek. 19.33: A vasárnap sportja. Totó. 20.00: Kritikusok fóruma. 20.10: Babavásár. Részletek Nádor Mihály—Kulinyi Ernő operettjéből. 20.51: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 21.04: Rossini: A török Itáliában. Kétfelvonásos opera. 23.14: Slágerturmix. 3. MŰSOR 8.08: Haydn: G-dúr „Oxfordi** szimfónia. 8.40: James King énekel. 9.00; Csak fiataloknak! 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Bach-mű- vek. — világhírű előadóművészek tolmácsolásában. 11.29: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. 12.10: A Pittsburg! szimfónikus zenekar hangversenye a Washingtoni Rádióban. 13.43: Kis magyar néprajz. 13.48: Művészlemezek. 15.08: Nagy magyar költők és muzsika (ism.). 15.38: Dzsesszf elvételekből. 18.16: Gra- ziella Sciutti és Cesare Siepl énekel. 16.53: Hangfelvételek felsőfokon. 18.03: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangvereenyciklus századunk zenéjéből. — ni. rész. Közben: 18.38: Világlíra. 18.53: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.41: Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, a Kócbabák és a Neoton együttes felvételeiből. 20.20: Világ- színház. Shakespeare: Hamlet. Televízió Álarcban A színes NDK-tévéfilmsorozat IX/2. része. Fészek az erdőben című epizód. Az I. rész tartalma: Achim Det- jen volt fasiszta repülőtiszt már korábban kiérdemelte az egykori SS-főtisztektől tapasztalt bajtársi segítőkészséget. Nemcsak a francia katonai rendőrség elől szöktetik meg, hanem 1950-ben már Argentínában, a fasiszta emigráció fellegvárában üti fel tanyáját. Volt felettese, Krösinger ezredes is azonosítja, és személyes szolgálatára maga mellé veszi. Időközben egy francia újságíró is a volt nácik nyomába ered, eljut Krösinger ezredeshez, és általa Detjenhez is. (Ism.: szombat, 9.35.) Adás: június 2., csütörtök, V műsor: 20.00. Rádió EGY MIKRÖLÄNC Jász István rádiójátéka. Mindnyájunkban álmok, vágyak és elégedetlenségek élnek. Vajon az-e a helyünk az életben, ahol most állunk, nem vágyunk-e többre, vagy csak éppen másra hivatottak? A hangjáték hőse is ilyen elégedetlen ember, aki keresi helyét. Jó helyen tapogat-e az üzemmérnök, aki rádióriporter akar lenni, és ennek érdekében már majdnem mindent hajlandó föláldozni? Adás: június 2., csütörtök, Kossuth: 19.15. TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.05: Mindenki iskolája: 9. Matematika. Síkidomok tulajdonságai (ism.). 8.35: 4. Irodalom. „Emberséget az embernek, magyarságot a magyarnak.** (ism.). 9.05: 10. Matematika. Szerkesztések (ism.). 9.35: Tévéovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Így dolgoznak a fürge dolgozók (ism.). 10.00: Hírek. 10.05: A fehér delfin. Francia rajzfilmsorozat. XXVI/22. rész. 10.25: Zsebtévé (ism.). 10.55: Tele-fény-kép. Fotómüsor gyerekeknek (ism.). 11.05: Mozdulj! Közvetítés Agárd- ról. 13.58: Kincsek titkos dossziéja. Magyarul beszélő francia- román film. VII/1. rész: A pet- rosszai aranymadarak. 14.55: Reklám. 15.00: Ökölvívó EB. A döntők első részének közvetítése Haliéból. 16.30: Műsorainkat ajánljuk! 16.55: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Az állatok csoportos magatartása. 17.35: Menet közben. Pedagógusnapi műsor. 18.25: Reklámműsor. 18.35* A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.00: A HÉT... 20.00: Hírek. 20.05: Sárga tengeralattjáró. Magyarul beszélő angol rajzfilm. 21.35: TELESPORT. 1. Sporthírek. 2. Ökölvívó EB. A döntők második részének közvetítése Haliéból. 22.45: Hírek. POZSONYI TV 11.45: Hajótörés. Svéd film. 15.00: Ökölvívó EB. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40: Zeman őrnagy 30 esete. 21.15: Sporthírek. 22.05: Hangverseny. 2. MŰSOR 13.30: Sportközvetítés. 17.10: Filmmúzeum. 19.30: A vasút. Finn té- véttlm. 21.30: Tévéfilm. rnr. MEGYÉI melléklete Válogatott percek Interjú a rádióban Barcsay Jenővel Egy háromórás műsorcsokorba kötött riportkollekciót ajánlhat jó szívvel a hallgatóknak, a műsorfigyelő. Az összeállítás különlegességét az adja, hogy az elmúlt hónap legsikeresebb, legtöbb vissz1977. május 30—június 5. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Népdalok, néptáncok. 9.00: így lettem harmincéves. Somlyó Zoltán versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Fehér liliomszál... 10.03: Timmy-Tom. Mesejáték. — I. rész (ism.). 10.29: Latin-amerikai históriák. 10.49: Ravel-művek. 11.41: Édes Anna. Kosztolányi Dezső regénye folytatásokban. — XV. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Balogh Albert népi zenekara játszik, Zsákai Piros László klari- nétozik. 14.00: Ezeregy délután (ism.). 14.30: Arma Pál müveiből. 14.46: Jindrich Bauer fúvószenekara játszik. 15.10: Édes anyanyelvűnk (ism.). 15.15: Sárdy János felvételeiből. 15.38: Külföldről érkezett... 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Doh- nányi zongoraműveiből. 17.10: Van új a Nap alatt. 17.23: Könnyűzene a szintetizátor kedvelőinek. 17.38: Bemutatjuk új lemezünket. 19.15: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.15: Joan Sutherland operafelvételeiből. 2L05: Az emberiség élén. 22.30: Kanadai kérdőjelek. 22.40: Verbunkosok. 23.00: Szimfónikus zene. 0.10: Gábor S. Pál táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Vajnberg: Az aranykulcsokká. — H. szvit. 8.33: Barátság vonatán. — Riport. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Csókolj meg, Katám! Részletek Porter zenés játékából. 12.33: Tanítónő egy tanyai iskolából. 12.50: Reicha: Esz-dúr fúvósötös. 13.25: Kis magyar néprajz. 13.33: A Gyer- mekrádió új zenei felvételeiből. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Beszélgetés László Ervinnel a Római Klub negyedik jelentéséről. 18.33: Színes népi muzsika. 19.30: Kettesben. 20.33: örökzöld dallamok. 21.27: Csak a szépre emlékezem. . • 22.33: Derűre is derű. 23.00: Nótacsokor. 3. MŰSOR 14.05: Szimfónikus zene. 16.03: Ruszalka. Részletek Dvorzsák operájából. 16.45: Mindenki iskolája. 17.15: Maros Rudolf müveiből. 17.45: Láttuk, hallottuk — a színházban és a moziban (ism.). 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: A Zsebrádiószínház bemutatója. 18.31: Huszonöt perc beat. 18.56: Jevge- nyij Nyesztyerenko énekel. 19.33: Kodály: Balassi Bálint felfelejtett éneke. 19.40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának Beethoven-hangversenye. Közben: Kb.; 20.30: A Magyar Irodalomtörténeti Társaság vándor- gyűlése Tatabányán. Kb.: 20.50: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb.: 21.35: Dzsesszfelvételek- ből. 22.06: Bemutatjuk új felvételeinket. 22.30: A hét zenemüve. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.40: Dreiser: Amerikai tragédia. 3. rész. 21.05: Sporthírek. 22.30: Spanyol ritmusok, zenés film. 2. MŰSOR 18.00: Bratislava zenéje. 18.30: A csend világa. 19.30: Mese a szerelemről. Film, RADIOFIGYELO CSÚCSFORGALOM — VÁCOTT. Kétféle Csúcsforgalom műsor van, az egyik a négyöt perces tulajdonképpeni hírösszeállítás gépkocsivezetőknek az út- és forgalmi viszonyokról. A másik, másfél órás szórakoztató, vetélkedő riportműsor. A hosszabb összeállítás kedd délután Vácról a Március 15. térről jelentkezett. A vetélkedőre a vállalkozó kedvű váci gépkocsivezetők közül végül két szerencsés játékost választottak ki. Trabanttal és Moszkviccsal versenyeztek udvarias és szabályos vezetésből, majd szóban KRESZ-ismeret- ből. Úgy éreztem a sajátosan váci közlekedési problémákról aránylag kevés szó esett: két buszvezető hívta fel a figyelmet arra, hogy a személygépkocsik vezetői több megértést tanúsítsanak a megállóból kihajtó busszal szemben, illetve, hogy parkoló autóikkal ne állják el az amúgyis szűk utcákat Az általános közlekedési kérdésekkel foglalkozó blokkokban hallhattunk beszámolót a szovjet elektromos autókísérletekről, közlekedési csasztuskákat, tipikus szabály- sértések szerencsés történeteit, természetesen a szenvedő féltől, és példamutató eseteket az autós, motoros szolidaritásról. Váci probléma, hogy a sokak kérésére vizsgahellyé lett Vácott szervezési nehézségek miatt július 15-től megszűnik a gépkocsivezetők vizsgáztatása. Ahogy a műsorban is megfogalmazódott: kár lemondani arról, ami már megvan. A Csúcsforgalom váci adása is hozzájárult a biztonságosabb közlekedés, a jobb közlekedési morál megteremtéséhez. FELSŐBB OSZTÁLYBA LÉPHET! Kételkedéssel fogadtam a nyilvános vizsgák játékosságáról, könnyedségéről tett előzetes szerkesztői ígéreteket. Amiilkor Makrai Lajos dunakeszi munkás kitűnő, szabatos és pontos feleletét hallgattam szerda délután az Iskolarádió vizsgavetélkedőjén újra megmozdult bennem valami. Az idő adott, a kérdések adottak, a tanár, aki előre mindent tud, rászól az irodalommal ismerkedő diákra, hogy siessen, tömörebben feleljen. Úgy látszik, egyéni élmények, gondolatok, reflexiók kifejezésére most nincs műsoridő. Aztán mindenki felsóhajt, amikor bejönnek a címek, az adatok, tankönyv ízű megállapítások. Makrai Lajos most már ontja őket, pontosan, szabatosan, hisz tudja ő ezt is. Befejezésül elhangzik, hogy József Attilát azért szereti, érzi magához közelállónak, mert munkás. És senkinek nem jut eszébe rákérdezni, hogy mit gondol, mit érez, amikor egy József Attila verset elolvas — ez felesleges, mert nem lehet osztályozni, pontozni. Örülök, hogy Makrai Lajos megnyerte a vetélkedőt, hogy bizonyítványt, könyvjutalmat kapott, de kimondhatatlanul sajnálom, hogy senki sem beszélgetett vele. És nagyon sajnálom azt is, ha vizsga után úgy gondolná, a tanultak fontosabbak, mint a művekről alakuló saját gondolatai. Jó dolog ez az országos isikola a rádióban, tv- bsn, de irodaimat csak úgy szabad tanítani és visszakérdezni, hogy a legfontosabb, az ember és a mű találkozásának pillanata, az élet és az irodalom ne sikkadjon el az „iskolás” szavak között. KILABAL-E BURGONYATERMESZTÉSÜNK A HULLÁMVÖLGYBŐL? cimmel hangzott el szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. A meghívott szakértők Csekő Ágoston szerkesztő vezetésével először a válság okait vették szemügyre és megállapították, hogy a hazánkban honos rózsa, élla, gü'lbaba fajták nagymérvű megbetegedése, leromlása hozta létre a jelenlegi helyzetet. Az adás második, a lehetőségeket, a kibontakozás módjait kutató részében vita alakult ki a termelők és kuta(Folytatás a 2. oldalon) hangot keltett műsoraiból állította össze az adást Szél Júlia, a rádió népszerű szerkesztő-riportere. A közkedvelt zeneszámokkal színesített műsor alcímeiből íme egy kis ízelítő: Pályairányítás — Kondor Katalin riportja az irányított pályaválasztásról; Hogyan építsünk művelődési házat? — Varsányi Gyula az Üj Tükörben immár hónapok óta tartó vitához kapcsolódik; Az agyag mesterei, a Zsolnay-porcelángyárat Búzás Andor és Kovács Jenő kereste fel; Kucka Péterrel Stefka István, a KRESZ-t tanuló juhász- szál Pásztor Magda, az olvasó munkással Balogh István, a családi könyvtárról Juhász Judit, az első olvasmányélményről Holakovszky István készített riportot. Utazás az agy körül címmel Eke Károly folytatott beszélgetést, amelynek témája a Parkinson kór. Június 2-án, csütörtökön délután 14 órakor kezdődik Szél Júlia színes riportösszeállítása a Petöfi-adón. A műsor utolsó riportjában Barcsay Jenő festőművésszel beszélget Varga Pál. Témájuk: az életmű felajánlása. Barcsay Jenő hazánk egyik legjelesebb élő képzőművésze, Szentendrén alkot. Ehhez a kis, festői hangulatú városhoz kötődik életének és műveinek na_ gyobbik fele. Még az idén állandó kiállítást nyit a város, a művész száz alkotásából. A Szentendre centrumában álló épület átalakítása már megkezdődött, az ódon falakat alkalmassá teszik egy nagy művész életművének befogadására. Ehhez az eseményhez kötődik a rádióriport. Televízió MAGÁNYOS SZIVEK Amerikai film. Egy különös bűn- szövetkezet — magát haázasságl ügynökségnek álcázva — kiszolgáltatott női ügyfeleinek kifosztására, majd meggyilkolására specializálódik. Hogyan sikerül leleplezni? Adás: június 3., péntek, 2. műsor: 21.55—23.10. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO. 1.30: Hírek. Idöjárásjelentés. (.<5: Szót kérek! 5.00: Reggeli Krónika. 5.?0: Műsorajánlat. 9.30: Hírek. Idój&r&ajelentés. 5.10: Falurádió. 0.00: Reggeli Krónika. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Idő* járásjelentés. 6.65: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15 (kb.): Körzeti Időjárásjelentés. 7.33: Műsorajánlat. 7.65: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 12.00: Déli Krónika. 72.20: KI nyer ma? Játék és muzsika tiz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárásjelentés. 18.30: Esti Magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. 26.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: vlzjelzőszolgálát PETŐFI RADIO 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 5.30: Hírek. Időjárásjelentés. 6.00: Hírek. Időjárásjelentés. 6.20: Torna. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés 6.35: Reklám. 0.65: Oj könyvek. 6.50: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 7.301 Hírek. Időjárásjelentés. 7.33 (kb.!: Körzeti Idöjárásjelentés 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30% Hírek. 13.65: Időjárás- és vízállásjelentés. 16.30: Hírek. Körzeti Idöjárásjelentés. 13.30: Hírek. 13.33: Műsorismertetés. I6J0: Hírek. I8.Í0: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. M.OffI Hírek. Idöjárásjelentés. 0.101 Műsorzárás. Utána t lűegen nyelvű víz- jelzőszolgálat. 3. MŰSOR. 16.00: Hírek. 16.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 18.00: Hírek. 13.801 Hírek. 23.086 Hírek. Idöjárásjelentés.