Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

1977. ÁPRILIS 10., VASÁRNAP M.tr trrcm A Pest megyei Emlékérem birtokában A hétköznapok pedagógiája Pest megyéért! Ez az érem felirata, azé a kitüntetésé, amellyel a társadalom, szűkebb pátriánk lakossága megbecsülését fejezi ki. A Pest megyéért Em érem birtokosai, a teremtő munka bármelyik területén dolgozzanak is, igyekvésükkel, szakmai felkészültségükkel, tudásukkal rászolgáltak az elismerésre, avagy a művészet­értők csodálatára, a betegségből fölgyógyult emberek hálájára, a tanítvány tisztele­tére ... Életükkel példát mutatnak, munkájukkal a közösséget gyarapítják. Róluk szólnak az alábbi sorok. Az idén Szob nagyközség lakosságának is odaítélték a kitüntetést. A helybeliek — társadalmi munkaóráiban megmutatkozó — áldozatkészségének elismeréséül. ' A nagyközséget április 3-i számunkban mutattuk be. A közösség teremtő erejével Portrét szerettem volna írni Bakó Károlyról, a MÁV Dunakeszi Járműjavító Üzemi Válla­lat igazgatójáról, de udvariasan kitért a kérés elől. — Én úgy érzem, hogy az a kitüntetés, amit ugyan személy szerint én kaptam, az egész üzem kollektívájának szól. Több mint két év­tizede élek közöttük, higgye el nekem, hogy így igaz. Sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy talán még Dunakeszi sem lenne város, üzemünk nagyszerű munkáskollektívája nél­kül. Hogy mire alapozom ezt? Ez a település legrégibb üzeme: tavaly ünnepeltük fennállá­sának ötvenedik évfordulóját. Azt, hogy ez a kollektíva csak az elmúlt három évtizedben mennyi társadalmi munkát vállalt, nem tud­nám számokban megmondani. Inkább csak tényeket sorolok: részt kértek és vállaltak az orvosi rendelő, a munkásszálló, a százötven személyes óvoda és a napközi otthon építésé­ben, a bölcsőde bővítésében. Ez a kollektíva — annak ellenére, hogy jelentős létszámhiánnyal küzdünk — évről évre maradéktalanul telje­síti tervét. És ez a kollektíva képes arra is, hogy a vállalati lakásépítési alap összegének növelésére kétszázhúsz ezer forintot termeljen egyetlen kommunista műszakon. Hogy mitől ilyen nagyszerű ez a kollektíva? — Ennek több összetevője van. Az egyik: családi gyár vagyunk. A helybenlakóknak több mint fele családostól itt dolgozik, férj, feleség, gyerek. Ez nagy összetartó erő. A má­sik: száznégy szocialista brigádunk mintegy kétezerötszáz dolgozót tömörít. A har­madik: az alapító gárdát nagyszerű fiatalok váltották fel. Az itt dolgozó átlagéletkor je­lenleg harmincöt év. A felnőtt életüket kezdő fiatalok meggyöke­reznek itt. Miért? Az első perctől kezdve ér­zik: az üzem a magáénak vallja őket. Ezért épült a közelmúltban a szakmunkástanuló kol­légium, a hozzá tartozó étkezde. Most öltöző­mosdó és tanműhely épül a számukra. Aki vé­gez, helyet kap a munkásszállásop. Rövidesen hozzákezdenek a fiatal házasok házához: a ré­gi pnunkásszállóból alakítanak ki huszonkét lakást. Vállalati támogatással kilenc esztendő alatt kétszázharminc lakás épült. Jelenleg hat­van újabb fiatal kaphat kamatmentes építési kölcsönt. Bölcsőde, óvoda, napközi otthon már van. Vállalati üdülő is Balatonlellén. S évente kétszázan pihenhetnek az NDK-ban, Cseh­szlovákiában és Lengyelországban — vállalati beutalóval. Nem véletlen tehát, hogy az a fia­tal, aki itt kezdi felnőtt életét, nem kívánkozik el innen. Másoktól tudom, nem az igazgatótól, hogy mindebben neki mennyi része van. Ö csak annyit mond, hogy Dunakeszi és az üzem nél­kül már nem tudná elképzelni az életét. Pedig nem a maga jószántából jött ide huszonnégy esztendővel ezelőtt az egykori vasesztergályos, a párt küldte. Igaz, akkor már mérnöki diplo­ma volt a zsebében. Bakó Károly jött és ma­radt. Nem bánta meg. A kívánsága csupán annyi: innen szeretne nyugdíjba menni öt esz­tendő múlva. ■«!<.<: •• ■----<-*-1, Cs aknem negyedszázada Csobánkán dolgozik a Gyógypedagógiai Nevelőintézet igazgatója­ként. — Ne csak rólam írjon, hanem az intézet­ről, a munkatársaimról. Nélkülük én semmire sem mentem volna — kezdi a beszélgetést Koncz Dezső, és ez nem álszerénység a részé­ről, hanem a munkatársak tisztelete, szeretete, a kollektív munka nagyrabecsülése. — Ezen a pályán csak az marad meg, aki a sikerte­lenségek, a próbálkozások, a szürke hétközna­pok pedagógiájában optimista marad és hisz abban, hogy a legelesettebb gyerekben is van érték, pozitív vonás, amire építeni lehet. A ne­velésben, a nevelhetőségben való hit — ez a gyógypedagógia alfája és ómegája. Míg hallgatom, agyam a Megszállottak című magyar filmre, annak hőseire asszociál. Koncz Dezső is ilyen ember: hivatásának, a gyógy­pedagógiának az elkötelezettje, megszállottja. A felesége is itt tanít, a fia is, a menye is. Mi ez, ha nem megszállottság? — Én még abban a szerencsés helyzetben, megtiszteltetésben részesültem — folytatja —, hogy az intézet névadója, dr. Bárczy Gusztáv a főiskolán tanárom volt. Tőle tanultam a munkaszeretetei, a humánumot, az optimiz­must. És a nevelőtestület sok-sok tagja is Eárczy-tanítvány. ök az a bizonyos mag az intézetben, akikre építeni lehet. Nem hiszi el, de nálunk nincs fluktuáció. Innen nem men­nek el a pedagógusok, pedig többségük min­dennap Budapestről utazik ide, Csobánkára. Itt csak akkor üresedik állás, ha valaki nyug­díjba megy. Végigmegyünk a termeken, hálószobákon. Ízléses heverők, a gyerekek készítette kézi­munkák, játékok, rend, tisztaság mindenütt. Százhetven gyerek él az intézetben, köztük 75 állami gondozott. Kísérleti jelleggel már óvo­dai tagozatot is nyitottak. Mindössze hat óvo­dás korú állami gondozottjuk van, de pedagó­giai szempontból sok újat jelent a kicsikkel való foglalkozás. — Nekik kell a legtöbb szeretetet adni, az állami gondozottaknak. Képzelje el, piciny gyermekkortól kezdve sorakozóval ebédelni, mosdani, lefeküdni. Nos, mi ezt a zártságot igyekszünk feloldani. Nálunk az ajtók, kapuk állandóan nyitva vannak. És mégsem szöknek el a gyerekek. Bizonyos kockázatot vállalunk, de megéri. Megfelelő felkészítés után még Pestre is elengedünk közülük jónéhányat. Saj­nos, akadnak lelketlen emberek. Volt olyan gyerekünk, akivel a pomázi állomáson az ösz- szes régi újságot megvetették, és egy országos menetrendet is rásóztak. A kudarcok sosem törnek le bennünket. Mindig újra kezdünk mindent. Ha látná, vasárnaponként mennyi ré­gi tanítványunk jár vissza ide. Van olyan, aki már szakmunkástanuló, de a szünidőket min­dig nálunk tölti. Ez ad értelmet a munkánk­nak. A falu hűséges orvosa Összeforrott a gárda két, s hogy addig a termelés se szenvedjen kárt, a többiek még jobban ráhajtottak. Bá- gyon Károly mindig az önkéntes segítők kö­zött volt, maga is végig dolgozott jó néhány napot, szervezte a társadalmi munkákat, a munkásokat, s azokat, akik helyettesítik őket. És ami a legfontosabb, hogy néhány év után olyan csapat szerveződött a bányában, mely­nek tagjai nem a saját zsebükre, hanem a kö­zösségre gondolnak. S ez a kitüntetett legna­gyobb érdeme. Most apróbb betűk kellenének, hogy ilyen kicsiny helyen is elférjen mindaz, amit dr. Varga Lászlóról, Szigetszentmiklós körzeti orvosáról el kéne mondani. Pedig szívem — s mások javaslata — szerint csupa nagy betű­vel írnám le a szerénységről, hivatástudatról tanúskodó válaszokat, amelyeket a hetvenkét esztendős, derűs-kedves ember adott munká­járól, életéről. Az utcát, ahol a rendelő épült, s ahol lakik, dr. Lengyel Lajosról nevez­ték el.., ■■ j ,— Vele együtioggy időben jöttünk- ide. Jú­niusban lesz negyvennégy esztendeje. Ö vólt az OTI-orvos, én meg a községi. Szegény, fiatalon meghalt. Negyvenhat évesen. — Korán fejeztem be az iskolákat. Tizenhét voltam, amikor érettségiztem, huszonhárom esztendős koromban orvos lettem. A nagy­apám példája lebegett előttem mindig. Ercsi­ben körzeti orvosként dolgozott, szerették, tisztelték az emberek. Már az egyetemen el­határoztam: falura jövök. — Szigetszentmiklós lakóinak többsége a mezőgazdaságból élt, bár már akkor is sokan jártak be Csepelre, a nagy gyárba. A körze­tem azóta a falunak ez a belső területe, a lé­Az emberek bizalmára építve A városi embernek többnyire nincs szőlője, kertje, amiben gyönyörködhetne: ezt én ül­tettem, én metszettem, nekem termett a kiló- nyi szőlőfürt, az öklömnyi alma. Talán ez is az oka, hogy mint a sajátjában, sétál a park­ban, gyönyörködik a középületekben, lakóte­lepekben, a gyárakban. Joggal teszi, különö­sen akkor, ha mindezekhez nemcsak mint vá­roslakónak, hanem mint építőnek, tevékeny lokálpatriótának is köze van. Bágyon Károly, a váci cement és mészmű bányaüzemének művezetője Alsóvárostól TJjdeákvárig akár­merre is jár, csupa olyan épületet lát, ame­lyekben jelképesen neki is van egy-két tég­lája. Kezdte még valamikor 27 éve, kisfiúként a régi Gábor József úti általános ^iskolában, amikor az úttörők hozták rendbe az elhanya­golt udvart, javították a málladozó vakolatot, építettek maguknak kézilabdapályát. Dolgo­zott mai munkahelye, a DCM építésénél, ba­rátaival együtt ott voltak az új kórház ala­pozásánál. Bágyon Károlynak is sok év után csak a napokban jutott az eszébe mindez, amikor magában töprengett azon, mivel ér­demelte ki a rangos kitüntetését, a Pest me­gyéért Emlékérmet. Miközben Koltai Imrével, a DCM igazgató­jával és Fordán Tiborral, a gyári pártbizott­ság titkárával várjuk, hogy beérkezzen a bá­nyából, számadást csinálunk, mit tett a város legnagyobb üzeme a városért. Erről ritkán esik szó — panaszolják —, éveken át inkább csak arról hallottak, hogy szennyezik a leve­gőt, száll a por a deákvári lakótelep felé. De a lakótelepet jórészt ők építették. Az utóbbi években egyre inkább összeszo­kott, összeforrott a bányában dolgozó gárda, hívni se kellett őket, maguktól is mentek oda, ahol segíteni lehetett. Küldték a munkagépe­Szinte véletlen volt, hogy 1965-ben egy pá­lyázat eredményeként éppen Pest megyébe, Hernádra került Cserháti Pál. A Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen szerezte meg dip­lomáját, aztán visszament szűkebb hazájába, Győr-Sopron megyébe, egy kis szövetkezetbe, mezőgazdásznak. Ősei — ameddig vissza tud­ja vezetni családfáját — valamennyien agrár- szakemberek voltak. Nagyapja a század ele­jén a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Aka­démia legnevesebb tanárai közé tartozott. Öt is hívta az egyetem rektora: nyugalmas állást, kockázat nélküli életet ajánlott. Mégis a bi­zonytalant, a sok munkát ígérő főmezőgaz­dászi állást választotta,, a hernádi homokon. Talán bizonyítani akart? Maga sem tudja. Mikor odakerült, veszteséges volt a szövet­kezet, a tagoknak se tudtak fizetni. A vezető­ség nem volt képes megbirkózni a gondokkal, újat választottak. A tagság őt bízta meg az elnöki teendőkkel. — Nagy kitüntetésnek éreztem ezt — mond­ja —, hiszen alig egy év után választottak meg elnöknek. Sok éjszakát áttöprengtem, hogyan lehet talpraállítani a szövetkezetei, hiszen mindenki ezt várta tőlem. Az emberek bizalmát mindennél fontosabbnak tartottam és tartom ma is. Élni kell vele, de visszaélni megbocsáthatatlan bűn. Szerencsére voltak és vannak az új iránt fogékony munkatársaim, akik értik a dolgukat és nagyszerű emberek. Együtt tettük, amit tettünk, közösen vállaltuk a kockázatot, s a tagsággal, a közös gazda­sághoz tartozó települések lakóival együtt örülünk az eredményeinknek. Az elismerés nekik is szól, bár személy szerint nekem cí­mezték. Maguk közé fogadtak az emberek, megbíztak bennem, segítettek, s ezért mun­kával, tettekkel igyekszem kiérdemelni a jö­vőben is a bizalmukat. Tizenegy éve még a homok határozta meg a gazdaság termelési szerkezetét. Bár tisztá­ban voltak azzal, hogy a tagságot nem tudja eltartani ez a föld, mégsem vállalkoztak az újra. Ma már azonban mindössze négyféle növényt termesztenek, szinte teljesen gépesít­ve. Az akkori 400-zal szemben mindössze 8—10 ember dolgozik a határban a traktoro­sokon, gépkezelőkön kívül. Viszont a paneles építési módot, amelyet ők alkalmaztak első­ként, az egész országban használják, nemzet­közi hírnévre tett szert a baromfitenyésztésük és feldolgozójuk, s május 1-re átadják a kor­szerű, évi 25 ezer sertést feldolgozó húsüze­met. Mi történt közben Cserháti Pál életében? Szinte minden Pest megyei fórumon ismerő­sen cseng a neve, de tagja a Pest megyei ag­ráregyesület elnökségének, a Mezőgazdasági Könyvkiadó szerkesztő bizottságának is. Szí­vesen foglalkozik a fiatal szakemberek kép­zésével. A Március 15. Tsz gyakornoknevelő gazdaság lett. Személyesen is sokat segít a Kaposvári Mezőgazdasági és a Számviteli Főiskola hallgatóinak képzésében. Fiatal ember Cserháti Pál, tele tervekkel, elképzelésekkel. S már szinte az is biztos, hogy tovább él a Cserháti név a magyar me­zőgazdaság történetében, örömmel újságolja, hogy 14 éves fia biológusnak készül. lekszám sem sokat változott, 2800-ra tehető. Igaz, annak idején még szinte mindenkit is­mertem, ma már egyre több az olyan jött, maradt, mint jómagam. És inkább az ipar jel­lemzi ezf a települést. — Mondják, hogy mindig biciklivel jártam a betegekhez... Hát, amikor én még kocsira ülhettem volna, rosszak voltak az utak... Az autó fontos munkaeszköze az orvosnak, de én meg közben kiöregedtem a gépkocsivezetés­ből. így marad a kerékpár, de ha helyettesí­tek, ha távolra kell kerekezni, bizony fárasztó. — A betegellátás színvonala nagyot emel­kedett az elmúlt három évtizedben. Szakor­vosi rendelő van a község területén, a ma­gam munkája is könnyebb lett. Azelőtt min­dent egyedül kellett elvégezni, most asszisz­tens, írnok segít. — A falu, amelyet én is megszerettem, be­fogadott. Voltam tanácstag, s szinte termé­szetszerűleg a Vöröskereszt vezetője, s igye­keztem a tisztségekkel járó kötelezettségek­nek eleget tenni. — Kitüntetés? A mostani előtt kétszer az Egészségügyi Kiváló Dolgozója, a Munka Ér­demrend ezüst fokozata és a Felszabadulási Emlékérem elismerésben részesültem. Pest megyéért annyit tettem, amennyit a faluért. Ősszel nyugdíjba megyek, hiába, ennyi idő után kicsit megfárad az ember, de mint má­sok is mondják: ha újrakezdhetném, újra csak a gyógyítás szolgálatába állnék. Ked­vemre való hivatást vállaltam, s ezért érzem elégedettnek magam. — Jó érzés, ha végigmegyek a falun, s az emberek szeretettel köszönnek, megkérdik: hogy tetszik lenni, doktor úr? A rendelőintézet ajtaján tábla: dr. Varga László, hétköznapokon 8-tól 11-ig rendel. Több napon délután is. Kijár a körzet fekvő­betegeihez, tanácsadást tart. A kitüntetetteket bemutatta j Baumaain László, Csulák András, Kiss György Mihály, Prukner Pál és T. Ágoston László. Képek: Bozsán Péter I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom