Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-19 / 90. szám

"'"ilíradó A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXI. ÉVFOLYAM, 90. SZÁM 1977. ÁPRILIS 19., KEDD A megyei ZÖLDÉRT helyi telepén naponta több ezer fej salátát vesz­nek át. Képünkön: Huszár Dénesné, Kaszala Lászlóné és Szakács István a Mészáros János Tsz-ből érkezett salátát csomagolják. Várkonyi Pál felvétele ban. Cselekvési programot ké­szítettek. A ZÖLDÉRT telepén például 5 százalékkal kívánják növelni a zöldségfélék felvá­sárlását, az ÁFÉSZ pedig to­vábbra is hatékonyan segíti a zártkertek és háztáji gazdasá­gok tulajdónosait, szakcsoport­jának tagjait. Hatékonyabbá teszik a nö­vényvédelmet, vetőmagvak­ról, palántákról gondos­kodnak, szaporító anyago­kat szereznek be, szaktan- folyamokat szerveznek. Mindez megfelelő alapot te­remt a ZÖLDÉRT azon tervé­hez, hogy az eddigieknél is ha­tékonyabban működjenek együtt az ÁFÉSZ-ekkel, fóliá­val, palántaneveléssel, megfe­lelő vetőmagvak beszerzésével támogassák a szövetkezetek céljainak megvalósítását. Űjabb terményboltot is nyitnak, az eddiginél több tisztított, előre­csomagolt árut küldenek a boltokba. ★ A felvásárló szervek tevé­kenységét az MSZMP városi végrehajtó bizottsága megvi­tatta és megállapította, hogy a ZÖLDÉRT és az ÁFÉSZ tevé­kenysége megfelel a városi pártbizottság által elfogadott cselekvési programnak. To. vábbi fontos tennivalóként je­lölték meg a termelők és az értékesítők közötti együttműködés fej­lesztését, a zöldség- és gyü­mölcstermesztést segítő te­vékenység bővítését, s azt, hogy az erre hivatottak minden megtermelt, megfelelő minőségű árut felvásároljanak. Nagyobb gondot kell fordíta­niuk a propagandára is, vala­mint arra, hogy jobban érvé­nyesüljön munkájuk ársza­bályozó szerepe. K Nagyobb érdeklődést a saját ügyük iránt Taggyűlés a KIOSZ helyi szervezetében A KIOSZ nagykőrösi szerve­zete csütörtökön délután tar­totta féléves taggyűlését, me­lyen részt vett Fábián Géza, a KIOSZ megyei titkára, Wohlmuth István, a megyei adóközösség képviselője, Dem- binczky Mihály, a ceglédi, Kő­műves Sándor, a makói és Molnár József, a ráckevei KlOSZ-szervezet titkára. Meg­jelent a tanácskozáson Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi titkára is. Fodor János elnök megnyi­tó szavai után Kerekes Ká- rolyné, a KIOSZ helyi titkára tartotta meg beszámolóját, a szervezet munkájáról és fel­adatairól. Hangsúlyozta; a kisiparosok szocialista szel­lemben végzik szolgáltatóte­vékenységüket. Sajnos —mon­dotta —, betegség és nyugdí­jazás miatt az idén 13 iparos mondott le iparáról. Így az ön­álló kisiparosok száma 203-ra csökkent. Munkaviszony mel­lett 49 kisiparos dolgozik, és a nyugdíj mellett az előző évi 32-vel szemben 40-en folytat­nak kisipari tevékenységet. Oj ipart az idén eddig 11-en váltottak, a rádió- és tv-, va­lamint vízvezeték-szerelő, ké­ses-, kárpitos- és asztalos­szakmákban. Az előző évben 40 kisiparos 52 szak- és segéd­munkást foglalkoztatott, míg az idén 34 kisiparosnak 44 al­kalmazottja van. Kedvezőt­len, hogy míg 1966-ban 25 kis­iparos 31 tanulót szerződte­tett, az idén 19 iparos csak 22 tanulót oktat a mesterség­re, pedig a sok lakossági mun­ka a kisiparosság létszámá­nak növekedését kívánná. A továbbiakban arról szólt a titkárnő, hogy új bizottsá­gok szervezésével fejlesztet­ték a tagok érdekképvisele­tét. Erőteljesebb akcióba kezd­tek a kontárok ellen, s öröm­Dolgoznak, tanulnak, szórakoznak AZ IFJÚKOMMUNISTÁK EREDMÉNYEI KOCSÉRON A tavaszi ünnepségeknek legtöbb helyen a helybeli KlSZ-esek a szervezői. így van ez Kocséron is, ahol mél­tóképpen emlékeztek meg a KISZ újjászervezésének 20. évfordulójáról. — Milyen a KISZ-élet Ko­cséron? — kérdeztük a KISZ községi bizottságának titkárát, Holi Jánosnét. — Jelenleg három alapszer­vezet tevékenykedik a köz­ségben, ebből kettő az Űj Élet Termelőszövetkezet fia­taljaiból, a harmadik pedig főként a nagykőrösi gimná­ziumba járó kocséri diákok­ból alakult. A tsz két alap­szervezete elsősorban a gazda­sági munkák elvégzését segíti, a gimnazisták KISZ-szervezete pedig a kulturális rendezvé­nyeken jeleskedik. Tavaly a Váci Mihály alapszeryezet ér­te el a legjobb eredményt, s ezért kitüntető oklevelet ka­pott a KISZ járási bizottsá­gától. — Milyen rendezvényekre került sor tavaly? — Sokan részt vettek a for­radalmi ifjúsági napok járási megnyitóján, amelyet Kocsé­ron tartottak. Politikai és iro­dalmi vetélkedőkön mérhették össze tudásukat, s tavaly tar­totta névadóját a Váci Mihály alapszervezet. Ez alkalomból a költőre emlékező műsort ál­lítottak össze. — Hogy működik az ifjúsá­gi klub? — A művelődési ház Pabló Neruda nevét viselő ifjúsági klubja hétvégeken várja a fia­talokat. Itt tartjuk meg az ismeretterjesztő előadásokat, de a klub ad otthont más ren­dezvényeknek is, például a taggyűléseknek. — Kétnapos kirándulást szerveztünk Pécsre, Harkány­ba és Siklósra, az ősszel pedig társadalmi munkával segítet­tük a termelőszövetkezetet: tíz napig segédkezett a nyár végi paradicsomszedésben a szövetkezet két alapszerveze­te. De segített a diákok alap­szervezete is, tavasszal a sző­vállalat tagszövetkezeteivel és kereskedelmi partnereivel, mely a termékértékesítésen és a szállítási szerződéseken ala­pul. A megyei vállalat nagykő­rösi telepe, melynek hatáskö­rébe tartozik Nyársapát és Kő­cser is, serény munkával éves forgalmi tervét burgonyából, zöldségből és gyümölcsből 119 százalékra, vegyes cikkből pe­dig csaknem négyszeresére tel­jesítette. A vállalatnak Nagy­kőrösön 8 boltja van. Ezek a helyes üzletpolitikának megfe­lelően kellő áruválasztékkal várták a vevőket. A termé­nyekhez a termelőszövetkeze­tekkel és a ÁFÉSZ-ekkel meg­kötött termékértékesítési szer­ződések alapján jutottak, va­lamint szabad felvásárlással és beszerzéssel. Éppen a helyi AFÉSZ-szel karöltve töreked­tek a hajtatott primőr zöldség­félék termőterületének növelé­sére. A Mészáros János terme­lőszövetkezet, mint bázisgazda­ság, ugyancsak kedvező felté­telű szerződéseket kötött a vállalat helyi telepével. A ter­melésszervezést nagyban előse­gítették az időben ismertetett és garantált felvásárlási árak is. Megújuló, jó kapcsolatot je­lent az Arany János Termelő- szövetkezettel kötött szerződés is. mely mindkét félnek kedve, ző lehetőségeket kínál. Ugyan­csak sok árut szállítanak a ZÖLDÉRT telepére a két szomszédos község gazda­ságai is, a kocséri Űj Élet és a nyársapáti Haladás tsz. Bíró Istvánné telepvezető e témáról szólva megállapította; hogy a város ellátására a hely­ben termesztett primőr áru kevés. Amennyiben a tovább­fejlesztést nem valósítják meg, más területről kell elegendő mennyiségű terméket hozni. Burgonyából terméskiesés el­sősorban a kései-őszi fajtákból volt, bár a Mészáros János Tsz termésátlaga még a rend­kívül rossz időjárás ellenére is jónak mondható. Ebből elegen­dőt tárolt a ZÖLDÉRT telepe, s a korai, valamint a nyári faj­tákból is többet vettek át, mint az előző évben. Mint már említettük, a jú­liusi aszály paradicsomban, zöldpaprikában, zöldbabban, görögdinnyében és uborkában igen érzékeny veszteséget oko­zott, az őszi kései káposztafélék és gyökérzöldségek azonban jé közepes termést hoztak. Keve­sebb volt viszont a gyümölcs a kívánatosnál, bár az Arany Já­nos Termelőszövetkezet a ZÖLDÉRT helyi telepének ré­vén nagyban segítette a la­kosság megfelelő ellátását cse­resznyével, meggyel és szamó­cával. A tavalyi tapasztalatok nyo­mán mindkét gazdasági egység­ben sorra vették azokat a fel­adatokat, amelyek az idén vár. nak rájuk e nem kis munká­lőben dolgoztak, munkájuk ellenértékével a börzsönyi út­törővasút építéséhez járultak hozzá. — Idei terveik? — kérdez­zük Kara Ilonától, az I. alap­szervezet titkárától. — Nemrég zajlott le egy szavalóverseny a mi szervezé­sünkben, s már a következő eseményre készülünk. Alap­szervezetünk József Attila ne­vét veszi fel és műsorral ké­szülünk erre az alkalomra. Húsz tagunk közül hárman ifivezetőként tevékenykednek. Az általános iskola úttörőivel találkoznak kéthetenként. Most tervezzük a nyári közös akadályversenyt az ifjúkom­munisták és az úttörők kö­zött. — Felkutatjuk a termelő- szövetkezet múltját, és ha megfelelő anyag áll majd rendelkezésünkre, vetélkedőt tartunk a tsz szocialista bri­gádjai között arról, hogy ki ismeri a legjobban a helyi szövetkezetét? — Hogyan készülnek a má­jus 8-án Nagykőrösön meg­rendezendő megyei ifjúsági ta­lálkozóra? — A KISZ-tagokon kívül igyekszünk minél több fia­talt is meginvitálni a nagysza­bású eseményre. A külpoliti­kai kérdésekről szóló előadá­son és az azt követő beszél­getésen például tíz kocséri fia­tal is részt vesz. —k —r mel jelentette, hogy a jövede­lemadó-kivetés terén a koráb­binál kedvezőbb helyzet ala­kult ki. Az új kivetések listá­ját kifüggesztették, ellene fel­szólamlással lehet élni. A szakmai továbbképzés ér­dekében, mestervizsga-tanfo- lyamot és szakelőadásokat tar­tottak. Jó kapcsolatot tarta­nak a párt-, állami és társa­dalmi szervekkel. Beszámoló­ja végén köszönetét mondott azoknak a kisiparosoknak, akik helyben és a kistarcsai kórház építésénél társadalmi munkát végeztek, s akik részt vettek a közelmúltban meg­rendezett kiállításon. A hozzászólások során Szarka György, a nyersanyagbeszer­zési nehézségekről szólt, Szé­kely Kálmán a méltányosabb jövedelemadó-kivetéseket üd­vözölte. Kőműves Sándor ma­kói KlOSZ-titkár pedig meg­ígérte, hogy vasáru nyers­anyagbeszerzésben segíti a kö­rösieket. Csípő Balázs, a Hazafias Népfront városi titkára meg­állapította, hogy a gyűlésen a tagoknak csak 22—23 százalé­ka jelent meg, a kisiparossá­got saját ügyei iránti nagyobb érdeklődésre kérte. Helyesel­te a kontárok elleni küzdel­met, megemlítette, hogy olyan esetek is vannak, hogy az ipa­ros lemondott iparáról, s adó- és más közteherfizetés nélkül, most kontárként dolgozik. Majd leszögezte, hogy a körö­si kisiparosságnak komoly ré­sze van abban, hogy a város a megyei településfejlesztési versenyben megnyerte az 500 ezer forintos második díjat, s idei óvodaépítési és egyéb társadalmi munkához is kér­te segítségükét. Fábián Géza KlOSZ-titkár megállapította, hogy a kisipa­rosságra a szolgáltatómunkák terén nagy feladatok várnak. Bejelentette, hogy április el- seiével új ipari órabérek és irányárak léptek életbe, me­lyeket rövidesen megkülde­nek a helyi KlOSZ-szervezet- nek. Wohlmuth látván, a megyei adóközösség kiküldöttje felszó­lalásában elmondotta, hogy az idén a nagykőrösi KIOSZ tag­jaira az előző évinél 680 ezer forinttal kevesebb jövedelem- adót vetettek ki. A taggyűlés Kerekes Károly- né titkár záró szavaival ért véget. K. L. ELHUNYT KAPTA GYULA A városi II. számú párt- alapszervezet vezetősége közli, hogy Kapta Gyula nyugalma­zott tűzoltó alezredes, a vezető­ség tagja elhunyt, temetésére és a gyászszertartásra ham- vasztása után kerül sor. SPORT Színvonalas mérkőzések Négy mérkőzés: Nagykőrös— Albertirsa 7:5. Vasárnap a Kinizsi mind a négy labdarúgó-csapata albert- irsai csapattal játszott bajnoki mérkőzést, és mindegyik talál­kozó színvonalas volt. Részle­tes eredmények: Kinizsi; Kocza — Balogh, Juhász, Labancz, Orbán, Ka­szap, Farkas (Szőke 70. p.) Hor­váth, Szálai, Kovács Z., (Haj. dú 70. p.), Leskó. Lendületes hazai támadá­sokkal indult a mérkőzés, en­nek ellenére a 4. percben Ko_ czának kellett bizonyítani tu­dását. jó védéssel. A 16. perc­ben Kovács Z. jó beívelése át­szállt a kapus felett és a hosz- szú sarokban kötött ki. 1:0. A 20. percben az irsai csatár nagy helyzetben a kapu mellé lőtt. Egy perc múlva Horváth gól­helyzetben a kifutó kapusba lőtte a labdát, a 44. percben Leskó pontos beíveléséből Szá­lai szép fejessel növelte az előnyt. 2:0. Fordulás után is a hazai csa­pat irányította a játékot és a 63. percben Szalai volt ered­ményes. 3:0. A 75. percben nagy védelmi hibából szépített a vendégcsapat. 3:1. Albertirsai serdülők—Nk. Ki­nizsi serdülők 3:1 (1:1). Kinizsi serdülők: Halász — Tóth Gy. (Zsoldos), Angyal, Gyarmati, R. Soós, Abonyi, Tö­rök, Faragó, Kalocsa, Farkas Horváth (Szabó P.). A körösi serdülők gyámolta­lan játékuk miatt vesztettek. A mutatottnál sokkal többre ké­pesek. Kinizsi ifi—Albertirsai ifi 1:0 (0:0). Kinizsi: Tóth I. — Várkonyi L., Dénes, Kovács L., Dajka, Józsa, Torma (Szabó B.), Ko­vács Z., Zöldi (Kovács I.), Né­meth, Nagy. A Kinizsi ifi régen játszott ilyen gyengén és csak nehezen nyert. Irsa túl keményen ját­szott, két játékost is kiállított a játékvezető. JÁRÁSI BAJNOKSÁG Nk. Kinizsi II.—Albertirsa II. 2:1 (0:0). Kinizsi II: Kovács Gy. — Hegedűs, Kurgyis, Tóth I., Tóth S., Pozsár, Szécsény, Béliek Mohácsi, Podmaniczki, Turcsik. Jó játékkal biztosan nyert a tartalékcsapat. P. S. KEDDI SPORTMŰSOR Kézilabda Gödöllő: G. Gimnázium—Nk. Toldi megyei női diák bajnok: elődöntő — Cegléd: C. Mező- gazdasági DSK—Nk. Gimná­zium megyei női diák bajnoki mérkőzés. Kosárlabda Gimnáziumi labdajátékterenl 14.30: Ceglédi Gimnázium—* Nk. Gimnázium női, 15.30: fér­fi megyei diák bajnoki döntő mérkőzés. .i I Anyakönyvi hírek Erzsébet (Munkácsy u. 5.); I Müller Ferencné Biró Juliánná (Petőfi u. 2.); Szabó Ferenc (Zsemberi u. 51.); Todola Ba­lázs (Szegfű u. 1.); dr. Tóth Károly (Budapest X, Gergely u. 50.); Hatvani Attila (Zalán u« 30.); Fehér Lászlóné Gomb­kötő Anna (Nyárkútrét dűlő 5.); Sallai Sándor (Szabadszál­lási u. 23.). Mit látunk ma a moziban? Árvácska. Színes magyar film. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI AZ ÄRBOZI ISKOLÁBAN Rendet csinálok Amerikában és visszatérek. Olasz film. Elő­adás kezdete: 6 órakor. Született: Fazekas László és Bálint Katalin:' István; Öcsai János és Kaszap Sára: Csa­ba; Zámbori György és Vé­kony Rozália: Györgyi; Ma­gyar István és Lovas Magdol­na: Csaba; Rab Dániel és Sar- kadi Ágnes: Krisztián nevű gyermeke. Névadót tartott: Zsikla Fe­renc és Horváth Rozália: Fe­renc; Hegedűs Tibor és Hor- váth"Mária: Anita; Kis Dénes és Torma Judit: Gábor nevű gyermekének. Házasságot kötött: Módra Ferenc és Angyal Mária; Vi- kartóczky István és Pap Éva. Meghalt: Medgyesi Pálné Máté Ilona (Ádám László u, 14/b.); Khirer László (Ceglédi u. 21.); Kliegl Béla (Béke u. 46.); Danóczi József (Árpád u. 8.); Csákó Lászlóné Karsai Aligha kétséges, hogy a la­kosság ellátásának egyik leg. vitatottabb területe az elmúlt években a zöldség-, gyümölcs- termesztés és felvásárlás volt. Tény, hogy jelentős részben külső,' elháríthatatlan okok miatt, erről nem sok jót mond­hattak sem a fogyasztók, sem a termesztők. Az igen kedvezőt­len időjárás miatti terméski­esést sok helyütt az is tetéz­te, hogy nem kellő szakértelemmel és igyekezettel munkálkod­tak az ellátás javításáért. Egyfelől mindinkább nőtt az igény a korszerű táplálkozás elengedhetetlen kellékei, a zöldség- és gyümölcsfélék iránt, másfelől azonban a fel­vásárló vállalatok és szövetke­zetek a fentebb említett és egyéb más okok miatt nem tud­tak elegendő mennyiségű és választékú árut szállítani az üzletekbe. Különösen szembe­tűnő volt a kínálat csökkenése Nagykőrösön, ahol a kertészke­désnek nagy hagyományai van­nak. Érthető hát, hogy közpon­ti intézkedés született a . ter­mesztői tevékenység serkenté­sére és fellendítésére, melynek nyomán már érezhetőek a ked­vező változások. Miként alakult tavaly a he­lyi felvásárló szervek tevékeny­sége, mennyiben tudtak eleget tenni feladatuknak, hogyan látták el jó minőségű, friss, tápláló gyümölccsel és zöld­séggel a helybelieket? Erre ke­restünk választ, amikor a két erre hivatott gazdasági egység, a helyi ÁFÉSZ, valamint a Pest megyei ZÖLDÉRT Válla­lat nagykőrösi telepének tava­lyi felvásárlási tevékenységé­nek tapasztalatait elemeztük. Halasi Jánosnak, az ÁFÉSZ igazgatósági elnökének tájé­koztatása szerint tavaly a ki­elégítő felvásárlás és értékesí­tés érdekében termelésszerve­ző munkájuk keretében szerző­déseket kötöttek az elegendő áru beszerzésére. Magukénak érezték a feladatot, hogy segít­sék, kedvező irányban befolyá­solják a házikertek, a ház­táji és kisegítő gazdaságok termelését, gondoskodja­nak az ehhez szükséges anyagokról, eszközökről. Tavaly összesen csaknem 8 ezer négyzetméternyi területen termesztettek fólia alatt külön­féle zöldségeket, s a szerződé­sekben 141 ezer hegyes papri­ka, 322 ezer úgynevezett tv- paprika, mintegy 7 ezer kilo­gramm paradicsom, 121 ezer fej saláta, ezer csomó karalábé és több mint négy és félezer cso­mó retek átadását ígérték a kerttulajdonosok, örvendetes tény, hogy a hegyespaprika ki­vételével valamennyien teljesí­tették kötelezettségeiket, sőt nem egy esetben az ígértnél is több terményt adtak át a szö­vetkezet felvásárlótelepén. Ezek a primőr áruk elsősorban Nagykőrös ellátását szolgálták, a fennmaradó mennyiséget Bu­dapestre szállították. Ólvasóink bizonyára emlé­keznek, gyakran említettük a szövetkezet kertészeti szakcso­portját. Szorgos tagjai jó pél­dával járnak elől, munkájukat az ÁFÉSZ egyebek között 100 mázsa vegyes műtrágya jutta­tásával támogatta, s azzal is, hogy kertjeikben a szükséges 1 talajmunkákat korszerű gépek­kel kedvezményes áron elvé­geztette. Időben gondoltak a követke­ző időszakra is: az idei burgonyatermesz­tés fellendítésére Somogy megyéből több mint 2 ezer mázsa, jó minőségű vető­burgonyát hozattak, s azt még az ősszel értékesítet­ték. A szélsőséges időjárás sajnos egész esztendőben nehezen megoldható gondokat okozott. Erősödött a ZÖLDÉRT helyi telepének kapcsolata tavaly a Fejlesztem ff zöldség­és gyiir:^® termesztést, felvásárlást A helyi ÁFÉSZ és a ZÖlDÉRT-telep feladatairól, terveiről

Next

/
Oldalképek
Tartalom