Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-14 / 86. szám
1977. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK ■Kruríi an Otthon, idős embereknek Az elmúlt napokban Dunakeszin — igaz, még nem hivatalosan —, de megnyílt az öregek napközi otthona. Az intézmény vezetője, Kovács József né újságolta: jelenleg negyvenhármán járnak ide rendszeresen. A program szerint délelőtt 9 órakor érkeznek az első vendégek, s az idő pihenéssel, olvasással telik. Két szoba áll a nők, s ugyanennyi a férfiak rendelkezésére. Az épületben orvosi rendelő is helyet kapott. Mindezen túlmenően gondoskodnak arról is, hogy az idős emberek mindig tiszta ruhában járjanak: mosnak is rájuk. Feltétlenül említésre méltó, hogy az öregek napközi otthonában öttagú vezetőséget választottak: ennek tagjai felkeresik az egykori munkahelyeket, s azon szorgoskodnak, hogy sehol ne feledkezzenek el a régi, de ma már nyugdíjas dolgozókról. A jövőben pedig kézimunkaszakkört is alakítanak. S egy sokatmondó számadat: a legidősebb a 83 éves Bangó Jánosné, de valamennyi lakó 60—70 év közötti. Az öregek napközi otthonát holnap délután 2 órakor ünnepélyesen adja át rendeltetésének Török Sándor, a városi tanács elnöke. Solymosi László Dunakeszi Bagi híradás A helyi általános iskola Szendrey Júlia úttörőcsapatának tagjai — május elseje tiszteletére — a tavaszi szünidejük egy részét feláldozva vállalkoztak iskolájuk szépítésére. Tudomásom szerint 308 társadalmi munkaórát ajánlottak fel: festik a padokat, megtisztítják az ablakokat és a világítótesteket is.. A KISZ- esek is — hasonlóképpen május elseje előtt — száz társadalmi munkaórát ajánlottak fel a község szépítése érdekében. Iszlai Albert Bag Hol kapható? Hosszú ideje járom az üzleteket, de sehol nem találom azt, amit keresek: préselt, fehér, műanyag kertibútort. Már legalább tíz helyen kerestem, de még azt sem tudták megmondani, hol árulják. Sziget- szentmiklóson lakom, igaz, nincs messze a főváros, de azért mégsem tudok naphosz- szat szaladgálni a bútorért. Éppen ezért szeretném megkérdezni : egyáltalán kapható-e, s ha igen, hol? Bodrogi Istvánná Szigetszemtmiklós ★ A Fővárosi Bútor-, Hangszer- és Sportszer Kiskereskedelmi Vállalat illetékeseitől megtudtuk: tavaly óta ezt a fajta kertibútort nem árusítják, nincs forgalomban. Így, sajnos, segíteni sem tudunk, éppen ezért azt tanácsoljuk olvasónknak: próbáljon más típusú kertibútort választani, mert jelenleg több más fajta — például fonott — is kapható. Kérdés a menetrendről Lenne néhány közérdekű kérdésem. Szeretném megtudni: hol lehet hozzájutni az új postai közületi telefonkönyvhöz? Tudom, hogy jó néhá- nyan keresik, de nem tudják a beszerzés pontos helyét. Jó lenne az embereket idejében informálni arról is, hogy hol lesznek azok a közlekedési csomópontok, ahol majd a nyári vasúti- és autóbusz-menetrendet árusítják. Elég sokszor bosszúságot okoz nekem, amikor a fővárosban járok, hogy nem sikerül telefonálnom az utcáról, mert nincs nálam tantusz. Tudom, hogy a készülékek nagyobb része már forintos bedobása után is ad vonalat, de akad még jó néhány hagyományos fülke is. Szeretném tudni, hol lehet tantuszt kapni. Unyi István Gyömrő Olvasónk kérdéseire ezúton válaszolunk. Az új közületi telefonkönyvet a Belvárosi Távbeszélő Üzem V., Petőfi Sándor utca 17— 19. szám alatti épületében lehet kapni. A május végén életbelépő nyári vasúti menetrendet a MÁV Közönségszolgálati Irodájában (VI., Népköztársaság útja 35.), a fővárosi pályaudvarokon, valamint minden nagyobb vidéki állomás pénztárában lehet majd kapni, az autóbusz menetrendhez pedig az Engels téri pályaudvaron lehet hozzájutni. Ami a tantusz vásárlását illeti: a fővárosi nagytrafikokban kapható. Száguldozó Volánosok « Nagykőrösön a Dankó Pista utcában élünk és nagyon szeretnénk, ha panaszunkat mielőbb orvosolnák az illetékesek. Utcánk végén van a MÉK helyi zöldség-burgonya és lá- datároló telepe. Innen szállítják az 1. számú Volán tehergépkocsijai az árut a vállalat rendelkezései szerint. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, mert rengeteg bosszúságot okoz nekünk. Utcánk földes és minden eső után alaposan felázik, a gépkocsivezetők gyorsan, nem az útviszonyoknak megfelelően vezetnek, így házainkat és ablakainkat befröcskölik sárral. Ha valamelyikünk kérdőre vonja őket, gorombán válaszolnak: ne oktassuk a gépkocsivezetőket és ne akadályozzuk őket munkájukban. S hogy miért nem tudunk előbbre jutni ebben az ügyben, ennek bizonyítására elmondok egy példát. Az YF 43—87 rendszámú tehergépkocsi vezetője is lefröcskölte sárral a 20-as számú házat. Telefonon szóvá- tettük az ügyet a helyi, X. számú Volán gépkocsi-előadójának, aki azt felelte: fiatal gépkocsivezetők ülnek a volán mögött, akik szeretnek gyorsan hajtani és bravúros- kodni. Aligha hinném, hogy ez a válasz megnyugtató lett volna bármelyik lakó számára is. Így hát nem csoda, hogy nem sokkal az eset után akadt olyan gépkocsivezető, aki megállt a 20-as számú háznál, és gúnyosan bekiabált a lakónak: gyere ki, írd fel a rendszámot és jelents fel! Azt szeretném, ha egy kis jóakarattal segítenének az érdekeltek problémáink megoldásában. Jól tudjuk, hogy nem szaporíthatjuk minden kis üggyel a bíróság és a tanács dolgát, de azt hiszem, mindenki megérti: számunkra ez a helyzet tarthatatlan ... Huszár Sándor és még 12 utcabeli lakó aláírása Nagykőrös Félnek az autóbusz veze tők Üjhartyán, Kakucs, Inárcs községek köves útja bekapcsolja e falvak lakóit az E—5- ös főútvonalba. Az E—5-ös megközelíthető Üjhartyántól és Inárcs vasútállomástól is, de a bekötő utakra eljutni nagyon nehéz. Sajnos, nincsenek fénykép- felvételeink, de az illetékeseknek érdemes volna alaposabban körülnézniük ezen az útszakaszon. Ha a jelenlegi helyzet nem fog megváltozni, félő, hogy a közlekedést is le kell majd állítani, olyan rossz állapotban vannak útjaink. Beszélgettem autóbusz-vezetőkkel is, akik elmondták, hogy az egyes községekben a vonatokhoz naponta legalább negyven járatuk van, de ilyen körülmények között félnek a szolgálattól, mert nem tudják, hol akadnak el járműveikkel. A forgalom megnövekedett azzal is, hogy sok különjáratú autóbusz szállítja erről a vidékről dolgozóit pesti munkahelyekre. Ezeknek a buszoknak a száma eléri mindennap a húszat. S azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy nálunk is örvendetesen megnőtt a személygépkocsik száma. éktelenkedik egy szeméttelep. Igaz, pár éve még nyárfák magasodtak itt, de ez már csak a múlt: ma hordalék díszíti a terepet, s egy kút. Ivóvíz, körülvéve szeméttel. Ugyanitt pedig nyáron embermagasságú a gaz. Vajon, nem lehetne-e ezt a területet rendbehozni? S nagyon sürgősen gondoskodni kellene arról is, hogy a facsemetetördelők büntetést kapjanak. Sipőcz Ferencné Albertirsa Szerkesztői üzenetek V. S., Bag: A GalgavidéKe ÁFÉSZ illetékesei kivizsgáltak az ügyet. Tájékoztatásuk szerint sajnos, ön semmiféle elismer- vénnyel, vagy számlával nem tudja bizonyítani igazát. A boltban átvizsgálták két évre visszamenőleg a leltári számokat, s ott nem állapítottak meg göngyöleghiányt. M. G., Vác: Teljes mértékben egyetértünk önnel. Mi azért foglalkozunk ilyen esetekkel, mert nagyon szeretnénk, ha más is okulna a történtekből. özv. M. J.-né, Szdgetújfalu: Jóleső érzéssel olvastuk sorait. Írásának rövidesen helyt adunk lar púnkban. P. P., Ráckeve: A helyi szauna — a hidegvízű strandon — szombaton és vasárnap várja a gyógyulni vágyókat. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a szívbetegeknek ártalmas a szauna! Nem cserélték ki, inkább javítgatták! Éppen ezért arra kérjük az érdekelteket, hogy minél előbb intézkedjenek az útszakasz teljes felújítása érdekében. Horváth Márton Kakucs Ki tördelt facsemeték Faluszépítő mozgalmat indított Albertirsán a Hazafias Népfront nagyközségi bizottsága. Sajnos, azonban akadnak olyan emberek, akik semmit nem törődnek azzal, hogy környezetük valóban szebbé váljon: ki tördelik az elültetett csemetéket, s eltüntetik a virágpalántákat. Az Iskola utca és Dánost út kereszteződésében az emberek szorgalmas munkájával elkészült egy kis park. Itt a virághagymákat szedték ki ismeretlenek. Vagy mondok egy másik esetet. A Költői Anna utca Hősök útja felőli végén Kocséri olvasónk, Borzák Tibor a közelmúltban Postabontás rovatunkban elpanaszolta: tavaly augusztus 17-én vásárolt MK—125-ös típusú kazettás magnója mindössze egy napig volt jó: ezt követően a bevitte a nagykőrösi Gelka szervizbe, de a javítás hosszú hónapokig elhúzódott. Végül Kecskeméten — ott is hosszú tortúra után — rendbehozták a készüléket. A vizsgálat eredményéről tájékoztatta szerkesztőségünket Katona Sándor, a Gelka ceglédi szervizének vezetője. Eszerint a magnót olvasónk Nagykőrösre a Kecskeméti úti Ra- movill szervizbe vitte javíttatni. A szervizvezető tájékoztatása szerint a kálvária innen indult el, mert itt kettős hibát követtek el. Egyrészt nem tájékoztatták a panaszost arról, miszerint a garanciális rendelet biztosítja számára, hogy a hibás árut három napon belül az üzletben kicserélik. Ezt a tájékoztatást nyilván az ügyfél is köszönettel nyugtázta volna. Ehelyett azonban javítgatással kísérleteztek. Nem tájékoztatták a vásárlót a garancia jegy érvénytelenségéről sem: a garanciajegyen ugyanis a készülék gyári száma javítgatva volt, így el sem adhatták volna. A garancia jegyen ugyanis javítgatni, átírni tilos, azt is hibátlanra kellett volna a boltban kicserélni. Az ügyfél ezt követően a kecskeméti Ramovill szervizhez fordult, s itt kérték, hogy a garanciajegyet cseréltesse ki. Megállapították, hogy a magnó motorja hibás, de anyaghiány miatt késett a javítás. Végre március 7-én megjött a motor is, s olvasónk átvehette a készüléket. A vizsgálat eredményét azért kö- zöltük részletesen, mert az eset tanulságos lehet valamennyi olvasónk számára. S az érvényben lévő szabályok ismeretében talán elkerülhetők a hasonló bosszúságok. Rémhír — négyezerötszáz forintról Penészes falak, kivágott topolyással — Ismételt terepszemle az isaszegi Liget-téren Mozaik a budai járásból Hosszú évek óta megszoktuk már: Budakeszin élő tudósítónk, Padányi Lajos, nemcsak lakóhelyén jegyzi fel az érdekességeket, az embereket érintő örömöket és gondokat, hanem a szomszédos községekben is. Hadd nyújtsuk át egy ilyen tudósításcsokrát a budai járásból. MEGNYÍLT A VETÖMAGBOLT Budakeszin nemrégiben nagy öröm érte a kertbarátokat: hosszú ideig tartó szünet után megnyílt a vetőmagbolt. Jó hír az is, hogy elegendő mag, permetező- és vegyszer áll a vásárlók rendelkezésére. A kerti munkákhoz szükséges kisgépek és szerszámok egyaránt kaphatók itt. Reméljük, hogy ez a választék változatlan marad a későbbiek során is. OTTHON — PEDAGÓGUSOKNAK A nagykovácsi községi tanács négylakásos, egyenként két és fél szobás és négy egyszobás, főzőfülkés otthont épített — pedagógusoknak. A tervek szerint 1978 őszén beköltözhetnek a lakásokba. Érdekesség: felvonulási épületnek faházat állítanak fel, amely a lakásavató után is megmarad — az úttörők klub- helyiségének. ÁLLATFIGURÁK AJÁNDÉKBA Nyugodtan kijelenthetem: a perbáli kézimunka-szakkör a legjobbak közé tartozik a járásban. Tagjai rendkívül szorgalmas lányok, asszonyok, akik hasznos elfoglaltságuk mellett alaposan kiveszik részüket a társadalmi ünnepségek szervezéséből is. Népi fafaragásokat és ügyesen megvarrt állatfigurákat, díszes könyvjelzőket és -borítókat egyaránt készítenek, s ezeket a tárgyakat ajándékba kapják meg a különböző ünnepségek résztvevői. Ügy hiszem, a perbáli asz- szonyok minden dicséretet megérdemelnek önzetlen munkájukért. Tavaly, lapunk december 23-i számában, a Postabontás rovatban részletesen foglalkoztunk az isaszegi Liget-téren élő családok problémájával. Akkoriban az egyik lakó. Kovács István — a Ganz- MÁVAG lakatosa, régi olvasónk — személyesen járt szerkesztőségünkben és tudomásunkra hozta: sokat mérgelődnek amiatt, mert kivágták a térről a topolyafákat, s ma már csak az otthagyott rönkök emlékeztetnek arra, hogy itt valamikor hangulatos kis erdő tisztította a levegőt. Nem ^értették az emberek, miért volt szükség erre a lépésre, amikor napjainkban oly sok szó esik a környezetvédelem fontosságáról. A továbbiakban Kovács István lakótársai nevében szomorúan újságolta azt is, hogy a Ligettéren a belvízelvezetés évek óta megoldatlan, ezért az úton, a nagy sárban — különösen esős időben — szinte lehetetlen közlekedniük. Olvasónk segítségünket kérte. A panaszos visszatért Mi utánajártunk a Ligettériek panaszának. December 23-i cikkünkben Bodrogi András, az isaszegi nagyközségi tanács elnöke részletesen ismertette a tér pontos rendezési tervét, s azt is, hogy a belvízelvezetést miként igyekeznek megoldani. Határidőről szólva biztatásul közölte: amint kitavaszodik és jó lesz az időjárás, munkához látnak. Az írás megjelenése után elhatároztuk, hogy néhány hónap múlva ismét visszatérünk az ügyre. S hogy mindezt most tesszük meg, annak egyetlen oka van: az elmúlt napokban ismét felkeresett bennünket Kovács István. Bosszúsan újságolta: — Már itt az április, de még egyetlen kapavágás sem történt. A teret nem kezdték el feltölteni, a belvíz pedig még nagyobb, mint korábban. Tizenhat éve lakom Isaszegen a Liget-téren, de most először megtörtént az, ami eddig még soha: lakásom falai salétro- mosak, egyre penészesebbek a talajvíztől. De nemcsak én jártam így, a szomszédaimnál is hasonló a helyzet. Hát ennyit ér az ígéret?! A vállalat megígérte A továbbiakban Kovács Istvántól megtudtuk azt is, hogy nemrégiben elterjedt a hír a Liget-tériek között: a belvízelvezető rendszert csak akkor építik meg, ha a lakók négyezerötszáz forint hozzájárulást fizetnek. Szeretnénk tudni azt is, vajon mi az igazság ezzel kapcsolatban ? így hát ismét útnak indultunk. Amikor az elmúlt napokban újból találkoztunk Bodrogi András tanácselnökkel, sokatmondóan így szólt: — Gondoltam, hogy ebben az ügyben ismét találkozni fogunk, s őszintén megmondom, örülök, hogy így történt. Nyugodt lelkiismerettel kijelenthetem: nekünk nincs szégyenkeznivalónk, a munka nem a mi hibánkból késik. Jogos a lakók elégedetlensége, s most megpróbálunk hathatósan segíteni. De miért késik a belvíz- elvezetés? A tanácselnök tájékoztatásából kiderült: már korábban aláírták a munkák megkezdéséről szóló szerződést a kivitelezővel, a Talajjavító Vállalat egyik üzemegységével. Ügy tervezték, hogy márciusban elkezdenek dolgozni, de Bodrogi András szerint erre azért nem kerülhetett sor, mert az időjárás — mindenekelőtt a havazás — közbeszólt. S ami jó hírként szolgálhat ebben a helyzetben a Liget-térieknek: a legfrissebb információk szerint mire e sorok megjelennek, a kivitelezők már a helyszínen lesznek és munkához látnak. A nagyközségi tanács egyébként egymillió forintot biztosít erre a célra — a Dózsa György utcai belvízelvezetés végleges befejezésével együtt. Tehát szó sincs arról — fel sem vetődött ennek még a gondolata sem —, hogy a Liget-tériek közül bárkinek is négyezerötszáz forintos hozzájárulást kelljen fizetni. Ez pusztán rémhír! Társadalmi munkát várnak A tanácselnök pedig a továbbiakban megemlítette: nagyon szeretnék, ha a lakók — éppen a munkálatok minél gyorsabb befejezése érdekében — társadalmi munkával segítenének majd a föld panírozásánál, az árkok visszatöltésénél. Ami pedig a tér végleges rendezését illeti: a tervek változatlanok, játszóparkot létesítenek a kivágott topoly ás helyén, amelyet az idén november 7-én szeretnének felavatni. Ugyanezen a területen még ebben az ötéves tervben megnyit egy új élelmiszerüzletet is a Pécel—Isaszegi ÁFÉSZ. Az eredeti elképzelések szerint az útépítésnél kitermelt földdel szerették volna a nagyközségi tanács vezetői a Ligetteret feltölteni. Nemrégiben azonban váratlan dolog történt: az útépítők — minden bizonnyal a főútvonalakon keletkezett felfagyások rendbehozatala miatt — elvonultak, s így ez a tervük egyelőre kútbaesett. A tanácselnök pedig bosszankodik: mint elmondta, életveszélyes gödrök nehezítik a közlekedést az isaszegi főutcán — erről egyébként magunk is meggyőződhettünk —, s így az útépítőket feltétlenül visszavárják. Ha viszont nem tudják a Liget-teret az útépítésnél kitermelt földdel feltölteni, akkor mindent elkövetnek azért, hogy megfelelő erőgépeket szerezzenek erre a célra, s tartani tudják a téravatás november 7-i időpontját. A leendő park fásítását az erdészet helybeli szocialista brigádjai társadalmi munkában elvállalták. Ez hát a jelenlegi helyzet a Liget-téren. Búcsúzóul Bodrogi András megjegyezte: — A Liget-téri park avatóünnepségére feltétlenül elvárjuk a Pest megyei Hírlapot is. Várjuk a meghívót! Falus Gábor