Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-14 / 86. szám
»wr intern 8 1977. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK Gyártósorok, gépújdonságok Szocialista országok a pénteken nyíló nemzetközi szakkiállításokon a 1977. április 14. Csü- * törtök, Tibor napja. A Nap kél 4.58 — nyugszik 18.32 órakor. A Hold kél 3.02 — nyugszik 15.38 órakor. Jobbára erősen felhős idő, többfelé eső, záporeső, északkeleten egy-két helyen havaseső. Időnként megélénkülő, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. Hajnalban több helyen párás levegő. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 7—11 fok között. — Bentlakásos továbbképző tanfolyamok indulnak április 19-én Vácott, a Komócsin Zoltán kollégiumban, a megye 120 vezető óvónője számára. A tanfolyamokon vezetéselméleti, módszertani és pedagógiai-pszichológiai tárgyú előadásokat hallgatnak majd. Tizenegyezer madár A Természettudományi Múzeum állattárának madárgyűjteménye 1956-ban megsemmisült. Többéves gyűjtőmunkával körülbelül 11 ezer madarat befogtak, illetve preparáltak. Évente újabb értékes példányokkal gyarapszik a gyűjtemény. Porcé Ián tárlat ELHUNYT WEIINER TIBOR Életének 59. évében elhunyt Wehner Tibor Liszt-díjas zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. Az elhunytat a főiskola és a Magyar Zeneművészek Szövetsége saját halottjának tekinti. Temetése április 21-én, csütörtökön fél 12-kor lesz a Farkasréti temetőben. KEDDEN TEMETIK RADNAIGYÖRGYÖT Az Operaház igazgatósága közli, hogy Radnai Györgyöt, az Operaház Kossuth-díjas kiváló művészét április 19-én, kedden, 13 órakor búcsúztatják az Operaház előcsarnokában. Temetése 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — 33 millió takaréklevélben. Megyénkben az év első három hónapjában 242 millió forintot helyezett el takarékbetétekben a lakosság. Ez az összeg ugyan nem nagyobb, mint a tavalyi év hasonló időszakában volt, de 15 százalékát — 33 milliót — az új betétformában, takaréklevelekben gyűjtötték. — Kiállítás. A XII. kerületi Tanács művelődésügyi osztálya és a Budai Művészek Köre képző- és iparművészeti kiállítást rendez Budapestén, a MOM Szakosíts Árpád művelődési házában. A megnyitó időpontja: ma délután 3 óra. KÖRÖSI CSOMA-DÍJ Megtartotta Idei közgyűlését a Körösi Csorna Társaság, a közgyűlésen — ezúttal első ízben — ítélték oda a Körösi Csoma-díjat. Amelyet dr. Térjék József, az ELTE tibetista adjunktusa kapott meg. A Körösi Csoma-érmét Rásonyi Nagy László turkológusnak, a nyelvtudományok doktorának ítélte a társaság. A közgyűlés tiszteleti elnökévé választotta Ligeti Lajos akadémikust. 4 HELL MIKSA szaznyolcvanöt évvel EZELŐTT, 1792. április 14-én halt meg — 72 éves korában — Heh Miksa csillagász. A felvidéki születésű fiatalember a bécsi egyetemen végezte bölcsészeti tanulmányait, s rövid ideig Lőcsén, majd a kolozsvári egyetemen tanított. 1755-ben kinevezték a bécsi csillagvizsgáló igazgatójává, az egyetemen pedig a mechanika tanárává. Bár életének nagyobb részében Becsben tevékenykedett, rendszeres kapcsolatot tartott a magyar csillagászokkal, s részt vett a kolozsvári, az egri, a budai, a nagyszombati csillagvizsgáló tervezésében létesítésében. 1757-ben nemzetközi tekintélyt szerzett, csillagászati folyóiratot indított. A dán király megbízásából Sajnovics Jánossal a norvégjai Vardöbe utazott, hogy megfigyelje a Venus bolygónak 1769 júniusában a Mars- korong előtti átvonulását. Ennek alapján számította ki először helyesen Hell a Nap- Föld távolságát. Kora csillagászai közül többen kétségbe vonták számításának helyességét, de azt a későbbi mérések igazolták. Sokirányú érdeklődését művei is tükrözik. 1745—1755 között például matematikai tankönyvet jelentetett meg; tanulmányt írt a mesterséges mágnesek készítéséről és alkalmazásáról stb. NEMZETKÖZI MUNKAVERSENY Az Orenburg és a Szovjetunió nyugati határa között épülő nemzetközi gázvezeték utolsó szakaszának felszíni létesítményein dolgozó magyar munkások szocialista munkaversenyről szóló megállapodást kötöttek lengyel kollégáikkal, akik a Harkov és Poltava közötti szakaszon dolgoznak. A két munkaterület kollektívái vállalták, hogy határidő előtt üzembe helyezik a szocialista gazdasági integráció e fontos létesítményének részlegeit. — Hibaigazítás. Április 8-i, pénteki lapunk szentendrei szolgáltatásokról szóló cikkébe téves információ miatt hiba került. Bérágyneműt ugyanis legkevesebb 19 forintért 3 hétre lehet kölcsönözni. A budapesti vásárközpontban pénteken négy nemzetközi szakkiállítás nyílik meg egy- időben: az Agromasexpo, a Li- mexpo, a Hungaroplast és az Autoservice 77. Szerdán töhb külföldi ország kiállítói sajtó- tájékoztatón ismertették bemutatandó termékeiket. Az NDK 2500 négyzetméter területen vesz részt a nemzetközi szakkiállításokon, ahol három nagy külkereskedelmi vállalat mutatja be a magyar piac igényeinek megfelelő exportajánlatát. Az NDK a Szovjetunió után a Magyar Népköztársaság második legnagyobb kereskedelmi partnere, az áruforgalom 65 százalékát gépek és berendezések adják, s a teljes árucsereforgalom 25 százalékát kooperációs és szakosított termékek képezik. A Hungaroplast kiállításon 275 négyzetmétert foglalnak el az NDK termékei, köztük a műanyagiparban alkalmazott ragasztók, fontos alap- és segédanyagok, gyártósorok és berendezések. A l.imexpón 270 négyzetméteren sorakoztatják fel az NDK-ban készülő lánchurkoló és körkötőgépeket, amelyeket az Unitechna szállít Magyar- országra. Ez a külkereskedelmi vállalat hosszú idő; óta eredményesen járul hozzá a magyar textilipar rekontstruk- ciójához. Bemutatják annak a speciális mosósornak a modelljét is, amely mossa, főzi, mángorolja ég szárítja a ruhát, teljesítőképességét tekintve körülbelül egy 200 ezer lakosú város számára. A Szovjet Techmasexport külkereskedelmi egyesülés vezetői elmondták, hogy a Li- mexpo könnyűipari gépkiállításon számos új típusú gépet is bemutatnak, köztük egy pheumatikus papírbolyhozó berendezést, valamint új szövőgépeket, fonóberendezéseket és körkötőgépeket. Ezeken kívül láthatók lesznek a szovjet intézetek által legújabban kifejlesztett ipari varrógépek, valamint'egy harisnya- és zoknikészítő automata berendezés. A lengyel Poliijnex-Cekop külkereskedelmi vállalat budapesti képviselői arról tájékoztattak, hogy a vállalat az Agromasexpo kiálításon elsősorban húsfeldolgozó gépeket, tejipari gyűjtőberendezésaket, drazségyártó sorokat, cukorka- és csokoládétöltő üstöket és zöldség- és gyümölcs mélyhűtésére alkalmas hűtőalagutak modelljeit mutatja be. Május 5—10. Filmfesztivál A Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint Miskolc megyei város tanácsa és több más intézmény az idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg a miskolci filmfesztivált. Az előkészítő bizottság szerdán Miskolcon tartott ülésén György István, a fesztivál igazgatója bejelentette: a végleges program szerint május 5—10. között kilenc híradó, tizennégy animációs-, tizennyolc dokumentum-, huszonegy népszerű tudományos, valamint három hosszú dokumentumfilmet mutatnak be. A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága szerdai ülésén indítványozta: a Fővárosi Bíróság szabjon ki gazdasági bírságot a Női Ruházati Szövetkezet terhére. Az indokolásból kitűnt, hogy a Fővárosi Tanács ipari főosztálya az árhatósági vizsgálat Az elmúlt évben minden eddigit felülmúlt a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat keveréktakarmány gyártása, forgalmazása, melyet az idén — az igényeknek megfelelően — még tovább növelnek. Karsay István kereskedelmi igazgatótól hallottuk mindezt, aki elmondta, hogy 1975-ben 155 ezer 510, tavaly 168 ezer 690 tonna keveréktakarmányt értékesítettek Pest megyében. A fenti mennyiségből mintegy 61 ezer tonna nyolc Pest megyei mezőgazdasági nagyüzem keverőtelepén készült, amiből 39 ezer tonna került kereskedelmi forgalomba, a többit magúk használták fel az állataik takarmányozására. Hoztak még speciális keveréket a Komárom megyei társvállaNemzetiségi művelődésről A német nemzetiségiek művelődési lehetőségeiről rendezett szerdán tanácskozást Tatabányán a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége. Részt vett a tanácskozáson Réger Antal, a szövetség főtitkára is. A tatabányai tanácskozásor fontos tennivalóként jelölté' meg a német nemzetiségei köz- művelődésben részt vevő állami és társadalmi szervek mun kájának jobb összehangolását. Elhatározták, hogy korszerűsítik a német közművelődés'' szakemberek továbbképzés' rendszerét és fórumot biztosítanak a honismereti mozgalom német csoportjainak. — Véradónapot tartanak ma, csütörtökön Sáriban, a művelődési ház épületében fél kilenctől, délután négy óráig. során megállapította: a szövetkezet másfél évig — 1975-ben és 1976 első felében — kétszer érvényesítette a modellezők és a szériában dolgozók bérköltségét a termékek árában. így 512 ezer 885 forint jogtalan hasznot szerzett. A vizsgálat után a szövetkezet megszüntette a helytelen eljárást. lattól és a Környei Állami Gazdaságtól is. összesen 262 ezer 540 tonna takarmányfélét hoztak forgalomba, ebből 89 ezer 690 tonnát a háztáji és kisegítő gazdaságok számára, 516 elárusítóhelyen vásárolhatnak abraktakarmányt és tápot a háztáji állattartók. Éltek is ezzel a lehetőséggel, hiszen a vállalat saját és bizományosi bolthálózatában tavaly 58,8 százalékkal emelkedett a forgalom. A minőséget természetesen továbbra is szigorúan ellenőrzik, nem történhet minőségromlás. Sajnos olyan eset előfordul, hogy nem mindig találja meg a kistermelő a kért tápot. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nincs a vállalatnál megfelelő készlet, hanem arra figyelmeztet, hogy FÜST NÉLKÜLI ÉGBOLT A bakul petrolkémiai özem kéményei felől eltűnt a füstfeüle-g. Az üzem hőigényét a nagy teljesítményű városi hőerőmű elégíti ki. A légszennyezés csökkentését technológiai újítások szolgálják, melyeket Azerbajdzsán egyik legrégibb üzemében vezettek be. A köztársaság petrolkémiai szakemberei mindenütt felszámolják a pakuratüzelést és a góztermelő létesítményekben gáztüzelésre térnek át, füst nélküli üzemmódokat vezetnek be és hatékony porfogókat rendszeresítenek a kéményeken. Amint az Azerbajdzsán SZSZK Kőolajfeldolgozó Ipari Minisztériumában közölték, az ötéves terv során közei 6o millió rubelt fordítanak környezetvédelemre a petrolkémiai iparban. Gazdasági bírság, jogtalan haszonért Kapacitásnövelés a megyén belül Az idén is lesz elég keveréktakarmány / A prágai Ceskoslovenská Keramika külkereskedelmi vállalat szerdán porcelánkiállítást ■ nyitott a budapesti csehszlovák kirendeltségen. A prágai vállalat első ízben mutatja be Magyarországon önálló kiállításon a világviszonylatban is jó hírű karls- badi kerámiaipar termékeit, étkészleteket, teás-, mokkás- és süteményeskészleteket, díszes csomagolású porcelán aj ándéktárgyak^t. A magyar üzletekben rendszeresen kapható csehszlovák porcelánokon kívül egész sor újdonságot mutatnak be, s külön kínálnak márkás porcelánokat szállodák, éttermek és egyéb vendéglátóipari üzemek számára. } HALÁLOS BALESET Nagykőrös külterületén dr. Tóth Károly 45 éves orvos, budapesti lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és összeütközött egy tehergépkocsival. Dr. Tóth Károly sérüléseibe belehalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint a személygépkocsi vezetője figyelmetlenül vezetett. A baleset vizsgálatát a rendőrség tovább folytatja. A Tliália Színház műsora május 1-től június 12-ig: Bal négyes páholy 5, 6. 16. 24, 31, jún. 1, 6, 7, 12;' A Prométheusz rejtély 3, 10, 18, 22. 27,Jún. 3, 9; Bánk bán 2, 12, 19; Thália kabaré 7, 13, 15, Jún. 5, 11; Történelem alulnézetben 4, 17, 21, 29, jún. 4, 10; Pet- ruska 9, 11, 25. 30.. jún. 2, 8. — Jegyrendelés: 1065 Bp., Nagymező U. 19.. tel.: 113—018, 310—105. A jegyeket utánvéttel is megküldjük. * • Tv, 18.15: Tegnap falu — holnap város A nemrég megalakult pécsi körzeti stúdióban készült a műsor, amely az április l-vel várossá nyilvánított három településről szól. A Baranya megyei Siklós, a Tolna megyei Bonyhád és a Somogy megyei Marcali három különböző adottságú, hagyományú község volt. Az alkotók azt keresik, mi tette várossá az említett községeket. Mi az a többlet, amellyel környezetük központjává, szellemi, társa- dami irányítóivá válhattak. S mit jelent az ott lakó emberek életében a városi rang, az, hogy ezentúl városlakók lesznek. 4 KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális propramjából. 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Zenés beszélgetés Nicolai Geddával. 10.00: Hírek. Időjárás jelentés. 10.0-5: Iskolarádió. 10.25: Fogyasztók fóruma a vendéglátásról. 10.40: Orff: Carmina Burana. 11.40: Yvette. Maupassant kisregénye folytatásokban, V. rész. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakoktél. Közben 13.15: Házunk tája. 13.57: írás és egyéb foglalkozások. 14.27: Papp Lajos műveiből. 15.00: Hírek. Időjárás jelentés. 15.10: Mezők, falvak éneke. 15.33: Ezeregy délután. 15.58: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Útközben. 16.05: Reklám. 16.10: Anda Géza és Ruggiero Ricci lemezeiből. 17.00: Hírek. Útközben. 17.07: OHastam valahol . . . 17.27: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.48: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik Mészáros Tivadar vezetésével, Madarász is A rádió és a televízió műsora Katalin cigánydalokat énekcL 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.23: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Esti Magazin. 19.15: A Költészet Hete. 20.30: Gaál Gabriella, Urbán Katalin és Reményi Sándor népdalokat énekel, Lukács István cim- balraozik. 21.00: Hírek. 21.05: Delibes: Lakmé. Háromfelvonásos opera. Közben 22.00: Hírek. Időjárásjelentés. 22.15: Sporthírek. Közben 23.16: A Költészet Hete. 24.00: Hírek. Idő járás jelentés. 0.10: Dzsessz! elvétel ékből. 0.25; Himnusz. PETŐFI RÁDIÓ közvetítjük... 18.25: A Delid énekegyüttes és a Barokk vonósegyüttes Monteverdi-felvételeiből. 18.45: zenélő nagyvilág. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben kb. 23.30: Versek világa. Kb. 21.25: Dzsesszfelvételekből, 21.44: Kilátó 22.38: Dubrovay László: Oszcilláció No. 1. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15; Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.10: Hat húron pendülünk. Gitáriskola kezdőknek, II. rész. 16.25; Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Kiskacsa fürdik (ism.). 16.43: Hírek. 16.50: Éjjel egykor. Amerikai film (1916). 17.05: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyermekeknek. 17.50: Telesport. 18.15: Tegnap falu — holnap város. A pécsi körzeti stúdió műsora. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Alfa holdbázis. Angol sci-fi filmsorozat. Irány a Föld! 20.55: Soha jobb kor! Műveltségi vetélkedő. 21.25: Művészeti magazin. 22.10: Tv-híradó, 3. 2. MŰSOR: 20.00: A Rosenbevg házaspár. Francia film, IV/3. rész (ism.). 21.00: Tv-híradó, 2. 21.20— 22.50: Vérkeresztség. a Pécsi Nemzeti Színház előadása, felvételről. (16 éven felülieknek.) 4.25—7.59: Jó reggelt! Zenés műsor. 8.00: Hírek. Idő járás jelentés. 8.05: Népi hangszeres muzsika. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8,30: Hírek. 8.33: Slágermúzeum. 9.30: Hírek. 9.33: öszikék. 10.09—11.55: A zene hullámhosszán. 11.55: Gyermekek könyvespolca. 12.00: Népi zenekarok felvételeiből. 12.30: Hírek. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Kamaramuzsika. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Hírek. 13.33: A magyar munkás- mozgalom dalaiból. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00— 17.00: Szórakoztató antikvárium. 17.00: Zenei Tükör. 18.00: Mindenki iskolája. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. Közben 19.25: Jó estét, gyermekek! 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Diákkönyvtár hangszalagon. 21.26: Déry József nótákat énekel. 21.45: Magnósok, figyelem! 22.30: Hírek. 22.30: Tíz perc külpolitika. 22.43: Zenés játékokból. 23.20: Vukán György szerzeményeiből. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás, Ma 17.05-kor a tv-ben: Perpetuum mobile A mai adásról a szerkesztő, Rick Nóra mondja ifjabb olvasói számára: — Ismeretterjesztő műsorunkban ezúttal az áprilisi bolondságok, játékok, beugratások után nyomozunk; Bán László műsorvezetőnek ebben Keszi Kovács László egyetemi tanár segít, aki a néprajz kitűnő ismerője, s aki az adásban sok bolondság eredetét tisztázza. — Például miért bolondos hónap az április? — Nem szeszélyes volta miatt, miként legtöbben hisszük, hanem a szelek, a táltos szelek miatt. Erre — és arra is, hogy kik voltak a Táltosok — az adásban kaphatnak választ a gyerekek. Visszatérő blokkunk — az Álljunk meg egy pillanatra — ezúttal a mechanikus gyerekjátékok működésével foglalkozik. Ezzel is úgy vagyunk, mint sok egyébbel, amiről azt hisz- szük, hogy tudjuk, s csak akkor derül ki a tévedés, ha egy kicsit alaposabban utánanézünk a dolognak. — Úgy tudjuk, Veszprémben is jártak. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Üj lemezeinkből. 15.00: Arabella. Részletek Richard Strauss operájából. 16.00: Hírek. 16.03: Wilhelm Backhaus zongorázik. 16.40: Fonotéka. Az Ifjúsági Rádió műsora amatőr magnósoknak. 17.00: ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Holnap — Igen, az állatkertben, ahol a majmok tv-t néznek, amivel kapcsolatban Kasza László igazgató és a pszichológus mondja el véleményét és következtetéseit. Végezetül egy tudományos kutató beszél a hazugság különböző megjelenési formáiról, tehát arról, hogy milyen jelentős különbségek vannak a füllentés, a beugratás, becsapás, a lódítás, végül a hazugság és a kegyes hazugság között. Utóbbi gyakran elhallgatásként jelenik meg. néhol korszerűtlenek az elárusítóhelyek, nincs megfelelő raktáruk, s van még javítani való a szállítás szervezésében. Az idén szeretnék tovább javítani az ellátást, s ahol lehet, megoldják az említett gondokat. Az idén is fontos feladatának tartja a vállalat a mezőgazdasági nagyüzemeken kívül a háztáji kisállattartók igényeinek kielégítését korszerű keveréktakarmányokkal, abrakkal. A már megkötött szerződések alapján ígéretet kaptunk arra, hogy takarmánybúzából Is lesz elég a boltokban. Tovább nőnek az igények ebben az évben. A felmérések szerint 188 ezer tonna keveréktakarmányra lesz szükség. Ennek megfelelően fokozzák a saját gyártást, bérkeverést, s a társmegyei szállítók köre Zalával bővül. Sajnos, saját keverőüzemeik teljesítményét nem tudják lényegesen növelni, hiszen már tavaly is 72,6 százalék volt a kapacitáskihasználás az országos 64,3 százalékkal szemben. Keresik a lehetőségeket a megyén belüli gyártásra, mert a nagy távolság egyben szállítási bizonytalanságot is jelent az állatok pedig nem várhatnak a takarmányra. Némi hullámzás várható az igényekben is. Á felmérések szerint a második negyedévben ugrásszerűen megnő az állatok — elsősorban a sertések — száma. Figyelemmel kísérik ezt a változást és ennek megfelelően gondoskodnak a megfelelő árualaD előteremtéséről. T. Á. L. A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Megjelenik - héttő kivételével - naponta Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat nrPT M r P V ÜT I Oföi AD Főszerkesztő dr. Lőkös Zoltán. — Főszerkesztő-helyettes Sági Agnes - Felelős kiadó: Csollány Ferenc. — Szerkesztőség: 1951 Budapest Vili., Somogy) Béla u 6 • LÓI IfiLUlLl niALftr Kiadóhivatal: 195] Budapest VIH., Blaha Lujza tér 3 - A szerkesztőség és a Kiadóhivatal Központ] telefonja 343—100 és 142—220 - Szerkesztőség: titkárság 140—447 ______,_______________ ____________ fiOKSZERKESZTOSEGEINK: Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd Kossuth tét I Pf. 19 Telelőn U-40O - Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő Szabadság tér I Pt 47 Te) 8196 ------------------------------------------------------- Manor és Vidéke. 2201 Monor Kossuth u 78 Pf 51 Tel 157 - Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös, Hősök tere 7 Te) 398 Váci Napló, 2601 Vác. Lenin u 45 Pf :32 Tel 10-095 A lapot előállítja a Szikra Lapnyomda. Budapest - Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető Bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél 8 Dosta hírlapüzleteiben a Posta Központi Hírlapíródénál;' Budapest v József nádor tér l Tel.: 180—850. Postacím 1900 Budapest - Előfizetési dl) havonta 20 forint Index: 25064 HU ISSN 0133—0659 i