Pest Megyi Hírlap, 1977. április (21. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-13 / 85. szám
Mrnrn Jj[ xJimm) 1971. ÁPRILIS 13., SZERDA A legalizálás után... SZOMBATON — lapunk zárta után — Madridban bejelentették, hogy a kormány döntést hozott a Spanyol Kommunista Párt legalizálásáról. A párt 40 éve illegalitásban tevékenykedett. A spanyol kormány a széles közvélemény nyomására hozta ezt a döntését, amely az ország összes demokratikus erőinek jelentős győzelme. Azzal, hogy a madridi kabinet visszahelyezte törvényes jogaiba a Spanyol Kommunista Pártot, véget vetett csaknem négy évtizede tartó üldöztetésének. A döntés nyomán az SKP részt vehet a júniusra kitűzött parlamenti választásokon. A párt — mint ismeretes — február n-én kérte legalizálásét. Kérelmét a belügyminisztériumban nyújtotta be. Rodolfo Martin Vilto belügymi- niszer azonban elzárkózott az áUásfoglalás elől és az SKP aktáit — kilenc másik íratcso- móval együtt — elbírálás végett az ország legfelsőbb bírósága elé utaita. A Suarez-kormány azzal, hogy a döntéshozatalt az ország legfelsőbb joghatóságának hatáskörébe utalta, elejét akarta venni a fegyveres erők mindenféle ellenséges reagálásának és főképpen meg akarta fosztani minden választási érvétől a Manuel Fraga Iribarne vezette, hét jobboldali pártot tömörítő Népi Szövetséget. Iribarne ugyanis — az egész spanyol jobboldalhoz hasonlóan — konokul ellenezte az SKP legalizálását, legalábbis a júniusi választások előtt. A legfelsőbb bíróság — amely csaknem teljes egészében olyan birákból áll, akiket még a néhai diktátor, Franco nevezett ki — igyekezett meghiúsítani a kormánynak tulajdonított manővert. Április 1-én kijelentette, hogy illetéktelen az ügy elbírálására, s az egész aktacsomót döntéshozatal végett visszaküldte annak, akitől kapta: a belügyminiszternek, aki a múlt héten a legnagyobb titokban a minisztertanács összehívása nélkül és a király távollétében meghozta döntését, melyet azonban csak szombaton, húsvét előestéjén, az úgyszólván elnéptelenedett Madridban szivárogtatott ki. A hírt később, közép-európai idő szerint pontosan 21 órakor hivatalosan megerősítettek. A belügyminiszter irodájában töltötte a szombat estét, hogy a spanyol tartományok polgári kormányzóit tájékoztassa az SKP legalizálásáról. ANATOLIJ KRASZIKOV, a TASZSZ madridi tudósítója a hétfői Pravdában megállapította: Négy hosszú évtized során — a polgárháború idején, majd a francoista diktatúra sötét éveiben — a kommunisták hősi harcot vívtak a szabadságért és a demokráciáért. A spanyol nép legjobb fiainak százezrei áldozták életüket a haza üdvéért, ezrek és ezrek ismerték meg a fasiszta kínzókamrák minden borzalmát. De ezek az áldozatok nem voltak liiábavalóak. Ezek nélkül Spanyolország soha sem tudta volna lerázni a francoizmus gyalázatos terhét és nem lett volna képes a demokratizmus útjára lépni. Santiago Carrillo, a Spanyol Kommunista Párt főtitkára a párizsi l’Humanité hétfői számában kijelentette: Mostantól fogva nem lesz többé bűn kommunistának lenni Spanyolországban. Most mindenkinek bátorsága lehet ahhoz, hogy kommunistának vagy kommunista-szimpatizánsnaK mondja magát, kifejezze pártunk iránti rokonszenvét, tudva, hogy senki sem üldözheti őt ezért. A Morning Starnak, Nagy- Britannia Kommunista Partjának lapja szerint: Az antifasiszta erők egysége, amely évek hosszú során épült ki, és amelyért a spanyol kommunisták oly sokat tettek, dör.iő lesz abban, hogy legyőzzék a jobboldal ellenállását a változásokkal szemben. Az SKP törvényesítése utáni első hivatalos közleményében állást foglalt amellett, hogy végérvényesen borítsanak fátylat a polgárháború következményeire és követelte valamennyi politikai párt, szakszervezet törvényesítését és a teljes amnesztiát. Hangsúlyozta: a párt törvényesítése lehetővé teszi, hogy a néptömegek a , közügyekbe egyre erőteljesebben beleszólhassanak és ez előrehaladást jelent a demokratikus jogok szabad gyakorlása felé. A közlemény azonban rámutat arra, hogy e jogok gyakorlása csak azután lesz lehetséges, a^'kor megszűnik a jobboldal politikai nyomása. Felszólította a pártszervezeteket, hogy képviseljék és ismertessék a párt álláspontját, helyreigazítva a diktatúra 40 éve alatt a pártról kialakított torz képet. A Spanyol Kommunista Párt szóvivője közölte hétfőn az EFE spanyol hírügynökség gél, hogy a párt április 17-én nagyszabású ünnepélyt kíván tartani egy Madrid környéki parkban. Az eseményen részt vesz Santiago Carrillo, az SKP főtitkára és Dolores Ibárruri, a párt elnöke, aki addig várhatóan visszatér az országba. Ha a 82 éves La Pasionaria nem kapja meg időben a spanyol útlevelet, a rendezvényt egy héttel elhalasztják. A Neues Deutschland, az NSZEP központi lapja kom mentárjában leszögezte: A Spanyol Kommunista Párt működésének újbóli engedélyezése megvilágítja azt is, milyen mértékben változtak meg a nemzetközi erőviszonyok. A görög és portugál kommunisták után most a spanyol kommunisták is kivívták jogukat, hogy legálisan küzdjenek a politikai haladásért, a demokráciáért és a szocializmusért hazájukban. Ez győzelme a nemzetközi kommunista mozgalomnak is. A DEMOKRÁCIÁÉRT vívott harc Spanyolországban azonban még nem ért véget. Ezt bizonyítják a legfrissebb hírek is. A Spanyol Kommunista Párt működésének engedélyezése elleni tiltakozásul a kormány négy katonaminisztere közül legalább egy benyújtotta lemondását és a többiek is hasonló lépésre készülnek. Spanyol kormányforrások kedden megerősítették, hogy Gabriel Pita de Viega y Sanz tengernagy haditengerészeti miniszter leköszönt tisztségéről. Lemondását — az idézett források szerint — Adolfo Suarez miniszterelnök elfő. gadta. Ugyanakkor János Károly királynak a keddi találkozón állítólag sikerült meggyőznie Franco Iribarnegaray tábornokot, a légierő miniszterét, hogy maradjon hivatalában. A lemondások hírének elterjedésével egy időben kommunistaellenes szélsőjobboldali tüntetések robbantak ki Madridban. A spanyol főváros legnagyob sugárútján több mint száz gépkocsiból álló konvoj száguldozott. Utasai francoista jelszavakat kiáltoztak és a hadsereget éltették. A. B. T. EJszfyinov Berlinben Szovjet katonai delegáció élén hétfőn hivatalos baráti látogatásra Berlinbe érkezett Dmitrij Usztyinov, a Szovjetunió marsallja, honvédelmi miniszter, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja. Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpár-t Központi Bizottságának főtitkára, Az NDK államtanácsának elnöke, a Nemzetvédelmi Tanács elnöke hétfőn fogadta a szovjet katonai küldöttséget. TASZ3Z-NYILATKOZAT Imperialista beavatkozás Zaire belügyeibe „ Kedden is folytatódtak a harcok Shaba zairei tartományban, ahová hétfőn ezerötszáz marokkói ejtőernyős és gyalogos érkezett. Franciaország 11 nagy rakodóterű szállító repuiugetJet bocsátott a Marokkó. és Zaire között létesített légihíd rendelkezésére. Lucio Lara, az Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (M?LA) Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára a mozgalom ifjú aktivistáinak hétfői gyűlésén rámutatott, hogy az imperialisták a zairei Shaba tartományban kirobbant felkelés ürügyén néhány hónappal előbbre hozták a Cobra művelet — 1977 fedőnéven ismert, Angola elleni inváziós terv végrehajtását, amire eredetileg csak szeptemberben került volna sor. Lara megdöbbentőnek minősítette Franciaország beavatkozását Afrikának ebben a térségében. Leszögezte: a shabai probléma már nem zairei probléma, hanem az imperializmus problémája. . . A Zairéban folyó imperialista csapat- és fegyverösszponíosítás célja — az Angola elleni agresszió előkészítése, a Dél-Afriká- ban kibontakozó felszabadítási harc akadályozása. Franciaország zaire-i intervenciója csak felszerelések légi szállítására vonatkozik, nem harci művelet. Egyetlen francia katona sem vett részt és nem fog részt venni a zaire-i harcokban — jelentette ki kedden este a francia televízióban Giscard ö’Estaing francia köztársasági elnök, aki négy francia újságíró kérdéseire válaszolva 50 percen át fejtette ki külpolitikájának irányvonalát. D’Estaing szerint Shaba tartományban nem fegyveres felkelésről van szó, hanem külföldről beszivárgott elemek akciójáról. A köztársasági elnök aláhúzta, hogy a segítséget a kinshasai kormány kérte. Hodding Carter, az amerikai külügyminisztérium szóvivője kedden közölte: az Egyesült Államok elhatározta, hogy 13 mil- 'ió dollár értékben katonai segélyt folyósít és hadfelszerelést szállít Zaire központi kormányának. ti országokban zsoldosokat toboroznak, hogy azután Zaire- ba küldjék őket. A TASZSZ nyilatkozatot adott ki a zairei helyzetről: Az elmúlt hetekben Zaire- ban, mint ismeretes, felkelés robbant ki: az ország déli részén (az egykori Katanga tartományban) megmozdulások kezdődtek a központi kormány hatóságai ellen. Ügy tűnt, a helyzet tökéletesen világos — egyértelműen belső konfliktusról van szó, amely senki mást nem érint az országon kívül. Azonnal akadtak azonban önkéntesek, akik beavatkoztak az eseményekbe. Ilyen önkéntesek vannak Nyugaton, a Közel-Keleten és a Távol-Keleten is. Számos nyugati ország és Kína is, sürgősen fegyvereket és katonai felszereléseket bocsátott a zaire-i központi kormányzat rendelkezésére. Marokkó csapatokat küldött Zaire-ba. A konfliktusba kezd beavatkozni a dél-afrikai fajüldöző rezsim is. Egyes nyugaAberri Eguna A hivatalos tilalom és a rendkívül rossz időjárás sem tudta megakadályozni, hogy baszkföld számos városában megünnepeljék vasárnap az Aberri Egunát, a baszk haza napját. A gyűlések szónokai követelték, hogy a hatóságok biztosítsanak autonómiát a baszk tartományoknak és hirdessenek teljes amnesztiát a politikai foglyok számára. Több mint tízezren tüntettek Lóyolában, valamint a San Sebastian melletti Tolosában. Vitoriát, ahol a központi megmozdulásokat tervezték, a rendfenntartó erők már szombaton szinte hermetikusan elzárták a külvilágtól. Ennek ellenére az áprilisi hóesésben hivatalos adatok szerint több mint ötezren vonultak fel. A fegyveres rendőrség és a lovasrendőrség egységei füstbombákkal és gumilövedékekkel támadtak a tüntetőkre, akik erre barikádokat emeltek a város központjában. A rendfenntartó erők több tucat tüntetőt letartóztattak. Az AFP jelentése szerint a rendőrök brutálisan megtámadták és gumilövedékekkel súlyosan megsebesítették a belga televízió forgatócsoportjának operatőrét, egy vitoriai szálloda előtt. Amikor társai tiltakozni próbáltak az incidens miatt, a rendőrök megverték őket. Tiltakozás a párizsi provokációk miatt A szovjet külügyminisztérium nyilatkozata A Szovjetunió külügyminisztériuma Franciaország moszkvai nagykövetségéhez eljuttatott nyilatkozatában a francia hatóságok figyelmét felhívta arra, hogy néhány nappal ezelőtt Párizsban ismeretlen személyek banditatámadásokat hajtottak végre szovjet intézmények ellen, megkísérelték felgyújtani a nagykövetség egyik helyiségét, a nagykövetség konzuli osztályát és a kereskedelmi kirendeltséget. A közelmúltban a szovje* külügyminisztérium már felhívta a francia hatóságok figyelmét az AEROFLOT szovjet légitársaság párizsi képviselete ellen elkövetett megengedhetetlen bűncselekményekre. Ennek ellenére a francia hatóságok nem tették meg a szükséges intézkedéseket. A Szovjetunió külügyminisztériuma a nyilatkozaban tiltakozását fejezte ki az ismétlődő provokációk miatt, és a francia hatóságokat a leghatározottabban felszólította: hozzanak haladéktalanul valóban hatékony intézkedéseket a francia- országi szovjet intézmények normális tevékenységét akadályozó, a Franciaországban dolgozó szovjet állampolgárok biztonságát veszélyeztető bűn- cselekmények beszüntetésére. A felsorolt tényekből első látásra úgy tűnik, hogy különböző kezek nyúltak ki Zaire felé, de ugyanaz a szándék vezérli őket, saját érdekeiket kívánják rákényszeríteni a zairei népre, bármibe is kerüljön az. Azoknak a kezei ezek, akik új nemzetközi problémát, . újabb veszélyes nemzetközi tűzfészket akarnak létrehozni. Egyesek olajat öntenek a tűzre, de közben vigyáznak, hogy magukat ne égessék meg. Az imperialista erők és kiszolgálóik, hogy leplezzék beavatkozásukat Zaire belügyeibe, először azt a hazugságot kezdték el terjeszteni, mintha angolai csapatok és kubai katonák hatoltak volna be Zaire- ba. Ez a hazugság azonban nem volt hosszú életű. Ma már senki sem vitatja, hogy a dél- zairei felkelők között nincs egyetlen egy angolai, vagy kubai sem. Ennek ellenére folytatódik az Angola, Kuba és a Szovjetunió elleni rágalomhadjárat. Azt állítják, hogy ezek az állasnak állnak a zairei események mögött. Régi, lejárt lemez ez —, hasonló ahhoz, amikor a tolvaj, hogy elvonja magáról a figyelmet, tolvajt kiált. A politikában azonban ez a fogás nem biztosítja a sikert. Afrika népei meg tudják különböztetni barátaikat ellenségeiktől. A Szovjetunió határozottan visszautasít és képtelennek minősít mindenféle koholmányt arról, hogy része van a zairei eseményekben. Szovjet vezető körökben ugyanakkor megengedhetetlennek tartják bármiféle külső erők beavatkozását Zaire belső harcába. Minden nép maga — és csakis maga — dönthet belügyeiben. Senki ne ringassa magát olyan illúziókba, hogy sikerül megfosztani a népeket ettől az elidegeníthetetlen joguktól — fejeződik be a TASZSZ nyilatkozata. El nem kötílez'tt országok Dslhi záródokumentum Delhiben kedden nyilvánosságra hozták az el nem kötelezett országok koordinációs irodájának ülésén elfogadott záródokumentumokat. Az iroda üdvözli az enyhülés terén elért eredményeket és megállapítja, hogy a tartós békét és a biztonságot csak a hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett végrehajtott teljes leszerelés alapján lehet elérni. Különös jelentősége van a nukleáris leszerelésnek és az összes tömegpusztító fegyverfajták megsemmisítésének. Az el nem kötelezett országok elítélik a külföldi katonai bázisok fenntartását, további bővítését és kifejezik reményüket, hogy a világ országai elősegítik az Indiai-óceán békeövezetté való átalakítását. A kommüniké élesen elítéli az apartheid-politikát, az imperializmus beavatkozását az afrikai államok ügyeibe, az el nem kötelezettek támogatásáról és szolidaritásáról biztosítja az afrikai népek nemzeti felszabadító mozgalmát. — A záródokumentum követeli a gazdasági világrend átalakítását, hangsúlyozva, hogy az igazságos gazdasági rend megteremtéséért folyó harc elválaszthatatlan a népeknek az imperializmus, a neokolonializmus és a kizsákmányolás elleni harcától. Rámutat, hogy a fejlődő országok politikai és gazdasági függetlenségének elérése útján az egyik fő akadály a nemzetközi monopóliumok tevékenysége. sza térve. Sasira—Mállovam találkozó Fidel Castro, kubai államfő ] rata párti szenátor Washing- szombaton, a Havannától nem j tonban, a szigetországból visz- messze fekvő Santa Maria del Mar üdülőhely egyik szállodájában négyórás megbeszélést tartott McGovern amerikai demokrata párti szenátorral, aki néhány politikus kollégájával egy amerikai kosárlabdacsapatot kísért el a szigetországba. Az AFP és a Reuter jelentése szerint a találkozót követően Fidel Castro újságíróknak adott nyilatkozatában a két ország közötti kapcsolatok re- dezése szempontjából pozitív tényként értékelte a látogatást. McGovern szenátor vasárnap visszaérkezett Washingtonba, ahol hamarosan beszámol Carter elnöknek havannai megbeszéléseiről. Az Egyesült Államoknak tényleges lépéseket kell tennie a Kubához fűződő kapcsolatok normalizálásáért, kezdve azzal, hogy feloldja a diszkriminatív kereskedelmi embargót — jelentette ki sajtóértekezletén George McGovern demokA SALT-ról Warnke nyilatkozata Paul Warnke, az amerikai SALT-küldöttség vezetője vasárnap a CBS televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az Egyesült Álltlmoknak és a Szovjetuniónak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a stratégiai fegyverzet korlátozásának kérdésében, mert egy újabb egyezmény megkötése megfelel mindkét ország érdekének. Warnke úgy vélekedett, hogy lehetőség van a megállapodásra, de szerinte ahhoz feltehetően egy Carter—Brezsnyev csúcstalálkozóra lesz szükség. A jelenleg érvényes SALT- egyezmény október 3-án jár le és az amerikai diplomata szerint addigra létrejöhet egy újabb megállapodás. CSAK RÖVIDEN... AZ ASZÚ nemzeti haladó szervezetének vezetői a belbiztonsági szervek előzetes engedélye nélkül nem utazhatnak külföldre — közölte vasárnap a Roz el-Juszef, az egyiptomi baloldali párt hetilapja. A tilalom Khaled Mohieddinre, a szervezet vezetőjére, Iszmail Szabri Abdallah volt tervezésügyi miniszterre és más balol dali politikusokra vonatkozik. NYIKOLAJ PODGORNIJ, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke táviratban köszöntőié Baszappa Danappa Dzsattit, az Indiai Köztársaság ügyvezető elnökét abból az alkalomból, hogy a Szovjetunió és India harminc évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot egymással. AZ FKP meghívására kedden délután négynapos látogatásra Franciaországba érke- | DAVID OWEN brit zett Alvaro Cunhal, a Portu- ' tartott tárgyalásairól tájékoztatta Asszadot, aki a hét végén látogat el Moszkvába. AZ ETIÖP ideiglenes katonai kormányzó tanács erélyesen tiltakozott az Afrikai Egységszervezetnél Szudán Etiópia elleni fegyveres agressziója miatt — közölték kedden hivatalos Addisz Abeba-i forrásból. a gál KP főtitkára. A vendéget az Orly repülőtéren Jean Kanapa, az FKP PB tagja fogadta. HÉDI NUIRA tunéziai miniszterelnök, a Szocialista Desztur Párt főtitkára befejezte a szovjet kormány meghívására tett hivatalos látogatását és kedden elutazott a Szovjetunióból. HAFEZ ASSZAD szíriai államfő szombaton este Da- maszkuszban — a moszkvai látogatásáról pénteken hazatért — Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével tárgyalt. A Reuter valószínűnek tartja, hogy Arafat a szovjet vezetőkkel külügyminiszter kedden délután Dar es Salaamból Maputóba, a Mozambiki Népi Köztársaság fővárosába, majd onnan este a dél-afrikai Fokvárosba utazott tovább. A LIBANONI minisztertanács hétfő esti uíesen több jelentős poszton történő személycseréről határozott, amelyek hírügynökségek megítélése szerint a konzervatív erők pozícióit gyöngítik a legfelsőbb szinteken. Miközben a fővárosban az ország normális életének megszervezésére irányuló lépésekről határozott a kormány, Libanon déli határvidékén ismét kiújultak a harcok. 1 l i k Az első lépés előtt... A vegyi fegyverek konvenciója Hétnapos szovjet—amerikai konzultáció Centben Április 1-től 7-ig Genf ben konzultációkat tartottak, hogy megvizsgálják a leszerelési bizottságban esetleg előterjesztendő közös kezdeményezéssel kapcsolatos kérdéseket, A két fél a bizottságban javaslatot terjesztene elő a legveszélyesebb vegyi harci eszközökről szóló nemzetközi konvenció megkötésére, amely ebben a minőségében első lépés lehetne a vegyi fegyver teljes és hatékony betiltásának irányában. A tárgyalásokat a magas szintű szovjet—amerikai találkozóról 1874. július 3-án kiadott közleménnyel összhangban tartották. A mostani sorozat egyenes folytatása volt az 1976 augusztusában ugyancsak Genfben megtartott konzultációknak. A műszaki szakértőkből álló küldöttségeket szovjet részről Viktor Lihacsov nagykövet, amerikai részről pedig Howard Meyers, a leszerelési bizottság munkájában részt vevő szovjet, illetve amerikai küldöttség vezetői vezették. A hétnapos konzultáció során az esetleges megállapodásban betiltandó fegyverek mennyiségi meghatározásával, valamint az ellenőrzés módozataival kapcsolatos technikai kérdéseket vitattak meg. Ezek és néhány más kérdés áttekintése hasznos alapul szolgált a további tárgyalások számára. A két fél megegyezett: folytatják a munkát a megfelelő dokumentum előkészítésének céljából, hogy • ily módon gyakorlati megvalósulást nyerjen a tervezett közös kezdeményezés. Szakértői szintű szovjet— amerikai konzultációkat tartottak Genfben április elején. A fegyverkorlátozási kérdésekről folytatott eszmecseréről, közös megállapodás alapján, a következő közleményt adták ki: