Pest Megyi Hírlap, 1977. március (21. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-16 / 63. szám

2 \Jfnlan 1917. MÁRCIUS 16., SZERDA Veszelin Djuranovics Jugoszlávia kormányfője Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Veszelin Djuranovicsot, a jugoszláv szövetségi kormány elnökévé történt megválasztása alkalmából. A jugoszláv szövetségi kép­viselőház (szikupstina) két ta­nácsa kedden Belgrádban tar­tott együttes ülésén az állam- elnökség javaslatára Veszelin Djuranovicsot bízta meg a Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöki tisztségének ellátásával. A kormányfő meg­választásával újjáalakult kor­mányban más személyi válto­zás nem történt. Veszelin Drujanovics, a kép­viselőházban tartott beszédé­ben összegezte a kormány előtt álló feladatokat. Rámu­tatott, hogy a kormány célja e nehézségek megszüntetése és a hosszú távra szóló gazdasági stabilizációs politika megvaló­sítása. Az új kormányfő hangoztat­ta, hogy Jugoszlávia külpoliti­kája az el nem kötelezettsé­gen alapul. A belgrádi talál­kozó előkészületeivel foglal­kozva kijelentette: Nagyon jó volna, ha Európa valamennyi országa, a helsinki konferen­cia minden résztvevője arra törekednék, hogy a jelenleg tapasztalható negatív tenden­ciák ne érvényesüljenek, és a nyáron megtartásra kerülő ta­nácskozás eredményeként a bonyolult és ellentmondásos európai helyzet a helsinki zá­róokmányok szellemében fej­lődjék. INDIA Parlamenti választások Az indiai hivatalos hírügy­nökség szerdán bejelentette: merényletkísérletet követtek el Szandzsai Gandhi, Indira Gandhi miniszterelnök har­mincéves fia ellen. A politikus — a Nemzeti Kongresszus je­löltje — választási kampánya során vidékre utazott. Üj-Del- liitol 500 kilométerre délre is­meretlen tettesek tüzet nyitot­tak gépkocsijára. Az autót öt lövés érte, de sem Szandzsai, sem kísérői nem sérültek meg. A vele együtt utazó biz­tonsági tisztek viszonozták a tüzet, de a támadók a sötét­ség leple alatt sértetlenül el­menekültek. Indiában szerdán kezdődnek a parlamenti választások. Csu­pán a havazások által a kül­világtól elzárt Kasmír és Jammu államban Választanak júniusban. Indira Gandhi miniszterel­nök Uttar Pradesh és Bihar államokban a választási had­járatot lezáró gyűléseken el­hangzott beszédeiben felhívta India népét: adja szavazatát az Indiai Nemzeti Kongresz- szus Pártra, mert csak az tud­ja biztosítani az országban a stabilitást, India további elő­relépését a demokrácia, a szo­cializmus útján. A választási kampány be­fejezése előtti utolsó órákban a fő politikai pártok válasz­tási felhívásokat intéztek a néphez. Az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt Országos Bi­zottsága kiáltványában hang­súlyozza: az Indiai Nemzeti Kongresszus Pártnak nincsen alternatívája, ez a párt fejezi ki a nép várakozásait. Az Indiai Kommunista Párt választási felhívásában rámutat: a kommunisták min­denkor a demokratikus erők­kel együtt küzdöttek a politi­kai porondon. Ezek az erők az 1971-es parlamenti választáso­kon együttesen mértek veresé­get a jobboldali pártok szövet­ségére, védték meg a demok­ratikus rendszert és a nép ál­tal jóváhagyott politikai irány­vonalat. Ezt a széles demokra­tikus egységet még jobban meg kell szilárdítani. Palesztin Nemzeti Tanács Folytatódott a vita A Palesztin Nemzeti Tanács 13. ülésszaka kedden folytatta a vitát a Palesztinái Felszaba- dítási Szervezet végrehajtó bi­zottságának hétfőn előterjesz­tett politikai beszámolójáról. A konferencia köreiből származó értesülések Szerint kedden az Izrael által megszállt terüle­teken létesítendő palesztin ál­lam, valamint a palesztin emigráns kormány létrehozá­sának problémáját is napi­rendre tűzték. Olasz Kommunista Párt A diáktüntetések elemzése Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága összeült, hogy megvitassa a szombati diáktüntetés és zavargások kö­vetkezményeit, általában az egyetemi mozgalmak, a fUta­lok problémáját. Az ülésen Massimo d’ Alema, az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövet­ség főtitkára tartott beszámo­lót és előadói beszédet mon­dott Paoló Bufalini, a KB tit­kára is. Bufalini nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a garázda­ságát mögött a háttérben sö­tét manőver folyik, amely az elégedetlenségre, a fiatalok mozgolódására építve polgár- háborús légkört akar felidéz­ni az országban, hogy ezzel teremtsen alapot elnyomó, ön­kényuralmi politikai megoldá­sok igazolására. A reakciós és konzervatív erők — muta­tott rá Bufalini — pontos terv szerint törekszenek az OKP és általában a munkásmozgalom meggyengítésére. A vitában ma felszólal Ber- linguer főtitkár is. Rómában és Bolognában egyébként az egyetemet válto­zatlanul rendőri és egyéb fegy­veres erők tartják megszállva. Bolognában szerdára hatalmas tüntetésre és általános sztrájk­ra készülnek a demokratikus erők. JULIUS NYERERE tanzá­niai elnök meghívására már­cius második felében hivatalos látogatásra Tanzániába utazik Nyiikolaj Podgomij, a Szovjet­unió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke. BUKAREST, KISINYOV A március 4-i földrengés következményei Hétfőn este Bukarestben nyilvánosságra hozott adatok szerint a március 4-én pusztí­tó földrengés következtében Romániában 11 275-en sebesül­tek meg, 7576-an Bukarest­ben, 3699-en pedig az ország más területein. A kórházakban 2369 sebesültet ápolnak, 1500- at Bukarestben, 869-et pedig más román városokban. A földrengés halálos áldozatai­nak száma 1541; közülük 1391- et Bukarestben, 150-et pedig vidéken azonosítottak. A fővá­ros kórházaiban 157-en haltak meg a földrengés idején szer­zett súlyos sérüléseik követ­keztében. Mint a Krasznaja Zvezda keddi tudósításában jelezte, Kisinyovban, Szovjet-Moldá- via fővárosában 140 sebesültje volt a március 4-i földrengés­nek. Valamennyiüket gyors or­vosi segélyben részesítették. Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány jelen­tős anyagi segítséget biztosí­tott a földrengés elhárításához a köztársaságnak. Az érintett körzetekbe rendkívüli építő­anyag-szállítmányok érkeznek. Az újjáépítési munkálatok tel­jes erővel folynak. A háztetők és kémények helyreállításában a kisinyovi helyőrség katonái is részt vesznek. A fővárosban és a földrengés sújtotta vidéki településeken az élet normális mederbe terelődött. l'iiiiimiiii iiiiiiiifiiiiiiiiimmiiiiimiiit iimmii;~ 1 A kútnál... I 1 A Német Demokratikusa 1 Köztársaság délnyugati ha- = | tára mentén terül el Suhl | 1 megye, a thüringiai erdő- = I ségben. Testvérmegyénk la-1 | kosainak száma 553 ezer, de f | területileg legkisebb az 1 | NDK-ban (az egész ország-1 | nak csupán 3,6 százaléka). | | A megye székhelyének, | | Suhl városának 36 ezer la- = | kosa van. A várost 1250-1 | ben alapították. | Az NDK fiatalságának | I motorizálását e megye lát-1 | ja el: évente 150 ezer mo-1 | ped készül itt, a Közieke- | | désieszköz- és Vadászfegy- = | ver Gyárban. Ugyanitt | | gyártják — exportra is — § 1 a világhírű sport- és va-1 1 dászfegyvereket. A gyár 4001 | éves múltra tekint vissza. 1 = A fegyvergyártás valóban | = ősi tradícióinak állítottak | | emléket 1903-ban — a ké- = | pünkön látható — piaci § I kúttal, melynek figurája, a | | Fegyverkovács, a város jel-1 | képe. | A megye egyik legkisebb | = városában, Sonnebergben = 1 gyújtógyertyákat készíte- = = nek. A szovjet autóipar | I igényeinek döntő többségét | | ők látják el. | Meiningenben elektroni-1 = kus számológépeket gyárta-1 i nak, Geraberg a hőmérő-§ | gyártás központja. J.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimií SUHLI MOZAIK Pár hónapja az NDK főváro­sa, Berlin és a megyeszékhely Suhl között modern expressz­vonat közlekedik, naponta. E. Rennsteig expresszen közelít­hetik meg az eddiginél sokkal gyorsabban és kényelmeseb­ben a turisták és az üdülők tízezrei Thüringiát. A narancs­sárga szerelvény hat kocsiból áll, (az egyik étkező), melyek légkondicionáltak, fürdőhelyi­ségekkel is ellátottak, s a ko­csik ajtajai automatizáltak, öt­kilométeres sebesség felett már nem nyithatók ki. ★ Csodálatos az út a thüringiai erdőkön át. A megye hegyes- völgyes tájain nem alakulhat­tak ki nagyvárosok, metropo­lisok, de annál több a han­gulatos, bájos kisváros, me­lyek azonban modemek, tisz­ták, rendezettek. És körülöttük az erdők, me­lyeknek fái igen-igen értéke­sek. Az erdők összterülete 183 ezer hektár. Az NDK nyers- faanyag-szükségletánek tized- részét az itteni állami fafeldol­gozó üzemek biztosítják, me­lyeket nemrég ésszerű szerve­zéssel faipari kombinátokba vontak össze. A thüringiai er­dőség faiparának legfrissebb szenzációja, — s ez rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert — a családi házak épít­kezésénél jól bevált, úgyneve­zett fabeton. ★ A megye lakáshelyzete or­szágos viszonylatban Is igen jó. Száz háztartásra 96,8 lakás jut. Nem érdektelen megemlí­teni, hogy míg 1970-ben egy lakást átlagosan 680—700 mun­kaóra alatt állítottak elő az építők, ez a szám i975-re 380 órára csökkent. Az arányokon azóta még tovább sikerült javítani. Közben a lakások mi­nősége nem romlott, hanem in­kább javult. S emellett igen nagy gondot fordítanak az új lakótelepeken az ellátó, szol­gáltató és kulturális létesítmé­nyek gyors felépítésére. Erre szükség is van, hisz a megye minden negyedik lakója új la­kásban lakik. Sokáig megoldatlan problé­ma volt a földrajzi tényező kö­vetkeztében a megye lakossá­gának vízzel való ellátása. Az idén azonban már a háztartá­sok 99 százalékát bekapcsolják a központi vízellátó szolgálat hálózatába. Ez lehetővé teszi, hogy az időjárástól függetlenül egyenletessé váljék a vízszol­gáltatás. S ha már a lakásoknál tar­tunk, érdekes statisztikai ada­tok : a megyében minden száz háztartásra 75, mosógép, 77 hűtőgép és 79 tévékészülék jut. Ez nem is csodálható, hisz a megyeszékhelyen működik az NDK legnagyobb elektromos háztartási gépgyára, amely az országos szükséglet felét kielé­gíti. ★ A Német Demokratikus Köz­társaságban igen nagy súlyt helyeznek a nők munkájának, életének könnyítésére. A leg­frissebb ilyen hírünk, hogy a megyeszékhelyen üzembe he­lyezték a legmodernebb tech­nológiai eljárással működő, nagy kapacitású mosodát. Ez tulajdonképpen egy mosó-, va­saló-, szárítógépsor. A negye­dik legnagyobb teljesítményű az országban. Éves kapacitása 1500 tonna, s ezzel a megye mosodai kapacitása személyen­ként 12,4 kilogrammra nőtt (míg országosan csak 9,7 kilo­gramm az átlag). A gépsor teljesen kész, szek­rénybe helyezhető vasalt fe­hér- és ágyneműt produkál. A berendezéshez textiltechnikai laboratórium és minőségellen­őrző automatika is tartozik. Egyébként az elmúlt öt esz­tendőben az országban nyolc nagy mosoda, 310 vegytisztító részleg létesült és 12 ezer fel­vevőhelyet nyitottak. ★ Itt a thüringiai hegyek közt nem felejtkeznek el a turizmusról sem és gondos­kodnak az üdülőkről is. A mintegy 100 üdülőben télen- nyáron, állandóan 630 ezer dolgozó tölti szabadságát. Az elmúlt öt esztendőben 2167-tel emelték az üdülői férőhelyek számát, s egyre több külföldi látogató érkezik. kötélhúzás Ilmenau ín lakónegyedének Ha már a kül­földiek kerültek szóba, tegyünk em­lítést a megye vi­lághírű bányájá­ról is, amely több­ségében exportra dolgozik. A Mer- kersben működő Warra Művekre gondolunk, mely­nek kálisóbányái­ban és műtrágya- üzemeiben kilenc­ezren dolgoznak, s milliótonnás téte­lekben állítják elő a káliműtrágyát a szocialista orszá­gok részére és szállítanak a világ minden tájára. A világ káliműtrá­gya termelésének öt százaléka ke­rül ki innen, a Suhl megyei köm­Levél a Freies Worttól Oberhofi meghívó Miiiiiiimuiimtimifiiiiiiifiiitiiiiitimiiiiiitmmiiiiiifitiiiiiiii’'-* Régi és új § A dara Zelkin brigád r'iiiiiiiimiiiiiiimiimmimiimimmiiiimiiimiifiiiiitiiiiiiiii? Számtalan jó kívánság ér­kezett szerkesztőségünkbe az új év küszöbén — ahogy ez már ilyenkor szokás —, ba­rátoktól, ismerősöktől. Ezt kö­vetően. azonban ismét a meg­feszített munka napjai jöttek el. Még mindig ez az egyet­len lehetőség — s jó is így —, hogy az alkotó, teremtő em­ber nagy és szép tervei vaióra váljanak. Mindennek meggyőző pél­dáját láthatom naponta szer­kesztőségünk, a Freies Wort ablakaiból: szemben, velünk most fejezik be az építők a suhli új városközpont utolsó épületeit. Módunkban volt és van tehát megfigyelni azt a pontos és gyors munkát, ahogy születik büszkeségünk, a régi mellett az új centrum: a Ka­luga vendéglátóipari kombi­nát, az úszócsamok és a 21 emeletes toronyház, melynek tetején 80 méteres magasság­ban panorámakávéház nyílik majd. A VárOS 84 tagú tanácsá­nak képviselőtestülete törté­nelmi hangulatú ülésen zárta le a város első ötéves tervé­nek ciklusát. A tanácskozás­nak rangot adott, hogy megje­lent körünkben és beszédet mondott Arnold Zimmermann, a Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának tagja, a megyei tanács elnöke is. Felszólalásában hangsú­lyozta: még nem volt itteni városi tanács, mely eredmé­nyekben gazdagabb éveket zárt volna, mint most mi. Te­vékenységével megalapozta a város további politikai, gaz­dasági és kulturális fejlődé­sét. Ezt követően megyeszerte tanácsüléseken ismertették az NSZEP XI. kongresszusának szellemében kialakított 1977 —80-as feladatokat Ezek sze­rint 71 ezer dolgozó jut la­káshoz. Még az idén Barch- feldben megalakul a megye első agróipari egyesülése, mely 27 ezer hektáron gazdálko­dik majd, igen nagy termelé­kenységgel, a legkorszerűbb módszerekkel. Figyelembe vé­ve a turistaforgalmat növe­lik a gyógyfürdők teljesítmé­nyét: 25 ezer kúrával. A sze­mélygépkocsik és a motorke­rékpárok számát 50 száza­lékkal kívánják emelni —, fi­gyelembe véve az úthálózat korszerűsödését. Jó indulás — fél győzelem! Ezzel a címmel jelent meg ja­nuárban egyik vezércikkünk, mely helyénvaló optimizmust sugárzott látva a szilárd gaz­dasági bázist, amelyet épí­tünk. Erieh Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának főtitkára mondotta újévi beszédében: a szociális haladás alapjai az NDK-ban a jövőben is válto­zatlanul a magas teljesítmé­nyek máradnak. S e felhívás nem maradt viszonzattanul. Lapunkban látott napvilá­got az oberlindi Elektro-Mű- szeripari Vállalat Clara Zet­kin női brigádjának felhívá­sa, melyben felszólította a töb­bieket, hogy minden tartalé­kot mozgósítsanak az idei terv túlteljesítését szolgáló, úgy­nevezett ellentervek elkészí­tésére, illetve megvalósításá­ra, A brigád tagjai — akik kiváló minőségű porszívókat szerelnek össze — úgy nyilat­koztak: felelősségük kettős. Egyrészt gazdasági (kifogás­talan fogyasztási cikkeket kell adni az emberek kezébe) és politikai (hisz munkájuk hoz­zájárulás a fejlett szocialista társadalmat formáló küzde­lemnek). Azóta hét hét telt el, és 150 brigád csatlakozott Cls- ra Zetkinék felajánlásához, elveihez, 1977 jól kezdődött a sport­ban is. Sportéletünk évtize­dek óta széles alapokra épül, s ez egyre inkább megmutat­kozik már az eredmények­ben. Megyénk kiváló sportolói e téren kitettek magukért. Sí­ugrásban, a négysáncversenyen kettős siker született. Győ­zött olimpiai második helye­zettünk, Jochen Danneberg, az oberhofi Hadsereg Sportklub versenyzője és a 20 éves zella- mehlisi Harald Duschek az ötödik lett. A svájci St. Moritz- ban az NDK bobnégyese sze­rezte meg a világbajnoki cí­met: a kétszeres olimpiai győztes Meinhard Nehmer kvartettje. Rájuk azért va­gyunk büszkék, mert nálunk, Oberhofban edzenek, itt ké­szülnek fel szemünk láttára valamennyi versenyükre. Apropó oberhof! Az NDK- ban tizedikként, itt épült most fel. egy ifjúsági turistaszálló, amely Edgard Andre nevét vette fel. A szálló első ven­dégei, hazai és magyar fiata­lok voltak. Reméljük, sőt, biz­tosak vagyunk abban: e szál­lóban üdvözölhetjük majd testvérmegyénk fiait és leá­nyait is, hogy sok kedves em­lékkel térhessenek haza. Bár­mikor nagy-nagy örömmel, várjuk őket. Heinz Escher A másik városközpont: a régi. A festői környezetben élő megye- székhely, Suhl városa történelmi városközpontjában nagy gonddal rekonstruálják, illetve restaurálják az ősi épületeket. r

Next

/
Oldalképek
Tartalom