Pest Megyi Hírlap, 1977. január (21. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-23 / 19. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JAPAS ES XXI. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 1977. JANUÁR 23., VASÁRNAP A ceglédi vasútállomáson Tevékeny brigádok, jó eredmények Pályaépítés, korszerűsítés, műemlékvédelem Hull a hó, fehér lepedőbe burkolja a vidéket. A ceglédi vasútállomás felől a sínek mentén mackós léptű ember igyekszik. Arcába csap a szél, szemére húzza jól a sapkáját, lehajtja a fejét, úgy sandít a természetre. Szolgálatban van, a váltóknál kerül dolga. Ilyen­kor, téli hóesésben kettőzött figyelemmel kell kísérni, hogy az érzékeny műszerek zökke­nőmentesen dolgozhassanak az Integra-dominórendszerű irá­nyítóközpontban. A váltókat gyakran kell tisztítani, hiszen ellenségük a hó meg a fagy. Megszokott hétköznapjait éli a ceglédi vasútállomás, egyik nap sem könnyebb, mint a másik. A forgalomról, munká­jukról, terveikről és gondjaik­ról folyik a beszélgetés Nagy Sándor állomásfőnök irodájá­ban. A falon, keretbe foglalva, oklevelek serege díszük. Valamennyi az állomás jó munkáját igazolja, évekre visszamenően. Jó kollektíva dolgozik itt, nin­csen baj a tervteijesítéssel, a vállalásokkal, pedig sokszor egy embernek kettő helyett kell dolgozná. Mint általában a vasút, a ceglédi állomás sem mentes a munkaerőgondoktól. Akik itt vannak, azok viszont megállják a helyüket. Tizen­két szocialista brigád van, közülük a forgalomirányító, szállítmánytovábbító Kossuth brigád már elnyerte a MÁV kiváló szocialista brigádja cí­met. Több kollektíva az ezüst-, illetve az aranykoszorús jel­vény tulajdonosa. Nagyon ko­molyan veszik a nemes ver­senyt, a tervteljesítést és a minőségi munkát. Az eredmé­nyeket havonta a kifüggesz­tett tájékoztatóról mindenki megtudhatja. Rendszeresen tartanak brigádtanácskozáso- kat, amelyeken sokan szót kér­nek, hogy észrevételeikkel, ja­vaslataikkal segítsenek. A mozgalom hármas követelmé­nyének igyekezettel tesznek eleget, aktív társadalmi mun­kások. Tavaly a végzett társa­dalmi munka értéke — ez 3335 óra volt — meghaladta áz 55 ezer forintot, de hasznát ter­mészetesen nem lehet pénzben mérni, hiszen annál többet je­lent. Mozgalmasak a napok a ceg­lédi vasútállomáson. Naponta van, hogy 6—8 ezer ember is megfordul itt, 260—280 szerelvény halad át, beleértve a szemőiy- és teherforgalmat. Személyvonatból több mint 110-et fogadnak, illetve indí­tanak útinak nap mint nap. Az állomás külső részén, a vá­gánysorokon lassú tempóban gurulnak helyükre a síkrande- zéssel irányított vasúti kocsik, teherrakományok. Naponta 700—800 kocsit rendeznek, s talán itt érződik legjobban a munkaerőgond. Kocsirendező­ként, váltókezelőiként, kocsikí­sérőként még több mint hat-, van embert tudnának alkal­mazni. Természetesen olyano­kat, akik megállják a helyü­ket, szívügyüknek tekintik a vasúti szolgálatot, itt is ma­radnak. A ceglédi vasútállomás és környékének képe sokat vál­tozott az utóbbi években. A műemlékjellegű épületet tete- | mes költséggel helyreállíttatta . és korszerűsíteitte a MÁV. Most is állványsor látható a külső falak mentén, ott. ahol a további műemlékvédelmi munkához az előkészületeket végzik. A felvételi épület re­konstrukciójára is sor kerül, és emellett szociális létesítmé­nyek megépítése szerepel a tervekben. Az elképzeléseket már jóváhagyták, csak a ki­vitelezővel kell megállapodni. A változásokat figyelemmel kísérik a ceglédi vasútállomá­sán gyakran megfordulók. Örömmel tapasztalják, s re­mélik, hogy a következőkben a MÁV-nak arra is futja, hogy egy régi ígéretét teljesítse, el­látja szilárd burkolattal a kül­ső peronokat. Ugyanis hasonló már készült a sokkal kisebb forgalmú Budai úti és a cserői vasú tállomásn ál. I Ebben az évben folytató­dik a ceglédi vasútállomás és Abony között a pálya­rekonstrukció. Ez_ ismét nehéz feladat elé ál­lítja egy időre a vasutasokat, hiszen ezen a 17 kilométeres szakaszon csak egy, a jobb ol­ * I dali vágánypáron közlekedhet­nek a vonatok, amíg az építés tart. Viszont, ha elkészülnek vele, akkor 120 kilométer órán­kénti sebességgel is biztonsá­gosan száguldhatnak majd a szerelvények. Változást hoz, hogy év végével megszűnik a Cegléden áthaladó hantházi vasútvonal. A várossal közösen azután rendezik a pályaudvar környékét. A Szűcs-telepen kiépülő iparvágány a HUN- GAROVIN célját szolgálja, mivel a jövőben nem a pincé­szet előtt, a városban, hanem ott kinn töltik majd borral a közeli hordógyárban készült hordókat. A bort tartályko­csikból fejtik át. A ceglédi vasútállomáson a rendre, tisztaságra sokat ad­nak. „Takaros, virágos állo­más” — ezt mondják róla az átutazók, s megcsodálják kora tavasszal az itt nyíló pompás tulipánfákat, a gondosan ke­zelt virágágyásokat, a tiszta épületet. Akik itt dolgoznak, valóban sokat tesznek azért, hogy az elismerést megérde­meljék. E. K. ISMERETTERJESZTŐ ELŐ­ADÁS lesz hétfőn, január 24-ón este a ceglédi Kossuth Művelődési Központban. A Pest megyei Rendőrkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tályának vezetője, Tóth Gyula alezredes, a megyei KBT el­nöke tart vetítéssel egybekö­tött előadást az új KRESZ gyakorlati tapasztalatairól. Az előadás hat órakor kezdődik, s utána az érdeklődők választ kaphatnak a közlekedéssel kapcsolatos kérdéseikre. A hagyományt követi Okosan szólni — másokért Ceglédi lány az országos diákparlamenfen Minden tekintet őrá figyel. A mikrofonhoz lép. — A Pest megyei KISZ-bi- zottság nevében beszámolok a diákparlamentnek a IX. kong­resszus határozatainak végre­hajtásáról. <■ Hangja határozottan és tisztán száll, szenvedélyes szavai gondolatokat izzítanak. Okosan és szépen beszél. Ki ez a talpraesett, fiatal lány? Cselédes Ilona, a ceglédi Áp­rilis 4. Közgazdasági Szakkö­zépiskola harmadik osztályos tanulója. Játék a világgal Kedvenc játéka volt gyer­mekkorában : ha vendégek, a szülők barátai érkeztek hoz­zájuk, ő mindig közöttük fü­lelt, s szavaikból találgatta, ki milyen ember, kinek mi a gondja-öröme. Figyelte a fel­nőttek történeteit, s időnként közbekottyantott” egy-egy öt­letet Nem a meséik, az embe­rek érdekelték. Minden okos játék az életre készít fel. ő nagyon sokat merített az ott­hon közéleti légköréből. A folytatás természetes: az úttörőcsapat ügyes, örökmozgó tagja lett. Csak a társai közt érezte igazán jól magát, ha értük tudott valamit tenni. Tűzijáték röppen úgy, mint Ica ötletszikrái. Hamarosan úttörőtanács-titkárrá választot­ták. Szorgalmasan tanult, ren­geteget olvasott. Megkapta a Kiváló úttörő kitüntetést. Színes kép A fekete betűk is színes képet rajzolnak róla. Már el­sős korában a közgazdasági szakközépiskola KlSZ-szerve- zetének egyik leglelkesebb tagja. Mindig friss szemmel követi a politikai és társadal­mi élet eseményeit ezért őt bízták meg az ifjúsági szer­vezet politikai munkájának irányításával. Ica változatos tulajdonságai együtt teremtik meg jellemé­nek gazdag, színes harmóniá­ját. öröm csokorba kötni ta­nárai és diáktársai vélemé­nyét róla. Szorgalmas, tehet­séges tanuló. Mindig sok-sok ötös büszkélkedik bizonyítvá­nyában. Rendszeres önképzés­sel is gazdagítja ismereteit. Csillogó tekercsek A JOVORE IS GONDOLNAK Szőlő helyett almamust KONG A HORDÓ, PANG A PINCE Ilyen üres talán még soha­sem volt a nyársapáti pince, mint most január vége felé. A hordók többsége üresen kong, alig van jövés-menés. Ami bor volt, nagy részét már elvitték a kerekhasú tartálykocsik. Hiá­ba, szomorú szüret volt, minő­ségben, mennyiségben egy­aránt gyenge termés. A Pest megyei Állami Pince- gazdaság, amelyhez a nyárs­apáti kombinát tartozik, ment­ve a menthetőt, a másképp nem hasznosítható alma feldolgo­zására vállalkozott. Még be­zett. A jelentős mennyiség oka: jégverést kapott az alma, nem állt el és exportra sem küld­hették. A maradékból, amiből már nem lehetett mustot csi­nálni, pálinka lesz a gazdaság ceglédi, nagykőrösi és tápiószö- lősi szeszfőzdéjében. A nyársapátiak a jövőre is gondolnak, és a bővebb szüre­tek reményében folytatják a szőlőtelepítést. Huszonnyolc hektáron előkészítették a ta­lajt, elegyengették a terepet, beszerezték a szerves- és mű­I trágyát, és majd bor- és cseme­szélni se nagyon szeretnek ró- geszőlő fajtákat telepítenek. la. Ahol addig a szőlő volt a szent növény, most almából préseltek bort. Igaz, gyorsan el is vitték, és más pincékben erjesztik nemes itallá. Állító­lag nem lesz rossz, és elfo­gadható áron kerül majd for­galomba. Lehet, hogy megked­veli a közönség, és betörnek vele a piacra. Az ország minden részéből Várják a tavaszt, amikor meg. kezdhetik a metszést, rendbe­hozhatják a támberendezése- ket. A pincében most karbantar­tók dolgoznak. Takarítanak, meszelnek, tisztítják a tartá­lyokat. A hatalmas préseket szétszedték, rendbehozzák va­lamennyit. Javítják a gépeket, elvégeznek minden időszerű teendőt. Munkájukat könnyíti oda szállították a másra al­kalmatlan gyümölcsöt. Pápai,' a most épült gépműhely és a pécsi, debreceni és szombathe- j méregraktár is elkészült. lyi szállítmány egyaránt érke- I (t.) A közmondás szerint nem mind arany, ami fénylik —de aranyat érhet. Csillogó a fénye azoknak a rézhuzalkötegek- nek is, melyekből villanymotorok fontos része lesz. A képen: a ceglédi Vasipari Elektromos és Műszerész Szövetkezet Sza­badság téri tekercselő részlegében egy nagy teljesítményű gabonaipari daráló motorját újítják fel. Apáti-Tóth Sándor felvétele Közösségi ember, szívvel- lélekkeL Mindent vállal az iskola érdekébein. Számára minden feladat fontos, amit másokért tesz: éppen olyan lelkiismeretesen állítja össze a faliújságot hétről hétre, mint ahogy barátnőjével. Daj­ka Edittel árusítja a Magyar Ifjúságot a szünetekben, vagy amint egy újabb vetélkedőt szervez. Képzett, jó előadó: szépen mond verset, a megyei szó­nokversenyen második lett, az irodalmi színpad tagja. Ügye­sen ír: legutóbbi dolgozata magyarból egyetemi szintű, igényes tanulmány. Sokat se­gít a városi KISZ-bizottság munkájában, a politikai okta­tásban korszerű módszereket dolgoz ki, egy-egy előadása lelkesítő élmény. Felelősség, hozzáértés A Pest megyei KlSZ-bizott- ság tagja, felelősséggel és hozzáértéssel irányítja diák­társai mozgalmi életét S mindezt szerényen, vidáman. segítőkészséggel, baráti köz­vetlenséggel teszi. Mintagye­rek? Nem. Modem, mai diák. A megyei diákparlament or­szágos küldöttnek választotta. Méltó őrizője és követője a szép hagyománynak: a köz- gazdasági szakközépiskolának immár harmadszor van „par­lamentere”. Feladatairól beszélgetünk. — Mikor lesz a tanácsko­zás? — Január 29—30—31-en, — Milyen témákat visz ma­gával? — A diákokat legjobban foglalkoztató gondokat: az érettségi további „finomítá­sát”, a tankönyvek nem min­denben korszerű összeállítását, a pályaválasztás és az egye­temi felvételik tapasztalatait, a tanulás és a KISZ-munka összeállításának társadalmi fontosságát — S utána? — Nemcsak beszélni kell. hanem elsősorban cselekedni, a mindennapi életben. Az orszá­gos javaslatokat iskolámban hasznosítom majd. Almok a földön Mindenki így beszél róla: „Szép pályafutás előtt áll.” Erre törekszik — öt azonban a sikerek nem röpítették az álmok világába. Reáüsan ter­vezi a jövőjét is. — Érettségi után dolgozni fogok — mondja. — A ceglédi KÖZGÉP-hez megyek, ott is­merkedtem a munkával a nyári szünidőben. És termé­szetesen aktív tagja szeretnék lenni az új közösségnek is. Mert szépen élni csak az em­berek között, az emberekért lehet. Költői Ádám Tömegversenyek hét sportágban A labdarúgás a legnépszerűbb A KÖZGÉP városunkban évről évre élen jár a tömeg- sportversenyeken való sike­res részvételben. A KÖZGÉP SE új összetételű elnökségé­nek célja, hogy erre az alap­ra építve még több lehetősé­get adjon a gyár dolgozóinak a testedzésre. — Mi volt 1976 legfontosabb feladata? — kérdeztük Pásztor Istvántól a sportkör elnöké­től. — Az év során folyamatos sportolási lehetőséget szeret­tünk volna nyújtani az azt igénylőknek, ezért hosszabb időn át tartó versenyeket, baj­nokságokat szervezünk, több sportágban. A folyamatos munka érdekében az egyes sportágak szervezőiből sport- bizottságot hoztunk létre. — Milyen eseményeken vet­tek részt az elmúlt évben? — A házi és az iparágon kívüli rendezvények mellett ott voltunk a városi és járási sportfelügyelőség és a KISZ- bizottság által rendezett ver­senyeken. Mivel gyárunk megalakulásának 25. évfordu­lóját ünnepelte, a programok nagy részét annak jegyében bonyolítottuk le. — KÖZGÉP SE elnökségé­nek Kovács Ferenc a sportfe­lelőse. Szoros munkakapcsola­tot alakított ki a sportágak irányítóival, Váróczi Imrével, Jakab Albertiéi, Boros Fe­renccel, Tauber Jenővel, Hor­váth Lajossal, Czombos Ist­vánnal, Tóth Lászlóval és Tö­rök Tiborral. — Milyen eredménnyel sze­repeltek a versenyeken? — Hét sportágban verse­nyeztünk, melyek közül a kis­pályás labdarúgás a legnép­szerűbb, s ebben volt a leg­több induló. A szocialista bri­gádok közötti bajnokságon 16 csapat (160 taggal) a műhe­lyek közötti viadalon 11 csa­pat (110 személlyel) vett részt. A vállalat válogatottja meg­nyerte az Építők Kupát, az Alkotmány Kupát, második lett a városi bajnokságon és a Tröszt Kupa selejtezőjében. A szocialista brigádok országos döntőjén — a megyei első he­lyezés utón — hatodikak let­tünk. — Sakkban a városi csa­patbajnokságon harmadikként végzett gyárunk csapata, de megrendeztük házi versenyün­ket is. Jól sikerült a 24 szo­cialista brigád 96 tagjának tekeviadala, mely után a vá­rosi bajnokságon egyéniben és csapatban is kiérdemeltük az első helyet. AsztaUtenisze- zöink, a Tröszt Kupát nagy fölénnyel megnyerték, így in­dulhattak az ágazati döntőn. Lövészetben a kongresszusi, a Honvédelmi Kupa és az Al­kotmány Kupa lövészverse­nyen vettünk részt, míg kézi­labdában a városi bajnoksá­gon pontveszteség nélkül győztünk. — Tervünk, hogy a jövő­ben nagyobb létszámú csapat­tal veszünk részt a tröszt úszóbajnokságán. Ennek ér­dekében, tavasszal házi ver­senyt rendezünk. — Az alkalmi versenyek legjelentősebbie a Cegléden tartott KÖZGÉP-sportn an volt. Az összetett pontver­senyt vállalatunk nyerte. U. L. Ma délelőtt Autók a jégen Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel megint megrendez a Magyar Autóklub ceglédi szervezete az autósok téli ügyességi versenyét. A ver­senypályát a Pesti út menti benzinkút közelében, a Csí­kos-széli mező havas-jeges te­repén jelölték ki. Az autósok versenye délelőtt 10 órakor kezdődik. Itt kipróbálhatják a tükörsima jégen való manő­verezés fortélyait. Jelentkezni a helyszínen lehet Ezúton fejezem ki hálás köszö- netemet mindazoknak, akik szere­tett férjem Pákozdi Sándor várat­lan és fájdalmas elhunyta alkal­mából temetésén megjelentek, el­kísérték őt utolsó útjára, sírjára a megemlékezés virágait küldték és mély fájdalmamon részvétükkel enyhíteni kívántak. Pákozdi Sán- dorné és a gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom