Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-24 / 304. szám
Jubileumi ünnepség Negyedszázada annak, hogy a régi, korszerűtlen váci sza tócsüzleteket állami kezelésbe vették, és megkezdték a kor szerű üzlethálózat építését. A 25 év eseményeihez tartozik Vácott az ország első vidéki ABC-áruházának megnyitása, az új 10-es számú élelmiszer- áruház átadása is. A Vác és Környéke Élelmi szerkiskereskedelmi Vállalat jubileumi ünnepséget rendez a 25. évforduló alkalmából, ja nuár 3-án, 17 órakor, a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. IIETFÖN Útiélménv- beszámoló A Dunakanyar Fotoklub Ba ráti Köre rendezésében, hétfőn, december 27-én, este hat óra kor tartják az utolsó, színes diavetítéssel egybekötött úti- élmény-beszámolót, a Madách Imre Művelődési Központ földszintjének 8-as számú he. lyiségé'ben. Dr. Pásztor Gábor, a klub tagja előadásának cí me Átléptünk az északi sark körön. Ezerkótszáz aulóklubtag Emlékplakett, balesetmentes vezetésért Elkészült a jövő évi túranaptár Évzáró taggyűlést tartott a Magyar Autóklub váci szerve zete. A tagok száma, a hozzá juk tartozó gödöllői, szentend rei, visegrádi, sóskúti és duna keszi helyi csoportokkal együtt, meghaladja az ezerkétszázat. Szabó Márton titkár beszá molójában jelezte, hogy a városi tanács segítséget nyújt a műszaki bázis léte sítéséhez, a déli városkapu közelében, a Gombás-patak mellett. Je lenleg a telek átírásánál tarta nak, a terv a következő évek ben valósul meg. Az autóklub idei programja gazd ag volt. A közlekedésien - dészet dolgozói és a közleke désbiztonsági tanács tagjai több foglalkozáson elbeszélget tek a klubtagokkal. Február ban az autóklub váci szerveze te segítséget nyújtott ah hoz, hogy csaknem ezren megismerkedjenek az új KRESZ-szabályokkal Országos visszhang Eseménydús esztendő volt Januárban a budavári palotába látogatnak el Mint mindenütt, Imre Művelődési Központ képzőművészeti szakkörében is elkészítik ezekben a napok ban az esztendő mérlegét. A Mikes István festőművész vezette csoport eseménydús hónapokat hagyott maga mö gött. A nyáron rendezett tár latnak országos visszhangja támadt. Fővárosi újságok, szakmai folyóiratok is bemu tatták az új helyen folyó munkát, a rendszeres foglal kozásokat, a neves fővárosi előadók mindig érdeklődéssel kísért ismertetőit. A képzőművészeti szakkör tagjainak alkotásai eljutottak az üzemekbe. Jelenleg is a Madách pánt- és társadalmi szerveze tek Lenin úti házának folyo sóit díszítik képeik. Távoli vá rosokból érkeztek hozzájuk tapasztalatcserére, s ők is szerveztek tanulmányutakat. A közelmúltban a Magyar Nemzeti Galériában jártak ahol dr. Bognár Éva művé szettörténész, osztályvezető is mertette a XVIII—XIX. szá zadbeli magyar festészetet. Előadását nagy figyelemmel hallgatták. Legközelebb január 12-én szerveznek látogatást a buda vári palotába. Csatlakozik hozzájuk több váci üzem szocialista brigádja is. (P.) Anyakönyvi hírek Született: Ferencz Gyula és Friesz Magdolna: Márta, Her- menn Károly és Módos Ildi kó: Enikő, Knippl János és Bokros Katalin: László, Or- mándy József és Hajnal Ro zália: Zoltán, Erdélyi László és Somogyi Magdolna: László, Szenczi József és Laluja Éva: Gábor Takács Gyula és Ten- kás Rozália: Gyula, Lakatos Sándor és Lakatos Etel: Gab riella, Ludányi László és Bos- sányi Julianna: Csaba, Ne- mecz Mihály és Csitári Éva: Enikő, Hochstrasser József és Virág Erzsébet: Károly, Nagy László és Zéman Zsuzsanna: Boglárka, Hámori Mihály és Vénusz Julianna: Tibor, Janik János és Pál Eszter: Tamás, Kovács József és Czeller Ág nes: Péter, Szikora Károly és Baji Erzsébet: Rita, Ferencsik Sándor és Körmöczi Anna: Sándor, Kiss György és Faze kas Mária: György, Palotás Endre és Koczó Eszter: Kitti, Pongó Bertalan és Volentics Rozália: Angelika nevű gyer meke. Házasságot kötött: Borbély János és Tábori Katalin, Nagy Sándor és Herczeg Erika, Ráki Árpád és Arnold Terézia, Szi lágyi Csaba és Boros Éva, Tóth István és Búzás Ilona, Papp József és Iván Geor gina. Vácott hunyt el: dr. Méri László (Vác, Erdős B. u. 20.), Pereg Istvánné Kiss Erzsébet (Vác* Burgundia u.), Farkas Jánosné Hártó Julianna (Szo- kolya), Varga István (Vác, Palmiro T. u. 58.), Verbói Mihályné Major Rozália (Göd), Willem Vencel (Zebe- gény), Darnai Mária (Vác, Vak Bottyán tér 1.), Kada Géza (Dunakeszi), Makrai Pé- temé Hegedűs Verona (Vác, Kandó K. u. 11.), Mezei La- josné Pikács Mária (Nagyma ros). Almás Nándor (Vác, Lő- wy S. u. 6.), Pintér Zsigmond- né Tóth Mária (Sződliget). Strihó László (Balassagyar mat), Mészáros József né Pre- koppa Rozália (Sződ), Vadker ti Ferencné Kocsis Julianna (Vác, Erzsébet u. 66.), Bodnár Józsefné Török Eszter (Duna keszi), Békési Lajos (Vác, Alsó u. 48.), Márkus András (Fót), Svéger András (Nagymaros), Benkő Lajosné Sámson Rozá lia (Sződliget), Haraszti Gyu- láné Dudzinski Erzsébet (Göd). Orvosi ügyelet Ma, december 24-én dr. Bea János, szombaton és vasárnap dr. Pap Miklós, hétfőn dr. Af ra Tamás, kedden dr. Csömör Pál, szerdán dr. Bénik Gyula, csütörtökön dr. Kovács Pál, pénteken, szombaton és vasár nap dr. Gulyás Zoltán tart ügyeletes orvosi szolgálatot Vácott, a Köztársaság útja 30. szám alatti központi orvosi rendelőben. Az ügyeletes or vosok a 11—199-es telefonszá mon is felhívhatók. A beosztás hét közben meg változhat. és sikeres vizsgát tegyenek. Volt alkalom a társas szórako zásra, a farsangi bál, a disznó toros vacsora, a Mikulás-est alkalmával. Már a műszaki bázis létesí tése előtt bővítik a szolgálta tások körét, új szolgáltatáso kat vezettek be (csomagtartó- kölcsönzés, ingyenes fényszóró beállítás, akkumulátortöltő biztosítása). Bejelentette a klubtitkár, hogy a helyi AFIT-szerviz új vezetőségével megállapodtak: január elsejétől, minden kedden és csü törtökön, délután 5-től Sí ig, részben ingyenes, rész ben kedvezményes szolgál tatásokat nyújtanak a klubtagoknak. (alvázátvizsgálás, első futó mű beállítása, motordiagnosz tika, fékhatásvizsgálat stb.) Elkészült az 1977-es túra naptár, a vidéki és külföldi utak programja. Megrendezik a női vezetők ügyességi verse nyét, a KBT-vel karöltve, KRESZ-őrségeket adnak. Jö vőre is elhangzanak ismeret- terjesztő előadások, élménybe számolók, lesz jogszolgálat, biztosítási tanácsadás. Az évzáró taggyűlésen 63 klubtag kapott részben 5, 1.0 és 15 éves tagságot elismerő törzsgá rda jel vén y t és emlék- plakettet, a balesetmentes közlekedésért. P. R. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RESZERE XX. ÉVFOLYAM, 304. SZÁM 1976. DECEMBER 24., PÉNTEK Termeltetés és felvásárlás ÁFÉSI-támogaiás a háztáji gazdaságoknak Hadd juttassam eszükbe a televízió rekilámiműsarainak egyik képsorát. Különböző húsételek tűnnek fel a kép ernyőn, félbeszakított cigány zene-kísérettel, hogy azután megtudjuk, mindez a finom ság csak akkor kerülhet az asztalunkra, ha előbb valaki az állatokat felneveli, meghiz lalja. S nem fordult-e elő va lamennyiünkkel, hogy bosz- szainkodnunlk kellett, mert nem kaptunk petrezselyemzöl det, hagymát, vagy éppen va lami mást? Nemcsak önellátásra Mint ahogyan a falusi gaz daságok se termelnek ma meg minden szükséges élelmiszert maguk számára, a vidéki házi asszonyok túlnyomó többsége is a boltban vásárolja meg a tejet és a friss húst. ugyan úgy a megye, a járás se ren dezkedhet be önellátásra. De a szövetkezeteknek, háztáji és kisegítő gazdaságoknak jelen- Új lakások Deákváron Vácon, a Népek Barátsága úton, nemrégiben adták át a képünkön látható 48 lakásos háztömböt, melyet a Pest me gyei Tanácsi Építőipari Vállalat épített. Ifj. Fekete József felvétele 2601 VÁC, POSTAFIÓK 32. Sűrítsék a helyi buszjáratokat Városunk fiatal lakónegye de a Földvári tér. Az új épü letsorok hamar benépesültek. Viszont sokan nem itt dolgoz nak, hanem távolabb eső üze mekben, a gyerekeket sem tudta befogadni még a Gábor József iskola, többen a koráb bi lakóhely közelében levő is kolába kénytelenek járni, kö vetkezésképp helyi autóbusz ra lenne szükség. Korábban is járt a Forte gyárat, a Földvári teret érintő busz, de a kocsik ma már annyira zsúfoltak, különösen a reggeli és a délutáni órák ban, hogy jogos az itt lakók kérése: sűrítsék a helyi busz járatokat. Bodor Imre Bodor Imre panaszával fel kerestük a Volán 20. számú Vállalat Váci Üzemegységé nek vezetőit, akik elmondták, hogy ismerik a déli városré szen lakók panaszát, és felmé rések alapján, pontos adataik vannak arra, hol kellene nö velniük a helyi jártok számát. Arra határozott ígéretet tet tek, hogy a Sebes Imre út vé gén levő vasúti aluljáró re konstrukciója után, újabb já ratokat iktatnak be, főként munkakezdésre és -végzésre, melyek érintik majd a Föld vári téri lakónegyedet is. tősen hozzá kell járulniuk a főváros, a Dunakanyar ipari települései és a községek ellá tásához. Ezért tartja köteles ségének a Váci Járási Pártbi zottság, hogy időről időre fel mérje, mit tesznek az ellátá sért például az általános fo gyasztási és értékesítő szövet kezetek? Legutóbb éppen a Váci ÁFÉSZ termeltetési és felvá sárlói tevékenységét, a kister melőkkel kialakított kapcso latát, további terveit mérte fel. A szövetkezet működési te rülete Vác városán kívül, 19 községre terjed ki, többnyire olyan területekre, ahol a ház táji állattartásnak, a kertész kedésnek és a gyümölcster mesztésnek régi hagyományai vannak. Ezt bizonyítja, hogy jelenleg 18 kisállattenyésztö, illetve kertész szakcsoportja működik, csaknem hétszáz taggal. Mégsincs minden rend ben a termeltetés területén. A jelenleginél sokkal nagyobb tömegű zöldség és gyümölcs, illetve exportképes húsállat forgalmazására lenne lehető ség. Nem lesznek parlagföldek A szövetkezet vezetősége, a termeltetés, a felvásárlás to vábbfejlesztése érdekében, programot dolgozott ki. Pon tosan felmérik, hogy a jelenle gi területek közül melyek vannak állami, illetve terme lőszövetkezeti tulajdonban, s azok sorsáról, további haszno sításáról az illetékesekké] együtt, hosszú időre döntenek- A tapasztalatok szerint, sok az olyan terület is, amelyek tu lajdonosai kihaltak, az örökö sök nem hasznosítják a földet, sőt ezután sem kívánják mű velni: ezek hasznosítására a törvények lehetőséget adnak, s hasznosításukra a szövetkezet javaslatot is tesz. Segíti a szövetkezet a kis- árutermelés szakosodását, ami a tulajdonosok és a népgazda ság számára is haszonnal jár, nagyobb termésátlagokat, jobb félvásárlási lehetőséget ered ményez. Meghatározzák azt is. hogy egy-egy területen milyen kultúrával érdemes leginkább foglalkozni. Az eddigi felmérések sze rint, a gyümölcsök közül a cseresznyének Vácott, Kosdon, Pencen, Csővárott és Püspök szilágyon felelnék meg leg jobban az adottságok, kajszi barackkal Foton, Csornádon és Orbottyánban, málnával szinte minden községben, szamócá val Foton, Orbottyánban és Vácrátóton, ribizlivel Vácott, Kosdon, Csőváron és Püspök szilágyon érdemes foglalkozni. A szántóföldi zöldségfélék kö zül az uborka termesztését a Galga menti községekben tart ják érdemesnek, fóliás szak csoportok megalakítását Vá cott, Vácrátóton, Szódon. Vác- hartyánban, Fóton és Dunake szin szorgalmazzák. Utaznak a méhek A szövetkezet támogatja a háztáji sertéstenyésztést, dllát ja a gazdákat sertéstáppal, szemes takarmánnyal. A háztá ji kisállattenyésztés egyik leg jövedelmezőbb ágazatának ed dig is a nyúltenyésztés bizo nyult. A ny ül tenyésztésben nemcsak a termelés növelését, hanem azt is fontosnak tart ják, hogy folyamatosan ellás sák hússal a piacot. Segítséget ad a szövetkezet a méhészek nagy szakértelmet kívánó munkájához, a költséges ván dorláshoz, különböző termelő szövetkezetekkel és állami gazdaságokkal kötve szerző dést. Megbízható kapcsolat A szövetkezet a program végrehajtásához már hozzá is kezdett Például a jobb sza porítóanyag-ellátás érdekében, több nagygazdasággal, szövet kezettel vette fel a kapcsola tot Ősszel több mint három ezer facsemetét adott el a ter melőknek, tavaszra 70 ezer pa lántát rendelt a fóliás csopor tok számára. Októberben a fóti nyúltenyésztőkhöz 200 anyanyulat helyezett ki, a Bikali Állami Gazdaság állo mányából. Az eddigi előirány zat szerint, körülbelül 40 ezer napos baromf it és 8 vagon ve tőburgonyát juttat el a terme lőkhöz. A háztáji, ház körüli gazda ságok tulajdonosai érthetően csak akkor fognak nagyobb vállalkozásba, ha biztosak benne, hogy termékeiket érté kesíteni tudják, és megfelelő árat kapnak értük. Ezért a szövetkezet, az eddigi felmé rések &ziari.\t, mintegy másfél ezer kistermelővel köt szerző dést. Az egyre javuló kapcso latok eredménye, hogy például a vácrátóti szakcsoport Ötezer négyzetméteres fóliaházát nyolcezerre növeli, Ácsán és Dunakeszin új zöldségtermesz tő, Kosdon pedig kisállatte nyésztő szakcsoport alakul, de a jelenlegiekbe is egyre töb ben kérik felvételüket. A megnövekedő, feladatok ellátása érdekében, az ÁFÉSZ bővíti a felvásárlóhelyeket, a felvásárlókat, a boltvezetőket pedig anyagilag is érdekelteb bé teszi a nagyobb forgalom ban. Javítja a községekben a földművelő szerszám, a vető mag- és növényvédőszer-eLlá- tást is. A téli hónapokban az ÁFÉSZ előadásokat, kisgép bemutatókat szervez, a nép- gazdasági szempontból is fon tos háztáji, ház körüli gazdál kodás támogatására. Csulák András Köszönetnyilvánítás. Mindazok nak, akik kisfiúnk temetésén rész vettek, koszorút és virágot küld tek, táviratilag vagy levélben ki fejezett részvételükkel fájdalmun kat enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. Nagy János és családja. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mon dunk köszönetét az ismerősöknek és barátoknak, a Lőwy Sándor Gépipari Szakközépiskola dolgo zóinak és I/a. oszt. tanulóinak, akik felejthetetlen férjemet, a drága édesapát és nagyapát Almás Nándort utolsó útjára elkí sérték és részvétnyllvánitásukka. mély gyászunkban osztoztak A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás. Szeretett, drága jó férjem és édesapánk el hunyta alkalmából köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoztak, Illetve sírjára virágot helyeztek. Soós Józsefné és a gyászoló család. amíg Női télikabátok, női kosztümök 40%-os árengedménnyel kaphatók A KÉSZLET TART! DUNAKANYAR ÁRUHÁZÁBAN Női télikabát Női téli kosztüm Női jerseyruha 1950 Ft helyett 1170 Ft 2040 Ft helyett 1250 Ft 1260 Ft helyett 750 Ft