Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-28 / 306. szám
1976. DECEMBER 28., KEDD x/ürfav HP ' \ * s ■ jl •• // I • • Teli utforo-olimpia Jeges javaslat A Népsport szeptember 9-én Indította el akcióját, melyben a lap az úttörőket igyekezett bevonná a munkába. A fel hívás arra kérte a gyerekeket, hogy tudósítsanak mindenna pos sportéletükről. A Nép- sport-őrs jelentéseit az egész ország hétről hétre figyelem mel kísérhette a lap hasábjain. Major Árvácska, a Népsport munkatársa elmondta, közel 250 lenéi érkezett a négy hó nap alatt, s a pajtások nagy lelkesedéssel számoltak be is kolájuk, úttörőcsapatuk sport életéről. A legjobbak a Hotel Ifjúság presszójának különter mében baráti, őrsi összejövete len vettek részt, s ennek ke retében különböző díjakat osz tottak ki. Jutalmul: görkorcsolya Pest megyeiek is ott voltak sorukban, s Szabó László, a Magyar Úttörők Szövetsége or szágos elnöksége titkára 2000— 2000 forintos jutalmat adott át a váci kisegítő általános iskola Olimpia őrsének és a sziget monostori Népsport őrsnek. A váciak egyben megkapták a Népsport őrs zászlaját is. Az egyéni díjazottaknak Horkai György vízilabdázó, olimpiai bajnok adita át a ju talmakat. Megyénkből Szöllösi Judit, a kiskunlacházi Mun kácsy Mihály úttörőcsapat tag ja fogott kezet az olimpiai baj nokkal, s egy görkorcsolyát kapott. Jutka igen szoros kap csolatban áll a sporttal, aitleti- zál. Bár Ráckevén lakik,, a ki&kunkicházi iskolába jár, mert ott sporttagozatos osz tály is van. A kislánynak a futás az erőssége, Balogh László testnevelő tanár szerint az országos úttörő-olimpián is esélyes, elsősorban hosszú tá von. Mindezeket ifjú Váczi Ká roly közölte velünk, s levelét azzal zárta, hogy februárban ismét indul a Népsport őrs je lenti akció. Országos és megyei döntő A pajtásokat ezekben a na pokban két esemény is moz gósítja. Tegnap nyitották meg Kecskeméten a téli úttörő olimpia asztalitenisz-, csel gáncs- és birkózódöntőjét. Ez a viadal az országos elsőségért A KS teremlabdarúgó-tornája Már-már hagyománnyá vá lik, hogy az év utolsó esemé nyére terembe .költöznek” a labdarúgók. A miskolci és a szolnoki múltbeli nagy sikerű sorozat után ebben az eszten dőben december 28—30. között, a nemrégiben felavatott Győri Sportcsarnok ad otthont a Ké pes Sport teremlabdarúgó- tomájánaik. A négy együttes szorgalma san készül az eseményre. Mindegyik klub 15—15 labda rúgót nevezhet a tornára. A Vasasnál, a Videotonnál, és az Ú. Dózsánál egyaránt gond ban vannak az edzők, mert sok a sérült, emiatt nem teljesek j a csapatok. A Videotonban csak hét olyan játékos nem lép majd pályára, akik a bajnok ságban állandó csapattagok. Az Ü. Dózsából hiányzik a két „megszokott” kapus, Rother- mel és Szigethd, valamint Tö- rőcsik játéka sem biztos. A Vasasban a válogatott hátvéd Török nem szerepel és Becsei P. sem volt teljesen egészsé ges a múlt héten. A részletes program: Ma: Videoton—Vasas, Rába ETO— Ü. Dózsa. Szerdán: Rába ETO —Videoton, Vasas—Ű. Dózsa. Csütörtökön: Vasas—Rába ETO, Ü. Dózsa—Videoton. A kezdési idő: 16 óra. Negyvenhat sakkozó Rekordmezőny Szentendrén Gofán István emlékverseny A Pest megyei Sakkszövet ség Szentendrén a megyei mű velődési központban kará csony másnapján immár 24- szer rendezte meg a hagyomá nyos Golán István emlékver senyt. Évről évre emelkedik a részvevők száma, ezt bizonyí totta a mostani viadal is, 46-an vetélkedtek. Ez rekord nak számít, hiszen tavaly, 44-en ültek a táblák mellett. Huszonöt sportkör nevezte versenyzőit. Az egyik csoport ban mesterek és mesterjelöl tek játszottak, összesen 16-an, a többiek pedig először hatos csoportban kezdték meg sze replésüket, majd az innen to vábbjutók, 16-an, körmérkőzé ses rendszerben vetélkedtek a végső sorrend eldöntéséért. Ideális környezetben 16 asz talon zajlott a villámrendsze rű viadal. Flórián Tibor nem zetközi mester, a Magyar Sakkszövetség főtitkára nem csak nézőként volt Szentend rén, hanem ő is részt vett az emlékversenyen a mesterek csoportjában. Kívüle két mes ter, 11 mesterjelölt s két el sőosztályú szerepelt. A többi csoportban alacsonyabb mi nősítésű versenyzők indultak. Nagy küzdelem után dőlt el az elsőség, a Postás sakkozója javára. 1. Puschmann László mester (Postás) 12,5, 2. Kállai Gábor mesterjelölt (MTK-VM) 11,5, 3. Káposztás Miklós m. (Buda pesti Vasas) 10,5, 4. Molnár György mj. (1M Vasas Iklad) 9,5, 5. Glatt Gábor mj. (Pécsi MSCJ 9,5, 6. Helmrich József mj. (Szolnok), 9, 7. Szokács László mj. (Salgótarján) 8,5, 8. Flórián Tibor nk. m. (Buda pesti Vasas) 7,5 ponttal. Dicsé retes az ikladi Molnár György szép helyezése. Az alacsonyabb osztályúak csoportjában: 1. Kamarás Pé ter I. o. (KGM) 11, 2. Vörös László I. o. (Ganz Villany) 10, 3. Hanusz Károly I. o. (Óbu dai Selyem) 9,5, 4. Herendi Róbert I. o. (Ságvári SE) 9,5, 5. Seregély József 1. o. (Ganz Villany) 9, 6. Harmatosi Jó zsef 1. o. (Petőfi SE) 8,5, ... 9. Marót Géza 1. o. (Vác) 7,5, 10. Pál László I. o. (Dabas) 7,5 ponttal. A megyei művelődési köz pont mindkét csoport első négy helyezettjének értékes tárgy- jutalmat biztosított. folyik, míg az ugyancsak teg nap Szlovákiában, Losoncon elkezdődött sífutó- és szánkó- viadal a megyei úttörő-olim pia helyezésedért. Nagyon jó testmozgás a ked velt téli sport, a korcsolyázás. Az időjárás olyan, hogy kaput nyithatnak a jégpályák. Sok helyütt jégparadicsomot vará zsolhatnak a gyerekeknek az iskolai sportudvaron. Termé szetesen, a sportkörök is élhet nek ezzel a lehetőséggel. Háziversenyek Rendszeresség — ez elen gedhetetlen a testedzéshez —, s ennek jegyében a magyei úttörőparlamenten az az álta lános vélemény alakult ki, hogy minden őrsnél, iskolában rendezzék meg a különböző számok háziversenyeit, s ezek legjobbjai jussanak tovább. Bár az említett korcsolya, a mostani téltől kezdve nem sze repel az úttörő-olimpia műso rán, helyi versenyeken ebben a sportágban is összemérhetik tudásuké a pajtások. A Népsport őrs jelenti min tájára, mi is szívesen vennénk, ha még több írást kapnánk a fiatalok sportjáról, így például arról, egy-egy helyen miként hódolnak a korcsolyázásnak, s a többi szép téli sportnak. Ranglisták Egyre-másra látnak napvilá got a hírügynökségek, a sport lapok jelölései, választásai az év legjobb sportolói címre. A legújabbak: A TASZ.SZ sport- saerkesztoség ének szavazása. Nők: 1 Nadia Comaneci (ro mán) tornász, 2. Kornélia fin der (NDK) úszó; 3. Tatjana Kazankina (szovjet) atléta; Férfiak: 1. Alberto Juantorena (kubai) atléta; 2. Lasse Viren (finn) atléta; 3. Nydkdaj And rianov (szovjet) tornász; Az AFP idei tenisz világ- ranglistája: Férfiak; 1. Björn Borg (svéd), 2. Jimmy Connors (amerikai), 3. Ilié Nastase (ro mán), 4. Adriano Fanatta (olasz), 5. Raul Ramirez (me xikói). Nők: 1. Christine Evert (amerikai), 2. Evonne Cawley- Goolagong (ausztrál), 3. Vir ginia Wade (angol), 4. Mar tina Navratilova, 5. Rosemarie Casals (amerikai). Ez a 13+1 X, 1, 2, 1, 1, 1, 1, X, X, X, 2, X, X, 1. Nagy halra vadászik i Holen Will, az ismert játé kosügynök, aid Pelé szerződé sét Is intézte a New York-i Cosmoshoz, most Franz Be- ckenbauerre vetette ki háióját. A Cruzeno elleni Interkonti nentális Kupa visszavágó után tárgyalná kezdett az NSZK vá logatott és a Bayern München kapitányával: szeretné, ha a Los Angeles-i Aztecas együt teséhez szerződne. Őszi labdarúgó■ végeredmény Monor és Nagykörös vezet Megyei serdülőbajnokság Megyei ifjúsági bajnokság 1. Monor 15 13 1 1 63- 7 27 1. Nagykőrös 15 13 1 1 40- 9 27 2. Albertirsa 15 12 3 — 61- 11 27 2. Iklad 15 12 2 1 30- 7 26 3. Kistarcsa 15 9 4 2 56- 17 22 3. Dabas 4 D. Kőolaj, 15 10 2 3 46- 27 22 I kér. 15 6 7 2 47- 26 19 5. pilis 15 9 3 3 49- 12 21 4. Budaörs 15 8 3 4 29- 18 19 6 Nagykőrös 15 10 1 4 48- 19 21 5. Vecsés 15 9 1 5 33- 20 19 7 Gödöllő 15 9 2 4 56- 19 20 6. Monor 15 7 4 4 33- 21 18 8. Törökbálint 15 7 1 7 33- 16 15 7 Kistarcsa 15 6 4 5 27- 20 16 9. Budaörs 15 4 4 7 30- 44 12 8 Isaszeg 15 6 3 6 21- 22 15 10. Érd 15 3 6 6 14- 24 12 9 Törökbálint 15 6 2 7 23- 28 14 11. Vácszentl. 12. Sülysáp 15 15 4 3 1 3 10 9 25- 35 22- 55 9 9 10 11. 12. Albertirsa Fót D. Kőclai 15 t15 *15 5 5 4 4 2 4 6 8 7 19- 25 14- 26 23- 30 14 12 12 13 Fót 15 2 4 9 30- 51 8 13. Gödöllő 15 2 4 9 23- 37 8 14. Szigethalom 15 2 4 9 11- 60 8 14 Sülysáp 15 2 4 9 15- 38 8 15 Iklad 15 1 2 12 12- 64 4 15- Szigethalom 15 2 3 10 15- 28 7 16. Isaszeg 15 1 1 13 8-112 3 16. Magiád 15 3 — 12 19- 48 6 Edző to vábbk épzés JELENTKEZÉS: JANUÁR 15-IG Az élet minden területén ál landó a fejlődés, s természe tesen a sport sem kivétel. Ez a tény megköveteld, hogy az edzők is lépést tartsanak a kor igényeivel. Ennek jegyében az edzők ötévenként továbbkép zésen vesznek részt. Ott kell jelentkezniük, ahol legutolsó minősítésüket szerezték, így a szakedzőiknek, valamint a kö zépfokú edzőknek Testnevelési Főiskolán, a segédedzőknek pedig a megyéknél. — Január 15-ig várjuk azok jelentkezését, akik 1972-ben, vagy ennél korábban végezték el a tanfolyamot — mondotta Nagy Zsigmond, a PTSH fő előadója. — Akik nem vesznek részt a továbbképzésen, nem vállalhatnak edzői mun kát. Vannak olyanok is, akik meg szerezték képesítésüket, de je lenleg nem tevékenykednek. Nekik is igen fontos a részvé tel, hiszen ha például a jövő ősztől munkába alkarnak állni, die nem jelentkeznek a to vábbképzésre, nem vállalhat nak a sportköröknél tisztsé geit, csak! a következő esztendő ben az 1978. évi tanfolyam esetleges elvégzése, után. Nagy Zsigmond beszélt ar ról is, hogy a szakemberek ed dig minősítésüknek megfele lően, más-más színű igazol ványt kaptak. Ez a jövőben megszűnik, akárcsak az edzői igazolványok évenkénti érvé nyesítése. Az ötévenként sor ra kerülő továbbképző tanfo lyamon való részvétel, s az ehhez párosuló vizsga az igazolvány automatikus meghosszabbítását jelenti az újabb öt esztendőre. Az új könyvecskék először a jövő évi előadássorozat végez tével találnak gazdára. A segédedzők előadássoroza ta február elején kezdődik, s 32 órás elméleti konferencián ismertetik a tudnivalókat a hallgatókkal. A Haladás grazi sikere Grazban befejeződött a ka rácsonykor rendezett nemzet közi teremlabdarúgó-torna, amelyen a Haladás csapata is részt vett négy osztrák együttes társaságában. A szombathelyiek kitűnően sze repeltek, zárómérkőzésükön 4:1 (2:0) arányban nyertek a Sturm Graz ellen és ezzel ve retlenül lettek a torna győz tesei. Ezúttal Fedor, Farkas, Király és Kovács volt a gól szerző. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS Húsipari és baromfi- feldolgozó ipari gépek gyártásával foglalkozó vállalatunk felvesz szerszámkészítő, gyárt mányfejlesztő mérnö köt, továbbá részlet- szerkesztőt, gyártás- technológust, valamint normatechnológust, a vállalat monori köz pontjába. Jelentkezés: Monori Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Gép gyártó és Szolgáltató Vállalat, 2201 Monor, Pf. 13. Külszerelési bérezéssel felveszünk: lakatos, hegesztő szakmunkásokat, segédmunkásokat. Vidékieknek munkásszállót biztosítunk. Jelentkezés: Cementipari Gépjavító Vác, DCM kirendeltség- vezetőnél. 2 fő vizsgázott vagy vizsga nélküli, de több éves gyakorlattal ren delkező kazánfűtőt azonnal felveszünk. Bérezésük kollektiv sz. szerint. Jelentkezni le het: Városgazdálkodási Vállalatnál. Nagykő rös, Mentovich u. 12. szám. ai KIVÉTEL. Sürgősen eladó Wart burg de Luxe 353-as. Cég éd. Hattyű utca 2. Azonnal beköltözhető ház eladó. Nagykőrös. Bajcsy 14. Érdeklődni délután 3-tól Kecske méti 23. alatt is. Két szoba összkom fortos lakás OTP-át- vállalással eladó. — Nagykőrös, Vági I. lkt. II. ép. fszt. 2. Sajószentpéteren be költözhető családi ház. főútvonalon, központ ban eladó, szikvíz- üzemmel. 30-as Ügyvé di Munkaközösség, 1065 Bp., Jókai u. 23. Dr. Sasvári. ___________ Sz ikvízgép., komplett, príma állapotban el adó. Telefon: 339—833. Eladó tanya 2. járás, Csíkvár-dűlő 19. sz., 1200 négyszögöles ta nyatelekkel. Dér Sán dor. — Érdeklődni: Nagykőrös, Szolnoki u. 107. Andó László. Eladó 6 db fólia fa váz. Érdeklődni: Ceg- léd, Széchenyi út 35. Azonnal beköltözhető 2 szoba, hall, sze mélyzetis öröklakás Budapest XIII.. Béke tértől 3 percre eladó. „Utcai lakás 116 042” jeligére Bpest, Felsza badulás téri hirdetőbe. Eladó 975 négyszögöl föld felszántva Teme tőhegynél. Érdeklőd ni: Nagykőrös, Jókai 10. Medgyesiéknél. Eladó 4 db vemhes üsző betegség miatt. Cegléd IV., Dobó utca 4. sz. VEGYES Házépítők! 28 féle, mo dern mintás mozaik lapok, szürke vag> fehér cementből ké szítve kaphatók. Kérjen ingyenes, színes árjegy- zékes mintakártyát Strausz Gyula kisipa rostól, Budapest XI., Kovászna utca 2. Tel.: 667—207. Megnyílt! Esküvői ru- hakülönlegessegek kölcsönzési boltja. — XIV., Dózsa Gy. út 29. Esküvői ruhakölcsönző nyílt a Délinél, vado natúj árukészlettel vi dékre is. Budapest XII., Greguss u. 6. Redőnykészítés, javí tás. felújítás. Telefon ügyelet: 414—509. Keresem elveszett ír- szetter szukámat és 6 hónapos kölykét, mely kora miatt vizsla ki nézetű. Matuz Ildikó. Telefon: Gödöllő, 622 du. 5-től. Fehér hízók eladók. — Cegléd, Körösi út 75. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HIRLAPBANI Fuvaroztasson nagy raksúlyú tehergépkocsival 1 GYORS, PONTOS, GAZDASÁGOS A VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT budapesti és Pest megyei felrakóhelyeiről VÁLLAL az ország egész területére és a környező szocialista államokba gépkocsikkal és gépkocsi-szerelvényekkel közúti fuvarozást nagy raksúlyú — 8,6 tonnától 23 tonnáig nagy rakfelületű — 11,3 m2-től 33,8 m2-ig kedvező térfogatú — 25,5 m3-től 79,8 m3-ig nemzetközi fuvarozás — 1 tonnától 23 tonnáig FELVILÁGOSÍTÁS ÉS MEGRENDELÉS: VOLÁN 1. sz. Vállalat, menetirányítási osztály Budapest V., Tükör/ utca 3. Telefon: éjjel, nappal: 121—640. Telex: 22-4562 NEMZETKÖZI FUVAROZÁS MEGRENDELÉSE: kereskedelmi osztály: Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 74, Telefon: 310-186. Telex: 22-6180. VOLÁN 1. sz. Vállalat 6. sz. üzemegység Budapest XV. (Rákospalota), Bogáncs u. 1—3. kereskedelmi csoport Telefon: 680-950. Telex: 22-5261. Cegléd, 11-es üzemegység, telefonszáma: 10—598. Gödöllő, 12-es üzemegység, telefonszáma: 457. i Az elméleti oktatást há romnapos gyakorlati tábor követi. Egyébként már az új esz tendőt is a spartveaetőképzés vezeti be, január 3-—14. között rendezi a PTSH alapfokú sportvezetőképző tanfolyamát a sportköri elnökök és helyette seik részére.