Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-18 / 299. szám
Ma avatják Bekötő Út Nagybörzsönyben Ma, szombaton délelőtt ad- ját át rendeltetésének az új nagybörzsönyi bekötő utat, melynek építéséhez a község lakói társadalmi munkával járultak hozzá. A korszerű, új aszfaltozott út lerövidíti a buszok menet idejét, s feltehetőleg Nagybör zsöny autós idegenforgalmát is fellendíti. Szörpvásár A Dunakeszi Járműjavító szakszervezeti bizottsága a kö zelmúltban burgonyavásárt szervezett dolgozói számára. Most — előzetes jelentkezések alapján — szörpvásárt rendez nek: többféle súlyban, 6 féle szörpöt árusítanak. XX. ÉVFOLYAM, 299. SZÁM 1976. DECEMBER 18., SZOMBAT KÖSZÖNET A KOMMUNISTA MŰSZAKOKÉRT Tizenöt százalékkal termeltek többet, mint tavaly SZOCIALISTA BRIGÁDVEZETŐK TANÁCSKOZÁSA A Váci Kötöttárugyár köz- oonitjában a szocialista brigád- vezetők tanácskozást tartottak, melyen részt vettek a telephe lyek kollektívádnak vezetői is. A zord idő ellenére is Sokat panaszkodtak Püspökszilágy és Kisnémedi lakói, olyan rosszak a feléjük vezető utak, hogy az arra tévedő autók csak ritkán ússzak meg nagyobb hiba nélkül. A Beton útépítő Vállalat a múlt héten, a környékbeliek nagy örömére, átadta a forgalomnak a Váchartyán és Kisnémedi közötti szakaszt. .......... - y% s m m m s, , Wm* & m Az útépítők a zord idő ellenére is folytatják a munkát, s ígérik, hogy a Váchartyánig vezető útra is aszfaltköpeny ke rül az új évig. Katona Ferenc és Benedek László nagy telje sítményű földgyalujával egyelőre a padkát egyengeti. Grósz felvételei VÁCI APROHIRDETESEK Elveszett kis termetű szürkésfékete bundás hím kutya. Megtalá lója jutalomban része sül. Vác, Maurice Tho- rez u. 10. (Kőkapunál) Dalia. UT frsz. 127-es Fiat el adó. — Vác, Múzeum u. 11. Telefon: 11—152. Garzon gáztűzhely pa lackkal eladó. Érdek lődni 17 órától 10—572 telefonszámon. 120 kg-os sertések el adók. Pálffy utca 13. Radics. Elcserélném OTP-s öröklakásomat családi házért, ráfizetéssel is. „Deákvár” jeligére le veleket a hirdetőbe, Vác. -Jókai u. 9. Lakásszövetkezet ré szére központi kazán fűtőt keresek. — Je- letkezés a szövetkezet irodájában: Vác, Né pek barátsága útja 43. (Nyugdíjast is!) _______ Fö ldvári téren másfél szobás, gázfűtéses, I. emeleti szövetkezeti lakás eladó. — Vác. Erdős Bernát u. 12. — Balog (17 óra után). A váci Városi—Járási Könyvtár 1977. január 1-i belépéssel takarító nőt keres. Jelentkezni lehet személyesen: Vác, Lőwy Sándor u. 15. vagy a 11—335 tele fonszámon. Szétköltözők! Diadal téri másfél és 2 szo bás lakásomat elcse rélném 4 szobás, bel területi lakással. Ér deklődni 16—19 óráig 10—595 telefonon. — Ugyanott új NSZK campingkerékpár el adó. Peregi József termelési fő mérnök ismertette a vállalat- vezetőség beszámolóját az idei eredmények alakulásáról és az 1977. évi gazdasági feladatok ról, továbbá foglalkozott a szo cialista munkavetrseny eredmé nyeivel és a szocialista brigá dok munkájával is. Vác legnagyobb textilüze me idei árbevételi tervét körülbelül 20 millió forint tal túlteljesíti. Több lesz a nyeresége is a tervezettnél. Az idén 15 százalékkal termel tek többet munkásai, mint ta valy. Két százalékkal kívánták emelni az első osztályú áruk arányát, de az eredmény 5 és fél százalék lesz. Természete, sen lényegesen emelkedik a váialat dolgozóinak jövedelme is. Több mint 30 százalékkal végeztek több társadalmi mun kát, mint amennyit terveztek. Ebben a KISZ IX. kongresszu sának tiszteletére szervezett kommunista műszak eredmé nye is benne szerepel. Az üzemek, üzemrészek munkájáról szólva a főmérnök elmondta, hogy a csévélő üzemrész felajánlásának min den pontját teljesítette vagy túlteljesítette. Ugyanaz vonat kozik a nyerskelroe-megmun- kálókra is. A gyártásai ők észí- tési osztály, a konfekció és a technológiafejlesztési osztály dolgozói is ütemesen, határidő re valósították meg vállalásai kat. Az üzemfenntartási osztály egy tetőcsere alkalmával az előirányzott költségeket 50 százalékkal csökken tette. A telephelyeik közül a jász apáti és a kazári gyáregység kapott dicséretet. ' Bírálólag szólt Peregi József azokról, akiknek a munkájá ban kifogásolnivalót találtak az értékeléskor. Részletesen elemezte a brigádok munkáját, s köszönetét mondott azoknak, akik kollektív formában is élenjártak a kommunista mű szakok szervezésében, lebonyo lításában, és nagy segítséget nyújtottak a gazdasági veze tésnek. Végül beszámolt a főmérnök az 1977-re tervezett műszaki fejlesztésiről, a szocialista bri- gádmozgalom és a munkaver- sany további fejlesztéséről. Leyer Lászióné, a szakszer vezetei bizottság politikai mun katársa, a kulturális és a szo ciális vállalások eredményeit ismertette. A napirendet követő vitá ban huszonötén jelentkez tek hozzászólásra. Döntés született arról, hogy a brigádok több segítséget nyúj tanak a technológiád sorrend ben utánuk következőknek. P. R. Befejező munkálatok a Sebes Imre úti aluljáró építkezésén Hétfőn átadják a forgalomnak November 27-i számunkban Tari Kálmán tanácselnök-he lyettes válaszolt kérdésünkre, mikorra fejezik be az építők az egyébként is nagy , forgalmú Sebes Imre úti aluljáró javítá sát? Azt a választ kaptuk, hogy különböző okok miatt húzódott el az építkezés, de leginkább azért, mert rosszul tervezték és szervezték meg a munkát. Akkor, legutolsó ha táridőként, december tizedikét jelölték meg az átadás idő pontjaként. Később újra ér deklődtünk, s az újabb, de már valóban véglegesnek látszó ígéret december 15. lett. Csütörtök reggel, ottjártunk- kor azonban továbbra is csak úteltere lő táblát és most már va lóban serényen dolgozó munkásokat láttunk. Tari Kálmán újabb érdek lődésünkre csak annyit mond hatott, most valóban nagy ne hézségekkel kellett küszköd niük az aluljáró építőinek, de az sem menti a korábbi elma radást. Ez alkalommal már nem is vállalkozott arra, hogy nevükben újabb határidőre tegyen ígéretet, ezért Sólymos János fő-építésvezetőhöz for dultunk kérdésünkkel, aki el mondta, aki csak él és mozog, most mind az aluljáró-építke zés befejező munkáin szor goskodik. Nagyon szégyell nék, ha hétfőn, a többszöri ígéret ellenére sem indul hatna meg a forgalom a- Sebes Imre úti aluljáróban. Aíi pedig, a város minden lakója nevében, azt reméljük, hogy nem lesz okuk újabb szé gyenkezésre. « (cs—ák) KÉZILABDA Esélyesek a FŰ lányai öt fordulót bonyolítottak le Szolnokon, az új sportcsar nokban zajló teremtornán, me lyen a hét résztvevő között találjuk a Forte női kézilab dacsapatát. Eredmények: Forte—Jászboldogháza 17:6, Forte—Lehel SC 12:5, Forte— Szolnok 7:8, Forte—Metripond Hódmezővsh. 8:7, Forte—Kun- szentmárton 21:3. A mérkőzéseken Matyóka, Farkas, Benesovits, Forberger, Polacsek, Balogh, Czenczik, Sulyánszky, Farkas 1., Farkas E., Joó, Kurdi, Brezovszky és Hájas szerepelt. A négy NB Il-es, valamint a Szolnok megyei bajnokság első három helyezettje részvé telével rendezett teremtornán Kibírni a Börzsöny Új parkerdő születik ni. zsöny legmagasabb csúcsára a Csóványosra (939 m) érünk ★ A nagyhideghegyi kirán dulás télen-nyáron élmény Különösen télen látogatott < Nagyhideghegy, mert északi ol dalán még akkor is hó van amikor a Kékestetőn már ré gen elolvadt. Jól kiépített sí pályája, sífelvonója lehető séget nyújt a téli sportolásra Elkészült a villamos távve zeték is, mely biztosítja a kő bői épült turistaház villany ellátását, a folyóvizet és a sí felvonó üzemeltetését. A csúcson elterülő réten sé tálunk, és közben 100 kilomé tér átmérőjű körré tágul a Iá tóhatárunk. Az északi hegyol dal faórásainak csak a csú csa ér fel hozzánk, a déli, sze lídebb lejtőn a bájos, törpe vi rágszőnyegekben gyönyörköd hetünk. A táj végtelensége, l falvak, a városok, vizek és uta csillogása órákra leköti a tu risták figyelmét. Csodálatos a panoráma nappal is és éjjel is, amikor a zúgó erdőkön túl ezernyi lámpa csillog. Buda pest fölé fénycsóva borul, és a Duna ezüst csíkja vágja ket té a csillagos ég alatti tájat. Síelőknek télen, turistáknak az áprilisi virágnyílás és a szeptemberi szarvasbőgés ide jén kedves otthona a nagyhi deghegyi turistaház. Ágh Bíró Béla (Folytatjuk.) jól kezdtek a váci lányok, ké; biztos győzelmet arattak, majc. a szolnokiak ellen pályára lépve, balszerencsés vereségei szenvedtek. Meglepetésre, le győzték a Metripond csapatát, majd az utolsó mérkőzésen, fölényes győzelmet arattak a Kunszentmárton éllen. Egyaránt jól játszottak az idősebb és fiatalabb játéko sok, s az eredmény értékét növeli, hogy az elmúlt bajno ki évben szereplő játékosok közül Strasser, Kalla és Nagy sérülések miatt hiányzott. A csapatban négy felnőtt já tékos és tíz ifjúsági kapott he lyet. Biztató volt a jó össz munka és fegyelmezett játék. Eredményeivel a csapat jelen leg a második helyen áll, s holnap, vasárnap, az utolsó fordulóban, az első helyet őr ző Debreceni VSC csapata el len játszik. Győzelem esetén, akár az első helyen is végez het. Ugyancsak holnap, a Forte II. csapata Dunakeszin, a me gyei terem bajnokságon szere pel, a Gödi TK és a Veres egyház megyei felnőtt bajnok ságban játszó csapatai ellen. (nyári) Köszönetnyilvánítás. Ezúton kö szönöm meg a rokonoknak, a szomszédaimnak és a barátaink nak, valamint a Hajógyári Mun káslakás Építési Szövetkezet dol gozóinak, akik szeretett férjem te metésén részt vettek, sírjára ko szorút vagy virágot helyeztek és szívem bánatát ezzel enyhíteni igyekeztek, özv. Mravik Jánosné és családja. Köszönetnyilvánítás. — Ezúton mondunk köszönetét rokonaink nak, jó barátainknak, a Könnyű ipari öntöde vezetőségének, mun katársainak és mindazoknak, akik szeretett férjem, illetve édesapánk — id. Turáni István — temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vi rágot helyeztek, s mély gyászun- kat enyhíteni igyekeztek. Felesége és gyermekei. Halálozás. Schverteczky József ipariskolai tanműhelyvezető 86 éves korában Székesfehérváron el hunyt. (x) A HALÁSZKERT VENDÉGLŐ SZERETETTEL VÁRJA KEDVES VENDÉGEIT SZILVESZTERRE. Kitűnő ételek! Márkás italok! A hangulatos zenét Balog Pipi és zenekara szolgáltatja. Asztalfoglalás már előjegyeztethető! KERESSE FEL A VÁCI DUNAKANYAR ÁRUN Ál AT: ifjÁSÍ MOST OLCSÚN VÁSÁROLHAT KÜLÖNFÉLE DIVATOS MÉTERÁRUKAT Mintás jersey, 150 cm széles 240 Ft helyett 168 Ft Nylon jersey, 150 cm széles, 237 Ft helyett 166 Ft Jersey, 90 cm széles, 118 Ft helyett 83 Ft Szövetmaradékok, 150 cm széles, 361 Ft helyett 180 Ft i » vagy Felső tóhoz. A tó mel lett épült zsindelytetős faépü let lócákkal, padokkal, tűzra- kóhellyel várja a pihenőket. Környékén ma már 6 ezer hektár gondozott pihenőerdő terül el. Három év alatt 13 millió 500 ezer forintos beru házást hajtottak végre, és ez meglátszik a környéken. Az eredmények feltűnőek. A nagy szerűen jelzett utak, a rönk fából épült erdővédőkunyhók tökéletesen beleilleszkednek a tájba. Hetvenhat pihenőhely, 37 esőbeálló. 50 tűzrakóhely, csaknem 100 fakeretes szemét- tároló, 13 kiépített forrás ta lálható e területen. Élményt nyújt a tanösvény, melynek szegélyén, az erdőben előforduló fákra erősített táb lán, ott függ a növény leírása, a növény színes virágrajza és mindaz, amit a növényről tud ni kell. Az avarból kiálló szí nes táblák ismertetik a kör nyék ehető és mérges gombáit. Itt egy vaddisznó képe és le írása, amott egy-egy előfor duló madárról szóló szines tá jékoztató, madáretetők, odúk, továbbá útmutatások, intel mek hívják fel a sétálót az er dő szere tetőre, hasznára. Királyrétről két-három órás gyaloglás után jutunk fel, ké nyelmes turistaúton, a Magas Tax fenyővel keretezett tisztá sa után, Nagyhideghegyre. Üjabb egyórás túrával a Bör- A mai Királyrét — eredeti leg Szokolya-Huta — az Esz- terházy hercegeké volt. 1870- ben Schmidt Ferenc osztrák bőrgyáros vásárolta meg, aki cserkéreg kitermelésre hasz nálta az erdőt. Tőle vette meg a porosz gróf Franken Sierstt- roppf és báró Piret. Az első világháború ide-' jén, Jánospusztai Uradalom és Ipartelepek néven, faki termeléssel, rönkszállítással és kőbányászattal foglalkoztak itt, majd Balogh Brúnó s később Czeczoviczka Emil rablógaz dálkodása következett. A háború után. 1924-ben, a svájci Hoffer Kunó tulajdoná ba kérült a terület. Az új tu lajdonos felesége születésnap jára képeztette ki a mai tavat a festői völgykatlanban, gyö nyörű fenyvesek és tölgyesek között. A tó jelenleg a főváro si tanács üdülőjének a birto kában van, a beutaltak füröd hetnek, csónakázhatnak is. ★ Királyrét nevéről sok ked ves monda szól, egyebek kö zött, hogy Mátyás királynak solymászata volt e területen, de a két világháború között egy Király nevű erdész is la kott itt, inkább róla nevezték el, és ez a valószínűbb. Az alsó tó partján, árnyas erdei úton juthatunk el az újra rendbehozott és minden ki számára hozzáférhetővé tett második, úgynevezett Bajdázói