Pest Megyi Hírlap, 1976. december (20. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-11 / 293. szám
1976. DECEMBER 11., SZOMBAT Dunavarsányi remények Az NB II-be jutásért játszott osztályozó torna kecskeméti csoportjában a Dunavarsányi Tsz SK férfi röplabdacsapata az első fordulóban a Recski Ércbányász és a Mátészalkai MTK ellen egyaránt 3:2_re nyert, a Romhányi Kerámia csapatától pedig 3:0 arányú vereséget szenvedett. Második helyen várják a feljutást el döntő második fordulót, amelyre e héten szombaton és vasárnap ismét Kecskeméten kerül sor. Egyébként összesí tésben az első két helyezett került fel az NB II-be. (bálint) Tíz csapat az MNK-ért Véget ért az NB I őszi idé nye, ettől függetlenül ma öt pályán tíz elsőosztályú labda- rúgócsapat vív egymás ellen tétmérkőzést: az MNK-ban a legjobb 18 közé került együt tesek folytatják a csoportküz delmeket. Műsor: Salgótarján—Fe rencváros (I. csoport), Ű. Dó zsa—SZEOL (III. csoport), Ta tabánya—Békéscsaba (III. cso port), Zalaegerszeg—Dorog (IV. csoport), Csepel—Bp. Honvéd (IV. csoport). Kezdé si idők: 13 óra. Játékvezetői tanfolyam A Dabasi Járási Labdarúgó szövetség és a Járási Sport felügyelőség labdarúgó játék vezetői tanfolyamot szervez, melyre a bíráskodás iránt ked vet érző valamennyi járási la kos jelentkezését elfogadják, akik sikeres vizsga esetén ilyen minőségben kívánnak működni. Jelentkezni lehet a Járási Sportfelügyelőségen: 2370, Da- ban, Lenin tér 1/b. Aschenbach visszavonul Űjabb olimpiai bajnok hagy ta abba a versenyzést: Hans- Georg Aschenbach, a kiváló NDK-s síugró bejelentette, többé nem indul, búcsúzik a sáncoktól. Aschenbach, aki most 25 éves, az innsbrucki téli olimpián a 70 méteres sáncon lett első, ezenkívül nyert Európa- és világbajnok ságot, sőt 1973-ban sírepülés ben is győzött. Kudelúsz csak Ballátói kapott ki „A végeredmény kárpótlást nyújtott” Mérlegen a Csepel Autó birkózészakosztályG Az országos serdülő birkózó egyéni bajnoksággal befejeződ tek a minősítő versenyek, im már végleges képet lehet al kotni az egyes szakosztályok 1976. évi teljesítményéről. Hogyan sikerült az elmúlt 12 hónap alatt az előzetes ter veket realizálni? Először ezt a kérdéscsoportot igyekeztünk érdemben kitárgyalni, amikor a serdülő OB-t követően le ültünk Joszkin Jánossal, a Cse pel Autó birkózóinak edzőjé vel néhány percre. A CSB a legelső — Talán a felnőttekről szól nék először. Náluk a csapat bajnoki szereplés volt a döntő. Mindenhol hangoztattam, hogy ez a gárda képes kiharcolni a bennmaradást, amit végül si került is teljesítenünk. Ennek ellenére még ma is nagyon bosszant a Kazincbarcika elle ni mérkőzés, ahol legalább két összecsapást „elvezettek” a bírók. A végeredmény kárpót lást nyújtott. Ügy érzem reáli san maiadtunk benn a legjob bak között. Mi neveljük a bir kózóinkat, ráadásul jobbak is vagyunk „alsóházi” riválisunk nál! Az edző ezután az egyéni teljesítményeket értékelte. Ki emelkedőt nyújtott a nehézsú lyú Kudelász István, aki öt győzelme mellett csak az olim piai ezüstérmes Bálidtól kapott ki. Szigeti István 57 kg-ban el sőéves ifjúságiként is három ellenfelét is meg tudta verni. Rajtuk kívül Mészáros Gyula és Cseperkáló Péter teljesít ményével volt elégedett. — A jövőt illetően kitől vár ja a legnagyobb fejlődést? — Az idei CSB-n ugyan csak egyszer nyert a 68 kg-os Gyenge László, tehetsége és szorgalma alapján jó I. osztá lyú versenyző lehet belőle. — A Tomin-testvérekről mi a véleménye? A JÓK KÖZÖTT IS A LEGJOBBAK Kitüntetések az Agrértuiioimnyi Egyetemen Képünkön dr. Burján Ambrus, a mezőgazdasági tudománykar lékánhelyettese adja át a dijat az első helyezett Bognár Sándor sgyetemi hallgatónak. . ... . Ifj. Fekete József felvétele Minden esztendőben december “lején ünnepség keretében osztják ti a „Jó tanuló — jó sportoló” eltüntetéseket a gödöllői Agrár- ,udományi Egyetemen. Az idei iíjkiosztásra szerdán délután ke- ■ült sor, ahol dr. Ilencze József, i GEAC elnöke üdvözölte a meg- lelenteket. — Büszkék vagyunk arra — mondotta beszédében a sportköri ;lnök —, hogy hallgatóink legna gyobb része a tanulásban és a ioortban egyaránt helytáll. A Jók tűzött is legjobbak elismerését szolgálják az évenként kiosztásra terülő kitüntetések, jutalmak. Dr. Benéze József után a mező- »azdaságtudományi kar dékánhe lyettese, dr. Burján Ambrus át adta a „Jó tanuló — jó sportoló" verseny első hat helyezettjének — Bognár Sándornak, Hajdú Hubá nak, Monostori Istvánnak, Her- czegfalvi Tibornak, Bősze András nak és Csiszár Ferencnek — a díszokleveleket és a jutalmakat. Ugyanilyen elismerésben része sült a mezőgazdasági gépész kar hat legeredményesebb növen léke: Mudri István, Galántai Sándor, Palotai László, Láger Imre, Szi- lárdi Péter, Fülöp Zoltán sor rendben. A GEAC aranykoszorús jelvé nyét kapták az egyetemi sport élet terén végzett sokéves kiemel- , kedően eredményes munkájukért: i Kovács Dezső, Szemes Adám, I dr. Radii Tibor, Tóth István, Ba- 1 logh János tanárok, illetve Kato- 1 na István, Várda Tibor, Huttyora i József, György Balázs, Nagy Im- 1 re és Tóth Tibor hallgatók. I A Gödöllői EAC megalakulásá- ! nak 25. évfordulója alkalmából I fáradhatatlan munkájuk elismeré- i seként Túróczi Béla, a Pest me- ! gyei Sporthivatal elnökhelyettese j adott át emlékplaketteket dr. j Bánházi Jánosnak, dr. Monostori ' Istvánnak, Benedek Endrének, i Sári Gézának és ötvös Károly i nyugalmazott tanszékvezetőnek. 1 Csiba József — A „kis” Tomin — István — csak egy kicsit több szívet vinne a birkózásba, sokkal eredményesebb lehetne. A 90 kg-os János nagyon erős ugyan, de ahogy képes a legjobbak el len is nyerni, ugyanez fennáll fordítva is. Mindketten vára kozás alatt szerepeltek. Erősítés visszatérőkkel — Jövőre ismét a legjobbak között küzdhet szabadfogású birkózócsapatunk. Várható e változás a csapat összetételé ben? — Egyértelműen erősödünk a jelenlegi információm sze rint. Februárban szerel le a nagyon tehetséges 62 kg_os Mészáros György, aki vissza jön anyaegyesületébe. A leg közelebbi leszerelésekkor — októberben — valószínűleg újabb két emberrel erősödhe tünk, amennyiben az 52 kg-os Szabó Lajos, és a 74 kg-ban versenyző Kürti Ferenc, is visszaigazol hozzánk. Jövőre egyébként már nem lennék elé gedett az idei helyezés megis métlésével; az ötödik hely megszerzését tűztük ki célul. — A felnőttekkel tehát ösz- szesítésben elégedett. Ejtsünk néhány szót az ifjúságiakról is! — Felemásan sikerült a csa- patbajnoki szereplésünk, hi szen Szombathelyről csak má sodikként jutottunk tovább a Vidékbajnokságról, miután 6:4 arányban alulmaradtunk a Szombathelyi Haladással ví vott mérkőzésen. Az országos döntőre a kisiklás ellenére is úgy készítettem a fiúkat, hogy meg kell szerezniük az ezüst érmet. Azt ugyanis tudtam, hogy az FTC jobb nálunk, a Szombathely legyőzésére vi szont számítottam. Sikerült is visszavágnunk 7:3 arányban! Ezután következett az egyé ni rangsorolás. Joszkin János tulajdonképpen mindegyik ifi vel elégedett volt, de mégis ki emelte a valamennyi mérkőzé sén győztes Mészáros Gyulát, továbbá Mogyorósi Istvánt, Szigeti Istvánt és Szűcs Sán dort. — Hogy mennyire nem a vé letlen műve az ifjúságiak ezüstérme, azt a csapattagok egyéni eredményei is igazolják. A közelmúltban Szófiában járt Budapest válogatott 19 versenyzője közül három a mi egyesületünkből került ki. Kö zülük Szigeti és Szűcs egyaránt bronzérmet szerzett, csak Mé száros László nem jutott dön tőbe. A magyar különítmény egyébként összesen három bronzérmet hozott haza... Mínusz 6 pont — Az elmúlt hét végén a serdülők vetélkedtek; be kel lett érniük hét olimpiai pont- tál. Ez bizony nem a legjobban sikerült OB volt... — Való igaz, itt többre szá mítottam. Bajusz Attila 3., Ko vács József 4., Varga Imre pe dig 7. lett. Egyidejűleg végle gessé vált, hogy a szakosztály 38 olimpiai ponttal zárja az évet, a tavalyi negyvennégy- gyel szemben. Még csak annyit a gyengébb szereplés magya rázatához: a junior egyéni bajnokságon négy verseny zőnk nem tudott indulni sérü lések miatt. — Hogyan készülnek a jövő évi feladatokra? — Kudelász és hét aranyjel vényes ifjúsági birkózónk Ta tán alapoz, de a többiek is a központi irányelvek alapján edzenek. Terveink között sze repel az ifjúsági csapatbajno ki cím kiharcolása. Bízom ben ne, hogy három birkózónk ott lehet az IBV-n, kettő pedig el jut az ifjúsági világbajnokság ra is. Jocha Károly Három ezüst Pénteken délután a Szov jet Kultúra és Tudomány Há zának Semmelweis utcai épü letében díjkiosztóra került sor; a Moszkvában a Szovjetunió Kulturális Minisztériuma, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Testnevelési és Sportbizottság, a Szovjet Szakszervezeti Bizottság és a Szovjetunió Újságíró Szövet sége rendezésében 1975. szep tember 15—november 12. kö zött megrendezett nemzetközi művész- és dokumentumfotó kiállításon részt vett magyar fotóriporterek közül hárman II. díjat nyertek. A „Sport a béke követe” ki állításon Petrovics László (MTI), Geleta Pál (Népsport) és Varga Zsolt (Képes Sport) a nemzetközi bíráló bizottság döntése értelmében ezüstér met kapott. HÁROM HELYETT NÉGY CSAPAT Fejlődnek a tököli asztaliteniszezők A Tököli KSK négy szakosz tálya közül 1976-ban az aszta litenisz volt a legeredménye sebb annak ellenére, hogy ez a sportkör legfiatalabb szakosz tálya; mindössze egy éve ala kult. A mintegy 20 sportolót fog lalkoztató szakosztály edzései re az új iskola 24 X 12-es tor natermében került sor heti há rom alkalommal, Gavaldi Ist ván, tanár-edző irányítása mellett. A legeredményeseb ben a megyei serdülő bajnok ságban szereplő leánycsapat végzett — a harmadik helyet szerezték meg. Nagy sikerre! szerepeltek a tököli asztalite niszezők a vecsési „November 7.” emlékversenyen, ahol hét első, hat második és két har madik helyezést értek el. Az év versenyei során kiemelke dően játszottak: Bodnár Esz ter, Szabó Orsolya, Pesuth Já nos, Ren.cs Tibor és Rimóczi László. A jövő évben négy csapat versenyeztetését tervezik. Gon dolnak az utánpótlásra is, az alsótagozatos tanulók közül válogatják ki a tehetségesnek vélteket. Gavaldi István edző, dr. Bodnár Zsigmondné intéző, valamint két társadalmi aktíva — Biró Vince és Juhász And rás — együttes munkája ga rancia a tököli asztaliteniszélet továbbfejlődésére. Bundies Péter Sportműsor VASÁRNAP kosárlabda. nb n. Nyugati csoport. Soproni Textil—CsepeJ Autó (9.30). KÉZILABDA. Megyei teremtor- j na. Férfiak, A—B csoport. Duna keszi, Vasutas-sportcsarnok. Soly már—Dunakeszi (8), Váci Fonó— Gödöllői SC (8.55), Dunakeszi— Tököl (9.50), Solymár—Gyál (10.45), Gödöllő—Verőcemaros (11.40), D. Kőolaj—Csepel Autó (12.35), Gyál—Túra (13.30), Verő cemaros—D. Kőolaj (14.25), IM Va sas—Csepel Autó (15.20), Nagyma ros—Túra (16.15). Nagykőrösön a női C-csoportban 9 órakor kezdődnek a találkozók. LABDARÜGAS. NB n. Kossuth KFSE—NIKE Fűzfői AK (Szent endre, 13). NB III. Északnyugati csoport. Zalaszentgrót—Dunakeszi (13), Bá bolna—Váci Híradás (13). Délnyu gati csoport. Perbál—Szigetvár (13). Délkeleti csoport. Kiskunha las—Bem SE (13), Láng—ÉGSZÜV (13), Cegléd—Szarvas (13), A Csepel Autó nyerte a pontversenyt A Pest megyei Birkózó Szö vetség Szigetszen tmiklós gyár telepen a 208. sz. iskolában rendezte országos ifjúsági I— II. korcsoport egyéni szabad fogású birkózó verseny ét. A viadalon 15 sportkör 68 ver senyzője vett részt. Eredmények. 48 kg. 1. Csa ba (Csepel Autó), 52 kg. 1. Kolompár (Szegedi V.), 57 kg. 1. Orbán (Győri D.), 62 kg. 1. Németh (BHSE), 68 kg. 1. Bokor (Orosháza), 74. kg. 1. Farkas (Pécsi SE), 82 kg. 1. Suhajda (FTC), 90 kg. 1. Turóczi (DVTK), 100 kg- 1. Zákovics (Cs. Autó). A pontversenyt a Cs. Autó nyer te 20 ponttal, megelőzve a 11 pontos DVTK-t és a 9 pontot elért BHSE csapatait. (kövesdi) Járási labdarúgás DABAS őszi végeredmény 1. Üj hártyán 11 6 3 2 23:12 15 2. Öcsa 11 0 3 2 22.12 15 3. Dabas ü 6 2 3 25: 8 14 4. Tatárszent- györgy 11 6 2 3 31:15 14 5. Gyál 11 5 4 2 22:12 14 6. Bugyi KSK H 6 1 4 23:16 13 7. 8. Örkény Alsón emedi ii ii 5 4 1 3 5 4 18:17 15:17 11 11 9. Kakucs n 4 1 6 27:30 9 10. Inárcs H 2 5 4 13:23 9 11. Tábor falva 11 2 ___ 9 24:45 4 12. Hernád 11 — 1 10 5:41 1 APROHIRDETESEK Egész évben üzemelő üdülőnkbe azonnali belépéssel nagy gya korlattal rendelkező főzőnőt, konyhai se gédmunkást, takarító nőt és portást kere sünk. Munkásszállást és ellátást az üdülő ben biztosítunk. Je lentkezés: levélben v. személyesen a Főváro si Tanács VB. Gazda sági Hivatal Üdülteté si Osztály, Budapest V., Városház u. 9—11. ín. em. 316/d. Tel.: 175 —161 vagy a Királyréti Fővárosi Üdülő veze tőjénél. Levélcím: 2624 Szokolya. — Telefon: Szokolya 3. Utazási le hetőség : Budapest— Kismaros vonattal, on nan kisvasúttal Ki rályrét végállomásig. Felvétel esetén utazási költséget megtérítjük. Gödöllői üzem buda pesti lakású D-kat. jo gosítvánnyal rendelke ző csuklósautóbusz vezetőt keres. Jelent kezés: MN Híradó Technikai Üzem, 2101 Gödöllő, Dózsa Gy. út 63/a. Telefon: Gödöllő 531, 104-es mellék. A Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereske delmi Vállalat szállít mánykísérőt keres fel vételre. Jelentkezés: Vác, Palmiró T. u. 28. sz., szállítási előadó nál vagy a 11—069 sz. telefonon. Felvételre keresünk számviteli csoportve zetőt (főkönyvelő helyettest) felső- vagy középfokú közgazda- sági végzettséggel. Je lentkezés: személye sen, Törökbálint, Mun kácsy M. u. 48. alatt „OMÜV” Orvosi Mű szer és Vasipari Szö vetkezetben. A PMT Semmelweis Kórház azonnali felvé telre keres víz-, gáz-, fűtés-, villanyszerelő szakmunkásokat. Je lentkezés a kórház műszaki osztályán (Bp. Vin., Stahly u. 7.). A Gödöllői Építőipari Szövetkezet pályázatot hirdet főépítésvezető, műszaki előkészítő, valamint építőipari technikus munkakör betöltésére. Feltétel: megfelelő iskolai vég zettség és gyakorlat Cím: 2100 Gödöllő, Dózsa Gy. u. 67. sz. Tel.: 456. Az Albertirsa és Vidé ke ÁFÉSZ pályázatot hirdet kirakatrendezői munkakör betöltésére. Címfestők előnyben. — Fizetés: kollektív szer ződés szerint. Jelent kezés: az ÁFÉSZ köz ponti irodájában. 2730 diDlomás szaktanár. — 1149 Budapest, Tábor- Albertirsa, Pesti u. 62. Azonnal beköltözhető családi ház 1139 négy szögöl belterületi te lekkel eladó. Gödöllő, Röges utca 33. Érdek lődni 30. szám alatt. Rákoskeresztúr, Ka lács u.' 14. — oltott mész, csempe, mett lachi. ajtó és minden félé építőanyag kap ható. Telefon: 481—520. Feiiércementbö! szí nes-mintás mozaiklap kapható Somogyiné, Bpest, Pestlőrinc, Vö rös Hadsereg útja 163. Kaput, kerítéselemeket vagy szerkezeteket a L0BUSTÓL! Ferroglobus — a lakosság szolgálatában. Kellemes karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag új évet kíván: a FERROGLOBUS TTW LOTTÓ ESTI MŰSOROS SZAMHÚZAS A TELEVÍZIÓBAN Nagy összegű pénznyeremények. RENDKÍVÜLI TÁRGYNYEREMÉNY-SORSOLAS. 1000 értékes tárgy nyeremény. FŐNYEREMÉNY: ZSIGULI személygépkocsi lakókocsival. A