Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-07 / 264. szám
A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA ^A-CEGLEDI JAPÁS ÉS XX. ÉVFOLYAM, 264. SZÁM 1976. NOVEMBER 7., VASÁRNAP Bányát kapott a vállalat Többletmunkát vállait a lakatosbrigád Homokrónázás, talajjavítás, zsilipépltés Nehéz feladatot kapott erre az évre a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat ceglédi, megyei irodája. Kémiai talajjavító részleggel bővült az üzem, hozájuk csatolták a keceli és sükösdi tőzegbányát, melyet sok millió forintért korszerű gépekkel láttak el és a ceglédi irányítás alatt kellett az ottani teljesítményt gazdaságossá fejleszteni. Nagy változásokat hozott ez a munkahely életében. A bányák működtetéséhez 9 új vontatót, 6 terítőgépet, 18 pótkocsis vontatót és rakodógépet kaptak, rendelkezésükre áll mintegy 30 kilométernyi ipari vasúti pálya, a szükséges szállító csillesorokkal, tíz mozdonnyal. Az új munkahelyen meg kellett erősíteni a munkás kollektívát. Lelkes fiatalokra találtak és gyakorlott szakemberekre, akik segítettek ebben. Az eleven szocialista brigád-mozgalom átsegítette a vállalatot a kezdeti nehézségeken, felkészültek az V. ötéves terv feladatainak vállalására és teljesítésére. A keceli területen elérték, hogy kevesebb állóeszközzel, fele munkaerővel teljesíteni tudják, amit elvállaltak. Mindenki komolyan veszi a dolgát, jobban törőd- <nek a munkafegyelemmel, a gépek műszaki állapotával, állásidejével. A kormányprogram meghatározta a következő évekre, hogy. a zöldség- és gyümölcs- termesztést fokozni kell, a földeket pedig gazdaságosan kihasználni. Ebben a kiemelt feladatban része van a talajjavítóknak is, hiszen meliorációs tevékenységükkel sokat segíthetnek a termelőszövetkezeteknek, közös gazdaságoknak. Erre az évre 14,3 millió forint értékű mezőgazdasági talajvédelemre, 9,3 millió forint értékben vízrendezésre, 5,8 millió forint építőipari szolgáltatásra — áteresz és műtárgy építésére, valamint számos más feladatra szerződtek. A ceglédi járásban Dán- szentmiklóson, a Micsurin Termelőszövetkezetben a jövő gyümölcsfatelepítés területén végeznek homokrónázást. Kőcseren, a Petőfi Termelőszövetkezetben táblásítással egybekötött homokrónázás folyik, földutakkal határolják a hatalmas területeket, áteresz, sárrázó útszakasz készül. Csőmében, a tangazdaság sertéstelepén a napokban fejeződött be a műszaki átadást követő hiánypótlás: itt feladatul a hígtrágyahasznosító elvezető rendszer kivitelezését kapták. Tőzege« talajjavítás volt a teendő egy-egy kiskunfélegyházi, kiskőrösi és bajai termelőszövetkezet területén, ikerzsilipet építettek a szelidi tónál, homokrónázást vállaltak a Szikrai Állami Gazdaáagban. Egy másik feladatcsoport, amely jórészt a ceglédi műhelyek szocialista kollektívájára vár, gépipari tevékenység. Alkatrészgyártással, gépfelújítással, tmk-munká- vai, társüzemi szolgáltatással foglalkoznak itt. Ipari szolgáltatási tervük erre az évre 30 millió forint. A A legjobbak jutalma Helytálltak a komhéjnosok Sikeres volt a betakarítási verseny A Dél-Pest megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége a nyár és a betakarítás kezdetén felhívással fordult a hozzá tartozó közös gazdaságokhoz, meghirdette az immár hagyománnyá lett betakarítási versenyt. A versenyfelhívásnak nagy visszhangja volt. Huszonhét közös gazdaságból százkilencvennyolc kombájnvezető állt rajthoz. Az időjárás több alkalommal nehéz feladat elé állította a gabonatermesztő termelőszövetkezeteket, de jó szervezéssel, rugalmassággal szép eredményeket sikerült elérni sok helyen. A tagszövetkezetek területén 30 ezer 405 hektár kenyérgabonát kellett betakarítani — más kalászosokkal és borsófélékkel együtt —, több mint 400 millió forint értékű terményt biztonságos helyre gyűjteni. A kombájnosok versenyének eredményhirdetésére a napokban került sor Cegléden, a tsz- szövetség központjában. A hagyományos gépek versenyében első lett ifjú Sedó János, a pilisi Aranykalász Tsz kombájnosa, aki E—512-es génével 354 hektárról 105 vagon termést takarított be. A második Vágány Antal, a tápió- györgyei Zöld Mező Tsz kom- 'ájnosa, aki SZK—5-ös kombájnjával 292 hektárról 114 "agonnyit, á harmadik a tá- üószentmártoni Aranyszarvas ^sz-ből Árki János, aki SZK— 4-esével 270 hektárról 92 vagon termést aratott le. A rendszergépek versenyében első helyezett lett Dobozi László, az abonyi Ságvári Tsz dolgozója, aki 414 hektárról 162 vagon termést takarított be. A második a jászkaraje- női Árpád Tsz kombánosa, Kánya Ferenc, 369 hektárról 150 vagon eredménnyel, a harmadik helyre Bor Ferenc, a mag- lódi Univerzál Tsz kombájnosa jutott, aki 359 hektárról 124 vagon termést vágott le. A Dél-Pest megyei Termelő- szövetkezetek Területi Szövetsége valamennyiüket oklevéllel jutalmazta és pénzjutalomban részesítette. A kitüntetéseket Román Mihály titkárhelyettes adta át. vállalat éves termelési tervének javarészét teljesítette október elejéig. A tervezett 76,8 millió forint értékű munkából 68,1 millió forintnyit elvégeztek. A napokban tanácskozás volt a laka tossészl égnél. A vállalati szinten még hátra lévő feladatok elvégzéséhez szükség van a nehézgépekhez kellő, 6 köbméteres talajnyesőládákra. Ebből havonta kettőt készítetek, de most jóval több kell, két hónap alatt hét darab. Ez az eszköz országos hiánycikk, viszont a talaj - munkáknál nélkülözhetetlen. Egy társüzem feladata lett volna ugyan a gyártás, de ott sehogysem ment. Bár Cegléden is van tennivaló elég, a segítést elvállalta a lakatosrészleg, a Lenin szocialista brigád tagjai. Csak azt kérték, hogy álljon rendelkezésükre minden, ami ehhez kell, legyen biztosíték, csapágy, persely, forgácsoló kapacitás és elegendő, hegesztéshez szükséges gáz. A forgácsoló műhelyrész Kossuth brigádja is jelentkezett, hogy a munkában támogatja a lakatosbrigádot. E. K. A Lenin Tsz-ben Raktárban a kukorica Befejezték a kukorica betakarítását a ceglédi Lenin Termelőszövetkezetben, 1292 hektár területen. Jól haladnak a többi őszi munkával, a mélyszántással. A tsz gépműhelyében felkészülnek a téli, alapos gépkarbantartásra is. ALBERTIRSA Kétszáz nő munkahelye Albertirsán ünnepség keretében adták át a minap a Budapesti Kötőipari Szövetkezet új telepét, t'nmelyen 200 asz- seony és lány talál munkaalkalmat. Az átadáson megjelent Rév Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az OKISZ elnöke, Erdélyi Gábor, a járási hivatal elnökhelyettesé és a nagyközség vezetői. Uj bérleti sorozat: Pódium II. A Kossuth Művelődési Központ Pódium II. néven újabb irodalmi bérleti sorozatot indít novemberben. A tervek szerint az első előadásra november 29-én este hét órai kezdettel kerül sor. Négy monológ címmel Várady Hédi Kos- suth-díjas kiváló művész előadóestje les2 ez. Sor kerül Gombos Katalin előadóestjére Viiay Ildikó gitárművész és zeneszerző közreműködésével, bérleti előadáson lép fel a Pódium II. sorozatban Dőry Virág és Bálint András. Bérleteket és tájékoztatást kérni a művelődési központ irodájában lehet. Ismét Ki mit tud? Előzetes megbeszélés A ceglédi Kossuth Művelődési Központban november 20-án lesz a Dél-Pest megyei fiatalok számára a Ki mit tud? válogató vetélkedője, délután 4 órai kezdettel. Ezt megelőzően november 10-én a ceglédi zeneiskola pinceklubjában megbeszélést tartanak, amelyen útbaigazítást és tájékoztatást adnak a résztvevőknek. Együtt a városért A közlekedési szakémbe- rek szerint a közlekedés alapelemeit már az óvodában tanítani kell. Egyre több helyen teremtik meg ehhez a tárgyi feltételeket, s a nagyobbacska gyerekek számára a köztereken létesítenek közlekedési játszóparkokat. Cegléden a Vörösmarty téren november 7. alkalmából adták át az iskolások KRESZ-parkját. A lapályos terület feltöltése, rendezése, az aszfaltutak elkészítése, a közművek elhelyezése szép summát emésztett volna fel. A városi tanácsnak másfél millió forintra lett volna szüksége, ha a költségeket egyedül vállalja. Mivel a társadalmi munka magától értetődő segítség- nyújtás ma már Cegléden is, az összeg háromnegyed részét a vállalatok, üzemek állták. Hosszú lenne a lista, ha érdemük szerint — minden közreműködő támogatását felsorolnánk. Kiemelkedő a Volán 1/11. számú Vállalatának felajánlása. A járműveivel szállított 6 ezer 500 köbméter homok és föld fuvarköltsége meghaladta a félmillió forintot. A KÖZGÉP Vállalat ceglédi gyára földmunkagépeit kölcsönözte, ezzel negyvenezer forint értékű társadalmi munkát végzett. A Tőzegki- termelö Vállalat, a Ceglédi Városgazdálkodási Vállalat és a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat is az élenjáró segítők közé tartozott. Az út aszfaltburkolatát 300 ezer forint társadalmi munka keretében készítette el a Szolnoki Aszfaltátépítő Vállalat ceglédi üzemegysége. Mások a vízvezeték, a villany szerelését, a jelzőtáblák festését, felállítását vállalták. Mérnökök készítették el ingyen a terveket. Mindez az összefogás, az egyet akarás szép példája. A város már tanújelét adta, hogy lakói fogékonyak a települést szebbé, színvonalasabbá tevő közös cselekvés iránt. Bizonyította ezt a negyedik ötéves terv idején végzett tízmillió forint értékű társadalmi munka. Az új tervciklusban is nagy szükség van a fokozott segítségnyújtásra. A várospolitikai célkitűzései: megvalósítását támogatja a Hazafias Népfront városi bizottsága, a társadalmi munkát szervező munkabizottság, de kijut a lakosság mozgósításából a tanácstagoknak, az utca- és lakóbizottságok vezetőinek is. A ceglédiek előtt álló nagy feladat a Ma- lomtószél rendezése. A mocsaras terület feltöltése ugyancsak kiadós munkának ígérkezik, sikeres főpróba volt ehhez a KRESZ- park építése. Ha majd eltűnik a viz és a nád, megépülhetnek azok a nélkülözhetetlen sportpályák, amelyek ma még annyira hiányoznak a közeli Károlyi Mihály lakótelep fiataljainak. A közös munka lendületével elérhetőnek látszik ez a célkitűzés is. (tamasi) Telefonok — tízezrével Munkásnőket vár a gyár A kellemesen fűtött munka- csarnokban frissen festett a fal, világosbarna műanyagborítás fut körbe, és zöld színű a padló. Az asszonyok egyelőre csak egyharmadát vették birtokukba a tá|ías teremnek. Ha megjön minden gép, hazajön az az ötven lány és asz- szony is, aki ma még Nagyká- tán tanulja az új munka egymást követő mozzanatait. Kétmillió kondenzátor A Mechaniloai Művek abonyi gyáregységének vezetője, Tóth György készségesen kalauzol a szépen fejlődő üzemben. Egykét éve tartó hadművelet befejező szakasza közeledtén már pontosan kirajzolódnak a holnapi feladatok. Olajkályha két éve nem készül Abonyban. A szerszámosládák gyártását az idén fejezték be, terv szerint szállítva mind a 220 ezer darabot. A kondenzátorgyártás változatlanul fő feladataik egyike. A kezdeti időszakhoz képest több mint háromszorosára emelkedett a termelés. Az idén 2,3 millió darab hagyja el a gyáregységet, 110 millió forint értékben. Begyakorlott új fogások A CB—67-es telefonkészülék hozzávetőleg kétszáz kisebb- nagyobb alkatrészből áll. Ezek kétharmada már ma is Abony- ban készül. A hallgató, kis kerek fémdobozban, zárt ciklusban születik, s még ebben a hónapban ráállnáik a mikrofonok gyártására. Az előbbiből 51 ezret, az utóbbiból 30 ezer darabot kell előállítaniuk az idén. Jövőre már valamennyi szükséges kellék helyben készül. Folyamatosan áttelepül Nagykátáról a hívóművet gyártó szalag és az úgynevezett CB-szalag, amelyről a kész, működőképes telefonokat egyenesen a műszerszobába viszik kipróbálásra. Ma már közelinek tűnik a kijelölt időpont: a jövő év első negyedében tízezer fekete, fehér, piros és zöld készülék hagyja el Abonyt. A vezetők — alapos és átgondolt szervezéssel — mindent megtesznek a zökkenő- mentes átállás érdekében. Az asszonyok szerint figyelemmel, türelemmel begyakorolható az új munka minden fogása. Arról a gyár gondoskodik, hogy ne csökkenjen a jövedelem, ezentúl, is számíthatnak áz évi 26 ezer forint átlagkeresetre. Autóbusszal a szomszédból Ahogy kiteljesedik, végleges formát ölt az üzem, úgy emelkedik a foglalkoztatottak száma. Még az idén vagy negyvenöt személyt számítanak felvenni, s a jövő év elején további hatvanat, hetvenet toboroznak. A helybeli jelentkezőkön kívül szívesen látják a környékbeli települések asszonyait, lányait. Ezt példázza, hogy jelenleg is harmincán járnak át, naponta Kőröstetét- i lenről. A-Volánnal kötött szer- í ződés értelmében külön autóbusz hozza-viszi őket nap, mint nap. A szállító vállalattal való jó kapcsolatot sokra értékelik, hiszen a menetrendszerű érkezés minden nap fontos, már hagyományai vannak a rendnek, pontosságnak, szilárd munkafegyelemnek. Ha- a végleges létszám kialakul, meghaladja a hatszázat a gyáregységben dolgozók száma. Étterem, bolt — kapun belül A Mechanikai Müvek mindent megtesz dolgozói jó munkahelyi közérzetéért. Nemcsak a tágas, világos, az előírásoknak megfelelő munkacsarnokok és a szociális létesítmények vallanak erre. Az Abonyi AFÉSZ-szel együttműködve, munkásszövetkezet, keretében tartják fenn korszerű üzemi konyhájukat, amely, a távlati igényeket figyelembe véve, ötszáz adagosra készült. Amíg az igénybevétel lehetővé teszi, a családtagok számára is önköltségi áron elvihetik az ételt. Az üzemi ellátó büfé ugyancsak népszerű. Ezt mutatja a havi 120 ezer forintos forgalom. Bőséges az áruválaszték: töltelékárut hetenként kétszer, kimért, csomagolt húst három- szor-négyszer. kapnak. A Mechanikai Művek abonyi gyáregysége néhány év alatt színvonalas munkára alkalmas, korszerű üzemmé fejlődött. Erről fognak hirt adni a telefonok. Tamasi Tamás Átadás után Szombaton délelőtt Csemő központjában átadták a jelentős mértékű társadalmi összefogással épített óvodát. A gyerekek nyomban kipróbálták az udvari játékokat. Apáti-Tóth Sándor felvétele CEGLÉDEN HÉTFŐTŐL Szovjet filmek fesztiválja November 8-tól, hétfőtől, Cegléden, a Szabadság Filmszínházban új szovjet filmalkotások kerülnek a közönség elé. A hét első három napján, első előadáson vetítik a Nősülni tudni kell című, mulatságos, ízig-vérig mai történetet. Esti előadáson kerül műsorra Az utolsó vérbosszú című film. Csütörtöktől vasárnapig délután a Próbaidősök című filmet vetítik és esti műsoron szerepel a jelentős visszhangot kiváltott Prémium című film. A ceglédi járás filmszínházaiban november eleje óta több bemutatót tartottak a fesztivál alkalmából. Az előadásokra szívesen látják azokat a szocialista brigádokat, akik a városi vetélkedőre készülnek. 4 » v / *