Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

1976. NOVEMBER 2„ KEDD Berlini program Willi Stoph beszéde az NDK Népi Kamarájának ülésén A Német Demokratikus Köz­társasáig Népi Kamarájának ülésén elhangzott Wüli Stoph miniszterei nők beszéde. Al ig­ha túlzás az az állítás, hogy a demokratikus német állam kormányfőjének szavait mesz- sze az ország határain túl is rendkívüli figyelemmel követ­ték. Az érdeklődés érthető. A Német Demokratikus Köztár­saságbanv a közeli múltban ke­rült sor a választásokra, annak nyomán pedig megalakultak az államhatalom új szervei. Stoph mostani beszéde voltaképpen nem más, mint az újonnan összeült nemzetgyűlés, tehát a nép képviselőinek fóruma előtt elhangzott kormányfői prog- raimheszéd. Közismert, hogy a másik Németországban, a Német Szö­vetségi Köztársaságban is a közeli múltban, tartottak vá­lasztásokat Legalább annyira közismert, hogy a kampány alatt jócskán, sor került disz- szonáns, hidegháborús hangok­ra is. Az NSZK sajátos köze­géből következik, hogy e han­gok jelentős része mindenek­előtt a demokratikus német államot támadta, nemegyszer minősíthetetlenül durva han­gon. bár e támadások zöme a jobboldali ellenzék köre! bő1 elsősorban Franz-Josef Stra- vsstól és elvbarátaitól szárma­zott, nemegyszer megesett — Willi Stoph, az NDK miniszter­elnöke beszédét mondja az NDK Népi Kamarájának: ülésén. és megtörténik manapság is —, hogy a hatalmon levő koalíció nem, vagy nem eléggé utasítja vissza e megnyilakoztásokat. Ilyen körülmények között érthetően pozitív nemzetközi visszhangra számíthat a Sloph- beszéd. elvi szilárdságból faka­dó, határozott, de higgadt hangja, amely újra hitet tesz az eddigi eredmények, az eny­hülés széles országútja mellett. Miután a miniszterelnök le­szögezte, hogy az enyhülésnek nincs alternatívája, az NSZK— NDK viszonyt érintve kijelen­tette: „A Német Demokratikus Köztársaság nem érdekelt a CSAK RÖVIDEN... MOZGALMASAN TELT EL a hét vége a portugál politikai életben: vasárnap Lisszabon­ban folytatta munkáját a szo­cialista párt kongresszusa, Lei- riában pedig a Szociáldemok­rata Párt (volt Néppárt) tar­tott kongresszust. Evoraban Cunhalnak, a PKP főtitkárá­nak részvételével értekezletet tartottak a földreform ered­ményeként megalakult terme­lőszövetkezetiek. ... képviselői. A iLisszabon melle*ti Caxias bör­töne előtt vasárnap délután több ezren tüntettek Carvalho őrnagy 20 napos börtönbünte­tésének felfüggesztéséért. FOKOZÓDIK a baloldali erők nyomása Thaiföldön. Hírügynökségi jelentések sze­rint az ország két tartományá­ban vasárnap baloldali erők több rendőrőrs ellen indítottak támadást. Az ellenzéki akciók következtében 15 rendőr vesz­tette életét. AZ SZKP KÜLDÖTTSÉGE, amely Borisz Ponomarjóvnak, az SZKP KB Politikai Bizott­sága póttagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésé­vel a teát Munkáspárt Orszá- 1 gos Végrehajtó Bizottságának meghívására tartózkodik Nagy- Britanniában, befejezte há­romnapos skóciai látogatását. A szovjet delegáció hétfőn visszatért Londonba, ahol foly­tatódtak hivatalos találkozói és tárgyalásai. A FRANCIA KORMÁNY meghívására hétfőn Párizsba érkezett Nguyen Co • Tbach vietnami külügyminiszter-he­lyettes és Mai Van Bo, a ha­noi külügyminisztérium nyu­gat-európai osztályának veze­tője, a VDK volt. párizsi nagy­követe. 1945 szeptembere óta ez az első alkalom, hogy a törvényes vietnami kormány két tagja francia meghívásra tesz hivatalos látogatást Pá­rizsban. DEL-AFRIKA legnagyobb ipari központja, Johannesburg elővárosaiban az afrikai mun- itáisok és diákok hétfőn ötna­pos általános sztrájkot kezd­tek. helyzet semmiféle kiéleződésé­ben. Minden olyan lépés az NSZK részéről, amely béketö- rekvést és az NDK iránti reál­politikai magatartást fejez ki, pozitív visszhangra fog talál­ni.” Ez világos beszéd. Ami a belpolitikát illeti, az expozé kijelenti, hogy a világ hetedik ipari hatalmában folytatni fog- jájk „azt a bevált fö irányvo­nalat, amelynek lényege a gazdaságpolitika és a szociál­politika egysége”. Érdekes és plasztikus fogalmazás. És az a sok-sok ezer magyar, aki sze­mélyesen ismerkedhetett meg az NDK viszonyaival, szemta­núként is meggyőződhetett ar­ról, hogy a szocializmust építő német államiban a gazdaság- és szociálpolitika egysége az élet minden területére kiterjedő, hétköznapi valóság. Tirana ki Albán Munkapárt VII. kongresszusa Hétfőn Tiranában megkezd­te munkáját az Albán Munka­párt hetedik kongresszusa. A KB beszámolóját Enver Hod- zsa első titkár terjesztette elő. Kifejtette, hogy az ország kül­ső és belső helyzete tovább szilárdult; a gazdasági stabili­tás a szocialista rend felsőbb­rendűségét bizonyítja. Beje­lentette továbbá, hogy az or­szág mezőgazdasága — az idén első ízben — biztosítani tudta a belső szükségleteknek megfelelő kenyérgabona­mennyiséget. Az első titkár méltatta az új alkotmány ter­vezetét, amely — megfogalma­zása szerint — megszilárdítja a proletárdiktatúrát Albániá­ban. AZ ANGOLAI NÉPI KÖZ­TÁRSASÁG hétfőn az UNES­CO 141-ik tagja lett. Andreotti válasza az OKP-nak A parlamenti vita előtt kétoldalú találkozóra kerül sor Hétfőn Andreotti kormány­fő is válasz: . az Olasz Kom­munista Párt főtitkárának ar­ra a levélre, amelyben az OKP vezetősége a múlt héten ta­nácskozásokat javasolt a kor­mánynak és az őt támogató pártoknak a súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel a tennivalók közös elhatározásá­ra. Mint ismeretes, a javasla­tot a szocialista, szociáldemok­rata és republikánus párt elfo­gadta, míg a kormányzó ke­reszténydemokrata párt kitért előle parlamenti vitát javasol­va helyette bizalmi szavazás­sal. Andreotti miniszterelnök le­velében közli, hogy a képvise­lőház elnökével már rögzítet­te.is a gazdaságpolitikai , vita napirendre tűzését,: s meggyő­ződése, hogy „kormánya meg­kapja a szükséges támogatást, mivel minden demokratikus párt és csoport, kellően tuda­tában van a helyzet súlyossá­gának és a tennivalók szüksé­gének”. A kormányfő hozzáfűzi még, hogy a parlamenti vita előtt egy kétoldalú találkozó kere­tében szívesen meghallgatja az OKP értékelését és javaslatait és véleményt cserél vezetőivel. A kétoldalú találkozóra tett javaslat enyhíteni kívánja a KDP kitérő-elutasító válaszá­nak negatív következményeit. Az OKP jobb híján elfogadja a kétoldalú találkozót és véle­ménycserét, valamint a parla­menti vitát, vetetői azonban rámutatnak: ők átfogó gazda­ságpolitika közös kialakítását szerették volna, s erre válto- zattamul szükség lenne. Ma választ Amerika... A polgárok fele nem járul az urnákhoz? Az amerikai választók kö­zömbössége 1976-ban sokkal kifejezettebb, mint bármikor máskor a múltban — írta nemrég a New York Times a választók hangulatát összegez­ve a november 2-i elnökvá­lasztások előtt. A legutóbbi közvélemény­kutatások szerint az amerikai választópolgárok mintegy fele nem járul a választások nap­ján az urnához. Ezt a háború utáni időkben példátlan ér­dektelenséget politikai megfi­gyelők és a sajtó lényegében ugyanazzal magyarázzák. A választók többségének az a véleménye, hogy nincs reális választási lehetősége, nem lát­nak semmilyen lényeges kü­lönbséget az egyszerű ameri­kaiakat izgató problémákat tekintve a republikánus és a demokrata párt jelöltjének ál­láspontjában. Ezek mindenekelőtt az ame­rikaiakat régóta, már az előző választásokon i$ foglalkoztató problémák — a munkanélküli­ség és az infláció — növekedé­se. Az elmúlt években több íz­ben változott a Fehér Ház gazdája, de ezek a problémák nem találtak megoldásra. Lyndon Johnson, a legutóbbi demokrata párti elnök ígére­tet tett a tömeges munkanél­küliség felszámolására. Amikor azonban elhagyta a Fehér Há­zat, az országban mintegy más­fél millió „felesleges embert’* tartottak nyilván. A republi­kánus adminisztráció kor­mányzása idején a munkanél­küliek száma 7,3 millióra emelkedett. Nem jobb a helyzet az árak emelkedésénél sem. Egy ame­rikai család 1964-ben, amikor Johnson elnök lett, 93 dollárt költött a számára szükséges fogyasztási cikkre és szolgál­Rhodesiái támadás MozanM eilen Smi'.h néhány napra hazautazik Géniből Rhodesia! csapatok vasárnap óta minden eddiginél nagyobb arányú hadműveleteket folytatnak Mozambik hafármenifci te­lepülései ellen. Nehéztüzérséggel lövik a Mozambiki Népi Köztársaság Tete tartományá/nak több települését. Az agresz- szorokat bombavető repülőgépek és harckocsik támogatják. A mozambiki hadsereg egységei visszaverték a támadásokat. A hírt -a mozambiki hírügynökség közölté- hétfőn. Gaza mo- zamhtkl taWóiháiűt''termetén a rhodesiai csaljatok egy másik oszlopa megkísérelt előrenyomulni ívfapai’ város leié. Az ag- resszorok 19 személyt, köztük nőket és gyermekeket öltek meg. Ivor Richard, a Rhodesiává! foglalkozó értekezlet brit el­nöke hétfőn 40 perces megbe­szélést folytatott az afrikai fel­szabadító mozgalmaik két kép­viselőjével, Joshua Nkomóval és Robert Mugabéval. A talál­kozót követően mind Richard, mind pedig a két afrikai ve­zető úgy nyilatkozott újság­íróknak, hogy haladás mutat­kozott a megbeszéléseken. A konferencia elnöke egyet­értett Nkomóval és Mugabéval A junta alkonya Egy hete, hogy a chilei ■ katonai junta bejelentette: engedé­lyezi a külföldre menekült chileiek hazatérését, azzal a felté­tellel, hogy visszatérésük után nem vesznek részt politikai te­vékenységben. Az erről szóló közlemény szerint a hazatérni szándékozók kérelmét a belügyminisztérium bírálja el és a bel­ügyi szei vek döntik el, hogy visszatérhetnek-e Ciliiébe vagy sem. Az 1973-as szeptemberi véres puccs után — köztudott — chi­leiek tömegei hagyták el az országot, ám az elmenekültek pon­tos számát a junta hivatalos szervei máig sem közölték. A mos­tani rendelkezéssel a Pinochet-rezsim szerette volna jobb szín­ben feltüntetni az ország belső viszonyait, azt a látszatot kí­vánták kelteni, hogy normalizálódik a chilei nép élete. Ezzel szemben mi az igazság? chilei titkosrendőrség mester­kedéseinek megszüntetésére a szövetségi köztársaság terüle­tén. De nemcsak Európában, ha­nem Dél-Amerikában is lelep­leződött a junta mesterkedése. Venezuelában vizsgálat folyik, mivel az országban latin-ame­rikai támaszpontot építettek ki a DINA emberei — az euró­paihoz hasonló célból. Immár az amerikaiak sem tudják úgy védelmükbe ven­ni a Pinochet-rendszert, mint ahogy az elmúlt években több­ször is megtették. Kénytelenek voltak most már hivatalosan is elismerni, hogy bár az Egyesült Államok igyekezett hozzájárulni a chilei belpoliti­kai élet „enyhülési folyamatá­hoz”, az azonban nem olyan gyors, mint ahogyan szeret­nék ... A junta növekvő nemzetközi elszigeteltségét jelzik azok a legfrissebb hírek, melyek Lisszabonból, illetve Limából érkeztek. A portugál szocialis­ták kongresszusán vasárnap este határozatban szólították fel Soares kormányát, hogy szakítsa meg diplomáciai kap­csolatát Pinochet rezsimjével. Limából pedig az a hír érke­zett. hogy Chilét kiebrudalták az Andok menti közös piacból. A tagállamok most befejező­dött limai tanácskozásán dön­töttek egyhangúlag így: Vene­zuela, Kolumbia, Peru, Ecua­dor és Bolivia javaslatára. A junta jövőjéért már nem sokat adnak még a nyugati kommentátor■•>’» «em . .. Alacs B. Tamás Britanniával, Izraellel és egy sor más impsi.alisia állammal kötött. (Egyedül az Egyesült Ál­lamok évente 700 millió dol­lár katonai segélyt nyújt.) A Chilei Legfelsőbb Bíróság a napokban elutasította a chi­lei katolikus egyház szolidari­tási szervezetének ázt a bead­ványát, amely az 1973. szep­tember 11-étől eltűnt, összesen 383 személy sorsának kivizsgá­lását sürgette. Még a sportoló­kat sem kíméli a junta: közü­lük 2500-at tartóztattak le és sorsukról azóta semmi hír. Nagy felháborodást keltett e hónapban a BENELUX-áila- mokban, hogy kiderült: Brüsz- szel a chilei titkosrendőrség (DINA) európai központja. A Pinochet-rezsim ügynökei (diplomatáknak álcázva magu­kat) a belga fővárosban állí­tották fel szervezetüknek szék­helyét, ahonnan figyelemmel kísérik a Nyugát-Európában élő chilei politikai emigránsok szervezeteit, a menekültek te­vékenységét, és merényleteket, megtorló akciókat készítenek elő ellenük. Több belga de­mokratikus szervezet tiltako­zott a belga kormánynál a chilei titkosügynökök tevé­kenysége ellen, Hollandiában pedig parlamenti vita kereke­dett az ügyből. Szombaton a Német Kom­munista Párt vezetősége levél­ben fordult a nyugatnémet kormányhoz, amelyben felszó­lítja. hogy haladéktalanul hoz­zon hathatós intézkedéseket, a 'abban, hogy a konferencián ki­alakult „patthelyzetből” csak úgy lehet kitörni, ha a tanács­kozás résztvevői elfogadják, hogy mindenekelőtt ki kell tűzni Rhodesia függetlenné válásának napját. William Schaufele, afrikai ügyekkel megbízott amerikai külügyi államtitkár, aki szom­bat óta tartózkodik Genfben, hétfőn találkozott Richarddal. Ian Smith hétfőn, Richard­dal tartott másfélórás megbe­szélése után megerősítette, hogy szerdán néhány napra hazautazik Svájcból, mivel „ott nincs mit csinálniaKözölte azt is, hogy távollétében Pieter uaii der Byl, külügy- és Hilary Squires igazságügyminiszter fogja vezetni a küldöttséget. Ivor Richard, a Rhodesiával foglalkozó konferencia elnöke hétfőn bejelentette: Nagy- Britannia keddre összehívja az afrikai és a fehér küldöttek vezetőit, hogy döntsenek Rho- I desia függetlenné válásának napjáról. tatásra, 1969-ben, amikor a de­mokrata párti elnök távozott posztjárói, már ugyanez 11« dollárba került. A republiká­nus kormányzás nyolc éve alatt a drágaság olyan mér­tékben nőtt, hogy ma ugyan­ezért az árukészletért és szol­gáltatásért már 184 dollárt kell fizetni. Kevéssé hiszhek a Választók azokban a nyilatkozatokban, amelyek szerint az országban végül is tiszteletben fogják tartani az alapvető állampol­gári jogokat. Az elnökök vál­toznak, az FBI azonban foly­tatja törvénytelenségeit, több százezer iratköteget vezet a „gyanúsakról”, üldözi a más­ként gondolkodókat, ügynökö­ket és provokátorokét épit be a haladó társadalmi szerveze­tek soraiba. Nem segítette elő a válasz­tók bizalmának növekedését az Egyesült Államokban fenn­álló politikai rendszer iránt az a tömérdek botrány, amely leleplezte a legfelsőbb hatal­mi szférában elburjánzott korrupciót, és amelyekbe mindkét nagy burzsoá párt képviselői belekeveredtek. A legutóbbi közvélemény-kuta­tás szerint az amerikai polgá­rok 68 százaléka nem hisz sem a republikánus, sem pe­dig a demokrata párti tör­vényhozók becsületességében. Az Egyesült Államok Kom­munista Pártja — ezúttal má­sodszor — Gus Hall főtitkárt állította elnökjelöltnek. A párt jelöltjei a legutóbbi választá­sokon, 1972-ben 14, idén 20 ál­lamban kerültek fel a válasz­tási listára. A megkülönbözte­tések még mindig lehetetlen­né teszik a kommunisták in­dulását az USA államainak többségében. A párt a fegy­verkezési kiadások drasztikus csökkentését, a fajüldözés el­leni törvényeket, a nők egyen­lőségét, alacsonyabb munka­időt és békés külpolitikát kö­vetelt választási kampányá­ban. VASÁRNAP ESTE Addis* Abebában több dokumentum elfogadásával ért véget az a rendkívüli nemzetközi szolida­ritási konferencia, amelyet a dél-afrikai népek felszabadítá- si mozgalma támogatásának jegyében hívtak össze. A LIBANONI FŐVÁROS keleti és nyugati körzeteiben hétfőn a kora esti órákban heves összetűzések robbantak ki, súlyosan veszélyeztetve a 12 napja kihirdetett törékeny tűzszünetet. A KÍNAI külügyminiszté­rium sajtóosztálya a Li Hszien-nien miniszterelnökké, Je Csien-jing parlamenti el­nökké és Csen Hszi-lien hon­védelmi miniszterré való ki­nevezéséről elterjedt hírekre válaszolva hétfő este közölte: a Kínai Népköztársaság mi­niszterelnöke Hua Kuo-feng, honvédelmi minisztere Je Csien-jing, a parlament elnö­kének tiszte pedig betöltetlen. pókban hozták létre a megálla­podást. Mireya Baltra asszony, az Allende-kormány egykori munkaügyi minisztere, kom­munista képviselő, Panama­városban tartott sajtóértekez­letén pedig elmondta, hogy erősödik a chilei dolgozók el­lenállása is. Utalt arra, hogy tizennyolc chilei szakszerveze­ti szövetség szeptemberben a szakszervezetek által tömörí­tett egymillió dolgozó nevében írásban fejezte ki növekvő elé­gedetlenségét. Mindezek eredményeként a Pinochet-rezsim hatalma vé­delmében hatalmas összege­ket fordít a biztonsági erők, a rendőrség és a különböző tit­kosszolgálatok erősítésére. Évente körülbelül 320 millió dollárt fordít a hadsereg fenn­tartására. (Ez az összeg há­romszorosa annak, amit a költségvetés az egészségügy, a lakásépítés, a mezőgazdaság és a közmunkaalkalmak fejlesz­tésére irányoz elő.) Hasonló célt szolgálnak azok a katonai segélymegállaDodások, ame- Iveket a chilei körre íny az Egyesült Államokkal, Nagy­Pedro Felipe Ramirez, az Allende-kormány volt minisz­tere a múlt hét közepén egy belga lapnak adott nyilatkoza­tában megállapította: a fa­siszta junta mind nagyobb ne­hézségekkel találja magát szemben, mert egyre szűkül támogatóinak száma az ország— ban. Az utóbbi időben elsősor­ban a Középosztály soraiban növekedett meg a szembenál­lás, részint az egyre növekvő gazdasági nehézségek, részint a baloldal tudatos szervező munkája következtében. Mi­közben a hadseregen belül is növekszik a megosztottság, reális becslés szerint jelenleg már a lakosság 75—80 száza­léka áll szemben a juntával. A politikai pártok megkezdték előkészületeiket a fasizmus utáni időszakra, be akarják bizonyítani a lakosságnak, hogy Pinochet után sem lesz káosz Chilében. A keresztény- demokraták és a Népi Egység pártjai egyetértenek abban, hogy valamennyiük részvéte­lével a nemzeti egység kormá­nyát kell majd létrehozni az országban. Erről az elmúlt na­ÉRETTSÉGIZETTEK, SZAKMANÉLKÜLIEK! A TAURUS ABRONCSGYÁR fejlesztés alatt álló üzemeibe FELVESZ 18. életévüket betöltött férfi- és nődolgozókat, és kiképezi őket gumiipari szakmunkássá. Továbbtanulási lehetőség. Jelentkezés esetén bővebb feivüágosítást ad a gyár munkaügyi főosztálya: 1965 Budapest Vili.. Kerepesi út 17. (a Keleti pályaudvar mellett). Telefon: 342-385.

Next

/
Oldalképek
Tartalom